Budapesti Hírlap, 1902. október(22. évfolyam, 269-299. szám)

1902-10-01 / 269. szám

y a többi nagyhatalom vagy­­ érdeklődik törekvéseik iránt vagy azokkal ellentétes álláspontot foglal el. Bulgária rá van utalva mind az anyagi, mind az erkölcsi támogatásra. Pénzügyei zavartak, s a közszellemben mély gyöke­ret vert az az izgatás, mely egyelőre Macedónia autonómiáját sürgeti, titok­ban pedig Bulgária területi gyarapodá­sára törekszik. Ehhez senki nem nyújt­hat segítő kezet, csupán Oroszország. Világos ennélfogva, hogy érdek­­közösség forog fönn Oroszország és Mália között és pedig sokkal köze­­lfekvő, mint a minő a francia-orosz vétségét hozta létre. Az egyik fél­­, a másik számít: Bulgária re­­méli, hogy orosz támogatással meg­szerzi a balkáni preponderanciát, Orosz­­­ország viszont arra számít, hogy alka­lomadtán engedelmes eszköz gyanánt fölhasználhatja a bolgár haderőt. Az­­európai udvaroknál bevégzett tény gya­nánt rebesgetik, hogy már meg is kötöt­ték az orosz-bolgár katonai egyezményt, mely Bulgáriát kötelezi, hogy akkor és az ellen mozgósítson, a mikor és a ki ellen Oroszország követeli. Ez az eset egyhamar aligha következik be, s így teljesen érthető, hogy a pétervári kabi­net mérsékletre inti a bolgár politiku­sokat és nem engedi a macedón­ kér­désnek idő előtt szőnyegre vitelét. Elfogulatlan szemmel nézve az ese­ményeket, csak sajnálni lehet, hogy egy nemzet hatalmi vágyakért szolgája lesz egy másik államnak. Ha Bulgária meg­maradna a belső fejlődés természetes út­ján és a földjében, meg a népében rejlő nagy erőt kizárólag saját konszolidálá­sára fordítaná, nem kellene csengenie idegen pártfogás után. Veszedelmes és vakmerő dolog, ha a bárány a farkast hívja segítőnek. Bulgária mostani ve­­zető férfiai eléggé ismerhetik Oroszorszá­g­orradalmakból, ebben a munkában a nemzet nagyobb felét szemközt­­ találta maszával. Nem­csak István korában, de azután II. Endréig, a korona folyton hatalma bővítésén dolgozott. A királyság megalakulása, a kereszténység elfoga­dása magával vonta az állami és a társadalmi szervezet teljes átalakulását. Ekkor támadtak, bizonyára még nem mai formájukban, azok a jo­gok, a­melyeket felség­jogoknak hívunk. A király nem csupán első többé a vele egyenlő törzs­főnökök között, mint volt a vezérek korában, a vérszerződés által dekretált alkotmány értelmé­ben ; de valóságos az, a ki országában korlátlan hatalommal rendelkezik. A keleti és nyugati udvarok mintájára fényes és hatalmas tisztek­kel veszi magát körül, a kik kezdetben s még az­után is huzamos időn át csak házitisztjei a ki­rálynak; de a házi tisztségek végül állami méltó­ságokká alakulnak át. A nádori, országbírói, tárnokmesteri tisztség s mindazok a méltóságok, a­melyeket régi alkotmányunk országzászlósok­nak hívott, ezen a fejlődésen mentek át. Az állami berendezkedés az Árpádok korában tel­jesen a királyság munkája volt, a nemzet csak elfogadta, szép szerével olykor, többször azonban az erőszak, a hatalom nyomása alatt. Szent István, László, Kálmán törvényeiket ráoktro­jálták a nemzetre. Ebben az időben a nemzet nem faktor még a törvényhozásban; a törvényeket a király személyes hívei, leginkább a keresztény egyház főpapjainak hozzájárulásával hozza; a királyi hatalom egyetlen korlátja az, hogy kí­méli azokat a jogszokásokat és nemzeti hagyo­mányokat, a­melyek az új állami renddel, s a keresztény vallással nincsenek ellentétben. A ki­rályságban, mint alkotmányos faktor, a nemzet először az arany­bulla dekretálásával tűnt föl. Addig a törvényeket a király hozta és a király hajtotta végre tetszése, érdeke, vagy a szüksé­gek szerint; ettől kezdve a törvény épp úgy megszabja a király, mint az alattvalók jogait gole, hogy a­mit ad, azt megsokszo­rozva vissza szokta venni. Az az erkölcsi függés, a­melyben Bulgária már jelen­leg is van, el fogja sorvasztani a nem­zeti öntudatot, s félő, hogy a­mikor ma­jd