Budapesti Hírlap, 1898. november (18. évfolyam, 302-331. szám)
1898-11-01 / 302. szám
2 Budapest, okt. 81. A katonai fizetés emelése. Bécsből jelentik nekünk telefonon. A N. W. Tag Kft. értesülése szerint az osztrák kormány az osztrák honvédelmi miniszter sürgős javaslatára elhatározta a tisztek és katonahivatalnokok fizetésének fölemelését. A közös minisztériumot értesítették erről a határozatról s a közös miniszterek kijelentették, hogy ők is a fizetések fölemelése mellett vannak, úgy, hogy már most csak a magyar kormány által támasztott pénzügyi nehézségeket kell leküzdeni. A marosújvári mandátum, Nagy Enyedről telegrafálja tudósítónk, hogy Maros Ujvárott ma tartották meg a képviselőválasztást s egyhangúlag Kemény Géza bárót választották meg kormánypárti programmal. Kemény Géza báró rokona a miniszterelnöknek s már nem új ember a Házban. A múlt cikluson az alvinci kerület mandátumával ült a honatyák közt. Törvényhatóságok az obstrukció ellen. Az EstiÚjság jelenti: Ma két törvényhatóság foglalt állást az obstrukció ellen: Pécs és Temesvár városok. Pécsett, melynek törvényhatósági közgyűlésén Fejérváry Imre báró főispán elnökölt, Krasznay Miklós dr. ezt az indítványt tette. Pécs szabad királyi város közönsége sajnálattal látja, hogy a képviselőházban jelenleg folyó vita, amelyet a házszabályok rugalmas korlátai között a képviselők kis töredéke rendez, míg egyrészt a parlamentarizmust veszélyezteti, másrészt az ország legvitálisabb közgazdasági kérdéseinek alkotmányos után leendő megoldását akadályozza. Ugyanazért tiszteletteljesen kéri a képviselőházat, hogy tanácskozását az állampolgárok megnyugtatására a rendes mederbe terelve, az előterjesztett és előterjesztendő törvényjavaslatokat letárgyalni méltóztassék. Littke József, a kereskedelmi kamara elnöke az indítvány előterjesztése után azt hangoztatta, hogy nem szereti, ha a törvényhatóság politikával foglalkozik, most azonban hozzá kell szólni az ország legvitálisabb érdekeit veszedelmeztető obstrukcióhoz, mely károsabb még a rossz kiegyezésnél is. E fölszólalás után a közgyűlés egyhangúlag elfogadta az indítványt. Temesvár törvényhatósági bizottságának közgyűlésén Tolbisz Károly polgármester ezt az indítványt tette . Nem titkolhatom el azon általánosan kedvezőtlen visszahatást és komoly aggodalmat, melylyel a város közönsége az országgyűlési tárgyalásoknak a magyar parlament hagyományaihoz nem méltó sivár és dísztelen menetét kíséri és helyén valónak találnám, ha a város törvényhatósági bizottsága sajnálatát és aggodalmát fejezné ki az országgyűlés hivatásszerű komoly tanácskozásainak meghiúsítására vezető irányzat érvényesülése fölött, mely alkotmányunk alapját rendíti meg és a magyar nemzet az eladó leánynyá serdült apátlan-anyátian ! Kőszeghy Zsuzsit is, aki nevelőanyjához igazi gyermeki hálával ragaszkodik. „A kis Zsuzsinak — írja Mikes — igen fösvényen osztogatták a szépséget, de tisztességes személy és tiszta jóság.“ Mégis ez a nem igen szép, de jóságos leány annyira le tudta a világlátott, válogatós kamarást bilincselni. Mióta Zsuzsit megismerte, gyakrabban foglalkozik a házasság gondolatával. Valószínű azonban, hogy Zsuzsi nem testi szépségével, hanem szive jóságával, őszinte, tettetni nem tudó természetével ragadta meg lelkét. Zsuzsiban pedig Mikes daliás alakja mellett becsületes, nemesen érző szive ébresztett élénk és maradandó vonzalmat. Szerelmük alapja a kölcsönös becsülés és rokonszenv, nagy hullámokat egyikök szivében sem támaszt. Annyit maga Mikes elárul leveleiben, hogy gyakrabban kezdett lárogatni Bercsényiékhez s a fejedelmet többször egyedül hagyta a faragó műhelyben. Mikor 1728-ban a kiütött pestis miatt Bercsényi, aki az utca másik végén lakott, kénytelen volt elhagyni régi szállását s Rákóczi közelébe költözött, nem bírta titkolni örömét. Én nem bánom, mert a kis Zsuzsi közelebb lesz. Ez a természetes módon nyilatkozó érzés Bercsényiné halála után, akit a pestis, bármily szorgalmatossággal költözött előre, mégis elragadott, emésztő szenvedélylyé erősödik Mikesben; fél, hogy elveszti