Budapesti Hírlap, 1890. július (10. évfolyam, 179-209. szám)

1890-07-01 / 179. szám

1890. julius 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (179. sz. 2 és fél kiről 1 és fél krajcárra szállítják le és a zsír, az olaj, a halnemüek, valamint az ásványvizek után mérsékelt összegű fogyasztási adót állapítanak meg. Ellenben a javadalm­ bizottság javaslatával szemben a mai ülés kimondta, hogy a liszt kövezet­vámjának 10 krról 15 krra való fölemeléséhez nem járul hozzá. A javadalmi díj szedésére nyilvános ár­verést hirdetnek s ha ez nem vezetne kielégítő eredményre, megkísérlik a házi kezelést. A java­dalmi új díjjegyzék érvényét három évi időtartamra szabták meg. A vegyes bizottság javaslatára külön­ben kimondták, hogy miután a kövezetvám elavult rendszere a kereskedelem és forgalom érdekeivel ma már nem egyeztethető össze, a kövezetvám rendszerének megszüntetését és más jövedelmi for­rással való helyettesítését a tanács figyelmébe ajánl­ják. A soroksári­ út mentén egy részvénytársaság nagy kénsav-műtrágya és vegyipar gyárat akar emelni. A gyár részére a társaságnak 15.000 négy­szögöl terület szükséges. A telekeladó és középítési bizottság a kért telket négyszögölenkint 3 frtért ja­vasolta eladni. Ez ügyben a közgyűlés is hozott ha­tározatot, melyben kívánja, hogy bíráltassék meg az, hogy a gyárnak csakugyan szüksége van-e oly nagy területre. A társaság benyújtotta az építési terv­rajzot, melyből a bizottság meggyőződött, hogy a kért 15.000 négyszögöl a gyár felépítésére szük­séges.— Építkezések: Budapesten. A mérnöki hi­vatal által összeállított kimutatás szerint, Budapes­ten az idén sem lankadt az építkezési kedv. Az említett kimutatás szerint ugyanis az év első felé­ben nem kevesebb, mint 273 házat építettek fel, 406 ház építését pedig megkezdték, összesen tehát 070 uj ház építését kezdették meg s részben be is fejezték. Az uj házak az egyes kerü­etek közt követ­kezőleg oszlanak meg: Az első kerületre esik 68, a másodikra 22, a harmadikra 31, a negyedikre a legkevesebb,9, az ötödikre 36, a hatodikra 110, a hetedikre a leg­több, 151, a nyolcadikra 114, a kilence­dikre 75, a tizedikre 63. Minőség szerint az új házak megoszlása a következő: Földszintes ház épült az első kerület­ben 57, a másodikban 15, a harmadikban 30, a negyedikben egy sem, az ötö­dikben 20, a hatodikban 58, a he­tedikben 79, a nyolcadikban 56, a kilencedikb­en 49, a tizedikben 60. Egyemeletes házat építettek: az első kerületben 9-et, a másodikban 5-öt, a har­­madikban egyet, a negyedikben egyet sem, az ötödikben 3-at, a hatodik­ban 22-öt, a h­e­t­e­d­i­k­b­e­n 18-at, a nyol­cadikban 17-e­t, a kilencedikben 9-et, a tizedikben 3-at. A kétemel­e­jjjjgjjjjjg , I­­j­jjTIÜ ÍSTiiT TÜTi száz darabot. Most már átláttam a Vasili dol­gát is. Fölülkerekedtem. — Tudja, uram, az, a­ki engem megbí­zott, annak sok régi pénzre van szüksége. A múzeumok számára gyűjt. — Van még, szól hirtelen Vasili. — Hát hol vannak? — Ehol ii, és hozott ismét vagy két­ezer darabot. Most már ezüstöt is, aranyat is ve­gyesen. . — És ezt a sok pénzt mind a kertjében találták. — Az enyémben is, meg a szomszéd ker­tekben. Éppen meg akarta határozni, hogy mi az ára az ezüst- és milyen ára van az aranypénzek­nek, mikor nagy izgatottan belépj Vasili Liev boltjába — Áron Benjámin