Budapesti Hírlap, 1904. január (24. évfolyam, 1-31. szám)

1904-01-01 / 1. szám

1904. január 1. BUDAPESTI KIEXIAP. (1. sz.) veszélyeztetését involválják, hogy törvényho­zási intézkedés hiányában a pub­tikáció művét saját tagjaival szemben haladéktalanul meg kell kezdeni s másrészt a jóhiszemü közönséget a ki­fosztogatás veszélyétől meg kell menteni. Nem várt erre a tőzsdetanács impulzust kívülről, a keres­kedelem tisztességének megóvása nála ösztön­zésre nem szorul, s ennek tulajdonítható kizárólag, hogy 1895. év elején, a midőn ez üzelmek elelőj­üket érték el, teljes ülésileg és egyhangúlag hozta meg fontos elvi jelentőségű határozatát, mely szóról-szóra következőkép hangzik: „A tőzsdetanács szükségesnek tartja kinyilatkoztatni, hogy a tőzsdebíróság elé vitt perökben a tőzsdebíróság figyelme oly körülmé­nyekre is kiterjed, melyekből alapos következte­tés vonható arra, hogy az ügyletekben tájékozat­lan személyek rászedése vagy kizsákmányolása céloztatott s a mennyiben a tőzsdebiróság arra a meggyőződésre jut, hogy ily körülmények forog­nak fenn, az ezek alapján támasztott igényt meg nem ítéli.. Látható ebből az intézkedésből, hogy a tőzsdetanács nem saját tagjai, hanem a tőzsdén kívül álló avatatlan egyének megvédelmezésére tagadja meg a bírói szankciót oly ügyletekre vo­natkozólag, melyek a tisztesség általános fogal­maival összhangba nem hozhatók. Saját tagjai megfékezésére és rendszabályozására egyidejű­leg eme teljes ülési határozatával alkotta meg újabb fegyelmi szabályzatát, melynek lényege abban nyilvánult, hogy ily természetű ügyletek­nek megkötése a legszigorúbban megtartandó fe­gyelmi vétség tényálladékát állapítja meg. Ad­juk meg a sokak által méltatlanul megszapult tőzsdebíróságnak, mely az anyagi igazság kide­rítése iránt mindenkor teljes érzéket és tapin­tatot tanúsított, a méltán kiérdemelt elismerést és elégtételt,­­hogy kettős irányban tett és üdvösnek bizonyult intézkedésével e modern kór­ság gyógyításán lényegesen közreműködött. Nem­csak megalkotta nagyfontosságú szabályzatait, hanem, h­­a­mint számos esettel és a bíró­ságnál fekvő hivatalos aktákkal bármikor iga­zolni lehet, a tőzsdebíróság az avatatlanok ellen indított perekben nem saját tagjai, hanem a ki­fosztott vagy kifosztani szándékolt áldozat védel­mére szállott síkra, oly ügyletből eredő kö­veteléshez, melyet közveszélyes börzesvindler érvényesített, a szankciót kivétel nélkül meg nem adta s a szerinte bűnös cselekmény elköve­tőit, mint háborgó tenger a salakot, kebeléből ki­lökte s a tőzsde tagjai sorából rendszerint ki is rekesztette. A tőzsdetanács e párhuzamos intéz­kedése azonban, — miként a tapasztalat fé­nyesen igazolja, — a baj gyökeres orvoslására nem vezetett. A tőzsde maga e piszkos elemeitől megszabadult s ott hiába is keresnénk a rendes tőzsdetagok soraiban olyat, ki ily természetű ügyletek­­ megkötésével iparszerűleg foglalkoz­nék. Az is kétségtelen, hogy 1895 óta az ily ter­mészetű pörök száma csökkent, ámde eme je­lenségekből csak arra lehet okszerű következte­tést vonni, hogy a baj csak lokalizáltatok, a­mennyiben a tőzsdén magán megszűnt, de való­jában még károsabb terrénumra tereltetek. Űzik a tőzsde jelszava alak most e nyilvánvaló csalást és vagyoni pusztítást úgy hazánkban, mint