Budapesti Hírlap, 1908. március (28. évfolyam, 54-79. szám)
1908-03-01 / 54. szám
ks jelentette, hogy a nemzetiségi képviselők a kellő reállósággal és nyugodtsággal fognak felelni a miniszterek hadizene szavaira. Mindnyájan meg fogjuk tenni kötelességünket,, mondotta Maniu, és minden eszközzel harcolni fogunk a házszabályrevízió ellen. A trencséni mandátum. Trencsénből jelentik : Stur Károly ügyvéd, aki pártonkívüli programmal vállalta a jelöltséget, aki mellett azonban a tót nemzetiségiek fejtenek ki erős agitációt, hétfőn délben mondja el programbeszédét Trencsénben. A választási küzdelem igen hevesnek ígérkezik. Béla Henrik, az alkotmánypárt jelöltje, csütörtökön, március ötödikén fogja programbeszédét elmondani. Az osztrák delegáció üzenete. Az osztrák delegáció, mint már jelentettük, üzenetet küldött a magyar delegációnak a tiszti fizetések és a legénység zsoldjának emelése dolgában. Mielőtt azonban a magyar delegáció az üzenettel foglalkoznék, Barabás Béla, a delegáció elnöke tanácskozni fog a delegátusokkal az eljárásról. Barabás hétfő délután öt órára az országháza delegációs termébe hívta össze a magyar delegátusokat, akik alkalmasint egyhangú megállapodással utasítják vissza az osztrák üzenetet. Dalmácia, visszacsatolása. A képviselőház legutóbbi ülésén pártolással adta ki a kormánynak ama huszonöt törvényhatóság kérvényét, amelyek támogatják Havass Rezső dr. királyi tanácsosnak a képviselőházihoz Dalmácia visszacsatolása ügyében benyújtott kérvényét. Dalmácia visszacsatolása mellett most már harminchét törvényhatóság foglalt állást. Ezek a következők: Abaújtorna, Árva, Békés, Csanád, Csongrád, Esztergom, Fejér, Gömör-Kishont, Győr, Háromszék, Hont, Jásznagykun, Szolnok, Komárom, Liptó, Nógrád, Nyira, Somogy, Sopron, Szatmár, Szilágy, Temes, Torda-Aranyos, Trencsén, Igocsa, Vass, Zemplén és Zólyom vármegyék és Győr, Kecskemét, Komárom, Nagykőrös, Selmecbánya, Szabadka, Szatmárnémeti, Tünkéve, Zenta városok. A román bankok a román iskolákért. A román pénzintézeteknél rég bevett szokás, hogy a nyereség fölosztásánál minden egyes alkalommal román kulturális célokra is fordítanak jelentékeny öszszegeket. Számos társadalmi és irodalmi intézményt tartanak fönn a román pénzintézetek e hozzájárulásaiból. Hogy többet se említsünk, a brádi román gimnázium létesítése a román bankok adakozása folytán vált lehetővé. A hazai románság körében, mint a Kel. Krt. jelenti, mozgalom indult meg, melynek célja odairányul, hogy a román pénzintézetek ezentúl a nyereség egy bizonyos százalékát egy külön alap létesítésére fordítsák, melyből az állami segít ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, febr. 29. A képviselőház mai ülésén Polónyi Géza mondott igen nagy beszédet a házszabályrevizió ellen; beszéde három óra hosszánál tovább tartott és e miatt a mai ülés csak délután fél négykor ért véget. Az ülés elején Bozóky Árpád előterjesztette és megokolta rég bejelentett indítványait a törpebirtokok cseréjének illetékmentessége és a cigányügy rendezése ügyében. Miután Wekerle miniszterelnök az illetékmentesség, Andrássy belügyminiszter pedig a cigányok ügyében megnyugtató nyilatkozatot tett, a Ház kimondotta, hogy Bozóky indítványaival nem kíván tovább foglalkozni. A házszabályrevízió vitájában ma Kovács Ernő volt az első szónok, aki csaknem egy órahosszáig magyarázgatta a revízió szükségességét, utána a legújabb disszidens, Hoffmann Ottó beszélt a revízió ellen. A déli szünet után Polónyi Géza szólalt föl általános figyelem közepett, mert az a hír volt elterjedve, hogy Polónyi valami leleplezésre készül. A nagy szenzáció azonban elmaradt, vagy legalább is nem sikerült. Polónyi mindjárt a beszéde elején arra célozott, hogy a házszabályrevízióra vonatkozó