Herkija. Vele volt a ha is, ki minden bevezetés nélkül franciául azt kérdi tőlem: — Vásárolt már ezekből a pénzekből? — Még nem. — Hála Istennek. — Miért ? — Mind hamis. — Azt már magam is képzeltem. — Akkor jól van, feleli a fiatal Herkija s rögtön megnyugtató spanyol nyelven aty­ját is. — No, most kérem, legyen szives nekem azt a három első ezüstpénzt ide adni, azt most megveszem . Írni fogok az ön pénzeiről annak az urnak, kinek olyan sok régi pénzre van szüksége. A folyton mosolygó Vasilitől búcsút vettem. Ettől a perctől nem váltam el többé a Her­kija családtól, míg csak Berkovicán tartóz­kodtam. Strausz Adolf, tes házak megoszlása a következő : az első kerületre esik 1, a másodikra 2, a har­madikra egy sem, a negyedikre 3, az ötödikre 4, a hatodikra 14, a hete­dikre 30, a nyolcadikra 14, a kile­n­­cedikre 6, a tizedikre egy sem. H­á­rom­emeletes új ház épült az első, második és harmadik kerületben egy sem, a negye­dik kerületben 5, az ö­t­ö­d­i­k­b­e­n 8, a hato­dikban 14, a hetedikben 24, a nyol­cadikban 25, a kilencedikben 10, a tizedikben egy sem. Végül négyeme­letes ház épült az első kerületben 1, a m­á­so­­dikban és harmadikban egy sem, a ne­gyedikben 1, az ötödikben 1, a hato­dikban 2, a hetedikben egy sem, a nyolca­dikban 2, a kilencedikben egy, a ti­zedikben egy sem. Ezek szerint legélénkebb volt az építkezés most is, mint tavaly és harmadéve az Erzsébet, a József és a Terézvá­rosban. Ugyan­ e kerületekben építették a leg­több két- és háromemeletes házat is, és a földszin­tes házak zöme is e kerületekre esik. A kimutatás­ból még azt a tapasztalatot is lehet levonni, hogy a négyemeletes házakat Budapesten nem igen szere­tik építeni, mert a negyedik emeleti lakások ko­rántsem oly keresettek, mint a pincelakások.­­ Az elöljáróságok tehetetlenségéről újabban a főorvos állított ki egy szegénységi bizo­nyítványt. A főorvos ugyanis a polgármesternél az elöljáróságokat feljelentette, hogy az általa elrendelt közegészségügyi óvóintézkedéseket szerfelett hiá­nyosan és a közegészségügy érdekeivel össze nem egyeztethető lanyha módon hajtják végre. Például a pincelakásokat éppen nem ellenőrzik a kellő szi­gorral, holott azok minden ragályos betegségnek tenyésztői és terjesztői. Ez okból a tiszti főorvos kénytelen volt saját hivatalában ellenőrzési könyvet nyitni a pincelakásokra nézve, mert az elöljáróságok az ellenőrzést megbízhatatlanul gyakorolják. — Tűzoltó-statisztika. A fővárosi tűzoltó­­főparancsnokság 1890. első felének tűzoltó-statiszti­káját most állította össze s beterjesztette a fővá­rosi tanácsnak. A kimutatásból érdekesnek tartjuk közölni a következőket: A múlt félévben a fővá­rosban előfordult 264 tűzeset és pedig az I. kert­ben 23, a H.-ban 16, a IV.-ban 9, a IV.-ben 29, az V.-ben 29, a VI.-ban 52, a VH-ben 53, a VIII.-ban 34, a IX.