Budapesti Hírlap, 1900. január (20. évfolyam, 1-30. szám)
1900-01-12 / 11. szám
A Vajdafy a vezetése alatt levő tanári testületet akkor is jól elkormányozta, a mikor a kézimunka tanítónőjén kivül csupa férfi alkotta s heves politikai vitákat kellett a nagy tajtékpipája füstfellegei mögül lecsillapítania, de jól elkormányozza most is, mikor az a sokkal nehezebb föladat hárul rá, hogy olyan tanítótestületet vezessen az ősz pátriárka, amelyben nem kevesebb, mint 12 nő jutott többségre. Mert bizony a leányok tanítása lassanként átsiklik a nők munkakörébe s ha a VII. kerületi polgári leányiskola hű marad a régi hagyományhoz, mely az igazgató gyár névvel ruházta föl eddig, azt is megéljük, hogy az új század az igazgatókat is ennek az iskolának a tanítónői közül szedi. — Az idő, Budapesten az idő borult, a hőmérséklet —6 fok, a levegő nyomása VGA S mm. volt. Magyarország nyugati részén még általános a havazás. Legmelegebb volt Cirkvenicán 4 fok, leghidegebb Árvaváralján —154 fok. A levegő nyomásának maximuma Szatmárott 766*4 min., minimuma Cirkvenicán 757'8 mmn. volt. Az oroszországi és biszkálai maximumok helyzetöket megtartották, a norvégországi depresszió pedig visszafejlődött. A földközi tengeri depresszió pedig Olaszország felé került és újból erősödött. Legmelegebb volt Roches-Pointban 10 fok, leghidegebb Moszkvában 22'0 fok. Bécsben 3'4, Rómában 49, Parisban 4'3, Berlinben 01, Pétervárott.13'3 fok volt a levegő hőmérséklete. Jóslat: További fagy s az ország délnyugati és déli felében havazás várható. (Adakozás.) Egy régi előfizetőnk Nagybányáról 8 koronát küldött az Örökimádás temploma és 4 koronát a hüdőbajosok szanatóriuma javára, Kovács Jolánka Tinnyéről pedig 8 koronát küldött a budapesti, szegények számára. Rendeltetése helyükre juttatjuk. — Ebéd a királynál.) Ma este — mint Bécsből jelentik — a királynál udvari ebéd volt, melyen Krieghammer báró hadügyminiszter, Uxkull gróf hadtestparancsnok, több tábornok, Belopotoczky tábori püspök, az orosz, olasz és német katonai attasék és több főrangú tiszt vett részt. (Milán király Budapesten.) Milán, Szerbia volt királya ma délelőtt meglátogatta Barlovácz főkonzul kíséretében a budapesti szerb királyi kereskedelmi múzeumot és állami ügynökséget. A múzeum tisztviselőinek élén a szerb alkonzul fogadta s jelentést tett a királynak az intézmény működéséről. Milán király megelégedéssel fogadta a jelentést s beírta nevét az emlékkönyvbe, aztán köszönetet mondva az alkonzulnak, lelkes zsiózás közben eltávozott a Hungária-szállóban levő lakására. Délután megjelent Zichy Jenő gróf társaságában a Nemzeti Szalon kiállításán. Nagy érdeklődéssel nézte végig a gazdag képtárt s meglepte a magyar képzőművészet fejlettsége. Milán király egy ..líiráló-képet meg is vásárolt. Este a Népszínházban volt Milán király, akit Fái Béla titkár fogadott. Az igazgatósági páholyban foglalt helyet Zichy Jenő gróffal s nagy tetszéssel nézte végig a Kadét kisasszony előadását. Milán király többször megtapsolta Küry Klára énekét és táncát. Az előkelő vendégek a második felvonás végén távoztak. A szerbek volt királya az éjjeli expresszvonattal Nisbe utazott. — (A miniszterelnök látogatása.) Bécsből jelentik, hogy Széll Kálmán miniszterelnököt ma délelőtt Lajos Viktor kir. herceg, délután pedig Mária Terézia kir. hercegnő fogadta. — (Delegációs ebéd.) Bécsből jelentik : Golubovszki gróf külügyminiszternél és nejénél ma