szerelmesét. A szeretők éleslátásával már az öreg grófné halálos ágya mellett észreveszi, hogy az özvegyen maradt Bercsényi Kár Muravjev gróf politikája. — Saját tudósítónktól. — Pétervár, okt. 29. Úgy hirlik, hogy Witte pénzügyminiszter, a ki az angol pénzpiaccal folytatott tárgyalásaival Párisban kudarcot vallott, most innen Pétervárról akarja újból megkezdeni a kölcsön iránt való értekezéseket, mégpedig a brit diplomácia útján. Ha az orosz külügyi politika valósággal kihívó magatartását vesszük figyelembe, szinte érthetetlen, miképp pazarolhatná az olyan praktikus államférfi, mint Witte, idejét egy ilyen semmiféle sikerrel sem kecsegtető vállalkozásra. Hanem hát ez már az orosz kulisszapolitika titkaihoz tartozik és csak az egészen beavatottak képesek megérteni. Witte arra sziámít, hogy rövid idő múlva a cár eléggé meg fog már győződni Muravjev grófnak a külső politika vezetésére való tökéletes képtelenségéről, úgy, hogy a gróf menni fog, mielőtt még sikerülne Oroszországot az összes hatalmak előtt a lehető legferdébb helyzetbe hoznia és a cár birodalmát minden európai hatalomtól teljesen izolálnia. De még ha Muravjev marad is, ami a cárnak minden miniszterváltozástól való nagy idegenkedése mellett nem is oly valószínűtlen, mondom, ha Muravjev gróf marad is. Witte azt reméli, hogy ha ő föltárja Muravjev sok és nagy baklövését, ezzel minisztertársát sikerül skartba tennie és egyben mintegy kerékkötőjévé válnia a Muravjev-féle aggresszív politikának, ami által ő neki Anglia szemében olyan értéke keletkeznék, hogy London előbb-utóbb kénytelen volna segíteni az orosz piac pénzszűkén. Azt tartom ugyan, hogy ez a számítás sokkal mesterkéltebb, semhogy sima megoldást eredményezhetne. Anglia bizonyára a legmesszebb menő szeretetreméltósággal támogatná Oroszországot pénzügyi téren, ha volna némi garanciája az iránt, hogy az orosz politika jó darab ideig a meggondolt, okos és higgadt Witte útjait taposná és nem válnék hirtelen, máról-holnapra, ismét muratjevessé , ám ki képes ilyen garanciát nyújtani? Az egész dologban pedig az a legveszedelmesebb, hogy Muravjev eljárása htt tükre az egész orosz társadalom gondolkozásának és nagyorosz körökben olyan reményeket ébreszt, amelyekről ugyancsak fájdalmas és nehéz lesz letenni. Alig néhány napja, az itteni legelőkelőbb lapokban majdnem egyforma közlemények jelentek módszor is házasodni készül s retteg, hogy Zsuzsin akad meg a szeme. Rossz sejtelme csakugyan megvalósult. Fél esztendő múlva Mikes keserűen panaszkodik, hogy „rendszerint a szegény fogja meg a madarat és a gazdag eszi meg.“ Zsuzsi, írja másutt, most minden órán Bercsényiné leszen. Egyrészint bizony nem bánom, mert jó erkölcsiért megérdemli és lehetetlen lett volna ebben az országban (két özvegy asszony és egy leány közül) jobbat választani nálánál, de ítélje el ked, micsodások a leányok? Azzal tudom, hogy a szívnek semmi része nem lesz ebben a házasságban, azzal maga is tudja, hogy a testnek sem leszen, de hogy a grófné titulus zengjen a fülünkbe, alig várjuk, hogy elmondhassuk a segélyent. (M. L. XLIX.) Mikes igazságtalan Kőszeghy Zsuzsi iránt, midőn azzal vádolja, hogy pusztán a szépen hangzó „grófné titulusért“ ment férjhez Bercsényihez s hogy házasságában a szívnek semmi része sem lesz. Mintha a hála érzése nem úgy a szívben fakadna, mint a szerelemé. A fiatal, támaszték nélkül álló leány nem pusztán számításból kötötte az özvegy és idős Bercsényihez sorsát. Elhatározásának egyik főrugója a gyermeki hála, a mit nevelőatyja iránt érzett s a mit meg nem tagadhatott. Hiszen Bercsényi elsősorban nem feleséget keresett, hanem gondviselőt öreg napjaira. És ki tudja, nem került-e több harcába Zsuzsinak a lemondás, szerelmének megtagadása, mint Kelemennek a megnyugvás ? A csalódott szerelmesek azonban ősidőktől fogva igazságtalan KATALOG V. meg, amelyekről csak úgy jitt le, hogy az ázsiai ügyek departementjából, vagyis illetékes helyről voltak sugalmazva. Az volt a tartalmuk, hogy Oroszország a macedóniai és az örmény kérdést minden idegen beavatkozás és segítség