Budapesti Hírlap, 1906. augusztus (26. évfolyam, 209-238. szám)
1906-08-05 / 213. szám
190£6. augusztus 5. BUDAPESTI HÍRLAP. (213. sz.) U ' ' rasztkáplárnak is van fehér keztyűje! Vagy talán jobban szeretné Reményi úr, ha növendékeink piszkosan, rongyosan kódorognának az utcán? Hol van az megírva, hogy a jó tengerésznek mindig piszkosnak, maszatosnak s külső megjelenésében inesztetikusnak kell lennie? Avagy nem elég piszkosan s nem elég alacsony foglalkozásban látta őket Reményi úr azon a bizonyos Adria-hajón, a melyen hivatkozott liguriai útját tette? S éppen azért, mert Reményi úr ez utóbbi tapasztalatát saját szemével szerezte, s látta, hogy növendékeinket azon a hajón „fémcsiszolásra", de talán még alacsonyabb munkákra is felhasználták, kérdezem én, meg kellett-e Reményi úrnak a hajó tisztjétől nyert azzal a magyarázattal elégednie, hogy ez azért történik, mert „ez uracsokat egyébre nem lehet használni". Ugyan, mondja meg Reményi úr, ki volt ez a híres kapitány, hadd mondjam meg neki szemébe, hogy rosszakaratúlag megrágalmazta intézetünket! Egészen más itt a hiba, más ennek az oka. Az a baj, hogy a régi kapitányok között még vannak olyanok, kik oktalan, bár nem megokolhatatlan ellenszenvvel viseltetnek növendékeink ellen, s ilyen volt az a kapitány is, aki Reményi urat informálta. Ez ellenszenvnek oka nagyon könnyen megérthető. Ezeket a legtöbbnyire csak elemi iskolai előképzettséggel biró s a régi rendszer szerint két évi szakoktatás utján úgy, ahogy dedresszírozott régi kapitányokat bántja az, hogy az újabb nemzedék úgy általános műveltség, mint szakképzettség tekintetében messze fölülmúlja őket. Még rosszabb szemmel nézik a fiatalokat azok a hajóstisztek, akik — mert ilyenek is vannak — sohasem jártak szakiskolába sem, hanem a régi szabályzat szerint a hajóinasságon kezdték pályájukat, s hosszas hajózás után tiszti vizsgálatra bocsáttattak. Ezek éppen úgy nem szeretik a tengerészeti akadémia növendékeit, mint ahogy a régi rendszer szerint közemberből évtizedeken át való szolgálattal tiszti rangra jutott régi katonák ki nem állhatták azokat a fiatal kadétokat, akik a kadétiskolából kikerülve, őket általános műveltség és szakképzettség tekintetében egyaránt fölülmúlták s rangjukban is csakhamar utólérték, sőt el is hagyták. Ha most ehhez az ellenszenvhez még a nemzetiségi gyűlölség is járul, azt hiszem, teljesen meg van magyarázva az a rosszakaratú ítélet, melylyel az a jeles kapitány a tengerészeti akadémia növendékeit sújtotta. Pedig, fájdalom, ez a nemzetiségi gyülölség is megvan azokban az urakban, akik különben legnagyobbrészt az isztriai és dalmát tengerpartról s a Quarnero osztrák szigeteiről vannak importálva. Én bármikor szolgálhatok ennek meggyőző bizonyítékaival. Tudja-e Reményi úr, hogy volt rá eset, hogy, midőn növendékeink a hajón szolgálatra jelentkeztek, a kapitány azzal fogadta őket, hogy: — Minek jönnek maguk ide a mi kenyerünket elvenni? Maradjanak otthon a pusztán betyároknak! S ezzel mindjárt meg van magyarázva az is, hogy miért nem hallott Reményi úr hasonló panaszokat a bukkari tengerészeti iskolából kikerült kadétok ellen. Tisztelet-becsület a bukkarii tengerészeti iskolának; tudomásom szerint kifogástalanul megfelel feladatának, bár fehér keztyűt az ottani növendékek is viselnek. Bizonyos azonban, hogy nívója alacsonyabb, mint a mi intézetünké, s az is bizonyos, hogy, ha a bukkarti iskolát debreceni, egri, veszprémi, aradi, kaposvári, miskolci, kecskeméti, szombathelyi tősgyökeres magyar fiúk látogatnák, mint a mi intézetünket, azok ellen éppen úgy hallott volna Reményi úr panaszokat, mint ahogy a mi intézetünk növendékei ellen hallott. Mert, csodálatos dolog, de úgy van, hogy ezek a panaszok a mi intézetünknek is csak magyar anyanyelvű növendékei ellen irányulnak. A partvidékről származó növendékeink ellen azoknak a bizonyos kapitány uraknak nincs kifogásuk, mert az ő fajtájukból valók. Pedig intézetünknek legjelesebb növendékei kétségtelenül az anyaországból kerülnek ki. De hát akkor a magyar fiú nem való a tengerészpályára. Akceptálja ezt Reményi úr? Hogy