Budapesti Hírlap, 1893. április (13. évfolyam, 90-118. szám)

1893-04-04 / 92. szám

1893. április 4. BUDAPESTI HÍRLAP. (92. sz.) — (A magántisztviselők mozgalma.) A magántisztviselők orsz. nyugdíjintézetének előkészítő bizottsága a szervezési munkálato­kat a fővárosban befejezte. A vidéken is min­denfelé szervezkednek a hivatalnokok, úgy, hogy Aradon, Győrött, Losoncon, Kolozsvárit, Nagy-Kanizsán, Debrecenben és Liptó-Szt.­­Miklóson már működik egy-egy vidéki bizott­ság ; Szegeden pedig és Rozsnyón e hónap 2-án illetve 3-án fog — mint a Magántisztvise­lők Lapja írja — ily bizottság megalakulni. A központi bizottság által szétküldött taggyűjtő íveken beküldött aláírások nagyszáma igazolja, mily időszerű volt a nyugdíj­ mozgalom meg­indítása. Nemcsak magántisztviselők egyen­ként, hanem nagyszámú magáncég és részvény­­társaság tisztviselői kara testületileg írta alá az íveket. Az alapszabályok elkészülte után né­hány hét múlva az alakuló közgyűlés meglesz tartható.­­ (Az intendáns fölöltője.) Vasárnap este Toldi előadása alatt az opera belső folyosóit szenzá­ciós hír verte föl. Hivatalnokok és szolgák egymáson át bukdácsolva ijedt arccal rebesgették: ellopták­ az intendáns fölöltőjét. E híresztelésben a legcsekélyebb túlzás sem volt, csakugyan ellopták, még pedig az intendánsi páholy előfülkéjéből. Zichy gróf rövid ideig a színpadon tartózkodott s midőn a páholyba visszatért, hogy fölöltőjét magára vegye, ijedten tapasztalta annak abszolút hiányosságát. A dolog eléggé hihetetlenül hangzik, mert nem szabad figyel­men kívü­l hagynunk, hogy az operában előadáson­­kint a detektívekkel és rendőrtisztviselőkkel együtt huszonkét közbiztossági közeg tartózkodik állig fegyveresen, kik végre is nem azért vannak ott, hogy az énekesek képességeit ellenőrizzék. De az mit sem válto­ztatott azon a szomorú tényen, hogy az intendánsi fölöltő eltűnt, még pedig oly nyom­talanul, a­hogy csak primhegedű­sek szoktak eltűnni. Hiába volt minden kutatás-keresés. Az intendáns magához kérette a szolgálatot tevő rendőrtisztviselőt s igy szólt hozzá: — Uram, mozgósítsa a legügyesebb detektive­­ket, ne kíméljen semmi költséget és fáradságot, hogy felső kabátom megkerüljön. — Talán a tárcáját felejtette benne Méltó­ságod ? — Hiszen, ha csak az volna .. . sokkal fon­tosabb dolgok vannak benne . . . egy darab művé­­szettörténelem . . . A rendőrtisztviselő nagy szemet meresztett, sok mindenféle tolvajlás felől értesült már hosszú praxi­sában, de hogy valaki a művészet történelmét el­­emelje, olyat még nem pipált. Az intendáns azonban megmagyarázta neki, hogy a fölöltőben azok a levelek vannak, melyeket a legkiválóbb énekhangok tulajdonosaitól kapott az ország különböző vidékeiről a hús éti ünnepek alatt. Ha e levelek a kabáttal együtt odavesznek, akkor ő nem válaszolhat nekik s ez a mulasztás a magyar opera önálló fejlődését esetleg ötven évre vetheti vissza. A rendőrtisztviselő csak ügygyes­­bajjal tudott a helyzet magaslatára emelkedni, de annak ellenére is izgatott hangon telefonált a köz­pontba, hogy minden heverő detektívet haladéktala­nul rendeljék az operához. A boldogtalan tolvaj bi­zonyára megsejtette, hogy milyen vészszel terhes felhők tornyosulnak föléje s azt tette, a mire csak a legkétségbeesettebb tolvajok képesek: visszalopta a kabátot. Este kilenc óra táján a Czerecsen utca 52. számú ház házmestere gondosan papírba göngyöl­­getve visszahozta a kabátot. E derék ember a lép­csőházban találta, hová a tolvaj a bűntudattól űzve, letette. Kabát és levelek érintetlenül kerültek az intendánshoz. A művészet történelme nem szenved csorbát.