Oroszország leveti a baráti álarcot, akkorra már kivesz a népből az ellent­­­állás képessége. Persze, ezt nehéz volna most meg­értetni a bolgárokkal, kik, mint minden fiatal nemzet, telve vannak vérmes re­ményekkel és saját erejüket túlbecsülik. De minden barátjuk őszintén óhajtja, hogy a jelenlegi mámorból ábrándulja­­nak ki és ha lassan is, de önerejükön és független nemzeti szellemben erősítsék meg országukat. Vegyenek példát a ná­­luknál kisebb és szegényebb Montenegró­tól, melynek egyik fejedelme, I. Péter Vladika, a­mikor Oroszország közve­tett­en befolyást akart gyakorolni a feje­delemség belső ügyeire, ekképp írt I. Sándor cárnak: „Mi ragaszkodással és hűséggel vagyunk az orosz udvarhoz, de alattvalói viszonyba jutni soha nem aka­runk. Őseinktől öröklött szabadságun­kat még Oroszországgal szemben sem adjuk föl és inkább meghalunk karddal a kezünkben, semhogy bármely hatalom leigázzon bennünket.“ Így gondolkodott a bolgárok legki­válóbb és legnemzetibb politikusa, Sztam­­bulov is. A jövő majd megmutatja, ma­radtak-e szellemének örökösei. A kiegyezési tárgyalást Bécsből jelen­tik nekünk. A Hofburgban a király elnöklésével ma délelőtt folytatták a tegnapi tanácskozást. Ma a két miniszterelnök és a két pénzügyminisz­­ter vett részt a tárgyaláson. Negyedfél óra hosszáig tartott a tanácskozás a­nélkül, hogy sikerült volna az összes nehézségeket elhárítani. A mai tanácskozás után is maradtak még igen jelentékeny differenciák és még mindig fönnáll az a veszedelem, hogy az egész kiegyezési mű du­góba dől. A két miniszterelnök holnap délelőtt tíz órakor újra meg fog jelenni a Hofburgban, és kötelességeit. A­mint Szent István a magyar királyságot megteremtette, az korlátlan hatalom volt; a felségjogok gyakorlásával nem volt sem­mi törvényes gátja. A király tetszése szerint határozott a háborúról s a békéről, tetszése sze­rint látott igazságot, tanácsosait tetszése sze­rint választotta s a törvények hozatalában is a tanácsosok csak javasoltak, de nem döntöttek. A királyi hatalom meggyöngülése, a mikor hatal­mából részt enged a nemzetnek is, nem egyet­len oknak volt a folyománya. Igazán alkotmányos csapásra azonban a királyság a fejlődés ebben a stádiumában tért. A törzs­szervezetből nálunk először az abszolút monarkia bontakozott ki; ab­szolút királyi hatalomra volt szükség, hogy azok a politikai és társadalmi reformok, a­melyek a királyság és a kereszténység megalapításával karöltve jártak, keresztülhajtassanak. Ezt a korszakot, az Árpád-ház uralkodásának három évszázadnyi idejét, a­melyben először megala­kult és berendezkedett a magyar királyság, aztán az aranybulla alapján a politikai, a kon­­stituált magyar nemzet, Timon az államszer­vezés korának nevezi s határául az Anjou-ház trónraléptét állítja. Alkotmányos fejlődésünk­ben ez a második korszak. Az a nagy és fontos közjogi szerep, a­me­lyet a magyar korona a magyar alkotmányban a mai napig betölt, a XIV. század elején kez­dődött, a mikor a nemzeti dinasztia, a mely végrehajtotta a honfoglalást, a mely megterem­tette a magyar királyságot s a magyar nemzeti társadalmat, kihalt s a mióta a magyar nemzet idegenből hozta királyait. A királyi felségjogok ekkor a koronára hárultak s azokat a jogokat azóta a király csak mint a korona törvényes vise­lője gyakorolhatja. Ezzel még fontosabbá, az uralkodás condicio sine qua­ non-jává vált a ko­ronázás. A magyar korona azonban nemcsak a király, de a nemzet hatalmát és jogait is je­lentette. Ettől kezdve az államban nem a ki­a­dol a király elnöklésével újabb tanácskozás lesz, a­melyen újra meg fogják kísérteni, hogy teljes megegyezést hozzanak létre a kiegyezés és a vámtarifa dolgában. A tanácskozást még csü­törtökön is folytatni fogják s ezen a napon a ma­gyar miniszterek Budapestre utaznak a költség­­vetés összeállítása végett. A király holnap külön kihallgatáson is fogadja Körber miniszterelnö­köt.