Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)

1895-08-19 / 225. szám

1895. augusztus 19. BUDAPESTI HÍRLAP. (225. sz.) — (A brüsszeli győzelem.) A hazai oláh újságok igen el vannak keseredve a brüsszeli vere­ség miatt. Különösen az fáj nekik, hogy a kon­gresszus plénuma az oláh szavazatok kivételével egyhangúlag elfogadta a magyarok indítványát, hogy a kongresszus jövő évben Budapesten tartsa üléseit. A nagyszebeni Tribuna kisüti a franciákról, hogy azért szavaztak a magyarokkal, mert megharagud­tak, hogy Károly román király Ischlbe ment. A Dreptatea nem hiszi, hogy a kongresszus véleménye egyhangú lett volna, ez csak célzatos megtévesz­tése akar lenni a közvéleménynek. „De tény — mondja a többek közt a Dreptatea — hogy a kon­gresszus ellenünk határozott. S ezzel szemben föl­merül a szükségszerű kérdés, vájjon okszerű volt-e tőlünk, hogy mi oly ünnepi és fontos do­lognak tartottuk és tekintettük azt, várjon a kongresszust Budapesten tartják-e meg, vagy sem. A felelet egyszerű. Ha oly fontos dolognak tartottuk azt, akkor kezdettől fogva nagyobb erély­­lyel kellett volna célunk eléréséért küzdeni. S mit látunk? A román parlament alig van képviselve a kongresszuson, míg ellenségeink oda küldötték leg­híresebb embereiket, mert mondjon bárki akármit, egy dolog bizonyos, hogy Apponyi gróf és Jókai nem lehet közömbös a külföld előtt. Kétségen kí­vül áll, hogy ha mi ebből e kérdésből kezdettől fogva oly nagy dolgot nem csináltunk volna, a vi­lág már napirendre tért volna fölötte. S csak azt nem értjük, hogy a békekongresszus tagjai hogyan határozhatták el, hogy jövő évben oly országban ülésezzenek, melyben éppen béke nincs.­­ (Alapítvány szegény menyasszonyoknak.) Pozsonyban tegnap két szegény menyasszonynak szolgáltatta ki Drexler Gusztáv kir. tanácsos polgár­­mester a Tóth-Ludvig Zsófia alapítvány 450—450 frtos kamatait. A beszédben, melyet a polgármester a két új házaspárhoz intézett, kiemelte, hogy ezt egy ifjú nő rendelte így el, hogy legyenek hálásak s köszönettel emlékezzenek meg az élete legszebb korában elhalt adományozóra, ki évenkint két fiatal pár háztartásának veti meg alapját.­­ (Nagy idők tanúja.) A minap halt meg Veszprémben szerencsétlen halállal a Damjadich­­tábornok vörös sapkáséinak egyike, Tandler Sámuel. Megbokrosodott lova feldöntötte kocsiját s a 63 éves öreg­ember agyrázkódást szenvedett. Tand­ler a bécsi forradalom kitörése után Damjanich se­regébe ment s a 18 éves ifjú nemsokára hadnagy lett. Végig küzdötte a­ szabadságharcot. Szent-Tamás­­nál és Zsombolyánál megsebesült, de felgyógyulása után uj csatába ment. Részt vett Buda ostromában is. Világos után Havasalföldre, majd Törökországba menekült, a­honnan csak 1863-ban került vissza. Vagy húsz év óta a veszprémi vasúti állomás ven­déglőse volt. Augusztus 13-án temették el nagy részvét mellett.­­ (A tisztiszolga vádja.) Az Arad és Vidéke különös esetről ad hírt. Nemrég a lapok azt írták, hogy az aradi várban Mihajlovics Konstantin 33. gyalogezredbeli százados szolgája, Kosa Pál azért, mert ura negyven forintját elvesztette, borotvával elmetszette a nyakát. Kosa, a­ki a halállal vívódik, a kórházban, mikor eszméletre tért, azt állította, hogy ő nem követett el öngyilkosságot, hanem gazdája, Mihajlovics százados kardjával vágta el a nyakát. Mihajlovics századost táviratilag rendelték vissza Pankotáról, a­hova időközben ment és hadi törvényszék elé állítják.