-ben 13 és a X-ben 6. Ezek közül volt 63 szobatűz, 36 pincetű­z, 20 tetőtűz, 15 bolti tűz, 6 ruhaégés, 6 fészertűz, 3 raktártűz, 2 szeméttűz, 2 f­üégés, 2 kátránytűz, 1 gerendatűz, 1 kazaltűz, 2 pad­lástűz, 102 kéménytűz, 1 gőzmalmi és 2 szín­padi tűz, mely két utóbbit csírájában elfojtot­ták. Az oltásnál 14 egyén sérült meg. A hivatásos tűzoltóságnak az önkéntes és gyári tűzoltók 17 esetben segédkeztek. A tűzrendőri bizottság a kü­lönféle kerületekben 194 eljárást tartott. — Új építkezések, a magánépítési hetesbi­zottság Kun Gyula tanácsos elnöklete alatt ma délután ülést tartott, melyen a következőknek adott építési engedélyt: Svadló Ferencnek és Vak Gyulának Podmaniczky­ utca és Váci­ körút sarkán háromemeletes házra Epstein Mórnak Ferenc kör­­úton háromemeletes házra; Virava Józsefnek Ferenc­­körút és­­soroksári utca sarkán háromemeletes házra; Spiesz Ágostonnak Ferenc­ körúton háromemeletes házra ; Tichy Károlynak Cserhát­ utcán egyemeletes házra; Rauchbauer Ödönnek Nefelejts-utcán egy­emeletes házra; földszintes házakra Stenke Hen­riknek Dembinszky-utcán ; Redl Antalnak Angyal­földön ; Hercz Árminnak Felső-vaspálya-utcán ; Kug­­ler Józsefnénak és Adelhoffer Linóménak a Kút­­völgyben ; Lustig Albertnek Váci-utca ; Garbár Jó­zsefnének Gyarmat-utcán ; Fauser Ferencnének Nagy­­fuvaros-utcán; Pi­rczel Antalnak Óhegyen és Finály Józsefnek a szent­endrei­ úton. Ezenkívül több át­alakításra és toldásra adott engedélyt a bizottság. — Adókivetés. A fővárosi adókivető-bizot­t­­ságok e hó 1-én, (kedden) a következő új helyrajzi számú házakban összeírt adókötelesekre vonatkozó Hl. oszt. kereseti adó-javaslatokat fogják tárgyalni, u. m. az I.—II. közig. kerületben (Víziváros) 2209-tól 2253 helyrajzi számig; a III. ker. 1439— 2078 számig ; a IV. kerületben 300—305-ig bezá­rólag ; az V. kerületben a 712—715-ig bezáró­lag ; a VI. ker. a 3555—3574-ig bezárólag ; a VII. ker. 4710—4732-ig bezárólag ; a Vitt kér. az 5758 —5775-ig bezárólag ; a IX. ker. (Ferencváros) 9295 —9300 helyrajzi számig bezárólag, és románt lehetett látni, kik lelkesedéssel tapsoltak a művésznőnek. A szász néppárt hivatalos lapja, a Kronsi. Zeitung, mely rendesen ignorálni szokta a Brassóban játszó magyar színtársulatokat s nem szokott lelkesedni magyar szóért és magyar művé­szetért, legutóbbi számában hosszú cikkben emléke­zik meg Blahánéról s őt nemcsak Magyar­­ország, hanem a világ legnagyobb művésznőjének nevezi, kinek párja nincs s még sohá nem lesz a föld kerekségén. Egyúttal felhívja a város németajkú polgárait, hogy a Noni előadására tömegesen jelenjenek meg, külö­nösen azok, a­kik nem tudnak magyarul, mert 9 darabban tudvalevőleg a művésznő leginkább német nyelven, sváb dialektussal beszél. Tegnapelőtt a dalkör szerenáddal lepte meg a művésznőt, ki igen jól érzi magát Brassóban. Ezzel kapcsolatban fölem­lítjük, hogy a nagyszebeni ablakbetörésről a követ­kezőket írják lapunknak Nagy-Szebenből: A Bp. II. ama hírét, hogy Blaháné egyik föllépése alatt a színház néhány ablakát betörték, annyiban igazítják helyre, hogy nem az öltözőszoba ablakát, hanem a jobboldali I-ső emeleti 3-ik számú páholy mögött levő ablakot dobták be. Valószínű, hogy pajkos gyermekek parittyájából odatévedt kő volt, mert a színház mögött levő — este különben magános séta­téren játszanak néha suhancok. A szinházfelügyelő rögtön ki is futott, de egy lelket sem talált. Egy furcsa verzió szerint az ablakbetörés szándékos volt, de nem Blahánénak volt szánva, hanem Teutsch szász püspöknek, kiről azt hitték, hogy elment a magyar előadásra s éppen amaz ablak táján ül­v­e „vakmerőségedért akartak volna rá­ijeszteni. Különben T. nem volt a színházban. * (A színészet! kiállításra) eddig több mű­vészünk küldött érdekesnél érdekesebb tárgyakat. Kőszegh­y Károly, az