Budapesti Hírlap, 1902. március (22. évfolyam, 59-88. szám)
1902-03-01 / 59. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP, (59. sz.) 1902. március 1. Tudjuk, hogy az 1867. évi kiegyezés után alakult kormány mily szerető gonddal foglalkozott e kérdéssel. Hogy a magyarság szempontjából annak idején mily megoldását találta e kérdésnek, arra elég Rónay Jácint nevét említenünk, a kinek ismeretes érzelmei minden nevelő programnál ékesebben hirdették a célt, amelyet az akkori kormány a trónörökös nevelése dolgában maga elé tűzött volt. Azóta pedig, amióta a Rónay Jácint személyétől elválaszthatatlan remények Rudolf trónörökössel sírba szállottak, igen sok történt, ami fokozott értéket adott a trónörökös magyar nevelésének, nemcsak a nemzet, hanem a dinasztia szempontjából is! Azóta kitűnt, hogy Bismarck mondása, amely arra utalta a Habsburg-házat, hogy hatalmának súlypontját Magyarországban keresse, nem volt egy dilettánsnak a pillanatnyi helyzethez alkalmazott ötlete, hanem a mélyen gondolkozó államférfinak meggyőződése, aki prófétai szemmel meglátta a történelem forrongó üstjében véghezmenő események jövendőbeli alakulását. Ma már bizonyos, hogy a Habsburgok politikájának imponáló irányt és erős tartalmat csak az egységes magyar nemzetnek céltudatos törekvései adhatnak meg. A Habsburgokra nézve a jövő záloga: csak a magyar nemzetnek önálló állami létéhez való tántoríthatatlan ragaszkodása, létfeltételei állandó megtartására és gyarapítására irányuló szilárd akarata s ez akaratához mért ereje. Uj fölfogás szolgálatában meg kell teremteni a nemzet s a dinasztia érzelemvilágának egységét! Nem vagyunk benne bizonyosak, hogy a dinasztia összes tagjai már ilyen értelemben fogják föl a helyzetet. Mindenesetre teljesíteni akarták kötelesség, az erdei szűznél keres segítséget Mátyás ellen, találkozik Kinizsivel, és Kinizsit is meghívja a várába éjszakára. Kern hiszi, hogy Kinizsi nem lovag és igaza is lesz, mert még ebben a fölvonásban üti a király Kinizsit lovaggá és nevezi ki temesi gróffá és három megye főispánjává. Ebben a fölvonásban nem értettünk mindenben egyet a szerzővel. Azt a jelenetet, melyben a király próbára teszi Kinizsi hűségét, inkább elhagytuk volna. De ez a fölvonás is bővelkedik kedves jelenetekben, csak nem éri el az elsőt. A főalakok reliefje laposabbá válik, de a várnagy kedves Falstaff-alakja mulattatta a közönséget, mely a szerzőt most is kitapsolta. A harmadik fölvonás hozza a király nagy felsülését. Sió a király gyűrűjével nemcsak a papot hivatta a várba, hanem a szomszédokat is, kik mind összegyülekeztek, hogy tanúi legyenek az éjféli esküvőnek, melyről különben Benigna és Kinizsi is csak most értesülnek. Mikor együtt van a násznép, jő a király, tolvajlámpással a kezében, óvatosan belopózkodva Benigna szobájába. Hatalmas éljen fogadja. Mátyás persze nem érti, mi történt és csak lassan-lassan deríti föl az igazságot. Elég jó képet mutat és elég enyhe büntetéseket osztogat, csak Siót akarja börtönbe csukatni. De Sió most megelégelte a szárazföldi mulatságot és mint aki jól végezte dolgát, oda tér, ahonnét jött, a Balatonba. Ebben a fölvonásban is elhagytuk volna az árnyékjátékot, ámbár elmés. De a királyt már eléggé megbüntették, miért tetézi a költő büntetését? A negyedik fölvonás nekünk nagyon tetszett. A költő itt már levetette a „cselekvény“ nyűgét és féket ereszthet jókedvének, fantáziájának, kedves szeszélyének. Hangulat, poézis és humor van ebben a fölvonásban. Elbeszélni valót nem igen ad. A darab komikus személyei, a mester, a várnagy, a bohóc és még egy kedves kis apród bor mellett mulatnak és a mestter egy varázskönyv segítségével idézi a Ba-günket, mint a nemzeti közvéleménynek