Budapesti Hírlap, 1895. december (15. évfolyam, 329-342. szám)
1895-12-01 / 329. szám
1895. december 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (329. sz.) a miniszter, hogy a szabadalmi hivatal első szervezésénél jeles szakférfiak, esetleg már magasabb fizetésben levő hivatalnokok lesznek alkalmazandók. A nem állandó tagokat nyugalmazott bírák, ügyvéddelek és kellő műszaki képzettséggel biró középiskolai igazgatók és tanárok soraiból szándékozik a miniszter kinevezni s őket fejenként ötszáz és ezer forint közt váltakozó évi működési díjjal jutalmazni. A szabadalmi tanács, mint felebbezési fórum a kir. kúria tanácselnökeivel egyenlő javadalmazási elnökből, a magyar és a horvát-szlavén legfőbb bíróságok tagjaiból és a műegyetem tanáraiból fog állani. A tanács tagjainak adandó működési pótlék egész összegében mintegy nyolcezer forintot vesz igénybe. Hozzávéve mindezekhez a kezelési személyzet javadalmazását és a dologi kiadásokat is, nyilvánvaló, hogy a szabadalmi ügyeket a jövő esztendőtől kezdve intéző új szervezet meglehetős kiadási többletté fogja terhelni az államkincstárt. Orosz keserűség. Hogy mily keservesen esik Oroszországnak az a valóság, hogy a konstantinápolyi zavarban a vezérletet Goluhovszki ragadta magához, azt csak az orosz újságok árulják el. A Varsavszki Dnevnik mérges gúnynyal jegyzi föl osztrák és magyar lapok megelégedését Goluhovszki merész kezdésével,amelynek következtében Ausztria-Magyarország bár az európai areopágban éveken át az alárendeltnél is kisebb szerepet vitt és legfeljebb Oroszország balkánfélszigeti befolyása ellen ármánykodott, úgyszólván elsőrangú csillaggá emelkedett föl.“ „Hát az osztrák-magyar monarkia, kérdi az orosz lap, oly nagyra vitte dolgát az új „jagellói“ kormány alatt, hogy máról holnapra, mint Európa meghatalmazott vezére szerepeljen ? Annyi ereje volna ennek a birodalomnak, hogy ilyen szerepre vállalkozzék, amelyhez mintegy varázsütéssel az a lengyel főúr juttatta, ki külügyminiszteri állását a magyarok és németek kegyének köszönheti?“ E a kérdésére azután azt feleli az orosz lap, hogy Ausztria és Magyarország, mely a jagellói eszme képviselőjeként lép föl, soha sem fogja többé azt az állást elfoglalni, melyet Metternich fényes érájában Oroszország nagylelkűségének és Poroszország gyöngeségének köszönhetett. Ausztria és Magyarország nem tudna egy európai vezérállamnak sem anyagi, sem erkölcsi magaslatán megállani, mert az ilyen szerep fölülmúlja e birodalom erejét, melyben egyrészt a magyar szeparatizmus, másrészt a gyorsan haladó szétbomlás dúl. Ausztria-Magyarországnak különösen azóta nincs tehetsége az ilyen szerepre, mióta Európa politikai súlypontja Berlinből Pétervárra került. Elég tisztelt orosz laptársunk keserűsége, inhumánus dolog volna megjegyzésekkel gyak Soha sem lett volna bátorságom ezt elmondani, de ön kényszerített rá. . . — Én? Ah, — hát ki tehet róla, ha nem érti meg az embert... Még azt hihetne — igazán eszeveszett! — Az vagyok. És most már határozzon a sorsom fölött. Ha parancsolja, örökké kerülni fogom — bár meglehet, hogy belehalok. . . — Ne beszéljen éretlenségeket ... Az ember nem hal bele ilyesmibe. . . Az asszony tényleg nagyon dühös volt. De aztán, mikor az előtte álló fiatalember arcába nézett, valami szolid sajnálkozást is érzett. Ez a fiú tényleg bolond. . . Ennyire beleszeretni egy férjes asszonyba! Ki sem nézné belőle az ember. . . Kár! Hanem most az a fő, hogy feltűnés nélkül véget érjen ez a dolog... . És mivel a főispán akarta, úgy is lett. Katang. Tavasz és nyár. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Olyan kezdetben, mint két fiatal szerelme. Ragyogó, ártatlan és hűvös. Nem lángol, de nem is didereg, csak világít. Nyíltan, de kissé dévajul tekintget szerte a világban, édes, mosolygó, mint a remény és azt ígéri, hogy menten beteljesít mindent. De egyszerre csak megszürkül az ég, leszakad a zivatar; a hideg szél tajtékot ver a víz fodrából és belecsimpaszkodik cserjébe-bokorba; az egész világ kétségbeesett arcot ölt és úgy rémlik, mintha a nyár helyett az ősz toppant volna be s hazugság és áltatás volna minden . . . »Maradtál Ma nagyobb izgalmak nélkül múlt el az ülés, szinte már szokatlanul. Ha nem volt valami készülőben. Napirendre volt tűzve Percsel miniszternek három interpelláczióra a válasza s az ellenzékiek arról beszéltek, hogy Perczel Dezső beadta a lemondását, mivel pedig a miniszter csak miniszteri felelőssége tudatában s azzal a föltevéssel válaszol, hogy esetleg teendő ígéretét be is válthatja, nem egészen parlamentáris, ha most, amikor miniszteri lemondásának ügye függőben van, miniszteri székből kormánynyilatkozatokat tesz. Ha ezt nyílt ülésben szóvá teszik, kétségtelenül nem marad el a napi szenzáció. A másik, amiből szintén szenzáció származhatott volna s amiről a folyosón beszélgettek is, Kolozsvár városnak a párbajok megakadályozása iránt való kérvénye, amelynek tárgyalása szintén ott volt a mai ülés napirendjén ugyanakkor, volna ott az örök tavasz s nyár honában, szegény kis madárka, ki parancsolta, hogy ide jöjj meghalni . . . hiszen itt csak köny, bánat s dermesztő fagy terem és a nap a komor köd sötét éjjelébe vész.“ De, tudj’ Isten, ezt a bánatot mégsem akarjuk igazi bánatnak érezni, jókedvünk csak ki-kitör alóla, a mogorva, vak éjszaka nem üt itt már állandó tanyát, mert hiszen oda künn a fény ki-kiragyog már alóla. És ez a fény ugyanarról az északról mosolyog ide, ahonnan télen a sötétség ránk szakadt. Minden reggel nagyobb tért nyer, napról-napra közelebb tör, aztán kitárja köpenyét és egyszerre csak elibénk toppan, mint a gyermek a bújósdiban. És egy szép reggel csak olyan minden, mintha a szerelem megnyilatkozott volna, mintha az előző éjszakán megtörtént volna az édes vallomás. A tó csöndes-boldogan ringatja habjait, a fű kidugja ici-pici zöld felét, a nyír neki lombosodik, a madárkák versenyt csicseregnek, a kakuk kakukkal kora reggeltől öreg estig, minden bokorból egy-egy pacsirta röppen föl az égbe, a szántóföld porhanyó földje balzsamos nyirkot lehel, a patak csörgedezve szökdel kavicsról kavicsra, a nyáj vígan ugrándozik a cserényben, a csalogány teli szívből csattog a megáradt víz kiszögellő martján, a habok megfodrosodnak, a természet osztogatja a tavasznak jegyajándékát. Langyos meleg és enyhe nyugalom árad körülöttünk, egyetlenegy felhő sincs az égen, nem tudunk még komoly munkába kapni, csak ujjongunk, kurjongatunk széles jókedvünkben, alig tudunk, hová lenni a nagy boldogságtól. Nem ég még keblünkben perarcelő láng, csak az az egy érzés tölti be minden zegét-zugát, hogy olyan nagyon-nagyon jó élni. Földváry Miklós: Gulner Gyuláinak a pestmegyei bizottsági tagválasztásokratett tegnapi kijelentéseivel szemben megjegyzi, hogy Pest megyében a hivatalos közegek a választásra semmi befolyást nem gyakoroltak s hogy az igazoló bizottság nem abból az okból rendelte el több esetben a vizsgálatot, amelyet Gubha említett. (Helyeslés jobboldalról.) Hock János: Különösen a vitának azzal az anyagával akar foglalkozni, amelyet a Bartók indítványa és Herman Ottó felszólalása vetett a felszínre. A sajtó támadását sem megokoltnak, sem méltányosnak, sem pedig cégszerűnek nem látja, mert mentül fontosabb feladatokat akarunk bízni . De a levegő egyre jobban átmelegszik, a nap egyre nagyobb hévvel cirógat körül, minden új hajnal hasal után jobban kitárja ragyogó ölét, szorosabban karol magához, tüzesebb a csókja, lángoló pirt fest az arcra. A madárkák ugró sebt játszanak, bukfenceket hánynak a fa tetejéről a bokor aljáig, zimmegzümmög a sok feléledt bogárka, a halacskák kergetőzve sütkéreznek a verőfényes part hoszszában, a kakukmadár teli torokkal kakukkol, zugás-bugás töeti be az egész levegőt. A levél elbájolva terjeszti ki pici szárnyát. A föld éltető nedűje befurakodik nyírfába, zelnicébe, berkenyébe s a sok apró virág nagy mohon szítja be magába, aztán a jó kövér agyagföld ragyogó színeket varázsol rájuk, a mocsári jég nehéz szaga is a hanga finom illatává nemesül .