Budapesti Hírlap, 1893. július (13. évfolyam, 179-209. szám)
1893-07-01 / 179. szám
e BUDAPESTI HÍRLAP. (179. sz.) 1893. július . — Vége van Besszarábiának. Olyan koloszszus ellen, mint az orosz, nem lehet küzdeni. Vájjon hogy tetszik mindez hazai románjainknak? II. A Kaukázusban. Besszarábiából a külföldi szakértők Odessza érintésével a Kaukázusba mentek. Batuniba szálltak földjére, mely város a Kaukázusnak most főkikötője,nagy petróleum-kivitele folytán. Kaukázusban nagy bortermő vidékek vannak s jó bort is termelnének, ha a kezelés nem egészen a Noé korába való volna. A bort tömlőkben szállítják s földbe ásott kályhanagyságú agyagedényekben tartják. Ezért ez a bor nagyon sűrü és tömlőszű, csak a ki megszokta, tudja élvezni. Néhány georgiai hercegnek, igyBagration és Dsordsadze hercegeknek, igen jó boruk van, ezek már európai módon kezelik azt s pincéjük is van. Nagy pincéje van egy ott lakó Murat hercegnek is, a volt nápolyi király unokájának, ki orosz tiszt volt s egy georgiai hercegnőt vevén feleségül, Kaukázusban telepedett meg. A filloxera a nyugati részen levő Kutatszk kormányzóságban nagyon el van hatalmasodva. Itt csak azoknak a módszereknek alkalmazását lehetett ajánlani, melyeket Európában is használnak : a szénkénegezést és az amerikai szőllő termesztését, bár a nagyon agyagos talaj kedvezőtlen ezekre. A kormánynak azt ajánlották a szakértők, hogy tegyen minél több helyen kísérletet s amelyik módszer jobb, azt alkalmazza. Ha nem használ egyik sem, menjen át a nép más kultúrára : kapri, piretrum, olajfa, eperfa (selyemtermelés céljából) termesztésére. A közönség itt is úgy fogadta a külföldieket, mint Besszarábiában. Itt is nagy a bizalmatlanság az orosz szakértők iránt, ellenben az ő tanácsukat megfogadták. De a georgiai jobban gyűlöli az oroszt a besszarábiainál is, azaz egyszerűen megveti s kerüli a vele való érintkezést. Besszarábiában még csak megjelentek a szaktanácskozásokon a birtokosok, a Kaukázusban a gyűlésekre alig jött el egy, csupa orosz hivatalnokkal tárgyaltak a szakértők. Ellenben magánérintkezés alkalmával rendkívül szívesek voltak a georgiai urak , maguk kérték a külföldiek tanácsát. Megjegyzendő, hogy Kaukázusban már elmaradt a rendőrkíséret. Horváthék megkérdezték a benszülöttektől, miért nem jönnek a gyűlésekre ? — Együtt lélegzeni sem akarunk az oroszokkal — hangzott a válasz. A Kaukázus rendkívül megkapó hatást tett az idegenekre. Az eleven középkort találták ott. Gyönyörű nép, magasabb s nemesebb, mint az orosz, s teljes nemzeti viseletben, kardosan vagy tőrrel járnak. Akárcsak a Mediciek korába álmodná vissza magát az ember. Még a sólyomvadászat is dívik fürjre s fogolyra. Mindenki lóháton jár a hegyi utak miatt, az úri nők is. Az asszonyok gyönyörűek, fátyolt s fekete bársony pártát viselnek. Jellemző a georgiai népben a nők határtalan tisztelete és a szenvedélyes pohárköszöntő-mondás. Az oroszt nem fogadják be a társaságba. A csinovnikok azt mondják róluk, hogy „barbárok“, pedig műveltebbek náluk. A Kaukázusban több szabadság van, mint Besszarábiában. Egyházukat még nem vették el az oroszok, a georgiai (grúz) nyelvet használják a keresztények templomaikban, püspökeik nemzetiek, csak az érsek orosz. Tiszta georgiai iskolát azonban nem tűrnek meg a hatóságok, csak oroszszal vegyes nyelvüt. Kaukázusban van nemzeti georgiai és örmény sajtó is, persze szigorú előzetes cenzúrával. A nemzeti szellem igen nagy. Van egy georgiai nyelv- és irodalompártoló egyesület is, melynek székhelye Tifliszben, a fővárosban van s elnöke Dsordsadze herceg. Ez iskolákat, színházakat tart fenn. Kutaiszban nyári színkör van, melyben a szakértők ott idézése alatt georgiai nyelven előadták Sardou egy darabját. Tifliszben állandó nemzeti színház van, melyet egy nemzeti bank tart fenn. A fiatalság a függetlenségért rajong, az idősebbek azonban megelégednének a nemzetiség biztosításával. A kormány a georgiai nemesség passzív ellentállása ellenében a