Budapesti Hírlap, 1904. január (24. évfolyam, 1-31. szám)
1904-01-01 / 1. szám
1904. január 1. BUDAPESTI KIEXIAP. (1. sz.) veszélyeztetését involválják, hogy törvényhozási intézkedés hiányában a pubtikáció művét saját tagjaival szemben haladéktalanul meg kell kezdeni s másrészt a jóhiszemü közönséget a kifosztogatás veszélyétől meg kell menteni. Nem várt erre a tőzsdetanács impulzust kívülről, a kereskedelem tisztességének megóvása nála ösztönzésre nem szorul, s ennek tulajdonítható kizárólag, hogy 1895. év elején, a midőn ez üzelmek elelőjüket érték el, teljes ülésileg és egyhangúlag hozta meg fontos elvi jelentőségű határozatát, mely szóról-szóra következőkép hangzik: „A tőzsdetanács szükségesnek tartja kinyilatkoztatni, hogy a tőzsdebíróság elé vitt perökben a tőzsdebíróság figyelme oly körülményekre is kiterjed, melyekből alapos következtetés vonható arra, hogy az ügyletekben tájékozatlan személyek rászedése vagy kizsákmányolása céloztatott s a mennyiben a tőzsdebiróság arra a meggyőződésre jut, hogy ily körülmények forognak fenn, az ezek alapján támasztott igényt meg nem ítéli.. Látható ebből az intézkedésből, hogy a tőzsdetanács nem saját tagjai, hanem a tőzsdén kívül álló avatatlan egyének megvédelmezésére tagadja meg a bírói szankciót oly ügyletekre vonatkozólag, melyek a tisztesség általános fogalmaival összhangba nem hozhatók. Saját tagjai megfékezésére és rendszabályozására egyidejűleg eme teljes ülési határozatával alkotta meg újabb fegyelmi szabályzatát, melynek lényege abban nyilvánult, hogy ily természetű ügyleteknek megkötése a legszigorúbban megtartandó fegyelmi vétség tényálladékát állapítja meg. Adjuk meg a sokak által méltatlanul megszapult tőzsdebíróságnak, mely az anyagi igazság kiderítése iránt mindenkor teljes érzéket és tapintatot tanúsított, a méltán kiérdemelt elismerést és elégtételt,hogy kettős irányban tett és üdvösnek bizonyult intézkedésével e modern kórság gyógyításán lényegesen közreműködött. Nemcsak megalkotta nagyfontosságú szabályzatait, hanem, hamint számos esettel és a bíróságnál fekvő hivatalos aktákkal bármikor igazolni lehet, a tőzsdebíróság az avatatlanok ellen indított perekben nem saját tagjai, hanem a kifosztott vagy kifosztani szándékolt áldozat védelmére szállott síkra, oly ügyletből eredő követeléshez, melyet közveszélyes börzesvindler érvényesített, a szankciót kivétel nélkül meg nem adta s a szerinte bűnös cselekmény elkövetőit, mint háborgó tenger a salakot, kebeléből kilökte s a tőzsde tagjai sorából rendszerint ki is rekesztette. A tőzsdetanács e párhuzamos intézkedése azonban, — miként a tapasztalat fényesen igazolja, — a baj gyökeres orvoslására nem vezetett. A tőzsde maga e piszkos elemeitől megszabadult s ott hiába is keresnénk a rendes tőzsdetagok soraiban olyat, ki ily természetű ügyletek megkötésével iparszerűleg foglalkoznék. Az is kétségtelen, hogy 1895 óta az ily természetű pörök száma csökkent, ámde eme jelenségekből csak arra lehet okszerű következtetést vonni, hogy a baj csak lokalizáltatok, amennyiben a tőzsdén magán megszűnt, de valójában még károsabb terrénumra tereltetek. Űzik a tőzsde jelszava alak most e nyilvánvaló csalást és vagyoni pusztítást úgy hazánkban, mint külföldön, nem kisebb, hanem jóval nagyobb mértékben oly elemek, kik,— mint már kifejtettük, — a tőzsde intézményével semmiféle összeköttetésben nem állanak s akiknek a tőzsdéhez úgyszólván semmi közük sincsen. Nap-nap után érkeznek följelentések, még pedig nem szórványosan, hanem tömegesen úgy a Budapesten székelő német főkonzulátushoz, mint a budapesti kereskedelmi- és iparkamarához e modern iparlovagok garázdálkodásai miatt s valóban feltűnő, hogy sem a konzulátus közbenjárása, sem hatóságaink intézkedései eme csapás tovaterjedésének határt szabni nem tudnak, vagy nem akarnak. Büntetőjogi szempontból e mizérián segíteni újabb törvényhozási alkotás nélkül alig lehet, mert köztapasztalat szerint álszeméremből vagy hiúságból-e, a rászedett áldozatok rendszerint kerülik a följelentéssel s tárgyalással egybekötött nyilvánosságot s ha elvétve egy-egy eset bűnvádi útra tereltetik is, a büntetőbíróság, minthogy az ügylet magán adásvételi ügylet alakjában burkolva kerül elbírálása alá, a magyar kereskedelmi törvény 381. szakaszának szerencsétlen fogalmazása