Budapesti Hírlap, 1895. október(15. évfolyam, 268. szám)

1895-10-01 / 268. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP, (268. sz.) 1895. október 1. Mire kell a 16 millió többkiadás ? Ez a komoly kritikának főkérdése. A mire azt a feleletet kapjuk, hogy mind a tiz miniszternek kell is és jut is be­lőle. Több az államadósság, hát a ka­matteher is nagyobb s nagyobb a had­sereg, tehát több a közösügyi kiadás. A milleniumra több kell a miniszterel­nökségnek, csendőrökre és anyakönyv­vezetőkre több kell a belügyminiszter­nek, személyes és üzemi kiadásokra többet költ a pénzügyminiszter, a köz­oktatási budget 1 millió 348 ezer fo­rinttal emelkedik, de legdrágább a ke­reskedelmi minisztérium, mert az 7 és fél millióval szaporítja kiadásait a vas­úti kölcsön nélkül. Boldog Dániel Ernő és boldogtalan Festetich Andor, neki a minisztérium a földmivelési érdekek emelésére csak 275 ezer forinttal tol­dotta meg a budgetjét. E számokból látszik, hogy a Bánffy-kormány mer­kantilista és nem agrárius. Természetesen, ha a kiadásokat 16 millióval fölemelték, a bevételeket is 16 és fél millióval magasabbra kellett fölvenni. Ez a mérlegelés művészete. A több bevételt be kellett osztani és pedig szerencsésen a rendes bevételek közé osztották. Meg is kellett okolni, hogy az emberek elhigyjék s ez is si­került. Most már csupán a kritika van hátra, azt a pénzügyi bizottságban végzi el a három nagy H.: Hegedűs, Helly, Horánszky. E kritikától azonban a budget nem változik. A budget mellett még néhány közgazdasági kérdés merül fel, melye­ket Lukács László sommásan elinté­zett. Bank- és valuta-szabályozás az első, ez a legsürgősebb, de hogy a bankkérdést hogyan fogják megoldani és az aranyban való fizetés mikor kez­? Azt mondja meg, van-e kocsi? — Van. Az uramnak a kocsija. Az azt mondta, hogy a pokolba is elviszi a nagyságos urat jó pénzért. — Köszönöm. Arra még ráérek egy pár év múlva. Isten áldja meg. Pénteki nap volt, nem csodálom, hogy így kezdődött az utazás. De nem történt semmi baj. Klagenfurtban egy fél órát állt a vonat. Felhasználtam az időt arra, hogy a Globus cimü vasúti kölcsönkönyvtárból kivegyem (két forint betét mellett) néhai jó Teleki Sándor gróf tárcáit, csakhogy a magyar könyvek for­galmi statisztikáját kedvezőbbé tegyem. Egy padon, lábait a messzeségbe nyújtva, egy közhuszár busult. — Mit csinál itt maga földi ? a­ huszár egyszerre fölugrik, stellungba vágja magát s örömmel szól: — Hát az ur magyar ? — Az én. Hát maga honnan való? — Mohób­ól, a Bácskából, Szabó a nevem. — Micsoda ezred? — Nyolcadik számú huszárezred. — Régóta van ide kint ? — Egy esztendő óta. A mióta katona vagyok. — Itt van az ezred Klagenfurtban ? — Nem a, hanem . . . Valami krajnai város nevet mondott, a­mely annyira hasonlíthatott az eredetihez, mint a huszáros Lik Istvány a Lichtensteinhez. Szó­val nem értettem. — Hát mit csinál Klagenfurtban? — Egy kis hazai baj miatt voltam itt. — Hazai baj ? Mi az ? — Asszony volt a dologban. — A szeretője ? — Az. Megcsalt aztán . . . — Aztán meglőtte ? — Nem én, csak kirúgtam a kocsmából. (Ahán, a Gyönge Sándor vére !) — És ezért elitélték ? dődjék, az iránt a szabadelvű pártnak és az összes ellenzéknek a szabad kép­zelődés meg van engedve. Ellenben a kiegyezés egyéb pont­jaira nézve, a kvótára, a vámszerző­désre és fogy­asztási adókra nézve ne tessék képzelődni, a miniszter maga sem teszi, hanem óvatosságra int min­denkit, hogy