Budapesti Hírlap, 1900. június(20. évfolyam, 149-177. szám)

1900-06-01 / 149. szám

, hogy a pusztában körülvették az angolok s nem menekülhetett, de védelmezte magát oly hősiséggel, mely szinte pá­ratlan, három napi menetelés után hét napig csatázva éjjel-nappal, mig az éhség megadásra nem kényszeritő. Ez a balszerencse forduló­pontja a háború­nak, de még azután is hár­om hónapig folyt a reménytelen küzdelem, melyben mindig kereskedő búr csapatok, sok­szoros sikerrel állottak­ ellent, a mindig növekedő angol erőknek. Igazán, csakis a teljes kimerülés vetett véget a búrok ellenállásának. Mert melyik népfölkelés tart ily sokáig és hogyan bírhassa ki egy tartalék és fölszerelés nélkül való néphadsereg nyolc hónapnál tovább a folytonos hadviselést oly túlnyomó el­lenséggel szemben ? Európa és Amerika kormányai egyaránt érzéketlenek voltak és ma­radtak a burok minden kérésére, hogy békét közvetítsenek. Transzvál messze van, hasznot tőle nem vártak, Anglia pedig nem bánta, ha a népek rokon­­szenvét elvesztette. Biztosítva lévén, hogy be nem avatkoznak, tudta, hogy célját előbb-utóbb eléri. De ha csak sejtette volna, hogy mennyi ember és pénz áldozatába kerül e háború­s presz­tízse mennyit szenved miatta, aligha megkezdte volna. Krüger és Steyn sem üzennek hadat, inkább elfogadják Anglia legméltat­lanabb követeléseit, ha ezt a végét előre látják elszánt politikájuknál­. Keve­sebbre becsülték az angol sereget, mit Afrikába küldhet és nem hitték, hogy Európa teljesen cserben fogja őket hagyni, mint a­hogy történt. Mégis úgy tetszik nekünk, hogy a búr nem­zetre ez a háború nem hozott halált föltámadás nélkül és azt tűiszszük, hogy Angliára ez a hódítás nem jelenti ha­talmának és tekintélyének növekedését. Az angolok megnyerték, a­mit akartak, az aranybányákat, a gyémánt­mezőket és az egyeduralmat Déli-Afri­­kában s az összeköttetést Egyiptom, Szudán és dél-afrikai gyarmataik között. Megalapították az angol-afrikai birodal­mat, melyről azt hitték, hogy Oránzs és Transzvál nélkül nem volna teljes és biztos. De a háború kiűzte az ango­lokat a buroklakta vidékről s azok nem mind fognak oda visszatérni. Uj gyarmatosok sem szívesen fognak oda telepedni, a­hol mindenki gyűlöli őket. A szakítás angolok és hollandusok kö­zött egész Déli-Afrikában teljes és örök. A holland nép soha sem fog meg­barátkozni az angol uralommal. Az angolok ott csak kereskedők és vállalko­zók, vagy hivatalnokok és katonák, kik hazájukba visszatérnek, ha kiszolgáltak vagy meggazdagodtak. A hollandok bennszülöttek és földművelők s az afrikai égalj alatt gyorsan szaporod­nak. Idáig négy vagy öt államban vagy gyarmatban szétszórva éltek, most kényszerítve az angol uralom alatt egyesittetnek. Az abszolutizmus nem tarthat sokáig s a burok, e hideg, zár­kózott és számító nép csakhamar el­foglalja helyét a községi önkormány­zatban s a gyarmati törvényhozó tes­tületekben. Az angol kormányzók és lakosok soha sem tehetik Transzvált és Oránzst angollá, a­mi a Fokgyarmattal és Natáliát sem sikerült nekik. Ha azután valamikor e században Angliá­nak háborúja lesz Oroszországgal Ázsia birtokáért vagy Amerikával a tengerek uralmáért, vagy Franciaországgal Afrika tulajdonáért, a szabadságra vágyó burok mindig Anglia ellenségeinek pártosai és szövetségesei lesznek. Ezt érte el Anglia, midőn szabad­­ságszerető hagyományaival szakítva a burok hazáját elfoglalta, támogatják, mint­sem hogy könyörtelenül el hagynák esni, vagy kegyetlenül még lökdösik, hogy egyensúlyát veszítse. Beszélgessenek az ifjúval. Az egyetemen még értem­, hogy a dolog másképp van. Ott a tanár nem ismerheti mind a tanítványait, nem is mindig a maga tanítványait vizsgálja, nem is felelős a