Budapesti Hírlap, 1898. november (18. évfolyam, 302-331. szám)

1898-11-01 / 302. szám

2 Budapest, okt. 81. A katonai fizetés emelése. Bécsből jelentik nekünk telefonon. A N. W. Tag Kft. értesülése szerint az osztrák kormány az osz­trák honvédelmi miniszter sürgős javaslatára elhatározta a tisztek és katonahivatalnokok fizetésének fölemelését. A közös minisztériumot értesítették erről a határozatról s a közös mi­niszterek kijelentették, hogy ők is a fizetések fölemelése mellett vannak, úgy, hogy már most csak a magyar kormány által támasztott pénzügyi nehézségeket kell leküzdeni. A mar­osúj­vári mandátum, Nagy Enyedről telegrafálja tudósítónk, hogy Maros Ujvárott ma tartották meg a képviselőválasztást s egyhangúlag Kemény Géza bárót választották meg kormánypárti programmal. Kemény Géza báró rokona a miniszter­­elnöknek s már nem új ember a Házban. A múlt cikluson az alvinci kerület mandátumával ült a hon­atyák közt. Törvényhatóságok az obstrukció ellen. Az Esti­­Újság jelenti: Ma két törvényhatóság fog­lalt állást az obstrukció ellen: Pécs és Temesvár városok. Pécsett, melynek törvényhatósági köz­gyűlésén Fejérváry Imre báró főispán elnökölt, Krasznay Miklós dr. ezt az indítványt tette. Pécs szabad királyi város közönsége sajnálat­tal látja, hogy a képviselőházban jelenleg folyó vita, a­melyet a házszabályok rugalmas korlátai között a képviselők kis töredéke rendez, m­íg egy­részt a parlamentarizm­ust veszélyezteti, másrészt az ország legvitálisabb közgazdasági kérdéseinek alkot­mányos után leendő megoldását akadályozza. Ugyan­azért tiszteletteljesen kéri a képviselőházat, hogy tanácskozását az állampolgárok megnyugtatására a rendes mederbe terelve, az előterjesztett és elő­terjesztendő törvényjavaslatokat letárgyalni mél­­tóztassék. Littke József, a kereskedelmi kamara elnöke az indítvány előterjesztése után azt hangoztatta, hogy nem szereti, ha a törvényhatóság politikával foglalkozik, most azonban hozzá kell szólni az ország legvitálisabb érdekeit veszedelmeztető ob­­strukcióhoz, mely károsabb még a rossz kiegyezés­nél is. E fölszólalás után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta az indítványt. Temesvár törvényhatósági bizottságának köz­gyűlésén Tolbisz Károly polgármester ezt az indít­ványt tette . Nem titkolhatom el azon általánosan kedve­zőtlen visszahatást és komoly aggodalmat, melylyel a város közönsége az országgyűlési tárgyalásoknak a magyar parlament hagyományaihoz nem méltó­­ sivár és dísztelen menetét kíséri és helyén valónak­­ találnám, ha a város törvényhatósági bizottsága sajnálatát és aggodalmát fejezné ki az országgyűlés hivatásszerű komoly­ tanácskozásainak meghiúsítására vezető irányzat érvényesülése fölött, mely alkot­mányunk alapját rendíti meg és a magyar nemzet az eladó leánynyá serdült apátlan-anyátian ! Kőszeghy Zsuzsit is, a­ki nevelőanyjához igazi­­ gyermeki hálával ragaszkodik. „A kis Zsuzsi­nak — írja Mikes — igen fösvényen osztogat­ták a szépséget, de tisztességes személy és tiszta jóság.“ Mégis ez a nem igen szép, de jóságos leány annyira le tudta a világ­látott, válogatós kamarást bilincselni. Mióta Zsuzsit megismerte, gyakrabban foglalko­zik a házasság gondolatával. Valószínű azonban, hogy Zsuzsi nem testi szép­ségével, hanem szive jóságával, őszinte, tettetni nem tudó természetével ragadta meg lelkét. Zsuzsiban pedig Mikes daliás alakja mellett becsületes, nemesen érző szive ébresz­tett élénk és maradandó vonzalmat. Szerelmük alapja a kölcsönös becsülés és rokonszenv, nagy hullámokat egyikök szivében sem tá­maszt. Annyit maga Mikes elárul leveleiben, hogy gyakrabban kezdett lárogatni Bercsé­­nyiékhez s a fejedelmet többször egyedül hagyta a faragó műhelyben. Mikor 1728-ban a kiütött pestis miatt Bercsényi, a­ki az utca másik végén lakott, kénytelen volt elhagyni régi szállását s Rákóczi közelébe költözött, nem bírta titkolni örömét. Én nem bánom, mert a kis Zsuzsi közelebb lesz. Ez a termé­szetes módon nyilatkozó érzés Bercsényiné halála után, a­kit a pestis, bármily szorgalmatos­­sággal költözött előre, mégis elragadott, emésztő szenvedélylyé erősödik