indítvány alkotmányellenesen, a király közreműködésével készült. — Abszolúte nem áll! — sietett közbeszólni Apponyi Albert gróf. — Megdönthetetlen érvekkel fogom bebizonyítani! — mondotta Polónyi Géza. . A bizonyítékokat azonban a beszéde végére halasztotta, nagyon okos számítással, mert a hallgatóság, mely kiváncsi volt a bizonyítékokra, nem oszlott szét, hanem nyugodtan bent maradt a teremben, s órák hosszáig várt az ígért szenzációs leleplezésre. Mi nem vagyunk oly számítók, mint Polónyi, s az események kronológiai sorrendjétől eltérve, már most eláruljuk, hogy mi volt az a megdönthetetlen bizonyíték, amelytől Polónyi szenzációs hatást remélt. Szemet szúrt neki Hagy Emil indítványában az a mondat, amely arról szól, hogy a választási törvényjavaslat letárgyalása után, de még a javaslat szentesítése előtt alkotandó meg az új, végleges házszabály. Polónyi úgy okoskodott, hogy ha itt szentesítést említ az indítvány, akkor erről az indítványról már előre tudnia kellett annak is, a kitől egyedül függ a szentesítés, azaz: a király közreműködésével szerkesztették meg a házszabályrevizióra vonatkozó indítványt. A leleplezést azonban még be sem fejezte Polónyi, mikor Batthyány Tivadar gróf már fölkiáltott: — Hiszen azt mi vettük bele az indítványba! Mi erőszakoltuk ki nagynehezen a kormánytól ! Tehát a miniszterelnök nem a királylyal állapította meg az indítvány szövegének ezt a mondatát, hanem Batthyány Tivadar gróffal. Wekerle nyomban kijelentette azt is hogy a kifogásolt mondatot Polónyi rosszul értelmezi, mert ez a mondat csak ezt jelenti, hogy a választási javaslatot nem küldik át addig a főrendiházba, míg a képviselőház az új házszabályt meg nem alkotja. Világos tehát, hogy Polónyi aggodalma teljesen alaptalan volt és hogy a szenzáció, melynek jó előre nagy híre kelt, csütörtököt mondott. De Polónyi nem jött zavarba. — Tehát nem szentesítésről kellene beszélni, — mondotta diadalmas hangon — hanem főrendiházi tárgyalásról! Íme, az indítvány rosszul van szerkesztve! Mégse volt tehát fölösleges, hogy a dolgot szóvá tettem! Ámbár azért, hogy egy stiláris módosítást ajánljon, talán mégis aligha szólalt volna föl Polónyi. Beszédének többi része kissé száraz volt, nagyon is szélesre taposta a témát s a legapróbb részletkérdést is nagy elméleti fejtegetések árjába fulasztotta. Nem is igen figyelték szavait, csak akkor, amikor valami leleplezést vártak, amely azonban mindig elmaradt az egész vonalon, és amikor Polónyi anekdotákkal és többé-kevésbbé ügyes hasonlatokkal élénkítette a beszédét. Régente persze nem kellett neki ilyen eszközökhöz folyamodnia, hogy figyelmet keltsen, de meg kell vallani, hogy a szónoki mesterség régies, elavult eszközeinek alkalmazásában nagyon ügyes volt. Igen mulatságos volt például a török Kipendár borbélynak (vagy mint ő mondotta: szőrfaragónak) története. Ez az ember megesküdött rá, hogy megöli a szultánt, aki az atyját, Kipendár jóltevőjét letaszította a trónról. A szultán azonban valahogyan tudomást szerzett a borbély gonosz szándékáról, és nagyon figyelt, mikor a tervezett gyilkosság reggelén Kipendár meg akarta borotválni. A borbélyinas már bekente állat a mérgezett szappanbabbal, melylyel el akarták kábítani és Kipendár már ott állt előtte az éles beretvéval, hogy elvágja a nyakát, mikor a szultán hirtelen megragadta a borbély keze fejét és lármát ütött. A testőrök bere 1903. március 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (51. sz.) — mert még meg talál feledkezni az állásomat megillető tiszteletről! A kis zsidó megértette ezt a nemes fölháborodást is. — Isten ments! Gott über die Welt! — És hajlongva távozott. IV. Mátyás már másnap korán reggel ott lóggatta az orrát a korcsmában. A zsidónak éppen kapóra