Budapesti Hírlap, 1918. június(38. évfolyam, 129–150. szám)
1918-06-01 / 129. szám
Budapest, 1918. XXXVIII. évfolyam, 129. sfzám,. Szombat, jurtius 1. Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Eltüntésfanki Egén. érre 13 kor, félérre 36 kor, nagyodérre 13 kor,B bóo.pro 4 kor. 30 fok Ertyei sírka ára helyben is Tldik.n 18 fillér, pályaudvaron 20 1111. hirdetései milliméter számítással, felszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Felelős szerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség és igazgatóság: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sj Kiadóhivatal , Vil. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, KÖK ss affioímáisytat. Budapest, máj. 31. Ez a címe néhai jó Tóth Kálmán egy annak idején nagysikerű vígjátékinak, a melyet aktuálissá tett Vázsonyi Vilmos választójogi törvénye. Mert az is — már szinte a bohózatba vágó vígjáték, hogy Magyarországon — midőn a férfiak választójogát a negyedik és hatodik elemi osztály elvégzéséhez kötik, — a szegény hölgyvilágtól már három polgárit követeljenek, hogy választó lehessen. Nem az a komikus ebben, hogy az asszonyválasztónak abszolúte okosabbnak vagy legalább tanultabbnak kell lennie, mint a férfi választónak; hanem az, hogy itt egy-egy uradalmat kezelő földesasszony; vagy egy gazda özvegye, aki ura fél vagy egész szesszióját műveli és öt-hat gyermekét neveli; vagy egy derék vénleány, aki nem ér rá még csak férjhez is himni, mert az apja után gazdátlanul maradt kis üzletet vagy vállalatot kell tovább vinnie, hogy édesanyját és testvéreit eltarthassa, hogy mindezek nem lehetnek Magyarországon választók, ellenben a bankbéli kopogtató kisasszonyok tömege mind választó, mert amazok nem végeztek, emezek pedig igenis végeztek három polgárit. Ez olyan felületes és hebehurgya paragrafusa volt a Vázsonyi javaslatának, hogy szinte megkönnyebbül az ember arra a hírre, hogy a választójogi bizottságban ma leszavazták a nők választójogát. Azt kell hinnünk, hogy aki ilyen formában hozza a nők jogát, az maga a legveszedelmesebb ellensége ennek a jognak, de egy és másokért másokra bízza, hogy kitekerjék a nyakát. Ezt ma Vázsonyi Vilmos elérte. De a női választójog lelkes barátainak, akik ezekben a napokban buzgón gyüléseznek, deputációznak és tüntetnek, nem kell ezért elcsüggedniük. Az ő álláspontjuknak a bizottságban tiszteletreméltó kisebbsége volt és nemcsak numerus, hanem pondus tekintetében is. Olyan súlyos férfiak (s hozzá Tisza-pártiak), mint Balogh Jenő volt igazságügyminiszter, Teleszky János volt pénzügyminiszter és Vadász Lipót volt államtitkár szavaztak az asszonyok joga mellett. Az életnek, a megélhetésnek alapos változása, a réginél sokkal bonyolultabb viszonyai, rákényszerítik a világot a nő és férfi társadalmi viszonyának és eddigi helyzetének a revíziójára. A nő és férfi rendeltetése a természet meg nem változtatható parancsából marad a régi: a nőé, hogy anya, a férfié, hogy apa legyen. De a megváltozott világ is parancsol és nekünk engedelmeskednünk kell. Ez azonban csak azt jelentheti, hogy a férfi és a nő szerepe az életben módosulhat addig a halálig, ameddig az anyai hivatást és az apai kötelességet nem érinti. Minden rendezés, a mely ezen túl megy, mint a természet rendelkezésével ellenkező, meg nem állhat, s bizonyos időn túl megtámadja a társadalom épségét, a melybe belevitetett s ha idő előtt ki nem operálják onnan, elpusztul maga is a társadalommal, amelyet megromtolt. Aki tehát a nők természetes joga alapján sürgeti a női választójogot, épp oly képtelenséget követl, mint aki a férfi számára követeli, mint veleszületett jogot. Ez a jog nem születik senkivel sem vele, csak úgy, mint a jog, hogy napszámba mehessen az ember. Igen, mindenki jelentkezhetik napszámosnak a krumplikapáláshoz. De aki nem tud kapálni vagy a kinek a dereka nem bírja ezt a fárasztó munkát, annak hiába van joga hozzá, azt elkergetik a krumpliföldekről. Hivatkoznak a katonáskodásra is. Hogy a ki jó arra, hogy harcba küldjék a hazáért, annak arra is jónak kell lennie, hogy választójogot nyerjen. De hát jó-e arra mindenki, hogy harcba vigyék a hazáért? Nem a legnagyobb gonddal válogatják-e meg a sorozóbizottságok, hogy kitaglik ki nem taglik erre a dologra? És várjon miért legyen a nemzet kevésbbé gondos, amikor azokat kell megválogatnia, hogy kik alkalmasak arra, hogy az ország sorsa intézését irányítsák. Amott kidobálják a testileg gyöngéket. Miért ne dobálnák ki itt a lelkileg, erkölcsileg gyöngéket, a tudatlanokat s azokat az elemeket, amelyek nem arra valók, hogy az ország törvényhozóit ők válasszák meg. És ez áll férfiakra és nőkre egyaránt. Férfi és nő erkölcsileg, szellemileg, anyagilag legyen alkalmas erre a nagy hivatásra. A nőknél, a maguk természetes hivatásánál fogva természetesen különösebb korlátok is érvényesülnek. Férjes nőnek nem lehet választójoga, mert a politikai háborúságnak (amely