Budapesti Hírlap, 1898. május (18. évfolyam, 120-149. szám)

1898-05-13 / 132. szám

10 BUDAPESTI HÍRLAP. (132. sz., 1038. május 13. Rigóné asszonyság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, máj. 12. Rigó Jancsi és Ward Klára szerelmi regé­nyében nagyon sok a humor, csak két sajnálatra­­mélt szereplő fordul elő benne: az egyik Chitnay herceg, a megcsalt férjek tipusa, a másik Rigóné asszonyság, a cigány hites felesége, a ki mindig szerelemmel csüggött után s a ki mégis eltaszi­­totta magától, azért a másikért. A herceg nem igen törődött többé hűtlen asszonyával, de Rigóné esz­tendőkig harcolt férjéért s még most is küzd két megrontója ellen. Követte őket mindenfelé az egész világon, nehogy zavartalanul éljenek bűnös szerel­müknek. Rigó Jancsi szerencséjéről untig eleget írtak már a lapok, de a legszerencsétlenebb asszony­ról vajmi keveset.­­■ Munkatársunk fölkereste ma Rigó Jancsinét s hosszabb ideig beszélgetett vele. A huszonnyolc esztendős szép asszony Linda Kamilló zeneszerzőnél lakik, a Soroksári­ utca 29. száma alatt. A milyen szép Chimay hercegné sző­kének, olyan Rigó Jánosné barnának. Termete ma­gas, arca üde, szeme csillogó, igazi cigánytempera­mentummal. Piros selyem pongyolájában, drága ékszerrel karján és nyakán meglepő hatása van olyan emberre, a ki azt hiszi, hogy lompos, vénülő asszonyra talál. Családi nevén Barcza Mariskának hívják, Keszthelyen született s egyetlen leánya a hires Barcza Józsefnek, a ki már szép vagyont he­gedült össze s most a bajor udvarnál muzsikál. Iskolázott, jólnevelt leány, négy nyelvet beszél folyékonyan. — Szerelemből lettem Rigó Jancsi felesége, kezdte, akkor csak tizennégy esztendős voltam. Mindig hűséges felesége voltam, nem érdemeltem meg tőle a mostani sorsomat. A leghálátlanabb ember a világon. Jancsit az édesapám szedte föl. Az öreg Rigó vályogvető, kaszás cigány volt, a fia pedig naplopó, a ki megkérte apámat, vegye magá­hoz, mikor egyszer a Cziráky grófoknál hegedült Pákozd közelében. Kaposvárra került atyámmal, a ki ruházta, tanította s embert nevelt belőle. Bár ne tette volna. Könyörtörült ki szeméből, aztán így folytatta: — Négy esztendővel ezelőtt mentünk ki Pá­risba , a rue D'Hauteville 12 alatt laktunk, Jancsi pedig a Payard-vendéglőben muzsikált bandájával. Két év alatt húszezer frankot takarított meg. Egy­szer csak sugdosni kezdtek a cigányok s egyik jó­­akarólag figyelmeztetett: Rigóné asszonyság, vi­gyázzon, férje megtetszett egy hercegnőnek. Én megkérdeztem az uramat, mi igaz a dologból, a mire ő így felelt : Ne hidd el Mariskám, Chimay hercegnőt csak zenére tanítom. Én azonban észrevettem, hogy Jancsi mindennap job­ban öltözködik s fiakeren jár a hercegnével. Egyik este meglestem őket a Payard szeparéjában, a mint pezsgőztek s ölelkeztek. Dákót ragadtam a kávé­házból s megtámadtam őket; az asszony kocsiba ugrott s elhajtatott, Rigó szintén elfutott, így tar­tott ez két hónapig. Jancsi adta az urat s néhány pásztoróráért elverte az egész húszezer frankot. Én még mindig reméltem, hogy visszatér hozzám. Jött is, egy levéllel, a­melyben anyósom azt írja, hogy halálos beteg. Jancsi kért, utazzam Pákozdra. Meg­tettem, pedig később kiderült, hogy fölültetés volt az egész levélhistória. Sóhajtott a szép asszony, majd elgondolkozva folytatta elbeszélését: — Kaposvárott voltam szüleimnél, a­mikor