Budapesti Hírlap, 1914. december (34. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-15 / 317. szám

1914. december 15. Budapesti Hisup­ou.­ ­ (Az élelmiszer ára.) A kormány egy szak­­miniszter tagja, mint a P. É. írja, kijelen­tette, hogy a kormány a vidéki ármegálla­pításokról szóló jelentéseket érkezésük után szi­gorú revízió alá fogja venni és általában őrködni fog mindennemű visszaéléssel szemben, a­mivel a közönség élelmezését megokolatlanul és mesterséges módokon meg akarják drágítani. Szükség esetén nem fognak visszariadni hatósági kényszer alkalma­zásától sem, ha az élelmiszerspekuláció a közönség kizsákmányolására egységesen akarna érvényesíteni olyan érdekeket, a­melyek nem jogosultak. A kor­mány őrködni fog és nem fogja megengedni, hogy a mostani háborús időkben a drágaság súlyosan ne­hezedjék az amúgy is nehéz körülmények közt élő emberek nagy tömegére.­­ (A Magyar Szakírók Országos Egyesü­lete) tegnap tartotta Gelléri Mór királyi tanácsos elnöklésével választmányi ülését. A folyó ügyek so­rán az elnök bejelentette, hogy az elnökség a hadi­­kölcsönre az egyesület vagyonából 20.000 koronát jegyzett. Rubinek Gyula alelnök jelentést tett arról a mozgalomról, a­melyet az egyesület abban az irányban indított, hogy az ideiglenes portamentes­séget a szaklapokra is kiterjesszék. Ez a mozgalom azonban nem vezetett eredményre. Radványi László dr. jegyző a lipcsei nemzetközi grafikai és könyv­­ipari kiállításról tett jelentést, melyen az egyesület kötelékébe tartozó szaklapok is képviselve voltak kollektív kiállításukkal. Végül elhatározta a vá­lasztmány, hogy kérni fogja az újabb moratóriumos rendelet kiadásánál oly intézkedés életbeléptetését, mely szerint sem az előfizetési, sem a hirdetési díjak nem esnek moratórium alá.­­ (öngyilkos ezredes.) Kolozsvárról ír­ják, hogy a Kolozsvárhoz közel fekvő Válaszút köz­ségben szombaton Seider Ferenc huszárezredes, az állami csikótelep vezetője elzárkózott szobájába, a­hol homlokon lőtte magát és azonnal meghalt. A köztiszteletben álló ezredes már régebben gyötrő idegbajban szenvedett és hátrahagyott leveleiben is ezzel okolja meg öngyilkosságát.­­ (Árvagyermekek felruházása.) A Tur­­novski­-leányotthonban (Géza­ utca 3. szám) decem­ber 18-án este fél hét órakor lesz tizennyolc árva gyermek felruházása. Az ünnepség keretében zene­számok, szavalatok is lesznek és élőképeket is mu­tatnak be.­­ (Kazánrobbanás a káposztásmegyeri vizműtelepen.) A káposztásmegyeri vizmű­telepen az éj folyamán kazánrobbanás történt, minek foly­tán az első átemelő telep működését meg kellett szüntetni. A baleset következtében a mai nap folya­mán s talán még holnap délelőtt a főváros házainak emeletein nem lesz víz. Remélhető azonban, hogy holnap estére rendbehozzák a telepet s a vízszolgál­tatásban megszűnik a zavar. A robbanás alkalmával szerencsétlenség nem történt. —­­Ki tud róla?) Vujevich Lajos póttarta­lékos a 23. gyalogezred 12. századában, értesítés sze­rint megbetegedett, de ápolási helyét nem tudatták és már 15 hete nem adott életjelt magáról. A ki tud róla valamit, értesítse édes­apját. Cím: Vuje­vich József(Másin) Nemesmilitics, Bácsmegye. Fiam, Vojnich Guidó cs. és kir. 17. sz. tábori tüzérezredbeli tart. hadnagy, ki ezrede muníció­­parkjának 4. sz. oszlopa parancsnokaként augusztus 24-én vonult az északi harctérre, 10 hete nem adott életjelt. A ki tud róla valamit, kérve kérem, értesít­sen. Vojnich Guidó kub­ai bíró, törvényszéki elnök. Lúgos: Ki tud Kovács Sándor póttartalékos 32. közös gyalogezred 4. század 2. szakaszbeli közlegényről, ki október közepe óta nem adott magáról életjelt, az északi harctéren volt és újpesti születésű. A ki tud róla, értesítse sógorát, Tóth Miklós lelkészt Gadra, up. Felsővadász (Abauj-Tornam.). — (Deschanel balesete.) Milánóból jelentik nekünk. A Corriere della Sera szerint Deschanel, a francia kamara elnöke egy autóbaleset alkalmából fején megsérült. A rambouillet-i kórházba szállítot­ták. Sebesülése nem súlyos, de azért a kamara ülé­­sén nem fog megjelenhetni. — (Elitélt ügyvéd.) Bécsből jelentik nekünk: Glauber dr. ügyvédet ma a kivételes törvényszék kliensei pénzének elsikkasztása s egyéb bűncselek­mények miatt négy napi tárgyalás után harmadfél évi börtönre ítélte.