Budapesti Hírlap, 1895. február (15. évfolyam, 32-58. szám)
1895-02-01 / 32. szám
l vegye a dúló háborút? A miniszterek bukásáig• mármint a kerületeikben való bukásukig ? Ha meglehetősen elszomorító és reménytelen nem lenne, nem volna komikum nélkül ez a mi állapotunk. Ott künn a kerületekben a papok tüzelik a népet a keresztény társadalom nevében harcra, itt benn pedig a kultuszminiszter feláll, megsimítja fürtös fejét, kifeszíti a mellét és fogadkozik, hogy a papnevelés államosításával nem fogja felidézni a kultúrharcot. Valóban nem, ezzel nem, ez már oktalan pleonazmus is volna. Hiszen felidézte már bőven egyébbel. Hanem hogy mivel fogja vissza leidézni: azt kellene tudni s azon volna üdvös, ha egy kissé törné gondba borult miniszteri fejét ő excellenciája, nem meri föltenni, hogy az uj pártnak oly irányt adnak, hogy abban a nemzetiségek is követhessék. Mindez tehát a végleges programtól függ. „De — igy folytatja — habár mi most még nem sokat várhatunk az új párttól, mégis minden jel arra mutat, hogy egzike lesz a parlament legnépesebb pártjainak. Már az a tény is, hogy volt bátorsága szakítani az eddigi pártokkal s új zászlót kitűzni a küzdelemre, nagyban hozzájárul népszerűségének emeléséhez.“ A nemzeti párt holnap délután 5 órakor étkezletet tart. Budapest, jan. 31. Miniszteri tanácskozás. Ma délután hosszabb miniszteri tanácskozás volt. A néppárt és az oláhok. A hazai román újságok örömmel vesznek tudomást az új néppárt megalakulásáról. Nagy jövőt jósolnak az új pártnak, mely ha olyan programot tűz ki és oly irányt követ, hogy abban a nem magyar nemzetiségek is érdekeik megsértése nélkül segíthetik, hivatva van az igazi alkotmányosságot Magyarországon visszaállítani. A Dreptatea többek közt így ír róla: „Mi ránk nemzetiségekre nem lehet közömbös az a program, melyet a párt kitűz. Mert vallás- és nemzetiségi különbség nélkül, a jogegyenlőséget tartva szem előtt, nincs kizárva a lehetőség, hogy a nemzetiségei az uj párttal együttműködjenek. Igen sok függ az iránytól, melyet az uj párt venni fog. Nem állhatunk tétlenül s ha az új párt korrekt alapokra helyezkedik, az sem lehetetlen, hogy a nemzetiségek az új párttal fuzionálnak. Egy pont van a programban, ami az együttműködést meghiúsítaná. S ez az, hogy az alakuló gyűlés a tranzakciót, mint az új párt közjogi alapját, elfogadta. Márpedig a nemzetiségek a közjog kérdésében más álláspontot nem foglalhatnak el, mint azt, hogy a tranzakciót nyílt kérdésnek tekintik.“ A Gazeta Transilvaniei nem bízik a párt jelenlegi vezetőiben, kiket régóta ismer s kikről még népet? Helyes. De ezzel a szocialistáknak csinálják a publikumot. — Nem. Mi ellenkezőleg meg akarjuk hagyni a népnek a hitét és az egyházát. Uram, az egyház az az évezredes dajka, aki a népeknek az altató bölcsődalt énekeli. Vegyük el tőle a papot, az egyházat, a nagy gyermek fölébred és mindent összerombol. Jön a nagy krach, a debacle, a világfelfordulás. Ha mi vezetjük a népet, nagy dolgokat lehet vele csinálni ... ha paraszt vezeti a parasztot, Dózsa György lesz belőle. — A játék veszedelmes, de ez az alakulás előrelátható volt Az ordító liberalizmushoz címzett vállalat túltengése óta. A véglet megszülte a végletet. Vagy Mohács lesz ebből a milleniumi felfordulásból, vagy valami nagy disznóval kimászunk belőle. A népvezér rám nézett és mosolyogva így szólt: — Egyet már is tanultam a néptől. Úgy lesz, ahogy lesz, majd valahogy csak lesz. úgy még sohse volt, hogy valahogy ne lett volna. Az ő állomására érkeztünk. Leugrott a vonatról, felszállt egy orosz módra befogott elegáns szánba és elrobogott. Az után, talán hogy kőbe ne üsse a lábát, parasztok álltak végig, levett kalappal, égő fáklyával s világítottak a nagy urnák. Amint utána néztem, a kápráztató vörös fénybe, mintha édesanyánk, édes hazánk szétdarabolt testét láttam volna a véres havon heverni. Istenem, de szét is vagyunk mi hasogatva ebben a boldogtalan országban . . . Mikor ezer év előtt bejöttünk Ázsiából, mindnyájan magyarok és pogányok voltunk. A teremtését! De jól meg is csináltuk ezt az országot ezer év alatt! Simulusz. BUDAPESTI HÍRLAP. (3. sz.) 1895. február 1. ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, jan. 31. Szenzációt ígért a manapi képviselőházi ülés. Maga a kormány is számolt azzal, erre vall az a tény is, hogy a kormánypárt lapjaiban megjelent a fölhívás : a szabadelvű párt tagjai kéretnek, hogy a január 31-iki ülésnek már az elején teljes számmal jelenjenek meg. És a folyosón reggeli 10 órakor már zsibongó élet volt s itt is, ott is kérdezgették a függetlenségi pártiakat: — Nos, ki szólal fel a napirend előtt ? Arról volt ugyanis szó, hogy a Kossuthrelikviáknak a lapokban szellőztetett dolga miatt a közjogi ellenzék a mai ülés napirendje előtt heves vitát fog provokálni és sarokba szorítja a gyermekkorát élő kormányt. Még az öreg Pulszky Ferenc is elcsoszogott a parlamentbe ennek a készülő viharnak a megnézésére. A középkorzat egyik szögletülésén letelepedett, fejét lehajtotta a karjára és elszundított. A vihar azonban elmaradt. Folytatták a közoktatásügyi költségvetés általános tárgyalását, amelyet a Ház ma be is fejezett. Még a vita bezárása előtt Wlassics miniszter mondott polemikus beszédet, amelyben többek közt egy szerfölött meglepő s mindenek fölött jelillemző kijelentést tett. Azt mondta Wlassics miniszter, hogy az egyházpolitikai törvényalkotások terén a főrendi tárgyalásra váró javaslatokon csak oly módosításokat fogad el és támogat, amelyeket az eltávozott Wekerle-kabinet nagyjai is elfogadnak. Ebből a kijelentésből most már lehetetlenség mást következteti, mint hogy Wlassics Gyula és társai voltaképp nem is a korona kinevezése folytán, hanem mint az eltávozott kabinetnek a miniszteri székekbe ültetett exponensei csinálják a magyar kultúrpolitikát. Különben a vitát Márkus József nyitotta meg, a ki a népoktatásügy széles földjét járta meg s a merre ment, mindenütt rámutatott a törvény s a kultúrpolitika hibáira s azoknak az eszközöknek az elégtelenségére, amelyekkel az uj miniszter a bajokat orvosolni akarja. Régen Gusztáv a kormánypárt padjairól bizalmát fejezte ki a miniszterrel szemben, polemizált az ellenzéki szónokokkal s védte a püspöki kart a Hock János támadásai ellen. Közbe pedig udvariasan honorálta a Budapesti Hírlap mai vezércikkét, de hangsúlyozta, hogy a vitának szemmel látható haszna lesz, mert a miniszter képes megmérni az elhangzott beszédek értékét. Dégen reflexióira itt csupán azzal a szíves válaszadással vagyunk, hogy a vitából aligha származhatik valami túlságosan nagy haszon a közoktatás kormányzására, mert hisz az új miniszter nem csak azzal nincs tisztában, minek kell történni a magyar nemzeti kultúra javára, de azt sem tudja, mi történik most a minisztériumában ? Ha ugyan történik valami, mert a hosszú vita alatt rendszerint 4-5 miniszteri tanácsos úr a képviselőházban kénytelen tartózkodni, hogy az új miniszter úrnak a vita során fölhozottakra nézvést fölvilágosítást adjanak. Most következett Wlassics miniszter, aki a föntebb már jelzett nyilatkozatán kívül még azt a fontos kijelentést tette, hogy a kormány egyáltalán nem gondol a papnevelés államosítására és hogy igyekezni fog mindazokon a helyeken, ahol a felekezeteknek nincs állami szempontból is megfelelő iskolájuk, állami iskolákat létesíteni. Egyébiránt ügyesen polemizált az ellenzék szónokaival s a kormánypárt a beszédet megtapsolta. Kovács Albert személyes ügyben válaszolt a miniszternek. Ezután az elnök az ülést öt percre felfüggesztette. Szünet után Brakulics Pál támadta a kormányt s fölemlítette a A képviselőház ülése. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Molnár Antal, Bartók Lajos, Hock János. A kormány részéről jelen vannak: Bánffy Dezső b. miniszterelnök, Perczel Dezső, Lukács László, Wlassics Azyula, Josipovich Imre. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után az elnök bemutatja Hegedűs Sándor és Esterházy Kálmán gr. képviselőknek a kolozsvári nemzeti színház államosítása iránt beadott kérvényét, amelyet a kérvényi bizottságnak adtak ki. Következett a napirend: a közoktatásügy költségvetése. Márkus József: Az 1867—68-as törvényhozásról annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a bölcsnek nevezett törvényhozás a népoktatás számára óriási fércművet hozott létre. Ennek bizonyítására átvizsgálja az egész törvényt és sorra kimutatja hibáit, amelyek közt nevezetesebb alaphiányosságok a következők: kimondja a törvény , hogy a felekezeti iskolák fentartásának költségeit a felekezetek képviseletei zajták be, de arról nem gondoskodtak, hogy minden iskolaföntartó felekezetnek képviselete legyen. Az 1876 : XXVIII. tc. alapján feljogosították az egyházi főhatóságokat, hogy saját felekezeti iskolájuk szervezése és fentartása tekintetében szabályrendeletet alkossanak, amit a püspöki kar meg is tett. Az általa készített szabályrendeletet a kormány jóváhagyta s az életbe lépett. S most látjuk, hogy ez a szabályrendelet korántsem felel meg a viszonyoknak, s végtelen hézagokat hagy kitöltetlenül. Nem képes oly szervezetet alkotni, mely hathatósan működhetnek. A szónok szerint nagyon helyes, hogy a törvényhozás megállapította az iskolák fentartására felhasználható költségeket s megjelölte azt a százalékot, melynél többel az ország lakosai semmi körülmények között nem terhelhetők. De mert e rendelkezés pótlásául nem gondoskodtak arról, hogy ahol az 5°/a-ból az iskolák költsége ki nem telik, ott a kormány tartozzék iskolát állítani, ezzel elejtette a népoktatás ügyét s ennek köszönhető, hogy népoktatásunk oly állapotban van, a minőben látjuk s hogy arról a miniszter úrnak is oly sújtó kritikát kellett mondani, minőt tőle hallani szerencsétlenségünk volt. Az 1868 : XXXVII. t.-c. megengedi a felekezeteknek, hogy külön hitfelekezeti iskolát állítsanak fel és ott, ahol a felekezetnek külön képviseleti szervezete nincs és ahol a törvény életbelépéséig az iskolafentartásra szükséges költségeket a községtől nyerték, hogy azon túl is annak pénztárából húzzák. Nagyon természetes, hogy amenynyiben a népoktatási törvény különböző kategóriákat és különbségeket állított fel a népiskolai tanintézetekre nézve, kénytelen volt a felekezet meg a község szavazás útján dönteni a fölött, hogy melyik jellegű iskolát fogadják el, tehátszavazni kellett a képviselőtestületeknek és pedig,ahol hitfelekezeti képviseleti testület nem volt, ott tisztán községi képviselőtestület döntött. Itt azonban mindjárt egy lényeges hézag állott elő, oly hézag, amely azóta számtalanszor kényszerítette a közoktatásügyi kormányt, hogy azzal az ügggyel foglalkozzék és a különböző vidékeknek, községeknek különböző előadásai, vagy pedig politikai jellege alapján, vagy a miniszternek sajátságos felfogása szerint így vagy amúgy döntetett el az ügy. Ezután Berzeviczy Alberttel polemizáló beszéde végén üdvözli a minisztert azért, mert hiszi, hogy a miniszter rövid vagy hosszú minisztersége alatt ha egyebet nem tesz is, legalább mint jogász tisztességesen és igazságosan végrehajtja a törvényt. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Dégen Gusztáv , Márkus beszédére tett polemikus megjegyzés után kijelentette, hogy elfogadja és helyesli a miniszter programját, mert abban a kisdedóvóktól kezdve egészen az egyetemig elmonda a miniszter a szándékát s megjelölte cselekvése irányát és eszközeit. Különösen helyesli az oktatásügy konzervatív irányának hangoztatását, amely iránynak a szónok barátja. (Helyeslés a jobboldalon.) Azután így nyilatkozik : Nem akarom a miniszter úr programjának egész terjedelmét felszólalásom tárgyává tenni; értem azt, hogy az oktatásügyi vita a képviselőház türelmét eddigelé is elég nagy mértékben igénybe vette. Ámbár erre vonatkozólag nem osztom a Budapesti Hírlap — amely hírlap Magyarországon tekintélyes lap — mai vezércikkében közölt ama megjegyzést, mely szerint az igen t. lap abban a véleményben van, hogy az itt, az oktatásügy dél- bonyhádi választás kor les visszaéléseit, amelyekről lapunk más helyén szólunk. Utolsó szónokul Asbóth János beszélt, aki azt hangoztatta, hogy a megelőző kormány azért nem oldotta meg a tanügyi kérdéseket, mert a kultúrharc szervezésével volt elfoglalva. Szilágyi Dezső elnök erre a vitát, bezárta s a Ház a költségvetés első tételét, néhány képviselő kivételével, elfogadta.