jött. — Hallja, kend, — szólította meg a jeles fuvarosát. — Milyen ember a plébánosuk? — Milyen ? — világosította föl Mátyás. — Hát olyan, a mijennek lennie dukál: szent ember. — És, — firtatta a korcsmáros ujjait öszszemorzsolva — szereti a — zabot? — Azt, — mondta Mátyás megértéssel, — ki ne szeretné *■ . Csak nincs neki, — tette hozzá ■— penig mán két éve, hogy egy harangra koplal . . . Addig enni se tud, mig nincs meg a harang. — Harang ? — csudálkozott a korcsmáros. *— Mit kóstál egy harang ? — Hát az biz négyszáz pöngőt kóstál. A kis zsidó fölszisszent. — Szszsz, az igen sok! — Mán penig az annyi, — állította Mátyás flegmával. — Kérek egy félüveggel . . . . . . Két hét múlva megjött a harang. A korcsmáros csak azt kötötte ki a plébánossal: senkinek se árulja el, hogy az ő pénzén jött meg. A lelkész csak ámult-bámult. Egy árva szót sem értett az egész dologból. .. "■ Mátyás pedig elintézvén ekként túlvilági zavaros ügyeit, a földiekre kerítette a sort. Zsebrevágta a nevezetes ezüstforintját és nagyhetykén belállított a korcsmába. Igen büszke volt, széllyel terpesztette lábát az asztal alatt és nevén szólította a korcsmárost. — Pingác! — Mit kiabál ? Meghallom úgy is . . . — Hát, — kérdezte Mátyás s fölhúzta szemöldökét — tudj-e, mi az újság? — Mi ? — Meggyütt a harang. — A harang ? — tettette magát a kis zsidó. . . — Az. Én vettem, de nem vallom be senkinek, csak prngának. — Ejjejjejj!! — gúnyolódott a korcsmáros. — Úgy ám! — hencegett Mátyás. — Ügyi, maga se nézi ki belülem, hogy én vettem, penig ha valaki, maga elhihetné. — Már pedig én se hiszem. Mátyás fölvágta fejét. — Bebizonyítsam ? A zsidó zavarba jött. — Be, be. Mátyás a zsebébe nyúlt és kivette belőle a forintot. — Hát, — mesélte titokzatos hangón-— ez a kis jószág segített hozzá, pedig nem is igazi. A zsidó elsápadt. Ráismert az egyik forintjára a sok közül. De még Mátyás is igen kínozta a szúrós szemével. —■ Hol vette kend azt a pénzt? És hogy tudja, hogy nem igazi? • — Onnan, — világosította föl Mátyás — hogy az igazit nem szokás ládában tartani, halom kendővégben, vagy bugyillárisban . . . Osztan meg, — tette hozzá — bolond az, aki kilószám tartja számon a pénzét. Ekkor már szigorúra vált a Mátyás arca, szinte fenyegetővé. A zsidó lehajolt a füléhez. — Hát a pap, — kérdezte halkan remegve, — honnan tudta meg ? Mátyás rántott a vállán: — A pap ? Hát mit tud a pap ? — Ne figurázzon, Mátyás gazda . . . Azt, amit kend. — Mit tudok én ? — panaszkodott Mátyás. A kis zsidó azt se tudta, hol a feje. Ilyen emberrel ő még sohase találkozott. — Megveszem azt a forintot, — kapkodott a szó és a levegő után. — Mennyiért adja? — Hümhüm, — dünnyögött a kegyetlen paraszt. — Nincs magának annyi igazi pénze, amennyiért én odaadnám ezt a hamisat. A korcsmáros a hajába markolt, könyörgött Mátyásnak, de az hajthatatlan maradt, nem engedett a forint (azaz a Pali féle rét) árából. Mit volt mit tennie, a korcsmáros utóvégre is kénytelen volt tőle megvenni a veszedelmes korpusz deliktit. Egyben megátkozta a pénzhamisítás mesterségét, ami (nem számítva a gyártási költségeket) kilencszáz forintjába került, még mielőtt ideje lett volna az üzletet megindítani. El is inalt Pándról hamarosan, csak a korcsmáját adta el. Mátyás így búcsúzott el tőle: — Hát úgyi, hogy nyertem az áron! Kifizette nékem a menybeli jussomat is! íme, ilyenformán rendezte el Mátyás az 5 két ügyes bajos dolgát. Tőle most már foroghat a világ akár hátrafelé is. ✓ jégre szorult román nemzetiségi iskolák tanítói megkapnák a törvényben előírt fizetéskiegészítést. Ilyképpen az illető felekezeti iskolák nem lennének kénytelenek az állami segítséget igénybe venni. Erre a célra a pénzintézetek már az idei közgyűlések alkalmával fognak bizonyos százalékot megszavazni.