Budapesti Hírlap, 1891. március (11. évfolyam, 59-88. szám)
1891-03-01 / 59. szám
r• Budapest, 1891. XI. évfolyam 59. sz. Vasárnap, március 1. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Lukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Az országgyűlés feloszlatása. Budapest, febr. 28. Fel fogja-e oszlatni husvétkor a képviselőházat Szapáry, vagy sem, e kérdés foglalkoztatja a politikai köröket általában. A képviselőket ez nagyon érdekli, de a választóközönséget is. Szeretnénk e kérdésre pozitív feleletet adni, hogy igen, vagy nem. Azt hiszszük azonban, hogy még a kormány sem határozott ez iránt véglegesen. A szándék kitudódott, mert a miniszterek egyes bizalmas embereiknél a szabadelvű párton tudakozódtak, hogy véleményüket hallják s az érdekes hit korán szárnyra kelt. Természetesen a képviselőknek a dolog nem tetszik s amit az emberek óhajtanak, azt hiszik, amit pedig nem kivánnak, elhinni nem szokták. Vitatkoznak tehát a fölött, ki-ki a saját belátása szerint, hogy fog-e a kormány e rendszabályhoz nyúlni, vagy sem ? Mindenekelőtt azt állítjuk, hogy a kormány a ház feloszlatása iránt nem fogja megkérdezni a tisztelt házat, az ellenzéket már éppen nem, de a kormánypártot sem. Tudhatja, hogy a feloszlatás a szabadelvű képviselőknek se tetszik, mert a mandátum élvezetében nincs kedvük annak birtokát kockára tenni, pénzt költeni és korteskedni előbb, mintsem a törvényes határidő lejár. Ez egyszerű emberi önzés, mely a szabadelvű párton is található, mint szabály s nem mint kivétel. De ugyanaz az önzés befolyásolja elhatározásában a kormányt. Ha a minisztérium feloszlatja a képviselőházat, nem a parlament kedvére, hanem a maga számára oszlatja föl, akkor teszi, ha neki áll érdekében s nem kéri senki beleegyezését, csak a királyét. A király beleegyezése pedig Szapárynak már megvan, a korona ígéretét bírja, hogy bármikor a képviselőházat feloszlatni akarja, teheti. Egy minisztertanácsi határozat kell hozzá csak s a királyi rendelet felolvastatik a házban, vagy a húsvéti szünidő alatt megjelenik a hivatalos lapban, hogy az országgyűlés bezáratik s az uj választások kihatnak. Ha a kormány rászánja magát, a titok elárultatván, meglepetés most már nem lesz. Mi indíthatja a kormányt ily erőszakos rendszabályra ? Három dolog. Először az a tapasztalás, melyet ősztől fogva minden vitában, de a konzuli bíráskodás feletti tárgyalásoknál különösen szerzett, hogy az ellenzék számszerinti kisebbsége dacára erős és eltökélt, hogy az öröm, mely Szapáry kormányra lépése után a fúzió meghiúsulása s Apponyinak és pártjának nehéz politikai állása fölött a szabadelvű körben keletkezett, korai volt, mert a nemzeti párt szellemes férfiai hamar találtak maguknak politikát és szerepet a parlamentben, hogy ellenzéki támadásaikat folytathassák. Szintúgy hiábavalók voltak a függetlenségi pártban beállott szakadáshoz fűzött remények, mert a két szélsőbal csakúgy támadta és ostromolta a kormányt, mintha egy volna ; s a szövetség is, mely Apponyiék és a szélsőbal között létezett, megújult a viszonyok természetes nyomása alatt, mert az egyenlő irány s a kormánynyal való ellentét s a kisebbségek pártérdeke követelik az egyetértést , s így a három párttal szemben a kormány gyöngének érzi magát, annyival inkább, mert a szabadelvű pártból vajmi kevés szellemi erőt s erkölcsi tekintélyt meríthet. Tehát az utolsó évben, mely már a korteskedésnek van szentelve, a minisztérium a heves vitáktól fél s nem bízik magában, hogy kedvező közhangulatot kelthet a választásokra , míg ellenben az ellenzék Apponyival mindig több népszerűségre tehet szert. Ne legyen az ellenzéki pártoknak ideje nagyobb parlamenti akciókra és szervezkedésre. A másik ok a közigazgatási reformokban s a kúriai bíráskodásban a választási visszaélések fölött keresendő. Be fogják nyújtani e törvényjavaslatokat, de ne váljanak azok törvényerőre a választások előtt. A kúriai bíráskodást ellenzi a kormánypárt, mert ké- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az unikum. