Budapesti Hírlap, 1910. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1910-01-01 / 1. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP (1. sz.) 1910. január . Csak az a kérdés van hátra, honnét ez az ellenséges indulat Magyarország ellen. Egy szó a felelet: a centralizmus. Ennek lidércfénye után futkos az osztrák hatalom. Ezen a mi naivabb politikusaink hitetlenül nevetni szoktak, mert miféle centralizmus az, amely a lengyel, cseh, szlovén, német stb. autonómia alapján épül? De éppen ez az! Nekünk is csak annyi autonómiánk legyen, mint amazoknak. Autonómia — amennyi tetszik, de csakis autonósmia, semmi önállóság, semmi függetlenség, semmi államiság. Ezt az államalakulatot semmi hatalom a világon nem teheti egynyelvűvé, egynépűvé, egynemzetűvé; ki kell tehát találni valami újat: egycentrumúvá kell tenni. Divide et impera, így kormányozta egyszer Róma a világot; így kormányozza a mi világunkat Bécs. Csak egyetlen egy baj van: már van egy nagy német centralizált birodalom. Tehát ezt a monarkiát szlávvá kell tenni, amennyire lehet. Itt a fő pozíció Csehország, mely Németországgal határos, tehát főképp Csehországot kell elcsehesíteni. Mondják, hogy trialisztikus terveket forgat Ausztria. Nem akarnak trializmust, inkább pluralizmust. Magyarországon a fő pozíció . Horvátország. Ez az ék Magyarország testében, ezt kell beljebb és beljebb tolni, ezért támogatják, becézgetik Horvátországot Magyarország ellen. Azért nem kell félnünk, a világ se ma, se holnap még nem dűl össze. Marad a dualizmus, — névleg. De Magyarország hatalmát mindenképpen csökkenteni kell, az általános, titkos választójog behozatalával, a gazdasági önállóság megakadályozásával, a fundamentumok aláásásával. Ila szegények leszünk,, megosztva és megoszolva, egymás ellen küzdve, a hatalomért viaskodva, akkor a dualizmus magától is meghúl, mindenesetre árnyékká válik, mely semmi ellentállásra nem képes. Az egységes birodalom! Autonómikus alapon! Ez a program! Ebben egyetértenek az összes szláv törzsek Ausztriában, mert miért legyen nekünk többünk, mint nekik. A szláv hegemóniának mi vagyunk a legnagyobb akadálya. De így vélekednek a németek is. ők, mint nagy realisták, főleg gazdasági okokból, ők adják el nekünk a posztot és egyebeket. Nem jó nekik, ha itt húszmillió ember gazdaságilag függetleníti magát tőlük. Végül így gondolkodik az udvari párt, a keresztényszocialisták, először mert udvari párt, azután mert bécsi párt, végül mert reakciós párt, ők megvadulnak a magyar szabadságszeretettől, férfiasságtól, függetlenségtől. Ez a párt egyszersmind a sörpárt, a korcsmai jjrmirniiT-Ti--iiT ~~iTmrri i,iw.'aii,iriiiiii^TnT«TiirBinr~Tn párt, amely nem hisz a gondolatban, a szabadságban, a haladásban. A bécsi „kedélyesség"4 elnyárspolgárosodva, a nyárspolgár csökönyösségével, szűk látásával és lendületlenségével. Nincs egyetlen egy jó barátunk odaát, csak öreg királyunk, de nincsen tagadás benne, őt elkeserítettük, bizalmatlanná tettük és az osztrák pártok tobzódásával szemben kevéssé ellentállóvá. Mit mondjon ő azoknak, kik azt mondják neki, hisz négy évvel ezelőtt a magyar hadsereg gondolata lángra gyújtotta Magyarországot. De ugyanerről a magyar hadseregről azelőtt nem esett szó, és most ismét nem esik szó. Lehet-e ily nemzetben bízni? Lehet vele valamit alkotni? Mennél gyöngébb, annél jobb. Egyébiránt az ország megmarad, ha a magyar urak leszorulnak is róla. A munkás nem akar közjogot, a nemzetiségek nem akarnak közjogot, a bankárok és gyárosok nem akarnak közjogot, a polgárok sem törődnek sokat vele. A most uralkodó réteg inguvernábilis. Nem tud kormányozni és kormányozhatatlan. Minden jobb, mint a mostani állapot. Jöjjön tehát az általános titkos, a szociáldemokrácia, a nemzetiségi obstrukció, és ennek nyomán a híres magyar parlament letörése. És mindezt mi magunk hoztuk fejünkre, mert a falnak nekimenésünkkel betörtük fejünket és elvesztettük erőnket. A mi gyöngeségünk