Budapesti Hírlap, 1906. február (26. évfolyam, 31-58. szám)

1906-02-01 / 31. szám

talán még sok ide-odautazgatás árán — megfelelő békét kötnie. Az ő hazafisága, éleslátása garan­ciája annak, hogy sem az ellenfelek dü­hös üvöltözéséből, sem a jób­arátok túl­ságos szelídségétől megtéveszteni, meg­­tántorítani nem hagyja magát. Tudni fogja, hogy amott csak a megsemmisü­léstől való félelem, emitt pedig az egyéni fáradtság és békehajlam beszél. De tudni fogja azt is, hogy úgy ezek, még inkább a­ nemzet talpon lesz és melléje fog állni, ha az ő szájából hallja, hogy minden en­gedékenység, minden őszinte béketörek­vés hajótörést szenved a bécsi körök szűkmarkúságán és rövidlátásán s inkább fog küzdeni, inkább fog szenvedni, ha kell, hosszú ideig is, mint­sem hogy kényre-kegyre kiszolgáltassa magát egy, a jövő fejlődését gúzsba kötő megalázó békében. Az eddigi küzdelemben a nem­zet sokkal erősebben, bátrabban állta a sarat, mint­sem röviddel ezelőtt bárki is álmodni merte volna. Ennek a tanulsága nem az, hogy megadjuk magunkat, ha­nem hogy bízzunk továbbra is a nemzet erejében, becsületes harcában és igazsá­g Ezeknek figyelembe vételét — min­den békülési hajlam ellenére — elvárja az ország Andrássytól. És éppen mivel az ő személyében, politikájában, eddigi ha­zafias magatartásában látja ennek min­den képzelhető garanciáját, ezért kíséri őt mostani útján minden jó hazafinak, az egész nemzetnek osztatlan bizalma és reménysége. Hitem és meggyőződésem, hogy­­, ha nem is ezúttal mindjárt, de — be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket; tu­dom, hogy a nemzet bizalma méltóbb letéteményest nem egyhamar talált volna. S akkor — valamivel súlyosabb lesz az utipadgyásza hazafelé, mert az eddi­közös minisztertanács. Bécsből táviratozzak, hogy holnap közös miniszteri tanácskozás lesz Bécsi­ben a külügyminisztériumban. A magyar miniszterek közül Fejérváry, Vörös és Foldttsch vesz részt a ta­nácskozáson, a­melynek főtárgya a szerb vámháború lesz. A miniszterek csütörtökön reggel utaznak Bécsbe. Kossuth Ferenc üdvözlése. Kossuth Feren­c­­hez, a szövetkezett ellenzék vezéréhez, ma a követ­kező ,üdvözlő táviratok érkeztek: Zalabaksa. A zalabaksai választókerület szö­vetkezeti ellenzékének szervezkedő gyűlése igaz lel­kesedéssel üdvözli a nemzet vezéreit. Timty Imre, elnök- ' ■ Nagyszécsény. A nagyszécsényi választókerület polgárai, kik ma Mailáth Géza gróf, országgyűlési képviselőjük beszámolóját m­eghallgatandók egybe­gyűltek. Nagyságodat, mint a vezérbizottság elnökét és a vezérbizottság minden tagját üdvözöljük, az al­kotmány megvédésére irányuló fáradozásaikért há­lás köszönet­ünket fejezzük ki s intézkedéseiket ha­zafias lelkesedéssel fogadjuk és a többi eredményes küzdelemhez kitartást kívánunk. Vancsó Béla, Cegléd. A ceglédi népköz-egyesü­let mai köz­gyűlésén városunk szeretett képviselőjét egyhangú­lag, lelkesedéssel díszelnökké választotta. Idősb Dobos Mihály, elnök. Bebel és a nemzeti függetlenség. Mostani viszonyainkban nagyon érdekes Betelnek, a német szocialista­ vezérnek egy nyilatkozata a nemzeti füg­getlenségről. Bebel a brüsszeli Peuple tudósítója előtt nagyon határozottan ellene nyilatkozott annak, hogy Va­lantnak a brüsszeli konferencia elé terejsztett há­ború-ellenes indítványát kibővítsék, és pedig magának Vaillantnak óhaja szerint úgy, hogy az általános sztrájkot vegyék föl amaz eszközök közé, melyekkel a háborút meg kell akadályozni. Bebel ezt mondta: Mi egyenesen ellenezni fogjuk azt, hogy ezt a kérdést ezen az alapon tárgyalják. Még ha közvetet­­lenül háború előtt lennénk is, akkor sem­ változtatnák meg nézetünket, mert ezek oly dolgok, melyek megvi­tatása nem a nemzetközi, hanem minden nemzetileg szervezett pártra tartozik. Itt oly kérdéseket érinte­nek, mondotta Bebel, melyeket ti, belgák még sej­telem­­szerűen sem ítélhettek meg, mert nincsenek a szó szo­ros értelmében vett hazafias hagyományaitok. A há­ború esetleg azzal járna, hogy Németország