­­ (A karácsonyi rendkívüli csomagforga­lom) pontosabb lebonyolítása érdekében a posta- és táviróvezérigazgató elrendelte, hogy e hónap 18-ika és 25-ike között feladásra kerülő bel- és kül­földre szóló csomagok mindegyikéhez egy-egy szállí­tólevél állíttassék ki, vagyis ez idő alatt egy szállító­levéllel több csomagot feladni nem lehet. • — Fővárosi Orfeum, VI., Nagymező-utca 17., Gyárfás Dezső Zerkovicz-slágerekkel. Watkisoft. — Nemzeti- (volt Royal) Orfeum, Erzsébet-körut St. Legelsőrangú színházi és varieté-előadás. ■— Petyhüdt bőr üde lesz, ráncok kisimulnak, arc­bőrünk ifjú lesz, ha a Földes-féle Margit-szappannal megmossuk és Földes Margit-krémmel bekenjük. — Bérczi D. Sándor VI., Dessewvffy­ u. 5., legújabb kézimunkák leszállított árakon. — A Budapestre utazók figyelmébe ajánljuk az Erzsébet királyné-szállodát (IV., Egyetem­ u., 5.), a­mely a Belváros központján fekszik, azonban távol a zajos közlekedéstől, nyugodt családi szálló. 1913- ban egy újonan épült 6 emeletes házzal lett meg­nagyobbítva, a­mely a legmodernebbül van beren­dezve; van jó étterme, szép kávéháza. Különösen ajánlható előnyös árai miatt. — 55X68 cím. nagyságú fekete tus, vagy színes életnagyságú képeket készít már 10 koronától kezdve a budapesti jóhírnevű „Rafael“ műinté­zet (Rotten­­biller­ u. 46.), melynek 49 évi fennállása alatt szer­zett jó hírneve kezeskedik a képek sikeréért és mű­vészi kiviteléért. A cég a karácsony és újév alkal­mából olvasó közönségünk figyelmét felhívja mai hirdetésére. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * (Vígszínház.) Holnapután, szerdán, kerül bemutatóra az Igen? Némi amerikai vígjáték, a­melynek Amerikán kívül ez lesz az első előadása. Az újdonság éppoly újszerű, mint hálás feladat elé állítja a közreműködőket, a­kik egytől-egyig hálás szerephez jutottak. A fiatalembert, a­ki az igen szócskáért küzd, Csortos Gyula személyesíti, Grace kisasszonyt pedig, a­ki nemmel felel, de végre mégis meghódol a lovagias gondolkozású ifjúnak, Varsá­nyi Irén adja. Az első felvonás Anna néni (Haraszthy Hermin) lakásán játszik. Itt találkozik a hős a hős­nővel. A második felvonás egy bordigherai villában játszik. Ebben a legmodernebb technikai vívmánynak, a repülőgépnek is van szerepe. A harmadik felvonás színhelye egy műterem. Főbb szerepet adnak még: Gombaszögi Ella, Tanay Frigyes és Szerémy Zoltán. Holnap, kedden, a Takarodó, Beyerlein katonai drá­mája kerül ismétlésre. ♦(Király Színház.) Eysler operettje, a Csere­bogár, a­melynek pénteken volt a Király Szín­házban a bemutatója, a szombati második és vasár-­­­napi harmadik előadáson még fokozottabb hatással­­ került színre. Mind a két előadáson az utolsó helyig elkelt minden jegy és a zsúfolt ház közönsége viha­ros kacagással kisérte a darab menetét és az­ ének­számokat csaknem kivétel nélkül megismételtette. Sokat tapsoltak Rátkainak, Sziklainak, Latabárnak, Tarnaynak és Huszárnak, valamint a vendégképpen­­ fellépő Kormos Ilonkának és Fényes Annuskának. Vasárnap délután rendkívül mérsékelt helyárakkal a Tündérlak Magyarhonban kerül színre Fedők Sá­­­­rival a főszerepben.