néha most is besurran, ha csak a kulcslyukon is a családba) nem vághatunk kaput erre a szent területre. Más az, ha a férj bármely okból nem gyakorolhatja jogát, akkor gyakorolja az asszony. Mert a hitvestársaknak együtt van egy szavazójoga. És így tovább. Nem alkalmas és nem is elég ez a hely, hogy további részletekbe bocsátkozzam a kérdésről. A vezérlő elvem ez: a nemzetnek szüksége van minden derék és épkézláb gyermekére, akár mint katonára, akár mint adófizetőre, akár multi választóra. Az állam kötelessége számon tartani és számon szedni mindenkit, hogy a maga dolgát a legtökéletesebben láthassa el, hivatását a legfényesebben teljesíthesse ama polgárainak igénybevételeivel, akik által és segítségével egyes funkcióit, feladatait, kötelességeit a legjobban végezheti az összességnek és az egyeseknek az érdekében. Az az alkotmányos ország fog virágozni, amelynek legszolidabb, legértelmesebb és legjobb módú, nem pedig az, amelynek legtöbb választója van. Az az ország, amelynek Aranyos-Megyes vára. Irta Gyamalhy Sándor. Az aranyosmegyesi öreg várkastély torján újból Lónyay-zászlót lenget a szél. „Hírrel, Ívvel, elmével tündöklő, Tekintetes és Nagyigos Nagylónyai és Vásárosnaményi Lónyay Migr.iond H uram kedves várkastélya visszakelt a Lónyay-nemzetség birtokába. Mostanára vette meg a várat Lónyay Elemér herceg fesége Stefánia belga királyi hercegnő. Regényét a vár talán nem kapja vissza már soha, ; az ősi nemzetség bizonyára nem fogja enyhni, hogy a vár többé idegen kezekre került. Ma még bozót és törpe cserje veszi körül a ír környékét, azt a helyet, ahol egykor daliák irtje zengett; de úgy halljuk, hogy az új tujdonos hercegi pár nemes gondolattól vezéreltve, egyelőre katonai rokkantak és hadiárvák thonává szándékozik átalakíttatni a várat, amelynek restaurálását már a vármegye közönsége is elhatározta. A századok folyamán sok viszontagságon keresztül ment ősi várat az Avas-hegy alatt elterülő síkságon, — az első írott emlékek szerint — bizonyos András nevű homo regius, a Jákó fia épittette s a várnak — mondhatnánk — a Károlyiak voltak első tulajdonosai, amint egy a család levéltárában őrzött, 1278-ban kelt oklevél is bizonyítja. A várat ez időben Jákó várának nevezték. Jákó András uram azonban, az akkor Szatmárban mulató, kalandos természetű IV-ik László királyt buzogányával megfenyegette, s e királysértés folytán várát és birtokait elvesztvén, a király Móricz mester fiának, Miklós vajdának adományozta a várat, akit önfeláldozásáért és hűségéért később báni méltóságra is emelt. Ekkor veszi fel a vár a Megyés nevet a Megyesi vagy Megyesalyai család nevéről, Móricz mester unokájáról, a ki magát Móriczhidai, majd Megyesi bánnak is irta. A Megyesalyai család a XVI-ik század elejével kihalt. A vár és hozzá tartozó birtokok ettől kezdve hosszabb családi pörösködés tárgya lett a Perényi- és Báthory-család tagjai között, a kik a várat mint leányági utódok birtokolták. Megyesalyai Miklós mester ugyanis unokáját, Báthory László szabolcsi főispán 1351-ben nőül vevén, magának követelte a megyesi uradalmat és várat, a melyet akkor ugyancsak leányágon Perényi-család tartott megszállva, a kik azt egy félszázadnál jóval tovább birtokukban is tartották, míg végül is Perényi Miklós fehérvári püspök utódai egyezség útján átadták a Báthoryaknak. A Szaniszlófay Báthory-család utolsó férfitagja 1626-ban meghalt. Ettől kezdve Aranyosmegyei, mint Báthory-örökség, a Lónyay-családra szállt át. Lónyay István a tokaji és szatmári várak kapitánya, s korának „híres törvénytudósa“ ugyanis feleségül vette Báthory Katalint, Szaniszlóffy Báthory Elek és Jakcsi Anna leányát, akivel hozományul több nagy, birtokot, közte a megyesi uradalmat és várat is kapta. Ez időre tehetjük a megyesi vár fénykorát, s legkivált történelmi szerepét. Már a Báthoryak kezdték azt erősséggé átalakítani hatalmas bástyák, sáncok és felvonó hidakkal, s ez kitűnik a három sárkányfogas Báthory-címerből is. Még hatalmasabban megerősítő a várat Lónyay Zsigmond, ki a vár homlokzatát egy emelettel fölebb emeltette s rá egy hatalmas őrtornyot épületeit. Korának e legkimagaslóbb alakja, nádorjelölt és fejedelmi vagyonnak az ura, megyesi várában érezte magát legjobban, s éppen ezért a várat nemcsak megvihatatlan erősséggé, de kényelmessé és fényessé is igyekezett tenni. Erről a fényéről kapta a vár a máig fönmaradó Aranyos Megyes nevet. Pompás díszítményei miatt ebben az időben országszerte aramyos palotának nevezték a várat. Tetőzete, sőt a párkányzata is dús aranyozású volt. Lónyay Zsigmond fiú örökös nélkül halván el, a várat három leánya közül a dicső emlékű Lónyay Anna, előbb Wesselényi István, utóbb Kemény János erdélyi fejedelem hitvese örökölte.E fejedelmi nő élettörténete egyike a legérdekesebbeknek a magyar történelem női alakjai között. Ő rendezte be a várat fejedelmi lakószo. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal.