Budapesti Hírlap, 1906. október(26. évfolyam, 269-299. szám)
1906-10-01 / 269. szám
s mely az ő ültette cserjéből fejlődött. Ha az örökségünk nagyságát és mérhetetlen áldását tekintem, elfog az áhitat. Ilyen állapotban hálatelt szivvel nézek föl az égre, az ő csillagára, s fohászkodom hozzá: Szemmelveisz, tudós professzor, világ jótevője, aszszonyok nemtője! Árnyékold be szived jóságával, szándékod tisztaságával, agyad tudásával az elménket, vezesd cselekedetünket továbbra is s szellemeddel maradj közöttünk mindörökre. Ámen! Bársony János beszéde szónoki lendületével és érzéstől áthatott befejezésével mélyen meghatotta a közönséget. Utána a külföldi tudósok szólaltak föl sorra. Elsőnek J Schultze Bernát dr. jénai nyug. tanár, titkos tanácsos vázolta Szemmelveisz nehéz küzdelmeit és fölfedezése egyetemes hatását. Utána Chrobach R. dr. udvari tanácsos, bécsi professzor beszélt Szemmelveisznak a bécsi egyetemen töltött három évéről, és a rövid időszak maradandó jelentőségéről. Majd Schauta Fr. dr. udvari tanácsos, bécsi tanár beszélt. Amikor beszéde során megemlítette, hogy a bécsi egyetem a nagy magyar tudós emlékének az új női klinikán szobrot fog emelni, szűnni nem akaró éljenzésben tört ki a közönség. Ezután Fibiger J. kopenhágai tanár, majd Pestalozza E. dr. római tanár mondott olasz nyelven szép beszédet. Mindkettő különösen kiemelte, hogy Szemmelveisz nagyságáért azt a nemzetet illeti hódolat, mely e nagy tudást adta az egész emberiségnek. Utánuk Orzzoni degli Ancorini A. dr. messzinai professzor mondott latin nyelven beszédet, üdvözölve a budapesti egyetemet, mely e szép ünneppel a legnagyobbak egyikének áldoz. Herff von Salis bázeli tanár beszélt azután nagy hatással, hivatkozva arra, hogy Svájc volt az első ország, melyben Szemmelveisz élve diadalmaskodott a gyakorlat terén is és hogy az az ország elsőül kér részt az emberiség jótevőjének ünneplésében, a mely a Vöröskereszt lobogóját kitűzte. Végül a külföldi vendégek közül utolsónak Duha Albert dr. londoni tanár tette le hódolatát Szemmelveisz emléke előtt. Ezután Dirner Gusztáv dr. tanár, a Szemmelveisz-emlékünnep végrehajtó bizottságának titkára, beszámolt azokról az üdvözletekről, melyekkel a bizottságot a világ minden részéről, Európa minden országából és Amerikából is elárasztották s a melyekben hódolnak a nagy magyar tudós emlékének. Győry Tibor emelkedett azután szólásra és kitünően átgondolt beszédben méltatta Szemmelveisz érdemeit a tudomány és az emberiség érdekében. Különösen az a része szónoklatának tett nagy hatást, mely az emberiség e jótevőjét a tudománynak egy személyben tüzes lelkű apostolát és tragikus sorsú mártírját a magyar nemzetnek vindikálja. Győry Tibor dr. ünnepi szónoklata után Ajtay K. Sándor rektor berekesztette az ünnepi ülést, A szobor és az emléktábla. Déli tizenkét órakor lelkes és szép ünnepséggel leplezték le az Erzsébet-téren Szemmelveisz Ignác szobrát, azután pedig Budán az Apród utcában a szülőháza falába illesztett emléktáblát. A szobor az Erzsébet-téri parknak a Deák Ferenc-tér felé eső szögletében áll, szemben a rácskerítésnek a térre nyíló ajtajával. A fák, cserjék, virágágyak között igen szép helye van, nemcsak a belépőnek ötlik mindjárt a