Budapesti Hírlap, 1900. június(20. évfolyam, 149-177. szám)
1900-06-01 / 149. szám
, hogy a pusztában körülvették az angolok s nem menekülhetett, de védelmezte magát oly hősiséggel, mely szinte páratlan, három napi menetelés után hét napig csatázva éjjel-nappal, mig az éhség megadásra nem kényszeritő. Ez a balszerencse fordulópontja a háborúnak, de még azután is három hónapig folyt a reménytelen küzdelem, melyben mindig kereskedő búr csapatok, sokszoros sikerrel állottak ellent, a mindig növekedő angol erőknek. Igazán, csakis a teljes kimerülés vetett véget a búrok ellenállásának. Mert melyik népfölkelés tart ily sokáig és hogyan bírhassa ki egy tartalék és fölszerelés nélkül való néphadsereg nyolc hónapnál tovább a folytonos hadviselést oly túlnyomó ellenséggel szemben ? Európa és Amerika kormányai egyaránt érzéketlenek voltak és maradtak a burok minden kérésére, hogy békét közvetítsenek. Transzvál messze van, hasznot tőle nem vártak, Anglia pedig nem bánta, ha a népek rokonszenvét elvesztette. Biztosítva lévén, hogy be nem avatkoznak, tudta, hogy célját előbb-utóbb eléri. De ha csak sejtette volna, hogy mennyi ember és pénz áldozatába kerül e háborús presztízse mennyit szenved miatta, aligha megkezdte volna. Krüger és Steyn sem üzennek hadat, inkább elfogadják Anglia legméltatlanabb követeléseit, ha ezt a végét előre látják elszánt politikájuknál. Kevesebbre becsülték az angol sereget, mit Afrikába küldhet és nem hitték, hogy Európa teljesen cserben fogja őket hagyni, mint ahogy történt. Mégis úgy tetszik nekünk, hogy a búr nemzetre ez a háború nem hozott halált föltámadás nélkül és azt tűiszszük, hogy Angliára ez a hódítás nem jelenti hatalmának és tekintélyének növekedését. Az angolok megnyerték, amit akartak, az aranybányákat, a gyémántmezőket és az egyeduralmat Déli-Afrikában s az összeköttetést Egyiptom, Szudán és dél-afrikai gyarmataik között. Megalapították az angol-afrikai birodalmat, melyről azt hitték, hogy Oránzs és Transzvál nélkül nem volna teljes és biztos. De a háború kiűzte az angolokat a buroklakta vidékről s azok nem mind fognak oda visszatérni. Uj gyarmatosok sem szívesen fognak oda telepedni, ahol mindenki gyűlöli őket. A szakítás angolok és hollandusok között egész Déli-Afrikában teljes és örök. A holland nép soha sem fog megbarátkozni az angol uralommal. Az angolok ott csak kereskedők és vállalkozók, vagy hivatalnokok és katonák, kik hazájukba visszatérnek, ha kiszolgáltak vagy meggazdagodtak. A hollandok bennszülöttek és földművelők s az afrikai égalj alatt gyorsan szaporodnak. Idáig négy vagy öt államban vagy gyarmatban szétszórva éltek, most kényszerítve az angol uralom alatt egyesittetnek. Az abszolutizmus nem tarthat sokáig s a burok, e hideg, zárkózott és számító nép csakhamar elfoglalja helyét a községi önkormányzatban s a gyarmati törvényhozó testületekben. Az angol kormányzók és lakosok soha sem tehetik Transzvált és Oránzst angollá, ami a Fokgyarmattal és Natáliát sem sikerült nekik. Ha azután valamikor e században Angliának háborúja lesz Oroszországgal Ázsia birtokáért vagy Amerikával a tengerek uralmáért, vagy Franciaországgal Afrika tulajdonáért, a szabadságra vágyó burok mindig Anglia ellenségeinek pártosai és szövetségesei lesznek. Ezt érte el Anglia, midőn szabadságszerető hagyományaival szakítva a burok hazáját elfoglalta, támogatják, mintsem hogy könyörtelenül el hagynák esni, vagy kegyetlenül még lökdösik, hogy egyensúlyát veszítse. Beszélgessenek az ifjúval. Az egyetemen még értem, hogy a dolog másképp van. Ott a tanár nem ismerheti mind a tanítványait, nem is mindig a maga tanítványait vizsgálja, nem is felelős a