sugallja nekik az ő erejüket. Hozzájárul, hogy a férges családban örökös a perpatvar, ezzel azután továbbra is az ő segítségükre leszünk, hiven, kitartással. Nem kell ide erőszak, botrány, a lárma, föltűnés, boldogulni lehet formulákkal, deklarációkkal és egyebekkel, de főleg türesen, önel és ez van bőven. Ha már ütni kell ezt a nemzetet, lássuk, mire megyünk ketten, ők min magunk. A történetnek igenis megvan só maga logikája, de jaj annak a nemzetnek, mely meg nem érti. A világ pedig semmit se törődik mi velünk, mert minden állam csak a maga érdekét keresi, amin végre is nem csodálkozhatunk. A világ nem dűlt össze, midőn Lengyelországot földarabolták, á ön nem volt lélekemelő dolog. A világ elszörnyűködik az orosz abszolutizmus véres tettein, de nem tehet ellene semmit, sőt a cárt nagy avályokkal fogadták Olaszországban, mert ezzel ellenünk demonstráltak — a mi szövetségeseink. (Persze itt van Németország, a mi rendületlen hű barátunk. Ez növelte szarvait a bécsi uraknak, Luegernek és azoknak, kiket ő rángat drótjain, és igaz is, hogy Németország hű barát — a meddig érdeke tartja. Meddig nem figyelhetnek reánk. Tavaly karácsony este, mint elnök, voltam bátor indítványozni . . . A kassza: Pardon, egy pillanatra. Azt hiszem, e kávéháznak én vagyok legtekintélyesebb és legnépszerűbb bútordarabja, három tükörrel, fiókokkal,különböző cifrázatokkal, ezüst és parcellán béléssel, egy paddal, s melyen a kisasszony ül és egy könyöklővel, melyre a gavallérok támaszkodnak, azt hiszem tehát, joggal követelhetem, hogy én elnököljek./ A biliárd: Kéreim, kérem, tavaly is ön elnökölt, de nem bírta szusszal és szégyenszemre kénytelen voltam én átvenni a tanácskozás vezetését. A faissza:Nem tagadom, de miért? Mert az akkori, kassikinő roppant kövér volt és iszonyú súllyal nehezedett a mellemre. De ez, nézzék, milyen sovány, szegény, olyan könnyű, mint a pehely. Érzem, hogy ezúttal elbírom az elnöklés fáradalmait. A fali óra: Kety! Akarom mondani, csitt! Ne töltsük az időt veszekedéssel . . . Tavaly nem akartam szólni, de az idén csak kirukkolok vele, hogy az elnöklés tulajdonképpen engem illet . . . Engem, akiről tulajdonképp nem lehet tudni, hogy élő lény vagyok-e, vagy pedig tárgy. Minden esetre átmenet vagyok a kettő között. Nagyon fontos szerepet játszom az emberek életében és dirigálom őket. Szerintem igazodnak még a tudósok is. Ez azt bizonyítja, hogy önök között nekem van a legtöbb eszem, tehát legméltóbb vagyok az elnöki tisztségre.Nagy mozgás és mozgás a kávéházi tárgyak között. Abcug! kiáltások.) A billiárd (gúnyosan): Hallja ön ezt, tisztartja? Ez a támogatás aranyat ért Németországnak. Ezért nem szabad a hadsereghez nyúlni, semmiképpen. Egyelőre az osztrák-magyar államnak csak egyetlen egy jó barátja van: Németország. De várjunk csak, mi lesz, ha a szlávosítás így tovább halad, pedig okvetetlenül tovább fog haladni. Már most is mondják az osztrák szlávok, hogy a külpolitikának igazodnia kell a belpolitikához, tehát annak is szláv tendenciájúnak kell lennie. Ha ez beáll, akkor majd két ellenségünk lesz, Oroszország és Németország. A Balkán sem éppen jó barátunk, és Olaszország még kevésbbé. Magyarországnak nem barátja Ausztria és Ausztriának nem barátja senki. De azért el kell ismerni, hogy nemcsak Ausztriának van nagy türelme a magyar csomó áldozgatásában, de Európának is az osztrák csomó bogozásában. Majd lesz, a mi lesz. Európa igen jól tudja, mi lesz. A reakció műve mindenütt ugyanaz, az állam belső erejének elsorvadása. Ehhez hozzájárul az osztrákmagyar bellum omnium contra omnes, mindeneknek háborúja mindenek ellen, hogyan lehet egy államot összetartani, érthetetlen. Mondják, hogy Ausztria létezése a történet nagy csodája. De mégis nem jó túlságosan a csodában bízni. Jó, ha az ember dolgozik is a maga fönmaradásáért. Ami Ausztriában történik, nekünk nagy ártalmunkra van, de Ausztriának semmiképp se lesz hasznára. Persze ennek a mostani generációnak talán nem lesz semmi baja. De jaj a nemzetnek, melynek intézői, vezetői csak egy generáció javát nézik és cinikusan mondják: Utánunk az özönvíz!