­­ (Híres szép lány tragédiája.) Pozsonyból írják nekünk : Gáspár Gizella messze vidéken hit és szép leány volt. Tegnapelőtt este 6 órakor még sokan bámulták, a mint a leány a vasútállo­máshoz sietett, hol a Pozsonyból érkező anyját várta haza, Cseklészre. Türelmetlenségből nagyon közel ment a sínekhez s midőn a vonat közeledett, hamar a má­sik sini­kre ugrott, de ekkor éppen a Budapestről jövő gyorsvonat robogott be az állomásra. A loko­motív elkapta a szép leányt és elgázolta. A szép fej levált a testről, a koponyacsontok apró szilán­kokká hulltak szét, a két kar , a hátgerinc több­szörösen eltörött. A­mikor a vonatról leszálló anya odasietett, már csak a ruhájáról ismerte meg sze­­rencsétlen leányát.­­­ (Erdőgyujtogató cigányok.) A pozsony­m­egyei Sárfő és Schiveimbach községek lakosait — mint levelezőnk írja — nagy rémület fogta el teg­napelőtt. Reggel kigyuladt az erdő és az erős nyu­­goti szél miatt csakhamar roppant tűzvész támadt. Egész nap tartott az erdőégés, mely közel kétszáz holdnyi területet hamvasztott el. Pálffy gróf cselédjei és a szempei tűzoltók végre útját állták a pusztító elemnek. A vizsgálat kiderítette, hogy cigányok okozták a bajt.­­ (Az öngyilkos főfelügyelő,­ Pohl Ottó, egyike volt a magyar államvasutak legkiválóbb mér­nökeinek. A pályafentartás terén számos találmány­ival és újítással lépett föl s különösen a Pohl-féle váltórendszert nemcsak itthon, de a legtöbb külföldi vasútnál is használják.­­ (Bizalmas vallomások.) Ezzel a címmel húsvéti számunk egyik mellékletén fényképekben mu­tattuk be művésznőink „bizalmas vallomásait“, me­lyeket kérésünkre tettek. Két művésznőnk nyilat­kozata azonban lekésett a fotográfustól, s így kéz­írások helyett rendes ólombetűkben csak itt mutat­hatjuk be a közönségnek. A két művésznő : Török Irma és Vasváriné-Szigeti Jolán. Török Irm­a kisasszony a következőképp vallott: Mit becsülök legtöbbre a férfiban? Az őszinteséget. Mit becsülök legtöbbre az asszonyban . A szerény­séget. Legnagyobb hibám ? A bizalom. Kedvenc foglalkozásom ? A lovaglás. Mi szeretnék lenni ? Mindenki tudja. Hol szeretnék lakni ? Mindig a színpadon. Kedvenc állatom ? Minden háziállat. Kedvenc színem ? A fehér. Kedvenc ételem ? A töltött paprika. Kedvenc italom ? A víz. Kedvenc nevem ? Duse. Hőseim a történetben ? Nincsenek. Mit utálok legjobban ? A kétszínűséget. Mely hibák iránt vagyok legtürelmesebb ? Nagyon türelmetlen vagyok. Jelszavam : Csak előre ! Vizváriné asszony feleletei ezek: Mit becsülök legtöbbre a férfiban ? 11! Mit becsülök legtöbbre az asszonyban ? Az önmeg­tagadást. Kedvenc foglalkozásom ? A pályám. Legnagyobb boldogságom ? ? ? ? Mi szeretnék lenni ? Leány. Hol szeretnék lakni ? Olaszországban. Kedvenc állatom ? Kutya. Kedvenc színem ? Vörös, sárga. Kedvenc ételem ? Rántott csirke. Kedvenc italom ? Sör. Kedvenc neveim ? Csitt, csitt, csitt. Heseim a történetben? I. Napoleon, Garibaldi. Mit utálok legjobban ? A hazugságot. Mely hibák iránt vagyok legtürelmesebb ? Melye­ket tűrnöm kell. Jelszavam ? Türelem.­­ (Hűtlen árvagyám.) B.