­­ A félhivatalos Budapesti Tudósító­nak este bécsi távirata a mai tanácskozásról a követ­kezőket jelenti: Széll Kálmán és Körber dr. miniszterelnök ma délelőtt tíz órakor ismét megjelent ő felsége előtt, hogy a tegnap ő felsége elnöklésével megkezdett tanácskozást folytas­sák.­­Mivel a tanácskozás tárgyai ma túlnyomólag pénzügyi természetűek, Lukács László és Böhm-Bawerk lovag pénzügyminisztereket is be­vonták a tárgyalásba. A közös külügyminiszter, a­kinek tárcáját a megvitatás tárgyai nem érin­tik, nem is volt jelen. Formális koronatanács, a­melyben az összes szakminiszterek is részt szok­tak venni, ez alkalomból, úgy látszik, nincs tervbe véve. A magyar miniszterek elutazásának ideje ma sem határozható meg, s további intézke­désig a szakelőadók is itt maradnak. BUDAPESTI HÍRLAP, (269. sz.) Iel 1902. október 1. Vármegyei pénztár az állam kezében. Csongrádbról jelentik: A vármegyei házipénztárak tennivalóit ez év végével az állam fogja teljesíteni. A belügyminiszter a minap értesítette Csongrád vár­megye közönségét, hogy az ily módon beálló válto­zás folytán a vármegye javadalmi összege 6400 ko­rona kiadástól fog a jövő évtől kezdve fölszabadulni. A rendes őszi közgyűlés, melyet október 15-ére hív­tak egybe, határozni fog 6400 korona hovafordítása ügyében és intézkedik a bűnügyi nyomozásra szük­séges munkaerő szaporítására nézve. Rutén szövetség. Lembergben kétezer­­négyszáz művelt lengyel-rutén gyűl össze, hogy tanácskozzék népe siralmas helyzetéről és meg­állapítsa a pusztulásnak indult lengyel-ruténség fölvirágoztatásának módját. Hivatalos a gyű­lésre a nagykorú értelmiség, az egyetemi hall­gatóság, sőt a középiskolák két felső osztálya is. Meg akarják alapítani az öreg és zsenge korú lengyel-rutének a rutén szövetséget. A moz­galmat vezető ötven tagú szervező bizottság azon­ban túllépte Gácsország határait, mert a ma­gyarországi ruténséghez is intézett meghívót. A mi kárpátalji ja rusznyák népünkhöz semmi kö­zük a galíciaiaknak. A mi hegyvidéki népünk ott a Kárpát­alján nem is mondja ruténnak­rály, de a szent korona, a mely a király s a nemzet jogait és szabadságát együtt foglalja magában, a legfőbb hatalom. Az ország a XIV. századon kezdve a szent­ korona területe, a királyi jövedelmek a szent­ korona jövedelmei, s min­den szabad birtokjog gyökere a szent korona, de egyúttal minden szabad birtokos, azaz nemes, tagja a szent koronának. A magyar korona két fogalmat ölel magába. Egyfelől szimbóluma a magyar államnak, forrása a legfőbb állami ha­talomnak, a királyságnak; de másfelől az összes nemzeti jogok és szabadságok foglalatát is je­lenti. Az Árpádok alatt nincs meg a koronának ez az értelme. Bizonyára kapcsolat, az ok és okozat kapcsolata van abban, hogy a magyar­ koronáról ez a dogma akkor támadt, a­midőn először hoztunk dinasztiát idegenből. Az alkotmány fejlődésével kapcsolatosan Timon mind a három korszakban adja a társada­lom és a jogi intézmények fejlődését is. Az ős­kori társadalmat és intézményeket a bizánci és perzsa források nyomán rajzolja. Itt újság szá­mába mehet, a­mit a perzsa Gurdezi nyomán az ősmagyarok házasságáról ír. A magyar, a­mióta csak tudunk róla, Gurdezi és más források egyező tanúsága szerint, monogámiában élt; a­mint Anonimusz írja: „a magya­rok nem voltak fajtalan nép, mindenki beérte a maga egy feleségével“. Asszonyát azonban vásárolta az ősmagyar. Az ár az asz­­szony szépsége és vagyonossága szerint igazo­dott; a szebbért és gazdagabbért több árut kel­lett vinni az eladó leány apjának. A vételárt azonban a leány apja nem tartotta meg magá­nak, hanem a leány hozományával visszaadta a vőlegénynek. Szent István monarkiá­jában nem­csak az állam alakulását és berendezkedését írja le, de a társadalmat és a jogi intézményeket is. A társadalom az Árpád-királyok alatt három kasztban oszlott meg. Igazán szabadok csak a honfoglaló nemességek utódai, a­kiknek neve

Next