Budapesti Hírlap, 1899. március (19. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-01 / 60. szám

1899. március 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (60. sz.) * és tisztán kell látnom a dolgokat. Én azt kérem önök­től: Ne részletek és mellékes körülmények által homályositsák el az én tekintetemet, nekem vilá­gosan és körültekintően messze kell látnom. (Úgy van! Tetszés.) Adják nekem mindig a dolgok ér­demét, a dolgok nyelét kezembe; én meg fogom ragadni mindennek a magvát, mert kellő erélylyel és szorgalommal eredményre akarom azt vezetni. (Éljenzés.) Hogy tanácskozásainkat és az admi­nisztrációvezetést hogyan fogjuk beosztani, az idő, a tapasztalás fogja megmutatni. Elhamarkodottan tenni valamit arrogancia lenne tőlem, mert e rész­ben tájékozatlan vagyok. Megvannak eszméim, meg­van irányom, ezekhez hű tessék, ezekhez ragaszkodom. Hogy fogom az önök segítségével keresztülvinni az életben, azt a tapasztalás, önök közreműködése, bölcs tanácsa, szorgalma és munkássága fogja meg­adni és remélem, hogy ebben nem fogok csalódni. (Élénk éljenzés.) Tudom jól, hogy sokszor lankadás, csügge­­dés, akár erkölcsi, akár anyagi bajok miatt, hatalmába keríti a tisztviselőt. De kérem még azokat is, a­kik küzdenek, ne feledjék el, hogy az ország legféltettebb kincseinek lelkiismeretes kezelői kell, hogy legyenek ; ne feledjék el azt a magasztos példát, melyet a legmagasabb, legna­gyobb hivatalnok, ő felsége, a király ad, (Lelkes éljenzés.) a­ki sok csalódásnak és sok bánatnak volt kitéve és mégis, mondhatom, bámulatos szorgalommal és kitartással, önfeláldozással napról-napra a legcsodála­tosabb munkát végzi. Ezt azért mondom, mert ha a lankadás vagy pediglen hanyagság következtében némely dolgok nem kellő időben vagy nem kellő módon intéztetnek el, azt csak mi tudjuk, a­kik a külvilágból jövünk be, hogy ebből mekkora károso­dása van a közönségnek, azt csak mi érezzük, a­kik anyagi, téren működtünk, hogy egy félszeg intézkedés vagy késedelem milyen nemzetgazdasági károkat okoz. Azért tehát azokhoz is, a­kik szenvednek, azokhoz is, a­kik küzdenek és egyáltalában mind­nyájunkhoz egyaránt szeretném azt a kérést intézni, hogy sohase feledkezzenek meg küzdelmet és ön­­feláldozást igénylő pályájukon sem a magasztos, fenséges példáról, sem az ország érdekeiről és követelményeiről, arról a nagy­közönségről, a­mely­nek mindnyájan egyen-egyen szolgálatában kell, hogy legyünk és csakis ennek érdekes szolgálatá­ban. (Igaz! Úgy van ! Élénk tetszés.) Én remélem t. uraim, hogy fölfogásomnak ebben a töredékes vázlatában osztoznak és ha osz­toznak, remélem, sikeres munkát fogunk végezni. Arról biztosíthatom mindnyájukat, hogy ki minél szebb munkát végez, annál jobban fogom nemcsak tisztelni, de szeretni is és ki minél nagyobb oda­adással szenteli magát föladatának, annál nagybb, odaadó barátra fog bennem találni. Isten éltesse önöket! (Hosszas, lelkes éljenzés.) A beszéd a tisztikarra mély hatást tett. A kultuszminisztériumban. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium tiszt­viselői kara ma délben tisztelgett Wlassics Gyula kultuszminiszter előtt abból az alkalomból, hogy a király újból kinevezte miniszterré, illetőleg állásá­­ban megerősítette. A tisztviselői kar nevében Zsi­linszky Mihály államtitkár mondott üdvözlő be­szédet. Hangsúlyozta a tisztviselőknek a miniszter személyéhez való ragaszkodását s arra kérte, hogy továbbra is jóakaratában tartsa meg hűséges társait a munkában. Wlassics miniszter megh­atottan megköszönte a szives ovációt. Nem várta ezt az üdvözlést, mert végre is, már hosszabb ideje dolgozik együtt a tisztviselőkkel s a múlt és a jövő közé a folyto­nosság kapcsa fűződik; de jól esett neki az üd­vözlés, mert a tisztviselők barátságának és szere­tőjének nyilvánulását látja benne. Ő felségének kegye folytán, melynek nagyságát — úgy­mond — alig érdemelte meg, továbbra is az eddig viselt állásban folytathatja a magyar kultúra érdekében való munkálkodást. De bárhová kerülne is, bár­milyen más helyen volna, már csak a kultúra lobo­gója alatt küzdene, egy sorban a tisztviselői karral. Az a négy esztendő, a melyet közös munkálkodás­ban együtt töltöttek, eltörülhetetlen bélyegként nyomult egyéniségébe s élete céljától többé el nem választható a magyar kultúra szent ügyének föl­­virágoztatása. Hosszas éljenzés kísérte ezeket a szavakat, melyek után a miniszter szívesen kezet szorított a tisztviselőkkel. A belügyminisztériumban. A belügyminisztérium tisztikarától ma dél­előtt búcsúzott el Perczel Dezső volt belügyminisz­ter. Jakabffy Imre államtitkár mondott búcsúzó beszédet, melyben rámutatott arra, hogy a távozó négy évi belü­gyminisztersége alatt sok munkával és fáradsággal összegyűjtötte azt a nagybecsű anyagot, melyet a közigazgatási reformjavaslatokban gondosan földolgozott. Ezzel értékes örökséget hagy hátra. Perczel Dezső kijelentette, hogy fáj neki az elválás attól a tisztikartól, mely mindig lelkesen támogatta. Büszkén fog visszaemlékezni az e kör­ben eltöltött esztendőkre és kéri a tisztikart, hogy a jövőben is jó emlékét őrizze meg. Beszéde vé­geztével a tisztikar minden egyes tagjával kezet szorított. A pártértekezletek. A szabadelvű párt. Nagy értekezlete volt ma este a szabad­elvű pártnak. Jóval két óra előtt a zsúfolt­ságig megteltek a szabadelvű klub termei jelenlegi és volt miniszterekkel, képviselőkkel, főispánokkal és főrendekkel. Feltűnt az utóbbiak sorában különösen Wekerle Sándor, a­ki hó­napok óta ma volt először látható a klubban. A visszalépett kabinet minden tagja eljött az értekezletre, Bánffy Dezső báró kivételével. Pontban két órakor hatalmas éljenzéstől kísérve, az elnöki emelvényre lépett Széll Kálmán. A pártelnök, Podmaniczky Frigyes dr. néhány meleg szóval üdvözölte, aztán átadta a szót a pártvezer ő Excellenciájának­. Széll Kálmán tartotta meg ezután előterjesztését a békealku pontozatairól. Előre bocsátotta, hogy politikai hitvallásának kezdettől fogva két alapgondolata volt: a ragaszkodás az 1867 évi XII. t.-c.-hez, melyet állandó alkotásnak tekint s a világos, határozott szabadelvű irány. Tántoríthatatlanul ragaszkodik ezekhez, mert csakis ezekkel lehet megvalósítani minden magyar ember ideálját, az egységes magyar nemzeti állam kiépítését. Lecsillapodván a riadó éljenzés, a­mely e szavait követte, áttért a miniszterelnök magára a békealkura, udvariasan emlékezvén meg előd­jéről, a­ki „azzal a gyors elhatározással, a­mely kiváló tulajdonságainak egyike s hazafias ér­zéssel kijelentette, hogy nem áll útjába a ki­bontakozásnak“. Pontonkint ismertette azután a békeegyezmény tartalmát s meggyőződésének egész erejével ajánlotta elfogadását. Nincs le­győzött és győztes, igy szólt, az egyedüli győző a haza. A kormány működésének, irányelveinek, más szóval programjának részletes ismerteté­sébe nem bocsátkozott Széll Kálmán, csakis annyit jegyzett meg, hogy ez irányelvekről holnap a Házban fog nyilatkozni. Igen figy­e­­lemreméltó kijelentéseket tett azonban beszé­dének befejező részében . A szabadelvű párt­hoz jött, a párthoz fordul, e pártra fog támasz­kodni, de szívesen fogadja mindazok támogatását is, a lelk e párt keretében hajlandók programját támogatni. A pártvezérséget úgy fogja föl, hogy szívesen meghallgatja mindenkinek néze­tét, de felelősségének tudatában nem fogad el semmiféle titkos vagy másnemű befolyásolást, csakis a párt egyetemének a fölfogását. A párt egyik alelnöke, Lukács Béla vá­laszolt a miniszterelnök szavaira, a­melyek, így szólt, „mindnyájunk osztatlan helyeslésével találkoztak.“ Nem lehet tagadni, tette hozzá, hogy a szövetkezett ellenzék obstrukciója súlyos helyzetbe juttatta az országot. Tarto­zunk önmagunknak annak kijelentésével, hogy a szabadelvű pártot legföljebb az a felelősség terheli, hogy nem tudott idején ura lenni az ob­­strukciónak. Teljes elismeréssel adózott ama kiváló érdemeknek, melyeket a párt volt ve­zére az ország iránt szerzett, de az nem aka­dályozhatja abban, hogy köszönetet ne mond­jon Széll Kálmánnak a béke érdekében való fáradozásáért. Végül pedig annak kimondását indítványozta, hogy az értekezlet elfogadja a megegyezést s a kormányelnök által jelzett program megvalósítására vállalkozott kormányt teljes odaadással támogatja. Rendkívül érdekes jelenet következett ezután: A háborupárt vezérembereinek fentartással való meghódolása. Tisza István gróf rámutatott a szituációnak arra az egy pontjára, melynél fogva nem tekinthet teljes megnyugvással a jövő elé. A házszabályok módosítását érti ez alatt és pedig nem a 204. §. ismeretes módosítás-ter­vezetét ; ezt hajlandó lett volna maga is elejteni oly kompromisszum kedvéért, a­mely teljes garanciát nyújtott volna a technikai obstrukció megismétlése ellen. A békepaktumban foglalt módosítások javulnak ugyan a helyzeten, e­e nem nyújtanak ily ga­ranciát. Aggodalmai mellett is elfogadta azon­ban a békealkut „nyitott szemmel annak hát­rányai és veszélyei iránt, de minden utógon­dolat nélkül.