­­ (Részleges napfogyatkozás.) Kedden, augusztus 20-án abban az időben, mikor a hold el akar vonulni a nap fölött, az utóbbi egy részét el fogja homályosítani. A napsötétedés 0­ 268 része lesz a nap átmérőjének, de nálunk nem lehet látni, hanem Szibériában. A napfogyatkozás délután 1 óra 20 perckor kezdődik, budapesti idő szerint és a leg­nagyobb lesz 2 óra 25 perckor ; végződik a napfo­gyatkozás 3 óra 31­1 perckor. A napfogyatkozást többé-kevésbbé a Spitzbergában, Finnországban, nyu­gati és déli Oroszországban, Kaukázusban, Afga­nisztánban, Turkesztánban, Mongolországban és Szi­bériában lehet látni az északi jegestengerig. A napsötétedés teljes képe csak Ázsiában látható, nyugati Oroszországban már csak a nap és hold érintkezését fogják látni.­­ (Gyászrovat.) Thum-Taxis Egon herceg özvegye, szül. gyoroki Edelspacher Viktória Jo­hanna csillagkeresztes hölgy, meghalt baltavári, vasmegyei birtokán. Az elhunyt hercegné második férje volt Thurn-Taxis Egon herceg, a­ki 1892-ben halt meg. Első férje Lázár György tábornok volt. Poppovits Antalné, született Csonka Alojzia asszony, augusztus 18-án meghalt St.-Ruprechtben.­­ (Elhullott sertések a temetőben.) Szinte hihetetlen hírt újságol a Veszprémi Független Hírlap. A veszprémi püspök kislödi uradalmában a sertések közt kiütött a dögvész és Sch­ödl József uradalmi tiszt a 32 elhullott sertést, mint az említett forrás írja, a kislődi zsidótemetőben ásatta el. A kegyeleté­ben megsértett zsidóság panaszra ment az illetékes fórumhoz.­­ (Újabb régiség! lelet Kecskeméten.) Kada Elek, ki legutóbb rendkívül érdekes magyar pogánykori temetőre bukkant, ismét egy régi teme­tőt födözött föl Kecskemét határában az Úrréten. Egy időbeli temető lehet ez az előbb fölfödezöttel, mert hasonló tárgyak, függök, félholdalakú égetett agyagékszerek voltak a sírokban, de a tárgyak nem oly értékesek, a­miből azt lehet következtetni, hogy ez a szegények temetője volt. A Mária-kápolna környékén Kada Elek Kecskemét múlt századbeli remetéjének Kókai Benedeknek sírját fedezte föl, kinek Krisztus atyafisága című imádságos könyve ma is közkézen forog. A buzgó kutató Ágasegy­háza, Orgovány, Kerekegyháza és Nyakvágó pusz­tákon, mindenütt népvándorlási telepekre akadt és a hozzájuk tartozó temetőket most keresi.­­ (Katonai gyakorlatok.) Pilis­ Csabáról a napokban tért vissza a 6-ik és 52-ik ezred s he­lyükbe megy a Molinári-ezred három és a 86-ik ezred négy zászlóalja. A táborozás szeptember 12-ig tart. Augusztus 22-én kezdődnek a dandárgyakor­latok.­­ (A pórul járt toronymászó.) Bécsben több év előtt egy Pircher nevű ács a király szüle­tése napjának előestéjén megmászta a bécsi szent István templom tornyát és a csúcsára kitűzött egy fekete-sárga zászlót. Az ács ezért a lojális tünteté­sért szép pénzbeli ajándékot kapott a királytól. Tegnap este egy ismeretlen szintén megakarta sze­rezni az ajándékot s egy zászlóval föl akart mászni a fogadalmi templom tornyára. De pórul járt. Egy emeletnyi magasságból zászlóstul együtt leesett s hulljában magával sodort két kis diszül szolgáló tornyocskát. Baja azonban nem igen eshetett a legális urnak, mert azonnal talpra ugrott s elpárol­gott. Utána fu­­tottak, de nem tudták elcsípni.