Budapesti Hírlap, 1906. augusztus (26. évfolyam, 209-238. szám)
1906-08-05 / 213. szám
1? BUDAPESTI HÍRLAP. (213. sz.) 1906. augusztus 5. morfínistákat leszoktatási gyógymódra. Sürgöny Budapest, Telefon 1972, posta Rákospalota. Prospektus. — Megbízható és szolid gyártmányú vadászfegyvereket, revolvereket, töltényeket stb. vásároljunk kizárólag a már 35 éve fennálló Zubek Bertalan és Társa fegyver- és sportáru-kereskedőknél, Budapest, IV., Muzeum-körut 29. szám. Árjegyzék ingyen. — Óvakodjunk utánzatoktól és csakis Földes-féle Margit-érémet fogadjunk el. Ara 1 és 2 K. tégelye. — Intézeti fiú- és leánykelengyék dús választékban: Schaffer Jozefina, IV., Soronaherceg utca 17. — „Globe-Trotter“ feltömő könnyű és tartós utikofferek Weszely IV., Istvánnál, Váci utca 9. sz. — Hirsch egyenruházati intézete Bpest, Dorottyautca 11. Felkéri az egyéves önkéntes urakat, hogy egyenruhájukat, saját érdekükben, nála szerezzék be. — Mandor-por ártalmatlan, biztos szer kövérség, elhájasodás vagy emésztési zavarok ellen. Ara 2 korona 80 fillér. Portómentesen küldi madame Mandl Ida, Budapest, Károly-körut 2/b. — Soha többé nem lesz szeplő, pattanás, másfolt annak a nőnek az arcán, aki a Balassa-féle valódi angol Ugorka-tejet, vagy Ugorka-krémet használja. Hatása néhány nap alatt csodás. Ára 2 korona. — Nevelőintézet. Mátyásföldön, Budapest legszebb nyaralóhelyén, 40 holdas erdő, 2500 négyszögöl kert és uszodával, vasúti állomás. Kézi ügyességi oktatás, később mesterségre, esetleg kertészetre teljes kiképzés fővárosi tanárok által, mérsékelt díjazás mellet. Állandó orvosi felügyelet. Úgy Magyarországon, mint külföldön, ezen intézet páratlan. Értesítéssel szívesen szolgál az igazgatóság, deési Telek József tanár, Mátyásföld. Az interparlamentáris konferencia után. Irta Vay Péter gróf. London, aug. 1. A Westminster Hall százados évei alatt elhangzott az utolsó szónok beszéde. A nagy nemzetközi parlamentáris kongresszus, mely a nagy metropolis közönségét és a sajtó figyelmét a hét folyamán lekötötte, véget ért, de feledésbe nem fog egyhamar merülni. Az idei nagygyűlés, mintApponyi Albert gróf, a magyar csoport elnöke, egyik nagyszabású beszédében hatásosan kifejtette, valamennyi eddigit messze túlszárnyalta, nemcsak határozatainak fontossága, de már a külső körülmények következtében is. Nagy jelentőségű volt elsősorban, hogy a megnyitó beszédet Anglia miniszterelnöke mondotta. Még nagyobb jelentőségű volt a beszéd tartalma. Sir Henry Campbell-Bannermann, mint a világ legnagyobb birodalmának felelős miniszterelnöke, a leghatározottabban kikelt nem csak a háborúk kegyetlensége, de az egész militarizmus népeket súlytó tervei ellen. Sőt tovább ment beszéde folyamán, ő maga ajánlotta, hogy a Hágában tartandó legközelebbi nagygyűlésen lépéseket tegyenek a nagyhatalmaknál a katonai létszám csökkentésére. Nem kevésbbé fontos körülménynek mondhatjuk, hogy Nagy-Britannia koronás feje, még mielőtt a kongresszus hódolatát kifejezhette volna, már üdvözölte az országa területére lépő külföldi képviselőket, kiknek küldöttségeit július 26-án a Buckingham palotában fogadta. Végre maga az a körülmény, hogy a kongreszszus üléseit a Westminster-palota, az angol parlament felsőházának egyik dísztermében tartotta, mintegy külsőleg is fokozta ez összejövetel ünnepiességét. A ki ismert Anglia konzervatív gondolkozásmódját, és aki tudja, mennyire idegenkedik az angol minden új lépéstől, az fogja csak kellőképpen megítélni a mostani nemzetközi kongresszus fontosságát. És nem szabad tekinteten kívül hagyni e nemzet ama fölötte jellemző vonását, hogy Albion mindenekelőtt praktikus gondolkozása, csak azt veszi figyelembe, mit óhajt. Csak azt pártolja és tünteti ki, amit el akar érni. A nemzetközi parlamentáris gyűlés e tekintetben büszke lehet vívmányaira. Céljai visszhangra találtak Anglia mértékadó köreiben. A kongresszus eszméi érdekközösségbe kerültek a világ legnagyobb birodalmával. A gyűlések során a pompás royal-galleryban a világ első szónokai sok ragyogó eszmét vetettek fel. Apponyi, Bannermann, Bryan, d’Estournelles de Constant, eléggé érdekes emberek arra, hogy amit mondanak, az mindenfelé figyelmet keltsen és a világ sajtóját foglalkoztassa. Hosszadalmas dolog volna külön-külön foglalkozni az egyes beszédekkel. Amire ez alkalommal utalni kívánok, az mindössze e felszólalások morális és etikai színvonala. Mintha a világ politikáját intéző erők mind jobban belátnák annak szükségét, hogy eszközeik közül vessék el mindazt, ami káros és bűnös és hogy csak olyan módokat alkalmazzanak céljaik elérésére, amelyek morálisak. „Ne merje senki azt állítani — mondá Bryan — hogy egy nemzet többet nyer a háborúval, mint a békével. Ne merje senki nyíltan dicsőíteni ezer és százezer emberi élet felkoncolását és ne merje senki az ember állati ösztönei kitörését az Isten akaratának tulajdonítani.“ A beszéd nem kevésbé hatásos része az volt, hol az amerikai Egyesült Államok egyik elnökjelöltje a béke és nemzetközi egyetértés vívmányait ecsetelte. „Legyen bár dicséretreméltó a katona bátorsága, ki harsonáktól feltüzelve és vértől elvakitva, elszántan rohan az ellenség sorai közé és öl, mig csak maga is el nem esik, de mennyivel nagyobb elismerést érdemel a munkás lenti bátorsága, melyet a hétköznapi fáradtságos életében kifejt! We share phisical courage with the brute, but in moral courage man stands alone in God's universe." D’Estournelles de Costant az elviselhetetlen hadi költségek terheit részletezte. Mint nagyterjedelmű előadásában kifejtette, az összeg, mely az óriási hadseregek fentartására fordíttatik, nemcsak pénzbeli, de morális teher is, mely az egyes nemzetek összes köz- és magánintézményeit sújtja és bénítóan hat a normális fejlődésre. Messimy szenátor néhány érdekes számcsoporttal ismertette a rettenetes terhet, melylyel a világ civilizált népeit sújtja a mostani túlfegyverkezés végzetes rendszere. Európa hadi költsége az 1906-ik évre meghaladja a 6.710.000.000 koronát. A számot csak kimondani is nehéz, értékét felfogni szinte lehetetlen. És ami a legszomorúbb: a jövendőben az óriási teher még növekedni fog. Európa hadi terhe 1901-ben 5,559.000.000 korona volt és a rövid hat év alatt 1,250.000.000 koronával növekedett. Ha elejét nem veszik a fegyverkező kedvnek, a jövendő még nagyobb összegeket, súlyosabb terheket fog követelni. Nincs olyan állampolgár, ki el ne vetné e visszás állapotot és nincs állam, mely ne szenvedne fejlődése menetében a militarizmus súlya alatt — és mégis eddig nem volt bátorsága egy államnak sem, hogy magát a militarizmus terhei alól felmentse. Ha az interparlamentáris konferenciák e téren csak az utat egyengetik, működésük az egész művelt emberiség javára mérhetetlenül fontos. A nemzetközi megegyezések, az interparlamentáris ’Arbitrage eszméje alig két évtizeddel ezelőtt merült fel.Az idei londoni nagygyűlés a tizennegyedik volt mindössze, és voltaképp az első, melynek fontosságához, jelentőségéhez kétség többé nem férhetett. Amely már a külső körülményeknél fogva is úgy hatott, mint a művelt nemzetek parlamentáris követeinek testülete, mely az emberiségre üdvös intézményeket nemcsak óhajt, de képes is keresztül vinni. Mint minden új eszme, az interparlamentáris megegyezések létesítése is kezdetben sok nehézségbe ütközött. Legtöbb esetben maguk a kormányok viselkedtek a legnagyobb közömbösséggel az első kísérletek iránt. A sajtó sem volt mindenkor elismerő. A úgynevezett közvélemény, melyet Angliában the man in the Street-nek hívnak, pedig eleve utópiának keresztelte a kongresszusok törekvéseit. Egyszóval mindazok az elemek, melyek minden újítás ellenségei, és minden új munkától rettegnek, a semmittevés fenséges mosolyával ítélték el és nézték le a nagy feladat első kísérleteit. Ma nem mer senki sem mosolyogni egy-egy interparlamentáris határozaton, és Apponyi Albert gróf Anglia lordkancellárának szavaira válaszolva, önérzettel mondhatta: „Tizenegy évvel ezelőtt, mikor az interparlamentáris unió kötelékébe léptem, barátaim fejcsóválva figyelmeztettek, hogy ez nemcsak saját politikai pályám,— de pártom kárára lehetne, mások, kik elnézőbbek voltak, személyes gyengeségnek tulajdonították lépésemet — és ma nemzetem országháza változtatja meg napiendjét, hogy képviselő barátommal résztvehessünk a nemzetközi tanácskozásokon.