Budapesti Hírlap, 1914. október(34. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-01 / 242. szám

a Az éni álláspontom természetesen az, hogy annál jobb, ha szárnyat adunk neki. De természetesen nem követelhe­tem a szülőktől, hogy mindnek ez legyen az­ álláspontja. A szülő természet sze­rint félti háza, lelke, szíve, reménye drága kincseit és óva szeretné látni a ve­szedelemtől. Ellenben meg kell gondolni, hogy itt olyan fiatalokról van szó, a­kik­nek egy része még e háború folyamán sor alá kerül. Ezekre nézve szerencse és jótétemény, ha előbb letehetik az érett­ségi vizsgálatot. Azok, a­kik nem kerülnek sor alá, nem kénytelenek katonának állani. Ha pedig beállanak, csak azoknak az ideális gyermekeknek a példáját követik, a­kik 1848-ban tizennégy, tizenötéves koruk­ban fölcsaptak a verbunkos kezére, s a­kikből sok dicső csatának csodálatra­méltó hősei kerültek ki. Ezek azok, a­kikre a nóta szól: Ha még egyszer azt üzeni, Mindnyájunknak el kell menni. Ifjúságuk hevében nem várják meg, hogy Ferenc József még egyszer üzenjen, ha­nem mennek az első szóra. Mi öregek tudjuk, hogy ez a há­ború Magyarország háborúja. Tudjuk, hogy a mi sorsunk is ott du­l el most a francia s az orosz harctéren. Nem mi indítottuk, nem is kerestük, nem is pro­vokáltuk, de a mi bőrünkre megy itt Európa keletén. Láttuk a zágrábi per­­ben, láttuk a rutének­ pőrében, láttuk a debreceni merényletben, hogy ellensé­günk, a­ki most csábító proklamációkat csempész be közénk, mily hosszú kéz­zel, mily alattomos ravaszsággal, mily raffinált eszközökkel készítette el hódító­i szándékának útjait: pénzzel és az orto­dox kettős kereszt naiv varázsával készí­tette az árulást, hűtlenségét északi vi­dékeinken. Hadvezetőségünk tudja, hogy mily sikerrel is. A Kárpátokon való be­­lopózkodás is ily árulók segítségével nem a milliók tömegerejének szempontjából el­enyésző a jelentősége. A nemzeti társadalom valamennyi vezér­­elemének egészen új utakra kell majd lépnie a milliók értékemelésének nagy és szent értelem­ben vélt demokratikus fogalma felé. De viszont meggyőződtek arról a társa­dalom egyszerűbb elemei is, hogy nem osztály­­izgatásból áll az igazi demokrácia. Jó tisztek nélkül hiába küzd a legénység, s a grófok és hercegek ott halnak meg egymás­után a csatamezőn minden kiváltság nélkül a szegény napszámosok mellett. A nemzetnek vezérlő társadalomra szük­sége van a demokrácia uralmában is, viszont a vezérlő társadalomnak fejlesztenie kell a né­pek millióit is. Világos lesz, hogy nem az szolgálja a de­mokráciát, a­ki az urak ellen izgat dohos korcs­mában, hanem a­ki organikusan részt vesz a milliók erkölcsi, testi és szellemi fejlesztésében. De azzal még nem fog kimerülni az egyéni érték fogalmának nagy átalakulása, hogy az egyes jeles egyén elvont individuális voltából nagy tömegek eszes és erős alkotó­részévé válik, hanem az egyéni érték fogalmá­nak abban az irányban is nagy változáson kell majd átmennie, hogy az egyéni testi és szellemi erőnek egybe kell kapcsolódnia a nagy talál­mányok ama harcos eszközeivel, a­melyek nél­kül végeredményben még a milliók nagy lelki és fizikai tömegereje is haszontalan a népek harci versenyében. Az a katona, a­melyik nem tud