tudásukért, mert nem kényszerítheti, hogy tanuljanak, nagy állami érdekek is fűződnek hozzá, hogy akinek diplomát adunk, az járatos legyen abban az ügyben, amelynek elintézésére képesítjük. De a középiskolában, az érettségi vizsgálaton? ! Annak a vizsgálatnak voltakép nem szabadna egyébnek lenni, legalább az esetek túlnyomó számában, mint puszta formalitásnak. Én, a vizsgáló tanár, bemutatom a fölöttes hatóságomnak, mit tanultak tőlem az ifjak nyolc éven keresztül. Ez hasznos intézmény, igen jó, ha idegen szem nézi az én tanításom végső eredményét, kitűnik, hol vannak bajok, mert a tanár nem csalhatatlan, a rendszer sem az, beszéljük meg, miket tapasztaltunk és figyeljük meg alaposan a jelenségeket. De ezt , az alkalmat nem szabad arra fölhasználni, hogy a gyermekeket kínpadra feszítsük. Az érettségi vizsgálat a fölöttes hatóság számára fontos tanulságok kutforrása, a tanárra nézve a számadás alkalma, de a tanulóra nézve ne legyen egyéb, mint formalitás, bemutatása annak, amit nem az utolsó héten, hanem nyolc éven át tanultak az ifjak. Most pedig valóságos kin és gyötrődés és rosszkedvű examiniátorok esetében, akik, fájdalom, nem ritkák, a vérlázító kegyetlenségek halmozása. Ha ez így megy tovább, akkor nincs hatalom, mely az érettségi vizsgálat rendszerét életben tudná tartani. A szülők fölháborodása el fogja söpörni a föld színéről és éppenséggel nem lesz kár érte. Vagy nem lesz olyan, amilyen, vagy meg fog szűnni egészen. De a vizsgálati rendszer csak egyik funkciója az iskolának, ennek a baja mélyebb bajokra utal. Az ember elgondolja, milyen fontos ez az egész iskolaügy, mennyit költünk rája, mennyit okoskodunk róla, folyton reformáljuk és a dolgok nem mennek jól. Jóakaró emberek is mondják, hogy a vizsgálatok mai trendje nélkül még kevesebbre mennénk, a magyar fiút másképp nem lehet tanulásra bírni, az érettségi vizsgálatokon kitűnik, hogy nagyon sok fiú nem tud magyar mondatot megszerkeszteni, nem tud egyszerű gondolatot megstilizálni, mit csináljunk Velük, bocsássuk-e így amint, vannak az egyetemre, hogy ott még inkább leszállítsák a tanítás színvonalát? De kérdem, mit használ, ha megbuktatjuk? Csak tudományos fölháborodásunknak teszünk eleget, csak megboszuljuk a tudománynyal űzött gúnyt, a bajt nem gyógyítjuk, ezek a bukottak egy évvel később mégis mind az egyetemen lesznek, csak megalázva, csak demoralizálva, csak tudatlanabbul. Az egyetemen is hasonlót tapasztalunk. A vizsgálatokon ott is a diák rendszerint csak egyszer bukik, mégpedig hallatlanul tömegesen, azután mégis keresztül megy, mondjuk, hogy a tudásnak valamivel fényesebb mázával, de bizony csak már az, nem élő valóság a tanuló lelkében. Kimondjuk, ha megköveznek is érte, hogy Magyarországon a műveletlen és tudatlan diplomások száma óriási és ha a magyar okosság és józanság nem volna, mely az élet iskolájában tanul legtöbbet, még rosszabbul állanának dolgaink. A magyar férfin pótolja azt, amit a magyar ifjú és amit a magyar iskola mulasztott, azaz pótolja, amit lehet pótolni, mert nem mindent lehet. Vannak dolgok, amiket az iskolában kell megtanulni, egy darab államosítás. Holnaphoz egy hétre veszi a képviselőház tárgyalás alá a kormánynak azt a fontos törvényjavaslatát, mely az állatorvosi közszolgálat államosításáról rendelkezik. Ez a törvényjavaslat egyik kiszakított darabja a közigazgatás általános reformjának. A küszöbön álló külföldi kereskedelmi szerződési tárgyalásokra való tekintettel mellőzhetetlen volt az állatorvosi szolgálat államosításának sürgős és előzetes megvalósítása , a kormány azonban gondoskodott arról, hogy ez a közigazgatási reform irányelveivel összhangban és aként