“ Apponyinak e mondata rövidsége ellenére is a legékeszólóbban ecseteli a tizenegyéves haladást. A beszéd talán legnagyobb hatását annál a pontnál érte el, mikor Apponyi a hazaszeretet erényeit fejtegetvén, így szólt: Patriotismus a passion for one’s nation, why should that prevent work for the benefit of the whole human race. (A hazaszeretet miért volna akadálya annak, hogy az egész emberiség javára is dolgozhassunk.) Apponyinak e szavai kétségkívül visszhangra találtak minden egyes ember szívében, reméljük, hogy a jövőben mind többen lesznek, kik a szerint cselekednek is. A nemzetközi unió egyik fő feladata, hogy ez érzés nemcsak az egyéné legyen. A nemzet,tek, melyeket egyének alkotnak, is kifejezésre hozzák ... A mai társadalom egyik legnagyobb baja, hogy a legkiválóbb személyiségek kénytelenek minduntalan saját felsőbbrendű egyéni színvonalukról lelépni, ■s meghajolni az üres előítéletek előtt. Kinek bátorsága van az előítélettel szakítani, az akadályok végtelen sorozatára talál. Új intézménynél ugyanilyen az eset. Az Internacionális Unió kezdetben már nevével is megütközést keltett. Ami uj, azt szeretik veszedelmes színben föltüntetni. De nem a uj maga az Internacionálismus mai fogalma is. Alig félszázados az a rendkívüli gyorsaság, melylyel országok határait átléphetjük, és még újabb az a teljesen modern állapot, mely a munkának egyaránt teret nyújt minden hemiszférán, mely az igazi tehetségnek megnyitja a földkerekség egész nagyságát. A nemzetközi kereskedelem, közlekedés és művelődés, egyszóval a mindjobban fejlődő internacionalizmus szinte elkerülhetetlenné tette az interparlamentáris érintkezést és megegyezést. Egy ilyen felsőbb nemzetközi ítélőszék fontossága a viszonyok folytán napról-napra nőni fog. Az emberiség javára irányuló fáradozása évről-évre üdvösebb lesz. A tegnap befejezett tizennegyedik interparlamentáris kongresszuson mindenki egyet értett az amerikai Bryan mondásával: „Hallom, hogy menynyivel szebb lett volna valamely hősibb korban élni. Ellenkezőleg: jobban örülök a létnek ma, mikor a világ egyik felét a másikkal hajó, vasút és táviró fűzi össze és mikor könnyebben tehetünk valamit az egész emberiségért, mint hajdan egy szűk völgy lakosságáért.“ És nem kevesebb önérzettel fejezte be beszédét az angol törvényhozás otthonában Apponyi Albert gróf. „Amint Anglia ezelőtt hétszáz évvel saját jogai védelmére megalkotta a magna chartát, s vele forrását adta a műveit nemzetek szabadságának, úgy, remélem, meg fogja alapját venni egy újabb magna chartának, melynek hatása még sokkal egyetemesebb lesz, mely föl fogja eleveníteni a legszentebb célt: Istennek legyen dicsőség a mennyekben, és a földön békesség minden ember fiának." A fiumei tengerészeti akadémia. — Levél a szerkesztőhöz.— Fiume, aug. 3. A Budapesti Hírlap julius 26-iki számában Reményi Antal ur, ismert nevű tengerészeti írónk, jóakarattal és szakértelemmel fejtegeti a magyar iskolahajó kérdését,amely a kereskedelemügyi kormány állsfoglalása folytán immár a megvalósulás küszöbére jutott. Teljes köszönettel és elismeréssel adózunk Reményi urnak az iskolahajó megteremtésében való önzetlen közreműködéséért, de cikkének arra a részére, mely a fiuemi m. kir. tengerészeti akadémiára vonatkozik, kénytelenek vagyunk röviden reflektálni, illetőleg neki e tárgyban helyreigazító felvilágosításokkal szolgálni. Reményi úr azt írja, hogy „nem ért egyet ez intézet nevelési rendszerével". Erre vonatkozólag bátorkodom megjegyezni, hogy bár szervezése óta, azaz 1895. óta tanára vagyok a m. kir. tengerészeti akadémiának, sohasem volt még szerencsém Reményi urat intézetünkben tisztelhetni, s így el sem tudom képzelni, hogy honnan szerezte az intézetünkben követett nevelési rendszerre vonatkozó tapasztalatait. — „Fehér keztyűs kézzel láttam őket elvonulni az utcán, föllépésükben valóságos uracsoknak látszottak“ — mondja Reményi úr idézett cikkében. Bocsánatot kérek, de olyat még sohasem hallottam, hogy valamely intézet „nevelési rendszere" ellen vádat emeljenek azért, mert növendékei csinos, tiszta egyenruhában járnak s — horrendum dietu — ünnepen, kimenőjük alkalmával, vagy például templomba menetkor (de csakis ilyen alkalmakkor) még fehér keztyűt is viselnek! Hiszen a legutolsó pa-