nép szenvedélyeit akarja kijátszani, folyton azt hirdetve, hogy az úri osztály romlására tör s védelmezi ellenében. Ugyanezt a taktikát követi Besszarábiában is. De eddig nem sok sikerrel: úr és paraszt egyaránt gyűlöli az oroszt. Különben a kormány a nemességgel is kacérkodik, amennyiben Tiflisz kormányzójává egy georgiai főurat nevezett ki, Servasidze herceg személyében. De uralma csak árnyékuralom, mert ugyancsak Tifliszben lakik a Kaukázus főkormányzója, az orosz Seremetijev tábornok. Tifliszben az orosz hivatalnokok is nagyon rokonszenveznek a magyarokkal s társas összejövetelek alkalmával többször éltették Magyarországot. A külföldi szakértők tiszteletére Tifliszben Servasidse herceg kormányzó banketet adott, melyen megjelentek az orosz hivatalnokok, de csak néhány georgiai úr jött el — a már említett ok következtében. A banker alatt Marion, aki nagy orosz szimpátiákkal jött, de teljesen kiábrándult belőlük, vakmerő felköszöntőt mondott. Egyszer ugyanis felemelkedett s igy szólt: ez a kulcs nem nyitja a zárt , talán nincs is mit nyitni. Pascal doktor nemcsak a családból való, hanem egyszersmind az egész család tudományos megfigyelője, történetírója, mintegy öntudata. Pascal a maga családján vizsgálja az öröklés törvényeit, ő készíti a család törzsfáját, mely a regényhez külön mellékleten hozzá van adva. Ő magyarázza a regényben az öröklés törvényeit, amelyekhez a maga családjának történetéből az adatokat merítette. De ez a magyarázat nem világosabb, mint maguk a törvények. Ha ezeket a törvényeket ismerné, akkor előre tudná, milyen lesz az ő saját fia. De halála előtt beírja a törzsfába : „Az ismeretlen gyermek, ki 1874-ben fog születni. Milyen lesz ?“ Ez a kérdőjel cáfolata Pascal egész tudományának és Zola vállalata tudományos aspirációinak is. Minő sajátságos egy tudomány az, mely képzelt esetekkel bizonyít elméletet, miután a bizonyítandó elmélet kedvéért képzelte s kitalálta az eseteket! De nem vállalkozom arra a nagy feladatra, hogy az óriási vállalatról, mely mindenesetre a francia irodalom monumentuma, mint egészről beszéljek. Általában azt hiszem, hogy az úgynevezett tudományos rész benne, melyre Zola annyira kényes, a leggyöngébb oldala. Nagy ő a tömegesnek, a hatalmasnak, az egyetemesnek a rajzában. Kevés érzéke van az egyén iránt; ezer, százezer egyénnek kell találkoznia, óriási gomolyban összekavarodnia, hogy fantáziáját megillesse. De akkor lángra lobban ; érdeklődése izzó szenvedélylyé válik, mely összeforrasztja, egy hatalmas lénynyé eleveníti a töme..... *..... -- -------------------------* A mitológiában Prometeusz a Kaukázus bércen van leláncolva. Mi franciák mindig fel akarunk valakit szabadítani, emelem tehát poharamat a Kaukázusban leláncolt nemes Prometesz felszabadulására! Kínos hatás. A köszöntő értelme nem engedett kétséget. A szegény Servasidze herceg, aki a francia professzor mellett ült, rop-Kant zavartan feszengett helyén, az oroszok enyszeredetten koccintottak. Ekkor felemelkedett Horváth s egy tapintatosabb köszöntővel, mely a hölgyek éltetésével végződött, helyreütötte valahogy heves kollégája kirohanását. De mindenesetre nagyon érdekes a franciának ez a Pál-fordulása. Kaukázusból Horváth dr. elment egész a perzsa határig, de ez az útja már nem tartozik e tudósítás keretébe. Egyet azonban ki kell még emelnünk. A Dalziel-ügynökség az egész világot telelármázta, hogy Oroszországban, Baku környékén ismét kitört a kolera. Horváth a helyszínen meggyőződött, hogy ebből egy szó sem igaz s a híresztelés puszta manőver az angol kereskedelem érdekében. Az osztrák kormány azonban felült neki, mert Galicia határán ismét életbe léptették a kolerazárlatot. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. „Pascal doktor“. — Zola legújabb regénye. — — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Zola immár befejezte nagy regénysorozatát: „Pascal doktor“ a „Rougon-Macquart“ család történetének utolsó fejezete. Külön önálló regény, mint az előbbi 19 kötet mind, mégis összefoglalója s kiegészítője az egész ciklusnak. Itt értesülünk a család tagjainak mintegy végsorsáról. Néhányan közülük, kikről az előbbi regények szóltak, még életben vannak, mások ebben a kötetben halnak meg, pl. a család ősanyja, Adelaide Fouque, kit közönségesen Dide néninek neveznek s ki 105 évet élt. Öt nemzedék vonul el szemeink előtt, az utolsó csupa gyermek, s egynek kivételével mind elpusztul, a család vérének végelfajulásában ; a kivétel Pascal doktor gyermeke, látszatra egészséges, erős fiú, ki Pascal halála után születik. Milyen lesz az ? Ezzel a kérdéssel záródik a regény. A befejezés így bizonyos tekintetben mesterséges. Ha a családnak több tagja lett volna, a ciklus lehetett volna akár harminc kötet is. A kapcsolat az egyes kötetek közt is külső. Az egyes regények hősei vér szerint rokonok, de egyébként a legkülönbözőbbek. Nincsen egységes családi vonás bennük. Az utolsó regény iparkodik ugyan ilyet konstruálni s mintegy kulcsot adni az egésznek megértéséhez. De Pest megye és a főrendiház reformja. Pestmegye állandó választmánya ma délelőtt ülést tartott, Beniczky Ferenc főispán elnöklete alatt. Az ülés egyik érdekesebb tárgya Debrecen város ismeretes átirata volt a főrendiház reformálása ügyében. Csávolszky Józsefnek az volt a nézete, hogy nem mutat tiszteletet az alkotmányosság iránt Debrecen városának szóban forgó eljárása. Az átiratban fölhozott ok nem elégséges arra, hogy a főrendiház reformálása kivántassék. — Földváry Mihály alispán az ügyet ezúttal nem kívánta hosszasabban fejtegetni, de fönntartotta a jogot, hogy a közgyűlésen bővebben nyilatkozzék. Nem osztja Debrecen város átiratának megokolását. Csávolszkyval szemben megjegyzi, hogy a főrendiház reformálása nem fölforgatása az alkotmányosságnak, mert hiszen a főrendiházat 1848 ban is, meg azután is reformálták. A szóló a jól értelmezett demokrácia híve, de nem akarja kizárni a főpapokat és zászlós urakat a főrendiházból, sem azokat a kitűnő férfiakat, akik a közügy terén érdemeket szereztek. A képviseleti rendszer alapján kívánja reformáltatni a főrendiházat, úgy, hogy abban a megyék is képviselve legyenek. Hivatkozik Franciaországra, ahol Napóleon a szenátusba bevitte a megye képviselőit, akik ma is ott ülnek. Tisztán képviseleti rendszer alapján kívánja a reformálást s indítványozza, hogy Pest megye ilyen get. Nincsen párja e tekintetben „Germinal“- nak, mely a bányamunkások életét rajzolja, vagy a „Débácle“-nak, melyben a francia-német háborút mondja el. Ezek neki való tárgyak, ezek ihletik nagy költővé, ki ezer följegyzés nyers, élettelen tömegéből óriási élő valókat teremt. Az emberi életben is nem a szenvedélyek játéka vonzza, hanem az ellenállhatatlan természeti erők, melyek mélyen testiségünkben gyökereznek, az emberben az állat a nagy kapcsolat, mely az élő valókat mind összefűzi. Zoláról a nagyközönség csak azt tudja, hogy szeret a sárban vájkálni, a kimondhatatlant kimondani, szörnyűségeket leírni, melyektől undorodva vagy szégyentől égve fordulunk el. De azért mégsem fajtalan szó. Nem örül a fajtalanságnak, azért, mert az. Talán az sem igaz, hogy ezek az ő szenvedélylyé vált megfigyelésének gyümölcsei, hogy neki ki kell mondania, amit lát s meg kell látnia, ami igaz. Mesebeszéd az ő objektivitása. Dickens, Balzac, Daudet megfigyelők, ezek a nagy kiváncsiak, kik szenvedélyesen szeretik a valót. Zola, az én benyomásaim szerint, nem szereti a valóságot, csak amennyiben fantáziáját, ezt a szorgalmasan építő, de égre törő erőt lángra lobbantja és lángra lobbantja az, ami a hozzá hasonló, a hozzá méltó: a szertelen, a nagy, az ellenállhatatlan, az őserő. Szereti a fajtalanságot, nem azért, mert az, hanem mert olyan erő túlsága, mely minden gátat elsodor, mely a világot teremti és összetartja. Zalában megvan az ősemberek fantáziája. Azt hiszem, igazi erkölcsi probléma nem létezik rája nézve. Nem pszichológus, ha- Budapest, jan. 30.