Budapesti Hírlap, 1905. január (25. évfolyam, 1-31. szám)
1905-01-28 / 28. szám
1905. január 28. BUDAPESTI HÍRLAP. (28. sz.) a mely a tagokra jogokat ruház és kötelességeket ró, vagy a mely a tagok körén kivül a társadalomra is kiható célok elérésére irányul, — az egyesületek felügyeletére vonatkozó miniszteri körrendeletek rendelkezései alkalmazandók. Csak röviden megjegyezve tehát azt, hogy a kerületi elöljáróságok az egyesületi ügyekben, tehát föltéve, hogy az asztaltársaságok egyesületi felügyelete alá kerülnének, ebben az ügyben is, semmiféle önállóhatáskörrel nem bírnak, térjünk át az asztaltársaságok mivoltának a kérdésére. Az asztaltársaság rendesen 50—100 tag társas alakulata. Működésének helye többnyire valamelyik kis korcsma, célja összejövetelek, esték rendezése, e mellett a tagok közt a takarékosság szellemének ápolása, esetleg a tagért kisebb hitelszükségletének kielégítése a tag, vagy tagtársainak betéteiből, végül néha az utóbb említett céloknak csak egyike. A társaság többnyire csak ideiglenesen alakul. Működése egy évig tart, amelynek lejártával a társaság feloszlik; ha a tagoknak heti befizetéseikből bizonyos megtakarított pénzük van, azt kiadják, a támadt tőkejövedelmet néha jótékony célra fordítják, aztán újból megalakulnak egy évre. Alapszabályaik nincsenek. Az a barátságos megállapodás, vagy házirend, amelyen a befizetés alapul, nem kötelesség, mert ha az asztaltársaság tagja egyszerre csak abbahgyja a szolgáltatást, semmiféle módon nem kötelezhető arra, hogy a befizetést folytassa, hanem kilépettnek tekintetik és a befizetett pénzét visszakapja. A kölcsönözésnél, vagyis ha az asztaltársaság tagja a befizetett pénzét visszakéri, nincs semmiféle más joga neki, mint az átadott pénzének a viszszakapásához, — ha pedig a kölcsön a befizetett öszszegnél nagyobb, akkor egy, vagy több tagtársnak külön-külön adósává válik. Világos, hogy az az asztaltársaság, amelyiknek az itt vázolt alakja és működési köre van, — már pedig ritka kivétel az, a melyik nem ilyen, — tagjaira jogokat és kötelességedet meg nem állapit, szervezettel nem bir, az néhány ember társas érintkezésének tekintendő, de egyesületnek semmi esetre sem, — kivévék mégis, ha jótékonysággal is foglalkozik, mert ez esetiben „a tagok körén kívül, a társadalomra is kiható célok elérésére irányul“. Kétségtelen, hogy a miniszteri rendeletnek ez az intézkedése célszerűtlen, újításra, illetve megváltoztatásra szorul. De erről egyelőre nem beszélek, mert most csak az a célom, hogy kimutassam, váljon az érvényben lévő jogforrások alapján megmaradhatnak-e az asztaltársaságok szervezetlenül, eddigi működési módjuk és körük mellett. Az eddigiekből már látható, hogy egyesületté nem kell alakulniok. Szövetkezetté azonban még kevésbbé, mert a kereskedelmi törvény 223. szakasza szerint szövetkezet az az előlegezés, vagy hitelegyesület, amely tagjai hitelének előmozdítására közös üzletkezelés mellett, illetőleg kölcsönösszeg alapján alakul. A szövetkezet tehát kétségtelenül üzlet, vagy legalább állandó, gazdálkodási forma, amit az asztaltársaságokról állítani nevetséges. Helyesen mondja egy belügyminiszteri rendelet, hogy amennyiben . . . az asztaltársaság baráti körben, komolyabb cél nélkül, többnyire ideiglenesen alakul, . . . itt oly tisztán magánjellegű baráti alakulatról van szó, melynek működése általános forgalmi szempontból azt a baráti kört, amely létesítette, egyáltalán nem lépi túl, ezen körön kívül semmiféle hatással, vagy vonatkozással, membir, amelynek egész létezése az azt alapító tagok baráti összeköttetésén alapszik és ez azt létesített baráti körön belül is csak bizonyos, jogilag azonban, egyáltalán nem kötelező, kölcsönös barátságos megállapodások szerint igazodik, „s így az ezen alakulatok körében előforduló — takarék,és kölcsönügyletek — kereskedelmi jogi szempontok alá egyáltalán nem esnek.