Budapesti Hírlap, 1918. január (38. évfolyam, 1–26. szám)

1918-01-01 / 1. szám

1918. január 1. BUDAPEST! HÍRAP 1 sz. hogy Angolországnak soha sem volt célja a mi kereskedelmünk és iparunk megsemmisítése. A mi utunk világos, a mi célunk a győze­lem s ezen a módon kereskedelmünk és iparunk az uj békében megtalálja a xnédet és az eszközt az ujabb felvirágzáshoz. (v­) Tirpitz mm üdvözlete Magyarországnak. 'A Budapesti Hírlap tudósítójának távirata. — Berlin, dec. 31. Tirpitz főtengernagy a következő utcai üd­vözletet küldeti általam Magyarországnak, a me­lyet sajátskezűen irt le: — Magyarországnak föld- és néprajzi hely­zeténél fogva a legnagyobb mértékben Német­ország oldalán a helye. Nem véletlenség, hogy éppen magyar államférfiak kötötték meg Bis­marckal Németország és a dunai monarkia kö­zött azt a szerződést, mely ma a háború viha­rába oly fényesen megállotta a próbát. S az a megértés, a­mellyel mi, németek, ezt az érdek­közösséget s Magyarország jelentőségét nyomon­követjük, megegyezik még most is a legjobb ma­gyar hon­fit­­elk­ok meggyőződésével. Mert­­Magyar­országot ugy testvérbajtársi lovagias szelleme, mint saját reális érdeke most is oda utalja, hogy­­miután a szövetségesek fegyvertényei következ­tében Magyarországra nézve keletről megszűnt a közvetetten fenyegetés, most Németország mel­lett nyugaton is kitartson a végleges győzelemig. Mert Németországnak a különösen Angolország­gal szemben kivívandó szükségszerű győzelme együtt ad elő­feltétele Magyarország nagy jöven­dőjének is. Magyarországnak ugyanis Ausztriá­val együtt erős földközi-tengeri hatalmasságnak kell lennie, hogy megtarthassa gazdasági és po­­l­itikai erejét. Ha erősek maradunk, győzelmünk biztos!­­T. Vilmos császár szilveszteri hadiparancsa. Berlin, dec. 81. A Wolff-ügynökség hivatalosan a követ­kező hadsereg- és hajóh­adparancsot közli: A német hadseregnek és a német hadi­tengerészetnek! Egy esztendei súlyos és nagyjelentőségű­­harcnak vége. Hatalmas csaták, a­melyek ta­vasztól őszig tartottak a belga és a francia földön, dicsőséges fegyvereinkre nézve kedve­zően dőltek el. Keleten nagy sikereket hozott hadseregünk támadó szelleme hatalmas csa­­ k­­ gyönyörű­ nő és ha akarod, most lefekszem itt craie a hótócsáktól nedves, meztelen padlóra és ordítok a gyönyörtől, hogy fölkerestél, miert én e pillanatban olyan boldog vagyok hogy láthat­lak, hogy képes volnék érted tizenöt hónapig egyfolytában juhászkutya lenni, ha te is úgy pa­rancsolod." Kovácsáé, a­ki kezdte mulatságosnak ta­lálni Károlykát, mosolyogva nézte végig. Mióta van itt? —kérdezte jóindulatúan. Négy nap óta, — mondta Károlyka és a fehér laboránsköpenye fölé szorította a kezét, mert a köpeny alatt már úgy dobogott a szíve, mintha nem is egy komoly gyógyszerészé, ha­nem egy bolondos költőé volna. Kovácsné észrevette, ezt a szegény szerel­mes, ügyefogyott mozdulatot. -r- Ejnye, ejnye, — mondta kacéran —, hogy múlik az idő... A kis Károlykából komoly, felnőtt gyógyszerész lett, belőlem asszony és ha most, a sors "nem intézi véletlenül úgy a dolgot, hogy "betoppanjak ebbe a patikába, talán sohase jutottam volna az eszébe. Károlyka zavarodottan hajolt a pultra s hogy fölindulását elpalástolja, kivett egy orvos­ságos üveget. — Nem kérem, — mondta halkan — én mindig sokat gondoltam a nagyságos asszonyra, de hát mit t­ehettem volna egyebet . . . Hallgattak kicsit, Károlyka zavarodottan kavargatta az orvosságot s egyszerre csak félénk, halk hangon megszólalt: ,— Az a huszártiszt ott künn, a nagyságos asszony férje? Kovácsné elmosolyodott: — Nem, — mondta — én Kovácsné­ vagyok. I Károlyka megdöbbenve nézett föl. I — Kovácsné? Az asszony elnevette magát. — Miért ijedt ugy meg a nevemtől? — kér­dezte. — Talán már maga is hallott rólam va­lami rosszat? — Dehogy