Budapesti Hírlap, 1904. május (24. évfolyam, 121-150. szám)

1904-05-07 / 127. szám

1904 május 7. BUDAPESTI HÍRLAP. (127. sz.) gédeivel a halottas házba és elkészítette Jókai ha­lotti maszkját. A meleg gipsztől teli lett a Jókai arca,­­ érdekesen szép, mosolygó, s ilyen maradt­­ egész nap. Mikor ez megvolt, a temetésrendező­­i intézet emberei a halottas-szoba bútorát kihordták,­­ az ágyat, a­melyen a nagyember holtteste feküdt,­­ átvitték a szomszédos könyvtár­szobába és hozzálát­tak a ravatal fölállításához. Nemsokára fekete gyászpompát öltött a lakás. Az előszobát is bevonták ezüstszegélyes fekete posz­tóval, fekete lepellel burkolták a szobát is, a­mely­ben Jókai meghalt és a­melynek a közepén állítottak neki ideiglenes ravatalt. A falak mentét telerakták pálmával, babérfával, déli növények zöld lombdisze veszi körül a ravatalt is. A ravatal, a­melyet ezüst­­,­rojtos fekete lepel takar, alacsony, csak két lépcső magasságú. A halottat fekete díszmagyarba öltöztet­ték, azután kettős, fekete érckoporsóba fektettek, a­melyre üvegfedél borul. A koporsóba, a ha­lott mellére tették a felesége arcképét, gyöngyvirág­­bokrétáját, néhány szál halványpiros rózsát és kék liliomot. A halott arca szelid, nem torzult el, csak nagyon megsoványodott, beesett. A feje feketecsip­­kés kis fehér vánkoson pihen. Déli tizenkét órakor tették a koporsót a rava­talra, előbb azonban beólmozták, hogy levegő ne fér­hessen a holttesthez, a­melyet nem balzsamoztak be. A belső koporsó fekete és üvegfedelű, a külső erős ércfalú, svédgránit színű, a födele díszes, zöldre már­ványozott, görög szarkofágot ábrázol. Gyertyát a ra­vatal mellett nem gyújtottak. A fekete pompájú ravatalos szobával szomszédos szoba szárnyas ajtaja nyitva van. Ez a benyíló szép, nagy szoba volt a Jókai Mór dolgozó­szobája. Gyö­nyörű, dús bútorzatának minden darabja mától fogva becses ereklye. A falak mentén három, művészi fa­­ragása hatalmas könyvszekrény. Ezeket a jubileuma esztendejében a főváros adta a poétának. A falakat ,családi képek, régi írók és politikusok képei borít­ják. A széles, nagy íróasztalon, a­melyen Jókai annyi halhatatlan remekművét megalkotta, sok finom ap­róság és művészi csecsebecse között gyönyörű álló­éra és a költő feleségének arcképe. Egy szögletben csillagvizsgáló apparátus. A falon is, nagy üvegszekrényben is tömérdek szalag, koszorú. Az üvegszekrényben még albumok és Jókai összes munkáinak pompás kiadása. Az egyik : könyvszekrény előtt, közel az Íróasztalhoz hatalmas öblös bordávány, a­melyen a költő olykor elpihent. "Odébb nagy zongora, e mögött fotelek, pálmalomb alatt a néhai Rudolf trónörökös szobra. A szobában­ még tömérdek , apróság van, farag­ványok, pálcák, gyönyörű régi fegyverek, azután egy pompás nagy aranykoszorú a jubileum esztendejéből. A nagy halott első látogatója ma természetesen az özvegye volt. Kora reggel zokogva borult ágya elé és sírt. Talpig feketében van, a fájdalom megtörte, alig tudják távol tartani a halottól, ismételten elájult. Átkisérték az ebédlőbe, ott sirdogál körülötte egész csa­ládja. Mellette van az orvos is. A­mint a koporsót ravatalra tették, rátették az özvegy szegfűből és gyöngyvirágból készült nagy fehér koszorúját is, a­melynek ez a fölírása: Pihenj! Szeret­­lek! A te Bellád! Már a délelőtt folyamán egymásután hozták el