Budapesti Hírlap, 1895. december (15. évfolyam, 329-342. szám)

1895-12-01 / 329. szám

1895. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (329. sz.) a miniszter, hogy a szabadalmi hivatal első szerve­zésénél jeles szakf­érfiak, esetleg már magasabb fizetésben levő hivatalnokok lesznek alkalmazandók. A nem állandó tagokat nyugalmazott bírák, ügyvédd­elek és kellő műszaki képzettséggel biró középisko­lai igazgatók és tanárok soraiból szándékozik a miniszter kinevezni s őket fejenként ötszáz és ezer forint közt váltakozó évi működési díjjal jutalmazni. A szabadalmi tanács, mint felebbezési fórum a kir. kúria tanácselnökeivel egyenlő javadalmazási elnök­ből, a magyar és a horvát-szlavén legfőbb bíróságok tagjaiból és a műegyetem tanáraiból fog állani. A tanács tagjainak adandó működési pótlék egész összegében mintegy nyolcezer forintot vesz igénybe. Hozzávéve mindezekhez a kezelési személyzet java­dalmazását és a dologi kiadásokat is, nyilvánvaló, hogy a szabadalmi ügyeket a jövő esztendőtől kezdve intéző új szervezet meglehetős kiadási több­letté­ fogja terhelni az államkincstárt. Orosz keserűség. Hogy mily keserve­sen esik Oroszországnak az a valóság, hogy a konstantinápolyi zavar­ban a vezérletet Golu­­hovszki ragadta magához, azt csak az orosz újságok árulják el. A Varsavszki Dnevnik mér­ges gúnynyal jegyzi föl osztrák és magyar lapok megelégedését Golu­h­ovszki merész kez­désével,a­melynek következtében Ausztria-Ma­­gyarország bár az európai areopágban éveken át az alárendeltnél is kisebb szerepet vitt és legfeljebb Oroszország balkánfélszigeti befo­lyása ellen ármánykodott, úgyszólván első­rangú csillaggá emelkedett föl.“ „Hát az osztrák-magyar monarkia, kérdi az orosz lap, oly nagyra vitte dolgát az új „jagellói“ kormány alatt, hogy máról holnapra, mint Európa meghatalmazott vezére szerepeljen ? Annyi ereje volna ennek a birodalomnak, hogy­ ilyen szerepre vállalkozzék, a­melyhez mintegy varázsütéssel az a lengyel főúr juttatta, ki külügyminiszteri állását a magyarok és németek kegyének köszönheti?“ E a kérdésére azután azt feleli az orosz lap, hogy Ausztria és Magyarország, mely a jagellói eszme képviselőjeként lép föl, soha sem fogja többé azt az állást elfoglalni, melyet Metternich fényes érájában Oroszország nagylelkűségének és Poroszország gyöngeségének köszönhetett. Ausztria és Magyar­­ország nem tudna egy európai vezérállamnak sem anyagi, sem erkölcsi magaslatán megállani, mert az ilyen szerep fölülmúlja e birodalom erejét, melyben egy­részt a magyar szeparatizmus, másrészt a gyorsan haladó szétbomlás dúl. Ausztria-Magyaror­­szágnak különösen azóta nincs tehetsége az ilyen szerepre, mióta Európa politikai súlypontja Berlin­ből Pétervárra került. Elég tisztelt orosz laptársunk keserűsége, inhumánus dolog volna megjegyzésekkel gya­k Soha sem lett volna bátorságom ezt elmondani, de ön kényszerített rá. . . — Én? Ah, — hát ki tehet róla, ha nem érti meg az embert... Még azt hihetne — igazán eszeveszett! — Az vagyok. És most már határozzon a sorsom fölött. Ha parancsolja, örökké ke­rülni fogom — bár meglehet, hogy bele­halok. . . — Ne beszéljen éretlenségeket ... Az ember nem hal bele ilyesmibe. . . Az asszony tényleg nagyon dühös volt. De aztán, mikor az előtte álló fiatal­ember arcá­ba nézett, valami szolid sajnálkozást is ér­zett. Ez a fiú tényleg bolond. . . Ennyire bele­szeretni egy férjes asszonyba! Ki sem nézné belőle az ember. . . Kár! Hanem most az a fő, hogy feltűnés nélkül véget érjen ez a dolog... . És mivel a főispán akarta, úgy is lett. Katang. Tavasz és nyár. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Olyan kezdetben, mint két fiatal szerelme. Ragyogó, ártatlan és hűvös. Nem lángol, de nem is didereg, csak világít. Nyíltan, de kissé dévajul tekintget szerte a világban, édes, mo­solygó, mint a remény és azt ígéri, hogy men­ten beteljesít mindent. De egyszerre csak meg­szürkül az ég, leszakad a zivatar; a hideg szél tajtékot ver a víz fodrából és bele­csim­paszkodik cserjébe-bokorba; az egész világ kétségbeesett arcot ölt és úgy rémlik, mintha a nyár helyett az ősz toppant volna be s ha­zugság és áltatás volna minden . . . »Maradtál Ma nagyobb izgalmak nélkül múlt el az ülés, szinte már szokatlanul. Ha nem volt va­lami készülőben. Napirendre volt tűzve Percsel miniszternek három interpelláczióra a válasza s az ellenzékiek arról beszéltek, hogy Perczel Dezső beadta a lemondását, mivel pedig a mi­niszter csak miniszteri felelőssége tudatában s azzal a föltevéssel válaszol, hogy esetleg teendő ígéretét be is válthatja, nem­­ egészen parla­mentáris, ha most, a­mikor miniszteri lemondá­sának ügye függőben van, miniszteri szék­ből kormány­nyilatkozatokat tesz. Ha ezt nyílt ülésben szóvá teszik, kétségtelenül nem marad el a napi szenzáció. A másik, a­miből szintén szenzáció származhatott volna s a­miről a folyosón beszélgettek is, Kolozsvár városnak a párbajok megakadályozása iránt való kérvénye, a­melynek tárgyalása szintén ott volt a mai ülés napirendjén ugyanakkor, volna ott az örök tavasz s nyár honában, sze­gény kis madárka, ki parancsolta, hogy ide jöjj meghalni . . . hiszen itt csak köny, bá­nat s dermesztő fagy terem és a nap a komor köd sötét éjjelébe vész.“ De, tudj’ Isten, ezt a bánatot még­sem akarjuk igazi bánatnak érezni, jókedvünk csak ki-kitör alóla, a mogorva, vak éjszaka nem üt itt már állandó tanyát, mert hiszen oda künn a fény ki-kiragyog már alóla. És ez a fény ugyan­arról az északról mosolyog ide, a­honnan télen a sötétség ránk szakadt. Minden reggel nagyobb tért nyer, napról-napra közelebb tör, aztán kitárja köpenyét és egyszerre csak eli­­bénk toppan, mint a gyermek a búj­ósdiban. És egy szép reggel csak olyan minden, mintha a szerelem megnyilatkozott volna, mintha az előző éjszakán megtörtént volna az édes vallomás. A tó csöndes-boldogan ringatja habjait, a fű kidugja ici-pici zöld felét, a nyír neki lombosodik, a madárkák versenyt csicse­regnek, a kakuk kakukkal kora reggeltől öreg estig, minden bokorból egy-egy pacsirta röppen föl az égbe, a szántóföld porhanyó földje balzsamos nyirkot lehel, a patak csörge­dezve szökdel kavicsról kavicsra, a nyáj vígan ugrándozik a cserényben, a csalogány teli szívből csattog a megáradt víz kiszögellő mart­ján, a habok megfodrosodnak, a természet osz­togatja a tavasznak jegy­ajándékát. Langyos meleg és enyhe nyugalom árad körülöttünk, egyetlenegy felhő sincs az­ égen, nem tudunk még komoly munkába kapni, csak ujjongunk, kurjongatunk széles jóked­vünkben, alig tudunk, hová lenni a nagy bol­dogságtól. Nem ég még keblünkben perarcelő láng, csak az az egy érzés tölti be minden zegét-zugát, hogy olyan nagyon-nagyon jó élni. Földváry Miklós: Gulner Gyuláinak a pest­­megyei bizottsági tagválasztásokra­­tett tegnapi kijelentéseivel szemben megjegyzi, hogy Pest me­gy­ében a hivatalos közegek a választásra semmi befolyást nem gyakoroltak s hogy az igazoló bi­zottság nem abból az okból rendelt­e el több eset­ben a vizsgálatot, amelyet Gubha­­ említett. (He­lyeslés jobboldalról.) Hock János: Különösen a vitának azzal az anyagával akar foglalkozni, a­m­elyet a Bartók in­dítványa és Herman Ottó felszólalása vetett a fel­színre. A sajtó támadását sem megokoltnak, sem méltányosnak, sem pedig­ cégszerűnek nem látja, mert mentül fontosabb feladatokat akarunk bízni . De a levegő egyre­ jobban átmelegszik, a nap egyre nagyobb hévvel cirógat körül, minden új hajnal hasal után jobban kitárj­a ra­gyogó ölét, szorosabban karol magához, tüze­sebb a csókja, lángoló pirt fest az arcra. A madárkák ugró sebt játszanak, bukfenceket hánynak a fa tetejéről a­ bokor aljáig, zimmeg­­zü­mmög a sok feléledt bogárka, a halacskák kergetőzve sütkéreznek a verőfényes part hosz­­szában, a kakuk­madár teli torokkal kakukkol, zugás-bugás töeti be az egész levegőt. A levél elbájolva terjeszti ki pici szárnyát. A föld él­tető nedűje befurakodik nyírfába, zelnicébe, berkenyébe s a sok apró virág nagy mohon szítja be magába, aztán a jó kövér agyagföld ragyogó színeket varázsol rájuk, a mocsári jég nehéz szaga is a hanga finom illatává ne­mesül .