Budapesti Hírlap, 1898. október(18. évfolyam, 272-301. szám)

1898-10-02 / 272. szám

1898. október 2. BUDAPESTI HÍRLAP. (272. sz.) a ki az erre hivatott hat tagú bizottság meg­hallgatása után, a főügyrész utján terjeszti indítványát, semmitészék elé. Ez az­ a törvény, a mely Dreyfusnak a szabadulás útját megnyitja s a melynek alkal­mazása végett Franciaországban oly hosszú és elkeseredett flarc folyt a pártok között. Miként­­volt lehetséges, hogy ez az igazság­ügyi kérdés oly sokáig a politika martaléka volt,­ ezt a föntebbiekből már megítélhetjük. Az új törvény 4. pontja, általános kije­lentésénél fogva, már elég tért nyit a revízió­nak, de az a­ rendelkezése, hogy az elítélt vagy hozzátartozója, csak az igazságügyi mi­niszteren át juthat a semmitőszékhez, a minisz­ter pedig belátása szerint határoz a kérdésben, a­nélkül, hogy a revízió megindítására köteles volna, oly megszorítás, a­mely magát a tör­vényt is illuzóriussá teheti, ha a kormány első­sorban nem igazságügyi, hanem politikai szem­pontból ítéli meg, vagy kénytelen megítélni a kérdést. A Dreyfus-ügy mutatja, hogy hova fejlőd­hetnek dolgok, ha a kormány ekként bele­­avatkozhatik az igazságszolgáltatás menetébe. Nálunk a pernyitás mindezideig tisztán a biró­­­sághoz tartozó jogi kérdés volt s ez marad az újíbűnvádi perrendtartás életbeléptetése után is, a­mely épp úgy, mint az alapjául szolgált Csemegi-féle javaslat, e tekintetben is nem a francia mintát, hanem a kulturállam tör­vényeit követi. A Dreyfus-ügy tehát oly alakban, mint Franciaországban, nálunk elő nem fordulhatna. Van azonban a francia eljárásnak egy pontja, a­melylyel magasan kiemelkedik a mienk fölé. Dreyfust a katonai bíróság ítélte el s e baróság ítéletét mégis­ bírálat tárgyává tehette az igazságügyminiszter s revízió alá vonhatja a­­semmitőszók. Ez nálunk ma még elképzel­hetetlen.­­ .,rt ! Ha a mi katonai bíróságunk valakit elítél, először is hozzáférhetetlen titok, azután pedig oly ítélt dolog, a­melyhez az állam egyéb hatóságainak, ide számítva az igazság­­ü­gyminisztériumot és a kir. Kúriát is, semmi közük. Ha tehát ártatlan volna is az elítélt katona, ezt a közönség meg nem tudja, ha cipőtisztogatóknak. Némelyiknél elővételi díjat kell fizetni, hogy­ az ember egy kis tisztoga­táshoz jusson. A hollandusoknak ebbe a nemzeti beteg­ségébe ütköztem akkor is, mikor az amszter­dami Rembrandt-kiállítást akartam megnézni. .Szent áhítattal léptem a múzeumba, hol a halhatatlan mesternek száz festménye és két­száz rajza van a tulajdonos európai szuveré­nek szívességéből összegyűjtve. Föl voltam fegyverkezve a hollandi kormánytól kapott belépői jegygyel s egyenesen a múzeumi igaz­gató elé vezettettem magamat. Igen szív­esen fogadott, de látszott rajta, hogy nagy zavarban van. — Nem lehet látni a kiállítást, —ínondá fejcsóválva. — Miért? Hisz ön látja, hogy ez a jegy ■ följogosít engem rá, még mielőtt a királyné megnyitná. — Látom, látom. A jogát nem is taga­dom. De más itt a baj. — Mi? — Ön blőtt, tán nevetségesnek látszik, pedig egészen komoly. — Micsoda ?v.. — Uram! Ma visszogattuk föl a padlót, s addig nem akarnnk senkit bebocsátani, mig a királyné meg nem­ nyitja. — Nem­ nézhetném meg mezítláb ? Én szívesen megöldemi saraimat. ' Nevetett,­­majd fölkiáltott: — Ön egy, eszmét adott nekem. Van kétf­iás újdonatúj zieheveningeni fürdöpapucsom. Ha nincs ellenére, gyékényből font papucsban fogjuk megnézni, így is történt. Halkan csoszogva jártuk pedig kiszivárog is efféle titok, ez ellen a tör­vény rendes útján nem lehet orvoslást keresni és találni. Franciaországban a semmitőszék a bírói hatalom tetjével rendelkezik. Az utolsó szót ez van hivatva kimondani, különösen a törvény egysége és helyes