Budapesti Hírlap, 1901. április (21. évfolyam, 90-118. szám)

1901-04-01 / 90. szám

t kezdje. Tehát — mondotta aztán Bessenyey, — nem alattomos módon, nem besúgással, hanem fennhangon, a körülállók és az ott járókelőkre való tekintet nélkül mondta ezt, nem is gondolva és nem is oly hangon, hogy azt hihette volna, hogy egy ily képzelhetetlen valótlanságot valaki komolynak és valónak­­ vegyen. Megengedi, hogy Rakovszky komo­lyan vette. De Rakovszky beszédét végig hallgatta s minthogy beszédében az általa tréfásan mondott mende-mondát, még csak a hatás kedvéért sem emlitette föl, ebből azt következtette, hogy ő is élőnek vette azt az abszurdumot, melyet mindenki annak tekin­tett. Legnagyobb sajnálatára azonban ezt az abszurd élcet, hat vagy hét nap múlva besú­­gás és rágalom alakjában fölemlítették a Ház­ban, hol a kereskedelmi miniszter meg­­gyanusítására és a Ház és főképp a párt legnagyobb fölháborodására szolgáltatott okot. Beismeri és pedig őszinte fájdalommal és mély sajnálattal ismeri be, hogy súlyos hibát követett el, hogy­ az általa használt éle egy rosszul megválasztott helyen és időben hasz­nált, meggondolatlan, ízléstelen és könnyelmű éle volt, melynek megtételénél azonban éppen oly távol állott tőle a pártkötelék megsérté­sére s a kereskedelmi miniszter általa mindig nagyrabecsült egyéni és hivatali becsületének meggyanusítására irányzott szándék, mint a­hogy föl nem tehette, hogy olyan körülmé­nyek között általa használt és abszurditásig képtelen ék­et valaki komolyan vehesse. És miután mélyen sajnálja, hogy meggondolatlan eljárásával okot szolgáltatott arra, hogy a párt kínos és kellemetlen helyzetbe jusson és hogy a kereskedelmi miniszter intakt becsüle­tessége meggyanusítassék, a párt iránt való kötelességének tekinti, hogy úgy a párttól, valamint a kereskedelmi minisztertől bocsána­tot kérjen. (Általános helyeslés.) Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter erre a következőképp válaszolt: Miután Bessenyey képviselő eljárását jellemezte , in­tenciója ártatlanságára nézve bizonyságot adott, kötelességének tartja kijelenteni, hogy erős, megrovó szavai ő rá vonatkozólag elvesztették súlyukat, mert meggyőződött arról, hogy távol állott tőle minden gyanúsító szándék. Ezzel el volna intézve ez a dolog. Szereti, hogy eljárá­sát objektivitással ítélik meg, kéri ezt különö­sen ettől a párttól, a­melyben felnőtt és annyit munkálkodott, a­mely annyi kitün­tetésben részesítette. Sajnálja, hogy ez ügyet Rakovszky képviselő jóakaratúlag tett magán­­közleménye alapján a Házban fölemlítette. Igen könnyen fölfoghatják a helyzetét, ha abba beleképzelik magukat. Vegyék tekintetbe az Adria-szerződés ellen a lapokban és a Ház­ban használt erős kifejezéseket. Pozitív és komoly alakban oly vád jutott Rakovszky utján tudomására, a­melynek gazdája nem akadt. Ezzel a tudattal kellett hallania a különböző vádakat és gyanúsításokat. Mindenki lélektanilag megmagyarázhatja, hogy ezekben összefüggést vélt fölismerni a szó­ban forgó gyanúsítással. Hogy ily körül­mények közt kitört belőle az indignáció, ez természetes joga, ez kötelessége volt. Ha ebből kifolyólag a párt kínos helyzetbe jutott, elis­meri, hogy ez sajnos esemény volt, a­melyet mint a Házban is kijelentette, őszintén sajnál. Hogy ezt most ismét kijelenti, ezzel az a célja, hogy minden bizalmatlanságot elosz­lasson. Mert csak úgy teljesítheti bármely mi­nőségében