volt a második delegációs ebéd, amelyen ott voltak : Vetter gróf és Szapáry gróf a delegációk elnökei, Kállay közös pénzügyminiszter, Berzeviczy, Bolgár, Jázsuha, Horánszky, Nikolics, Pulszky, Rudnyánszky, Sperecz, Szerb, Szilágyi, Sztáray gróf, Tolnay és Zichy gróf magyar delegátusok, Chetek gróf, Deym gróf, Hoffmann Ferenc dr., Jávorszky, Kordan apát, Pergelt dr., Oppenheimer báró, Riegler, Schneider, Zanetti osztrák delegátusok, Szentgyörgyi osztályfőnök, Jekelfalussy altábornagy, Mérey követségi tanácsos. Tallinn báró és Gagern báró osztálytanácsosok. Mitscha udvari titkár és Erb báró udvari fogalmazó. (Damjanicsné és a mezőtúriak.) Mezőtúr város képviselőtestülete a múlt évi október 6-án tartott gyászközgyűlésen táviratban üdvözölte a hős tábornok özvegyét, Damjanicsnét, ki — mint levelezőnk írja — az üdvözlésre a következő választ küldte a város polgármesteréhez : Igen tisztelt polgármester úr! Meghatott érzéssel és köszönettel vettem Mezőtúr város képviselőtestülete hazafias üdvözletét, e gyöngéd figyelemben találom imádott emlékű vértanú férjem iránti kegyeletének nyilatkozatát. Isten áldd meg a magyart ! Honleányi meleg üdvözléssel: Damjanics János özvegye. A város ezt a levelet kartonra huzatta és berámáztatta, a Kaszárnya-utcát pedig Damjanicsutcának nevezte el. — (Uj kanonok.) A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Fodor Sándor szepsii esperes plébánosnak a kassai székes káptalanban fokozatos előléptetés folytán megüresedett idősb mesterkanonokságot adományozta. — (Katonai attasék az angol-bur háborúban.) Egy magyar ember, aki a Fokvárosban él, levelet irt egyik budapesti ismerősének. Elmondja benne, hogy a külföldi katonai attasék mellé futárnak szerződött s már útban is vannak Ladysmith felé. A múlt hónap közepéről keltezett levél fölsorolja név szerint azokat a katonatiszteket, akik mint attasék végig nézik a háborút az angol táborból. Az expedíció tagjai ezek : Herbert angol ezredes, aki az expedíció feje, Lutthitz báró kapitány Németország, Slakhovitch ezredes Oroszország, Gentilini őrnagy Olaszország, I’Amadé kapitány Franciaország, Trimmel kapitány Ausztria-Magyarország és Slocum kapitány az Egyesült-Államok részéről. Az expedícióban még résztvesz : a futár, hat angol katona, egy ordonánc, egy szakács, négy lovász nyolc lóval. (Házasság.) Kézdi-csomortáni és alsó- és felső-torjai Mike Kálmán cs. és kir. huszárfőhadnagy eljegyezte bodoki és oltszemi Barabás Erzsikét Budapesten. Zala József Iglóról eljegyezte Kiss Ernesztinát Budapesten . Kaszlelovics József Trencsén-Tyerhováról eljegyezte Krehnyay Emmát, Krehnyay Ede leányát Árva-Váralján. Humayer Ferenc január 11-én vezette oltárhoz Engl Lottikát, özvegy Engel Károlyné leányát Budapesten. (Draskovích Károly gróf halála.) Emlékezetes még Draskovích Károly gróf szerencsétlensége : vadászat közben véletlenül elsült a puskája, fején találta és borzalmas sebet ejtett rajta. A golyó elszakította a fiatal gróf koponyájának egy részét; a seb olyan volt, hogy már akkor nem igen bíztak a sebesült fölépüléséhez. Az orvosi tudomány azonban egy időre megtartotta az életnek, olyképpen, hogy a hiányzó koponyarészeket érclemezekkel pótolták. A gróf álllapota azonban nemrég egyszerre nagyon rosszra fordult. Családja kénytelen volt őt egy bécsi gyógyító intézetbe vinni, ahol kétszer is megoperálták. Az operációk azonban nem sikerültek, a gróf egyre rosszabbul lett s ma este fél kilenc órakor — mint bécsi tudósítónk táviratozza — a halál megváltotta szenvedéseitől.