Budapesti Hírlap, 1909. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1909-02-02 / 27. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP (27. sz.) 1909. február 2. történik ma Poroszországban és a birodalomban az új adójavaslatok útján. Poroszországban ettől az esztendőtől kezdve huszonöt százalékos állami pótadót fizet mindenki, akinek a jövedelme legalább 1200 márka, a létminimum itt csak 900 márka. Ha ehhez hozzászámítjuk a birodalmi közvetett adók okozta drágaságot, könnyen elképzelhetjük, mily eredményesen izgat a szociálisba, aki az annyira érezhető kiadási többletért a mai kormányzási rendszert okolja. Persze Bülow herceg takarékosságot hirdet- De ennek az állami háztartásbaneddig semmi nyoma sincs. Emelkednek a kiadások, csak a hivatalnokoknak különben jogos fizetésemelése 200 millió márka kiadási többletet okoz és nem csökkennek a hadi és tengerészeti költségvetések számadatai, mert e téren tudvalévően sehol a világon olcsóbban gazdálkodni nem lehet. Ha azonban a közönséget akár a rossz gazdasági helyzet, akár pedig az adóemelés, vagy a takarékossági szózatok valóban arra késztetnék, hogy kiadásait, mérsékelje, a vesztes fél csak a mai viszonyoknak megfelelően berendezkedett kereskedő, iparos és gyáros volna és velük együtt szenvedne amunkástömeg. Szóval az elégedetlenség minden módon növekedik és gyarapodik a szocializmusnak ereje. Nem kivételes törvényekkel, hanem a gazdasági erők fejlesztésével lehet csak eme fenyegető bajnak útját állani. Kivételes törvények csak növelik a tömeg ellentállását. Ezt tudják mindenfelé. Csak az udvarnál nem. És a kancellár, aki állását fölfelé is védeni akarja, kénytelen az udvar eme kívánsága előtt meghajolni. De azért valószínűleg Bülow herceg sem gondolja, hogy ebből a fenyegetésből valóság válhatik. Legalább az ő kormányzása alatt nem. Hasonlóan kedvezőtlenebb a kancellár állása a külpolitikában. Ma egyenlő hévvel támadják őt Franciaországban és Angliában. Úgy tüntetik föl, mintha ő állana a császár és népe között és sejtetik, hogy Németország külpolitikája is kedvezőbben érvényesülne más kezekben. Itt Németországban is megkönynyebbülten lélegzett föl a tömeg, amikor a kettős monarkia és Törökország megegyezéséről szóló híreket megerősítették. Magyarország és Ausztria keleti politikájáért nem kívánt háborúba menni senki. És sokakban nőtt nagyra a bizonytalanság érzése, amikor a vezérkar volt főnökének, Schlieffen grófnak cikke, amelynek legalább a hadászati részével a császár egyetért, nyilvánosságra hozta, hogy Németország hadserege nem jobb, nem erősebb, mint a többi nagyhatalmaké és végzetszerűvé válhatnék, ha sikerülne a kettős szövetséget két ellentétes oldalról támadni és megosztani. A politikai elszigeteltség réme ,arra kisértett és hogy ezek az érzések és gondolatok nem nyilatkoztak meg erősebb formában, annak csak az angol uralkodó közeli látogatása az oka. Úgy remélik, hogy a berlini találkozónak nagyfontosságú következései lesznek. Az bizonyos, hogy az angol-német megegyezés erősítheti Bülow herceg állását. Visszaszoríthatja ellenségeit. De nem valószínű, hogy megmentheti. A helyzet kulcsa a parlamentben van. II. Vilmos nem fogja engedni, hogy Bülow herceget fölülről buktassák. Most, amikor a személyes uralom teljes megszüntét mutatja és bizonyítja népének, nem adhatja beleegyezését, hogy a kancellár az ő személyéért váljék meg állásától. Ezért teljesen korrekt és parlamentáris volt állásfoglalása, amikor Bülow herceget a novemberi események után bizalmáról biztosította. De viszont alig fogja tartani kancellárját, aligha