Budapesti Hírlap, 1897. július (17. évfolyam, 181-211. szám)

1897-07-01 / 181. szám

S melyeket az egyházpolitika a katoliku­soknak okozott, őket is épp úgy re­kompenzálják, mint most a többi fele­kezet rekompenzációt nyer, nem ugyan az államkincstár rovására, hanem igenis a katolikus egyház önállóságának, sza­badságának és jövendő fejlődésének biztosítására. A katolikus autonómiai kongresz­­szus tehát a többi felekezet állami szubvenciójának tervével így függ össze. A protestánsok és a zsidók pénzt kap­nak az államtól, a katolikusok jogo­kat, önállóságot és szabadságot. Ha ezt a kormány és a szabadelvű párt megadják, a katolikus kongresszusnak sikeres működése várható, hogyha pe­dig a kormány és az országgyűlés többsége a magyar katolikusok képvi­seletével ellenkeznék, ez esetben nem várható a protestáns, a görög-keleti és a zsidó lelkészek, állami javadalmazá­sának, eddig élvezett szubvenciójuk egy milliót túlhaladó fölemelésének aka­dálytalan elfogadása a katolikusok ré­széről. Egyik serpenyőben a békekötés a katolikusokkal az autonómiával, a má­sik serpenyőben a protestáns lelkészek megnyugtatása és fizetésemelése. Vagy megalkusznak egymással és akkor bé­kesség lesz, vagy összetűznek s foly­tatják a háborúságot. Mindenik esetben az egyházpoli­tika kontóját az adófizető polgárok törlesztik. A miniszterelnök bécsi útja. Budapest, jan. 30. Bánffy Dezső báró miniszterelnöknek mos­tani bécsi útijától szabadelvű párti képviselői körökben döntő elhatározásokat várnak a parla­menti helyzet további alakulására nézve. Bánffy báró a mai napra már egybeh­ívott minisztertanács elhalasztásával tegnap este Bécsbe utazott, hogy a királynak Zsehlbe való elutazása előtt jelentést tegyen az ellenzéki pártok obstrukciója által előidézett politikai szituációról s a­mint mire jár, a korona föl­hatalmazását kérje azokhoz a rendszabá­lyokhoz, melyeket alkalmazandóknak tart, arra az esetre, ha az obstrukciót tovább foly­tatják s különösen ha kiterjesztik azt a napi­renden levő cukoradó-törvényjavaslatra is. Hogy minő rendszabályokat kontemplál a miniszterelnök, arról senkinek sincs pozitív tudomása a szabadelvű pártban. Beszélnek az ülések meghosszabbításáról, sőt arról is, hogy a házszabályok revízió alá vétessenek. Ez a revízió különben a törvény szerint csakis a jövő ülésszakban léphetne hatályba s legfel­jebb megnehezítésére szolgálna az obstrukció ismétlésének a kiegyezési törvényjavaslatok tárgyalása alkalmával. Mások viszont azt remélik a miniszter­­elnök bécsi útjától, hogy a bűnvádi eljárást életbeléptető törvényjavaslatnak, illetőleg a 16-ik §-nak a további tárgyalását őszre fogják halasztani, esetleg — a­mi lényegében ugyan­azt jelenti — visszautasítják a 16-ik §-t az igazságügyi bizottsághoz s eként lehetővé válik, hogy a képviselőház nyári vakációt en­gedjen tagjainak. Ezt az optimista fölfogást azonban keve­sen vallják magukénak a szabadelvű pártban s ezek is csak arra az esetre tartják lehetséges­nek a 16-ik §. tárgyalásának őszre halasztását, ha a cukoradó törvényjavaslat hamarosan obstrukciós kísérletek nélkül elintézést nyer. Bármint legyen is, annyi kétségtelennek látszik, hogy a mostani visszás helyzetből való kibontakozásra rövid idő alatt elhatározó lépé­seket fog a kormány egy vagy más irányban kezdeni.