a sok koszorút. Az első virágot hozta Rákosi Szidi asszony, azután koszorút hozott özvegy Arany Lászlóné, a szalagján ezzel a felírással: Kegyelete jeléül. Reggel kilenc óra után megjelent a gyászházban Berzeviczy Albert kultuszminiszter, fölkereste az özve­gyet és igy szólt hozzá: — A nemzet halottjának tekintjük a halottat és úgy óhajtunk intézkedni, hogy ő az ő nagy nevéhez méltó végső tisztességben részesüljön és a gyász orszá­gos legyen. Ez okból szíveskedjék beleegyezni, hogy a végső tisztesség körül fölmerülő teendőket a közokta­tásügyi miniszter, a­ki az összkormánytól fölhatalma­zást kapott, intézhesse. A kultuszminiszter részvétét fejezte ki Jókainé­­nak az egész kormány és az ország közönségének ne­vében. Jókainé hálásan köszönte meg­­a kormány elhatá­rozását és kijelentette, hogy a kívánságnak készséggel tesz eleget, a beleegyezését megadja, mert meg van győződve róla, hogy a nagy halott emlékének és a köz­életben teljesített munkásságának így felel meg a leg­jobban. Arany Lászlónén kívül koszorút küldöttek még a ravatalra: Stricker Mór dr. *— Jókai Mórnak; A Ma­gyar Nemzet szerkesztősége — Jókai Mórnak; a Nem­zeti Szalon — Jókainak; Felercyné — Egyike azok­nak, a­kik kétszer halnak meg, küldi a dicsőnek, a­ki örökké fog élni. — Koszorút küldött, még Itália Vita­­liáni Budapesten időző színtársulata is, az olasz szín­­művé­szet nevében. A gyászház körül, az udvaron, a lépcsőházban egész nap nagy közönség táborozott, várva a pillana­tot, hogy egy tekintette, áldozzon a nagyember ko­porsójánál, emlékének. Délután háromkor nyitották meg számukra a ravatalos lakás ajtaját. Alig három óra alatt legalább tizenötezer ember­­fordult meg a ra­vatalnál. A látogatók között voltak a többi között: Berzeviczy Albert kultuszminiszter, Zsilinszky Mihály államtitkár, Lukács László pénzügyminiszter, Beöthy Zsolt miniszteri tanácsos, Lobkovitz Rudolf herceg és neje, Földváry Miklós koronaőr, Wlassics Gyula, Beksics Gusztáv, Zipernovszky Károly és neje, Bársony István, Werner Gyula, Münnich Aurél, Kö­nig Gyula egyetemi tanár, Hegedűs István egyetemi tanár, mint a Petőfi-Társaság küldöttsége: Herczeg Ferenc, Sebők Zsigmond, Szana Tamás, Ábrányi Emil és Prém József. Polonyi Géza, Justh Gyula, Horváth Zoltán dr., Deutsch Ernő dr., Berger Rezső dr., Morzsányi Károly dr., Bródy Sándorné, Iloisz Bertold udvari tanácsos, Rákosi Szidi, Révai Mórné, Boránszky Lajos dr., Molnár Attila, Felitzsch Artúr báró, Zichy Ágost és József grófok, Nagy Miklós, Révai Ödön, Márkus József, Vészi Józsefné, Adorján Sándor, Born Frigyes báró és neje, Miklós Ödön, Fáik Miksa, dr.,Thaly Kálmán, Fellmann Izsák, a finn legfelső bíróság elnöke, Mayer Károly és neje, Müller Miklós, Fáik Ernő dr., miniszteri titkár, Jám­bor Tivadar, László Mihály dr., országgyűlési képvi­selő, Lend­vayné, a Nemzeti Színház tagja, Konitz Géza, Molnár Viktor, miniszteri tanácsos, Agai Béla, dr., Stöger Aladár és neje, Voinovich Ilka, Radványi Gyula, Wimmer Nándor, Bross Tibor, Beöthy Emil, Agulár Antal, Markovits Lajos, Balassa Bálint, Quittner Miksa, Jakab Ödön, Fröhlich Jánosné, Pe­kár Gyula, Bodori Lipót, Dénes Bertold,, a napilapok helyi t­udósítóinak küldöttsége. Úgy volt, hogy esti nyolc óráig engedik be az embereket, de a tolongás akkora lett, hogy a rend föntartása már lehetetlennek