következtében a büntető eljárás felfüggesztésével a bíráskodást polgári perúira kénytelen terelni. A rászedett nagyközönségnek ama magatartása, hogy a legrutább becsapás esetén is kerüli a följelentést, tulajdonképpeni okozója és fönntartója a bajnak. A lépre kerített áldozat előbb-utóbb tudatára jut annak, hogy hamis játékossal van dolga, s hogy a vesztes csak ő lehet s az ügylet mérvéhez képest a banditával alkura lép a nyugalma megvásárlásáért, s a váltságdíjat legtöbb esetben tényleg le is fizeti. Ez a szabály, a kivételek száma elenyészően csekély. Elejét kell tehát vennünk annak, hogy e közveszélyes elemei társadalmunknak áldozataikat büntetlenül fosztogathassák. E tekintetben a legelső és legengedhetetlenebb kötelessége elsőfokú iparhatóságainknak arra ügyelni, hogy a nagyközönség jogtalan kifosztására törekvő bankok, betéti társaságok s tőzsdebizományi üzletek meg ne alakulhassanak. Ha iparrendészeti és közbiztossági szempontból, például a kéményseprőipart különös, a törvényben előírt képesítés kimutatása nélkül űzni tilos, akkor csakugyan el nem tudjuk képzelni azt, miért ne lehetne közrendészeti szempontokból követelni, hogy a bankbizományi vagy tőzsdei üzlet tulajdonosa igazolni tartozik, hogy az ez üzlettel járó vagyoni és erkölcsi képesítéssel valójában rendelkezik-e avagy sem? Szükséges, hogy törvényhozási úton dekretáltassék, hogy a bank- vagy tőzsdebizományi üzlet folytatására cégviselési jogot csak oly egyének nyerhetnek, kik erre feddhetetlen erkölcsi minősítés és kellő vagyoni képesítés kimutatása mellett hatósági engedélyt nyertek; hatósági engedélyt csak tőzsdetag nyerhet, aki a tőzsde fegyelmi hatósága alatt is áll. A tilalom ellen vétők nem pénzbeli, hanem szabadságvesztés-büntetéssel szigorúan sújtandók. A baj tovaterjedésének meggátlására alkalmasnak tartjuk az e bankok által szerkesztett tőzsdei szakközlönyök postai továbbításának hatósági megtagadását s amennyiben borítékban történnék a terjesztés, még a levéltitok megsértésének kockázata mellett is e küldemények elkobzását kisebb bajnak kellene tekinteni. Gyökeresen lehetne azonban véleményünk szerint e nagyon is elterjedt baj ellen úgy védekeznünk, ha az 1883. évi XXV. törvénycikk novelláris után odamódosittatnék, hogy minden avatatlan egyénnel kötött fogadásszerű játéktermészetű tőzsdei ügylet szabadságvesztéssel tiltott káros hitelműveletnek minősíttetnék. Ha e törvény keretén belül az uzsoraügylet, nemkülönben a korcsmai hitelre vonatkozó ártatlanabb természetű ügyletek a kiskorúság, könnyelműség, tapasztalatlanság és iszákosság elterjedésének védelmére van alkotva, akkor nem tudjuk belátni, miért ne lehetne ugyanabban a törvényben ugyanazaz emberi gyengeségek és szenvedélyek forrásából származó bajok segítségére az ezek ellen vétő elemeket a törvény hasonló súlya alá helyezni. Pusztuljanak a gazok, ház két gáztartója fölrobbant és az egész szinhzat tűzbe borította. A tűzoltók létráikat a második karzatig tolták föl, ahol szörnyű látvány tárult eléjük. A holttestek halomszámra feküdtek egymáson. Több eszméletlen embert sikerült kihúzni a holttestek közül. A legtöbb holtest a második emeletre szolgáló lépcső legalsó fokain volt. Azonnal ötven orvos és betegápoló jelent meg. Miután több száz holttestet szállítottak a halottasházakba, ezek úgy megteltek, hogy többé nem lehetett bennük halottat elhelyezni. Néhány művész megtudott menekülni, de sokat szenvedett a hidegtől, mert könnyű színházi öltözetben voltak, a hőmérő nulla alatt állót. Este tíz órakor még nem tudták megállapítani a szerencsétlenül jártak számát. A rendőrség azt közölte, hogy 637 holttestet hoztak ki a tűzből. A színészek közül többen hiányzanak. A reggeli lapok szerint a halottak száma: 562, a sebesülteké 55- Tűzkatasztrófa egy színházban. Budapest, dec. 31. A letűnő esztendő utolsóelőtti napján rettenetes tűzkatasztrófa történt Csikágóban, olyan óriás szerencsétlenség, amely iszonyatosságával örökké emlékezetes marad. Tegnap délután előadás közben kigyuladt a csikágói Iroquoys-szinház s a fejevesztett közönség menekülése közben hatszáznál több emberélet pusztult el. Messze tőlünk, a tengeren túl történt a szörnyű katasztrófa, áldozatai idegenek, mégis megrendítő hatást tesz mindenkire a pusztulás. Egyes részletek dolgában a színházégésről érkezett