egyik párisi barátnőm azt írta, hogy menjek rögtön, mert Jancsi elhurcolkodott. Gyorsvonaton utaztam oda, kerestem Jancsit, de nem találtam. Elmentem Esterházy Pál gróf nagykövetségi tanácsoshoz és elpanaszoltam bajomat. Azt tanácsolta, követeljek évi járandóságot, vagy végkielégítést az uramtól. A francia törvények szerint ezt csak úgy ítélik meg, ha hirtelenségen érem a férjemet. Titkos rendőröket adtak mellém, de nem találtunk a szerelmes párra. Kétségbeesve utaztam vissza Magyarországba és négy hónapig voltam itt. Egyszer csak Rigótól táviratot kaptam, a­mely­ben azt írta, bocsássák meg neki és keres­sem föl. Bocsánattal szívemben utaztam Párisba, de hiába. A szirén megint hálójába kerítette Jancsi­mat, nem is láttam viszont. Zálogházba tettem minden ékszeremet s négy hónapig abból éltem. Elhatároztam, hogy leszámolok megrontóimmal, írtam a hercegnőnek, fogadjon el. El is men­tem hozzá. »sz — Mit akar? kérdezte a hercegné. — A férjemet. — Visszakapja. Megvallom szerettem Jancsit, de már nem kell. El is kergettem, nem tudom, hol van. Abban a pillanatban zörejt hallottam a be­nyílóban. Sz­éthúzom a függönyt, hát látom, hogy Jancsi rejtőzködik ott.­ Elfogott a düh, tört rán­tottam rájuk. . — Nyomorult szívrablók! kiáltottam, de szé­dülés­ért s ájultan estem össze. Lakásomon ébred­tem föl, nem tudom, hogyan kerültem oda. Golgo­tám csak akkor kezdődött. Egész életemben ké­nyeztettek, kocsin jártam, soha sem dolgoztam, apám bőven ellátott mindennel, de igaz ügyemért testi szenvedést is szivesen elviseltem. Egy évnél tovább főztem másoknak s abból éltem. Nem akartam el­hagyni Párist, a­doig ők ott voltak. Valamelyik francia lap azt írta, hogy én százezer frank vég­kielégítést kaptam, ez hazugság volt, Rigó Jancsi maga terjesztette. Hogy járandóságomat megkap­jam, elhatároztam, hogy tetten érem őket. A nagy­követségi tanácsos szívességéből detektíveket kap­tam, a­kikkel egy reggel betörtünk a Tenninus­­szállóba, a­hol laktak. Mit mondjak ? Ott kap­tam őket. — Ismeri-e ezt a nőt ? kérdezte a detektív Rigót, rám mutatva. — Igen, a feleségem. — Hát, az a másik asszony kicsoda? — A szeretőm. Annyira dühbe jöttem, hogy meg akarjam fojtani a hercegnét. olarab — Nyomorult nő! Eszeveszett vagy, a tij eldobtad koronádat a vonóért. Anyátlanná tetted gyermekeidet s engem megfosztottál kenyérkeresőm­­től. Pfuj! A detektívek elhurcoltak, nehogy kárt csinál­jak benne. Aztán megint visszatértem a tűzhelyhez. Rigó minden áron azt akarta, hogy elváljak tőle, persze pénzt nem kínált. Ha engem is hűtlensé­gen érnének, akkor a törvényszék kimondaná a válást. Rigóék hat detektivvel ügyeltek meg, a­kik néhányszor éjfélkor törtek hálószobámba, de szégyen­kezve távoztak. — Követtem őket egész körútjukon, hogy megzavarjam idilljüket, a mi sikerült is. Kétszer volt kezem közt a hercegné s ezt meg is emlegeti. Két hónappal ezelőtt hazajöttem Kaposvárra. A múlt hétfőn táviratot kaptam atyámtól Münchenből, hogy utazzam Pestre, mert Rigó Jancsi ott van. Kedden este nagyon fájt a fejem, azért frakkeren kikocsiz­­tam s véletlenül akkor mentem el a Rémi-fogadó előtt, a­mikor Rigó kilépett. Leugrottam a kocsiról s vállon ragadtam. — Te cigány herceg, miért hagytál el? kér­deztem tőle. Volt rá okod? Mi tetszik neked azon a hisztériás bolondon ? Szüleim kegyelem kenyerén élek, a