szemébe, hanem meglátja a cserjék között kimagasló fehér alakot az utcán s a téren járókelő is. Piros-fehér-zöld s a székesfőváros színeit viselő zászló és drapéria tömegével, zöld lombkoszorúval dekorálták a mai ünnepre a parkban a szobor környékét. Az Erzsébet térnek e része, a Deák Ferenc tér már a délelőtti órákban benépesült az ünnepet váró közönséggel. A parkba csak jegygyel bocsátották be az érdeklődőket s az ünnepi aktus résztvevőit. A szobor előtt meg egy vörös lepellel beterített emelvény állott a szónokok számára. A leleplező ünnep illusztris népe, az egyetemi dékánok, professzorok, a külföldi vendégek kevéssel tizenkét óra után érkeztek a szoborhoz. Megjelent az ünnepen Apponyi Albert gróf kultuszminiszter Molnár Viktor államtitkárral. A minisztert az összegyűlt nép érkezése alkalmával lelkesen megéljenezte, ott voltak Szemmelveisz Ignác özvegye és testvérei is, akik közvetetlenül a szobor előtt foglaltak helyet. Az ünnepet a daloskor nyitotta meg, amelynek tagjai a hatalmas fehér lepellel eltakart szobor mögött sorakoztak. Elénekelték a Szózatot, mire föllépett az emelvényre Tauffer Vilmos udvari tanácsos, egyetemi professzor s mint a szoborbizottság elnöke szólott az egybegyűltekhez. A többi közt akövetkezőket mondotta: Negyven év előtt fejezte be Szemmelveisz Ignác Fülöp egyetemi orvostanár élete tragédiáját. Remegő kebellel, kicsinységem tudatában lépek nagy elődöm monumentumának lépcsőfokára, mert úgy érzem, hogy a tudomány mártírjának szelleme tekint le ránk. Szemmelveisz Ignác az emberiség egyik legnagyobb jóltevője volt; fölfedezésének áldásait a művelt világban ma minden család élvezi, az ő sorsa pedig az volt, hogy a lelki szenvedések súlya alatt, melyeket a nagy igazságért való küzdelemben elszenvednie kellett, elborult lélekkel, megtörve roskadjon le az örök enyészetbe. Szemmelveisz tanát küzdelemteljes életében vajmi kevesen értették meg, a legtöbben hitetlenül, bántó közönynyel haladtak el mellette, korának legnagyobbjai pedig nem egyszer eszelősségnek nyilvánították tantételeit. A tudományban egy új kornak, az emberek között egy uj nemzedéknek kellett jönnie, hogy diadalra juthasson az ő nagy igazsága, melynek nyomán ma alig van közöttünk egy is, aki családjának boldogságát, talán édesanyjának, talán feleségének, avagy anyává lett leányának életét, nem ő neki köszönhetné, ő előtte a nő élethívásának legmagasztosabb órájában — amikor anyává lett — mindig a legnagyobb életveszedelemben forgott. Szemmelveisz nagy lelkét épp az hozta soha nem múló és reá nézve végzetessé vált izgalomba, hogy volt olyan idő is, amikor száz fiatal anya közül, több mint harmincat látott a borzasztó gyermekágyi láz kínjai között elpusztulni. Ezzel a borzasztó múlttal szemben, ma, több mint ezer anya szoríthatja szívére újszülöttjét anélkül, hogy közülök csak egy is áldozatul kellene hogy essék a régebben annyira rettegett gyermekágyi láznak, és mindez áldást az emberiség. Szemmelveisznak köszöni, ő rajta beteljesült, hogy a valódi szellemnagyság az idő teltével, hovatovább nagyobb és nagyobbá válik. Semmelweisz e negyven év alatt oly nagyra nőtt, hogy az orvosi tudomány héroszai között minden időre a legnagyobbak között foglal helyet. Szemmelveisz