“ Határozottan mondhatjuk tehát, hogy az itt vázolt asztaltársaságok, a jótékonyságot gyakorlók kivételével nyugodtak lehetnek afelől, hogy az érvényben lévő jogforrások alapján őket sem egyesületté, sem szövetkezetté átalakíttatni nem lehet. A már többször említett kivételt helytelennek kell tartanunk azért, mert ha a jótékony asztaltársaság egyesületté alakul, akkor a fölötte érvényesülő hatósági felügyelet annak megakadályozására van hivatva, hogy az egyesület ne működjék az állam, vagy a tagok magánérdekei ellen. A jótékonyság térin való visszaélés azonban a kettő közül akármelyik szempontból látszik veszélyesnek, a veszély az asztaltársaságoknál olyan csekély, hogy annak a megelőzésére törekedni nem lehet helyes. Ennek az ellenőrzésnek ugyanis, mint minden közigazgatási teendőnek az alapja, csakis közérdek lehet, ez teszi csak megokolttá, hogy többek bizonyos törvényellenes cselekvéseit, amelyeket a bírósági igazgatás volna hivatva megtorolni, a közigazgatás már terv, szándék alakjában megkeresi, fölkutatja és megakadályozza. Föltétlenül úgy az állam érdekének, mint a polgárok magánérdekének bizonyos súlya kell hogy legyen ahhoz, hogy az az érdek közérdeknek tekintessék, az asztaltársaságok jótékonykodása azonban oly kis jelentőségű, hogy annak ellenőrzésére közigazgatási teendőket pazarolni, közérdek nem lehet. Talán helyes volna az asztaltársaságok ügyét úgy, illetve a most hangoztatott elvhez képest rendezni azzal, hogy megállapíttassék számokkal: „ha az asztaltársaság tagjainak száma a 100-at meghaladja, ha a takarékbetétek összege a 10.000 koronát meghaladja, — továbbá, ha a társaság, körén kívül, terhelő jogügyleteket Üzletszerűen köt, ha a tagok írásbeli nyilatkozat alapján lépnek be a társaságba, stb., akkor az asztaltársaságnak egyesületté, vagy szövetkezetté kell alakulnia. Hy irányú reformot, ha más nem, legalább az kíván, hogy az asztaltársaságok, de maguk a hatóságok is könnyebben és határozottabban megérthetnék és érvényesíthetnék a miniszteri rendeletet, s a mostanihoz hasonló általános zavar, következetlenség, ami az asztaltársaságok társas alakulatának elbírálásánál tapasztalható, elő nem fordulna. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Csokonai Vitéz Mihály: Italdia évszázados fordulóján, 1905 január. 28. Ez évben ünnepet ül Németország; irodalmi és művészi élete úgyszólván egészen Schiller jegyében áll, de a nép és szabadság költőjének emlékezetét a nemzet is hálás kegyelettel eleveníti föl s a merre a német nyelvet beszélik, mindenhol szólni fog az ének róla. 1805-ben halt meg Schiller, ezért e világra szóló ünneplés. És 1805-ben halt meg Csokonai Vitéz Mihály is; ünnep fénye nem köszönti, zengő szózat halványuló emlékét nem újítja meg; tegyünk hát legalább mi, krónikásai a napoknak s az évszázadoknak, úgy mint Arany János halálos magányában eltöltött nevenapján, gyújtsunk kis mécsest e lángszellemnek, ki jött és eltűnnék ... Jött váratlanul, föltűnvén a debreceni kollégium parókás, pedáns, spanyol csizmába szorított poéziséből lelke frisseségével, képzelete üde, teljes színeivel, hangja merész közvetetlenségével. És eltűnt megtörtén, halálos kórtól és nyomasztó szegénységtől gyötörve, maga üdvözölvén a megváltó halált, mely kimenti az ínség, a fázás, a közöny csontos karjaiból. Csokonai nagysága előttünk akként jelenik meg, mint a tihanyi kettős torony, melynek riadó leányát megénekelte. Hatalmas, tömör, mégis graciózus épület maga a templom is, de messze elláthatóvá, a mi gyönyörű tengerünk legszebb látományává ez a kettős torony teszi. E kettős torony Csokonai élete és költészetének magyar volta mellett is egyetemes, világirodalmi értéke. Világirodalomról az ő korában még nem is beszéltek ; Göthe kezdte élete végén áttekinteni az emberiség szellemi alkotásainak együttességét ezen a néven. De Csokonai, egy sok tekintetben hátramaradott, szegényebb kultúrájú nép gyermeke, maga szinte-szemre bárdolatlan, féket nem ismerő, világirodalmi műveltséget szerzett a világirodalom fogalmának megszületése előtt és páratlanul fényes műveltségét, hatni engedte eredeti, gyökeres és mindenek fölött nemzeti zsenijére. Élete pedig az igazi, jellemző költői curriculum vitae minden tévelygésével, kínjaival, szerelmi csalódásával és testi sorvadásával, föllengő reménykedésével és kora halálával. Mint nehéz köd borongott, fölötte sokáig a legenda, mely a poétákat ritkán szokta arany koszorúval övezni; többet beszéltek korhelységéről, mint tanultságáról; szívesebben emlegették dacos fegyelmetlenségét, mint elméje bámulatos