Budapesti Hírlap, 1905. június(25. évfolyam, 150-178. szám)

1905-06-01 / 150. szám

1905. június 1. BUDAPESTI HULLA?. (150. sz.) nekünk írják, három jelölt nevét emlegetik; e szerint Koritschoner Lipót pápai ügyvédnek, Prie­cel Má­riam­ doktor, bencés tanárnak, vagy Hoitsy Pálnak volna pártja a kerületben. Mindhárom jelölt függet­lenségi párti programmal lépne föl. Budapest, máj. 31. A képviselőház mai ülését Polonyi Géza foglalta le a maga részére; kevés híján három óra hosszáig beszélt az önálló vámterület kérdé­séről s ezzel kapcsolatos ügyekről. Beszédének legnagyobb része polémia volt Hieronymi Ká­roly kereskedelmi miniszter tegnapelőtti fel­szólalásával , ismeretes dialektikájának egész erejét kifejtette, hogy Hieronymi beszédét le­rontsa. Felszólalásának befejező néhány mon­data volt a legérdekesebb. Bejelentette ugyanis, bár nyilván csak a maga nevében — hogy ha még tovább húzódik a válság, a parlamenti több­ség a kormány ellenére, sőt kormány nélkül is hozzálát a törvényalkotás munkájához s hogy a függőben lévő kiegyezési ügyek elintézése céljá­ból a magyar országgyűlés közvetetten érintke­zésbe fog lépni az osztrák parlamenttel. Erre mindenesetre módot nyújt az 1867-iki kiegyezési törvény, de nagyon is kérdéses, hogy a magyar országgyűlés szándékozik-e ehhez az eszközhöz fordulni ? A mi értesülésünk szerint az, a­mit erről Polonyi ma elmondott, egyelőre csak az ő ötlete, de még nem a függetlenségi pártnak a terve. Bár negyedkettő már elmúlt, mikor Po­lonyi befejezte beszédét, Tisza István gróf mi­niszterelnök szólásra jelentkezett 6 egy óra hosz­­száig beszélt Kossuth Ferencnek napirenden lévő indítványáról. Beszédét ő is polémiával kezdte s Laehne Hugó tegnapi állításaival szemben iga­zolta azt, hogy az ő kormánya semmi oly intéz­kedést nem tett, a­miből a magyar mezőgazda­ságnak kára lett volna, sőt ellenkezőleg, a Szél­­féle beruházási törvényjavaslatot is a mezőgaz­daság érdekeire való tekintettel dolgozta át. Kossuth Ferenc indítványát nem fogadja el a miniszterelnök, mert lehetetlenségnek tartja, hogy az indítványban proponált intézkedésnek valami gyakorlati eredménye is lehet. A Széll- Körber-féle közös vámtarifából lehet ugyan kü­lön vámtarifát csinálni, de csak úgy, ha alapos tanulmány után, az érdekelt hozzáértők meghall­gatásával a tarifát tételről-tételre átdolgozzák; ez oly nagy munka, hogy ha a legnagyobb buz­galommal látnak is hozzá, akkor is eltart három esztendeig, a külön vámtarifának pedig csak úgy volna valami gyakorlati célja, ha oly időben el­készülne, hogy e külön vámtarifa alapján a jövő év március elsejére már megköthetnék az uj szerződést­­Németországgal és Olaszországgal. Ezt pedig Tisza fizikai lehetetlenségnek tartja s igy bizton hiszi, hogy a következő tiz esztendőre még föltétlenül föntartjuk a vámterület kö­zösségét. A történeti igazság kedvéért még megem­lítjük, hogy mint Polonyi, úgy Tisza is üres padok előtt beszélt: egyiknek a beszéde iránt sem tanúsított érdeklődést még a saját pártja sem. A következő ülés pénteken lesz, folytatni fogják Kossuth indítványának tárgyalását. A történeti dráma. írta Alfa. Az akadémiai pályázatok folytán ismét bő történeti dráma­ termésnek nézhetünk elébe, mely­hez még hozzájárul, a­mi az akadémiai aranyeső területén kívül vadon tenyészik. Érdekes elgon­dolkodni rajta, mi teszi irodalmunknak ezt a termelését oly gazdaggá ? Az Akadémia aranyait minden