szelleme! tekints le közibünk e percben. íme, lásd, az egész műveit világ orvosai nyújtanak neked elégtételt szenvedéseidért és babért halhatatlan nagy fölfedezésedért. íme, lásd magad körül nemzeted legjobbjainak képviselőit, kik hálásak neked ama dicsőségért, melyet hazádnak és nemzetednek szereztél. A magyar nemzet művelődési történetében kitörülhetetlenül leendő nap följegyezve, a mikor a nagy magyar orvosnak az egész műveit világ orvosai emeltek emléket, a mikor Európa műveit nemzeteinek tudós képviselői zarándokoltak ide, hogy, hazánk egy nagy fia szellemének hódoljanak és szobrának lábaihoz letegyék az elismerés babérjait. Most pedig lépjen közénk nemes alakod! Hull, jön le a lepel! A szónok e szavai után lehullott a lepel a szoborról, mire az egybegyült közönség zugó éljenzésben tört ki. A mint beállt a csönd, Tauffer Vilmos profeszszor folytatta beszédét s mint az emberiség legnagyobb jóltevőinek egyikét magasztalta Szemmelveiszt, a kire a műveit világ asszonyai mindenkoron a hála nemes érzésével fognak gondolni. Tauffer professzor végül a jelenlévő Bárczy István polgármesterhez for,dult s a szobrot a székesfőváros gondjára bízta, majd pedig átnyújtotta azt az érmet, amelyet a szoborbizottság a mai ünnep emlékezetére vezetett. Bárczy István polgármester szólott ezután. Lelkes szavakkal vette át a szobrot a székesfőváros tulajdonába s a főváros nevében köszönetet mondott mindazoknak, a kik lehetővé tették a szobor megalkotását. A mikor — úgymond — a főváros koszorúját leteszi a szoborra, óhajtja, hogy mindenki lelkét ihlesse meg Szemmelveisz nagy emberszeretete és tudása. A polgármester beszéde után a daloskor éneke következett, majd pedig egymásután helyezték el a koszorúkat a szobor talapzatára. A szoborra koszorút tettek: Szemerényi, Lehotzky, Ráth és Müller-családok, a székesfőváros, az orvoskari tanári testület, Schnitze LELKI KÜZDELMEK. — Angol regény. — Irta M. E. Braddon. Fordította G. M. 51 -------A következő három nap alatt St. Just nagyon el volt foglalva. Ideje nagy részét Portland Placéban töltötte, hol munkatársaival, barátaival, tanítványaival és alkalmazottaival, kik hozzá hasonlóan rajongtak az emberiség nagy és szent ügyéért, a folyó ügyeket elintézte, a legcsekélyebb részleteket is behatóan beszélve meg , velük. Barátait nagyon lehangolta elutazásának híre, hiszen ő volt vezérük, hozzá fordultak tanácsért, ő buzdította, ő lelkesítette őket. — Mit kezdünk nélküled, St. Just? —C sopánkodtak — te vagy az egyetlen, aki dicsőségre tudod vezetni eszméinket; valóban nem értem a modern orvosok nézetét, hogy egy angol nem élhet Angliában! — Csalatkoztok; én nem is beszéltem a doktorokkal, amúgy is tudom, hogy egészségem az utóbbi időben hanyatlott. Egy kétszáz tonnás jattot vettem, a marseillei kikötőben vár rám ésjövő héten útra kelek vele. — Messzire megysz? — Ki tudja? Össze-vissza fogok kóborolni. Ha megunom a Földközi-tengert, átmegyek a Szuezen és a déli tengerek felé veszem utamat. — Szegény fiú! — mondták barátai, midőn elhagyták a házát. — Biztosan a tüdeje van megtámadva — mondta az egyik — szombat este Charing Crossban leszek, hogy elbúcsúzzam tőle, ki tudja, látjuk-e még valaha. — Nem szívesen fogadnék a hazatértére — mondta egy másik — ijesztően rossz színben van. — Legkevésbbé sem csodálkozom fölötte —— jegyezte meg az előbben — tudva azt, hogy minő munkát végzett, mióta otthagyta Oxfordot, az a bámulatos, hogy még él! IV. Rachel nagyon csodálkozott, hogy a legutóbbi három nap alatt nem látta St. Justot, mert a lefolyt félév alatt alig volt nap, hogy ne kereste volna fel őt, ha pedig nem jött el Guelph Placebe, biztosan találkozott vele Mrs. Bellinghamnál. Nagyon nehezére esett távolmaradása, mióta férje visszavonult könyvtárának magányába és semmivel sem törődött, lassan kint megszokta, hogy mindenben St. Justhöz forduljon tanácsért és útbaigazításért, különösen, hogy miképpen válaszoljon a számos, hozzá érkező kérvényre. St. Just finom emberismerő volt és nagyon hamar átlátott a szitán, a hivatásos kolduló levelek siralmas pátosza nem ejtette őt zavarba és nagyon igazságosan meg tudta különböztetni a segítségre méltót a méltatlantól. Harmadnap este Rachel a szobájában ült íróasztala előtt, melyen egy nagy csomó válaszolatlan levél feküdt, midőn St. Justot bejelentették. — Nagyon örülök, hogy eljött fogadta őt kinyújtott kézzel — nézze, micsoda halmazlevél hever itt, csupa kéregetés, bizonyára csalóktól, de minda mellett elfacsarodik az ember szive a sok nyomor hallatára. — A legsiralmasabb levél rendszerint a legnagyobb bizonyításra szorul. Az ön helyén, Mrs. Arden, én nem is bontanám föl az efajta leveleket és csakis azokat részesíteném segítségben, akiket személyesen ismer, saját lakásukban keresve föl őket. Végre az ön jövedelmi forrása is elapad és ha mindazokon segít, akiket ismer, nem tehet magának szemrehányást, ha visszautasítja azokat, a kiket nem ismer. Bizonnyára akadnak emberbarátok, a kik viszont raj-, tűk segítenek, hiszen manapság mindenütt akadnak irgalmas szamaritánusok. — Tudom, hogy igaza van, de azért ezek a levelek nem kevésbé gyötörnek. — A mélyen érző kedély mindig ki vart téve ehhez hasonló gyötrelmeknek és mindaddig,amig a földi javak nem lesznek igazságosabban, elosztva, e gyötrelmek nem fognak megszűnni«. Önnek meg kell edzenie a szivét, Mrs. Arden't és tisztába kell jönni azzal, hogy bármennyi jót is tesz, az csak egy elenyésző csepp egy tengernyi keserűségben. _ J Rachel álmélkodva nézett rá , valami volt a hangjában, ami idegenül hatott rá és amit nem tudott magának megmagyarázni. — Mit csinált a három nap alatt, hogy]' nem láttam önt ? Sápadt és kimerültnek látszik« — Nagyon sokat dolgoztam. Rendbe szed» tem a házamat. — Azt hittem, hogy a maga háza mindig rendben van. Mindenkitől hallom, hogy olyan kitűnő gazda. — Rendbe szedtem a házamat, mert elha-gyom Angliát. Egészségem nincs rendben. Szórakozás után vágyódom és légváltozás után. Minévenszellemi munkást előbb-utóbb meglep ez A vágy és én ki akarom magamat pihenni, mielőtt teljesen tönkre megyek. — Ezt igen bölcsen cselekszi — felelte? Rachel komolyan és aggodalmas pillantása meg- remegtette St. Just túlfeszített idegeit. — Nagyon fogom önt nélkülözni közös munkánknál és — és másként is, de örülök, hogy idejében’ gondol magára. Sokáig lesz távol ? — A mig meg nem gyógyultam — felelte halvány mosolylyal. (Folyt. köv.) BUDAPESTI HÍRLAP, (269. sz.) 1906. október 1.