Budapesti Hírlap, 1897. július (17. évfolyam, 181-211. szám)
1897-07-01 / 181. szám
S melyeket az egyházpolitika a katolikusoknak okozott, őket is épp úgy rekompenzálják, mint most a többi felekezet rekompenzációt nyer, nem ugyan az államkincstár rovására, hanem igenis a katolikus egyház önállóságának, szabadságának és jövendő fejlődésének biztosítására. A katolikus autonómiai kongreszszus tehát a többi felekezet állami szubvenciójának tervével így függ össze. A protestánsok és a zsidók pénzt kapnak az államtól, a katolikusok jogokat, önállóságot és szabadságot. Ha ezt a kormány és a szabadelvű párt megadják, a katolikus kongresszusnak sikeres működése várható, hogyha pedig a kormány és az országgyűlés többsége a magyar katolikusok képviseletével ellenkeznék, ez esetben nem várható a protestáns, a görög-keleti és a zsidó lelkészek, állami javadalmazásának, eddig élvezett szubvenciójuk egy milliót túlhaladó fölemelésének akadálytalan elfogadása a katolikusok részéről. Egyik serpenyőben a békekötés a katolikusokkal az autonómiával, a másik serpenyőben a protestáns lelkészek megnyugtatása és fizetésemelése. Vagy megalkusznak egymással és akkor békesség lesz, vagy összetűznek s folytatják a háborúságot. Mindenik esetben az egyházpolitika kontóját az adófizető polgárok törlesztik. A miniszterelnök bécsi útja. Budapest, jan. 30. Bánffy Dezső báró miniszterelnöknek mostani bécsi útijától szabadelvű párti képviselői körökben döntő elhatározásokat várnak a parlamenti helyzet további alakulására nézve. Bánffy báró a mai napra már egybehívott minisztertanács elhalasztásával tegnap este Bécsbe utazott, hogy a királynak Zsehlbe való elutazása előtt jelentést tegyen az ellenzéki pártok obstrukciója által előidézett politikai szituációról s amint mire jár, a korona fölhatalmazását kérje azokhoz a rendszabályokhoz, melyeket alkalmazandóknak tart, arra az esetre, ha az obstrukciót tovább folytatják s különösen ha kiterjesztik azt a napirenden levő cukoradó-törvényjavaslatra is. Hogy minő rendszabályokat kontemplál a miniszterelnök, arról senkinek sincs pozitív tudomása a szabadelvű pártban. Beszélnek az ülések meghosszabbításáról, sőt arról is, hogy a házszabályok revízió alá vétessenek. Ez a revízió különben a törvény szerint csakis a jövő ülésszakban léphetne hatályba s legfeljebb megnehezítésére szolgálna az obstrukció ismétlésének a kiegyezési törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával. Mások viszont azt remélik a miniszterelnök bécsi útjától, hogy a bűnvádi eljárást életbeléptető törvényjavaslatnak, illetőleg a 16-ik §-nak a további tárgyalását őszre fogják halasztani, esetleg — ami lényegében ugyanazt jelenti — visszautasítják a 16-ik §-t az igazságügyi bizottsághoz s eként lehetővé válik, hogy a képviselőház nyári vakációt engedjen tagjainak. Ezt az optimista fölfogást azonban kevesen vallják magukénak a szabadelvű pártban s ezek is csak arra az esetre tartják lehetségesnek a 16-ik §. tárgyalásának őszre halasztását, ha a cukoradó törvényjavaslat hamarosan obstrukciós kísérletek nélkül elintézést nyer. Bármint legyen is, annyi kétségtelennek látszik, hogy a mostani visszás helyzetből való kibontakozásra rövid idő alatt elhatározó lépéseket fog a kormány egy vagy más irányban kezdeni. A félhivatalos Bud. Tud. szerint a miniszterelnök azért utazott Bécsbe, hogy a királynak zsendbe való elutazása előtt folyó ügyekről előterjesztést tegyen. A miniszterelnök ma délután kihallgatáson volt a királynál, azután