e tárgyról való elmélkedésemet befejezzem, még csak azt akarom megjegyezni, hogy ilyen rosszakaratú, elfogult ítéletű kapitány, szerencsére, már nagyon kevés akad tengeri kereskedelmi flottánk tisztikarában; a legtöbb hajótiszt szeretettel fogadja növendékeinket, szíves előzékenységgel vezeti be őket a gyakorlati életbe, s bár szükségszerűleg szigorú, de igazságos szemmel bírálja meg képzettségüket s alkalmazhatóságukat. Egy olyan könynyelműen kiejtett Szóbeli Ítélettel szemben, melyre Reményi úr hivatkozik, volt növendékeink száz meg száz írásbeli bizonyítványt mutathatnak föl, melyekben az Adria-társaságnak éppen legkiválóbb tisztjei (nem akarok neveket említeni, hogy e derék férfiak szerénységét meg ne sértsem), a leghízelgőbb módon nyilatkoznak volt növendékeink szakképzettségéről és használhatóságáról. Sőt — mi több — mutathatunk olyan bizonyítványokat is, melyekből kitűnik, hogy külföldi, angol, svéd, norvég, olasz hajókon tiszti feladatok végzésére használták az intézetünkből kikerült ifjakat, mielőtt a hadnagyi vizsgálatot letették volna. Azt hiszem, hogy a mondottak után nem kell több szót vesztegetnem arra, hogy annak a lesújtó ítéletnek rosszhiszeműségét bebizonyítsam. Most még csak egy rövid észrevételt kell tennem Reményi úrnak arra az állítására, hogy az akadémia cím nagyzolás, a haditengerészeti akadémiának majmolása, melynek hátrányos befolyása van a növendékek nevelésére. És nem vagyok ebben a véleményben, sőt inkább azt hiszem, hogy a növendékek ambícióját buzdítja az akadémia cím. Ezt azonban nem tartom nagyon fontos dolognak. De az határozottan tévedés, hogy intézetünk a haditengerészeti akadémiát majmolja. Ha azt mondaná valaki, hogy intézetünk szervezetében a haditengerészeti akadémiát vettük mintaképül, abban semmi szégyelni való nem volna, mert ilyen régi jeles intézetet mintául venni egyáltalában nem szégyen. De úgy látszik, Reményi úr ezzel csak azt akarja mondani, hogy intézetünket nem illeti meg az akadémia cím. Erre csak azt felelem, hogy: 1. Növendékeinktől a felvételre ugyanolyan előképzettséget követelünk meg, mint a haditengerészeti akadémia. 2. Tantervünk — a katonai tárgyak kihagyógyásával — ugyanolyan, mint a haditengerészeti akadémia tanterve. 3. Nemcsak a két tanterv egyezik meg egymással, hanem a két intézetben szerzett nautikai szakképzettség is annyira megfelel egymásnak, hogy végzett növendékeink az egyéves önkéntesi szolgálat után, tehát a katonai ismeretek pótló megszerzése után, tömegesen teszik le a tartalékos hadapródi vizsgálatot, vagyis ugyanarra a katonai rangra jutnak, melylyel a haditengerészeti akadémia végzett növendékei avattatnak föl. Azt kérdezem tehát, miért nem méltó a mi intézetünk az akadémia címre, ha Reményi úrnak nincs kifogása az ellen, hogy akadémiának nevezzék azt a haditengerészeti tisztképző-intézetet, melynek a nyolcvanas évek közepén az ő egyik fia volt a legjelesebb növendéke ? Végezetül engedje meg Reményi úr, hogy egy tiszteletteljes kéréssel járuljak elébe. Növendékeink a Budapesti Hírlapnekbuzgó, hű olvasói, mert e lapnak általános nemzeties iránya s irodalmi nívója vonzza őket legerősebben, mert ez a lap foglalkozik leggyakrabban s legalaposabban a tengerészeti kérdésekkel, s mert az összes lapok közül egyedül ez a lap karolta föl buzgó önzetlenséggel az iskolahajó megteremtésének különösen rájuk nézve nagy fontosságú kérdését. Olvasták tehát Reményi úr cikkét s a cikkben megnyilvánuló méltatlan vádaskodás annál inkább elkeserítette őket, mert olyan ember hozta nyilvánosságra, a kit tengerészeti ügyekben kiváló szakértőnek ismernek, s a kit eddig jóakarójuknak, pártfogójuknak s ügyük előmozdítójának tekintettek. Vigasztalja meg ezeket a sok küzdelemnek, sok szenvedésnek elébe néző ifjakat azzal, hogy intézetünk meglátogatása által személyesen győződjék meg a rosszakaratú rágalom igaztalanságáról. S ha ezt megteszi, a legközelebbi alkalommal nem fog hitelt adni az alacsony indulatoktól sugalmazott rágalmaknak, hanem annak a bizonyos kapitánynak ő maga fogja szemébe vágni, hogy: •— Hazudik az úr! Fajgyűlölet