kül­­földön, nem kisebb, ha­nem jóval nagyobb mér­tékben oly elemek, kik,­­— mint már ki­fejtettük, — a tőzsde intézményével semmiféle összeköttetésben nem állanak s a­kiknek a tőzs­déhez úgyszólván semmi közük sincsen. Nap-nap után érkeznek följelentések, még pedig nem szórványosan, hanem tömegesen úgy a Budapesten székelő német főkonzulátus­hoz, mint a budapesti kereskedelmi- és ipar­kamarához e modern iparlovagok garázdálkodá­sai miatt s valóban feltűnő, hogy sem a konzulá­tus közbenjárása, sem hatóságaink intézkedései eme csapás tovaterjedésének határt szabni nem tudnak, vagy nem akarnak. Büntető­jogi szempontból e mizérián segíteni újabb tör­vényhozási alkotás nélkül alig lehet, mert köz­tapasztalat szerint álszeméremből vagy hiú­­ságból-e, a rászedett áldozatok rendsze­rint kerülik a följelentéssel s tárgyalás­sal egybekötött nyilvánosságot s ha elvétve egy-egy eset bűnvádi útra tereltetik is, a bün­tetőbíróság, minthogy az ügylet magán adásvételi ügylet alakjában burkolva kerül elbírálása alá, a magyar kereskedelmi törvény 381. szakaszának szerencsétlen fogalmazása következtében a bün­tető eljárás felfüggesztésével a bíráskodást pol­gári perúira kénytelen terelni. A rászedett nagyközönségnek ama maga­tartása, hogy a legrutább becsapás esetén is kerüli a följelentést, tulajdonképpeni okozója és fönntartója a bajnak. A lépre kerített áldozat előbb-utóbb tudatára jut annak, hogy ha­mis játékossal van dolga, s hogy a vesztes­ csak ő lehet s az ügylet mérvéhez képest a banditával alkura lép a nyugalma megvásárlásáért, s a váltságdíjat legtöbb esetben tényleg le is fizeti. Ez a szabály, a kivételek száma elenyészően cse­kély. Elejét kell tehát vennünk annak, hogy e közveszélyes elemei társadalmunknak áldozatai­kat büntetlenül fosztogathassák. E tekintetben a legelső és legengedhetetlenebb kötelessége első­fokú iparhatóságainknak arra ügyelni, hogy a nagyközönség jogtalan kifosztására törekvő bankok, betéti társaságok s tőzsdebizományi üz­letek meg ne alakulhassanak. Ha iparrendészeti és közbiztossági szempontból, például a kémény­seprőipart különös, a törvényben előírt képesítés kimutatása nélkül űzni tilos, akkor csakugyan el nem tudjuk képzelni azt, miért ne lehetne köz­rendészeti szempontokból követelni, hogy a bankbizományi vagy tőzsdei üzlet tulajdonosa igazolni tartozik, hogy az ez üzlettel járó vagyoni és erkölcsi képesítéssel valójában rendelkezik-e avagy sem? Szükséges, hogy törvényhozási úton dekretáltassék, hogy a bank- vagy tőzsde­­bizományi üzlet folytatására cégviselési jogot csak oly egyének nyerhetnek, kik erre fedd­hetetlen erkölcsi minősítés és kellő vagyoni ké­pesítés kimutatása mellett hatósági engedélyt nyertek; hatósági engedélyt csak tőzsdetag nyer­het, a­ki a tőzsde fegyelmi hatósága alatt is áll. A tilalom ellen vétők nem pénzbeli, hanem szabadságvesztés-büntetéssel szigorúan súj­tan­dók. A baj tovaterjedésének meggátlására alkal­masnak tartjuk az e bankok által szerkesztett tőzsdei szakközlönyök postai továbbításának ha­tósági megtagadását s a­mennyiben borítékban történnék a terjesztés, még a levéltitok megsér­tésének kockázata mellett is e küldemények el­kobzását kisebb bajnak kellene tekinteni. Gyökeresen lehetne azonban véleményünk szerint e nagyon is