—■ a természet készül az esküvőre. Él ők, a sok-sok szép kicsiny arák, nem tudják még céljukat, nem érik föl észszel, hogy mi az, a­mitől vérük olyan édes-nyugtalanul bizsenseg . . . A himpor, a pete fejlődik, készül a virá­gok méhében! uj nemzedék várja, hogy életre keltsék. És egyre tisztább lesz az ég azúrja, egyre zöldebb, lombosabb a halmok oldala, egyre tarkább a virágos mező, egyre kéksebb a messzeség és rekkenőbb az ég boltozat­a. És ott messze a rekkenőség mögött halovány­­barnafellegek űzik-hajtják egymást tűzzel-kével. Szakasztott olyan a képük, mint valami óriás nagy, fakadó virágoké. A nyargaló szelek há­tára kapnak, hajszolják egymást nagy igyeke­zettel, aztán összeölelkeznek s neki tornyosul­nak. Mit sem tudnak még létrehozni, csak úgy elnehezednek, hogy moccanni sem tudnak, egy hajszál tartja, hogy le nem szakadnak. Estén­­kint szétfoszlanak, elillannak, de reggelre kelve lapítanunk. De igazán csodálkozunk azon, hogy mérgével felénk fordul s keserűségét nem Pétervárra önti, a­hol Európa politikai súlya van, s a­hol mégis megretiráltak, alkal­masint, mert nem jutott okosabb dolog az eszükbe, mint a­mit Goluhovszki javasolt. Egyébként a Dnevnik csak tréfál velünk. Mér­ges és oda önti mérgét, a­hova szabad. Péter­­várra t. i. nem szabad. A girálti választás. A következő felhívás közlésére kértek föl bennünket: „A sáros­hegyei nemzeti párt választmányának tagjait tisztelettel kérem, hogy a girálti képviselőválasztás ügyében pártunk jelöltje, Semsey Boldizsár érdekében 1895. december 3-án d. e. 10 órakor Eperjesen tar­tandó választmányi ülésen mentül számosabban megjelenni szíveskedjenek. Hodossy Imre, mint a sárosmegyei nemzeti párt elnöke:“ Megemlítjük még, hogy a­ nemzeti párt meg­bízásából Hodossyn kivül, Bujanovich Sándor és Bánó József utazik a girálti kerületbe, hogy a párt je­löltjét erkölcsileg támogassák. A stomfai választás. Ottucska Károly, a stomfai kerület néppárti jelöltje a belügyminiszter­nél panaszt tett, hogy Besztercze és Dévény-Újfalu községekben a községi elöljáróság, noha a törvény követelményeinek eleget tettek, a pártgyű­lést meg­tiltotta, a megyei tisztviselők legtöbbje szakadatla­nul korteskedik a kerületekben, a középületekre kitűzték a szabadelvűpárti jelölt zászlaját, a válasz­tókat csendőrökkel őriztetik és a választók névjegy­zékének megtekintését és lemásolását megtagadják. A jelölt orvoslást kér a minisztertől. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. a­midőn az érkező képviselők sorra azzal a kérdéssel fogadták egymást: mikor lesz a bel­ügyminiszternek, a rend főőrének a párbaja? Mind a két szenzáció elmaradt. A független­­ségiek annyira el voltak foglalva a maguk ügye-bajával, hogy a két kérdés fölvetéséről lemondtak — talán még gyöngédségből is. Az ülés a költségvetés tárgyalásával kez­dődött s a vitában részt vettek Földvári Miklós, Hock János és Horváth Gyula. A kér­vények tárgyalásánál felszólaltak Horváth Béla előadón kívül Ugrón Zoltán és Kun Miklós, Tompa Antal, Szentiványi­­Árpád, Ugrón Gábor, Szederkényi Nándor. Öt perc szünet után a miniszteri válaszok következtek. Perczel miniszter válaszolt Visontainak a sütő­munkások egyesületének feloszlatásáról beadott interpellációjára, a­melyet a Ház többsége Visontai ellenzése után, tudomásul vett. Ugyan­ez lett a sorsa a belügyminiszter másik vála­szának is, a­melyet a balm­azújvárosi mezei munkások dolgában adott Polónyinak. Végül Erdély igazságügyminiszternek azt a nagy­­érdekű válaszát, hogy elvileg nem tartja beillőnek a hitbizomány rendszerét a modern jog keretébe s e kérdéssel a kodi­fikáló bizottság foglalkozni is fog, egy­hangúlag tudomásul vette. Már nem volt idő arra, hogy a belügyminiszter válaszoljon Apponyinak a zágrábi ügyben és hogy Mak­­falvay elmondhassa mára bejelentett interpel­lációját. Érdekessége még a mai ülésnek az, hogy Szeged város feliratának tárgyalását a, magyar tanításnyelvű katonatiszt-képző inté­zet ügyében elhalasztották a jövő szombatos,. A képviselőház ülése. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők : Molnár Antal, Esterházy Kálmán, Illyés Bálint. A miniszterek mindnyájan jelein van­nak, Józsika dr. kivételével. Az elnöki jelentések után, következett a napirend, a költségvetés részletes tárgy­­alása. 3

Next