Budapesti Hírlap, 1891. szeptember (11. évfolyam, 239-268. szám)
1891-09-01 / 239. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP. (289. sz.) 1891. szeptember 1. ígérve, hogy mindezekről örvendve tesz jelentést ő felségének. Ebbe a dicséretbe és jelentésbe, szeretjük hinni, nem foglalja bele a tábornagy ur a szónoki sikert, melyet a Jellacsics-ezred parancsnoka az ezredtulajdonos sírjánál keresett, sem a politikai ambíciót, melyet a tisztikar Novidvoribari tanúsított. Meg vagyunk arról is győződve, hogy ő felségének, ki Fiume után meg sem jelent a horvát hadtest manőverén, éppen nem fog öröme telni az ilyen modorú tiszti manőverekben. Ezért reméljük, hogy a dolog nem marad annyiban s királyunk, ez az alkotmányos érzésst fejedelem, mint a hadsereg legfőbb hadura, nem fogja tűrni, hogy katonai politikát csináljanak békeévek alatt s ezredesei büntetlenül hirdethessenek ki pronunciamentokat oly irány felé, melyet a kiinduló pontul választott Jellacsics-sir, mint szónoki emelvény, jellemez. A fegyveres erőt az alkotmány kizárja a politikából. Katonák tiszte a hon védelme, nem pedig politikai irányzása. Elég szomorú tapasztalatai lehetnek a dinasztiának, hogyha politizáló katonáktól annyi évszázon át belső bomlásba, harctéren csupa vereségekbe sodortatta magát. Jellacsics neve is, mint történeti név, ádáz polgárháborút, a harctéren pedig megaláztatást jelent. A dinasztia ellenségei azok, kik a hadsereget e rég elkárhozott katonaszellemnek a poklokból fölidézésével újra türtőztetni nem irtóznak, főleg most, midőn külső viszonyaink az erők belső konszolidáltságát fokozott mértékben igénylik. Hova jut a monarchia, ha katonái hadtestenkint különböző pártpolitikát űznének, ahelyett, hogy az ellenséget űznék? A belső béke van fenyegetve. Ezt az alkotmány sáncai védik, melyek legfőbb, legmegbízhatóbb őre a koronás király. Teile várjuk, hogy e belső veszedelem ehenfejecelmi hivatása szerint befigfff'de szigorú elhatározással lép föl 8 nálma^Togma...Miwrtmr ama legfelsőbb kézirat szavait, melyekben a Jellacsics-sírnál történtekhez képest sokkal enyhébb tartalmú Hentzi a tüntetés után 1886 nyarán így nyilatkozott: ..A monarchia összes népeit magába foglaló közös hadsereg szelleme nem más és nem is szabad, hogy más legyen, mint a legfőbb hadúré, ami éppen legbiztosabb kezességet nyújt az iránt, hogy e szellemet ezentúl sem uralhatja más érzelem, mint versenyző törekvés a kötelesség hit teljesítésében . . . s nemcsak a monarchiának kifelé való védelmét, hanem minden politikai pártüzelmektől távol állva, a belső rend fenntartása érdekében a törvények s ennek folytán a törvényesen fennálló alkotmányos intézmények oltalmát is foglalja magában.“ Így hangzott az 1886. aug. 7-én kelt királyi kézirat. S mi e fejedelmi szavak után nyugodtan várjuk, hogy miután a Jellacsics-ezred Fiuméban politikai pártüzelmekbe ártotta magát a királylátogatás alatt,* miután ez ezredből Uzselác százados az üzelmeket egy politikai párviadal provokálásával folytatta s az ezred tisztikara vele szolidaritást vállalva, most a Jella Csicssirnál tüntető kifejezést ad oly politikai szellemnek, melyről csak felségsértő állíthatja, hogy a legfőbb hadúré volna, — előállt az eset, midőn egy szenvedélyestől elragadott ezred és tisztikar szellemben ,másnak“ mutatkozik, mint a legfőbb hadúr s az 1886. évi kéziratban kijelentett „nem is szabad, hogy más legyen“ ez esete applikációt sürget. Bízva várjuk a szigorú „nem sza-bad“ lesujtását a trón magasságából , erre nézve az iniciativát a korona fele-ős tanácsadóitól, nagyobb erővel Moldovában és Havaselvén, hogy vajdaságokat alapítsanak s a Traján hódította földön biztosítsák a román