Budapesti Hírlap, 1908. június(28. évfolyam, 132-156. szám)
1908-06-14 / 143. szám
12 BUDAPESTI HÍRLAP. (143. sz.) 1900. junius 14. jülét működésére a mindenható áldását kérve, a közgyűlést berekesztette. (Egy igazgató ünneplése.) A Krisztinaváros közönsége ma este a Márványmenyasszony helyiségeiben banketet rendezett Grünwald Samu igazgató tiszteletére abból az alkalomból, hogy tíz éve tölti be a Krisztinavárosi koronatakarékpénztár vezérigazgatói tisztét. Az ünnepelt különben a lefolyt gazdasági válságban szerzett érdemeit Barna József igazgatósági elnök méltatta szép beszédben, majd Fried Vilmos dr. intézeti ügyész adta át tisztelőinek ajándékát, egy remekbe vert ezüst, tálcát. Az est folyamán még számos fölköszöntő hirdette a tiszteletet és becsülést, amellyel a budai polgárság Grünwald Samu érdemeit jutalmazza. (Az osztrák diáksztrájk.) Bécsből jelentik nekünk. A német liberális diákok sztrájkbizottsága fölszólította a diákokat, hogy hétfőn reggel jelenjenek meg a főiskolákon, hogy az előadásnak esetleges megkezdését megakadályozzák. Fölhívásukban azt mondják, hogy előbb el kell intézni a Wahrmundügyet és biztosítani kell a főiskolák szabadságát. Elhatározták, hogy ebben az értelemben előterjesztést intéznek a rektorok konferenciájához. A rektorok ma este hét óráig tanácskoztak és tanácskozásukat holnap folytatni fogják. A tanácskozás lefolyását szigorúan titkolják, de hír szerint különösen az a kérdés okozott nehézséget, vájjon már legközelebb berekesszék-e a félévet, vagy pedig megpróbálják e az előadás megkezdését. Egyes rektorok rámutattak arra, hogy nem járja, hogy egy félévet berekesszenek még mielőtt jóformán megkezdték. Az összes rektorok ezt az intézkedést drákói rendszabálynak mondták. Az a hir nem való, hogy Wahrmundot is meghívták erre az értekezletre. — Kralóból jelentik: Tegnap az akadémiai ifjúság gyűlést tartott és a megejtett szavazásnál 417 diák szavazott a sztrájk ellen és 393 mellette. — (Hadapródok eskütétele.) Fiuméból jelentik, hogy az ottani haditengerészeti akadémiának negyedik évfolyamát végzett növendékei e hónap 16-án teszik le a másodosztályú hadapródi esküt. Az eskütétel az Elisabeth hadihajón fog lefolyni, amely az ünnepi alkalommal teljes lobogódíszt ölt. Az esküt tevő hadapródok száma huszonhét, akik eskütétel után előbb rövid szabadságra mennek, majd pedig hosszabb tengeri útra indulnak. (Az Úrangyala jubileuma.) A komárommegyei Udvardon legközelebb hatszázéves jubileumát ülik meg annak, hogy Róbert Károly idejében, Tamás esztergomi érsek alatt, az udvardi Szentmártonhalmán az ország főpásztorainak egy része tartományi zsinatot tartott, s ezen elrendelték, hogy napnyugtakor minden templomban húzzák meg a harangot "Őrangyalára. Az esti harangszó hellyel-közzel addig is szokásban volt, de kötelezővé az egész ország területén csak a zsinat határozata alapján vált. A nevezetes eseményt a Szentmártonhalom harangjai fölött levő kronosztikon így örökíti meg: Itt zengett a harang első üdvözlete néke. Szűz Anya nyílt hálát Hunnia bérei közt. A kronosztikon betűl határozottan az 1309. évet jelölik meg a zsinat idejéül, mindazáltal a történeti kutatás nevében Kollányi Ferenc jaáki apát azt is lehetségesnek tartja, s ezt a történeti eseményekkel igazolni is tudja, hogy a zsinat 1307- ben történt. A két évnyi különbség azonban mitsem von le az ünnep jelentőségéből. Az Őrangyala magyar eredete így is