legjobb meggyőződésünk szerinti tolmácsosok midőn figyelmeztetünk arra, hogy a valaha uralkodásra hivatott Károly királyi herceget csak néhány év választja már el tizennyolcadik életévétől, amely évben az uralkodó gyakorlat szerint nagykorúságát eléri. A herceg meg nem cáfolt hírek szerint a bécsi úgynevezett skót bencések gimnáziumában tanul vagy ott teszi vizsgálatait. Eddigi neveléséhez és tanításához a magyar szempontoknak vajmi kevés közük volt. Pedig az idő, amelyben a zsenge lélekre legjobban hatni lehet, már nagyon rövid. Tudjuk, hogy az egyébként jeles pedagógusok vezetésével dicsekedő bécsi skót gimnáziumban az osztrák történelem tanításának körülbelül azt az irányát ápolják, amely az osztrák katonai intézetekben dívik. Éppen ez iskola egyik értesítőjéből tudjuk, hogy Kolonich kardinálisnak hazafias és szimpatikus alakja ott nemcsak az intézet történettanításában, hanem a német nyelv pallérozását célzó gyakorlatokban is helyet foglal. Távol áll tőlünk, hogy e tényt valakinek szemére hányjuk. Az osztrák történelmi múltat utoljára meg nem történtté tenni nem lehet. Hanem hogy ily tényekkel szemben nekünk is vannak kötelességeink, sőt igen komoly és sürgős kötelességeink, azt nem igen lehet eltagadni. Épp azért melegen ajánljuk a trónörökös nevelésének ügyét minden illetékes tényezőnek figyelmébe és szerető gondjába Beöthy Ákos és a kassaiak. A minap mi is hírt adtunk arról a zavaró hatásról, amelyet Beöthy Ákos minapi beszéde választókerületében, Kassán tett. A közgyűlésen történtekről azonban ma hitelesen nyilatkoznak, a kassai függetlenségi és 48-as párt nevében, Stekker Károly elnök és Szántalon vizi lakóit. Mily különösnek hangzik ez az olvasónak, és mily pompás a színpadon ! A főbb szereplőket is látjuk, Mátyás királyt, ki levetette a diáköltözetet és történeti útjára indul, Benignát és Kinizsit, kikkel a király kibékült. Azután csönd lesz, És előbújnak a Balaton tündérei. Most ismét egészen az övék a magyar tenger. Korlátlanul uralkodnak, táncolhatnak a nádszál kisasszonyokkal, pajkoskodhatnak a Balaton királyával. A történeti játék elvonult, a tündérmonda aranyos köde ereszkedik a vidékre. És a költő gondolja magában: Mi a történet? Múlékony árnyék. De örök igazság és szépség van a mondában, mely örökké él az ember vágyában és képzeletében. Meglehet, hogy a darab három szála, a történet, a monda és a rege nem egyaránt fényes és összeszövésük sem mindig sikerült. Ily darabok különben is, finom filigrán voltukká), nehezen tűrik a színpad rikító világosságát. Kern minden ötlete a költőnek szerencsés és találó. Az a kedves irónia, melyről szóltunk, sem színpadiasan hatásos. De a darab oly gazdag, hogy minden fajta ízlés szépet talál benne. És mennyi hang van a dialógusban, mennyi pajkosság, szellem, szatíra és poézis! Az előadásnak voltak fogyatkozásai. Fenyvesi Emil (Mátyás) igen értelmes és sokféle hanggal rendelkező színész, de humora kevés és Mátyás ábrázolására főleg ez kellett volna. Pethes Kinizsije megáll, de ő benne is van valami kenetesség, mely nem ide való. Varsányi Irén Siója igen friss és kedves volt és Csillag Teréz Benignája mindenképpen hódító. Nagyon mulatságosak voltak Rónaszéki, Vendrei, Szerémy, igen jó humoros trifólium, mely folyton megkacagtatta, a közönséget. Slavaszthy Hennik egy komikus molnárnő alakját jól érvényesítette. A közönség az egész estén át ovációkkal halmozta el a költőt Alfa herer Béla dr. pártjegyző, elmondván, hogy a közgyűlés ugyan napirendre tért a benyújtott indítvány fölött, mely feliratot javasolt a koronához az udvari méltóságok magatartása ellen, de ennél többet a közgyűlés nem határozott. Bizalmi manifesztáció Szeli Kálmán iránt nem történt. Hozzáteszik még a nyilatkozók a következőket: „Elég tehát Beöthy Ákosnak annyit tudnia, hogy őt Kassa város közönsége közbizalomból választotta meg s a mivel akkor példátlan kitüntetések között elárasztva volt, megbizó levelének becsét, tiszteletünket és bizalmunkat nem vesztette el.“ A nemzetiségi törvény revíziója. A Pol. Ért. Írja: A költségvetés általános vitája során elhangzott fölszólalók egynémelyike, különösen Rákosi Viktoré és Pichler Győzőé nem valami kellemes pillanatokat okozott a nemzetiségi képviselőknek. Úgy látszik, hogy az elmondott parlamenti beszédek hatása alatt keletkezett az a mozgalom, amelyről Brassóból értesítenek bennünket. Az erdélyi részekben a szászok közé ékelt magyarság körében mozgalom indult meg, a mely a nemzetiségi törvény revíziójára törekszik. Legközelebb tömeges aláirással föliratot küldenek a képviselőházhoz s e föliratban az 1868. évi XLIV. törvénycikknek, a mely a nemzetiségeknek velünk szemben veszedelmes kiváltságokat biztosít, gyökeres revideálását fogják kérni. A kérvény benyújtására ama képviselők egyikét fogják fölkérni, akik a költségvetési vita során érdekeinket hathatós védelembe vették a nemzetiségekkel szemben. A képviselőház zárószámadási bizottsága ma délután hatodfél órakor Benke Gyula elnöklésével ülést tartott, amelyben, mint félhivatalosan jelentik, Plusz igazságügyi miniszter, Rakovszky számszéki elnök és Dárday alelnök fölvilágosításai és Nagy Sándor referálása alapján elintézte az igazságügyminisztérium 1900-dik évi zárószámadásait. A bizottság szerdán tartandó ülésének napirendjére a vallás- és közoktatásügyi tárca zárószámadásainak tárgyalását tűzte ki. A katolikus kongresszus után. Budapest, febr. 28. Az autonómiai kongresszus ma befejezte a részletes tárgyalást. Megállapította a szervezeti, szabályzatot második olvasásban. Eleget tett a legfőbb kegyúr parancsának, hogy a hetvenegyedik évi munkálatot az illetékes tényezőkkel való megegyezés után a változott viszonyokhoz képest dolgozza át. 1895-ben hívta össze a kongresszust a király, s az 1897. év végén alakult meg. A bíboros hercegprímás fáradozott az összehívás és megalakulás nehézségeivel. 1898-ban kiküldöttek a javaslat kidolgozására huszonhét tagból egy bizottságot, amelynek elnöke Szapáry Gyula gróf, egyszersmind a kongresszus fáradhatatlan világi elnöke és buzgó előadója Hoványi Gyula lett. Ez a bizottság egy kilences bizottságot bízott meg az élőmunkákkal. Ez a bizottság dolgát végezvén, 1901-ben a huszonhetes bizottság megszövegezte javaslatát és egyúttal e bizottság kisebbsége is dolgozott ki javaslatot. 1900-ban a kongresszus a tárgyalás alapjául a huszonhetes bizottság munkáját elfogadta, de célszerűség okából, Horánszky indítványára megbízást adott, hogy az illetékes tényezőkkel, a püspöki karral és a kultuszminiszterrel, a vitás kérdéseket vitassa meg. Ezt cselekedte a tizenkettes bizottság és a hármas bizottság. Ez utóbbiban Szapáry Gyula, Apponyi Albert és Kajner Lajos fáradtak. A püspöki kar nevében Schlauch Lőrinc bíboros, Hornig Károly báró és Szmrecsányi Pál püspökök, a kormány nevében Wlassics miniszter, Toszt Gyula, Csorba Ferenc, Madács és Fináczy tanácsosok tárgyaltak. A tárgyalás eredménye az volt, hogy a huszonhetes bizottság 1901-ben egy újabb javaslatot dolgozott ki, amely a folyó évben a kongresszus elé került. Ezt a javaslatot Apponyi Albert védte és képviselte. Nagy harcot vívott ellene a kisebbség Zichy Nándor gróf és Ugrón Gábor fáradhatatlan vezérlete alatt. A többség azonban az uj javaslatot is elfogadta a tárgyalás alapjául. De a kisebbség küzdelme nem volt hiábavaló, mert a püspöki kart arra kényszerítette, hogy a vezérletet átvegye és a részleteknél, a vagyonkezelésnél, az