és kenyéririgység szól a szavaiból! Szabó Samu, a fiumei m. kir. állami tengerészt akadémia tanára. FŐVÁROSI ÜGYEK. A húsdrágaság. (Saját tudósítónktól.) A húsdrágaság kérdését most a mészárosok vetették a napirendre. Amikor, a kisfogyasztásban fölemelték a hús árát, nem várták meg a közönség felzúdulását, hanem maguk hirdették a húsdrágaságot és húshiánynyal fenyegették meg a közönséget. Pontokba szedték valamennyi óhajukat a egy küldöttség átadta a memorandumot a polgármesernek. A mészárosok eljárása érthető, noha nem volt okuk arra, hogy mészárossztrájkkal fenyegetőzzenek. Ez a fenyegetés elárulta, hogy taktika is van a dologiban, mert a közönségnek dolgozó mészárosnak nincs oka a sztrájkra. A szerb határzár csak azt a néhány, nagymészárost sújtja erősebben, a kiknek szerződéses szállításuk van s az olcsóbb szerb jószág helyett, most drágább magyar állatot kell vágniok. .! A mészárosok követelése sok tekintetben méltányos és jogos, de azoknak teljesítése a húsárak alakulására nem lenne olyan befolyásául, mint az érdekeltek hirdetik. De a hatóságok legnagyobb jóiakarata mellett sem lehetne a mészárosok követelésén máról holnapra segíteni. A szerb határzár polititikai kérdés, amelyet más szempontokból kell mérlegelni és elintézni. Az adókérdést pedig csak a tör- vényhozás intézheti el s annak sem lenne befolyása az árak alakulására. Egyelőre különben nincsen ok a tüntető jajkiáltásokra. A budapesti piac eddig zavartalanul ellátta a fogyasztás igényeit. Csak egy vásáron volt egy kis zavar, amikor több külföldi kereskedő jött a vásárra. Az élőállat ára mindössze négy fillérrel nagyobb, mint volt tavaly. Ez a négyfilléres emelkedés nem okolja meg, hogy a hús árát kicsinyben 10—20 fillérrel, sőt még jobban emeljék. Pedig megtörtént. Amíg a magyar tenyésztés a fogyasztást ellátja, hüsinségről beszélni sem lehet. Az apróbb kívánságok fölött való tárgyalásoknál tehát sokkal fontosabb feladata a hatóságnak, hogy a lehető legnagyobb felhajtásról gondoskodjék. Ez érdeke a gazdaközönség,nek is, mert most ment a szerb konkurenciától. A gazdaközönségnek meg kell magyarázni, hogy a kedvező konjunktúrák kihasználása az ő érdeke. S a hatóságnak erre az akcióra megvan a szervezete, csak arról kell gondoskodnia, hogy ez a szervezet megtegye szerződéses kötelességét. 1j A vásárpénztárral kötött szerződés ötödik szakasza szerint, a vásárpénztár kötelessége, hogy a budapesti marhavásár forgalmát fokozott és jó minőségű felhajtások által előmozdítsa, fejleszsze és emelje és a cél elérése érdekében a vállalat köteles mindent elkövetni. Most kell tehát a vásárpénztárnak megmutatnia, hogy hivatását, amelyre vállalkozott teljesíteni is tudja s azokért a nagyarányú kedvezményekért, amelyekkel a főváros a vállalatot elhalmozta, a vásár érdekében tesz is valamit. Ereje van hozzá a vállalatnak, mert a szerb határzár miatt felszabadultak a Szerbiába rendelt erők. A hatóságoknak szorítaniakell a vállalatot, hogy kötelességét most kettőzött erővel teljesítse. A vásárpénztár működésének megvizsgálására kiküldött bizottság tudvalevőleg azt a jelentést tette a közgyűlésnek, hogy a vásárpénztár a budapesti piac megkerülésével közvetít marhaeladásokat külföldre. A jelentés ezt az állítását több illetékes tanú vallommásával bizonyítja, de maga a vállalat is elismeri a tanácshoz intézett jelentésében, hogy közreműködött szarvasmarháknak külföldre való szállításában. A jelentést még nem intézte el a közgyűlés, de a tannácsnak most különös kötelessége arról gondoskodni, hogy a legkülönbözőbb kedvezményekkel ellátott fővárosi intézmény a mai viszonyok mellett Budapest elkerülésével egyetlen állatot se közvetítsen külföldre. Amikor a tanács a kivitelt korlátozni, sőt a szerb határ megnyitásáig egészen megszüntetni szeretné, a legkevesebb, amit meg kell tennie, annak a megakadályozása, hogy a főváros saját intézménye ne közvetítsen külföldre Budapest megkerülésével, eladásokat. Ha a hatóság megteszi a kötelességét s a vásár- pénztárt rászorítja szerződéses kötelezettségének, egész mértékben való teljesítésére s a visszaélésekér 13