Budapesti Hírlap, 1905. június(25. évfolyam, 150-178. szám)
1905-06-01 / 150. szám
1905. június 1. BUDAPESTI HULLA?. (150. sz.) nekünk írják, három jelölt nevét emlegetik; e szerint Koritschoner Lipót pápai ügyvédnek, Priecel Máriam doktor, bencés tanárnak, vagy Hoitsy Pálnak volna pártja a kerületben. Mindhárom jelölt függetlenségi párti programmal lépne föl. Budapest, máj. 31. A képviselőház mai ülését Polonyi Géza foglalta le a maga részére; kevés híján három óra hosszáig beszélt az önálló vámterület kérdéséről s ezzel kapcsolatos ügyekről. Beszédének legnagyobb része polémia volt Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter tegnapelőtti felszólalásával , ismeretes dialektikájának egész erejét kifejtette, hogy Hieronymi beszédét lerontsa. Felszólalásának befejező néhány mondata volt a legérdekesebb. Bejelentette ugyanis, bár nyilván csak a maga nevében — hogy ha még tovább húzódik a válság, a parlamenti többség a kormány ellenére, sőt kormány nélkül is hozzálát a törvényalkotás munkájához s hogy a függőben lévő kiegyezési ügyek elintézése céljából a magyar országgyűlés közvetetten érintkezésbe fog lépni az osztrák parlamenttel. Erre mindenesetre módot nyújt az 1867-iki kiegyezési törvény, de nagyon is kérdéses, hogy a magyar országgyűlés szándékozik-e ehhez az eszközhöz fordulni ? A mi értesülésünk szerint az, amit erről Polonyi ma elmondott, egyelőre csak az ő ötlete, de még nem a függetlenségi pártnak a terve. Bár negyedkettő már elmúlt, mikor Polonyi befejezte beszédét, Tisza István gróf miniszterelnök szólásra jelentkezett 6 egy óra hoszszáig beszélt Kossuth Ferencnek napirenden lévő indítványáról. Beszédét ő is polémiával kezdte s Laehne Hugó tegnapi állításaival szemben igazolta azt, hogy az ő kormánya semmi oly intézkedést nem tett, amiből a magyar mezőgazdaságnak kára lett volna, sőt ellenkezőleg, a Szélféle beruházási törvényjavaslatot is a mezőgazdaság érdekeire való tekintettel dolgozta át. Kossuth Ferenc indítványát nem fogadja el a miniszterelnök, mert lehetetlenségnek tartja, hogy az indítványban proponált intézkedésnek valami gyakorlati eredménye is lehet. A Széll- Körber-féle közös vámtarifából lehet ugyan külön vámtarifát csinálni, de csak úgy, ha alapos tanulmány után, az érdekelt hozzáértők meghallgatásával a tarifát tételről-tételre átdolgozzák; ez oly nagy munka, hogy ha a legnagyobb buzgalommal látnak is hozzá, akkor is eltart három esztendeig, a külön vámtarifának pedig csak úgy volna valami gyakorlati célja, ha oly időben elkészülne, hogy e külön vámtarifa alapján a jövő év március elsejére már megköthetnék az uj szerződéstNémetországgal és Olaszországgal. Ezt pedig Tisza fizikai lehetetlenségnek tartja s igy bizton hiszi, hogy a következő tiz esztendőre még föltétlenül föntartjuk a vámterület közösségét. A történeti igazság kedvéért még megemlítjük, hogy mint Polonyi, úgy Tisza is üres padok előtt beszélt: egyiknek a beszéde iránt sem tanúsított érdeklődést még a saját pártja sem. A következő ülés pénteken lesz, folytatni fogják Kossuth indítványának tárgyalását. A történeti dráma. írta Alfa. Az akadémiai pályázatok folytán ismét bő történeti dráma termésnek nézhetünk elébe, melyhez még hozzájárul, ami az akadémiai aranyeső területén kívül vadon tenyészik. Érdekes elgondolkodni rajta, mi teszi irodalmunknak ezt a termelését oly gazdaggá ? Az Akadémia aranyait