— (Gyászrovat.) Tarczalovits Sándor székesfővárosi mérnök január 10-én ötvenöt éves korában Budapesten meghalt. Schön Jakab paszomány-gyárost, ki a minap hunyt el, ma délután temették. A végtisztességen, a családtagokon kivül, nagyszámú közönség jelent meg, főleg iparosok és kereskedők. A paszomány-gyár munkásai egykori főnökük koporsójára díszes koszorút helyeztek. A halottat az új temetőben helyezték örök nyugalomra. (Szabadság-szobor Kassán.) Kassán, Münster Tivadar polgármester elnöklésével bizottság alakult, amely a Kassához fűződő szabadságharcbeli események emlékét a város fejterén szoborral akarja megörökíteni. A szükséges pénzt, mint tudósítónk írja, már csaknem mind összegyűjtötték. A bizottság most Mátray Lajos szobrászt megbízta a minták elkészítésével s elhatározta, hogy a szobrot a kis sétatéren helyezik el. A leleplezés a nyáron lesz. (A belga királyné papagálya. ) Egy párisi lap mulatságos történetet közöl a belga udvarból. Nemrég történt, hogy a belga királyné egy előkelő ember gyermekének ajándékot akart küldeni és meghagyta, hogy vegyenek egy papagályt. Természetesen a legszebb és legjobban kitanított papagályt vették meg a királyné számára. A madárkereskedő nagyon földicsérte az állatot, hogy kitűnően van nevelve. Alig hozták a papagályt a palotába, mikor az állat hangosan kezdett rikácsolni: — Le a papiroskirálylyal! Éljen a köztársaság! A megrémült udvari cselédek azonnal el akarták pusztítani az illetlen állatot, de a királyné megkegyelmezett neki. Most aztán próbálták az állatot újra kitanítani. Ez végre sikerült is s most már szalonképes a királyné papagálja. Letett régi rossz szokásáról s folyton, azt kiabálja: — Éljen a király! Éljen a királyné! — (Nagy idők tanúja.) A debreceni orvosi karnak egyik érdekes tagja hunyt el tegnap : Kempf d’Augreth József, a kinek igen változatos élete volt. Mint honvédszázados részt vett Kempf a szabadságharcban. Azután emigrált és beutazta a világot. Később hazajött és Debrecenben telepedett meg, ahol a legkeresettebb orvosok közé tartozott. I De nyugtalan lelke megint külföldre hajtotta. A ' 70-es évek elején kivándorolt Ausztráliába és be barangolta a Csendes Óceán szigetvilágát. Feleséével, aki öt évvel ezelőtt halt meg, a sík tengeren, a hajón esküdött meg. A déli földtekéről sok ritkaságot küldött haza emlékül debreceni barátainak. Mikor 3—4 év múlva hazajött a Fidsi szigetekről, gazdag néprajzi gyűjteményt is hozott magával, amelyet a debreceni kollégiumnak ajándékozott. Az 1876—77-diki orosz-török háborúban szolgálatait fölajánlotta a szultánnak, aki ezredesi ranggal törzsorvosnak nevezte ki. De a mohamedán környezetet is hamar megunta. Újra Debrecenben telepedett le s itt fejezte be életét nyolcvankét éves korában. Sokáig élt jólétben, olykor szép vagyont is gyűjtött, de olyan szegényen halt meg, hogy legutoljára már csekély honvédszázadosi nyugdijából és az orvos-gyógyszerész egyesület segítségéből tengődött. Pápay István, a kabinetiroda néhai főnöke özvegyének született KüzdiKempf) Teréziának közeli rokona volt. (Nemzetiségi akció a magyar ipar ellen.) Mint levelezőnk értesít, az erdélyrészi szász és román körökben, különösebben pedig Nagy- Szebenben bizonyos szász és román urak tervbe vették a magyar ipar bojkottálását. Közelebbről egy bizalmas értekezletet