­ A félhivatalos Bud. Tud. szerint a miniszter­elnök azért utazott Bécsbe, hogy a királynak zsendbe való elutazása előtt folyó ügyekről előter­jesztést tegyen. A miniszterelnök ma délután ki­hallgatáson volt a királynál, azután Goluhovszki kül­minimum a birtok­parcellázásoknál. Azon a törvényjavaslaton, melyet a hazai pénzintézetek némely kötvényeinek biztosításáról nyújtott be a pénzügyminiszter, jelentékeny módosítást tett a képviselőház pénzügyi bizottsága, mint értesülünk, Tisza Kálmánnak, a bizottság elnökének, indítvá­nyára. A törvényes kedvezmények mellett való birtok­parcellázásnak minimumhoz való kötését ugyanis mellőzte oly esetekben, midőn a parcellá­zás már fennálló község határában történik. Erről a módosításról így nyilatkozik a bizottság a Ház elé terjesztett jelentésében : Irányadó szempont a bizottság előtt az volt, hogy parcellázás esetén kizárassék a spekuláció. Gondoskodni kellett tehát arról, hogy a törvényes kedvezmények igénybevételével egyes egyének a maximumon túl ne terjeszkedhessenek. Másrészt azonban a minimumra nézve nem lett volna taná­csos ridegen, egyszer és mindenkorra egy számban megállapodni. Ellenkezőleg a bizottság a lehető könnyebbségeket óhajtotta nyújtani minden oly esetben, mikor már fönnálló község határában vala­mely birtok parcellázás alá kerül. A legkomolyabb társadalompolitikai okok szólnak a mellett, hogy ily körülmények beálltával a község­ben állandóan lakó kis­gazdának épp úgy, mint a tevékeny és jóravaló munkásnak az ingatlan szerzése minden módon megkönnyit­­tessék. Megokolt tehát, hogy a kisgazda, vagy a munkás a törvény minden kedvezményében része­sülyozom, teljesen tiszta — alkalmat ad a meg­jegyzésekre. Mert végre is . . . — Pardon, a miért félbeszakitom. Mit érde­kel engem az, hogy valaki mit tesz? S ha a valaki alatt engemet ért, miért nem mondja mindjárt most meg? Miért hagyja későbbre a magyarázatot s miért csinál ezáltal magának két dolgot? — Azért, mert föltettem, hogy úgy is meg­érti s ez mindenesetre simította volna a dolog élét. Nos, hát persze, hogy önről van szó. De ne feledje, hogy ezt a kíméletet, melyet jó­­lelkűleg akartam alkalmazni, ön utasította vissza. — Nem feledem, a­mint nem feledek sem­mit, a­mit terhemre kell írnom. Folytassa. — Nos tehát, nem helyeselhetem, ha maga megnyugodva öntudatának tisztaságában le­nézi a világot, mely sohasem marad el meg­jegyzéseivel, ha erre a legkisebb alkalma nyílik. — Adtam talán alkalmat a megjegyzésekre ? — Ez a kérdés legalább is sértő rám, mert ha nem adott volna alkalmat, akkor én most hiábavaló és fölösleges témát feszegetnék. — S mikor adtam ? és mivel adtam ? — Adott naponkint azzal a részrehajlással, melylyel megsértette azt a társadalmi tör­vényt, hogy sem ellenszenvvel, sem — s ez talán a fontosabb — túlságos rokonszenvvel nem szabad a társaság egyik-másik tagját mellőzni vagy kitüntetni. — Mellőztem, vagy kitüntettem valakit? — Azt hiszem, nagyobb szimpátiát árult el, mint szabad lett volna. — De ihát kivel szemben ? — Újra hangsúlyozom, édesem, hogy mindezeket a világ ítéletére való tekintet­tel mondottam. S­ egyáltalában nem azért, mintha ...­­ — Ne térjen ki, kérem, a kérdés elől: • tüntettem ki ? — Ez talán fölösleges. — Oh nem. Ez fontos, mert különben semmi hasznunk sem lesz e kellemetlen dis­kurzusból. Öntudatom — mint ön is föltette — nyugodt, s ennélfogva nem is sejthetem, hogy ön és a világ ítélete szerint, hol és kivel szem­ben szegtem meg kötelességemet, s igy vagy mindenkivel szemben tartózkodóbbá kellene lennem, vagy minden a régiben marad. — Oh, szó sincs arról, hogy megszegte volna kötelességét. Ez erős szó, s én még csak szemrehányást sem teszek. Mindössze vélemé­nyemet nyilvánítom. — De mit ér ez, ha elburkolj­a gondolatai felét? Felel-e