fog érette a parlamenttel konfliktusba keveredni, ha a többség elfordul tőle. El fogja őt ejteni abban a pillanatban, amikor nem lesz többé ura a politikai helyzetnek. Ezt tudják kétségkívül a kancellár ellenségei is. És amíg egyrészt gondoskodnak arról, hogy a császár és első tanácsadójának régi bizalmas viszonya ne álljon helyre, másrészt sikeresen dolgoznak a Efiben bizonyára volt bölcseség, de azért az édesapám maga se maradt megilletetlen a készülő elszakadás napjaiban. Minduntalan magával vitt, ahol dolga akadt a gazdaságban, amit azelőtt nem igen cselekedett. Beszélni keveset beszélt hozzám, de szerette, hogy vele legyek, így következett el ama bizonyos huszonkilencedike. Aranyos, ragyogó nyári délután Volt, a tiszta fehér-kék ég csak úgy kacagott le a földre. Az apám így szólt hozzám: — Te még nem is láttad az erdőt, ugye? Ha akarod, velem jöhetsz! Úgy ugrottam föl a kis sárga bricskába, mint egy macska. Ezért az örömért odaadtam volna az óraláncomat meg a parittyámat is. A magtár tetejéről, ahová nagyon szerettem fölmászkálni, már látni lehetett a Tisza-gátat, amely mint egy végtelen sötét fal szegte a szemhatárt. A töltés mögül helyenkint hamvas-barna kupolák és sugártornyok emelkedtek ki. Ez már az erdő volt. Többet azonban még nem láttam belőle, a mint hogy egyáltalában nem láttam még erdőt. Csak a gondolatomban. De így annál többet jártam rejtelmes. Homályos, titokzatos élettel tele világát. Hiszen ahány könyvet olvastam kalandos hősökről, indiánusokról, szigetlakókról, — pedig faltam a könyvet — ezeknek a világa mind az erdő volt ezernyi érdekes, izgalmas és hősi történettel a mélyében. Ünnepi érzés borult a szivemre, mialatt a kocsi éles kelepeléssel gördült előre az útón. Vízjárta hely volt az egész határ a Tisza felől. Maga az út is töltés. Ahol föl nem porzott, a háta olyan volt, mint egy térkép, telerajzolva ujjnyiszéles repedések szeszélyes fekete vonalaival. A rozséból összekötött hidak alatt nádas ágyruncparlamenti helyzet összebonyolitásán. Az ő kezükben a konzervatív párt csak egy ütőkártya, de készek fölhasználni erre a célra a többi pártot is. Ok és alkalom akad erre bőven. Ebben a pillanatban csak a nemzeti szabadelvűek állanak híven Bülow herceg mellett. De az ő támogatásuk nem elegendő. Ha sikerül a konzervatívokat és a centrumot újra közös útra terelni, akkor elkövetkezik a válság. Az első parlamentáris válság Németországban. Az új kancellárnak azonban első feladata lesz, nem a parlament megnövekedett hatalmát erősíteni és védeni, hanem a régi, a német néptől annyira óhajtott rendet visszaállítani. A Bülow herceg elleni támadásoknak eredménye még csak nem is kétséges és a helyzet kritikus voltát növeli az a tény, hogy a kancellár nem támaszkodhatik, többé a régi biztossággal sem a koronára, sem a parlamentre. A miniszterelnök Bécsben. Wekere Sándor miniszterelnök ma reggel titkárja kíséretében Bécsbe utazott, ahová, mint egy távirat jelenti, déli fél egy órakor érkezett. A miniszterelnök a pályaudvarról a magyar házba hajtatott, ahol megszállt. A mai délutánt Wekerle arra használta föl, hogy Wehrenthal báró külügyminiszterrel és Burián báró közös pénzügyminiszterrel tanácskozzék. A külügyminiszterrel a Balkán-kérdésekről és a Törökországgal való megegyezés előkészítéséről beszélgetett a miniszterelnök. Burián bárónál való látogatása alkalmával főképpen az annexiós törvényjavaslatról, a boszniai új alkotmányról és a boszniai agrárbank dolgáról volt szó. . A külügyminisztérium palotájából a miniszterelnök visszatért a magyar házba, ahol a délután hátralévő részét töltötte. Este a miniszterelnök hosszabb sétát tett a belvárosban s a Sacher-szálló éttermében vacsorázott. A miniszterelnök holnap délelőtt tíz órakor jelenik meg kihallgatáson a felség előtt, hogy jelentést tegyen neki a politikai helyzetről, és Bécssből táviratozzék a Bud. Tud.