minden évben csak egy-két mű viheti el és elmúlt az az idő, mikor a megjutalmazott műveket tárt karokkal fogadta a színház. A közönség alaposan kiábrándult a történeti drámákból, még azértékesebb műveket is gyanakvással és előítélettel fogadja. Anyagi jutalomról tehát alig lehet szó és az áramlat mégis még nőni látszik. Miért ? Talán kezdőknek való könnyű műfaj a történeti dráma? Legkevésbbé az! Történeti darabok írásához mindenek előtt beható tudományos vizsgálódások kellenek. Az írónak meg kell ismernie azt a kort, melyből cselekményét meríti és természetesen nem érheti be a rövid kézikönyvekkel, melyekben csak a politikai események elbeszélését találja. Tudnia kell, hogyan éreztek, viselkedtek akkor az emberek, ismernie kell az emberek magánéletét, még a külsőségeket is, hogy színt adhasson művének. E célra mélyen be kell hatolnia a korra vonatkozó történeti irodalomba. Mily fárasztó munka ez, melyet történetíróink ritkán tesznek neki könnyebbé! Járatosnak kell lennie a történetírás módszereiben, gondolkodásában, különben nem tudja hasznát venni a forrásoknak. De nem elég mindezeket tudnia. Ezt a tudását fantáziája segítségével meg kell elevenítenie, igazi képekké, alakokká kiegészítenie. Még ez sem elég. A történetből az író nem az apró-cseprő kuriozitásokat választja ki tárgyul, nagy alakokat, nagy eszméket akar színre hozni, tehát mélyen be kell pillantania ügyében. Polonyi Géza nagy aggodalommal látja, hogy Tisza és Hieronymia miniszteri állás tekintélyével állást foglal a külön vámterület ellen még most is, mikor a képviselőház többsége a külön vámterület mellett nyilatkozik meg. A miniszterek beszédeikkel azt a látszatot keltik a külföldön, mintha a magyar nemzet többsége még mindig a gazdasági közösség fönntartását támogatná. Amióta a világ fönnáll, azóta minden állam a gazdasági önállóságra törekedett, s a vámszövetségek mindig csak kivételes alakulások voltak. A gazdasági különválásnak elvi akadálya nem lehet, mert nem dogma az, hogy csak közös vámterülettel, vagy csak közös bankkal boldogulhatunk. Majd a horvátoknak a gazdasági kiegyezés ügyében való állásfoglalásáról szól. Megemlíti, hogy a zágrábi kereskedelmi és iparkamara legutóbb olyan határozatot hozott, amelyben kimondja, hogy neki a közös vámterület a fontos, de ha meglesz az önálló vámterület, ők is el akarják különíteni magukat Magyarországtól. Hogy Horvátország külön vámterület gyanánt kezeltessék, arról épp oly kevéssé lehet szó, mint arról, hogy az 1868. törvény szerint joguk volna a hadseregben a nyelv megállapításához. A horvát közjogra az 1868. évi XXX. törvénycikk intézkedést tartalmaz, szólva a közös ügyekről, de Horvátország és Magyarország közt a hadsereg kérdésében paktum még kevésbbé jött létre, mert a horvát tartománygyűlésnek ezen ügy tárgyalására hatásköre sem volt. Az a baj különben, hogy politikai akadályokat gördítenek odaát Ausztriában is, ideát is, a vámelkülönítés elé. Azt hiszi, be fogják ezt látni nemzetének életébe, történetébe, járatosnak kell lennie a nagy dolgokban, nagy emberek lélektanát kell megalkotnia, a bölcsész szemével kell néznie a nemzet, sorsát, a nemzet sorsát intéző erőket. Még ezzel sincs kimerítve föladata. A mű formájának alkalmazkodnia kell fenkölt tartalmához, ennek is grandiózusnak kell lennie, ritmusnak kell lüktetnie nyelvében, kompozíciójában. A legfőbb pedig az, hogy alkotó, alakító erejének akkorának kell lennie, hogy a nagy feladattal megbirkózhassék.