Budapesti Hírlap, 1896. augusztus (16. évfolyam, 210-239. szám)

1896-08-01 / 210. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (210. sz.) 1896. augusztus 1. hanem rábízták az egyes országokra, hogy az ottani viszonyok szerint izgas­sák föl a földmives népet oly pana­szokkal és ígéretekkel, a­minőt a kü­lönböző országokban a helyi viszonyok követelnek. Az agrárizmus immár két­féle, még pedig egymással ellentétes, egy konzervatív agrárpolitika és egy agrár­szocializmus, utóbbi európai ve­zetés alatt. A másik fő momentum az általá­nos szavazati jog. Ez régi követelés, de azért még­sem elavult; a londoni kongresszus a végső határig elment az általános szavazati jog formulázásában, mert nem csak megadta a nőknek ezt a jogot és mindenkinek, ki bizonyos kort elért, hanem tetejébe megköveteli még azt is, hogy a parlamentek által hozott törvényeket ne királyi szente­­sítéstől, vagy az elnöki vétótól tegyék függővé, hanem bocsássák általános népszavazásra, hogy ez­által nyerjenek törvényes jogot és erőt. Hiszen van erre már példa Svájcban és egyebütt, a nagy államokban ugyan nincs. De mit is akarnak ezzel a szocialisták ? Nem egyebet társadalmi és gazda­sági programjuk megvalósításánál, hogy a munkáskövetelések és a tőke elleni támadások ne a választott népképvise­lők eldöntésére legyenek bízva, hanem a tömeges népszavazással és az eman­cipált nők részvétele döntse el sorsu­kat. Nem is titkolják szándékaikat, hogy a politikai hatalomnak a prole­­társág kezébe való adásával el akarják érni majdan a kapitalizmus eltörlését s a magántulajdon helyett a társadalmi köztulajdont a nyolc órai munkaidővel és a munkabér-minimummal. Az álta­lános szavazati jog a legszélesebb ala­pon a szocialistáknak tehát nem cél, hanem eszköz. Kimondották továbbá Londonban a nemzetközi demokrácia szolidaritását — Kiváncsi volnék! mondta a doktor. Mielőtt azonban Sándor belekezdhetett volna a történetébe, Kálmán valamit kérdezett a doktortól. — Egyedül van itt a nagysága? — Dehogy. Az urával. Tavaly is együtt voltak itt . . . A két fiatal úr meglepetten nézett össze. — Ura van? Férjhez ment? Nagyszerű! Nos, azt a férjet meg kell néznünk! — Éppen ott jön! mondta a doktor. . Egy szikár termetű, feltűnően sötét és szögletes arcú férfi lépett a Sári asztalához. Elegáns ruhába, de igen hanyagul volt öltözve. Mikor leült a felesége mellé, az kezet nyújtott neki, ő pedig hanyagul az ajkához vezette a keztyűs kis kezet, aztán kellemetlen, szúrós te­kintettel kezdte mustrálni a szomszéd asztalnál ülőket. — Ki az? kérdezte Sándor úr. Az arca nagyon ismerősnek tetszik . . . — Híréből bizonyára ismerik, mondta a doktor , Solnay László. Híréből azon a vidéken mindenki is­­merte Solnay Lászlót. Gazdag és hóbortos ember volt, amolyan világgyűlölő különc, a­ki titokzatos rögeszméket kergetve utazta be a világot. Némelyek egyszerűen őrültnek mondták, mások csak szamárnak, mások megint másnak. Abban megegyeztek mindannyian, hogy tűrhetetlen modorú ember, komor, zár­kózott, fanatikus módon önérzetes és erősza­kosságra hajló. Közelebbi ismerősei közt vol­tak olyanok is, a­kik azt állították róla, hogy rideg külseje alatt egy csalódott idealista ke­serűsége rejtőzik. Egy elkésett lovag, egy Don Quizotte, a­ki megelégelte már a sok erkölcsi ütleget, a­mit azoktól a parasztoktól és lakájoktól kapott, a­kiket lovagoknak né­zett. Bármint van is, annyi bizonyos, hogy ezt és közös eljárását a mozgalommal el­lenkező kormányokkal szemben. Köny­­nyű ezt nekik maguk közt kimondani, de bajos lesz