“ Pulszky Ágost azt a kérdést ve­tette föl : van-e a miniszterelnök kijelentésé­ben oly mozzanat, mely „amaz elvek mellett, melyeket a múltban vallottunk", következet­lenség nélkül lehetetlenné tenné az új kabinet támogatását ? Ily mozzanatot nem találván, el-­­­fogadta a kompromisszumot, bár „nem jutott el odáig, a­meddig a parlamentnek el kell jutni." Be­zárta a fölszólalók sorát Heltai Ferenc annak a kijelentésével, hogy helyesli ugyan a kúriai bíráskodási javaslatba pótlólag fölvett intéz­kedések intencióját, előre jelzi azonban, hogy magát a kúriai bíráskodás rendszerét elvi okoknál fogva nem fogadhatja el. Széll Kálmán miniszterelnöknek egy pár köszönő szava után a pártelnök egyhangúlag elfogadott­nak jelentette ki a békepontozatokat, illetőleg Lukács Béla indítványát. Bemutatta azután a pártelnök a disszi­­densektől vett értesítést, hogy egyértelmű meg­állapodásukhoz képpest visszatérnek a szabadelvű párt kötelékébe. Jéghideg némasággal fogadta az értekezlet ennek a levélnek a fölolvasását. Csakis a Csáliy Albin gróf nevének a fölolva­sásakor hangzott néhány éljenzés. * Az értekezletet hét órakor nyitotta meg Potlasaniczky F­rigyes báró ezzel a beszéddel: Tisztelt értekezlet! Miután a mai napon van először szerencsénk Széll Kálmán ő excellenciáját (Eljenzés), az új miniszterelnököt mint pártvezé­rünket tisztelhetni, azt hiszem, méltó hozzánk, hogy szives üdvözletet mondjunk neki. Éljen Széll Kál­mán ! (Lelkes éljenzés.) A mai értekezletnek első tárgya: pártvezérünknek, Széll Kálmán miniszter­­elnöknek felszólalása. (Helyeslés.) Széll K­álmán miniszterelnök: Igen tisztelt értekezlet! O cs. és ap. királyi felsége kegyességé­ből miniszterelnökké neveztetvén ki, siettem e párt kebelébe, hogy magamat és minisztertársaimat a pártnak bemutassam és, mint e pártból megalakult kormány elnöke, e pártnak szives támogatását,­­kérjem ki. (Élénk éljenzés.) Keresetlen, egyszerű­ szavakkal fogom a tisztelt értekezlet előtt kifejteni, mily alapon­­alakult meg e kormány és mik azok az elvek és mik azok az alapirányzatok, a­melyek e kormányt működésé­ben vezetni fogják. Talán nem fogja a tisztelt értekezlet szerénytelenségnek venni tőlem, a­ki immár harminc éve múlt, hogy sza­kadatlanul tagja vagyok a törvényhozásnak és keletkezte óta e pártnak tagja, hogy hosz­­szasan és részletesen fejtegessem, mi az én poli­tikai hitvallásom. (Úgy van!) Én azért röviden csak arra mutatok rá, hogy két alapvető gondolat az, a­mely az én politikámat képezi, mióta én politikáról gondolkodom és politikával foglalkozom. (Halljuk! Halljuk !). Az egyik: tántoríthatatlan ragaszkodás az 1867: XII. törvénycikkhez (Élénk helyeslés), a mit állandó alkotásnak tekintek, a melyhez tántoríthatatlanul ragaszkodom, annak igazi, valódi hamisítatlan értel­méhez, tartalmához, minden betűjéhez. (Élénk helyeslés.) A másik, talán azt sem kell bővebben fejte­getnem, a másik alapvető gondolata az én politikai meggyőződésemnek és irányzatomnak: szabatos, világos, határozott szabadelvű irány (Hosszas, élénk tetszés és éljenzés.); az a szabadelvű politika, a­mely hosszú évtizedek harcai és törekvései által elvekben jegecesedett meg, alkotásokban domboro­dott ki és szűrte le a maga törekvéseinek ered­ményeit (Igaz ! Úgy van !); úgy, a­mint én azzal magamat azonosítottam, a­mióta csak politikailag gon­dolkozom és melyért nagy és nehéz kérdésekben és időkben természetszerűleg minden habozás nélkül helyt álltam. (Élénk helyeslés.) Mert én is azt tar­tom, a­mit mindannyian, hogy ezzel a politikával lehet megvalósítani azt, a­mi minden magyar ember ideálja, az egységes magyar nemzet számára kiépíteni az egységes magyar államot (Élénk helyeslés.) intéz­ .

Next