Budapesti Hírlap, 1892. április (12. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-01 / 92. szám

2 tömeg harcba indult,­­ a levegő izzó volt szenvedelmektől s az emberek át Voltak hatva a hittől, hogy a mit tesz­nek, jól van téve, mert belőle csak jó következhetik. Sértják a mai proletariá­tus mozgolódását, tömeges szervezke­dését s arra való törekvését, hogy sor­sán javítson; de az anarchia titkos ösz­­szeesküvései, különválása az úgyneve­zett szocialista mozgalomtól és elszige­telt merényletei, melyekben semmi cél a romboláson kívü­l, semmi tervszerű­ség egy-egy csíny sikerén kívül, semmi a meggyőződés erejéből s a hit fúvo­­l­ából nincs , egyszerűen értelmetlenek. Az anarchizmus nemcsak a fejetlen­ség pártja, hanem az értelmetlenségnek is — hogy úgy mondjuk — iskolája. S a­míg csupán a félművelt, vallásos és erkölcsi érzelmeikben béna, elméjüket túlhaladó bölcselkedésektől megzavaro­dott, föl nem fogott elméletektől meg­­zabált emberek csöndes kesergését, csapszékbeli mámoróráik ábrándját fe­jezi ki az anarchia szó, addig követői szánalom tárgyai. Midőn akadnak, kik­ben saját tökéletlenségük s az élettel való meghasonlásuk tudata a kétségbe­esés oly fokát gerjeszti föl, hogy meg­könnyebbülést csak a halálban keres­nek : e szerencsétlenek iránt helyén van a részvét. Ha az életösztön nagyobb bennük, mint a meghasonlás és sorsuk javítására bűnös eszközökhöz vetemed­nek, jogába lép a megtorlás a nyomo­rultak ellen s a térítés kísérlete, midőn büntetésüket kiállották. De mit tegyen az igazságszolgáltatás azzal a kategó­riával, mely bűnt követ el haszon nélkül, rombol, hogy­ ártson, — a világgal meg­van hasonolva, a megbékélés reménye nélkül s nem önmagát pusztítja el, ha­nem a világot támadja meg, a győze­lem hite nélkül, — megtámadja, a hol éri, rombolja, a­hogy lehet, a mivel hozzáfér, boszúból, szenvedélyből, az indulat deliriumában, életét erre a mun­kára szánva, míg el nem pusztul a pusztítás közepette A párisi törvény­­hozás halálbüntetést mondott ki rájuk. De ha a jogtudomány s a pszichiátria tartással. Jeles és eltökélt férfiak intézik ügyeit s fáradhatatlanul dolgoznak egyszersmind az alapokon, a melyeken tisztes állami rend és nemzeti szabadság fejlődik. A bolgárság kato­nai erkölcsével imponált a világnak, politikai magatartása, melyben megfontoltság, szerény­ség és eltökéltség ölelkeznek, minden jobb lélek szimpátiáit biztosítják neki ; polgári eré­nyeit dicsérik mindenek, a kik közöttük meg­fordultak s a mi kereskedőink szolidnak, meg­bízhatónak mondják kereskedőit. Maga a nép abból az érdekes, abból a legérdekesebb triászból való, mely a Balkánon másokkal osztozik. E triász a román, a bolgár s az albán. Mindenik egy kissé misztikus, bi­zonytalan eredetű. Se a történet, se a nyelv­­tudomány nem tudott egyiknek sem egészen a gyökeréig ásni. Nem tudom, ők maguk mit ta­nítanak e tekintetben magokról és igen sajná­lom, hogy Strauss Adolfnak különben érdekes, tudós és nagy apparátussal készült előszavá­ból erre nézve felvilágosítást nem nyertem s csak a magam szerény tudására vagyok szo­rítva. E három nemzet nyelvének a struktú­rája, ha nem is egészen azonos, de oly kon­gruenciákat mutat, a­melyek valamely közös forrás bélyegét félreismerhetetlenül tüntetik fel. Mégis az egyiknek anyaga, a szókincse román, a másiké szláv, a harmadiké igen ve­gyes és tán nem is nagyobb részében albán. Valószínű, hogy abban az időben, a­mikor a bolgárok elfoglalták mai hazájukat, hogy, bár hóditók, elenyésszenek a meghódított szláv népben, melynek csak nevüket adták és ke­verékül verőket; immár ezt a keveredést elé föllebbeznék ügyüket, ez a gilotin­­halált bizonynyal —­örültek kására vál­toztatná. Dauapszi, marc. dl. /E.vakítványi utóda.. Nyitrai püspökké,/ mim értesülünk. "Tentefle " József temesvári föl­szentelt püspököt fogják kinevezni. p — . A nótválasztások, .Szarvason, mint nekünk .e —ga—gBMBWMH ... távimozzák, ma 43 