látszott. Ezért hat óra­kor a már bentlévőket távozásra kérték és a lakás aj­taját bezárták. Ma adta ki Jókai Mór családja a gyászjelentést, a­mely így szól: Jókai Mórné, Nagy Bella a családja nevében is mélységes bánattól elborult szívvel adja hírül, hogy szeretett férje, Jókai Mór e hónap 5-én esti kilenc órakor jobblétre szenderült. A­mennyi áldást hintett halhatatlan lelke, annyi béke őrizze örök szenderét. A halott átszállítása a Múzeumba. Es­te fél ki­lenc órakor elszállították Jókai Mór holttestét a Nemzeti Múzeumba. Mielőtt ez megtör­tént volna, még egyszer meg kellett nyitni a ház kapuját és a halottas szobát a közönségnek, a­mely tengernyi sokaságban verődött ismét össze a ház előtt az Erzsébet-körúton ő követelte bebocsátását. Este nyolc órakor végleg bezárták a kaput a közönség elől. Megjelent ekkor a halottasházban Beöthy Zsolt fő­rendiházi tag s Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszter nevében intézkedett, hogy a halottat ma éjjel bebalzsamozzák, bár a koporsót délelőtt be­­ólmozták. Eljöttek azután a temetkező­ intézet em­berei s jelentkeztek a család megbízottjánál, Révai Mór országgyűlési képviselőnél a koporsó átvétele és elszállítása céljából. A képviselő tudatta az özvegy­­gyel, hogy elviszik már Jókait, búcsúzzék el tőle­, Jókai özvegye anyja karján s az egész családtól kísérve, sőt, önök, a magyar ifjúság élvezheti, értheti fés, ismerheti teljesen, tökéletesen. De Jókai tör­téneti nagyságát, azt a feladatot, melyet ő a magyar közélet fejlődésében, a magyar irodalmi élet folyamában, politikai és költői eszményeink szolgálatában félszázadnál hosszabb idő alatt ki­fejtett, azt a szolgálatot mi, öregek, a­kik tanúi voltunk munkái közvetetten benyomásának és­­ hatásának, mi ismerjük csak teljes jelentőségé­ben. Melyik az a hely, melyet a magyar irodalom­­történet írója Jókainak juttatni köteles? — Tudjuk azt, hogy a magyar nemzeti léleknek­­ költői képe a maga mélységében és igazságában a múlt évszázad közepén mi módon és kik által teljesedett be. A lelkesedésnek szilaj erejét, az érzéseknek és gondolatoknak föltétlen szabadsá­gát Petőfi fejezte ki. A szemlélet hűségét, a rajz­inak ezen alapuló plasztikai erejét, a múlt hősi eszményeinek varázsát Aranynak köszönjük. A­­magyar nép mesemondó kedvének, a magyar néplélek humoros hangulatának bevonása az iro­dalom lélektani tényezői közé: Jókaira várt és ■Jókai által teljesedett be. Ha pedig nyelvét tekintjük, mit látunk? A­mint a magyar nép­­­­lélek különböző vonásainak e lángelmék a kép­viselői, épp úgy azok a nyelvi tényezők is az országnak különböző tájékairól folydogáltak­­ össze: a hun nép magyar nyelve Petőfiben, a bihari nép magyar nyelve Aranyban, a dunántúli nép magyar nyelvével teljesedett ki Jókai láng­elméje által. A dunántúli könnyen, frissen omló magyar beszéddel, nyelvvel egészítette ki Jókai azt az irodalmi nyelvet, a­melyet talált. Ez a három lángelme nemcsak irodalmunk csúcs­pontján, költészetünknek uralkodó bércén ra­­igyog, hanem, együtt, egyik a másikat kiegészítve, a’ legtalálóbb, legigazabb, legteljesebb képét szol­­­­gáltatja annak a magyar léleknek, mely szülte és ihlette őket. ’ _ " A Jókairól bátran és habozás nélkül elmond­hatjuk, hogy nincs egyetlen írónk, egyetlen köl­tőnk, a kinek gazdagabb szókincse volna, mint Jókainak. És nincs