elterjedt baj ellen úgy védekeznünk, ha az 1883. évi XXV. törvénycikk novelláris után odamódosittatnék, hogy minden avatatlan egyénnel kötött fogadásszerű játék­­természetű tőzsdei ügylet szabadságvesztéssel tiltott káros hitelműveletnek minősíttetnék. Ha e törvény keretén belül az uzsoraügylet, nemkülön­ben a korcsmai hitelre vonatkozó ártatlanabb természetű ügyletek a kiskorúság, könnyelmű­ség, tapasztalatlanság és iszákosság elterjedésé­nek védelmére van alkotva, akkor nem tudjuk belátni, miért ne lehetne ugyanabban a törvény­ben ugyanazaz emberi gyengeségek és szenvedé­lyek forrásából származó bajok segítségére az ezek ellen vétő elemeket a törvény hasonló súlya alá helyezni. Pusztuljanak a gazok, ház két gáztartója fölrobbant és az egész szinhzat tűzbe borította. A tűzoltók létráikat a második kar­zatig tolták föl, a­hol szörnyű látvány tárult eléjük. A holttestek halomszámra feküdtek egymáson. Több eszméletlen embert sikerült kihúzni a holttestek kö­zül. A legtöbb holtest a második emeletre szolgáló lépcső legalsó fokain volt. Azonnal ötven orvos és betegápoló jelent meg. Miután több száz holttestet szállítottak a halottasházakba, ezek úgy megteltek, hogy többé nem lehetett bennük halottat elhelyezni. Néhány művész megtudott menekülni, de sokat szen­vedett a hidegtől, mert könnyű színházi öltözetben voltak, a hőmérő nulla alatt állót. Este tíz órakor még nem tudták megállapítani a szerencsétlenül jár­tak számát. A rendőrség azt közölte, hogy 637 holt­testet hoztak ki a tűzből. A színészek közül többen hiányzanak. A reggeli lapok szerint a halottak száma: 562, a sebesülteké 55- Tűzkatasztrófa egy színházban. Budapest, dec. 31. A letűnő esztendő utolsóelőtti napján ret­tenetes tűzkatasztrófa történt Csikágóban, olyan óriás szerencsétlenség, a­mely iszonyatosságával örökké emlékezetes marad. Tegnap délután elő­adás közben kigyuladt a csikágói Iroquoys-szin­­ház s a fejevesztett közönség menekülése közben hatszáznál több emberélet pusztult el. Messze tőlünk, a tengeren túl történt a szörnyű ka­tasztrófa, áldozatai idegenek, mégis megrendítő hatást tesz mindenkire a pusztulás. Egyes rész­letek dolgában a színházégésről érkezett jelenté­sek még ellenmondók, csak a halottak számának nagysága ijesztő valóság. A tűzről a következő táviratokat kaptuk: Csikágó, dec. 31. Az Iroquoys-színház A kékszakállú herceg teg­napi előadásán a második fölvonás közben kigyuladt. A midőn a lángok fölcsaptak, a tűz­­kiáltás pánikot idézett elő. Az egész közönség vad küzdelemben tört a kijárások felé, miközben az elájultakat letiporták. A legfelső karzatról senki sem menekülhetett meg. Az itt voltak részben elégtek, részben megfaltak. Szá­mos hullát álló helyzetben találtak. A­kik leugrottak, sem tudtak megmenekülni a lángokból. A halottak legnagyobb része fiatal nő és gyermek. A holttestek száma oly nagy, hogy a halottasházak nem elegendők. A rémület akkor érte el tetőpontját, a­midőn a szín­ Csikágó, dec. 31. (Saját tudósítónktól.) Az elpusztult színházban tegnap este körülbelül 1300 ember volt együtt, többnyire asszonyok és gyermekek. A Kékszakál né­majátékot adtak, a­mely már hetek óta megtöltötte a színházat. Az Iroquoys-szinház a tóparton állott s ezelőtt három esztendővel épült. Összesen ezerötszáz