szótöbbséggel a függetlenségi Haviár Dánielt választották meg a szabadelvű Szi­­vák Imre ellenében. A küzdelem igen heves volt. Majdnem az utolsó pillanatig csak két-három sza­vazatkülönbség volt. A keceli kerületnek eddig már három jelöltje van : a pártonkívüli­­­omlóssy Ferenc, a 48-as V­ilicsi Árpád és a szabadelvű Pálfy Ferenc fővárosi ügy­véd. Komlóssy Ferenc, mint nekünk táviratozzák, m­a délelőtt tartotta programmbeszédét Kecelem Kije­lentette, hogy 48-as alapon áll, de egyik párthoz sem csatlakozik, mert minden párt akarja a polgári házasságot. Délután Vittyi Árpád tartotta programm­beszédét, utána beszédet mondtak még Linder György, Szabóky kalocsai ügyvéd, majd felolvasták Ugron Gábor táviratát, mely Vállyi Árpádot ajánlja, úgy Komlóssyt, mint Vállyit nagyszámú közönség hallgatta. — Megjegyezzük különben, hogy mind a három jelölt táborából kaptunk táviratot s mind­egyik tábor a maga számára jósolja meg a biztos győzelmét. / A v­aluta rendezése. Wekerle pénzü­gymi­­niszter?*M­int a Pol. Corr.-nak Budapestről jelentik, már elkészítette a valuta rendezésére vonatkozó törvényjavaslatot. Ebben az ügyben a magyar és az osztrák pénzügyminiszterek közt jelenleg tárgyalások folynak. Az ércpénz-törvényre vonatkozó javaslatot kapcsolatban a reláció m­egállapításával, úgyszintén az aranybeszerzésre vonatkozó javaslatot valószínű­leg még április hóban fogják a ház elé terjeszteni. A h­ázassági jog kodifikálása ügyében össze­hívott l­zaktanácskozmány ma Szilágyi Dezső igazságügyminiszter elnöklete alatt folytatta tanács­kozásait. A spiüsszoji párt holnap, április 1-én, délután 5 órakor értekezletet tart.­­A szerb egyházi szervezet, Brankovits Györgyi szerb pátriárka április 4-ére hívta össze a szerb egyházi kongresszus állandó választmányát a múlt év őszén megkezdett egységes egyházi szervezet befejezése és végleges megállapítása végett. Az állandó választmány tagjai a pátriárka elnöklete alatt : Dimitrievits Nektár verseci püspök, Kuvarácz Hilárián gergetegi arhimandrita, Vlahovits János nagykikindai esperes, Makszimovits Miklós szabad­ BUDAPESTI HÍRLAP. (92. sz.) 1892. ápr. 1. megelőzte egy másik, a mikor s­zlávok lep­ték el a régi Illyriának idáig érő népeit és magukba olvasztották, vagyis az albán vagy illyr nyelv struktúrájába bevitték a szláv szókincset és keletkezett e területen a bolgár nyelv, a­hogy ma is él. A régi illyrnek egyenes leszármazéka e szerint az albán, oldal­ági származéka a szláv, bolgár és a román. Ama nyelvnek a megalakulása tehát, melyet a későbbi évszázakban jött bolgárok már készen találtak és fölvettek, a kereszténység első évszázaiba esik, a román nyelvé pedig az 5­ 6-ik évszázba. A tudósok, a­kik a bolgár népies irodalomban az ó-szláv civilizáció nyo­mait keresik, pogánykori képzeteit mutogatják, melyeknek elemei áthozattak a kereszténységbe, régi, homályos, alig hozzáférhető múltat boly­gatnak, meg nem tapogatható árnyékokat raj­zolnak elénk. A valóság csal: az, hogy a byzánci birodalom borzasztó küzdelmeiben ré­szesek voltak a bolgárok, sorsuk, fejlődésük és hányatásuk ahhoz volt kötve, a görög keresz­tény civilizációval érintkeztek és a keresztény ó-szláv civilizációnak tagja voltak. Az ó-szláv liturgikus könyvek, melyekről előkelő délszláv egyházi férfiak oly nagy lelkesedéssel tudnak beszélni, érdekesnek és jelentősnek mutatják ezt a régi szláv műveltséget, mely azon­ban, a népek maguk szabadságukat elveszt­vén és birtokába csak rövid időközökre jutván (s az is csak nemzeti deszpo­­ták zsarnoksága lévén és nem szabadság), világivá soha sem tudott lenni. De mindez mégis egyik megtermékenyítője volt a nép költői tehetségeinek; fantáziáját alakzatokkal, fogalmakkal és anyaggal gazdagította , kiváló becsét biztosította termékeinek. Hogy hosszú századokra terjedt passzív rabélete ezen a téren olyan termékeny lehetett, amink az az oka, hogy e kort megelőzték a vallásos civi­lizáció mozgalmai nemzeti