Goluhovszki külminimum a birtokparcellázásoknál. Azon a törvényjavaslaton, melyet a hazai pénzintézetek némely kötvényeinek biztosításáról nyújtott be a pénzügyminiszter, jelentékeny módosítást tett a képviselőház pénzügyi bizottsága, mint értesülünk, Tisza Kálmánnak, a bizottság elnökének, indítványára. A törvényes kedvezmények mellett való birtokparcellázásnak minimumhoz való kötését ugyanis mellőzte oly esetekben, midőn a parcellázás már fennálló község határában történik. Erről a módosításról így nyilatkozik a bizottság a Ház elé terjesztett jelentésében : Irányadó szempont a bizottság előtt az volt, hogy parcellázás esetén kizárassék a spekuláció. Gondoskodni kellett tehát arról, hogy a törvényes kedvezmények igénybevételével egyes egyének a maximumon túl ne terjeszkedhessenek. Másrészt azonban a minimumra nézve nem lett volna tanácsos ridegen, egyszer és mindenkorra egy számban megállapodni. Ellenkezőleg a bizottság a lehető könnyebbségeket óhajtotta nyújtani minden oly esetben, mikor már fönnálló község határában valamely birtok parcellázás alá kerül. A legkomolyabb társadalompolitikai okok szólnak a mellett, hogy ily körülmények beálltával a községben állandóan lakó kisgazdának épp úgy, mint a tevékeny és jóravaló munkásnak az ingatlan szerzése minden módon megkönnyittessék. Megokolt tehát, hogy a kisgazda, vagy a munkás a törvény minden kedvezményében részesülyozom, teljesen tiszta — alkalmat ad a megjegyzésekre. Mert végre is . . . — Pardon, a miért félbeszakitom. Mit érdekel engem az, hogy valaki mit tesz? S ha a valaki alatt engemet ért, miért nem mondja mindjárt most meg? Miért hagyja későbbre a magyarázatot s miért csinál ezáltal magának két dolgot? — Azért, mert föltettem, hogy úgy is megérti s ez mindenesetre simította volna a dolog élét. Nos, hát persze, hogy önről van szó. De ne feledje, hogy ezt a kíméletet, melyet jólelkűleg akartam alkalmazni, ön utasította vissza. — Nem feledem, amint nem feledek semmit, amit terhemre kell írnom. Folytassa. — Nos tehát, nem helyeselhetem, ha maga megnyugodva öntudatának tisztaságában lenézi a világot, mely sohasem marad el megjegyzéseivel, ha erre a legkisebb alkalma nyílik. — Adtam talán alkalmat a megjegyzésekre ? — Ez a kérdés legalább is sértő rám, mert ha nem adott volna alkalmat, akkor én most hiábavaló és fölösleges témát feszegetnék. — S mikor adtam ? és mivel adtam ? — Adott naponkint azzal a részrehajlással, melylyel megsértette azt a társadalmi törvényt, hogy sem ellenszenvvel, sem — s ez talán a fontosabb — túlságos rokonszenvvel nem szabad a társaság egyik-másik tagját mellőzni vagy kitüntetni. — Mellőztem, vagy kitüntettem valakit? — Azt hiszem, nagyobb szimpátiát árult el, mint szabad lett volna. — De ihát kivel szemben ? — Újra hangsúlyozom, édesem, hogy mindezeket a világ ítéletére való tekintettel mondottam. S egyáltalában nem azért, mintha ... — Ne térjen ki, kérem, a kérdés elől: • tüntettem ki ? — Ez talán fölösleges. — Oh nem. Ez fontos, mert különben semmi hasznunk sem lesz e kellemetlen diskurzusból. Öntudatom — mint ön is föltette — nyugodt, s ennélfogva nem is sejthetem, hogy ön és a világ ítélete szerint, hol és kivel szemben szegtem meg kötelességemet, s igy vagy mindenkivel szemben tartózkodóbbá kellene lennem, vagy minden a régiben marad. — Oh, szó sincs arról, hogy megszegte volna kötelességét. Ez erős szó, s én még csak szemrehányást sem teszek. Mindössze véleményemet nyilvánítom. — De mit ér ez, ha elburkolja gondolatai felét? Felel-e