­­ (A kolera-járvány Keleten.) Konstanti­nápolyból sürgönyzik, hogy a kolera-járvány vesze­delmes módon közeledik a török fővároshoz. A szul­tán elrendelte a Marmora-tenger ázsiai partján a rendkívüli vesztegzárt, de az egészségügyi tanács vonakodik azt­ létesíteni, mert ez a vesztegzár, úgy, a­mint Törökországban kezelik, inkább ter­jeszti, mintsem megakadályozza a járványt. — (Rövid hírek.) Siketnéma tanulók föl­vétele. Az aradi községi siketnéma-iskolában (externátus) fölvesznek néhány vidéki tanulót. A felügyelő-bizottsághoz címzett megkeresések augusz­tus 25-ig az iskola igazgatóságához intézendők. — Az országos rabbiképző-intézetben az 1895/96-iki iskolaév szeptember 2-án veszi kezdetét. A beírások fölvételi- és javító vizsgálatok határideje szeptember 2., 3. és 4. d. e. 9—12-ig. — Kitűnő termés legbiztosabban műtrágya alkalmazásával érhető el. Ingyenes ismertető füze­tekkel készséggel szolgál Sátori gyára Budapest, IX., dandár­ utca 25. Katonai előléptetések. Budapest, aug. 18. A katonai iskolák egész sereg hadnagygyal s hadapróddal gyarapították megint a hadsereg tisztjei létszámát. A honvédségnél hadnagyok lettek a gya­logságnál a Ludovika­ Akadémia következő végzett növendékei: Tóth Lajos és Bóka Iván. Hadapród­­tiszthelyettesek : Márkus Lajos, Bosznai Ferenc, Forberger Viktor, Szilágyi Jenő, Némethiy Kálmán, Bartha Albert, Patak Artur, Throy István, Scultéty Aladár, Énekes Ágoston, Dobos István, Herodek Sándor, Tírhegyi Antal, Hetesy Győző, Holly Béla, Bukovszky Péter, Zöldy János, nyékhegyi Nyékhegyi Ferenc, Háby Zoltán, Bányay Lajos, Maróthy Géza, Tóth István, Bartha Győző, Mátéfy Andor, Kanovics György, Weitner Antal, Vadászy Pál, Tóth Kálmán, csiktapolcai Lázár Domokos, Kovácsevics Tivadar, kézdi Vásárhelyi Géza, Nagy Géza, Garay Géza­, Nagy hajós, Gubody György, Holényi János, Zakariás Oszkár, Horváth Dénes, Karsó Jenő, Berti László, Hollóssy Ödön, Mariska Vilmos, Okanovits Gábor, verebélyi Marssa Béla, Toros Béla, Ledniczky Mihály, Gra­­bovszky Ervin, ozodolai Gábry László, Schmiedt Imre, Ferencs Vilmos, Prisác Iván, Nagy Kornél, csejthei Jelenffy Zoltán, Tardy Emil, Tribal Sándor, Gulyás János, Kutassy Sándor. A lovasságnál hadapród tiszthelyettesek : ujfalusi Ujfalussy Gábor, bonyhádi Peresei Armand, Lipthay György, Standl Géza, Schmiedt Frigyes, szentkatolnai Elekes Antal, nagy­­rákói kelemenfalvi llakovszky Géza, Kacskovics Dezső, Örley Béla, Hermann Mihály, Köllner Kornél, Morvay Béla, Kemény Elemér báró, kókai Kun Dezső, FŐVÁROSI ÜGYEK, Budapest, aug. 18. — Az I. oszt. tanácsjegyzők választása ügyében a 45-ös bizottság ma délelőtt Kieli István elnöklése alatt ülést tartott. A kijelölés kerületen­­kint való szavazással történt. A hat I. oszt. jegyzői állásra a kerületek következőképpen szavaztak : I. kerület: Komáromy Ignác, Bogisich Árpád, Rózsavölgyi Antal, Eszláry Sándor, Márkus Imre, Amtmann Géza. II. kerület: Eszláry, Márkus, Amtmann, Rózsa­völgyi, Komáromy, Piperkovics Bátor. III. kerület: Komáromy, Bogisich, Rózsa­völgyi, Eszláry, Márkus, Marich Géza. IV. kerület: Eszláry, Rózsavölgyi, Márki Marich, Bogisich, Amtmann. V. kerület: Eszláry, Rózsavölgyi, Márkus, Amtmann, Melly Béla, Piperkovics. VI. kerület: Eszláry, Rózsavölgyi, Márkus, Marich, Bogisich, Amtmann. VII. kerület: Eszláry, Rózsavölgyi, Márkus, Marich, Bogisich, Komáromy. VIII. kerület : Komáromy, Bogisich, Rozs­völgyi, Eszláry, Márkus, Marich. IX. kerület: Komáromy, Eszláry, Rózsavölgy Márkus, Marich, Bogisich. — A 45-ös bizotts szavazatának eredménye az, hogy Rózsavölgyi An­tal, Márkus Imre és Eszláry Sándor 9—9 szavaz­­tál, Bogisich Árpád 7, Komáromy Ignác és Mór Géza pedig 6—6 szavazattal vannak jelölve az