alkalmazása kérdésében, úgy a rendes, mint­­ a kivételes, tehát a katonai bíróságok ítéleteivel szemben is. Mit­ fog most tenni a semmitőszük Dreyfus ügyében, ez iránt két lehetőséget emlegetnek. Egyik az, hogy miután kinyo­mozta és megállapította, hogy a revízióra a kiemelt törvénycikk alapján elég ok forog fönn: a revíziót elrendeli s az ügy új tárgya­lására más katonai bíróságot delegál. A másik lehetőség az volna, hogy a­mennyiben a föl­hozott körülmények a revízióra törvényes alapot nem szolgáltathatnának, de egyébként oly szabálytalanságokat, lehet megállapítani a katonai bíróság eljárásában, a­melyek annak megsemmisítését követelik, úgy ez alapon, t. i. a semmiségi ok alapján fogja elrendelni az ügy tárgyalását. Az utóbbi lehetőség emlegetése azonban oly kombináció, a­mely alig fog beválni, mert az eljárás megsemmisítésének csak jogerős íté­let előtt van helye, ezután pedig csak a per­nyítás van megengedve. Legközelebb már ki fog tű­nni, hogy melyik föltevés helyes. Egyelőre csupán ki akartam jelölni azt a kört, a­melyben jelenleg a Dreyfus-ügy mozog. Egyszersmind azonban levonhatjuk az előadottakból azt a tanulságot, hogy lehet még a Dreyfusénál kedvezőtlenebb helyzet is, azé a szerencsétlené tudniillik, a­kit nálunk a katonai bíróság ártatlanul elítél. Nagy ideje volna, hogy az illetékes körök végre komolyan hozzálássanak a katonai bün­tető bíráskodás reformjához. Eurlapest, okt. 1. A király Bácskán, Bécsből jelentik nekünk telefonon . A király már holnap este ideérkezik Wallseeből. Arról volt szó, hogy a király október 4-ére eső névnapját "Wallseeban ünnepli meg, de programját egészen váratlanul megváltoztatta. Az osztrák miniszterek kitüntetése. A hivatalos lap mai száma közli, hogy az osztrák miniszterek közül titkos tanácsosi méltóságot kap­tak Kast Mihály báró földművelési, Kaiéi József dr. pénzügyi, Baerenreuthier József Mária kereskedelmi és végül Jedrzejovicz Adám cs. kir. miniszterek. A katolikus autonómia. A katolikusok autonómiai kongresszusának kilences albizottsága ma délelőtt 10 órakor a főrendiház tanácskozási termében ülést tartott, melyben a kilences albi­zottság munkálatát hitelesítették. A hitelesítés után Szapáry Gy­ula gróf elnök a bizottság nevében köszönetet mondott Hoványi Gyula úrnak ügybuzgó fáradozásáért. A polgári törvénykönyv szerkesztése. A magyar általános polgári törvénykönyv szerkesztő­bizottságának pénteken tartotth­éti ülésében Erdély Sándor igazságügyminiszter azokban a kérdésekben, a­melyekre nézve a múlt illésben a bizottság tagjai közt megállapodás nem jött létre, a további szer­kesztésre útmutatásul szolgáló következő kijelenté­seket tette : , 1. Abban a kérdésben, váljon a szülőnek a törvényes osztályrész csak az ági vagyonból, vagy esetleg a szerzeményből is járjon-e ki, az előadó javaslata értelmében az szolgáljon a szerkesztés­nél irányadóul, hogy a szülő köteles részül kapja felét annak az ági vagyonnak, melyet törvényes öröklés esetén örökölt volna. 2. A­mi a kötelesrész kielégítésének alakját illeti: a kötelesrész pénzértékben adandó ki, de az örökösnek jogában áll­a­kötelesrészre jogosultat pénzérték helyett természetben kielégíteni. Ezután a bizottság az öröklési jog alapelvei közül az örökség megszerzésének kérdésével foglalko­zott. A bizottság az öröklési jog szerkesztője, Schwarz Gusztáv dr. előterjesztéséhez képest a mai jog fentartásában állapodott meg, t. i., hogy az örökös elfogadási nyilatkozat (cselekmény) nélkül (ipso jure) szerzi meg az örökséget. A bizottság ezután megkezdte azoknak az alapelveknek a tár­gyalását, a­melyek az örökös jogait és kötelességeit állapítják meg a hagyatéki hitelezőkkel szemben. E kérdések megvitatását a jövő ülésen folytatják. Stroszmayer