fegyelmezettségét; tovább időztek a professzor vidám mulatozásainál, melyekbe növendékeit is bevonta, mint lelkes és gyönyörű tanításainál, melyek ihletett órákban boldoggá tették hallgatóit. De a kutatók lelkiismeretes fáradozása eloszlatta e sűrű, fojtó ködöt és ma világosan látjuk a költő nyájas, derült természetét, isteni humorát, gyengéd érzékenységét, háládatosságtól kicsorduló nemes szívét. Balassi Bálinttól Csokonai Mihályig a magyar lila termése alig több a semminél. De hol van Balassi is Csokonai alatt ? Egy-két dala még megragad bennünket, a többib irodalomtörténeti érdekességnél alig tarthat számot egyébre. Csokonai Lilla dalai gyöngyei a tiszta lírának, s ha végig olvassuk e szerelemre sóvár és szerelemtől ittas dalokat, ugyanaz a tűz csap felénk soraikból, mint Petőfi dalaitól. De neki ez érzés boldogító voltát ízlelnie sohasem adatott meg. Lilla másé lett, de ő örökre Lilláé maradt: És tán te, szép szemenmliga! Úgy élsz, hogy életed virága Virít, mig én halok. Adná az ég! Azon örülnék, Könnyemnek azzal eltörölnék a Felét az angyalok. Utolsó elfogyó lélekzetéig remélt , te tartotta benne az életet. A Lilla-dalok sorozatának végén aztán gyönyörű, megindító dalban búcsúzott el Lillától, a reménytől, az élettől: Kékem már a rét hímetlen, A mező kisült, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák, Tarka képzetek, Kedv! Remények! Lillák! Isten veletek! •* Csokonait sorsa a Dunántúlra vitte, Somogy vármegyébe. Akkor a nagy és bő termékenységü vármegye még csak kezdetén volt a kulturának és egyetlen valamirevaló iskolája a csurgói kálomista gimnázium volt. A megye székhelyén, Kaposvárott, 1812-ben, hét évvel Csokonai halála után nyílt meg a nagyosztályu gimnázium. A középnemesség, mely akkor is erős volt Somogyban, mint most, híven ragaszkodott az ősi hagyományokhoz, a dombos vidék termőföldjéhez, a vármegye évezredes intézményéhez; e konzervatív szellem bizony sok parlagisággal járt s ennek természetes nyoma ott ragadt a társalkodás stílusában is. De gyökeres eredetiség, nyugodt és biztos humor s a másfajtájunk komikus vonásai iránt való érzék épp oly jellemzők voltak a somogyi földesurra, mint bárdolatlan, néha trágár beszédmódja. Csokonai fogékony lelkében talán nem természettől, hanem a debreceni kollégium diákon perpatvaraiból és földhöz ragadt szegénységéből maradt egy-egy húr, mely élénken reagált a somogyi tónusra. Így született a legkitűnőbb magyar komikai eposz, a Dorottya, Enyelgő Gráciák, vidám Múzsák ihletése, melybe azonban beleszól a szakácsnő durva kacagása, aki észreveszi, hogy „piszkos a mente, Nánika a szerccel Összevissza kente“. Mily sokoldalú és gazdag volt ez a költő, hogy lantján ennyi hang szólalt meg egyazon tisztasággal. S mily szerencsétlen volt mégis növekedő önérzetével és fogyó erejével, tehetsége tudatában s mindössze néhány jó emberétől ismerve. Egyszerre készült művei kiadására és halálára. Utolsó nagyszabású műve A Telek halhatatlansága, méltó volna a világ legnagyobb filozófusainak tollára s elméjére; s vajon belőle, kivirágzott-e magának a költőnek halhatatlansága ? Meg tette-e nemzete minden kötelességét a korán elhunyt iránt ? Mindmagunkat károsítjuk meg, ha anagy sem szertelenül gazdag kincses házából irodalmunknak az ily becses gyöngyöt félrevetjük. S halála ünnepének épp oly megragadónak, nagyszerűnek kellene lennie, mint más boldogabb népek kegyeletes ünnepeinek. Ezt várta sorsától, nemzetétől, ha már egyebet, élő javakat tőle nem nyerhetett. S még erről is kétségbe kellett esnie, mikor küzködő pesszimizmusával énekelte: De ha el kell múlnom, mi szükség volt élni ! Egy elveszendőnek miért kell remélni? Azért, hogy ezer bú, baj, betegség között. Mint egy számkivetett és mint egy üldözött Vágyakozzam dicsőbb rendelésem felé. Egy méltóbb országba, s mégse menjek belé ? Legyek, hogy szenvedjek? és bánjam létemet? Reméljek, de ez is gyötörjön engemet! " (Vígszínház.) Abból a stílusból, melybe « a színi oly szánandó alapossággal dolgozta be magát’, ma este ismét kaptunk egy mutatványt, ezúttal * Paradicsom tűmmel, Hennequin és Bilhaudinak gyáírából. Minél elmésebb és mulatta több az ilyen darabe annál veszedelmesebb a mérge s annál kettenneki«U»' 33