-nak. We Jcerle Sándor dr. miniszterelnök mostani bécsi tartózkodásának nem célja, hogy a függő kérdések bármelyikét dűlőre juttassa. A miniszterelnöknek sem legfelsőbb kihallgatása, sem államférfiakkal való tanácskozása nem oly természetű, hogy változás történhetnék a helyzetben; a miniszterelnök mostani bécsi tartózkodása csupán tájékoztató jellegű kenyerek tiszta vize folydogált. Távolabb is mind a két oldalon kotak és láposok háta csillogott ki a napfényben. A gát mentén rőzsekazlak feketéllő csomói sorakoztak. Az augusztusi ég úgy borult az egész képre, mint egy átizzott csillogó óriási üvegharang. Boldog és türelmetlen izgalomban vert a szívem. Az apám néha megszólított, de én bizony nem igen hallottam, mit mond. Tele voltam egy gazdag nagy elejtés várakozásával és ez keresztülzsibongott minden idegeimen. A gát tövében megállt a kocsi. Kissé szédülő fejjel szálltam le. Az apája kézen fogott, így másztunk föl a töltés gyöngén füves, barna lejtőjén a tetejére. Mikor azután fönt voltunk, éreztem, hogy egy pillanatra eláll a szívem verése. Az egész lelkem, minden öntudatom rásimul egy végtelen, határtalan zöld áradás hátára, amelynek a hullámai viszik álmok és látomások némán elvonuló képei között. Ha én lennék a világ legnagyobb piktora, akkor se tudnám lefesteni azt a gyönyörűséget, ami akkor gyermekszemem elé tárult. Először csak egy bolyhos, puha zöld rengeteget láttam, de azután ez a kép fölbomlott, mint a villogó tűzgolyókba előtenyésző rakéta és ezernyi nagyszerű látomásba oszlott. Láttam aranylombú fákat. A koronájuk tiszta arany pihe volt: dús, puha ésszinte lángolva csillogó. Amint a könnyű lombtömeg megmozdult, egy-egy csomó aranylevél levált róla és reszketve, ragyogva útnak indult a levegőben. Az aranylombos fákon túl törpe ezüstlombú fák guggoltak az erdő medrében. Látszott rajtuk, hogy, nagyon öregek. Fehér fejüket úgy A sédi erdő. írta Szöllősi Zsigfmond. Ezernyolcszáznyolcvan augusztus huszon- Mincedikén láttam először a sédi erdőt. Ezt egész biztosan tudom, mert két nappal azelőtt volt, hogy bevittek a városba diáknak. Akkormindössze talán egy hónapja lehetett, hogy Tisza-Séden laktunk a Zádor-majorban. A tanyaegy órányira feküdt a Tiszától. Mikor közeledett a nap, hogy először kell elhagynom anyámat, apáimat (szülei házat azért nem mondhatok, mert amióta megszülettem, az apám már a harmadik tanyán ispánkodott), valami meleg és ■ gyászoló gyöngédség vett körül. Az anyám minduntalan átölelt, összecsókolt és a könyeivel öntözte a fejemet. Az öreg Mári, aki hűségesen vándorolt velünk egyik majorból a másikba, néha reám nézett, keservesen elbődült és százszor is elmondta: — Jaj, édes Imruskám, lelkem, csak el ne tévedjen. Csak jól vigyázzon, hogy el ne tévedjen . . . Csucsi, a parádés kocsis, aki sok mindenttudott, mert öt esztendőt ült a börtönben, egy Tószőrből kötött óralánccal ajándékozott meg, noha órám nem volt, az öregbéres Gábor fia pedig nekem adta a parittyáját. Az édesapámat, a ■ ki,szeretett kemény ember lenni, különösen az anyám meg a Mári körívei nagyon megharagították. Igen rosszul nyilatkozott az asszonyi bölcseségről, amely akkor ijeszti meg a gyereket, mikor bizalmat, vágyat és örömet kellene a lelkébe önteni. Hogy örüljön a gyerek az iskolának, mikor sírva eresztik oda .