mióta rab lettél. — Egy szót sem szólt, futott vissza. A közön­ség pártomat fogta s két úr föltartóztatta Rigót. Én néhányszor fejbevágtam, de aztán mégis bemene­kült a szállóba. Asszonya kinézett az ablakból, én rákiáltottam: — Hogy merted a vendégkönyvbe Rigónénak írni magadat? Urathagyott persze na vagy, más semmi. Abbanhagyta a beszédet, de aztán egyszerre fölugrott székéről s igazi cigánytemperamentum­mal igy kiáltott föl: — Nem válok el tőle. Az az én boszom, hogy ne házasodhassanak össze. A debreceni vendéglős-kongresszus. — Távirat. — Debrecen, máj. 12. (Saját tudósítónktól.) A nyugdíj-egyesület meg­alakítása után ma délelőtt kilenc órakor összeült a harmadik országos­ vendéglős-kongresszus s Gundel János elnöklésével megkezdte tanácskozását. Napirend előtt Bokross Károly, az új nyugdíj­­egyesület alelnöke újabb adakozásokat jelentett be a nyugdíjalap javára. Vetéssy Béla titkár fölolvasta az ország minden részéből érkezett táviratokat, a­melyek lelkes örömmel köszöntik a fogadósok, ven­déglősök és pincések új nyugdíjintézetét. Most a végrehajtó bizottság jelentése követ­kezett. E bizottságnak Gundel János lévén az elő­adója, átadta az elnöki széket Priváry Pál szegedi vendéglősnek s előterjesztette a bizottság működé­sét feltüntető jelentést. Popper Miklós, a budapesti ipartársulat titkára fölolvasta a pénzügyminiszter válaszát az italmérési törvény revíziója dolgában eléje terjesztett kér­vényre. A miniszteri leirat szerint a hiányokat csak törvényhozás útján lehet pótolni, a fogyasztási adók reformja küszöbön áll és ekkor az állami ital­­mérési jövedékről szóló törvényjavaslat is re­vízió alá kerül. A kismértékben való áru­sítást, írja a miniszter, nem lehet beszüntetni. A miniszteri leiratra válaszul a végrehajtó bizottság a következő határozatot hozta: A kismértékben való elárusítás dolgában óhaj­tott revízió lehetetlennek látszik. A bizottság az ez irányban való intézkedést a kongresszusra bízza. Ama kérelem, hogy a kismértékben való elárusítók italmérési engedelmet ne kap­hassanak, különben is törvényben gyökeredzik s csak kivételes esetekben adatik meg a bizottság véleményes jelentése, hogy a törvény szigorú be­tartása, konkrét esetek bejelentésével, újabb bead­vány útján szorgalmaztassék. A leirat ide vonatkozó további részét tudomásul venni javasolja. Az italmérési engedelmek késedelmes elinté­zése és kézbesítése dolgában azt javasolja a bizott­ság, hogy a szükséges lépéseket a revíziónál tegyék meg. A kimérések száma tekintetében hozott hatá­rozat tárgyában javasolja a bizottság u­jabb s bő­vebben indokolt kérvény benyújtását. Az italmérési engedelmek évről-évre új díjfizetés mellett való megújítása a határozat szerint alaptalannak bizonyult, miért is a bizottság javasolja, hogy jövőben a netán elő­forduló visszaéléseket igazoló konkrét esetek jelen­­tendők be. A határozat ama részére, mely az italmérési engedelem csakis szakértők r­észére leendő kiadását nem teljesíthetőnek mondja ki, a bizott­ság javasolja a képesítéshez kötésnek illetékes helyen való sürgetését. A javaslathoz sokan szóltak hozzá. Priváry Ferenc felolvasta az 1896 iki kon­gresszuson a tanoncképzés dolgában készített me­morandumát, majd Bokross Károly hosszabb elő­adói beszédben egy alakítandó országos vendéglős­szövetség tervezetét terjeszti elő. A kongresszus mindkét