Budapesti Hírlap, 1886. április (6. évfolyam, 91-119. szám)

1886-04-08 / 98. szám

Budapest, 1886. VI. évfolyam. 98. sz. Csütörtök, április 8. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 1 írt, negyedévre­­ 3 firt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. " *■" Megjelenik mindennap, hétfő­n és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. 19.943.971 forint. Alig múlt el pár hét, hogy Szapáry 11.800.000 forint kölcsönt vett föl a hi­telbanktól s most ismét kér húsz milliót! Ez aztán szép gazdaság. Mire kell a pénz? Arra, hogy nincs. Hiszen ama 15 millió, az első idei kölcsön fölvétetett az 1886. évi költség­­vetés deficitjének fedezésére, tehát azon hiány betöltésére, mely a folyó év végén mutatkozni fog, ha majd mindazon kiadá­sok teljesítettek, melyeket a tisztelt két Ház megszavazott. Csak hogy előre meg­volt ám a deficit, tehát előre kellett a pénz is. Hogy nem lesz elég, tudtuk, de hogy ily gyorsan kövesse a második köl­csön az elsőt, meglep minket is, kik nem szoktunk csodálkozni a kormány finánc­­politikáján. Tehát 15 millió annyi mint semmi. És a 20 millió, vagyis árfolyam szerint mintegy 21.500.000 frt kölcsön is annyi lesz mintha semmi sem volna, el­fogy hirtelen, mint a márciusi hó elol­vad. S miféle kölcsönt fog azután kita­lálni Szapáry ? most már mi arra vagyunk kiváncsiak. Valami jogcímet kell adni politikájának, mint Évának a fügefalevél szükségesnek tűnt föl, mikor oka volt szégyenkeznie. Szapáry leleményes, ha pénzt kell kölcsön kérni. Akkor mindig talál vizt, vagy vasutat, melyre föl lehet venni. — Egyszer vasúti előlegek, máskor vizszabá­­lyozási előlegek megtérítendők a kincs­tárnak, ez járta tavaly ; ez idén vasúti pót­hitel és vasúti kezelési hiány szolgáltat­nak kellemetlen ürügyet, mely mögé a rossz financpolitika rejtőzhetik. A törvényjavaslat, melyet a kormány a háznak benyújtott, annyit mond, hogy a húsz millió már ki van adva. — Még 1884. évben és 1885. évben elköltötték minisztereink. És most jelentik ezt be a háznak ? Igen most, hivatkozva korábbi hite­lekre és zárszámadásokra, pénztári hiá­nyokra és kezelési eredményekre, melyek­ből kisül, hogy jogosan vagy jogtalanul elköltöttek többet, mint kellett volna s bevettek kevesebbet mint kellett volna, tehát mutatkozik a múlt két esztendőre póthitel azaz póthiány 20 millió forint, ennyivel több azon évek deficitje mintsem ekkoráig ki volt tüntetve. Ez sem lep meg bennünket. Mi min­dig 40—50 millió között becsültük a hiányt, tavaly kölcsön vett a miniszter 44 milliót, ez idén idáig már 35 milliót, a törlesztési 10 millión kívül, s mennyit fog még fölszedni pénzt ? A mennyit kap. S minthogy a kamatláb jó váltóra Né­metországban 2 és fél százalék s a pan­gás folyán nincs üzlet, a miniszter adó­mentes 6 százalék kamatra kap pénzt. Lehet hát vétkezni tovább. Meddig ? A jó Isten tudja. De cseppet sem csodálkoznánk, ha most a nagy üzletek következnének, mi­után a kis államkölcsönök elkoptak és kezdenek hitelt rontók lenni. Hallottuk is mondani, hogy angolok és franciák jön­nek, kik a magyar államvasutakra reflek­tálnak, hogy adnak rá zálogra nagy ösz­­szeget s kiveszik az üzemet is a magyar államtól. De ez még csak mesebeszéd és zörgő haraszt. Csak egy bizonyos, hogy ez így nem mehet tovább. A Tisza-kormány fináncpolitikája tö­kéletes kudarcot vallott, a­mi azonban az országgyűlés bizalmát legkevésbé sem ké­pes megrendíteni. A magyar képviselőház 1867. óta még minden adótörvényjavasla­tot és minden kölcsönt megszavazott. A legalkotmányosabb érzéstől va­gyunk áthatva, de a­mi igazság, azt nem tagadhatjuk el. S kérdünk mindenkit, magát Tiszát, vagy Irányit: hiszi-e, hogy bármely abszolút kormány, osztrák vagy magyar, merészelt volna-e annyi adót ki­vetni és adósságot csinálni, a­mennyit a magyar képviselőház