feladatait, ha a párt azzal a biza­lommal és ragaszkodással, melyet eddig tapasz­talt, jövőre is megajándékozza. Kéri,, vegyék szavait ily értelemben tudomásul. (Általános, hosszas helyeslés.) Széll Kálmán miniszterelnök kérte a pár­tot, tekintse a kérdést ezzel végleg tisztázott­nak és elintézettnek. Bessenyey kijelentette,­­hogy a legtávolabbról sem volt szándéka ko­molyan venni azt, a­mit mondott. Ezért a — mint kifejezte magát, — meggondolatlan, rossz ércért a párttól és a minisztertől bocsánatot kért. Ezzel expiálta hibáját s a dolog most már tekintessék elintézettnek. Tanulságul egy kérést von belőle le. Tartalék nélkül való őszinteséggel és bizalommal viseltetik a párt iránt ; minden kérdést teljes őszinteség­gel és nyugalommal intéz, tapasztalhatták, hogy minden észrevételt kellő tisztelettel fogad s egy kér­dés elől sem tér ki, sőt fel is kérte a párt tagjait, hogy észrevételeikkel s kívánja­ Az Otthon közgyűlése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, márc. 31. Az Otthon Írók­ és hírlapírók köre ma dél­előtt tizenegy órakor tartotta meg évi rendes köz­gyűlését, a mely több szempontból nevezetesebb a kör többi beszámoló közgyűlésénél. Nevezetes, mert ma kezdte meg az Otthon életének második évtize­dét és hasznos munkában eltöltött, számottevő, sike­rekben gazdag, az újságírók tekintélyét erősítő, eredményes tevékenységben eltelt decenniumra te­kinthetett vissza; nevezetesen, mert a mai jubiláns közgyűlésen az újságírók életére fontos kérdést forgattak meg érdekes vitában és neveze­tes, mert a közgyűlésen is, az ünnepi lako­mán is határozott alakban nyilatkozott meg az a testületi szellem, az összetartozóságnak az az érzete, a­mely a kör tagjait, egymás jogai­nak tiszteletben tartásával, nagy és kis dolgokban egy gye forrasztja. A közgyűlést a földszinti nagy teremben, a­melyben szép számmal voltak a kör tagjai, nyitotta meg Rákosi Jenő elnök, a­ki beszédében körülbelül ezt mondta: Ha végig tekintünk ez évi működésünkön, szemünkbe ötlik, hogy a működés utolsó időszakába esik egy mozgalom, mely talán legközvetetle­­nebbül érint és érdekel bennünket. Értem azt a mozgalmat, a­melyet a magyar sajtónak, a magyar sajtó helyzetének nem éppen kedvező szimptómái provokáltak és a mely arra törekszik, hogy alap­szabályainknak azt a pontját, a­mely voltaképpen a legfontosabb, az újságírók erkölcsi és anyagi érdekei­nek istápolása, ezt a pontot valahára a megvalósulás stádiumába juttassuk­. f­oglalkozásunk­ tervezete­ azt hozza magával, hogy a magunk dolga iránt érdek­lődünk legkevésbbé. Önök tudják, hogy az első lépésnél, a­melyet ez irányban meg akartunk tenni oly nehézségek merültek föl, a­melyek a megindu­lást ingadozóvá és bizonytalanná tették és ma bár benne vagyunk már a munkában, nem vagyunk képesek megmondani, fog-e sikerülni oly testületet, intézményt alkotni, ,a­mely e célok megvalósítására alkalmatos lesz. Én részemről a nehézségektől nem ijedek; az,, hogy munkánk ez irány­ban nem járt pozitív eredménynyel, engem el nem csüggeszt, mert eleget láttam az életben, a­mi ezt a dolgot kellőleg megmagyarázza. Hiszen méltóz­­tatnak tudni, hogy immár az egyes nemzeti újság­írói egyesületek nemzetközi szövetkezetet alakítot­tak, hat kongresszust tartottak és hat kongresszus munkálatai és törekvései után ma sincs ott se, hogy megtalálta a kellő anyagát annak­ a feladatnak, a­melyért egyesült. A kon­gresszusok országról országra vándorolnak, de ezt az anyagot nem tudták megtalálni. Nagyobb részt az újságok, újságvállalkozók és kiadók érde­keivel foglalkoztak, de azt az anyagot, a­mely az újságírót érinti, nem találtuk meg ott se. A nem­zetközi mozgalom odáig se jutott, hogy ezeket a kérdéseket a kezébe vegye. Mi megfogtuk a kér­dést, hogy megtartjuk-e az más kérdés. De ezek a skrupulusok nem arra valók, hogy , lelo­­haszszanak, hanem, hogy sarkaljanak.