javaslatot örömmel vette tudomásul s a további teendőkkel a kongresszusból kiküldött végrehajtó bizottságot­ bízta meg. Déli egy órakor véget ért a tanácskozás s a kongresszusi tagok a nagy munka után siettek asz­talhoz. Ma a budapesti vendégsereg volt a házi­gazda s pompás ebédet adott a debreceniek tiszte­letére. Ebéd után a vendégek megnézték a várost s este kikocsiztak a nagy erdőre, a­hol a Dobos­féle vigadóban majális volt a tiszteletükre ; a mulat­ságról egyenesen a vasúthoz hajtatott a társaság s a debreceniek szives búcsút vettek társaiktól, a kik két napon át élvezték a kitűnő város magyaros vendégszeretetét. Jövőre a vendéglősök Nagy­váradon tar­tanak kongresszust s ugyanitt lesz akkor a most alakult nyugdíjegyesület első rendes évi közgyűlése is. Nagyvárad erősen készül már most a fogadásról, a­melyet az is ünnepiessé tesz, hogy a nagyváradi pincés­ egyesület akkor ünnepli huszonöt­­éves jubileumát, zászlószentelését s uj háza föl­avatását. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, máj. 12. * (A Nemzeti Színházban m­a huszonötöd­ször játszották Echegaray Folt, a­mely tisztit című drámáját. A közönség ezúttal is teljesen megtöltötte a színházat s virággal, tapssal akarta elhalmozni Márkus Emíliát, Matilde személyesítőjét. Az ováció­ból azonban csak a taps maradt meg, a virágot és koszorút nem engedték a nézőtérről föladatni és így a tisztelgőknek meg kellett eléged­niök azzal, hogy a művésznő öltözőjét áraszszák el vele. Több babérkoszorút, virágbokrétát és kosarat nyújtottak át az öltözőben, koszorút adtak az igazgatóság, a tagok, Blaha Lujza, a Kisfaludy-színház stb. A har­madik felvonás végén, mikor a közönség viharos tapssal hívta a művésznőt, behozták a koszorúkat a színpadra is, melyet szinte ellepett a babér és virág. *­­Arnoldzon Szigridi asszony ma Rozinát énekelte a Szevillai borbély-ban. Ezzel a szereppel mutatkozott be annak idején a budapesti közönség­nek és ma is teljes diadalt aratott vele. Könnyed, bájos éneke pompásan illett Rossini filigrán zenéjé­hez. Az éneklecke betétjét, a Dinóra-keringőt viha­rosan megtapsolták, mire a művésznő Ekkert vissz­­hangdalát énekelte, újra szűnni nem akaró tapsok mellett. A felvonások után vagy tízszer hívták a lámpák elé s elhalmozták virággal. Az előadás, melyet Erkel Sándor vezetett, kitűnő volt. Kivált Arányi fényesen iskolázott, ízléses éneke részesült méltó figyelemben. * (Fővárosi Nyári Színház.) Krecsányi Ignác és társulata évről-évre életet hozván a budai szín­kör­ szellős deszkabódéjába, kedves és hasznos ösz­­szeköttetés a vidék és a főváros művészi élete között. Színészeinek és színésznőinek alkalmuk van Budapesten látni és tanulni sok mindent, a­mit vidéken nem lehet, módjukban van beleszokni a nagyváros művészeti színvonalába, igazgatójuk pe­dig eléggé szerencsés minden szezonjában bemu­tatni egy-két kiválóbb alakját a vidéki színészet­nek, egy pár tehetséges kezdőt, sőt néha egy-egy igazi talentumot is. A most kezdődött évad első operett-bemutatója, Lecocq régen híres operettje, A kis­ herceg, a­melyet ma adtak, erről tett bizony­ságot : igen precíz, szépen kiállított, jól rendezett és dirigált előadás volt, a­melynek együtteséből Amor Margit, 11. Pataky Róza és Békéssy, a barito­nista, a­kiket eddig nem ismer­tünk és Kovács Mihály a kitűnő komikus, váltak ki.

Next