faj politikai jelentőségét. Ez a tan azonban, ámbár száz év előtt már készen volt, csak azóta vált közkeletűvé, amióta a bukaresti tudományos akadémia propagálja, tehát körülbelül huszonöt év óta. Addig el volt temetve a Major Péter oláh szótárának előszavában, meg Sinkai kéziratban levő históriájában, a Chronicon Dacoromanorum sive Valachorumban. A bukaresti tudományos akadémia nevezte ki Majort Mózesnek, Sinkait vértanunak. Ne tessék azonban a vértanukig címén valamely politikai drámát képzelni, amelyben Sinkai eszméi igazságát életével és vérével pecsételte meg. A dolog sokkal szimplább, mint ahogy a hangzatos mártírom cím gyanittatná! Major és Sinkai hat évi távollét után visszatérnek Balázsfalvára, szerzetükhöz. A kalugyerség nem volt ínyükre, levetik tehát a rend öltönyét és Major lesz pópa Szász-Régenben, Sinkai pedig tanít a balázsfalvi líceumban. Major ettől kezdve szinte karminte éven át csöndes falusi életet él, hihetően egyre fényesítve a rómaiság díszes csarnokát mint pópa, utóbb mint protopópaesperes. Sinkait ellenben nem tanai, de vére, nem is a magyar társadalommal, de saját püspökével összeütközésekbe sodorja. Babh püspök tán nem is tudott a készülő monumentális históriáról, de azt tudta, hogy Sinkai, a professzor, nem tart leckét, hogy reá és káptalanára paszkvillásokat ír, hogy nyilvános helyen részegen jelenik meg, hogy gazdasszonyával botrányos intimitásban ést Vádat emel ellene a világi hatóság előtt (a megyénél és a főkormányszéknél), hogy kötelességét elhanyagolja, hogy botrányosan viseli magát a templomban, hogy fegyverrel, hatalmasul vont tanár kollegáira, hogy gúnyneveket terjeszt (a püspököt Bob u-nak, egy Kaján nevű kollegáját Kaján u-nak címezgette), hogy az ifjúságnak azt hirdeti, hogy az embernek a maga védelmében szabad embertársát megölni. Perbe fogják tehát a püspök vádjára : „holmi illetlen és a közönséges csendesség föllázasztására célzó szavak alapján.“ A per azzal végződött, hogy tanári állását, mert „nem tanító, de bohóc“, elvesztette. Néhány évet nevelősködött Tass Dániel gróf gyermekei mellett. Innen nevezte ki a helytartótanács Budára az oláh könyvek cenzorának és korrektorának. Ez alatt készült el a Chronicon Dacoromanorum sive Valachorum. Cenzúrára benyújtotta Nagy-Váradon és Erdélyben. Nem kapta meg a nyomtatásra az engedélyt, sőt a mikor kéziratát visszakérte, az erdélyi főkormányszék kérését azzal utasította el, hogy: „a fenforgó mű nem olyan, hogy kinyomatása megengedtethessék, sőt mint elkobzásra méltó, kérelmezőnek vissza sem adathozik.“ A Sinkai alapvető munkája tehát Magyarországon soha sem jelent meg. Nem tudni, miért, 1818 táján elveszti hivatalát, visszavonul Vassékhoz és náluk hal meg 1816-ban. Major Péter lesz utóda ; ő revelálja szótára előszavában az új tant, amit harminc év előtt együtt eszeltek ki Rómában. A fölfedezés azonban csak félszázad múltán Bukarestben keltett visszhangot. Itthon mindaddig nem látták meg a budai temetőben rég porló Mózest, akié a dicsőség, hogy kikutatta másfél ezredév romhalmaza alól a immun nép római eredetét, hogy arisztokrata ősöket adott a pásztóiaknak, a Balkán vlachjainak. 