legyünk Ausztria iránt méltányosak és lojálisak s ő is az le­gyen Magyarország iránt. Elvnek ez szép és jó, de nem mond semmit, ha csak azt nem érti alatta a miniszter, hogy minden maradjon úgy, a­mint van. Rejtélyek megfejtésével nem fog­lalkozván, az expozé e részéhez nem szólunk. Nem is szólt senki egy szót sem, midőn a pénzügyminiszter elhall­gatott. Néhány bankár hozzásietett és gratulált neki, a miniszternek, ki mi­nap kölcsönzött a pénztári készletekből a budapesti bankoknak kamatra 20 milliót, ma pedig az osztrák-magyar banknak kamat nélkül 10 milliót. Mu­tatja, hogy van neki pénze, hiszen a Vaskapu-kölcsönből és a kisebb kon­verziókból most kapott a pénztári készletek kiegészítésére nagy összege­ket. De mutatja azt is, hogy a gazda­sági helyzet rosz, ha nemcsak a gaz­dáknak, hanem már a bankoknak sincs pénzük. Ily gazdasági viszonyok mellett pedig s az eddig kiadott pénztári és vasúti kimutatások fogyatkozása mel­lett a kiadások Eiffel-tornya, a szép egyensúlyú és fölösleggel záró költség­vetés, az országra nem fényt, hanem árnyékot vet.­ ­ A milleulmai költségek. A miniszterelnök­ség rendelkezésére jelentékenyebb összegek meg­szavazását kéri a kormány abból a célból, hogy a honalapítás ezredéves fordulója alkalmából rende­s el, nyolc napra. Ezt ültem le itt Kla­genfurtban. — Itt történt a dolog idegenbe ? — Dehogy, még otthon Moholon, civil­koromba, de a törvény csak utoléri az embert. Ez a törvény, mely lassan, de biztosan jön, roppant imponálhatott a fiúnak, mert há­romszor is elmondta, hogy azt nem lehet ki­kerülni, ha az ember valami olyat tesz, a­mi beleütközik. Azt is elmondta, hogy neki a ka­tonaságnál nincs semmi a­­rovásán, egy mák­szem sem, s a tisztjei is megvigasztalták, hogy a­mit civilkorában tett, azt nem rótták terhére a katonaságnál s ebből a kis becsukásból nem lesz semmi kára. Aztán elmondta, hogy kará­csonyra haza megy, szabadságra. Meleg kéz­­szoritások közt váltunk el. Első nagyobb állomás Innsbruck. Első kisebb állomás a postához cimzett kocsma Innsbruckban. Mit lehet enni ? Gollasch-t. Hoz­zon hát gulyást — mondom. A niederwaldi Germ­ania-szoborhoz hasonló pincérnő szána­­kozólag nézett rám, a­ki egy ilyen híres ele­delnek a kiejtésével sem vagyok tisztába. De hozott. Barna lében fekete kavicsok úszkáltak. Ez volt a gollasch. Egy falatot megkóstoltam. Többet nem. De ajánlom a fővárosi tanács­nak, hogy Budapest utcáit innsbrucki gulyás­sal köveztesse. A szomszéd asztalnál egy család ült. Apa, anya, leány. Söröztek. A legszilfidebb né­met lány is, a Loreleyek, a Gretchenek, oly meggyőződéssel, oly lelkesen tudnak sörözni, hogy imponálnak az embernek. Mindenesetre több erő nyilvánul ebben, mint a Kugler­­cukor szopogatásában. De a sörözés prózaibb. Egy lányért, a­ki egy ülőhelyében négy po­hár sört meg tud inni, nem tudnám főbe lőni magamat. Az ilyen lányok nem ébresztik föl a nagy szenvedélyeket, de — ezt elismerem — megadhatják a csöndes boldogságot. A szomszédos kis­lány tehát erőteljesen sörözött. Együtt ültek hárman jó másfél óráig rendő ünnepségekkel és létesítendő alkotásokkal járó kiadások fedezetet nyerjenek. Első­sorban ötvenezer forint lesz a kormány számításai szerint szükséges, a millenium alkalmából okvetetlenü­l ren­dezendő s részben az állam feladatát tevő ünnepsé­gekre. Kétszázezer forintba fog kerülni a Szent­ István szobra (ez a kiadás öt évre oszolván meg, a jövő évben csak harmincezer forintot