tudá­sukért, mert nem kényszerítheti, hogy tanulja­nak, nagy állami érdekek is fűződnek hozzá, hogy a­kinek diplomát adunk, az járatos legyen abban az ügyben, a­melynek elintézésére képesítjük. De a középiskolában, az érettségi vizsgálaton? ! Annak a­ vizsgálatnak voltakép nem szabadna egyébnek lenni, legalább az esetek túlnyomó számában, mint puszta forma­litásnak. Én, a vizsgáló tanár, bemutatom a fölöttes hatóságomnak, mit tanultak tőlem az ifjak nyolc éven keresztül. Ez hasznos intéz­mény, igen jó, ha idegen szem nézi az én ta­nításom végső eredményét, kitűnik, hol vannak bajok, mert a tanár nem csalhatatlan, a rendszer sem az, beszéljük meg, miket tapasztaltunk és figyeljük meg alaposan a jelenségeket. De ezt , az alkalmat nem szabad arra fölhasználni, hogy a gyerme­keket kínpadra feszítsük. Az érettségi vizsgá­lat a fölöttes hatóság számára fontos tanulsá­gok kutforrása, a tanárra nézve a számadás alkalma, de a tanulóra nézve ne legyen egyéb, mint formalitás, bemutatása annak, a­mit nem az utolsó héten, hanem nyolc éven át tanultak az ifjak. Most pedig valóságos kin és gyötrő­dés és rosszkedvű examiniátorok esetében, a­kik, fájdalom, nem ritkák, a vérlázító kegyet­lenségek halmozása. Ha ez így megy tovább, akkor nincs hatalom, mely az érettségi vizsgá­lat rendszerét életben tudná tartani. A szülők fölháborodása el fogja söpörni a föld színéről és éppenséggel nem lesz kár érte. Vagy nem lesz olyan, a­milyen, vagy meg fog szűnni egészen. De a vizsgálati rendszer csak egyik funkciója az iskolának, ennek a baja mélyebb bajokra utal. Az ember elgondolja, milyen fontos ez az egész iskolaügy, mennyit költünk­­ rája, mennyit okoskodunk róla, folyton refor­­­­máljuk és a dolgok nem mennek jól. Jóakaró­­ emberek is mondják, hogy a vizsgálatok mai t­rendje nélkül még kevesebbre mennénk, a ma­gyar fiút másképp nem lehet tanulásra bírni, az érettségi vizsgálatokon kitűnik, hogy na­gyon sok fiú nem tud magyar mondatot meg­szerkeszteni, nem tud egyszerű gondolatot megstilizálni, mit csináljunk Velük, bocsássuk-e így a­mint, vannak az egyetemre, hogy ott még inkább leszállítsák a tanítás színvonalát? De kérdem, mit használ, ha megbuktatjuk? Csak tudományos fölháborodásunknak teszünk eleget, csak megboszuljuk a tudománynyal űzött gúnyt, a bajt nem gyógyítjuk, ezek a bukottak egy évvel később mégis mind az egyetemen lesznek, csak megalázva, csak de­moralizálva, csak tudatlanabbul. Az egyetemen is hasonlót tapasztalunk. A vizsgálatokon ott is a diák rendszerint csak egyszer bukik, még­pedig hallatlanul tömegesen, azután mégis keresztül megy, mondjuk, hogy a tudásnak valamivel fényesebb mázával, de bizony csak már az, nem élő valóság a tanuló lelkében. Kimondjuk, ha megköveznek is érte, hogy Magyarországon a műveletlen és tudatlan diplomások száma óriási és ha a ma­gyar okosság és józanság nem volna, mely az élet iskolájában tanul legtöbbet, még rosszabbul állanának dolgaink. A magyar férfin pótolja azt, a­mit a magyar ifjú és a­mit a magyar iskola mulasztott, azaz pótolja, a­mit lehet pótolni, mert nem mindent lehet. Vannak dolgok, a­miket az iskolában kell megtanulni, egy darab államosítás. Holnaphoz egy hétre veszi a képviselőház tárgyalás alá a kor­mánynak azt a fontos törvényjavaslatát, mely az állatorvosi közszolgálat államosításáról ren­delkezik. Ez a törvényjavaslat egyik kiszakí­tott darabja a közigazgatás általános reform­jának. A küszöbön álló külföldi kereskedelmi szerződési tárgyalásokra való tekintettel mel­lőzhetetlen volt az állatorvosi szolgálat államo­sításának sürgős és előzetes megvalósítása , a kormány azonban gondoskodott arról, hogy ez a közigazgatási reform irányelveivel összhangban és aként