­­Éljen.) Azt tartom, hogy hasonló kérdések sikeres megoldásának egy elmellőzhetetlen föltétele az, hogy megalakuljon egy­­ újságírói közérzület, újságírói közvélemény­, egységes érzület és közvélemény, mely­­ minden tagját az egyesüle­teknek eltölti, a cél munkálására , felfegyverzi. Ha ez az egységes közvélemény minket meg nem száll, nem vagyunk képesek a kérdéseket megoldani. Ha ez meg fog szállni, abban a helyzetben leszünk, hogy mint Kolumbusz tojását fel fogjuk állítani azt a szervezetet, a­melyre szükségünk van. Mennyire vagyunk, mennyire nem, nem az én feladatom vizsgálni, mert az idő meg fogja mu­tatni.­­ . Van egy másik pont, a­melyet jelentésünk érint és a­mely engemet bizonyos örömmel és reménynyel tölt el. Kicsinyesnek látszhatik, de én kénytelen vagyok megadni neki azt a súlyt, a­mely megilleti. Azt hiszem, hogy a mi céljainkat eddig­­elé jobban munkálta a fehér asztal, mint a zöld asztal, azok a barátságos összejövetelek, a­melyeket kedves, régibb és tiszteletre méltó hagyományként tartunk. ^Az otthon ^meghonosította azt a szokást, m­ej Hogy egyes tagjait, az újságírás vagy az iro terén elért sikereiért ünnepli. Ez az ünnep,és fejleszti az összetartozást, az egy­üte­t és az ambíciót. Ez az ünneplés­­ erkölcsi és esztétikai közérzésbe hoz, i •a­ tart­zan­­dóságun­k, egy­másra utaltságunk érzetét föléb­iaszti, mely ha megerősödik, általános lesz, lehetetlen hogy jó gyümölcsöt ne teremjen, lehetetlen,­­­ogy al hja az ideális egységbe be ne vonjon, a m­elyre szükségünk van, hogy megállhassunk és májunk­ról gondoskodni képesek és hajlandók legyünk. Ez az, a mi velem a látszólag kicsiny, do­logban nagyot láttatott és melyért az Otthon­nak hálás vagyok, hogy a testületi szellem nemcsak akkor munkál bennünk, a­mikor tanácsko­zunk, hanem akkor is, a­mikor a nemesebb barát­ságot, irodalom szeretőjét, a közös ambíciót ü­ne­­petik társaikban és társaikban maguk. Én, m­időn a mai közgyűlést megnyitom, ezt a testületi szer­vezetet­­ajánlom az önök figyelmébe. Mentül több dicsőség, dísz és becsület jut vala-­melyikünnknek társaitól, annál több dicsőséget, díszt bee.-ű,tetet élvezünk mi mindnyájan másoktól. (Éljenzés.)­­ Az éljenzés lecsillapultával áttér­­t közgy . a napirendre. A főtitkári jelentést ’fölolvasottnak tekintette, helybenhagyta a benne foglalt indítvá­nyokat, jóváhagyta az évi költségvetést és a szám­vizsgálók jelentése megadta a fölmentést a pénztárt kezelő tisztviselőknek és a választmány­nak. Az évi jelentés nagy vonásokban ismerteti a kör múlt évi működését, melynek főb­b- erős így számol be: Az írókat illetőleg a választmány külön szak­­bizottsága foglalkozik a szerzői jogi ■,­ szótő tort­­ hiányaival és hézagaival, azt a célt tűzvén maga elé, hogy a sok részében homályos, sok ré­z­es­ méltánytalan törvény novelláris módosítása irá­t tegye meg az előmunkálatokat. A szerzői jogéró­l szóló törvényben egyébbiránt a szorosan ve­tt sávírói szellemi termékek jogvédelmére is al­al