megvalósítani ott, a­hol okos és energikus kormányok őrzik az államot és a társadalmat. A magyar munkásoknak ugyan hiába parancsol­gatnak Londonból az internacionalista vezetők, tudnak ők, ha kell, maguk között is veszekedni. A szociális kérdés azonban euró­pai jelentőségéből, úgy látszik, nem sokat vesztett, sőt nyert jelentőségben, ámbár a szocializmus presztízse ha­nyatlott. Kitűnt annyi évtized óta, hogy a szocialisták sem olyan okosak, sem olyan félelmesek, mint az ijedt polgárság és államférfiak róla föl­tették. A szociális bajokat azonban föl­tárták és e bajok minden esetre orvos­­landók. Budapest, jul. 51. A magyar-csókéi választás. A biharmegyei központi választmány ma Szunyogh Péter alispán elnökletével tartott ülésén a Rezei Szilviusz lemon­dásával megüresedett magyar-csékei kerületben a képviselőválasztás napját augusztus 8-ára tűzte ki. Az egyedüli jelölt Goldis József gör. kel. püspöki vikárius szabadelvű programmal. Választási elnök Zigre Miklós lesz. Függetlenségi pártszervezkedés a belvá­rosban. Tegnap este a Királyi Pál­ utcai Szedlacskó vendéglőben a belvárosi függetlenségi 48-as vá­lasztópolgárok értekezletet tartottak a végből, hogy a belvárosi függetlenségi 48-as pártot szer­vezzék. Kimondták, hogy pártárnyalati különbséget nem ismerve megindítják a szervezést az egységes függetlenségi 48-as párt programja alapján. Kramer Bernát kereskedő indítványára Árvay Lipót kávés elnöklése alatt többtagú szervezőbizottságot küld­tek ki. A kerület függetlenségi vezérférfiait: Po­­lónyit, Preyer Hugót, Mezey Pétert, Hegedűs Ká­rolyt, Némay Antalt stb. kü­ldöttségileg fogják fölkérni, hogy a pártszervező mozgalom élére álljanak. Népgyülés Kecskeméten. Nagy népgyülést tart augusztus hónap első felében Kecskemét város polgársága. A népgyűlést az önálló vámterület és a a félszeg embert közveszélyessé tette két tu­lajdonsága: hóbortos bátorsága és szemkáp­ráztató biztossága a pisztolylövésben. Erről az utóbbi tulajdonságáról, a­melynek már nem egy hajmeresztő próbáját adta, beszéltek leg­többet az országban. Mióta a doktor kiejtette Solnay László nevét, a fiatal urak asztalánál mélységes csend lett. — Hogy is volt az a pompás történet ? kérdezte később a doktor. — Miféle történet ? szólt Sándor úr szó­rakozottan. — Az ösmerkedés Solnaynéval . . .­­úgy­látszik, Solnay úr is ismeri önöket, mert foly­ton erre néz . . . Sándor úr a bajuszát pödörgette, látható­lag nem jól érezte magát a helyén. — Én soha sem ismertem Solnaynét, mondta végül. — Az előtt azt hittem, hogy ismerem, de most már világos előttem, hogy­ tévedtem . . . Hasonlít egy régi ismerősöm­­höz, de csak futólagosan ... Nem is értem, hogy hol volt a szemem, mikor megszólí­tott­am. — Megszólította? — Igen, tévedésből . . . Ilyesmi minden­kivel megeshetik, ámbár kellemetlen dolog . .. Ön ismeri Solnayékat, doktor úr ? Nagyon le­kötelezné, ha megmondaná ő nagyságának, hogy igen sajnálom a tévedést . . . Magam is megmondanám, de nem akarok tolakodónak látszani . . . Megteszi ? — Szívesen, szólt a doktor. — De mit mondjak ő nagyságának, ha kérdezni találná, hogy kivel tévesztettem össze? — Mondja, hogy a húgommal. Valóban meglepően hasonlítanak egymásra . . . Katang, nemzeti bank érdekében tartják meg. A népgyűlé­­sen a város két országgyűlési képviselőjén kivül több ellenzéki képviselő is részt vesz. Orosz parfüm a román nemzeti­ségi politikában. — Saját tudósítónktól. — Brassó, jul. 50. Egyik előbbi levelemben azt írtam, hogy a romániai lapok a Flourens elnöklése alatt tartott hirhedt