* Ily borús gondolatokkal lépünk be az új esztendőbe, amikor a felszínen is nagy a kavarodás. Ezt talán mégis most valahogy el fogjuk intézni, de tekintve Ausztria tendenciáit, a közeli jövőtől semmi jót nem várhatunk. Csak kitolják a döntő ütközetet, melytől innen is, tulnan is félnek, inkább a kiéheztetés taktikájához folyamodnak. Mindent elviselnénk, mindenre elkészülnénk, csak egy táborban volnánk idehaza. De a politikai hatalomért való viaskodáson kívül más harcok is dúlnak közöttünk, melyek ugyancsak aggasztók. Szűkkeblűnek kiáltják ki nemzeti érzésünket, elmaradottnak csúfolják kultúránkat, melyet mi, mint ők mondják, kínai fallal szeretnénk elzárni a külföldtől, ők meg azt szeretnék, ha itt minden francia vagy német volna a magyar köntösben. Magyarul írják és gondolják a német, francia, angol gondolatokat. Ettől azután csak egy lépés telt falióra? Tudja, mit jelent ez? Azt, hogy itt senki sem bízik önben, éppen mivel nem tudjuk, hogy ön tulajdonképpen az emberek közé tartozik-e, vagy mi közénk? Sokan azt hiszik, hogy ön ember, de tárgynak teteti magát, hogy feltűnés nélkül spicliskedhessék köztünk. Az óra (felháborodva): De kérem, ilyen gyanusítás: Kety, kety, kety! A billiárd: Ne mérgelődjék, kérem, ez így van. Köszönje meg, hogy őszintén megmondom az igazat. De elég volt a vetélkedésből, az ülést ezennel megnyitom. A kassza nem elnökölhet, mert még föl találja ébreszteni a kasszírnőt. Tisztelt értekezlet! Tavaly ilyenkor ott hagytuk el, hogy jegyzőkönyvbe kezdtük felvenni mindenkinek az óhajait és a panaszait. De mindenki oly hosszan adta elő, hogy kifogytunk az időből. Kérem önöket, hogy az idén gyorsabban tárgyaljunk. Ki kezdje? Az összes tárgyak (össze-vissza kiabálva): Én, én, én vagyok a legnagyobb bajban! A billiárd: Halljuk először is a dákót. Kiáltások: Panama! Az atyafiságot protezsálja! A dákó: Protekció nélkül is engem illet az elsőség, mert biz Isten mondom, nekem van önök közt legkeservesebb dolgom. Nézzék csak, milyen puha fejet adott nekem a jó Isten és ezt a puha fejet goromba és erőteljes emberek folytonosan a legkeményebb elefántcsont golyókhoz ütögetik. Tessék csak megpróbálni, hogy ez micsoda kenyérkereset. Tessék a statisztikát megnézni, hogy mennyi szerencsétlenség történt a családunkban és hányan pusztulunk el ebben a mesterségben ... Mikor a kávéházban csend van... Irta Sipulusz. Színhely a Katánia-kávéház karácsony éjjelén. Abszolút üresség. A legcsökönyösebb agglegény is hazament már, miután felhörpintett egy rossz puncsot. A kávés és felesége, gyermekeik. körében, első emeleti lakásukon a karácsonyfa körül tomboláznak. Idelent, az üzletben, csak a sápadt kasszírnő és egy öreg pincér maradtak. Kívülről nem hatol be semmi zaj, villamosok nem közlekednek, kocsik alig járnak, a járókelők lépteinek zaját is elfogja a vastag hóréteg. A kasszírnő és a pincér próbálnak egy kicsit beszélgetni, de ez a temetői csend lassanlassan elfojt bennük minden kedvet. Saját hangjuk bántja őket az ijesztő némaságban és elhallgatnak. A pincér a kályha elé tol egy karosszéket, egy darabig mereven néz maga elé, aztán lehunyja szemét. A kasszírnő még egy kicsit olvasni próbál, de még az újságpapiros száraz zörgése is bántja a nagy csöndességben, hát félretolja a lapokat, karjára hajtja a fejét s szundikál. Valamelyik gázlámpában a megszorult levegő nyöszörög, mint egy beteg gyerek, egyéb hang nincs. A nagy amerikai billiárd-asztal (megszólal): Pszt, pszt! Tisztelt társaság! Sürgősen figyelmeztetem önöket arra, hogy itt van megint az egyetlen alkalom, hogy helyzetünkön és sorsunk javításán tanácskozhassunk. Itt van a karácsonyest, az egyetlen est, melyen szabadon lé- lekzünk föl, mert uraink, zsarnokaink és elnyo- I móink vagy nincsenek lesen, vagy alusznak és !