opera érdemes nyugalma­zott tagja, küldte el újabban értékes emléktárgyait, két jelmezalbumot összes szerepeinek fényképeivel, ifjúkori olajfestményű arcképét, koszorú szalagjait stb. O d­r . szobrát és t­öbb apró ajándéktárgyait engedte át a tárlatra. Köszeghy azonkívül beküldte a Jakebey festőművész által festett nagy zeneköl­­tők, Liszt, Beethoven, Händel, Gluck arcképeit s a kollégák neki emlékül adott régi acélmetszetü arc­képeit is. * (A múzeum ünnepe.) A nemzeti múzeum­ ma tartott igazgatósági ülése ünnepies jellegűvé vált. A múzeum igazgatója, Pulszky Ferenc, az ülés megnyitása után meleg szavakkal emlékezett meg amaz örvendetes eseményről, hogy Frivaldszky János, a természetosztály igazgató őre, ma töltötte be tudományos és hivatalos működésének negy­venedik évét s a múzeum tisztikara nevében szerencsekivánatait fejezte ki. Erre felemelkedett S­z­a­l­a­y Imre miniszteri tanácsos, ki a kultuszmi­niszter megbízásából vett részt az ülésen s felol­vasta C­s­á­k­y Albin grófnak Frivaldszkyhoz inté­zett leiratát, melyben „becsületes munkában, példás lelkiismeretességgel töltött tevékenységéért“ meleg elismerését fejezi ki. A miniszteri leirat felolvasása után Szalay miniszteri tanácsos a maga részéről is kifejezte szerencsekivánatait, mire a jelenlevők lel­kesen megéljenezték az ünnepeltet. * (A nemzeti zenede) választmánya Ger-­­­ó­c­z­y Károly elnöklete alatt tegnap ülést tartott, melyben jelentést tettek az idei évzáró vizsgálatok fényes eredményéről. Az elnök indítványára e siker elismeréséül B­a­r­­­a­y Ede igazgatónak és a tanári karnak jegyzőkönyvi köszönetet szavaztak. *­­A „Fenegyerekek“­ 25-ik előadása hol­nap, kedden, lesz a városligeti színkörben. Ez al­kalomból az egyik fajelenetben a fenegyerekek száz darab fényképet és több száz csokrot fognak a közönség közé szórni. * (Regók) címmel egy kis kötet jelent meg a minap Szombathelyen, melynek szerzőjét, Tattay Irént, még eddig nem ismeri az irodalom. Ha sok ilyen ügyes és eleven dolgot ír, mint ez a könyv, úgy valószínű, hogy nemsokára vármegyéje határain túl is tudni fognak róla. Maguk a regék a régies recept szerint készültek­; beszélő fák, madarak, jótevő tündérek, kecskelábú ördögök, konvergáló virágok és ábrándos Földsugarak a szereplő sze­mélyei, de mindez a sok válogatott naivság egy finom és pajzán asszonyú kedély üdeségével, ked­vességével van megírva, s nem egy helyen az erkölcsi tendencia is ki­érezhető a sorok közül. A­ki Szombathelyen özv. Seiler Henriknénél e csinos könyvet megrendeli: egy kis időre a gyerekkori mesék napsugaras, csudálatos levegőjében járhat, a m­ogyorósisakos hercegek és a vasorru bábák vilá­gában. Ára 1 írt. * (Novolcatani brosúr.) Fialowsky Lajos dr. r. kat. gimn. tanár ily című röpiratot adott ki . A középiskolai tanuló lelkének és testének felocsu­­dása, melyben a tornázás helyett a játékot ajánlja a diákok kifáradt szervezetének fölüditésére. A brosúr id. Poldini és társa cég útján Budapesten rendelhető meg. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, jun. 30. * (Blaháné diadalai a szászok közt.) Brassóból írják lapunknak, hogy Blaháné ott óriási sikerrel játszik. Úgy csütörtökön az Ingyen­­esölt, mint pénteken a Királyfogás előadására zsúfo­lásig megtelt a színház. A közönség közt sok szászt .

Next