- Az irodalom számtalan példáját mutatja annak, hogy írók, kik más téren nevezetes dolgokat alkottak, a történeti dráma terén kudarcot vallottak. Valóban, a történeti dráma az összes drámai fajok közt a legmagasabban áll; tudománynak, költői erőnek és filozófiai gondolkodásnak egy főben kell egyesülnie, hogy értékes mű jöhessen létre. Juliusz Cézárt Shakespeare költői erejének delelőjén írta meg; Schiller Wallenstein ja Schiller művészetének legértékesebb alkotása; Bánk bán fiatal erőműve ugyan, de amely a legnagyobb dolgokra volt hivatva. Mégis azt látjuk, hogy nálunk a történeti dráma szinte iskolai gyakorlattá vált; tehetségesebb gimnazistának irodalmi podgyászának még leginkább történeti drámát fogunk taláni; a kezdők ezzel kezdik meg a munkásságukat. Ki magyarázza meg ezt? Próbáljuk meg. Rém könnyű a dolog, de ha sikerül, egy egész műfajt megértünk. Első az, hogy a fiatalok még nem ismerhetik a való életet, melyet hétköznapinak, laposnak, érdektelennek tartanak. Mi rendkívüli történik ebben a mindennapi életben, ami az ő tollukra méltó volna? Ne becsméreljük őket ezért a fölfogásukért, ők a nagyot, a nemeset, az ideált keresik, a rendkívüli sorsot, a hatalmas erőfeszítést. Ezt csak a történetben találják. A történet, még a realisztikus szellemben megirt is, az idealizmus iskolája. Már az is,hogy...a A képviselőház ülése. Elnök: Justh Gyula, később Bolgár Ferenc. A múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítik. Az elnök jelenti, hogy az orcifalvi választás ügyében a bírálóbizottság vizsgálatot rendelt el. Mezőssy Béla, a vizsgálattal megbízott képviselő leteszi az esküt. Laehne Hugó előadó beterjeszti a számvizsgáló-bizottság jelentését a képviselőház múlt évi számadásairól. Napirenden van Kossuth Ferenc indítványa a külön vámtarifa a horvátok is, ás a közös vámterület fönntartására irányuló propagandák nem tévesztik meg őket. Az 1899. évi XXX. törvényt magyarázza ezután és sajnálattal, de csodálkozva is említi föl, hogy Széll Kálmán sem a törvény megvédésére, sem az olasz horvámklauzula magyarázatára el nem jön a Házba és itt föl nem szólal. De csodálkozik azon is, hogy Hieronymi el nem fogadja Kossuth indítványát, holott Kossuth éppen az ő tarifáját terjesztette elő. A viszonosság megsértését bizonyítja ezután. A szabadelvű párt nagy hozsannával fogadta az 1899: XXX. törvénycikket, mégis eltűri szó nélkül a német kereskedelmi szerződés megkötését. Azt hiszi, hogy Vészi József, aki az önálló vámterület hive, szintén osztozik e nézetében. Vészi József: Károlyi Sándor grófot kapacitálja, ne engem! Polonyi Géza: Ker egyes osztályok szempontjából, hanem általános gazdasági szempontból bírálja a vámelkülönítés dolgát. Nem kívánja, hogy Magyarország vámháborúba kerüljön más állammal, de ha gazdasági érdekeink megvédéséről van szó, szembe kell szállani minden akadálylyal. Az elnök felfüggeszti az ülést. A szünet után Polonyi Géza folytatja beszédét s bizonyítja, hogy a vámközösség Ausztriának az érdeke, nem Magyarországnak. Magyarország ugyanis sokkal kevesebbet szállít Ausztriába, mint amennyit Ausztria szállít Magyarországba, — a vámmentességnek tehát Ausztria látja több hasznát. Az iparos Ausztriának föltétlen szüksége van Magyarország nyers terményeire. A kereskedelmi miniszter szerint most már késő