végre arra, amit kérdeztem? Kit tüntettem ki ? — Ha mindenáron tudni akarja, Bartost. Csönd lett egy pillanatig. A nő előrehajolt karszékében s élesen nézett férjére, ki most lassú léptekkel az ablak felé indult. — Ez esetben sajnálom, hogy nem tehetek az ön s a világ tetszése szerint. Bartos régi jó barátom s becsüljük egymást s épp ezért méltatlan dolog volna tőlem, megváltoztatni modoromat, mert mások, illetve a világ, elég hitvány, hogy nemtelen gondolatot tápláljon barátságunk felől. A férfi hirtelen visszafordult. Ez a felelet oly váratlanul találta, hogy most hamarjában nem tudta, mit válaszoljon. Hozzá lévén szokva, hogy más akarat az övén kívül nem is létezik házában, mindenre inkább el volt készülve, mint az ellenszegülésre. Amint csodálkozva, szinte elképedve nézte nejét, ki komolyan, mozdulatlanul ült karszékében, valami kellemetlen előérzet szorította össze szivét. Összeszedte magát s szárazon szólott. Ez csak szeszély, melyről bizonyára lemond, a mint komolyan kérem. — Sajnálom, hogy ellenére kell tennem, de ezzel magamnak tartozom. — Úgy hát más eszközhöz kell nyúlnom. Ön tudhatja legjobban, hogy mily kímélettel jártam el mindég önnel szemben, s magára vessen, ha most arra kényszerít, hogy éreztessem önnel hatalmamat. Nem fogja többé Bartost fogadni, akarom. A nő összerázkódott a fölháborodástól, de férje nem vette ezt észre, újra az ablakhoz fordult s szórakozottan nézte a zuhogó tavaszi záport. — Saját dolgaimban csak egy akaratot ismerek, s ez az enyém. A férfi keze hirtelen ökölbe szorult s arcát eltorzította a düh, de ez csak egy pillanatig tartott. Meg kellett őriznie hideg méltóságát, hogy megóvhassa tekintélyét e lázadó asszony előtt. Affektált nyugalommal kezdett beszélni. — Kedvesem, ön gyermek s a gyermekektől el szokták venni a kést, hogy meg ne vágják magukat. Elveszem én is öntől a kést, mielőtt elvágná vele a becsületemet. Igen, ön jóindulatú, de oktalan gyermek, kit vezetni kell s a férfi legszebb joga és legszentebb kötelessége, melylyel nemcsak lehet, de kell is élnie — az, hogy vezeti azokat, kik rá vannak szorulva. A nő rég nem ült már, fölugrott helyéről s alig bírta visszatartani kitörő indulatát. Karcsú, magas alakján lázasan hullámzott végig a fölháborodás, méltatlankodás, gyűlölet rettentő vihara. Megvárta, mig férje csöndesen dobolva az ablaktáblákon bevégzi a jóakaratba burkolt szavak lemorzsolását s azután éles, rideg hangon — mely megfagyasztotta férjében a vért — szinte dobálva felé a metsző gúnyt, felelte: — Kérem, mondjon le már végre vélt felsőbbségéről s ne akarjon olyan nagynak látszani előttem, mikor olyan végtelenül, olyan nyomorult módon silány. Ön akar tőlem tiszt BUDAPESTI HIRLAP. (181. sz.) 1857. jztius1. ügyminisztert és Badeni osztrák miniszterelnököt látogatta meg. Este tiz órakor visszautazott Budapestre. Budapest, jun. 30. A lelkészi illetmények javításáról igen fontos törvényjavaslatot állapított meg, mint értesülünk, a kormány. Az immár formailag is majdnem teljesen elkészült s az ősz folyamán törvényhozási elintézés alá terjesztendő javaslat kiterjed a római és görög kát. lelkészek kivételével valamennyi hitfelekezet papjainak illetményeire s ezeknek az illetményeknek minimumát az első öt év alatt hatszáz további öt év leteltével pedig, összesen tehát tíz év alatt, nyolcszáz forintra emelendőnek szabja meg. Az ily alapon megalkotandó törvény az államkincstárnak egy millió és százezer forinttal való évenkénti megterhelését fogja maga után vonni.