kétségen fölül áll. XXII. János pápa 1327-ben csak a meglevő szokásokhoz alkalmazkodott, midőn az esti "Őrangyalát külön bullában a külföldre is elrendelte. A reggeli harangszót 1368-ban a lavauxi zsinat hozta be, viszont a déli "Őrangyala ismét magyar emlékhez fűződik, tudniillik Nándorfehérvár bevételének, Hunyadi és Kapisztrán fényes győzelmének hírére rendelte el 1456- ban III. Callixt pápa. Az udvardi jubileum fővédőségét Vaszary Kolos bíboros hercegprímás vállalta el, a védői kar pedig az összes püspököket egyesíti magában. (Az állami altisztek és szolgák kérelme.) Az állami altisztek és szolgák országos bizottsága kérvényben fordult a képviselőházhoz a még 1906-ban a kormány elé terjesztett memorandumukban foglalt kérelmeik teljesítése érdekében. A kérvény rámutat arra, hogy az altisztek és szolgák javadalmazása tekintetében a helyzet nem változott s csakis a csoportosított fizetési osztályokban biztosíttatott a fokozatos előlépés öt évenként s legutóbb a lakásbér rendezését ígérte meg a kormány. Hivatkoznak arra, hogy a katonaságnál az altisztek és szolgák sokkal kedvezőbb helyzetben vannak s a katonatisztek fizetésének emelése kihat reájuk is. Ezzel szemben az állami altisztek és szolgák helyzete egyáltalán nem javult, pedig javadalmazásuk a folyton tartó drágasági viszonyok között teljességgel nem elegendő. Az országos bizottság e kérvénnyel kapcsolatban körlevelet intézett tagjaihoz egy országos közalap létesítése dolgában, amelyből a tagoknak nyugdíjpótlék és özvegyi nyugdíj biztosíttassék. E mellett tervezik az Állami allisztek és szolgák országos szövetségének alapítását is. (Nagy idők tanúja.) Biró István negyvennyolcas honvédhuszár, június 8-án 88 éves korában, Gyimes községben elhunyt. Egyike volt szabadságharcunk legvitézebb katonáinak. Az erdélyi hadjárat majdnem valamennyi ütközetében részt vett s alig néhányadmagával menekült a tömösi szorosban vivott véres csatából, hol bátorságán és roppant erején kivül csak a szerencsés véletlennek köszönhette életben maradását. Később jelen volt a kökösi hidnál vivott ütközetben is, oldala mellett esett el Gábor Áron, a székely ágyuhős. Biró István temetése június 10-én történt, a gyimesi intelligencia és a polgárság osztatlan részvétele mellett. Az intelligencia hölgytagjai havasi virágokból koszorút fontak, melyet selyem nemzeti szinü szalag diszített. A temetőben beszédet mondott a község jegyzője, Rusz Sánta János és Vas István postamester, majd a koporsó lebocsátása után a község katonaviselt ifjúsága háromszor sortüzet adott, mire a Szózat hangjai mellett, melyet az egész közönség kalaplevéve énekelt, a gyászünnep véget ért. (Gyászrovat.) Foltinek Ferenc nyugalmazott főerdész meghalt Nagysomkuton hetvennégy esztendős korában. Királyhelmeci Szentpétery Ferencné, született marosjárai Rozsnyay Irma Szabadszálláson harmincötéves korában meghalt. Korai halála gyászba borította még a Füredy, Kultsár, Rudnyánszky, Szűcs, Kurdy, Halmay-családokat. (Pontatlanok vagyunk.) Egy előkelő úriasszonytól vesszük a következő panaszos sorokat. Az a bizonyos amerikai pontosság, melyről a tengerentúl üzletemberei olyan híresek lettek s a mely a kötelességek perére kiszabott teljesítésében és a határidők rigorózus megtartásában tündökliik, nálunk igazán csak hírből ismeretes. Egy erősen fegyelmezett gazdasági és társadalmi élet pedig csak az egyes emberek fegyelmezettségén épülhet föl. A