1869 óta Sinkai a románság Vértanúja, ám hogyan lett azzá. A mondott évben a bukaresti akadémia megülte Sinkai emlékezetét, miután krónikája tizenhat évvel előbb Jászvásáron megjelent. Életének viszontagságait Papu Nirianu adta elő, akit, amíg Erdélyben lakott, Pap Sándornak hívtak. Ez találta ki, hogy a Sinkai kéziratára az erdélyi cenzor, Mártonfi József püspök ezt írta volna: Opus igne, author patibulodignus! Ez nagy vihart támasztott a magyar barbárság ellen. A hazafias és humánus fölbuzdulás nem a kort kárhoztatta, amely jogot formált a gondolkozás felülvizsgálására; de a magyar fajt, ezt a barbár, megátalkodott hordát, a mely tiz évszáz alatt nem fáradt ki Traján unokáinak üldözésében. Aztán előkerült Sinkai krónikájának eredeti kézirata és nem volt rajta a cenzornak imputált brutális ítélet! A bukaresti akadémia erről a fölfedezésről nem vett tudomást, az oláh tudomány, az oláh intelligencia előtt Sinkai mártír ma is. Nem a korszellemnek, nem egyháza rigorizmusának, nem legkivált rakoncátlan, féket nem tűrő vérének mártírja, de a magyar fajnak, a magyar politikának. Az a tény nem jelent éppen semmit, hogy Sinkai, amikor földönfutó, amikor vérei és hitsorsosai nem is tudnak róla, egy magyar arisztokrata háznak Vendége, ahol nyugton él, a hol örök álomra hunyja szemeit. Nem jelent semmit az a másik tény sem, hogy Sinkai nem politikai okból vesztette el a cenzorságot, hisz akkor nem nevezi ki utódjának a helytartótanács azt a Major Pétert, akivel együtt hívta életre Dákó-Romániát. A faji vak elfogultság egyre látja a krónika kéziratán azt a soha meg nem hozott barbár ítéletet: Opus igne, author patibula dignus! De hogy is ne látná, a mikor látja az egyenes, szakadatlan összeköttetést Rómával ma is, holott a Major és Sinkai meséjét rég a chimaerák lomtárába helyezte a nyelvészet és a históriai Juaila. Budapest, aug. 81. Képviselői beszámoló: Kemény Pál dr., a zirci kerület orsz. képviselője, tegnap tartotta beszámolóját Cseszneken nagyszámú választóközség előtt. A kerület majdnem valamennyi községéből jöttek el, lelkes ovációkban részesítve a kerület képviselőjét. Az egy óra hosszat tartott hatásos beszámoló után fresbauer szombathelyi lelkész mondott köszönetet a beszámolóért. A kerület — úgymond — büszke a képviselőjére, megnyugvással látja kezében a mandátumot, melyet számára a jövőben is biztositva lát. Jellasics sírjánál, Zágrábból táviratozzék . A Jellacsics gróf nevét viselő gyalogezred egész tisztikara Samoborból, hol gyakorlatait tartotta, a novidvori kastélyhoz kirándult s az ezred nevében fehér-zöld szalagos díszes koszorút helyezett Jellacsics József gróf egykori horvát bánnak s az ezred tulajdonosának sirjára. Ez alkalommal Ivanossieh ezredes beszédet mondott, melyben az elhunytnak a trón iránt tanúsított érdemeit méltatta. A fiumei tüntetések. A félhivatalos Bud. Corr. jelenti Fiuméból. Itteni jó magyar körök sajnálattal vették tudomásul, hogy néhány fővárosi lap a tényeknek meg nem felelő jelentéseket közölt azon tüntetésekről, amelyek színhelye a dalmátok keresztülutazásakor Fiume volt volna. Az ilyen hamis hírek csak az itteni viszonyokkal teljesen ismeretlen tudósítóktól eredhetnek, így a többek közt azon szemrehányás, amelylyel a sussaki polgármestert illetik, teljesen jogosulatlan ; a sussaki polgármester, aki hivatalát nemcsak teljesen kifogástalanul és tapintatosan vezeti, hűen ragaszkodik a tökéletes magyar-horvát egyetértés eszméjéhez, amint azt az itt élő magyarok mindnyájan bizonyíthatják , az ismert zászlóügyben is szó sem férhetett a sussaki polgármester magaviseletéhez s ő volt az, aki a magyar lobogót bántalmaktól oltalmazta. Szintén teljesen légből kapottak azok a,szándékosan terjesztett hírek is, miszerint Zichy Ágost gróf kormányzó állítólagosan magas és sok felelősséggel járó állásától megválni készülne. Az itteni nemzetiségi viszonyok közt valóban nagy mennyiségű tapintatra, előrelátásra , és józan erélyességre van szükség, hogy Zichy Ágost gr. az ő nehéz állásán nyolc éven át oly eredményeket elérhessen, amilyeneket a fiumeiek örömest kiállított bizonyítványa szerint el is ért; egy ilyen férfiú holmi utcai zavargások miatt nem vál meg állásától, bármiképpen