párisi nemzetiségi meetinggel egyáltalában nem foglalkoznak és miután maga a párisi liga fiók is megtagadta közreműködését, jelentéktelen incidensnél egyébnek nem tartják. Azóta a dolog lényegesen megváltozott, mert egyre sűrűbben je­lennek meg a lapokban az olyan cikkelyek, melyek e meetinggel és eredményeivel foglalkoznak. E fordulat magyarázata a következőkben ke­resendő : Először is a romániai közvélemény azt hitte, hogy e meeting sem lesz egyéb, mint egyike a meglehetősen divatját múlt s így unalmassá is lett magyarellenes demonstrációknak. A meeting román rendezői félve a következményektől, igye­keztek is a közvéleményt e hitében meghagyni s e célból a meetingen elmondott beszédek szövegét meghamisítva, oly módon küldötték meg Romá­niába, hogy kihagytak belőle minden olyan vonat­kozást, a­mi kapcsolatban állott a pánszláviz­mussal. A hamisság azonban nem használt semmit, mert a francia lapok közleményeiből, de még in­kább abból a körülményből, hogy az orosz­ellenes Lumea Noua közölte e beszédek teljes és hiteles szövegét, a romániai közvélemény is megtudta, hogy Ocasianut és barátait a csehek társaságában Flourens egyszerűen, mint az orosz-francia érdekek öntudatlan bábjait szerepeltette. Legutóbbi levelemben a meeting kulissza tit­kaiból egyet mást el is mondottam annak bizonyí­tékául, hogy minő része volt az ifjú cseheknek ab­ban, hogy e pánszláv szellemű tüntetésbe Ocasianu és társai, mint a románság képviselői bevonassanak. Most már abban a helyzetben vagyok, hogy a ma­gyarországi román nemzetiségi ultrák pánszláviz­mussal való szövetkezéséről újabb hiteles adatokat hozhatok e becses lapok olvasóinak tudomására. A múlt napokban történt ugyanis, hogy Nan­cy bán Sadi-Carnot-nak emlék­szobrát a tornaegye­sületek ünnepe alkalmával leleplezték. Az emlék­­beszédet egyik tornaegyesület elnöke mondotta, a­ki megemlékezve arról a viszonyról, mely a francia soviniszták és az osztrák szlávok között van, erre vonatkozóan így nyilatkozott: „Tudjuk, hogy az osztrák-szlávok érezvén Oroszországgal való össze­­tartozandóságukat, nemcsak a mi barátaink, de egy­úttal ellenségei is a hármasszövetségnek.“ E leplezetlen őszinteségű nyilatkozat a politi­kailag helyesebben és higgadtabban gondolkozó egyénekben jókora megdöbbenést keltett és okul szolgált arra, hogy a Neue Freie Presse jelen volt tudósítója a szónokkal erre vonatkozóan bővebb beszélgetésbe ereszkedjék. A megintervievált szó­nok nem is habozott a levelezőnek nyíltan meg­mondani, hogy a francia soviniszták és az ifjú cseh politikusok, meg a cseh nemzetiségű osztrák egye­temi tanulók között állandó összeköttetés van s hogy ez összeköttetés a francia, nem éppen szigo­rúan hivatalos színezetű külpolitikában nagy szere­pet játszik. Az ünnepi szónok nem habozott rámu­tatni arra sem, hogy az ifjú csehek párisi képvise­lői és a párisi román ifjúság között nemcsak barát­ságos érintkezés, hanem állandó politikai összeköt­tetés is van. Hasonló összeköttetésben vannak a francia soviniszták éppen az ifjú csehek közvetítésével a bécsi antisémitákkal is. Hogy pedig Luegerrel a föloszlatott nagyszebeni román komi­tó tagjai mi­csoda bensőbb viszonyban vannak, erre e becses lapok hasábjai is nem egyszer rámutattak. Röviden, elkövetkezett, a­mit más éppen az úgynevezett nemzetiségi kon­vessz - vi­kaiméval megjósoltam : a román nemzetiségi , a szerbekkel és tótokkal való barátkozás ve, szépen beevezett a pánszlávizmus, vagy­­sebben az orosz politika kikötőjébe. E­nyékből lesz utólagosan világossá­g.

Next