hallottam, — felelte Károlyka ijedten — csak mert együtt méltóztattak ér­kezni, gondoltam­ . . . Kovácsné jókedvűen nézett rá, de Károlyka szivébe már belenyilalt a keserűség s egyszerre olyan nagy, vad féltékenység lett úrrá rajta, hogy a torka is elszorult tőle. Kovácsnét mulattatta a vergődése. — Jó­­r­ gyógyszerésznek lenni — Ká­rolyka? — kérdezte kis szünet után, zsebkendő­jével leplezve kitörni készülő nevetését. Károlyka szívén találva horkant föl: —­ Jó, — mondta csöndes daccal, — bár nem reprezentatív. Huszárnak lenni reprezenta­tívebb. Kovácsné elértette a vágást és visszafojtva kitörni készülő nevetését, így szólt: — Gondolja? — Tudom, kérem szépen. A katona uni­formist hord. A gyógyszerész, laboránsköpenyt. A nők az uniformist szeretik . . . Az asszonyhoz fordult és célzatosan kér­dezte: — Méltóztatik szeretni az uniformist? Kovácsnénak tetszett a játék és nevetve mondta: — Szeretem . . . Károlyka keserű­et nyelt, aztán mély lé­lekzetet vett, mint a ki bátorságot akar me­ríteni. — A­mikor még magam is kisfiú voltam­­ és a nagyságos ass­zony is kisleány . . . akkor még nekem is volt .jogom arr­ól álmodozni !'agis egyszer huszár leszek, vagy hires ember.« de nem lettem az ... Gyógyszerész lettem. Zavartan köhintett egyet, megigazította a nyakkendőjét és igy folytatta: — Mi gyógyszerészek nem hordunk uni­formist, mi csak főzünk ... Az ember főz ... és kavar ... és pá­ros . . . és hogy magyarázza azt meg egy ma­gam­ fajid szegény ember, hogy a­mikor én mint gyógyszerész most főzök, "hogy akkor­­i szivemet főzöm bele ebbe a vénybe, mert a gyógyszer végeredményben mégis "csak gyógy­szer marad s azon nem látja meg senki" hogy mi forrongott és dult és kavargott bennem, akkor, a mikor kevertem . . . Míg egy hu­szár ... az csörtet és penget és lovagol és azon mind meglátszik, hogy az férfias vágya­kozás és vallomás . . .és szerelem ... de ké­rem alázattal, hogyan csörtessek én ezekkel a tégelyekkel és hogyan lovagolják bele ezekkel a kenőcsökkel annak a szívébe, a kit szeretek, a kit imádok, a kiért meghalok . . . Méltóz­tatik látni— mondta szomorúan, félszegen — ezért bátorkodtam azt mondani, hogy a gyógy­szerészet nem olyan reprezentatív foglalko­zás, mint a huszártiszté. Kovácsné, a­ki egy pillanatra meghök­kent a kis segéd szivének megnyilatkozásától, most békítő hangon mondta: — Nono Károlyka . . . azért nem kell »­­dolgot olyan tragikusan venni. Lehet a gyógy­szerész is imponáló. — Lehet? —• kérdezte a segéd, mélyen a szemébe nézve. — Lehet, — mondta az asszony és villa posaival. Ott pihennek most a fegyverek. Nagyszerű g vözelm­ek néhány nap alatt meg­semmisítették az olaszok évekig tartó támadó készülődéseit. Haditengerészetem a hadsereg­gel való együttműködéssel ismét bebizonyí­totta merész vállalkozásaiban tett erejét. Bú­várhajóink szüntelenül folytatják eredményes munkájukat. Büszkeséggel és csodálattal el­telve tekintünk védő csapataink hősies sere­geire. A német nép szárazföldön és a tenge­ren is hatalmas eredményeket vívott ki fegy­vereivel. Ellenségeink azonban még most is remélik, hogy új szövetségesük segítségével megvernek benneteket és azután örökre meg­semmisíthetik Németország kemény munká­val kiküzdött világhatalmi állását. Ez nem fog sikerülni nekik! Igazságos ügyünkben és erőnkben való bizalommal és erős hittel és acélos akarattal tekintünk az 1918-ik év elé. Tehát előre Isten segítségével uj lettekre és uj­­tyődelmekre! Nagy főhadiszállás, 1917. december 31. Vilmos I. R. Wekerle folsorsója. Gazdasági tanácskozások Bécsben. — Az uj párt programja a király előtt. — filmaratív új­évi üdvözlés. Budapest, dec.