nélkül egymaga fogja rendezni. Ez még hagyján. Azt hihették ugyanis, hogy ezek a közlemények csak olyan ballon d’essai, amelyet Pétervárott eregettek föl, egyrészt azon való boszúságban, hogy Törökországnak sikerült közelednie Németországhoz, másrészt abban a kellemes illúzióban, hogy Muravjev grófnak sikerült a bécsi diplomáciát teljesen a maga pártjára csalogatnia. De Muravjev gróf egészen rendszeresen jár el abban, hogy honfitársait étvágyra gerjeszsze és ezt a nagy étvágyat mesterségesen növelje. Másnap a Novoje Vremjában ismét megjelent egy közlemény, oly tartalmú, hogy Oroszország Középázsiában is kész érdekeinek megvédését a saját kezébe venni. Perzsiában, amelyben belső zavarok is dúlnak, katasztrófa várható. Így szól a cikkely, és mivel Anglia folyton azon mesterkedik, hogy Perzsiát a perzsa-öböl felöl, nyugatról, meg a teljesen az angol befolyás szférájába került Beludzsisztán felöl, délkeletről behálózza és megkaparintsa, nem fog egyéb hátra maradni, mint hogy Oroszország Khorosszán megszállása által biztosítsa a pozícióját. (amit, mellesleg jegyzem meg, már egy évnél több, hogy sürgősen ajánlgat a mecsedi orosz rezidens.) Afganisztánban is nem sokára megkezdődik a nagy zenebona, folytatja a Novoje Vremja. Az emír már régen nagybeteg és halála jel lesz a polgárháború kitörésére , ekkor pedig Anglia kétségtelenül megpróbálja a trónra ültetni saját jelöltjét. Akkor aztán Oroszországnak már csak Herat megszállása marad hátra s hogy mennyire nyomulnak még előre az orosz előőrsök, azt nem lehet belátni. Mindenesetre megjó akkor az ideje annak, hogy Oroszország „kissé megjavítsa középázsiai birtokainak földrajzi fekvését“, vagyis, más szóval, az indiai óceán felé vivő utat megszerezze. Az orosz politika ilyen céljai ellen Witte sem lesz képes dolgozni; e célok korábban vagy későbben való elérése csupán attól függ, mennyire érzi magát Oroszország gazdaságilag erősnek, vagy mennyire fogják gátolni bizonyos hatalmi csoportok kombinációi megvalósításában. Oroszország némi bizonyossággal számíthat arra, hogy Afganisztánban és Beludzsisztánban egyedül Angliával fog szembe találkozni, London tehát bölcsen óvakodni fog attól, hogy az oroszok kényes financiális helyzetén segítsen. Ami pedig Persiát illeti: ott alkalmasint Németországnak is lesznek bizonyos érvényesíteni való igényei. Ez azonban egyelőre még csak causa posterior. BUDAPESTI HÍRLAP. (302. sz.) 1008. november 1. hírnevére és az ország érdekeire egyaránt beláthatatlanul káros és veszedelmes következményekkel fenyegeti hazánkat. Az indítványt vita nélkül elfogadták. nők, Mikes is, bár a változhatatlan ténybe bele kell nyugodnia, magában elégedetlen s tovább üldözi vádjaival egykori Zsuzsiját. „Bercsényi úr, írja Mikes a menyegző napján, nem anynyira a szükségért házasodott meg, mint azért, hogy vagyon módja benne. Mert ismerek én olyat, ked is ismeri, hogy nagyobb szüksége volna a házasságra, mint Bercsényi urnak, de non habet pecuniam. És nemcsak a búcsút járják pénzzel, hanem a menyasszony táncát is.“ A keserű kedvben olvassa édesanyja levelét, a ki haza hívja s ígéri, hogy gráciát szerez. Valóban csodálatra méltó hősiességgel áll ellent mind a két ostromnak, az anya hivó szavának s a szerelmi búnak, a mely távol vidéken talán hamarább eloszlanék. Lelkének nemes ösztöne oda szögezi Rodostóhoz, gyötrelme helyéhez, feled mindent, a mi a világhoz csatolja, csak azt a nagy hivatást látja, hogy Isten őt rendelte a bujdosó fejedelem, a bálványozott nemzeti hős vigasztalójául. Bercsényi s az egykori udvarhölgy menyegzője 1723. okt. 17-én történt meg, de nagy csöndben, két vagy három bizonyság előtt, lakodalom, tehén- húsnóta és menyasszonytánc nélkül. Földönfutókhoz, akik saját sorsukon kívül a bilincsen sínylő hazát is gyászolják, ilyen menyegző illett. Azután a vőlegény sem volt éppen ifjú levente, bár az igaz, a köszvény az utóbbi időben békét hagyott neki. Frigyüket azonban hamar föloldotta a sír. Mindössze két évig tartott s a nőre nézve ez a két esztendő is szakadatlan önfeláldozás volt. Langsfeld