jól cé­lozni a fegyverével, s az a sereg, a melyiknek nincsenek kiváló ágyúi, gépfegyverei és lég­hajói, s ezeket nem kezeli kitünően, minden bátorsága és elszántsága mellett is úgy hasonlít ment végbe s abban a hitben intéztetett, hogy egész felvidékünk egy csapásra föl fog lázadni. Nem így történt. A betörő­ket kiverjük. Hadaink előnyomulnak. De a győzelemnek Magyarország és a magyar nemzet csodás fölemelkedését kell meghoznia. Ezt mi öregek tudjuk. A fiatalok pedig sejtik, érzik és a­kik kö­zülük már csak egy lépésnyire van­nak abbeli kötelességüktől, hogy részt vegyenek e nagy­ célért való nagy küz­delemben, azok ide nem akarnak várni,­­azok önként teszik meg ezt a lépést. Ki fogja őket föltartóztatni? Ki fogja bevárni azt, hogy vigyék holnap, a ki maga akar menni még ma! Bukaresti Hírlap (242. p.) 1914. október 1. Hadiparancs. — A háború eseményei. — A fővezér hadiparancsa. — A francia nassszer katasztrófája. — Anglia vesztesége. - Hecheln és Antwerpen. - legénységnek és tisztikarnak. A­kik ér­tünk verekszenek, megkövetelik tőlünk, hogy bizzunk bennük. Joguk van e bizo­­dalomhoz, mert a vérükkel tettek róla tanúbizonyságot, mily szent komolyság­gal és legendás hősiességgel fogták föl a rettentő ellenség csapását, a­mely a mi birtokunknak, házunknak, tűzhelyünk­nek, családunknak volt szánva. Ahány katona, annyi nemes római Kurciusz, annyi floráciusz Koklesz, a tulajdon tes­tével védi meg azokat, a­kik az önvéde­lemre nem fegyverzettek­. Elestek ezré­vel, megsebesültek sok ezrével, hősiesen küzdve fogságba jutottak, győzedelmes­­kedve és felsőbb érdekből visszavonul­tak. Most a hadiszerencse ránk moso­lyog újra: megengedi, hogy előre, törtes­­­sen az, a­ki elégett a rohamra való epesztő vágyakozásban, a kényszerű tét­lenségben. Lehetővé teszi, hogy az ölbe tett kéz újra fölemelkedjék és üssön oly ádáz erővel, hogy a­ tetemes ellenség feje elkábuljon bele. A­hol e hadak álla­nak, északon és délen, mindenhol ütnek. A főhadvezér, első a katonák közt is,­ szavával elő­állt, hogy ütésük talál, oda sújt, a­hova szánták. Mindezek után pe­dig­ tisztes és jól táplált, esetleg előke­lőnek nevezett budapesti polgártársam­. Budapest, szept. 30. Frigyes királyi herceg, lovassági tá­bornok, a magyar és osztrák haderő fő­vezére tudatja tisztjeivel és a legénység­gel a valóságot. Rövidre fogott, igen szabatos, igen határozott hadiparancs formájában. A fővezér nem kérkedik, nem mond nagyokat, nem iszik az orosz medve bőrére. Még a szerb farkaséra sem. De kijelenti, hogy az orosz offen­zív­a Galíciában közeleg az összeomlás­hoz. A német csapatokkal egyesülten újra le fogjuk győzni, de most már meg is fogjuk semmisíteni azt az ellenséget, a­mely Krasznikttál és Zamoscénél a mi ütésünk erejét érezte meg. Insterburg és Tannenburg mellett a németektől kapott sajgó sebeket. És azt is kijelenti, min­den fölösleges hangoztatás, minden fér­­fiatlan pátosz nélkül, hogy a szerbek el­­­lenállása kezd megtörni­. Hogy belső elégedetlenség, lázadás, ínség, éhség fe­nyegeti ellenségeinket hátulról. Holott mi és szövetségesünk egységesen állunk,­­rendületlenül, tele bizodalommal, hogy a gázul ránk kényszerített háborút dia­dali masán fogjuk végigküzdeni. Jegyezzük