évben csak egy-két mű viheti el és elmúlt az az idő, mikor a megjutalmazott műveket tárt karokkal fogadta a színház. A közönség alapo­san kiábrándult a történeti drámákból, még az­­értékesebb műveket is gyanakvással és előítélet­tel fogadja. Anyagi jutalomról tehát alig lehet szó és az áramlat mégis még nőni látszik. Miért ? Talán kezdőknek való könnyű műfaj a történeti dráma? Legkevésbbé az! Történeti da­rabok írásához mindenek előtt beható tudomá­nyos vizsgálódások kellenek. Az írónak meg kell ismernie azt a kort, melyből cselekményét meríti és természetesen nem érheti be a rövid kézikönyvekkel, melyekben csak a politikai ese­mények elbeszélését találja. Tudnia kell, hogyan éreztek, viselkedtek akkor az emberek, ismernie kell az emberek magánéletét, még a külsősége­ket is, hogy színt adhasson művének. E célra mélyen be kell hatolnia a korra vonatkozó törté­neti irodalomba. Mily fárasztó munka ez, melyet történetíróink ritkán tesznek neki könnyebbé! Járatosnak kell lennie a történetírás módszerei­ben, gondolkodásában, különben nem tudja hasz­nát venni a forrásoknak. De nem elég mindeze­ket tudnia. Ezt a tudását fantáziája segítségével meg kell elevenítenie, igazi képekké, alakokká kiegészítenie. Még ez sem elég. A történetből az író nem az apró-cseprő kuriozitásokat választja ki tárgyul, nagy alakokat, nagy eszméket akar színre hozni, tehát mélyen be kell pillantania ügyében. Polonyi Géza nagy aggodalommal látja, hogy Tisza és Hieronymi­a miniszteri állás tekintélyével állást foglal a külön vámterület ellen még most is, mikor a képviselőház többsége a külön vámterület mellett nyilatkozik meg. A miniszterek beszédeikkel azt a látszatot keltik a külföldön, mintha a magyar nemzet többsége még mindig a gazdasági közösség fönntartását támogatná. A­mióta a világ fönnáll, azóta minden állam a gazdasági önállóságra töreke­dett, s a­ vámszövetségek mindig csak kivételes ala­kulások voltak. A gazdasági különválásnak elvi aka­dálya nem lehet, mert nem dogma az, hogy csak közös vámterülettel, vagy csak közös bankkal boldo­gulhatunk. Majd a horvá­toknak a gazdasági kiegyezés ügyében való állásfoglalásáról szól. Megemlíti, hogy a zágrábi kereskedelmi és iparkamara legutóbb olyan határozatot hozott, a­melyben kimondja, hogy neki a közös vámterület a fontos, de ha meglesz az ön­álló vámterület, ők is el akarják különíteni magu­kat Magyarországtól. Hogy Horvátország külön vám­terület gyanánt kezeltessék, arról épp oly kevéssé le­het szó, mint arról, hogy az 1868. törvény szerint joguk volna a hadseregben a nyelv megállapításához. A horvát közjogra az 1868. évi XXX. törvénycikk intézkedést tartalmaz, szólva a közös ügyekről, de Horvátország és Magyarország közt a hadsereg kér­désében paktum még kevésbbé jött létre, mert a hor­vát tartománygyűlésnek ezen ügy tárgyalására ha­tásköre sem volt. Az a baj különben, hogy politikai akadályokat gördítenek odaát Ausztriában is, ideát is, a vámelkülönítés elé. Azt hiszi, be fogják ezt látni nemzetének életébe, történetébe, járatosnak kell lennie a nagy dolgokban, nagy emberek lélek­tanát kell megalkotnia, a bölcsész szemével kell néznie a nemzet, sorsát, a nemzet sorsát intéző erőket. Még ezzel sincs kimerítve föladata. A mű formájának alkalmazkodnia kell fenkölt tartal­mához, ennek is grandiózusnak kell lennie, rit­musnak kell lüktetnie nyelvében, kompozíciójá­ban. A legfőbb pedig az, hogy alkotó, alakító erejének akkorának kell lennie, hogy a nagy feladattal megbirkózhassék.