Budapesti Hírlap, 1893. július (13. évfolyam, 179-209. szám)

1893-07-01 / 179. szám

e BUDAPESTI HÍRLAP. (179. sz.) 1893. július . — Vége van Besszar­ábiának. Olyan kolosz­szus ellen, mint az orosz, nem lehet küzdeni. Vájjon hogy tetszik mindez hazai román­jainknak? II. A Kaukázusban. Besszarábiából a külföldi szakértők Odessza érintésével a Kaukázusba mentek. Batuniba szálltak földjére, mely város a Kaukázusnak most főkikötője,nagy petróleum-kivitele folytán. Kaukázusban nagy bortermő vidékek van­nak s jó bort is termelnének, ha a kezelés nem egészen a Noé korába való volna. A bort tömlőkben szállítják s földbe ásott kályha­­nagyságú agyagedényekben tartják. Ezért ez a bor nagyon sűrü és tömlőszű, csak a ki meg­szokta, tudja élvezni. Néhány georgiai herceg­nek, igy­­Bagration és Dsordsadze hercegeknek, igen jó boruk van, ezek már európai módon kezelik azt s pincéjük is van. Nagy pincéje van egy ott lakó Murat hercegnek is, a volt nápolyi király unokájának, ki orosz tiszt volt s egy georgiai hercegnőt vevén feleségül, Kau­kázusban telepedett meg. A filloxera a nyugati részen levő Kutatsz­k kormányzóságban nagyon el van hatalmasodva. Itt csak azoknak a módszereknek alkalmazását lehetett ajánlani, melyeket Európában is hasz­nálnak : a szénkénegezést és az amerikai szőllő termesztését, bár a nagyon agyagos talaj ked­vezőtlen ezekre. A kormánynak azt ajánlották a szakér­tők, hogy tegyen minél több helyen kísérletet s a­melyik módszer jobb, azt alkalmazza. Ha nem használ egyik sem, menjen át a nép más kultúrára : kapri, piretrum, olajfa, eperfa (se­lyemtermelés céljából) termesztésére. A közönség itt is úgy fogadta a külföl­dieket, mint Besszarábiában. Itt is nagy a bi­zalmatlanság az orosz szakértők iránt, ellen­ben az ő tanácsukat megfogadták. De a geor­giai jobban gyűlöli az oroszt a besszarábiainál is,­­ azaz egyszerűen megveti s kerüli a vele való érintkezést. Besszarábiában még csak meg­jelentek a szaktanácskozásokon a birtokosok, a Kaukázusban a gyűlésekre alig jött el egy, csupa orosz hivatalnokkal tárgyaltak a szak­értők. Ellenben magán­érintkezés alkalmával rendkívül szívesek voltak a georgiai urak , maguk kérték a külföldiek tanácsát. Megjegy­zendő, hogy Kaukázusban már elmaradt a rendőrkíséret. Horváthék megkérdezték a benszülöttek­­től, miért nem jönnek a gyűlésekre ? — Együtt lélegzeni sem akarunk az oro­szokkal — hangzott a válasz. A Kaukázus rendkívül megkapó hatást tett az idegenekre. Az eleven középkort talál­ták ott. Gyönyörű nép, magasabb s nemesebb, mint az orosz, s teljes nemzeti viseletben, kar­dosan vagy tőrrel járnak. Akárcsak a Mediciek korába álmodná vissza magát az ember. Még a sólyomvadászat is dívik fürjre s fogolyra. Mindenki lóháton jár a hegyi utak miatt, az úri nők is. Az asszonyok gyönyörűek, fátyolt s fekete bársony pártát viselnek. Jellemző a georgiai népben a nők határtalan tisztelete és a­­ szenvedélyes pohárköszöntő-mondás. Az oroszt nem fogadják be a társaságba. A csinovnikok azt mondják róluk, hogy „bar­bárok“, pedig műveltebbek náluk. A Kaukázusban több szabadság van, mint Besszarábiában. Egyházukat még nem vették el az oroszok, a georgiai (grúz) nyelvet hasz­nálják a keresztények templomaikban, püspö­keik nemzetiek, csak az érsek orosz. Tiszta georgiai iskolát azonban nem tűrnek meg a hatóságok, csak oroszszal vegyes nyelvüt. Kaukázusban van nemzeti georgiai és örmény sajtó is, persze szigorú előzetes cen­zúrával. A nemzeti szellem igen nagy. Van egy georgiai nyelv- és irodalompártoló egye­sület is, melynek székhelye Tifliszben, a fővá­rosban van s elnöke Dsordsadze herceg. Ez iskolákat, színházakat tart fenn. Kutaiszban nyári színkör van, melyben a szakértők ott idézése alatt georgiai nyelven előadták Sardou egy darabját. Tifliszben állandó nemzeti szín­ház van, melyet egy nemzeti bank tart fenn. A fiatalság a függetlenségért rajong, az idősebbek azonban megelégednének a nemzeti­ség biztosításával. A kormány a georgiai nemesség passzív ellentállása ellenében