végre arra, a­mit kérdeztem? Kit tüntettem ki ? — Ha mindenáron tudni akarja, Bartost. Csönd lett egy pillanatig. A nő előreha­jolt karszékében s élesen nézett férjére, ki most lassú léptekkel az ablak felé indult. — Ez esetben sajnálom, hogy nem tehetek az ön s a világ tetszése szerint. Bartos régi jó barátom s becsüljük egymást s épp ezért méltatlan dolog volna tőlem, megváltoztatni modoromat, mert mások, illetve a világ, elég hitvány, hogy nemtelen gondolatot tápláljon barátságunk felől. A férfi hirtelen visszafordult. Ez a felelet oly váratlanul találta, hogy most hamarjában nem tudta, mit válaszoljon. Hozzá lévén szokva, hogy más akarat az övén kívül nem is létezik házában, mindenre inkább el volt készülve, mint az ellenszegülésre. A­mint csodálkozva, szinte elképedve nézte nejét, ki komolyan, mozdulatlanul ült karszékében, valami kelle­metlen előérzet szorította össze szivét. Össze­szedte magát s szárazon szólott. Ez csak szeszély, melyről bizonyára lemond, a mint komolyan kérem. — Sajnálom, hogy ellenére kell tennem, de ezzel magamnak tartozom. — Úgy hát más eszközhöz kell nyúlnom. Ön tudhatja legjobban, hogy mily kímélettel jártam el mindég önnel szemben, s magára vessen, ha most arra kényszerít, hogy éreztes­sem önnel hatalmamat. Nem fogja többé Bar­tost fogadni, akarom. A nő összerázkódott a fölháborodástól, de férje nem vette ezt észre, újra az ablakhoz fordult s szórakozottan nézte a zuhogó tavaszi záport. — Saját dolgaimban csak egy akaratot ismerek, s ez az enyém. A férfi keze hirtelen ökölbe szorult s arcát eltorzította a düh, de ez csak egy pilla­natig tartott. Meg kellett őriznie hideg méltó­ságát, hogy megóvhassa tekintélyét e lá­zadó asszony előtt. Affektált nyugalommal kez­dett beszélni. — Kedvesem, ön gyermek s a gyerme­kektől el szokták venni a kést, hogy meg ne vágják magukat. Elveszem én is öntől a kést, mielőtt elvágná vele a becsületemet. Igen, ön jóindulatú, de oktalan gyermek, kit vezetni kell s a férfi legszebb joga és legszentebb köteles­sége, melylyel nemcsak lehet, de kell is élnie — az, hogy vezeti azokat, kik rá vannak szorulva. A nő rég nem ült már, fölugrott helyé­ről s alig bírta visszatartani kitörő indulatát. Karcsú, magas alakján lázasan hullámzott vé­gig a fölháborodás, méltatlankodás, gyűlölet rettentő vihara. Megvárta, mig férje csöndesen dobolva az ablaktáblákon bevégzi a jóaka­ratba burkolt szavak lemorzsolását s azután éles, rideg hangon — mely megfagyasztotta férjében a vért — szinte dobálva felé a metsző gúnyt, felelte: — Kérem, mondjon le már végre vélt fel­sőbbségéről s ne akarjon olyan nagynak lát­szani előttem, mikor olyan végtelenül, olyan nyomorult módon silány. Ön akar tőlem tiszt BUDAPESTI HIRLAP. (181. sz.) 1857. jztiu­s­1.­ ügyminisztert és Badeni osztrák miniszterelnököt látogatta meg. Este tiz órakor visszautazott Buda­pestre. Budapest, jun. 30. A lelkészi illetmények javításáról igen fontos törvényjavaslatot állapított meg, mint értesülünk, a kormány. Az immár formai­lag is majdnem teljesen elkészült s az ősz fo­lyamán törvényhozási elintézés alá terjesz­tendő javaslat kiterjed a római és görög kát. lelkészek kivételével valamennyi hitfelekezet papjainak illetményeire s ezeknek az illetmé­nyeknek minimumát az első öt év alatt hatszáz további öt év leteltével pedig, összesen tehát tíz év alatt, nyolcszáz forintra emelendőnek szabja meg. Az ily alapon megalkotandó tör­vény az államkincstárnak egy millió és száz­ezer forinttal való évenkénti megterhelését fogja maga után vonni.

Next