alapon. Ezért jutott bele vallásába a pogánykor hagyatéki, poézi­­sébe a vallás, vallásába a poézis. Mikor meg­szakadt a nép históriája, mégis mag volt addigi élete öntudata s összefüggését vesztett életének kalandjai, epizódjai belemenekültek a népköltésbe, hol összekeveredtek az idők : a jelen a múlttal s a legrégibb múlttal. Ráhúz­ták a múltat a jelenre, a jelent arra, a mi volt s az élvező olvasó sem tud különbséget régi és új közt, e megkülönböztetéshez a tudós szeme kell. Hogy a plevnai csata volt-e előbb vagy a rigómezei, azt, ha különben nem tud­juk, a vers el nem árulja, mert a verseknek nincsen kora. Mintha egy elméből születtek volna és születtek örök ifjúságra. Anyjuk a nép, a­mely tán ezer év óta változatlan mű­veltségi fokon él; apjuk, a kitől fogantattak, a tétlen rabság, a szerencsétlenség. Dicsérj­em e a verseket külön ? Hiszen verseket, hogy róluk fogalmat adjunk, épp oly kevéssé lehet elemezni, mint a színeket. A szí­neket nem leírásból, hanem látó szemmel kell élvezni. A verset olvasni vagy hallani kell. A népvers olyan, mint a parasztnép maga : kül­sőleg teljesen egyforma. Egy a ruhaviselete, egy a járása, a haját egyformán hordja, egy­formán ejti beszédét is. Módja, szokása mind ugyanaz. Csak ha sikerül a lelkébe ha­tolni, akkor találjuk meg a különbségeket kai földbirtokos, Nedelykovits Tódor zimonyJagics József mohácsi ügyvédek, Rogulics Mihály­­kővári birtokos és Stefinovits Branko dr. temesvá orvos. A tanácskozás tüzetes tárgya az egyház peres ügyekben követendő eljárás és a fegyelmi habály­­zat lesz. Ugyan e napon Stojacskovits Sáor el­nöklete alatt összeül a kongresszus által küldött 15 ös bizottság is. E tanácskozások befejeze után — mint megbízható forrásból értesülünk — húsvét és pünkösd közötti időközben össze fogják hívni kar­lócai szerb kongresszust, mely a megalkotott,­integy 600 szakaszra terjedő egyházi tervezet felel végleg fog dönteni. A kongresszus tárgyalásai, a vi hely­zet jelentőségeiből ítélve, érdekeseknek, doribaro­­soknak is ígérkeznek, mert a világi elem a törzettel sehogy sem tud megbarátkozni. Félek vgyunk,­­hogy a hierarchia merevsége és a világiak­­köve­­­telései a pátriárka és a bizottságok két évi lnká­­­ját halomra fogja dönteni és a szerb egyházügyek rendezését a beláthatatlan jövőbe elodázni, z új­vidéki szerb sajtó, különösen Zasstava, már régin­­­­dította a harcot. Felhívást intézett a hierarchi összes községeihez, hogy protestáljanak az autonóm­igaikat veszélyeztető tervezet ellen. A tisztviselők fizetési avu­ja. — .. ........... . pénzű — A Budapest, márt 31. A képviselőház pénzügyi bizottságának több­sége ma olyan határozatot hozott, mely nagy rémot fog okozni a fővárosban alkalmazott tisztviselőnek. A bizottság többsége ugyanis a javaslattal szemben a fizetési minimumot az említett tisztviselőkre nézve 600 forintról fölemelte kétszáz forintra. Igaz, így a pénzügyminiszter ragaszkodik a javaslatból 600 írthoz, mindazáltal valószínű, hogy a képvislőház többége hozzájárul a bizottság javaslatáho. A mai tárgyalásnak ez volt a legfontosabb m­en­­tuma. A tárgyalás kezdetén Lukács László feadó jelentést, tett a törvényjavaslatra vonatkozóig a képviselőházhoz legújabban érkezett kérvényéből. A 7. §-nál­­a miniszterelnökség, az ő­­lsége személye körüli s a horvát minisztérium tistvise­­lőire vonatkozó kivételes rendelkezések.) Gyurmics a zágrábi jogügyi igazgatóság személyzetért is kiterjesztendőnek véli e szakasz rendelezéseit. Wekerle miniszter fel­világosi­tásai után a §, el­fogadtatott. A 8. §-t, mely szerint valamely rangisztilába sorozott állás címével s rangjá al, vagy jellegével ellátott tisztviselő csak akkor lép az illető­ állással egybekötött illetmények élvezetébe, ha erre az állásra valósággal kineveztetik, elfogadta a bizott­ság, második bekezdését az igazságügyminiszter meghallgatásáig függőben hagyván. A 9 dik §-nál­­a tisztviselők fizetési minimuma)

Next