jelentések még ellenmondók, csak a halottak számának nagysága ijesztő valóság. A tűzről a következő táviratokat kaptuk: Csikágó, dec. 31. Az Iroquoys-színház A kékszakállú herceg tegnapi előadásán a második fölvonás közben kigyuladt. A midőn a lángok fölcsaptak, a tűzkiáltás pánikot idézett elő. Az egész közönség vad küzdelemben tört a kijárások felé, miközben az elájultakat letiporták. A legfelső karzatról senki sem menekülhetett meg. Az itt voltak részben elégtek, részben megfaltak. Számos hullát álló helyzetben találtak. Akik leugrottak, sem tudtak megmenekülni a lángokból. A halottak legnagyobb része fiatal nő és gyermek. A holttestek száma oly nagy, hogy a halottasházak nem elegendők. A rémület akkor érte el tetőpontját, amidőn a szín Csikágó, dec. 31. (Saját tudósítónktól.) Az elpusztult színházban tegnap este körülbelül 1300 ember volt együtt, többnyire asszonyok és gyermekek. A Kékszakál némajátékot adtak, amely már hetek óta megtöltötte a színházat. Az Iroquoys-szinház a tóparton állott s ezelőtt három esztendővel épült. Összesen ezerötszáz ember fért el benne. Tüzveszedelem ellen minden inintézkedés meg volt benne téve és Csikágó legbiztosabb színházának tartották. A tűz délután négy órakor a második fölvonás közben ütött ki a színpadon. Egyszerre néhány könnyebb szuffita meggyuladt és elképzelhetetlenül rövid idő alatt a színpadon levő összes gyúlékony tárgyak égtek. A színpadon éppen a karszemélyzet volt együtt s a kóristák a tűz látására rémülve rohantak el a színpadról. Legnagyobb részük a zenekar számára fönntartott helyre és a földszintre ugrott. A rémület a közönséget is elfogta s mindenki eszeveszetten igyekezett menekülni. Egyetlen ember sem akadt, aki a megrémült embereket nyugalomra intette volna; mindenki csak arra gondolt, hogy megmentse a saját életét. Alig egy-két perc múlva kicsaptak a lángok az utcára. Az emberek rémülve kiáltották: Tűz van! és lármájuk csakhamar túlharsogta az utcai forgalom zaját. Egy-két másodpercig sem tartott és a színház előtt összeverődött óriás tömeg egyetlen gombolyag volt, amelyben mindenki szorongva, ütve, harapva, ordítva, őrült ember módjára igyekezett előbbre jutni, vagy a tömegből kiszabadulni. A tűzoltóknak is óriás erőfeszítésükbe került, hogy el tudjanak jutni az égő épülethez. Végre ott voltak, halált megvető bátorsággal följutottak az első emeleti erkélyre. Rémületes látvány tárult eléjük. Úgy voltak ott az emberek, mint a csapdába került patkányok; tömegesen állottak a halottak egymásnak nekitámaszkodva; testük meg volt szenesedve, pedig a lángok még el sem jutottak odáig. Az előcsarnokban iszonyú harc folyhatott, mert a legtöbben természetesen odaigyekeztek, hogy aztán onnan a szabadba juthassanak. Ott is százával feküdtek az emberek egymás mellett és egymás fölött. A küzdők az előttük lévőket leteperni és holttestükön át menekülni igyekeztek és borzasztó sok ilyen, formátlan tömeggé agyontaposott holttest hevert mindenfelé. Ezek az emberek elpusztultak, anélkül, hogy még csak láttak is volna lángot vagy füstöt. A gyermekek közül, akik a színházban maradtak, egyetlen egy sem élt egy-két percnél tovább a tűz kiütése után. A folyosókon tizenkét láb magasan hevertek a holttestek, valamennyi borzasztóan meg volt csonkítva. Amikor a lángok a színpadról a nézőtérre kezdtek elharapózni, a karzatról sokan leugrottak a földszintre halottakra és haldoklókra és természetesen ők is ott találták halálukat. Nagyon sokan az utcára nyíló ablakokról ugrottak le, többen így megmenekültek, de legnagyobb részük összetört csontokkal maradt a kövezeten. Két angol kórista leány, akiknek a ruhája egészen elégett, öt percig állott az ablakban, mielőtt a veszedelmes ugrásra mert volna vállalkozni. Iszonyú égett sebeik voltak, de mégsem a tűz, hanem az óriás hideg okozta halálukat, mert mire a kórházba szállították őket, mind a ketten megfagytak. Húsz perccel a tűz kiütése után az egész színház lángban állott. Az ezerháromszáz ember közül, aki eljött az előadást megnézni, alig kétszázan tudtak megmenekülni. A színház előtti térségen és a tóparton százezrekre menő tömeg szorongott. Ezeket az embereket is a legvadabb rémület fogta el és szinte leirhatatlan jelenetek játszódtak le köztük. Minden áron keresztül akarták törni a rendőri kordont s be akarták .