vesznek belőle igénybe.) Száznegyvennyolcezer forintra lesz szük­ség továbbá, hogy az ország két különböző pontján felállítandó emlékművek alapozási munkálatai a jövő évben okvetetlenül elkészüljenek s lehetőleg az év vége előtt még az emlékműveket is leleplezhessék. Végül az Andrássy-szoborra is a fennálló szerződés alapján harmincezer forint lesz a jövő évben for­dítandó. Az egyházpolitikai törvények. A vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényja­vaslatot, melyet a képviselőház ma immár har­madszor megszavazott, a főrendiház hármas bizottsága valószínűleg hétfőn fogja tárgyalni, a plénum elé pedig 18-án, vagy 19-én kerül. A bajai mandátum, Drescher Ede lemon­dása folytán Baján új képviselőt fognak választani. A központi választmány a választás határnapjául október 12-ikét tűzte ki. A választás elnöke Szut­­rely Lipót ügyvéd, helyettese Latinovits János lesz. A szabadelvű párt jelöltje Plósz Sándor dr. igazságügyi miniszteri első államtitkár, a­ki ellen Drescher Géza bajai ügyvédet, a leköszönt képvi­selő öcscsét, akarják fölléptetni néppárti programmal. Az állami anyakönyvvezetés költ­ségei. A holnap életbe lépő új organizmus kerek számban nyolcszázhetvennyolcezer forint új kiadással terheli meg évenként a budgetet. Ebből az összegből negyvennyolc­ezer forint az anyakönyvi felügyelők fizetéseire és lakás­pénzeire esik. (Az anyakönyvi felügyelők szá­mát a kormány már közelebb öttel szaporítani szándékozik. Az anyakönyvvezetőknek és he­lyetteseiknek tiszteletdíja 740.000 forintot vesz igénybe (és pedig 50.000 irtot­ a városi és 690.000 frtot a vármegyei törvényhatóságok­ban). Az anyakönyvi felügyelőknek napidíjak és útiköltségek fejében a helyszíni ellenőrzés érdekében szükséges sűrü utazgatásukra való tekintettel — 21.000 forintot szánt a belügy-és csöndesen beszélgettek. Egyszerre csak megszólal a papa: — Ott jön Oszkár! A söröző angyal egyszerre a zsebébe nyúlt, horgolást vett elő és szorgalmasan öltö­­getni kezdett. Ez felkeltette figyelmemet Osz­kár iránt. Jól táplált aranyszőke szakállú fiatal­ember jelent meg. Városi tollnoknak néztem. A lány mellé ült. Kiderült, hogy jegyespár. Szegény Oszkár, de persze nem lepleztem le a kis szimulánst. Ebben a kocsmában ismerkedtem meg a London News című angol képes­lap rajzolójá­val, a­ki Tirolban pihente ki a legutóbbi indiai háború (csitrali expedíció) fáradalmait. Ez az úr nagy örömet szerzett nekem. Mikor ugyanis megtudta, hogy magyar vagyok, e szókkal fordult hozzám : — Az önök hazája híres nálunk a szép asszonyairól és . . . (No most jönnek a cigányok, — gondo­lom boszankodva.) — És arról, hogy Shakispere kitűnően le van fordítva magyarra. Képzelhetik meglepetésemet. Shakspere­­monográfiában olvashatta. Persze megmagya­ráztam neki, hogy a század legjelesebb ma­gyar költői foglalkoztak nálunk a brit óriás lefordításával. Innsbruck nagyon különös város. Óriási, kopasz hegyek fenyegetőleg emelkednek körü­lötte. Szinte félelmesen bekönyökölnek a vá­rosba. Mindenünnen ezeket a csupasz szörnye­tegeket látni. A fogadóban csak azért húztam be a függönyt, hogy a nagy hegyek be ne bámuljanak. Mintha egészen föléje hajolnának a városnak, összenyomják az embert. A Café de la Terrasse-hoz úgy odahajlik a hegy, hogy a kávéscsészét errébb kellett húznom . . . * Most abba­hagyom úti benyomásaim el­beszélését. A jövő hétre majd új benyomáso­kat komponálok. Sipulusz, Budapest, szept. 30.

Next