- Az irodalom szám­talan példáját mutatja annak, hogy írók, kik más téren nevezetes dolgokat alkottak, a törté­neti dráma terén kudarcot vallottak. Valóban, a történeti dráma az összes drámai fajok közt a leg­magasabban áll; tudománynak, költői erőnek és filozófiai gondolkodásnak egy főben kell egye­sülnie, hogy értékes mű jöhessen létre. Juliusz Cézárt Shakespeare költői erejének delelőjén írta meg; Schiller Wallenstein ja Schiller művé­szetének legértékesebb alkotása; Bánk bán fiatal erő­műve ugyan, de a­mely a legnagyobb dol­gokra volt hivatva. Mégis azt látjuk, hogy ná­lunk a történeti dráma szinte iskolai gyakor­lattá vált; tehetségesebb gimnazistának irodalmi podgyászának még leginkább történeti drámát fogunk taláni; a kezdők ezzel kezdik meg a mun­kásságukat. Ki magyarázza meg ezt? Próbáljuk meg. Rém könnyű a dolog, de ha sikerül, egy egész műfajt megértünk. Első az, hogy a fiatalok még nem ismer­hetik a való életet, melyet hétköznapinak, lapos­nak, érdektelennek tartanak. Mi rendkívüli tör­ténik ebben a mindennapi életben, a­mi az ő tol­lukra méltó volna? Ne becsméreljük őket ezért a fölfogásukért, ők a nagyot, a nemeset, az ideált keresik, a rendkívüli sorsot, a hatalmas erőfeszítést. Ezt csak a történetben találják. A történet, még a realisztikus szellemben megirt is, az idealizmus iskolája. Már­ az is,­­hogy...a A képviselőház ülése. Elnök: Justh Gyula, később Bolgár Ferenc. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Az elnök jelenti, hogy az orcifalvi választás ügyében a bíráló­bizottság vizsgálatot rendelt el. Mezőssy Béla, a vizsgálattal megbízott képviselő leteszi az esküt. Laehne Hugó előadó beterjeszti a számvizsgáló-bi­zottság jelentését a képviselőház múlt évi számadásai­ról. Napirenden van Kossuth Ferenc indítványa a külön vámtarifa a horvá­tok is, ás a közös vámterület fönntartására irányuló propagandák nem tévesztik meg őket. Az 1899. évi XXX. törvényt magyarázza ezután és saj­nálattal, de csodálkozva is említi föl, hogy Széll Kál­mán sem a törvény megvédésére, sem az olasz hor­vámklauzula magyarázatára el nem jön a Házba és itt föl nem szólal. De csodálkozik azon is, hogy Hie­ronymi el nem fogadja Kossuth indítványát, holott Kossuth éppen az ő tarifáját terjesztette elő. A vi­szonosság megsértését bizonyítja ezután. A szabad­elvű párt nagy hozsannával fogadta az 1899: XXX. törvénycikket, mégis eltűri szó nélkül a német ke­reskedelmi szerződés megkötését. Azt hiszi, hogy Vészi József, a­ki az önálló vámterület hive, szintén osz­tozik e nézetében. Vészi József: Károlyi Sándor grófot kapaci­tálja, ne engem! Polonyi Géza: Ker­ egyes osztályok szempont­jából, hanem általános gazdasági szempontból bírálja a vámelkülönítés dolgát. Nem kívánja, hogy Ma­gyarország vámháborúba kerüljön más állammal, de ha gazdasági érdekeink megvédéséről van szó, szembe kell szállani minden akadálylyal. Az elnök felfüggeszti az ülést. A szünet után Polonyi Géza folytatja beszédét s bizonyítja, hogy a vámközösség Ausztriának az érdeke, nem Magyarországnak. Magyarország ugyanis sokkal ke­vesebbet szállít Ausztriába, mint a­mennyit Ausztria szállít Magyarországba, — a vámmentességnek te­hát Ausztria látja több hasznát. Az iparos Ausztriá­nak föltétlen szüksége van Magyarország nyers ter­ményeire. A kereskedelmi miniszter szerint most már késő volna áttérni