elveszti Elzász-Lotringiát és a Rajna balpartját. Itt a nem­zeti függetlenség kérdéséről van szó, mely minden kérdésre megteszi a­n­aga hatását, mely a proletariá­tust ezentúl lah­atatlanul a határra hajtja, hogy a nemzeti integritást vagy egyeszerűbben mondta, hogy­ a saját bőrét védelmezze. Ön nem ismeri a közvéle­mény áramlatának erejét. Mikor Szedán után Lieb­­senecht és én merészkedtünk a háború ellen föllázadni, nemcsak a kormánytól kaptunk két évi várfogságot, hanem saját munkásaink kigúnyoltai, bennünket és a gyűlés­termekből az ablakon keresztül ugrattak ki. A munkásosztály ugyan azóta megváltozott, de az in­­ternacion­álizmus még nem eléggé erős a­rra, hogy minden háborúnak ellene szegülhessen és a szocializ­mus szabad fejlődésének első feltétele minden ország­ban a nemzet függetlensége és autonómiája. Bebel utóbb kijelentette, hogy a tudósítás­on-e diszkrét és illojális, de nem cáfolja meg határozottan az érdekes beszélgetés főbb pontjait. Ellenben mi megelégedéssel konstatáljuk, hogy a nagy Bebel sem külömb a kis Bebeleknél. Mikor a mi magyar nem­zeti bőrünkre megy a dolog, akkor Bebel úr máskép­pen beszél, mint mikor a szegény német nemzet bő­rére megy. Ellenben hála Isten, nekünk is vannak munkásaink, a­kik nincsenek a császári általános és titkos hatalom szolgálatában, s a­kik szintén kiug­ratnák alkalom­adtán Babel urat az ablakon, mint a becsületes német nemzeti munkások tették. A h­orvát országgyűlés­ Zágrábból jelen­tis. A horvát országgyűlés mai ülésén az egészsérvényi törvény tárgyalásának befejezése után a ház rövid vita után elfogadta a­ napirenden lévő mezőgazdasági javaslatot a részletes vita alapjául. Tornác ez ál­­lamvasútnál előfordult állítólagos visszaélések miatt interpellál, a­hol szerinte legnagyobbrészt magyarok vannak alkalmazva. (Majdnem az összes képviselők kimennek a teremből és csak az ellenzék három tagja és a jegyzők maradnak benn.) Tornác kijelenti, hogy a horvát vasúti tisztviselőknek horvát nyelven kel­lene vizsgáznunk, úgy, a­mint ezelőtt szokásban vett és Horvát- és Szlavénország területén az államvas­utaknál túlnyomó részt korlátokat kellene alk­almazni. A magyarok azt vetik szemünkre, hogy nem beszé­lünk magyarul. Ez a szemrehányás azonban vissza­száll a magyarokra, mert ők meg csak magyarul be­szélnek. Az államvasutaknál a legigazságtalanabb módon töltik be az állásokat. Frank­: Gyalázat! Hol van a nemzeti párt negy­­ven tagja? ... Tornác: "A horvátok magyar nyelvű bizonyítva­, nyolcat kapnak. Kívánatos, hogy ezek­­az állapotok, megváltozzanak. * Frank (gúnyosan): Majd változást teremtg a fiumei rezolució! Február 19-én ráklyáamenet lesz Fiuméban.­­ Az elnök az üret délután két órakor bezárja.. A legközelebbi ülés holnap lesz. Bulgária fegyverkezése. ‘Szófiából jelentik, nekünk. A hadügyminiszter a szobránye elé törvény­javaslatot terjesztett, a melyben 2.700.000 frank pot- Jelenetek a múltból. Irta Havas István. Az 1850. év farsangja van. Pest városa csöndes, mint a temető. Időnként szomorú északi szél lebben át a város fölött. A kik töprengő,, néma gondban ülnek a pislogó mécses" mellett,­­(mire való volna nagyobb fény a mélységes gyászhoz!) a szélben rabok sóhaját és rabláncok csörgését hallják. A szig elszorul, a szó elhal ezek­nek a hangoknak a hallatára. Messziről jön­nek . . . József áradt, Kufstein falai közül. Az élők még legalább csak üzennek a zugó széltől, a kivégezettek már azt sem teszik. Csönd... csönd... Nem úgy van. Csöndnek nem szabad lennie Pest városában. A világnak vigalomról, életről, jókedvről kell hallania. Mert még elhinné való­ban, hogy a nemzet kelt föl s nem az az egyné­hány álmodozó, kalandor, bitóravaló. A császári tisztek és a császári rendőrség mulat, táncol, ujong. És a külföldi lapoknak küldi a tudósí­tást a magyarok farsangjáról, jókedvéről. Az Úri­ utca kétemeletes sárga palotájában ,vígan szól a zene. A fekete éjbe­ ragyogó abla­kok tekintenek s a vig zene úgy hallatszik ki az utcára, mintha