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mit tudjátok ti azt, gazdag emberek, hogy mi az az egyetemi könyvtár! Azt hiszitek, hogy az nem egyéb, mint okos könyveknek óriási gyűjteménye, elhelyezve fényes palotában. Minő tévedés! Hát tudjátok meg, hogy az egyetemi könyvtár ránk, szegényekre nézve az életnek azt a két fontos rubrikáját pótolja, amit úgy hívnak, hogy fűtés és világítás. Mert mi szegény emberek azért járunk oda, hogy ingyen melegedjünk és ingyen lámpavilágosságot élvezzünk. S ezért még elszenvedjük azt is, hogy ott bennünket az Argus-szemű könyvtár örök olvasásra kényszerítsenek. A tél hidegsége határozottan előmozdítja a tudományosságot. Tél elején valaki bemegy a könyvtárba, mint egyszerű melegedő s tél végén elhagyja, mint könyvmoly. Szinte észrevétlenül esik ebbe az állapotba. Először csak megdermedt végtagjai engednek föl, azután fölenged dermedt agyveleje s magába fogadja a tudomány bacillusait. Az idei szigorú télnek én is áldozatul estem. Rövid pár hónap alatt tudós lett belőlem, s ma már (oh, én elveszett életem !) sokkal szívesebben álldogálok az antiquárius kirakata előtt, mint a virágkereskedő illatos boltjában, s lelkemnek mélyen fáj, ha kódex helyett szegfűt kell a kabátomba tűznöm. Lassan kint ettem magamat bele a tudományba, de most benne ülök nyakig, s csak akkor érzem jól magamat, ha holt nemzetek holt nyelvében búvárkodhatom. Rájöttem arra, hogy az igazi tudós nem az, aki a tudományt előbbre, vagy magasabbra viszi, vagy pláne népszerűsíti, felváltván apró pénzre, hanem az, aki a tudomány útján a tudósnak a tekintélyét emeli, ami leginkább azzal érhető el, ha kétfelé vágott szőrszálakat összeragaszt, vagy négyfelé hasít. Mihelyt erre rájöttem, magam is egy ilyen szőrszálba vágtam a fejszémet. E célból szükségem volt Albertus Calefactor XVI-ik századbeli író munkájára. Földszint azt mondták, hogy az csak Szilágyi Sándor egyenes engedelmével kapható ki. Fölmentem az emeletre, Szilágyi Sándorhoz, aki szentori hangon a Magyar Történeti Életrajzokat szerkesztette. Azt hittem, hogy,legalább is egy ezred katona dolgozik az Életrajzokon, pedig Szádeczky Lajos maga engedelmeskedett csupán a kommandónak. Hogy a Történeti Életrajzok szerkesztéséhez ész kell, azt eddig is gondoltam, de hogy a hang a fő, azt csak most láttam. Megvártam, mig a csatazaj lecsillapult s megszólaltam : — Nagyságos ur ! . . . — Mi az , Ki beszél ? — Nagyságos ur! Albertus Calefactor könyvére volna szükségem . . . — Nem lehet ! Szádeczky, gyerünk tovább. — Nagyságos úr ! . . . — Mit akar már megint ? — Ugyanazt akarom. — Kudora, Angyal, Máté ! kiáltá Szilágyi, rohamra indulj ! Három sisakos, páncélos ember tör be. Ők a könyvtárőrök, de most éppen modellt ültek a Történeti Életrajzok illusztrációihoz. Én Istennek ajánlottam lelkemet s Jézust kiáltva megrohantam a páncélosokat. Tudtam, hogyha élve elfognak, Szilágyi karóba huzat. Mert a Történeti Életrajzok szerkesztőségében minden stílszerűen megy s a szegény dijnokok is bivalybőrökön heverve végezik a másolást. Ekkor megszólal a legnagyobbik páncélos : — Nagyságos úr, én ismerem ezt a fiatal embert. Becsületes fiú, kiadhatjuk neki Albertus Calefactort. Szilágyi rendbeszedte a segédhadakat, aztán hozzám fordult: — Tudja-e, ifjú barátom, hogy az a könyv unikum ? — Tudom. — Tudja-e, hogy a legunikumabb könyv a világon ? — Miért, ha szabad tudnom ? — Unikumnak nevezzük azt, amely egyetlen példányban van meg. Ugye ? — Igenis. — Nohát az egyetemi könyvtárnak ez az egyetlen unikuma, a mely — két példányban van meg. Nos ? — Csodálatos. — Unikumoknál ez a legritkábban előforduló esetek közé tartozik, sőt tudtommal még sohase fordult elő. És maga egy ilyen becses könyvünket akarja kölcsön venni ? Hallatlan ! — Nem hallatlan, nagyságos úr, szólal fel újra a legnagyobbik páncélos, akiben már ekkor Kudorát sejtem, tessék odaadni. Mai számunk 24 oldal.