az önálló vámterületre, mert kifogytunk az időből, s az új alapon már nem le­hetne elintézni a kereskedelmi szerződéseket. Ha ez így van, ki ennek az oka? Azok, a­kik akadályozzák, hogy a többség hozzáláthasson a maga gazdasági po­litikájának megvalósításáihoz. Az az oka, hogy a király nem nevez ki új kormányt, a régi pedig már hónapok óta itt ül a nemzet nyakán. Ez azonban nem bénította meg a nemzetet, mert végre is lehet tör­vényt alkotni a kormány ellen s a kormány nélkül is, sőt azt is megteheti a magyar országgyűlés, hogy bizottság küldése útján közvetetlen érintkezésbe lép Ausztria parlamentével, a közösen érdeklő ügyekben. Azt hiszi a szóló, hogy most nem is a katonai kérdé­sek miatt van a válság, hanem azért, mert a király abszolutisztikus fölfogása összeütközött a nemzet alkotmányos érzületével. Tisza István gróf legelőször Laehne Hugó teg­napi beszédével foglalkozik; igaz, hogy ő itt nem ag­rár­programot vallott, de a miniszterelnöki székből nem az agrárérdekeket, hanem az ország érdekeit kell képviselni; különben ő is testestől-lelkestől, szőröstől­­bőröstől gazda, egész jóléte a mezőgazdaság jólététől függ s igy lehetetlen, hogy érzéketlen volna a mező­gazdák ványai iránt. Tiltakozik az ellen, mintha a Széll-féle beruházási törvényjavaslatból a mezőgazda­­sági tételeket kitörölte volna, éppen ellenkezőleg, a mezőgazdasági tételeket szaporította. Majd Polonyi Gézával polemizál, a­ki túlságosan sokat vár a külön magyar jegybanktól az agrárhitel szempontjából. A történetíró a világ eseményeiből a jelentéseket választja ki, évszázadok dolgát néhány lapon tudja összesűríteni, idealizáló eljárás, mely a fiatal léleknek szimpatikus. A fiatal lélek, bár­mily különösen hangzik is, az emberi életből csak a múltat ismeri, úgy, a­mint tanulta, a je­lent nem ismeri, hanem éli, a jövőt sejti. Emlí­tettem, hogy Shakespeare leghatalmasabb törté­neti drámáját érett­elmével írta, de kezdeni ő is történeti darabokkal kezdte pályáját, illetőleg írói munkássága első korszakában főleg törté­neti darabokat irt; ekkor nyílt meg­ szeme az élet nagy hatalmai iránt, itt tanulmányozta elő­ször az emberi természetet históriai megnyilat­, hozásaiban és ekkor szerezte meg a stílusnak azt a monumentalitását, mely minden nagy tragé­diáját szinte a történeti élet magaslatára emeli.­ Othellónak, Hamletnek, Machbethnek, Learnek, — mindegyiknek van nagy történeti háttere, vagy oly mondás háttere, mely a történet helyett megállhat. A fiatalt a történethez lelkének ideális hajlamai vonzák és a­kiben van erő, tehetség, nem haszon nélkül járja ezt az iskolát. A nagy­ művészek összefüggésben látják az emberi dol­gokat, nagy perspektívák nyílnak meg előttük a műveikben, némelyek a történeten át jutnak a világ ismeretéhez, mások a világ ismeretét oly­­képp tágítják, hogy megértik a múltat is. Ter-­­mészetesebb az első út, észszerűbb a második és van olyan korszak életünkben, midőn annyira jutottunk, hogy fölváltva járjuk ezeket az uta­kat. Ez akkor áll be, ha saját lelkünkben, sor­sunkban átküzdöttük az emberi élet nagy kér­déseit és a magunk sorsából megértjük a világ sorsát, a világ ismerete pedig fölvilágosít ben­nünket saját magunkról. Homályos ösztön vezeti a fiatalt a történethez, nem tudja még, mit keres­sen benne, nem érti meg azt, a­mit benne meg­találhat, de jó helyen kereskedik, mert az emberi dolgok lényege előtt áll Katonában a homályon .

Next