történjék, hogy ezt a részleges államosítást minden nehézség nélkül be lehessen illeszteni annak idején a közigazgatás egyetemes államosításának a kereteibe. Értesülésünk szerint az elsősorban érdekelt kormányzati ágazatok, a belügyi és a földművelési minisztériumok között folyt beható tárgyalások előzték meg a végleges szövegezését ennek,a törvényjavaslatnak, melyet joggal úgy tekinthetni, mint mutatót a közigazgatás általános reformjából, mint ismertetését azoknak az elveknek, melyekre a készülő nagy reform mi fektetve lesz. Hogy csak egyet emeljünk ki, a törvényjavaslat ama része, mely az állategészségügyi közegekre vonatkozó fegyelmi eljárást szabályozza, elvi részében teljesen azonos az összes állami tisztviselőkre vonatkozó, nagyjában már el is készült új fegyelmi törvényjavaslat dispozícióival. Egyéb irányokban is érdekes következtetések vonhatók a törvényjavaslatból arra, hogy milyenek lesznek a közigazgatás általános reformjának megfelelő intézkedései. Brankovics pátriárka összeférhetetlensége. Mai számunkban említettük, hogy Gruics újvidéki ügyvéd, a szerbek egyik vezére, Brankovics György pátriárka ellen a delegációhoz összeférhetetlenségi esetet jelentett be. A bejelentés, amely tulajdonképpen a delegátusoknak szóló levél, három részből áll. Az első rész a delegáció elnökéhez, Szilágyi Dezsőhöz intézett bejelentés, a másik Szilágyi Dezsőnek e bejelentésre adott válasza, a harmadik felszólítás a delegátusokhoz. Gruics május 13-án küldte el bejelentését Szilágyi Dezsőnek, amelyben figyelmezteti a főrendiházat is, hogy Brankovics pátriárka vizsgálat alatt áll, a főrendiház csak akkor küldhette volna ki, úgymond, ha Brankovics György pátriárkának olyan erkölcsi kvalifikációja volna, amely a közbecsüléssel, a polgári és itt első helyen az egyházi törvényekkel nem ellenkeznék. De az 1838. évi azért vagyunk kulturnép és nem kezdhetünk minden dolgot él mtről. A magyar intelligenciának ez a legnagyobb baja : tudásának iskolai alapja gyönge. Körben forgunk. Mondják, előbb legyen az iskola és a tanulás jobb, akkor majd reformáljuk a vizsgálatok rendszerét, kevesbítjük számukat, könnyebbé teszszük őket, illetőleg maguktól lesznek majd akkor könnyebbek. De hasonló joggal mondhatja valaki, a mai vizsgálati mód és rendszer oly baj, mely az iskola szellemére kihat és lehetetlenné teszi még a jó tanítást is, még kevésbbé a jó tanulást. Ezt a francia példa is bizonyítja. Ott az egész tanulás hosszú időn át dresszult volt a vizsgálatokra és ezt annyira megsínylette a nemzet intelligenciája, hogy harminc évi folytonos reformmunka sem tudta egészen jóvá tenni a bajokat. Melyik félnek van igaza? Nem lehetne-e mindkét bajon egyszerre segíteni, a tanítás módját is javítani, a vizsgálatok rendjét is megváltoztatni, amint az alagutakat is mindkét végükön egyszerre kezdik fúrni? Nem tartom lehetetlennek. Bizonyos azonban előttem két dolog. Az első az, hogy a vizsgálatiszony oly valóságos baja egész iskolaügyünknek, melyen nem szabad a vizsgálaton túl levőknek könnyen túltenniök magukat, viccekkel vagy olcsó vigasztalódásokkal. Akik annyira félnek a vizsgálatoktól, azok rosszul tanultak, akik rosszul tanultak, azoknak legalább is egyik részét rosszul tanították. Ezt tudnunk kell, különben egy lépéssel sem mehetünk előre. A vizsgáló urak pedig ne tetézzék a bajt azzal a rideg maguk tartásával, mely a holtra ijedt diákokat végkép leteríti. Mellékesen: Mily szívtelen, száraz lelkű és ifjusággyűlölő urak azok, kik a vizsgálatokon vihumai és maguk viseletével az ifjú válságos helyzetét még súlyosbítják ! Persze abszolút BUDAPESTI KIRIJAP. (149. sz.) 1900. jraius , Budapest, máj. 31.