meg jól, hogy hadiállapotban élünk. A hadiparan­cs tehát mindnyájunknak szól, nemcsak a katonai fegyelem alatt álló egy gépekkel remekül fölszerelt és kezelések­­ben is jól kiképezett hadsereghez, mint a pri­mitív eszközökkel dolgozó derék kézműiparos az óriás gépekkel, óriás jelentőségű munkát teljesítő­ nagy gyárakhoz. .4 milliók tömegerejévé átgyúrt egyéni eszességnek és erőnek a modern harcok fegyve­reivel való ügyes és organikus egybekapcsolásán nyugszik a nemzet jövő nagysága, s ez utóbbi­nak egyik gyakorlati megnyilvánulása a­­ cél­lövészet. Hány százezer ember vonult most harcba, a­kinek nem volt módja húsz év óta fegyverrel­­igazán lőni. A nemzeti erő nagy fejlesztő munkájá­ban ez lesz az egyik legfontosabb feladat. Gél­lövő egyesület minden községben. Ma is nagy harci dicsőséget arat a ma­gyar, de tessék azért elképzelni azt a hódító ellenállhatatlan erőt, a­mit a magyar faj ak­kor képviselne, ha az egyéni bátorság, termé­szetes okosság és ősi virtus mellé még minden magyar jó céllövő is lenne. Hát a szorosan vett egyéni nagyság, a nagyember fogalma egészen beleveszne a mil­liók tömegerejébe? Oh nem! Nagy emberek, nagy hősök ezután is lesznek és ilyeneket elis­mertetnek. Csakhogy a nagyember fogalma is átalakul és tartalmat cserél a tömegerő modern piedesztá­lján. Carlyle szerint a világtörténelem a nagyemberek élettörténete. A­mint ez az állítás az egyik túlzás, épp annyira egyoldalú túlzás lenne azt állítani, hogy a tömegérték mellett nem lesz már domináló egyéni nagyemberi érték! Az igazság az, hogy a jövő világfejlődés­ben csak az lesz az igazán nagyember, a­ki mil­liók tömegerejét kép­viseli. De ez nem azt jelenti ám, hogy mindenki nagyember, a­ki után megy a tömeg. Hízeleghet valaki az alantas népszenve­delemnek, megnyerheti valaki a népet múló kedve pillanatnyi­­ egyezgetésével, de az ilyen azért még a tömegerő értéke korában se lesz nagyember. A tömegerő értékének korában csak az lesz az igazi nagyember, s csak annak nagysá­gát fogja maradandólag elismerni a világ, a­ki tiszta látással fölismeri a nagy tömegek mélyen fekvő és igazi maradandó érdekeit, s a­ki puszta elmélet helyett egyúttal bír is azzal a nagy ha­tóerővel, hogy a tömegeket meg tudja győzni az általa látott igazságról, s ugyanazon érdekek­ben egyúttal meg is tudja mozdítani őket, saját meggyőződését átplántálva a tömegbe és őket egyúttal sikerrel is vezetve győzelemre. Ilyen értelemben a nagyember nélkülöz­hetetlen kiegészítő része lesz jövőre is a milliók­ demokratikus nagy tömegerejének, s mint a­hogy egy nagy hajó minden legénye és minden gépezete csak kusza összevisszaság a kormányzó szeme és elméje nélkül, épp úgy a nagy tömeg­erő nem megy semmire a nagy ember vezető el­méje, szive és akarata nélkül. Milliók valódi érdekének nagy meglátásai, a meglátott igazság nagy szeretete, s milliók lelkesedésre gyújtása által­­ megismert igazság diadalra juttatása, ezek lesznek a sok milliónyi tömegerő ér­tékének jövendő korában a nagyember ismérvei s a tömegérték és egyéni érték fogalmának ily­­értelmű átminősülése már most folyik szemünk­ előtt a néphadseregek iszonyú tusájában, s en­nek tanulságaihoz fog igazodni a jövő békés munka is.

Next