­Gyulai levelezőnk jelenti, hogy Uzon Ferenc volt gyulai városi árva­gyámot több rendbeli üzelmeiért bűnügyi kere­set alá vették. Hivatalától már régebben elmoz­­dittatott.­­ (Megteltek a temetők.) B.­Csabai levelezőnk értesítése szerint kegyetlenül pusz­tít a difteritisz Békésmegyében. A vármegyé­hez legutóbb beterjesztett adatok szerint Gyo­­mán négyszáznyolcvanhét, Békésen háromszáz­­ötvenkilenc és Endrődön kétszázharminchárom esetben mutatkozott. A temetők e községekben megteltek. A betegség március folyamán lassan apadt, de még most sem szűnt meg.­­ (Hazafi Verái a dutyiban.) Említettük annak idején, hogy Hazafi Verái János, a nemzet vándor dalnoka, a szabadságünnepen tanúsított ma­gaviselete miatt, mint lázsló a vádlottak padjára került s hogy a terhére rótt cselekedetek miatt 50 forint pénzbírságra, nem fizetés esetén pedig öt napi elzárásra ítélték. A nemzet pirulakedvelő ván­dor dalnoka „azonban“ abban a krónikus bajban szenved, a miben minden trubadúr a világ terem­tése óta, hogy t. i. nincs 50 forintja. Ezért Veras János m­ártiromságra adta magát s most üli le a reá szabott öt napi büntetést. Ötödikén kiszakadul s s aztán egyenesen Rómának veszi az útját, hogy a pápát láthassa. Előzőleg azonban börtön élményeit írja meg több „megrovási kaland“-ban.­­ (Bátor asszony.) Az esztergom-nánai és muzslai állomások között a Varjú-kocsma előtt lakó Piski József vasúti őr felesége, a­hova a hajnali órákban elindult, hogy Nánán vonalra üljön és Vácra induljon a vásárra. A vasút mentén h­iadt s már elérte a másik őrházat, mikor valaki hátulról megtámadta, bottal fejbe ütötte és belökte a sinek mellett levő árokba. De az asszony, a mikor az árokba bukott, revolvert rántott elő és támadójára sütötte. Piskiné a halálosan megsebesült emberben Halata András vasúti őrre ismert, a­ki állítólag rablási szándékkal támadt reá. Piskiné kupeckedni szokott járni a vásárokra s ebben az útjában is volt nála kétszáz forint.­­ (Igen.) A minap hallottunk egy történetet, a melynek az az alkalomszerüsége volt, hogy egy piros tojás szerezte meg a benne szereplők bol­dogságát. A történet nem egészen új, éppen egy esztendős, de hát az ilyen történetek elmondásával jó várni addig, a­míg a boldogságnak van élő bi­zonysága is egy siró baba képében. C íme a történet: Mariska fiatal özvegy, olyan fiatal, a­kinek 88 Szőnyi tekintélyén még igen gyakran esik az a csorba, hogy leánynak nézik. Pistán sem látszik meg, hogy a kor­ statisztikai adatok minden sérelme nélkül hozzáfoghatna már a kopaszodáshoz s István­nak is beillenék, ha kevésbbé gyöngéd barátai vol­nának. Hogy azonban István m­ég nagy mértékben Pista, bizonyítja az a körülmény, hogy egy évvel ezelőtt még halálra udvarolt Mariskának. A nagy­sága azonban a leghőbb érzelmekre is azt fe­lelte : „Maradjunk mi csak jó barátok“ —­ és a barátság bizonyságául elfogadta a tömöre­dek virágot és bonbont, melyet Pista a világ négy tájáról összehordott. A szegény István, tudni­illik, erősen szenvedett abban a betegségben, melyet az orvosok, ha dolguk lenne vele, bizonyosan aján­­dékozási rezgörj-nek neveznének. Meg kell engedni, b°gy egy fin de siécle asszonynak nagyon kellemet­len, ha az imádói a betegség említett formájában szenvednek; a bonbonnal legalább elronthatja az ember elegánsan a gyomrát, de a virág, az igazán nem való egyébre, mint hogy Flórián, a házmester, másnap