­­ A Király Színház és Magyar­­ Színház, tagjaiból alakult konzorciumtól a jövő hét­­ keddjén, december 22-én veszi át Beöthy László sa­­­­ját igazgatásában a Király Színházat. Ezen az estén­­ lesz az idei évad első nagy operettbemutatója, a­­ Lengyelvér, Nedbal Oszkárnak az az operettje, a­­­mely Polenblut néven a tavalyi bécsi szezon legna­­gyobb sikerét aratta. Az operett fő női szerepét Ber­rass Sári fogja játszani, a­ki két év óta mint a lon­doni Daly’s Theatre primadonnája volt távol Ma­­­­gyarországtól. Az érdekes bemutatóelőadásra a mér­sékelt áru jegy eladását holnap, kedden kezdi meg a Király Színház pénztára. * (Jótékonycélú hangverseny.) A Zene­akadémia december 17-én rendezi második nyilvá­nos (zenekari) hangversenyét elesett katonáink öz­vegyei és árvái segítésére. A műsor a következő: Haydn: Szimfónia (esz-dur), Mihalovich: Toldi-­­ megnyitó, Mendelssohn: Hegedűverseny, Szabados: A Kárpátok villije és Liszt: Zongoraverseny (esz-­­ dur). Jegyet a Zeneakadémia árusít. * (Méry Béla hangversenyei.) Szerdán, de­­­­cember 16-án Hegyei Géza török császári kamara-­­ művész, a konstantinápolyi magyar d’Albert rendezi­­ a Zeneakadémiában a török félhold és a magyar­­ vörös kereszt javára zongoraestéjét a következő m­á­­­ sorral: Bach Olasz verseny, Skarlattig Pásztorai, Cap- I­riccio, Beethoven Eroika-változatok, Chopin L-moll­­ szonáta, Liszt Etűd (f-moll), Mefisztó keringő. Jegy váltható Méry Bélánál. * (Tudományos Akadémia.) Az Akadémia harmadik osztálya ma délután id. Entz Géza elnök­lésével ülést tartott, a­melyen Farkas Gyula rendes tag tartotta meg székfoglalóját Biztos egyensúly potencia nélkül való előadásával. Utána Kürschák József olvasta fel székfoglaló előadását a kettős in­tegrálok variálásánál fellépő hőegyenletek azonos eltűnéséről. Konkoly Thege Miklós és Törkőn Lajos Előmunkálat 27 holdrészlet és 30 kőzet Albádójának meghatározásához című tanulmányuk első részét mutatták be. Krenner József két új magyarországi ásványt ismertetett, Kürschák József pedig Steckel­ ­ Pálnak Rados Ignác által fordított Bolyai Farkas és Bolyai János geometriai vizsgálatai című munká­ját ismertette. Végül Bugarszky István levelező tag terjesztette elő Mauthner Nándornak a glukometa­­ozycumarin és glukoprotocalcphusav szintézise és a gentixinsav depsidjeinek szintézise című dolgoza­tát. Az osztályülés után délután hat órakor Berze­­viczy Albert elnöklésével összes ülés volt, a­melyen Császár Elemér levelező tag tartott emlékbeszédet Tóth Kálmánról. Áttérve a folyó ügyek tárgyalá­sára, Heinrich Gusztáv főrendiházi tag, főtitkár, bejelentette Réthy László levelező tag, múzeumi igazgatónak, Kazinczy Ferencnek, a nagy író unoká­jának és Veress Ignác nyugalmazott tanfelügyelő­nek elhunytat. Az 1915. évi üléssor és a Teleki-pá­lyázat határidejének megállapítása után a II. osz­tály bejelentette, hogy a Bródy-bizottságba Concha Győző elnöklésével Gaál Jenőt és Angyal Dávidot küldte ki. Több jelentéktelenebb ügy elintézésével az ülés véget ért. * (A kassai színház.) Blanár Béla, Kassa város polgármestere átiratot intézett Faragó Ödön­höz, a­melyben arra kéri, hogy a félbeszakított elő­adásokat társulatával újra kezdje meg a kassai szín­házban. Ugyanilyen irányú felszólítást kapott Fa­ragó színigazgató ifjabb Wlassics Gyulától, a vidéki színészet országos felügyelőjétől, a­ki hivatalos át­iratban értesítette őt arról, hogy most már semmi akadálya nincs annak, hogy a társulat megkezdje az előadásokat. A színigazgató értesítette társulatá­nak összes tagjait, hogy az előadásokat a felszólítá­sok értelmében meg fogják kezdeni december 19-én.­ ­ SZÍNHÁZ • Ma kedden és a következő napokon Művész'Esték a Nemzeti'Színház tagjainak föllépésével Szinre kerül: A PARDON!... Vígjáték. Irta Terra Nova. Személyek: Őméltósága .. .. Gál Gyula A lánya............ Paulay Erzsi Az új férj.............. Rózsahegyi Kálmán A régi férj ...... Odry Árpád A doktor .. .. .. .. Gabányi László A szolga .............Bartos Gyula Ezt megelő­zi: Prológus Írta: Palásthy Marcell Elmondja: Gál Gyula Továbbá a teljes moziműsor a legújabb harctéri felvételek és elsőrangú film­újdonságok. 13603 Előadások délután 5 és este fél 8 órakor, ünnepnapon 4, fél 7-kor és fél 9 órakor kezdődnek. Jegyek már előre válthatók.

Next