tartottak, amelyben a bojkott keresztülvitelének részleteivel foglalkoztak. Az értekezlet eredménye egyelőre egy végrehajtó, illetőleg tanulmányozó bizottság kiküldése volt. E bizottság feladata kipuhatolni, hogy mennyiben lehetne rábírni a szász és román üzletembereket arra, hogy magyar gyáraktól és iparosoktól semmit se vegyenek, hanem összes szükségleteiket osztrák, vagy külföldi iparosoktól és gyáraktól szervezzék be. Ha a bizottság puhatolódzásai kedvezők lesznek, akkor a román és szász fogyasztó közönség között is megindítják a bizalmas társadalmi szervezkedést arra a célra, hogy a magyar ipar termékeinek bojkottja az erdélyrészi nemzetiségi körökben mentol általánosabb és erősebb legyen. Ez ebben a formában oly rémítő szamárság, hogy föltétlenül kételkednünk kell benne. Mert hiszen magyar ipar alatt belföldi termelést értünk, amit nem csak magyar nyelvű iparosok készítenek, hanem szászok is, tótok is, románok is. (A Petőfi ház) javára január 10-ig a következők adakoztak : Füzesséry György varasmnói főszolgabíró gyűjtése 93 korona, a jászberényi kir. járásbíróság küldeménye 2 korona, a lévai főszolgabíró gyűjtése 39 korona 80 fillér, Wagner Emánuel küldeménye Selmecbányáról 3 korona 30 fillér, a magyar királyi 23. honvédgyalogezred tisztikarának gyűjtése 18 korona, Chudovszky Géza u.becskereki királyi ügyész küldeménye 3 korona 80 fillér, a liszlenai (Árva megye) főszolgabíró gyűjtése 7 korona, a dobsinai polgármesteri hivatal küldeménye 16 korona, a Böszörményi Elek csengeri főszolgabíró folytatólagos gyűjtése 8 korona, a besztercebányai ker. és iparkamara küldeménye 4 korona 30 fillér, Csanád vármegye főpénztára 133 korona 6 fillér, a Pesti Napló gyűjtése 53 korona 10 fülér, a Budapesti Hírlap gyűjtése 37 korona 30 fillér, az I. honvédkerületi parancsnokság törzsétől 4 honvéd tiszt adománya 6 korona, Ábrányiné Katona Klementin gyűjtése 70 korona, a pozsonyi IV. honvédkerület tisztikarának gyűjtése 51 korona. Az adományokat a pesti hazai első takarékpénztárnál gyümölcsöző főösszeghez csatolták. (A törzstiszti vizsga halottja.) A komáromi 12. számi gyalogezrednek legöregebb kapitánya, Höchsman Hippolit — mint tudósítónk táviratozza — a vár mellett elterülő sétatéren főbe lőtte magát és szörnyet halt. A negyvenkilenc éves katona, akit Komárom társaséletében jól ismertek és szerettek, azért követte el tettét, mert a törzstiszti vizsgán nem eresztettük át. Érdekes, hogy Höchsmannak egy testvére, aki tanítónő volt Bécsben, három év előtt szintén agyonlőtte magát. (Magyar leányiskolák Pázisban.) A közoktatásügyi miniszter intézkedésére a héten küldték el a párisi kiállításra a következő magyar leányiskolák tárgyait: a besztercebányai és szegedi állami felsőbb leányiskolák épületének akvarell-képét, a budapesti állami felsőbb leányiskola rajzait és írásbeli dolgozatait, a soproni felsőbb leányiskola rajzait és kézimunkáit, a temesvári felsőbb leányiskola kézimunka dolgozatait. A küldött tárgyakon lehetőleg a magyar stílust és szülést képviselik. (Egy cisztercita főgimnázium a magyar iparért.) A székesfehérvári cisztercita főgimnázium tanári kara minap tartott ülésén elhatározta, hogy a tanulóifjakat a magyar ipar pártolására fogja buzdítani és a magyar gyárakban készült iskolai szerek vásárlására fogja utasítani. E határozatot levélben tudatták az érdekelt székesfehérvári kereskedőkkel. BUDAPESTI HÍRLAP, (11. sz.)'JOO. január 12.