a nép szenvedélyeit akarja kijátszani, folyton azt hirdetve, hogy az úri osztály romlására tör s védelmezi ellenében. Ugyanezt a taktikát követi Besszarábiában is. De eddig nem sok sikerrel: úr és paraszt egy­aránt gyűlöli az oroszt. Különben a kormány a nemességgel is kacérkodik, a­mennyiben Tiflisz kormányzójává egy georgiai főurat nevezett ki, Servasidze herceg személyében. De uralma csak árnyék­uralom, mert ugyancsak Tifliszben lakik a Kaukázus főkormányzója, az orosz Seremetijev tábornok. Tifliszben az orosz hivatalnokok is na­gyon rokonszenveznek a magyarokkal s társas összejövetelek alkalmával többször éltették Magyarországot. A külföldi szakértők tiszteletére Tiflisz­ben Servasidse herceg kormányzó banketet adott, melyen megjelentek az orosz hivatalno­kok, de csak néhány georgiai úr jött el — a már említett ok következtében. A banker alatt Marion, a­ki nagy orosz szimpátiákkal jött, de teljesen kiábrándult be­lőlük, vakmerő felköszöntőt mondott. Egyszer ugyanis felemelkedett s igy szólt: ez a kulcs nem nyitja a zárt , talán nincs is mit nyitni. Pascal doktor nemcsak a családból való, hanem egyszersmind az egész család tudományos megfigyelője, történetírója, mintegy öntudata. Pascal a maga családján vizsgálja az öröklés törvényeit, ő készíti a család törzsfáját, mely a regényhez külön mel­lékleten hozzá van adva. Ő magyarázza a re­gényben az öröklés törvényeit, a­melyekhez a maga családjának történetéből az adatokat me­rítette. De ez a magyarázat nem világosabb, mint maguk a törvények. Ha ezeket a törvé­nyeket ismerné, akkor előre tudná, milyen lesz az ő saját fia. De halála előtt beírja a törzs­fába : „Az ismeretlen gyermek, ki 1874-ben fog születni. Milyen lesz ?“ Ez a kérdőjel cá­folata Pascal egész tudományának és Zola vállalata tudományos aspirációinak is. Minő sajátságos egy tudomány az, mely képzelt esetekkel bizonyít elméletet, miután a bizonyí­tandó elmélet kedvéért képzelte s kitalálta az eseteket! De nem vállalkozom arra a nagy feladatra, hogy az óriási vállalatról, mely mindenesetre a francia irodalom monumentuma, mint egészről beszéljek. Általában azt hiszem, hogy az úgy­nevezett tudományos rész benne, melyre Zola annyira kényes, a leggyöngébb oldala. Nagy ő a tömegesnek, a hatalmasnak, az egyetemesnek a rajzában. Kevés érzéke van az egyén iránt; ezer, százezer egyénnek kell találkoznia, óriási gomolyban összekavarodnia, hogy fantáziáját megillesse. De akkor lángra lobban ; érdeklő­dése izzó szenvedélylyé válik, mely összefor­rasztja, egy hatalmas lénynyé eleveníti a töme­..... *..... -­- -------------------------* A mitológiában Prometeusz a Kauká­zus bércen van leláncolva. Mi franciák min­dig fel akarunk valakit szabadítani, emelem tehát poharamat a Kaukázusban leláncolt nemes Prometesz felszabadulására! Kínos hatás. A köszöntő értelme nem engedett kétséget. A szegény Servasidze her­ceg, a­ki a francia professzor mellett ült, rop-K­ant zavartan feszengett helyén, az oroszok enyszeredetten koccintottak. Ekkor felemel­kedett Horváth s egy tapintatosabb köszöntő­vel, mely a hölgyek éltetésével végződött, helyreütötte valahogy heves kollégája kiro­hanását. De mindenesetre nagyon érdekes a fran­ciának ez a Pál-fordulása. Kaukázusból Horváth dr. elment egész a perzsa határig, de ez az útja már nem tarto­zik e tudósítás keretébe. Egyet azonban ki kell még emelnünk. A Dalziel-ügynökség az egész világot telelármázta, hogy Oroszország­ban, Baku környékén ismét kitört a kolera. Horváth a hely­színen meggyőződött, hogy ebből egy szó sem igaz s a híresztelés puszta manőver az angol kereskedelem érdekében. Az osztrák kormány azonban felült neki, mert Galicia határán ismét életbe léptették a kolera­zárlatot. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. „Pascal doktor“. — Zola legújabb regénye. — — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Zola immár befejezte nagy regénysoroza­­tát: „Pascal doktor“ a „Rougon-Macquart“ család történetének utolsó fejezete. Külön ön­álló regény, mint az előbbi 19 kötet mind, mégis összefoglalója s kiegészítője az egész ciklusnak. Itt értesülünk a család tagjainak mintegy végsorsáról. Néhány­an közülük, kikről az előbbi regények szóltak, még életben van­nak, mások ebben a kötetben halnak meg, pl. a család ősanyja, Adelaide Fouque, kit közön­ségesen Dide néninek neveznek s ki 105 évet élt. Öt nemzedék vonul el szemeink előtt, az utolsó csupa gyermek, s egynek kivéte­lével mind elpusztul, a család vérének végel­fajulásában ; a kivétel Pascal doktor gyer­meke, látszatra egészséges, erős fiú, ki Pascal halála után születik. Milyen lesz az ? Ezzel a kérdéssel záródik a regény. A befejezés így bizonyos tekintetben mesterséges. Ha a csa­ládnak több tagja lett volna, a ciklus lehetett volna akár harminc kötet is. A kapcsolat az egyes kötetek közt is külső. Az egyes regé­nyek hősei vér szerint rokonok, de egyébként a legkülönbözőbbek. Nincsen egységes csa­ládi vonás bennük. Az utolsó regény ipar­kodik ugyan ilyet konstruálni s mintegy kulcsot adni az egésznek megértéséhez. De Pest megye és a főrendiház reformja. Pest­megye állandó választmánya ma délelőtt ülést tar­tott, Beniczky Ferenc főispán elnöklete alatt. Az ülés egyik érdekesebb tárgya Debrecen város is­meretes átirata volt a főrendiház reformálása ügyé­ben. Csávolszky Józsefnek az volt a nézete, hogy nem mutat tiszteletet az alkotmányosság iránt Debrecen városának szóban forgó eljárása. Az át­iratban fölhozott ok nem elégséges arra, hogy a fő­rendiház reformálása kivántassék. — Földváry Mihály alispán az ügyet ezúttal nem kívánta hosszasabban fejtegetni, de fönntartotta a jogot, hogy a közgyű­lésen bővebben nyilatkozzék. Nem osztja Debrecen város átiratának megokolását. Csávolszkyval szemben megjegyzi, hogy a főrendiház reformálása nem föl­forgatása az alkotmányosságnak, mert hiszen a fő­rendiházat 1848 ban is, meg azután is reformálták. A szóló a jól értelmezett demokrácia híve, de nem akarja kizárni a főpapokat és zászlós urakat a főrendiházból, sem azokat a kitűnő férfiakat, a­kik a közügy terén érdemeket szereztek. A képviseleti rendszer alapján kívánja reformáltatni a főrendiházat, úgy, hogy abban a megyék is képviselve legyenek. Hivatkozik Franciaországra, a­hol Napóleon a sze­nátusba bevitte a megye képviselőit, a­kik ma is ott ülnek. Tisztán képviseleti rendszer alapján kívánja a reformálást s indítványozza, hogy Pest megye ilyen get. Nincsen párja e tekintetben „Germinal“- nak, mely a bányamunkások életét rajzolja, vagy a „Débácle“-nak, melyben a francia-német háborút mondja el. Ezek neki való tárgyak, ezek ihletik nagy költővé, ki ezer följegyzés nyers, élettelen tömegéből óriási élő valókat teremt. Az emberi életben is nem a szenvedé­lyek játéka vonzza, hanem az ellenállhatatlan természeti erők, melyek mélyen testiségünkben gyökereznek, az emberben az állat a nagy kap­csolat, mely az élő valókat mind összefűzi. Zoláról a nagyközönség csak azt tudja, hogy szeret a sárban vájkálni, a kimondhatatlant ki­mondani, szörnyűségeket leírni, melyektől un­dorodva vagy szégyentől égve fordulunk el. De azért mégsem fajtalan szó. Nem örül a fajtalanságnak, azért, mert az. Talán az sem igaz, hogy ezek az ő szenvedélylyé vált meg­figyelésének gyümölcsei, hogy neki ki kell mondania, a­mit lát s meg kell látnia, a­mi igaz. Mesebeszéd az ő objektivitása. Dickens, Balzac, Daudet megfigyelők, ezek a nagy ki­váncsiak, kik szenvedélyesen szeretik a valót. Zola, az én benyomásaim szerint, nem szereti a valóságot, csak a­mennyiben fantáziáját, ezt a szorgalmasan építő, de égre törő erőt lángra lobbantja és lángra lobbantja az, a­mi a hozzá hasonló, a hozzá méltó: a szertelen, a nagy, az ellenállhatatlan, az őserő. Szereti a fajta­lanságot, nem azért, mert az, hanem mert olyan erő túlsága, mely minden gátat elsodor, mely a világot teremti és összetartja. Zalában megvan az ősemberek fantáziája. Azt hi­szem, igazi erkölcsi probléma nem léte­zik rája nézve. Nem pszichológus, ha- Budapest, jan. 30.

Next