—■ a természet készül az esküvőre. Él ők, a sok-sok szép kicsiny arák, nem tudják még céljukat, nem érik föl észszel, hogy mi az, amitől vérük olyan édes-nyugtalanul bizsenseg . . . A himpor, a pete fejlődik, készül a virágok méhében! uj nemzedék várja, hogy életre keltsék. És egyre tisztább lesz az ég azúrja, egyre zöldebb, lombosabb a halmok oldala, egyre tarkább a virágos mező, egyre kéksebb a messzeség és rekkenőbb az ég boltozata. És ott messze a rekkenőség mögött haloványbarnafellegek űzik-hajtják egymást tűzzel-kével. Szakasztott olyan a képük, mint valami óriás nagy, fakadó virágoké. A nyargaló szelek hátára kapnak, hajszolják egymást nagy igyekezettel, aztán összeölelkeznek s neki tornyosulnak. Mit sem tudnak még létrehozni, csak úgy elnehezednek, hogy moccanni sem tudnak, egy hajszál tartja, hogy le nem szakadnak. Esténkint szétfoszlanak, elillannak, de reggelre kelve lapítanunk. De igazán csodálkozunk azon, hogy mérgével felénk fordul s keserűségét nem Pétervárra önti, ahol Európa politikai súlya van, s ahol mégis megretiráltak, alkalmasint, mert nem jutott okosabb dolog az eszükbe, mint amit Goluhovszki javasolt. Egyébként a Dnevnik csak tréfál velünk. Mérges és oda önti mérgét, ahova szabad. Pétervárra t. i. nem szabad. A girálti választás. A következő felhívás közlésére kértek föl bennünket: „A sároshegyei nemzeti párt választmányának tagjait tisztelettel kérem, hogy a girálti képviselőválasztás ügyében pártunk jelöltje, Semsey Boldizsár érdekében 1895. december 3-án d. e. 10 órakor Eperjesen tartandó választmányi ülésen mentül számosabban megjelenni szíveskedjenek. Hodossy Imre, mint a sárosmegyei nemzeti párt elnöke:“ Megemlítjük még, hogy a nemzeti párt megbízásából Hodossyn kivül, Bujanovich Sándor és Bánó József utazik a girálti kerületbe, hogy a párt jelöltjét erkölcsileg támogassák. A stomfai választás. Ottucska Károly, a stomfai kerület néppárti jelöltje a belügyminiszternél panaszt tett, hogy Besztercze és Dévény-Újfalu községekben a községi elöljáróság, noha a törvény követelményeinek eleget tettek, a pártgyűlést megtiltotta, a megyei tisztviselők legtöbbje szakadatlanul korteskedik a kerületekben, a középületekre kitűzték a szabadelvűpárti jelölt zászlaját, a választókat csendőrökkel őriztetik és a választók névjegyzékének megtekintését és lemásolását megtagadják. A jelölt orvoslást kér a minisztertől. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. amidőn az érkező képviselők sorra azzal a kérdéssel fogadták egymást: mikor lesz a belügyminiszternek, a rend főőrének a párbaja? Mind a két szenzáció elmaradt. A függetlenségiek annyira el voltak foglalva a maguk ügye-bajával, hogy a két kérdés fölvetéséről lemondtak — talán még gyöngédségből is. Az ülés a költségvetés tárgyalásával kezdődött s a vitában részt vettek Földvári Miklós, Hock János és Horváth Gyula. A kérvények tárgyalásánál felszólaltak Horváth Béla előadón kívül Ugrón Zoltán és Kun Miklós, Tompa Antal, SzentiványiÁrpád, Ugrón Gábor, Szederkényi Nándor. Öt perc szünet után a miniszteri válaszok következtek. Perczel miniszter válaszolt Visontainak a sütőmunkások egyesületének feloszlatásáról beadott interpellációjára, amelyet a Ház többsége Visontai ellenzése után, tudomásul vett. Ugyanez lett a sorsa a belügyminiszter másik válaszának is, amelyet a balmazújvárosi mezei munkások dolgában adott Polónyinak. Végül Erdély igazságügyminiszternek azt a nagyérdekű válaszát, hogy elvileg nem tartja beillőnek a hitbizomány rendszerét a modern jog keretébe s e kérdéssel a kodifikáló bizottság foglalkozni is fog, egyhangúlag tudomásul vette. Már nem volt idő arra, hogy a belügyminiszter válaszoljon Apponyinak a zágrábi ügyben és hogy Makfalvay elmondhassa mára bejelentett interpellációját. Érdekessége még a mai ülésnek az, hogy Szeged város feliratának tárgyalását a, magyar tanításnyelvű katonatiszt-képző intézet ügyében elhalasztották a jövő szombatos,. A képviselőház ülése. Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők : Molnár Antal, Esterházy Kálmán, Illyés Bálint. A miniszterek mindnyájan jelein vannak, Józsika dr. kivételével. Az elnöki jelentések után, következett a napirend, a költségvetés részletes tárgyalása. 3