szerbiai diecézise. Megírtuk nemrég, hogy Stroszmayer gyakovári püspök le­mondott szerbiai egyházmegyéjének kezeléséről. A római kúria erre Vuicsics Jovánt nevezte ki a die­­cézis intézőjévé, a­ki hitlevelével a múlt napokban mutatkozott be a szerb kormánynak. Belgrádból most azt táviratozza tudósítónk, hogy a szerb kormány Vuicsicsot visszautasította. A dolog természetesen nagy feltűnést kelt. Elhalasztott népgyű­lés. Szegedről jelentik­­. A szegedi függetlenségi párt, a Ttttlen vámterület mellett holnapra tervezett népgyűlését, a nemzeti gyász miatt elhalasztotta. A népgyűlést e hónap 23-án tartják meg. Scheveningenben, a Kurhausbarban talál­tam Horváth Jóska bandáját, mely ott nagy népszerűségnek örvendett. Ez volt praxisom­ban az első külföldi cigánybanda, mely nem magyar mágnásnak öltözködve kezelte a vonót. Mily buszantó volt, mikor tavaly Berlinben egy Magyarország nádorának, vagy Erdély fejedelmének öltözködött ripacsos fickó tá­nyéroz a söröző németek közt. Horváth zsi­­nóros kék kabátba, fekete lajbiba és fekete szalonnadrágba bujtatta a legényeit. Ő maga pedig frakkban muzsikált. Horváth már évek óta Berlinben tanyáz, onnan jött Schevenin­­genbe is s jól esett hallanom, hogy nem rom­lott el úgy, mint a párisi cigányok. Sőt a magyar nótákat (vagy a program szerint Hon­­gersehe Wijze) remekül játszsza. A fizetésükön kívül a gazdag hollandusoktól egy kis mellék­­keresetük is van. De hercegnéje még egyik­nek sem akadt. A hölgyeknek , különben, a banda egybehangzó véleménye szerint, a nagy­bőgős tetszik legjobban — a banda legcsú­­nyább tagja ! .v: -tr Scheveningenben ismerkedtem meg Van Houtennel, a kakaó-királylyal (ad nótám: vasutkirály).Mondhatom, hogy némi elfogadás­­sal töltött el az a gondolat, ?(Ittfígy mennyivel többen élvezték Van Houtent, mint Shaksperet, a­miből következik, hogy kakaóban nagyobb sikereket lehet elérni, mint az irodalomban. Odaléptem hozzá s kérdem : — Van Houten ? — Nincs Houten — felelt­e nyugodtan — már fölhagytam az üzlettel. . . . Egyebet nem is beszéltem vele. Sőt tán ezt se. Nem emlékszem már rá. Sipulusz, de a művészet templomát, melynek csöndjét alig mertük beszélgetéssel megzavarni. Még most­ se merem. Hallgatok. De nem hallgatha­tok el egy gondolatot. Vájjon mely nemzet dicsőségét hirdetné Rembrandt, ha véletlenül a magyarnak született volna? Hisz akkora mesterek, mint Munkácsy és Zichy Mihály, ebben a században, kénytelenek­ voltak kül­földre menni. S csak az ő erős érzésükön for­dult meg, hogy megmaradtak magyaroknak. Rembrandt korában hasonló körülmények közt elvesztek volna ránk nézve. * A messze idegenben található magyar nyomok iránt mindig érdeklődni szoktam, így föltűnt Amsterdam falain egy színes plakát Hongorsch halld (­magyar ballet) fölirattal. A plakáton meztelen hajú cigányok vad lábfica­mokat vittek véghez. A hirdetés egyik sarká­ban egy úr arcképe ékeskedett, ezzel a fel­irattal : Impresario Semmel. Azonnal láttam, hogy ezt a Semmelt a dob­ utcában sütötték. A trupia az orfeumban működött. Magyar pa­rasztnak voltak öltözködve, de a táncukat már ismertem a budapesti állatkertből, hol a daho­­meiek mutatták be sokkal szebben. Külömben Semmel úrnak igaza van, mert a jó hollandu­sok tomboltak az elragadtatástól, de bizonyára csodálkoztak, hogy ezeknek a vad magyarok­nak miért nincs karika az orrukban. Azt hi­szem, ha én ott kijelentettem volna, hogy a magyarok három emeletes, villámosan világí­tott házakban laknak, olvasnak, írnak és villá­val esznek -r­ a hollandusok, mint világbolon­­dítót, azonnal a Zuiderseebe dobtak volna. De­rék betyár-honfitársaim külömben egymás közt németül beszélnek. Ez megerősítette azt a gyanúmat, hogy budapestiek. 3

Next