kissé költőibb színezetűnek találja a szeme­tesládát. Mariska mindemellett kegyesen fogadta a Pista által lábaihoz hordott tömjént és royrrhát, de mikor hűséges udvarlója felkötötte a leghóditóbb nyakkendőjét és komolyan kezdett beszélni, akkor egy bakfis kacérságával hozta fel a vállait, hogy egy bájos kis toka származzék az álla alatt s igy szólt vérfogyasztó kegyetlenséggel: „Öregek va­gyunk mi már arra. Maradjunk csak jó barátok“. Háromszor mondotta el három esztendő alatt ezt a nagy gonoszságot, de a harmadik ítélethirdetés után a delinkvens már olyan dúlt arccal hagy­ta el a törvényszéki bondoirt, hogy a tekinte­tes királyi törvényszék , vagyis Mariska gon­dolkozóba esett. Elvégre is annyi kegyetlen­ség kétségbeejthet egy miniszteri fogalmazót is. Pista pedig már titkár s egy titkár, a­ki olyan közel van az osztálytanácsossághoz, nem megve­tendő partié egy elegáns asszonynak sem. Pista ez­alatt búsult és nekikeseredve huzatta a Pannóniá­ban a cigánynyal: „Hulljatok levelek, rejtsetek el en­­gém . . .“ A levelek azonban a­helyett, hogy lehul­lottak volna, rügyezni kezdtek, elérkezett húsvét napja. Pista kebelében, a­ki a legutolsó ítélethirde­tés óta kerülte Mariskát, szintén fölébredt a tavasz s húsvéti hódolata jeléül meglepte ő nagyságát egy óriási fehér azalea bokrétával, melynek közepén apró piros tojásokkal megrakva egy helyes kis ma­­dárfészek pompázott, gyöngéd célzásul az annyiszor visszautasított fészekrakásra. Félóra múlva a hordár jön és hozza vissza az­ egészet. Pista tisztá­ban volt mindennel : itt a világ vége. Mariska visszaküldi az ajándékot. Reszkető kézzel bon­totta fel az azalea takaróját, egy pillantást vetett a fészekre és hálásan borult a nya­kába Schlesinger Náci hordárnak. „Megtetszette bolondulni a nagyságos urnák ?“ kérdezte figyelme­sen Schléninger Ignác. „Telefonozzok a mentők­nek ?“ De Pista se látott, se hallott, rohant Maris­kához. A fészekben egygyel több tojás volt, leg­fölül feküdt egy nagy piros tojás, melyre ő nagy­sága maga karcolta rá az ő bűbájos szarkalábaival ezt a szót: Igen. Ez történt a múlt év húsvétján. A történet folytatása már egy fővárosi plébánia anyakönyvében van följegyezve. Most húsvétkor, mint különben már említettük, piros tojás helyett Pista egy ele­ven babát kapott ajándékba, a­ki nem is várta meg egészen a húsvétot. — („Magyarfaló szerb ügyvéd“) cimel köz­leményünkre vonatkozólag nyilatkozatot kaptunk Korsós, Zitkovszky, Meszer, Weil, Kiss, Hartber­­ger, Adler, Radda, Schenkl, Scsitinszky urak, pan­­csovai ügyvédek aláírásával, melyben azt jelentik ki hogy kortársük, Gadjanszky Lyubomir, nemzeti­ségének megőrzése mellett, korrekt magyar állam­polgár. Ügvédi gyakorlatát mint volt határőrvidéki ügyvéd folytatja németül az 1873. évi 27. t. c alap­ján kelt 1875. évi igazságügyminiszteri rendelet ér­telmében.­­ (A Vadrózsa meghalt.) Amerika őslakói­nak gyásza van : meghalt a Vadrózsa. A Vadrózsa egy indián nő, kinek regényes életéről sokat írnak most az amerikai lapok. Az Oregon-államban még tengődő Modoc-indiánok törzsfőnökének leánya volt ő. Ragyogó szépségének hite volt nemcsak az egész Nyugat indiánjai, hanem a fehérek között is : azért­­ nevezték el az őserdők gyönyörű leányát, Vinemá­­nak, a­mi indián nyelven annyit jelent, hogy vad­rózsa. Az ötvenes évek elején, mikor fakadó bimbó .

Next