Mikesben; fél, hogy elveszti szerelmesét. A szeretők éleslátásával már az öreg grófné halálos ágya mellett észre­veszi, hogy az özvegyen maradt Bercsényi Kár­ Muravjev gróf politikája. — Saját tudósítónktól. — Pétervár, okt. 29. Úgy hirlik­, hogy Witte pénzügyminiszter, a ki az angol pénzpiaccal folytatott tárgyalásaival Párisban kudarcot vallott, most innen Pétervárról akarja újból megkezdeni a kölcsön iránt való érte­kezéseket, még­pedig a brit diplomácia útján. Ha az orosz külügyi politika valósággal ki­hívó magatartását vesszük figyelembe, szinte ért­hetetlen, miképp pazarolhatná az olyan praktikus államférfi, mint Witte, idejét egy ilyen semmiféle sikerrel sem kecsegtető vállalkozásra. Hanem hát ez már az orosz kulissza­politika titkaihoz tar­tozik és csak az egészen beavatottak képesek meg­érteni. Witte arra sziámít, hogy rövid idő múlva a cár eléggé meg fog már győződni Muravjev gróf­nak a külső politika vezetésére való tökéletes kép­telenségéről, úgy, hogy a gróf menni fog, mielőtt még sikerülne Oroszországot az összes hatalmak előtt a lehető legferdébb helyzetbe hoznia és a cár birodalmát minden európai hatalomtól teljesen izo­lálnia. De még ha Muravjev marad is, a­mi a cárnak minden miniszterváltozástól való nagy idegenkedése mellett nem is oly való­színűtlen, mondom, ha Muravjev gróf marad is. Witte azt reméli, hogy ha ő föltárja Muravjev sok és nagy baklövését, ezzel minisztertársát sikerül skartba tennie és egyben mintegy kerékkötőjévé válnia a Muravjev-féle aggresszív politikának, a­mi által ő neki Anglia szemében olyan értéke kelet­keznék, hogy London előbb-utóbb kénytelen volna segíteni az orosz piac pénzszűkén. Azt tartom ugyan, hogy ez a számítás sokkal mester­­kéltebb, semhogy sima megoldást eredmé­nyezhetne. Anglia bizonyára a legmesszebb menő szeretetreméltósággal támogatná Oroszországot pénzügyi téren, ha volna némi garanciája az iránt, hogy az orosz politika jó darab ideig a meggon­dolt, okos és higgadt Witte útjait taposná és nem válnék hirtelen, máról-holnapra, ismét muratjevessé , ám ki képes ilyen garanciát nyújtani? Az egész dologban pedig az a legveszedelmesebb, hogy Muravjev eljárása htt tükre az egész orosz társa­dalom gondolkozásának és nagyorosz körökben olyan reményeket ébreszt, a­melyekről ugyancsak fájdalmas és nehéz lesz letenni. Alig néhány napja, az itteni legelőkelőbb lapokban majdnem egyforma közlemények jelentek módszor is házasodni készül s retteg, hogy Zsuzsin akad meg a szeme. Rossz sejtelme csakugyan megvalósult. Fél esztendő múlva Mikes keserűen panaszkodik, hogy „rendszerint a szegény fogja meg a madarat és a gazdag eszi meg.“ Zsuzsi, írja másutt, most minden órán Bercsényiné leszen. Egyrészint bizony nem bánom, mert jó erkölcsiért megérdemli és lehetetlen lett volna ebben az országban (két özvegy asszony és egy leány közül) jobbat választani nálánál, de ítélje el ked, micsodások a leányok? Azzal tudom, hogy a szívnek semmi része nem lesz ebben a házas­ságban, azzal maga is tudja, hogy a testnek sem leszen, de hogy a grófné titulus zengjen a fülünkbe, alig várjuk, hogy elmondhassuk a segélyent. (M. L. XLIX.) Mikes igazságtalan Kőszeghy Zsuzsi iránt, midőn azzal vádolja, hogy pusztán a szépen hangzó „grófné titulusért“ ment férjhez Ber­csényihez s hogy házasságában a szívnek semmi része sem lesz. Mintha a hála érzése nem úgy a szívben fakadna, mint a szerelemé. A fiatal, támaszték nélkül álló leány nem pusztán számításból kötötte az özvegy és idős Bercsényihez sorsát. Elhatározásának egyik főrugója a gyermeki hála, a mit nevelőatyja iránt érzett s a mit meg nem tagadhatott. Hiszen Bercsényi első­sorban nem feleséget keresett, hanem gondviselőt öreg napjaira. És ki tudja, nem került-e több harcába Zsu­zsinak a lemondás, szerelmének megtagadása, mint Kelemennek a megnyugvás ? A csalódott szerelmesek azonban ősidőktől fogva igazságtala­­n KATALOG V. meg,­ a­melyekről csak úgy jitt le, hogy az ázsiai ügyek departementjából, vagyis illetékes helyről voltak sugalmazva. Az volt a tartalmuk, hogy Oroszország a macedóniai és az örmény kérdést minden idegen beavatkozás és