senki, a kinek tehetsége által a magyar költői nyelvnek gazdasága, majd­nem teljes szókincse, mindn irányú hatását oly mélyen, oly tökéletesen kifejtette volna, mint Jókai által, Jókai költészetében. — Petőfivel és Aranynyal ennek a dicső korszaknak a triászát alkotja, és elmondhatjuk, hogy a­mi a költői nyelv fölszabadítására, természetessé tételére, zengőn és költőin magyarrá tételére nézve: Petőfi és Arany, ugyanaz a magyar elbeszélő prózának a nyelvére nézve: Jókai. Szélesebb kör­ben, a magyar közélet meze­jén ki volt ő nekünk? Egy regényének, a Poli­tikai divatok­nak bevezetésében ő maga azt mondja, hogy a mint a magyar költői, épp úgy a magyar magánéletnek minden körét százszo­ros és elszakíthattatlan kötelék fűzi a magyar közélethez. Ezt a magyar költő és a magyar poli­tikus közt a magyar irodalom kezdetétől fogva figyelemmel kísérhető, szembetűnő köteléket, a legerősebbnek, a leghatározóbbnak mutatja Jókai pályája is. Mean a politikusról kívánok szólni, csak az ő írói hatásának politikai jelentőségére mutatok rá. Még a negyvenes években kezd írni, még részt vesz a nemzetébredés munkájában. A következő idők politikai feladataihoz képest közrehat a nemzeti szellem fölgyújtásának mun­kájában. Szomorú időkben talán ő az első és a legjelentékenyebb mindazok közt, a­kik a nem­zeti lélek megtartásán dolgoztak. . A magyar reformkor, a forradalmi kor és az önkényuralom kora történetének ez az a három mozzanata, melyben az irodalomra óriási feladat vár, s melyre nézve az irodalom óriás, mérhetetlen jelentőségű nemzeti föladatot töltött be. Előbb arról volt szó: a nemzeti lélek fölébresztessék! Azután annak szüksége következett el, hogy a fölébredt nemzeti lélek fölgyújtassék! Majd annak a szomorú szüksége állt előttünk, hogy ez a nemzeti lélek megtartanék maga­ magának. E három nagy, nemzet­lélektani föladatot három politikai, három költői nemzedék végezte, s e három nemzedék mindegyikének föladatában része volt Jókainak. A nemzeti léleknek e fejlő­dését végigkísérte, végigküzdötte. Képzelete is, a leghatalmasabb, legigazabb alkotásaiban ezt­ a­ nemzeti fejlődést kiséri végig. A magyar reform­kornak nincs irodalmunkban, nincs költészetünk­ben oly gazdag, oly fényes, oly igaz költői kép­tára, mint a­milyet Jókai regényei nyújtanak nekünk. Az ébredés első apostolai: az Eppur si muove-ban, A magyar nabob-ban, a forradalmi élet­ regényeinek egész sorozatában, a Politikai divatok-ban, Egy az Isten-ben, A kőszívű ember ; az önkényuralom magyar élete pedig, valamennyi közt talán a legkitűnőbben: Az uj földesur­om.­­ Utolsó gondolatai is a körül a fejlődés körül jártak, melynek részeséül, költőjéül érezte magát. Alig egy órával halála előtt, talán utolsó szavaiul hallottam haldokló ágyán ezt a két nyi­­ la­tkozatát: Az Isten áldja meg a királyt! és Lesz­nek még nekünk vigabb napjaink is! — Ezeket a szavakat úgy­ hallottam, úgy értettem, mint a Kölcsey imádságának visszhangját a hazára vo­natkoztatva, a ki víg esztendőt kér a magyar­ nemzetre! Ugyanennek az elhozatalán munkál­kodott Ő is félszázadnál hosszabb időn át , « Áldás emlékére! »- Jókai és Gyulai Pál. Szertelen nagy volt az ő népszerűsége. Ebi­hez hasonlatos nincs semelyik nemzet irodalmá­ban. Mint az ő mesekigondoló fantáziája nem ismert korlátot sem térben, sem időben , véletlen .

Next