I osztályú tanácsjegyzői állásokra. — A mai ülésen Hűvös József dr. azt a kérést intézte az elnöki a Kiéli Istvánhoz, hogy miután a VIII. kerületben a városbírói állás nincs betöltve, a jövő héten el kandidáljanak. Az elnök ezt megígérte s egysze­r­mind bejelentette, hogy a legközelebbi válasz is ő Marlovits István és Békéssy Béla. A napiparancs felolvasása után a kinevezettek felöltöztek új rang­­jelzésű ruháikba, s a díszteremben sorakoztak, a­hol ekkor már nagy közönség volt együtt. Itt Svetics altábornagy szép beszédet intézett hozzájuk s intette őket, hogy véssék szivükbe a haza és a­­ király iránti hűséget. Ezután felolvasták a hadi­cikket, végre a kinevezettek felesküdtek. Délután a tiszti étkezőben banker volt, a­melyen részt vett a tanári kar is. A felavatottak holnap vonulnak be ezredeikhez. A közös hadseregnél a Tereziánum követ­kező végzett katonai növendékei lettek hadnagyokká: tarcaligeti Stráner János, Wilcsek-Schild Rudolf, langenrodei Langer Herman lovag, Maxon Oszkár, alsó­ telekesi Simon Béla, Purtscher Alfréd, Eisner Vilmos, Pitreich Hugó lovag, Dünter Bruno, Bader Konstantin, Gellinek Ottó, Gyurits Tódor báró, Turner Bodor, Lehóczky Béla, Rásky László, Pe­­tróczy István, Höger Pál, Hetz Rudolf, Nedjela Hugó, Schörger Ede, Ruzsicsics Miklós, Widl Li­­pót, Obertimpler Bódog, Dierkes Jenő, Börnelles Gusztáv lovag, Walter Henrik, Kontz István, Horák Ferenc, Figura Guido, Wrabec Miksa, Szekulich Konstantin, Bubla Henrik, Hanisch Adolf, Bacsák Jenő, Zygadlowitz István lovag, Ceyke Adolf, Neffzern Vince báró, Honig Róbert, Spacsek Ottokár, Sternwitk Ernő lovag, Mocker Vil­mos, Papp Károly, Fischer György, Hoffmeister Egon, Sartorius Károly, Kirsch Miksa, Wollen Ká­roly, Schwab Ernő, Bugarszky Sándor, Kluzácsek Károly, Kaysersheimb Károly, Schellenberg Pál, Michalek Rikhárd, Haray Ernő, Sonnek Adolf, Weinek László, Braudewetter Viktor, Kurzbauer Román, Heppner Ferenc, Auffarth György, Kier­­nik Stanislaus, Laky Gábor, Raabl Henrik, Zu­­rowszky Stanislaus lovag, Schütze Gusztáv, Baillon Aurél báró, Raab Ervin, Turcics Márk, Garibaldi Jenő lovag, Pielsticker Jenő báró, Wolff Frigyes, Kapetánovics Milos, Tschauder Róbert, Kneusel- Herdlicska Aladár b­v., Oppoltzer Alfréd, Gottaringer Károly, Witer Rikhárd,Hardt Kamillo, Saar Henrik br., Strobler Károly, Seydl Artur, Obermayer Alfréd, Wisnievczky Rikárd lovag, Szatmáry Gyula, Sághy Vilmos, Baligovics Lajos, Tresser József, Krepl Viktor, Thien Vilmos, Wagner József lovag, Bartsch Rudolf, Burger József, Pap-Kovács Ferenc, Brat­scher Vilmos, Tichy Rudolf, Kozma Gyula, Handel Cirill, Zathey Szaniszló, Andaházy Jenő, Gilmreiner Artur, Hanke Rikárd, Burich Jenő, Fongarelli Ká­roly, Seewald Vilmos lovag, Kiwisch Frigyes lovag, Bénés Frigyes, Pongrácz Károly, Ludwigstorff Al­fons b., Sauer Henrik, Hafner Kornél lov., Raits Ká­roly b., Gsettenhoffer Ferenc, Gablenz Rikárd báró, Kortüm Bruno, Lohner Oszkár, Kuncsár Károly, Gröller Lipót lovag, Bartunek József, Momé Ká­roly, Lessák Emil, Subotics Engelbert, Frum Ká­roly, Bartha Felikon, Sagner Rudolf, Scholtz Vil­mos, Mayer Rikhárd, Havas Pál, Lachini Alfréd, Christ Jenő, Hacker Ervin, Radits Ervin, Lányi Artur, Grimm Miklós, Kiss Lajos, Anderle Nándor, Bede Zoltán, Wanka Ottó, Nettel Emil, Kubinszky Lajos, Sonmaruga Waldemár báró, Mrakovits Du­sán, Barelli Gyula báró, Latterer Ferenc lovag, Ludolf Manó gróf, Kieszkowszky Gyula lovag. (Vége követk.)

Next