kényelmesség és a vele járó pontatlanság, sajnos, egyike a legmegrögzöttebb fogyatkozásainknak, a magyar erkölcsnek azok közül az apró és mégis fölötte súlyos hibái közül való ez is, melynek kellemetlen következései legtöbbször éppen azokat sújtják, akik legkevésbbé szolgáltak rá. Mennyit panaszkodunk csak a színházba járók pontatlansága miatt, akik ajtó csapkodással, cipőrecsegéssel zavarják meg élvezetünket, ha éppen föl nem állítanak, hogy helyükre juthassanak. De maguk a színházi előadások is pontatlanul kezdődnek, hangversenyre, fölolvasó-estékre járva, hányszor kell félórai várakozásokkal megtoldani a ránk váró élvezetet, miközben az, akinek más, időhöz kötött elfoglaltsága és kötelezettségei is vannak, rettegve gondol rá, hogy egy ilyen félóra miatt ezeknek egész sorát fogja elmulasztani. Íme, csak két példa a velem történtek közül. Elmegyek a minap a műbarátok körébe egy fölolvasásra, melyet a meghívó délután négy órára jelzett. Öt órára egy ismerősömhöz készültem, akit előzőleg már megkértem, maradna otthon, nála szeretnék teázni. Hat óraikor egy tanár ismerősömhöz kellett mennem, akitől igazán fontos dologban tanácsot akartam kérni s aki, mint mondotta, minden dolgát félretette, hogy fogadhasson. A műbarátoknál négy óra helyett négy és fél órakor kezdett gyülekezni a közönség s csak öt előtt néhány perccel kezdődött meg a fölolvasás. A fölolvasó fölötte érdekes dolgokat mondott, de én úgy éreztem magam, mintha tűkön ülnék. Rösteltem eltávozásommal a fölolvasást és a közönséget, megzavarni, a mellettem ülőket fölállítani s azt a látszatot kelteni, mintha nem az előadás kedvéért jöttem volna, hanem hogy az új kalapomat bemutassam. De végre az erősebb kötelesség parancsolt s én öt óra helyett háromnegyed hatkor a barátnőm teájára siettem. A távolság nagy volt s jóllehet az utat kocsin tettem meg, elkéstem s az inas azzal fogadott, hogy asszonya várt rám egy óráig, de hat órára ő maga is máshová ígérkezett, sajnálja, hogy tovább nem várhatott, így vergődtem vissza a belvárosba a tanárhoz, aki udvariasan fogadott ugyan, de értésemre adta, hogy minden perce ki van számítva, hat órára várt, most már fél hét is elmúlt, tehát csak rövid legyek. Szóval csak igen hiányosan végezhettem vele, mert a dolgomat nem lehetett távirati stílusban előadni. Ez az egyik esetem. Egy egész elrontott nap, kisebb-nagyobb kellemetlenségek sorozata a mások pontatlansága miatt. A másik, a sok közül, ehhez hasonló, a következő: Délelőtt féltizenegykor gyűlésre kellett mennem. Pontosan megjelentem s három embert találtam a teremben. Mire a gyűlés megkezdődött, tizenegy óra jóval elmúlt s én megint tűkön ülhettem, mert tizenkét órakor a plébániatemplomba kellett misére sietnem. Vasárnap ezt semmiképpen nem mulaszthatom el, öt perccel tizenkettő előtt, tehát fölálltam és szégyenkezve bár, eltávoztam. A miséről már nem is szólok. A templomba úgy járnak ki és be az emberek, mint a kávéházba. Az elkésettek nem kimérnek senkit, zavarják az imádkozókat, fölállítják őket, tíz percig ott ülnek, s talán még a szentelt víz sem száradt meg rajtuk, már tovább mennek. S mindez csak a pontatlanság miatt. Pedig egy kis igyekezettel és fegyelmezettséggel mennyi alkalmatlanságtól és kellemetlenségtől kimélhetnék meg egymást. (Az első katekétai tanfolyam.) A magyarországi római katolikus hittanárok és hitoktatók egyesülete e hó 30-ától július 4-éig tanszerkiállítással