segítség nélkül egy­maga fogja rendezni. Ez még hagyján. Azt hihették ugyanis, hogy ezek a közlemények csak olyan ballon d’essai, a­melyet Pétervárott eregettek föl, egyrészt azon való boszúságban, hogy Törökország­nak sikerült közelednie Németországhoz, másrészt abban a kellemes illúzióban, hogy Muravjev grófnak sikerült a bécsi diplomáciát teljesen a maga párt­jára csalogatnia. De Muravjev gróf egészen rend­szeresen jár el abban, hogy honfitársait étvágyra gerjeszsze és ezt a nagy étvágyat mester­ségesen növelje. Másnap a Novoje Vremjá­ban ismét megjelent egy közlemény, oly tartalmú, hogy Oroszország Középázsiában is kész érde­keinek megvédését a saját kezébe venni. Perzsiá­ban, a­melyben belső zavarok is dúlnak, katasztrófa várható. Így szól a cikkely, és mivel Anglia foly­ton azon mesterkedik, hogy Perzsiát a perzsa-öböl felöl, nyugatról, meg a teljesen az angol befolyás szférájába került Beludzsisztán felöl, délkeletről behálózza és megkaparintsa, nem fog egyéb hátra maradni, mint hogy Oroszország Khorosszán megszál­lása által biztosítsa a pozícióját. (a­mit, mellesleg jegyzem meg, már egy évnél több, hogy sürgősen ajánlgat a mecsedi orosz rezidens.) Afganisztánban is nem sokára megkezdődik a nagy zenebona, folytatja a Novoje Vremja. Az emír már régen nagybeteg és halála jel lesz a polgárháború kitörésére , ekkor pedig Anglia kétségtelenül megpróbálja a trónra ültetni saját jelöltjét. Akkor aztán Oroszországnak már csak Herat meg­szállása marad hátra s hogy mennyire nyomulnak még előre az orosz előőrsök, azt nem lehet belátni. Mindenesetre megjó akkor az ideje annak, hogy Oroszország „kissé megjavítsa középázsiai birtokai­nak földrajzi fekvését“,­­ vagyis, más szóval, az indiai óceán felé vivő utat megszerezze. Az orosz politika ilyen céljai ellen Witte sem lesz képes dolgozni; e célok korábban vagy későbben való elérése csupán attól függ, mennyire érzi magát Oroszország gazdaságilag erősnek, vagy mennyire fogják gátolni bizonyos hatalmi csoportok kombinációi megvalósításában. Oroszor­szág némi bizonyossággal számíthat arra, hogy Afganisztánban és Beludzsisztánban egyedül An­gliával fog szembe találkozni, London tehát bölcsen óvakodni fog attól, hogy az oroszok kényes financiális helyzetén segítsen. A­mi pedig Persiát illeti: ott alkalmasint Németországnak is lesznek bizonyos érvényesíteni való igényei. Ez azonban egyelőre még csak causa posterior. BUDAPESTI HÍRLAP. (302. sz.) 1008. november 1. hírnevére és az ország érdekeire egyaránt belátha­­tatlanul káros és veszedelmes következményekkel fenyegeti hazánkat. Az indítványt vita nélkül elfogadták. nők, Mikes is, bár a változhatatlan­ ténybe bele kell nyugodnia, magában elégedetlen s tovább üldözi vádjaival egykori Zsuzsiját. „Bercsényi úr, írja Mikes a menyegző napján, nem any­­nyira a szükségért házasodott meg, mint azért, hogy vagyon módja benne. Mert ismerek én olyat, ked is ismeri, hogy nagyobb szüksége volna a házasságra, mint Bercsényi urnak, de non habet pecuniam. És nemcsak a búcsút jár­ják pénzzel, hanem a menyasszony táncát is.“ A keserű kedvben olvassa édes­anyja levelét, a ki haza hívja s ígéri, hogy gráciát szerez. Valóban csodálatra méltó hősiességgel áll el­lent mind a két ostromnak, az anya hivó sza­vának s a szerelmi búnak, a mely távol vidé­ken talán hamarább eloszlanék. Lelkének ne­mes ösztöne oda szögezi Rodostóhoz, gyöt­relme helyéhez, feled mindent, a mi a világ­hoz csatolja, csak azt a nagy hivatást látja, hogy Isten őt rendelte a bujdosó fejedelem, a bálványozott nemzeti hős vigasztalójául. Bercsényi s az egykori udvarhölgy menyegzője 1723. okt. 17-én történt meg, de nagy csöndben, két vagy három bizonyság előtt, lakodalom, tehén- húsnóta és menyasszony­tánc nélkül. Földönfutókhoz, a­kik saját sor­sukon kívül a bilincsen sínylő hazát is gyá­szolják, ilyen menyegző illett. Azután a vő­­legény sem volt éppen ifjú levente, bár az igaz, a köszvény az utóbbi időben békét ha­gyott neki. Frigyüket azonban hamar föloldotta a sír. Mindössze két évig tartott s a nőre nézve ez a két esztendő is szakadatlan önfeláldozás volt. Langsfeld

Next