ember fért el benne. Tüzveszedelem ellen minden in­intézkedés meg volt benne téve és Csikágó legbiztosabb színházának tartották. A tűz délután négy órakor a második fölvonás közben ütött ki a színpadon. Egy­szerre néhány könnyebb szuffita meggyuladt és elkép­zelhetetlenül rövid idő alatt a színpadon levő összes gyúlékony tárgyak égtek. A színpadon éppen a kar­személyzet volt együtt s a kóristák a tűz látására rémülve rohantak el a színpadról. Legnagyobb részük a zenekar számára fönntartott helyre és a földszintre ugrott. A rémület a közönséget is elfogta s mindenki eszeveszetten igyekezett menekülni. Egyetlen ember sem akadt, a­ki a megrémült embereket nyugalomra intette volna; mindenki csak arra gondolt, hogy meg­mentse a saját életét. Alig egy-két perc múlva kicsaptak a lángok az utcára. Az emberek rémülve kiáltották: Tűz van! és lármájuk csakhamar túlharsogta az utcai forgalom zaját. Egy-két másodpercig sem tartott és a színház előtt összeverődött óriás tömeg egyetlen gombolyag volt, a­melyben mindenki szorongva, ütve, harapva, ordítva, őrült ember módjára igyekezett előbbre jutni, vagy a tömegből kiszabadulni. A tűzoltóknak is óriás erőfeszítésükbe került, hogy el tudjanak jutni az égő épülethez. Végre ott voltak, halált megvető bátorság­gal följutottak az első emeleti erkélyre. Rémületes látvány tárult eléjük. Úgy voltak ott az emberek, mint a csapdába került patkányok; tömegesen állottak a halottak egymásnak nekitámaszkodva; testük meg volt szenesedve, pedig a lángok még el sem jutottak odáig. Az előcsarnokban iszonyú harc folyhatott, mert a legtöbben természetesen odaigyekeztek, hogy aztán onnan a szabadba juthassanak. Ott is százával feküdtek az emberek egymás mellett és egymás fölött. A küzdők az előttük lévőket leteperni és holttestükön át menekülni igyekeztek és borzasztó sok ilyen, for­mátlan tömeggé agyontaposott holttest hevert minden­felé. Ezek az emberek elpusztultak, a­nélkül, hogy még csak láttak is volna lángot vagy füstöt. A gyer­mekek közül, a­kik a színházban maradtak, egyetlen egy sem élt egy-két percnél tovább a tűz kiütése után. A folyosókon tizenkét láb magasan hevertek a holt­testek, valamennyi borzasztóan meg volt csonkítva. A­mikor a lángok a színpadról a nézőtérre kezd­tek elharapózni, a karzatról sokan leugrottak a föld­szintre halottakra és haldoklókra és természetesen ők is ott találták halálukat. Nagyon sokan az utcára nyíló ablakokról ugrottak le, többen így megmenekül­tek, de legnagyobb részük összetört csontokkal maradt a kövezeten. Két angol kórista leány, a­kiknek a ru­hája egészen elégett, öt percig állott az ablakban, mielőtt a veszedelmes ugrásra mert volna vállalkozni. Iszonyú égett sebeik voltak, de még­sem a tűz, hanem az óriás hideg okozta halálukat, mert mire a kórházba szállították őket, mind a ketten megfagytak. Húsz perccel a tűz kiütése után az egész szín­ház lángban állott. Az ezerháromszáz­ ember közül, a­ki eljött az előadást megnézni, alig kétszázan tudtak megmenekülni. A színház előtti térségen és a tóparton százezrekre menő tömeg szorongott. Ezeket az embe­reket is a legvadabb rémület fogta el és szinte leirha­tatlan jelenetek játszódtak le köztük. Minden áron keresztül akarták törni a rendőri kordont s be akarták .

Next