volna áttérni az önálló vámterületre, mert kifogytunk az időből, s az új alapon már nem lehetne elintézni a kereskedelmi szerződéseket. Ha ez így van, ki ennek az oka? Azok, akik akadályozzák, hogy a többség hozzáláthasson a maga gazdasági politikájának megvalósításáihoz. Az az oka, hogy a király nem nevez ki új kormányt, a régi pedig már hónapok óta itt ül a nemzet nyakán. Ez azonban nem bénította meg a nemzetet, mert végre is lehet törvényt alkotni a kormány ellen s a kormány nélkül is, sőt azt is megteheti a magyar országgyűlés, hogy bizottság küldése útján közvetetlen érintkezésbe lép Ausztria parlamentével, a közösen érdeklő ügyekben. Azt hiszi a szóló, hogy most nem is a katonai kérdések miatt van a válság, hanem azért, mert a király abszolutisztikus fölfogása összeütközött a nemzet alkotmányos érzületével. Tisza István gróf legelőször Laehne Hugó tegnapi beszédével foglalkozik; igaz, hogy ő itt nem agrárprogramot vallott, de a miniszterelnöki székből nem az agrárérdekeket, hanem az ország érdekeit kell képviselni; különben ő is testestől-lelkestől, szőröstőlbőröstől gazda, egész jóléte a mezőgazdaság jólététől függ s igy lehetetlen, hogy érzéketlen volna a mezőgazdák ványai iránt. Tiltakozik az ellen, mintha a Széll-féle beruházási törvényjavaslatból a mezőgazdasági tételeket kitörölte volna, éppen ellenkezőleg, a mezőgazdasági tételeket szaporította. Majd Polonyi Gézával polemizál, aki túlságosan sokat vár a külön magyar jegybanktól az agrárhitel szempontjából. A történetíró a világ eseményeiből a jelentéseket választja ki, évszázadok dolgát néhány lapon tudja összesűríteni, idealizáló eljárás, mely a fiatal léleknek szimpatikus. A fiatal lélek, bármily különösen hangzik is, az emberi életből csak a múltat ismeri, úgy, amint tanulta, a jelent nem ismeri, hanem éli, a jövőt sejti. Említettem, hogy Shakespeare leghatalmasabb történeti drámáját érettelmével írta, de kezdeni ő is történeti darabokkal kezdte pályáját, illetőleg írói munkássága első korszakában főleg történeti darabokat irt; ekkor nyílt meg szeme az élet nagy hatalmai iránt, itt tanulmányozta először az emberi természetet históriai megnyilat, hozásaiban és ekkor szerezte meg a stílusnak azt a monumentalitását, mely minden nagy tragédiáját szinte a történeti élet magaslatára emeli. Othellónak, Hamletnek, Machbethnek, Learnek, — mindegyiknek van nagy történeti háttere, vagy oly mondás háttere, mely a történet helyett megállhat. A fiatalt a történethez lelkének ideális hajlamai vonzák és akiben van erő, tehetség, nem haszon nélkül járja ezt az iskolát. A nagy művészek összefüggésben látják az emberi dolgokat, nagy perspektívák nyílnak meg előttük a műveikben, némelyek a történeten át jutnak a világ ismeretéhez, mások a világ ismeretét olyképp tágítják, hogy megértik a múltat is. Ter-mészetesebb az első út, észszerűbb a második és van olyan korszak életünkben, midőn annyira jutottunk, hogy fölváltva járjuk ezeket az utakat. Ez akkor áll be, ha saját lelkünkben, sorsunkban átküzdöttük az emberi élet nagy kérdéseit és a magunk sorsából megértjük a világ sorsát, a világ ismerete pedig fölvilágosít bennünket saját magunkról. Homályos ösztön vezeti a fiatalt a történethez, nem tudja még, mit keressen benne, nem érti meg azt, amit benne megtalálhat, de jó helyen kereskedik, mert az emberi dolgok lényege előtt áll Katonában a homályon .