kör gondoskodást: a kőnyomatot lapuidósítók ügye, a távirati és egyéb­­­aj­donjoga, és még számos has. u ,­­3 vár e téren is megoldásra. Kizárólag ,­ k r .hir lapiró tagjait érdekli az a :­•' • esetne, mely a választmányt ez idő sze tu­ttartja oly szervezet létesítése, mely háth­a tudni védelmezni az újságírók erkölcsi és anya­g érde­­keit. Az Otthon­ fönnállása óta a­ választmány gyakran volt abban a helyzetben, hogy az újság­írás mesterségébe vágó vitás kérdésről m­ondja véleményt. Valahányszor újságírót méltatlanság ért, bíráskodásra, elégtételre volt szüksége: az Írók , hírlapírók nagy egyetemességének hivatott képvise­lőjéhez, az Otth­on­hoz fordult és az Otthon, a­mennyit csak a hírlapírók különleges viszonyai lehet­ővé tett és elégtételt szerzett, igazságot tett. Az igenlő ügyek szaporodása érlelte meg Béla Henrik hírlap­íróban azt az eszmét, nem lehe­t-e e bárokon és újságírói kamara teremtése által segíteni . Az Otth választmánya maga is igen jól tudja, hogy e dolg­nak mily nehézségei vannak, hogy mivel vala egészen újat akar, a­mit még egyebütt, so se kísérlettek; de másfelől annyira át van hatva kérdés életbevágó fontosságától, annyira el­v telve attól a meggyőződéstől, hogy az újsá írás terén fölmerült némely kóros tünet orvos­lása égetően szükséges, hogy egy külön célra egybehívott rendkívüli választmányi ülés bizottságot küldött ki, melynek föladata lesz a­­ merült eszmét minden oldaláról megvitatni s az tanácskozásai eredményéről véleményes jelent terjeszteni a választmány elé. E két céhbeli­­ mellett még egy harmadik nagy munka is fog­­oztatta a választmányt, oly munka, a­mely jó idő alatt a legfényesebb sikerrel járt. A múlt év­­ szeptemberében Erős Gyula választmányi tag ,­­ a javaslatot tette, hogy Vörösmarty születése emi százados évfordulója alkalmából indítson az öt mozgalmat a végből, hogy nemzetünk e nagyra­­ méltó emléket kapjon az ország fővárosában. A ki lelkesedéssel fogadta az inditványt, a nagy ayá­nosság elé vitte az eszmét, ülésre hívta a termeibe közéletünk legkiválóbbjait s csakis megalakult a Vörösmarty-szobor nagy bizotts , majd intéző bizottsága, élén az Otthon elnök, mely oly szinte mesés gyorsasággal vitte elő ezt az ügyet, hogy alig félévvel az eszme föl­de után már közel 150.000 korona van együtt, mint a­mennyit még a legvérmesebbek is ily rövid idő alatt remélni mertek. Szól még a jelentés többek között az Ő­­ működéséről a nemzetközi hírlapírói kongress­zen és arról a mozgalomról, a­melyet a kör utóbb a magyarországi helyneveknek és a budi utcaneveknek a nem magyar lapokban is mag való kiírása ügyében indított. A tagok száma összesen 913, közöttük­­ : tiszteleti 4, alapító 72, rendes 699, vidéki pártoló 38. Újabb alapítványokat tettek: Endre 2000 K. és Lautenburg Zsigmond 100­ burger A. és fiai (422 K). Adományokat kül Makó Lajos 200 K., a Magyar Színház 200 Frangois-féle pezsgőgyár 100 üveg pezsgőt, a­­ két a Vörösmarty-szobor javára árusított el . BUDAPESTI HÍRLAP. (90 sz.) 1901rilis­ ­aikkal forduljanak­­ hozzá. Kérése ezúttal is az, hogy minden észrevételt, kifogást, kíván­ságot, bármit­ illessen is az, őszintén tárjanak fel és azokat vitassák meg egymás között és itt és csakis itt és sehol másutt. Ezzel, azt hiszi, további dimskusszió nélkül be lenne rekeszthető a mai értekezlet. (Általános, élénk helyeslés.) Az elnök ezek után az értekezletet be­fejezettnek jelentette ki.

Next