azok a fényes ablakok kacagná­nak, hahotáznának a nemzet szótalan gyászán. A Steinhauszen báró palotája az. Steinhauszen T­ikárd, a császár ezredese, mulat. Kápráztató bálét, száz meg száz fehér gyertya ontja fényét a ragyogó uniformisokra, a drága rendjelekre, a mesés értékű csipke­ toalettekre. A mulató hadnak azonban csak a külseje ilyen fényes. Szívük, érzésük nincsen, odaadták régen a pompáért, a kényelemért, a rangért,­­ minden meggyőződésüket. Hazájuk ott van, a­hol mulatni, élni tudnak. Mostani hazájuk a cár­­ által letiport Magyarország. Egy szív azonban találtatik közöttük is. Magasztos, igazi nagy szív, és ott dobog a csá­szári ezredes leányának, Ineznek a hófehér keb­lében. A sugártermetű leány arca halovátny, a szemében a bú árnyéka rejtezkedik. Boldog, ha az illem megsértése nélkül egy pillanatra kisza­kadhat a társaságból, a­melyet szívből megvet. Jókedvet kell hazudnia, pedig a szive rejtekén nagy szenvedés háborog. Egy bujdosó honvédre gondol, a ki az öreg tiszttartójuknak a fia s a kit a hatalom kopói üldöznek bujdosásában. Egy rózsát adott neki valamikor, a falusi kastélyuk kertje alatt és egy ígéretet mondott. Akkor volt, a mikor apja is: az ezredes és az ifjú is ment a csata viharába­n egymás ellen. A szoba, a melybe most lépett, üres. A szomszéd szobából kihallatszik a keringő rit­mikus dallama, a párok forognak és lejtenek rá. Őt nem vette észre senki. Milyen jó, hogy nem jönnek a nyomában. Az ablakhoz áll és kinéz, majd beszélni kezd magában. — Milyen fekete az éjszaka és milyen csend van odakünn. Alusznak-e várjon az embe­rek, vagy az övéikért való gondban virrasztó­nak ? Micsoda ház ez, a­melynek vigsága oly szív­telenül belekacag néma fájdalmakba! Megve­tem magamat is a gyengeségemért, a tehetetlen­ségemért. Én báb, gyönge leány, én semmi! (Az ablakok alatt a zord szél átsüvölt.) Fázom. Olyan zord, kemény ez a szél, mint a helytartó úr szíve. Tegnap egy asszonyt láttam a lépcsőjén térden­­állva kúszni. Feketébe volt öltözve, csak a haja fehérlett ki a fátyla alól. Öreg asszony volt, a fiáért könyörgött. Holnap fogják kivégezni. Hiába vérzett ki a térde. Ma méltán mulatha­tunk . . . Ha holnap én mennék könyörögni így hozzá, egy ifjúért, a­kinek hősi kardját a diadal fénye aranyozta meg, mi történnék akkor­. . . . Összedőlne ez a ház, én megsemmi­sülnék, elvesznénk mind a ketten! . . » K­irni­­­ket. De lehet-e a végtelenségig tűrni?... Nem,, ez az őrültség, ez a hazug állapot nem tart­hat soká A táncteremből egy ifjú sompolyog ki:) Füz­y Gábor gróf. Az arcára ravasz öröm ül, a­mint Inezt egyedül pillantja meg. Meg akarja hódítani a kis márványszobrot, a­hogy barátai közt egyszer Inezt elnevezte. Elszegényedett címerét meg szeretné a gazdag, egyetlen leány vagyonával aranyoztatok Különben előkelő hi­vatalnok a császári kormány új tisztviselői közt kellő elmésséggel és bátorsággal fölszerelve, Inezhez lép, a­ki m­ég mindig az ablak előtt áll és homlokát a hideg üvegre nyomja. Gábor: Pardon, bárónő, csak nem érzi ma­gát rosszul? v Inez: Nem, gróf, csak jólesik egy pilla­natra egyedül lennem. A fejem egy kissé nehéz.. Gábor: Zavarom talán kedves maga­,­nyában? . . Inez: Engem? A vendégünk! Én magyar leány vagyok, az anyám magyar asszony. Gábor: Mily hideg! Hát csak a vendégjog tiszteletben tartása ment meg engem attól, hogy alkalmatlan ne legyek. Inez kissé fáradtan egy fotelba ül s közö-­­nyös arccal hallgatja Gábor gróf szavait. Gábor: A vendégszeretete jogán megen­gedne, hogy melléje üljek. Inez: Itt egy fotel, parancsoljon be­,­lyet, gróf! Gábor: Kegyességét köszönöm. (Leül.) Mi­lyen kápráztató mulatság: ez a kegyedék bálja. Milyen csodás egy ház ez, a­hol ma mindnyájan oly jól érezzük magunkat. Nézze, mindenkinek ragyog az arca a jókedvtől és az örömtől! Csak­ egy ember szomorú itten ... Inez: Én, BUDAPESTI HÍRLAP, (31. sz.) 1906. február 1. Éieken felül még megszerzi a nemzetnek és minden becsületes magyar embernek a háláját is!

Next