megszavazott ? Mi azt hiszszük, olyan ember nincs, ki ezért a felelősséget vállalta volna. S tehát a mi­niszteri felelősség a parlamentben volta­­képen a nem­ felelősség, vagyis annak át­hárítása a mindenkire, azaz senki fele­lőssége. Hogy ez így van, bizonyítja e pót­­hiteltörvényjavaslat, melyben az áll: ki­adtunk építésekre 4.075.000 írttal többet, mint a törvény megengedett, az ország megszavazott; kiadtunk vasúti kezelésre többet 3,264.000 forinttal, mint a­mennyit bevallottunk; kiadtunk kamatokra és min­denfélére a nyolc minisztériumnál 6,712.000 írttal többet, mint föl valánk jogosítva; kevesebbet vettünk be mint hittük és mondottuk az előirányzatban 5.892.000 írttal, szóval hamis budgetet csináltunk és azt sem tartottuk meg. Ez önvallomás után kérünk bizalmi szavazatot és 20 millió kölcsönre fölha­talmazást. Megadjuk, feleli a képviselőház. És az ország hallgat. Törvényes kép­viselete határoz, attól nincs apelláta, ezt maga választotta.­­ Ez alkotmányos logikával szemben áll a számok logikája, mely romlást jósol vagy megtérést parancsol. Mondják, a Tisza-kormány erős. Mi azt mondjuk, gyönge. Bír egész Magyarországgal, de nem bir a financiakkal. Vermet ásott magának, vigyázzon, hogy abba ne bukjék bele. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz. A helyzet keleten. — Saját tudósítónktól. — Bécs, ápr. 6. Az ápril 5-diki jegyzőkönyv aláírása a konstantinápolyi konferencia tagjai ál­tal, mindenesetre nevezetes fordulópontot képez a Balkán-kérdések fejlődésében, elő­ször azért, mert kétségbevonhatlan bizo­nyítékául szolgál annak, hogy a számos közbejött incidens dacára e kérdésekre vonatkozólag a hat európai nagyhatal­masság közt teljes és tökéletes egyetértés uralkodik és másodszor az ápril 5­diki jegyzőkönyv valahára jog­al­a­p­o­t teremtett a Balkán-félsziget állami és nemzetközi viszonyainak. Ilyen jogalap nem létezett 1885. szep­tember 18. óta, mikor Filippopoliszban önkényesen halomra döntötték a berlini szerződés által megállapított viszonyokat. Azóta levegőben függött minden. Kezdet­ben a berlini szerződés határozatainak visszaállítása, a status quo ante volt a jelszó. Szerbia háborút indított, Görögor­szág háborúval fenyegetőzött az előbbi állapot érdekében. Lassan kint mindenki meggyőződött, hogy ez a lehetetlenségek körébe tartozik és ha erőszakkal keresz­tülvitetnék is, csak elkerülhetetlen újabb bonyodalmak és összeütközések magvát hintené el, de másrészt a felől is meg voltak győződve az európai kabinetek, hogy föltétlenül és mielőbb meg kell álla­pítani azt a jogalapot, a­mely ezentúl a félszigeten irányadó legyen. A nagyhatalmasságok erre nézve egyhangúlag elfogadták az általuk módo­sított török-bolgár egyezmény szövegét, föntartván maguknak a revideálandó ru­­méliai statútumnak annak idején való megbírálását és jóváhagyását. Ez az ápr. 5-iki konstantinápolyi jegyzőkönyv tartalma és tudtommal mind­az, a­mit a magántáviratok egyéb jegyző­­könyvi határozatokról írtak, csupán a kombinációk és következ­tetések sorába tartozi­k.­­­Lehetséges, hogy merültek föl egyes meg­jegyzések, melyek a Sándor fejedelem öt évre szóló kinevezését illető határozat későbbi esetleges megváltoztatására vonat­koztak, de a­mennyire tudomásom terjed, ilyesmi nem vétetett föl a jegyzőkönyvbe. Semmiféle adataink nincsenek arra nézve, hogy Sándor fejedelem milyen ál­láspontot fog elfoglalni a nagyhatalmak határozatával és a bevégzett ténynyel szemben. De míg egyfelől a hatalmak szilárdul el vannak határozva az általuk megteremtett jogalapot tényleg életbe is léptetni és gyakorlatilag érvényesíteni, addig másfelől kétségkívül igyekezni fog­nak Sándor fejedelemnek minél könnyebbé tenni, hogy magát Európa akaratának alárendelhesse, a­nélkül, hogy népe mél* ----—---------------------------1 ■ " - 1

Next