kapcsolatos katekétai tanfolyamot rendez, mely nálunk első ebben a nemben. A kurzus előadói a nép- és középiskolai vallástanítás kérdéseit fogják tárgyalni. Külföldön, főképp Németországban a hasonló tanfolyamok régen szokásban vannak s főképp a hitoktatás gyakorlatiasabbá tételére sok sikerrel működnek. A kurzusnak, melyet a központi papnevelőintézet dísztermében tartanak, előadói Fischer-Calbrie Ágost dr. püspök, Dudek János dr., Mihályfi Ákos dr., Acsay Antal dr. egyetemi tanárok, Walter Gyula dr. és Kovák Lajos esztergomi kanonokok, Török Mihály dr. egyetemi tanár, Mázy Engelbert dr. főigazgató, Szuszai Antal plébános, Pokorny Emánuel és még többen. (Wahrmann Rikárd.) Londonból jelentik: Wahrmann Rikárd, aki hetekkel ezelőtt tudvalevőleg mérget ivott, még mindig a György-kórházban fekszik. Egy detektív éjjel-nappal mellette van. Mindent elkövettek, hogy a rendőrség megszüntesse Wahrmann ellen az eljárást, amelyet az öngyilkoskísérlet miatt indított ellene, de hiába, mert egyetlen barátja sem akadt, aki jótálljon azért, hogy nem követ el többé öngyilkosságot. Amíg ilyen kezese nem akad, az a veszedelem fenyegeti Wahrmannt, hogy több hétig vizsgálati fogságban marad. Majd csak akkor bocsátják szabadon, ha a rendőrbíró előtt ilyen kezes jelentkezik. A kórház orvosa csodásnak mondja Wahrmann megmentését. A kétségbeesett emberre, aki magára zárta hálószobáját s megitta a mérget, csak tizennégy órával később akadtak rá. Az életrekeltés nagy nehézséggel járt, mert a méreg neme ismeretlen volt. Végre a kórházba való szállítás ötödik napján eszméletre tért Wahrmann. Körülbelül háromszázezer korona adósság terheli, de azért a hitelezők pénzét nem fenyegette veszedelem, mert Wahrmann nagy összegre biztosította magát, amely összeg még öngyilkosság esetén is kifizetendő. (Gyűjtés a templomokban.) A Páduai Szent Antalról Nevezett Zuglói Kápolnaegyesület a főegyházmegyei hatóság engedelmével holnap, Szent Antal vasárnapján Budapest összes katolikus templomaiban gyűjtést rendez a Zuglóban építendő Szent Antal-templom javára. A gyűjtés vezetését az egyes templomokban buzgó segítőtársaikkal a következő úrhölgyek vállalták el: budavári koronázó templom: Tóthné Marsovszky Ottilia hölgybizottsági elnök; a helyőrségi templomban: Kollár Antalné; a Szent István-kápolnában: Tausch Hermin; a Krisztina téri templomban: Nonn Annus; a Tabánban: Orosz Antalné; a Szent Anna-templomban: Rauch Józsefné; az Erzsébet-apácáknál: Pintér N.-né; a Szent Jánoskápolnában: özvegy Tabermann Gusztávné; Óbudán: Gaál Béláné; a belvárosi plébánián: Miskolczy Gáspárné; a Szervita-atyáknál: Holfbauer Károlyné; az egyetemi templomban: Sárkány Irma; a Ferencrendiek templomában: Seemann Berta; a piaristáknál: Laszlp Mátyásné; a lipótvárosi bazilikában: Flügl Lambertné és özvegy Morvay Ferencné; a terézvárosi plébánián: özvegy Kerekes Gézáné; a karmeliták templomában: Poduska Péterné; az erzsébetvárosi plébánián: Drégely Dezsőné; a Hermina-kápolnában: Györffy Jánosné; a dominikánusoknál: Alberti Pálné; a zuglói kápolnában: Némethy Lajosné; a józsefvárosi plébánián: Tierl Sándorné; a Jézus szíve templomban: özvegy Jellinek Nándorné; a Rókuskápolnában: Fank Józsefné; a ferencvárosi plébánián: Siegl Mórné; a lazaristáknál: Béler Miéi és Irén; Kőbányán: Porubszky Tivadarné; a Kálvária-kápolnában: Berg Gyuláné; Rákosfalván: Hinterschek Jánosné. Minden adakozó emlékképet kap.