történjék, hogy ezt a részleges álla­mosítást minden nehézség nélkül be lehessen illeszteni annak idején a közigazgatás egyetemes államosításának a kereteibe. Értesülésünk sze­rint az első­sorban érdekelt kormányzati ága­zatok, a belügyi és a földművelési minisztériu­mok között folyt beható tárgyalások előzték meg a végleges szövegezését ennek,a törvényjavaslat­nak, melyet joggal úgy tekinthetni, mint mutatót a közigazgatás általános reformjából, mint ismer­­tetését azoknak az elveknek, melyekre a ké­szülő nagy reform­ mi fektetve lesz. Hogy csak egyet emeljünk ki, a törvényjavaslat ama része, mely az állategészségügyi közegekre vo­natkozó fegyelmi eljárást szabályozza, elvi ré­szében teljesen azonos az összes állami tiszt­viselőkre vonatkozó, nagyjában már el is ké­szült új fegyelmi törvényjavaslat dispozícióiva­l. Egyéb irányokban is érdekes következtetések vonhatók a törvényjavaslatból arra, hogy milyenek lesznek a közigazgatás általános re­formjának megfelelő intézkedései. Brankovics pátriárka összefér­h­etetlenség­e. Mai számunkban említettük, hogy Gruics újvidéki ügyvéd, a szerbek egyik vezére, Brankovics György pátriárka ellen a delegációhoz összeférhetetlenségi esetet jelentett be. A bejelentés, a­mely tulajdon­képpen a delegátusoknak szóló levél, három részből áll. Az első rész a delegáció elnökéhez, Szilágyi Dezsőhöz intézett bejelentés, a másik Szilágyi Dezsőnek e bejelentésre adott válasza, a harmadik felszólítás a delegátusokhoz. Gruics május 13-án küldte el bejelentését Szilágyi Dezsőnek, a­melyben figyelmezteti a fő­rendiházat is, hogy Brankovics pátriárka vizsgálat alatt áll, a főrendiház csak akkor küldhette volna ki, úgymond, ha Brankovics György pátriárkának olyan erkölcsi kvalifikációja volna, a­mely a köz­­becsüléssel, a polgári és itt első helyen az egyházi törvényekkel nem ellenkeznék. De az 1838. évi azért vagyunk kulturnép és nem kezdhetünk minden dolgot él mtről. A magyar intelligenciá­nak ez a legnagyobb baja : tudásának iskolai alapja gyönge. Körben forgunk. Mondják, előbb legyen az iskola és a tanulás jobb, akkor majd reformáljuk a vizsgálatok rendszerét, kevesbítjük számukat, könnyebbé teszszük őket, illetőleg maguktól lesznek majd akkor könnyebbek. De hasonló joggal mondhatja valaki, a mai vizs­gálati mód és rendszer oly baj, mely az iskola szellemére kihat és lehetetlenné teszi még a jó tanítást is, még kevésbbé a jó tanulást. Ezt a francia példa is bizonyítja. Ott az egész tanulás hosszú időn át dresszult volt a vizsgá­latokra és ezt annyira megsínylette a nemzet intelligenciája, hogy harminc évi folytonos reformmunka sem tudta egészen jóvá tenni a bajokat. Melyik félnek van igaza? Nem lehetne-e mindkét bajon egyszerre segíteni, a tanítás módját is javítani, a vizsgálatok rendjét is megváltoztatni, a­mint az alagutakat is mindkét végükön egyszerre kezdik fúrni? Nem tartom lehetetlennek. Bizonyos azonban előttem két dolog. Az első az, hogy a vizsgálatiszony oly valóságos baja egész iskolaügyünknek, melyen nem szabad a vizsgálaton túl levőknek könnyen túltenniök magukat, viccekkel vagy olcsó vigasztalódá­­sokkal. A­kik annyira félnek a vizsgálatoktól, azok rosszul tanultak, a­kik rosszul tanultak, azoknak legalább is egyik részét rosszul taní­tották. Ezt tudnunk kell, különben egy lépéssel sem mehetünk előre. A vizsgáló urak pedig ne tetézzék a bajt azzal a rideg maguk tartásával, mely a holtra ijedt diákokat végkép leteríti. Mellékesen: Mily szívtelen, száraz lelkű és ifjusággyűlölő urak azok, kik a vizsgálatokon vihumai és maguk viseletével az ifjú válságos helyzetét még súlyosbítják ! Persze abszolút BUDAPESTI KIRIJAP. (149. sz.) 1900. jraius , Budapest, máj. 31.

Next