­öl. Az új esztendő napja ezúttal úgy virrad a háborús Magyarországra, hogy kelő sugarai nem fogják szónokló politikusok fejét övezni; a szo­kásos újévi üdvözlések ugyanis elmaradnak, mert holnap sem Wekerle Sándor miniszterel­nök, sem a munkapárt vezére és elnöke: Tisza István gróf és Hédervár­y Károly gróf, továbbá Károlyi Mihály gróf és Batthyány Tivadar gróf nem lesznek a fővárosban. Pedig ezeket a be­szédeket ugyancsak nagy érdeklődéssel várták, mert mondanivalója ugy a pártalakító minisz­terelnöknek, mint az ellenzék vezérének bizo­nyára akadna bőven. Wekerle Sándor miniszterelnök, a­­ki szom­baton este Bécsbe utazott, még a holnapi napot is az osztrák fővárosban tölti, a­hol most a béke­tárgyalásokkal összefüggő, igen fontos gazdasági tanácskozások folynak. Ugyancsak Bécsbe érke­zett vasárnap Serényi Béla gróf kereskedelem­ügyi, Mezőssy Béla földművelésügyi miniszter és Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter. Megérkezésük után nyomban közös miniszteri tanácskozás volt az osztrák szakmi­niszterekkel, a­kik közül Seidler lovag minisz­terelnök, Wimmer báró pénzügy-, Wieser keres­kedelemügyi, Bauhaus vasútügyi miniszter vett részt. Magyar részről m­ég ott voltak a tanácsko­zás­on Lers és Ottlik államtitkárok. Ezen a kö­zös tanácskozáson, mint nekünk jelentik, a Né­metországgal kötendő kereskedelmi szerződésről tárgyaltak. Délután kereskedelmi és vámkonferencia kezdődött a külügyminisztériumban. Ezen Gratz Gusztáv osztályfőnök elnökölt. A nap folyamán Wekerle Sándor minisz­terelnök meglátogatta Czernin gróf külügymi­nisztert, délután négy órakor pedig Laxenburg­ban királyi kihallgatáson jelent meg. Este nyolc órakor Serényi Béla grófot fogadta ő felsége, a­ksi aztán Wekerlét és Serényit vendégül látta va­csorára. Serényi gróf, a­ki még az este vissza­utazott Budapestre, a tárcája körébe eső ügyek­ről tett jelentést, különösen a szénkérdésről. Mint említettük, Wekerle Sándor minisz­­­terelnök Bécsben maradt és ott tölti a holnapi napot is. Ez az idő szakadatlan tárgyalásban telik Czernin gróf külügyminiszterrel, a­ki már holnapután visszautazik Breszt-Litovszkba. We­kerle, épp úgy, mint Seidler lovag osztrák mi­niszterelnök, most a béketárgyalásokkal össze­függő gazdasági nézőpontokról tájékoztatják a külügyminisztert és alkotmányos jogaikra tá-­­maszkodva megállapítják Magyarországnak és Ausztriának követelményeit. Ma már hangok hallatszottak, melyek arról szólnak, hogy ezek­nek a követeléseknek a fölállításában Wekerle megkésett osztrák kollégájával szemben, a­kit e­ kritikus napokban nem foglaltak le egy uj párt alakításának gondjai és ambíciója. A­mi pedig az uj párt alakításának dokát illeti, azon a tájon, a­hol ennek az állítólag­i mesterműnek a szálait szövögetik, a legvérme­sebb reményekkel vannak eltelve és bizakodó várakozással köszöntik az új évet, a­melynek első napjai, szerintük, meghozza a magyar poli­tika gyökeres fordulatát. Hogy így lesz-e, az rö­videsen elválik: az bizonyos, hogy Wekerle párt­alakító terve a tegnapi audiencián nagy lépést tett a megvalósulás felé. A kihallgatáson ugyanis —mint beavatott helyről velünk közlik­ — a mi­niszterelnök átadta a királynak az alakítandi­ párt programját. Erről a félhivatalos M. Tud. ma a következőket jelenti: Wekerle Sándor miniszterelnök, a kínok tc-­ napi kihallgatásán alkalma nyilt azm. Isoly­a itt­vöte vonaalkozó prog­ramját a királynak szóval elő­adhassa, a mai nap folyamán ezt a programját írásban is a király elé terjesztette tanulmányozd végett. Az a hír tehát, hogy a felség a miniszterel­nök programja tekintetében már állást fontott, mint­ a Magyar Tudósító illetékes helyről értesül, korai másfelől teljesen valótlanok egyes lapoknak azok a tendenciózus hírei, mintha a Wekerle Sándor mi­­niszterelnök által előterjesztett program körül bár­miliő nehézségek merültek volna fel , hogy a mi­­niszterelnök bécsi tartózkodása ezzel állana kapcso­latban.

Next