Budapesti Hírlap, 1918. június(38. évfolyam, 129–150. szám)

1918-06-01 / 129. szám

Budapest, 1918. XXXVIII. évfolyam, 129. sfzám,. Szombat, jurtius 1. Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Eltüntésf­anki Egén. érre 13 kor, félérre 36 kor, nagyodérre 13 kor,­­B bóo.pro 4 kor. 30 fok Ertyei sí­rka ára helyben is Tldik.n 18 fillér, pályaudvaron 20 1111. hirdetései milliméter számítással, felszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Felelős szerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség és igazgatóság: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sj Kiadóhivatal , Vil­. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, KÖK ss affioímáisytat. Budapest, máj. 31. Ez a címe néhai jó Tóth Kálmán egy annak idején nagysikerű vígjátékinak, a melyet aktuá­lissá tett Vázsonyi Vilmos választójogi törvénye. Mert az is — már szinte a bohózatba vágó víg­játék, hogy Magyarországon — midőn a férfiak választójogát a negyedik és hatodik elemi osz­tály elvégzéséhez kötik, — a szegény hölgyvilág­tól már három polgárit követeljenek, hogy vá­lasztó lehessen. Nem az a komikus ebben, hogy az asszonyválasztónak abszolúte okosabbnak vagy legalább tanultabbnak kell lennie, mint a férfi választónak; hanem az, hogy itt egy-egy uradalmat kezelő földesasszony; vagy egy gazda özvegye, a­ki ura fél vagy egész szesszióját mű­veli és öt-hat gyermekét neveli; vagy egy derék vénleány, a­ki nem ér rá még csak férjhez is himni, mert az apja után gazdátlanul maradt kis üzletet vagy vállalatot kell tovább vinnie, hogy édesanyját és testvéreit eltarthassa, hogy mindezek nem lehetnek Magyarországon válasz­tók, ellenben a bankbéli kopogtató kisasszonyok tömege mind választó, mert amazok nem végez­tek, emezek pedig igenis végeztek három pol­gárit. Ez olyan felületes és hebehurgya paragra­fusa volt a Vázsonyi javaslatának, hogy­ szinte megkönnyebbül az ember arra a hírre, hogy a választójogi bizottságban ma leszavazták a nők választójogát. Azt kell hinnünk, hogy a­ki ilyen formában hozza a nők jogát, az maga a legve­szedelmesebb ellensége ennek a jognak, de egy és más­okért másokra bízza, hogy kitekerjék a nyakát. Ezt ma Vázsonyi Vilmos elérte. De a női választójog lelkes barátainak, a­kik ezekben a napokban buzgón gyüléseznek, deputációznak és tüntetnek, nem kell ezért elcsüggedniük. Az ő álláspontjuknak a bizottságban tiszteletre­méltó kisebbsége volt és nemcsak numerus, ha­nem pondus tekintetében is. Olyan súlyos fér­fiak (s hozzá Tisza-pártiak), mint Balogh Jenő volt igazságügyminiszter, Teleszky János volt pénzügyminiszter és Vadász Lipót volt államtit­kár szavaztak az asszonyok joga mellett. Az életnek, a megélhetésnek alapos válto­zása, a réginél sokkal bonyolultabb viszonyai, rákényszerítik a világot a nő és férfi társadalmi viszonyának és eddigi helyzetének a revíziójára. A nő és férfi rendeltetése a természet meg nem változtatható parancsából marad a régi: a nőé, hogy anya, a férfié, hogy apa legyen. De a meg­változott világ is parancsol és nekünk engedel­meskednünk kell. Ez azonban csak azt jelent­heti, hogy a férfi és a nő szerepe az életben mó­dosulhat addig a halálig, a­meddig az anyai hi­vatást és az apai kötelességet nem érinti. Minden rendezés, a mely ezen túl megy, mint a természet rendelkezésével ellenkező, meg nem állhat, s bi­zonyos időn túl megtámadja a társadalom épsé­gét, a melybe belevitetett s ha idő előtt ki nem operálják onnan, elpusztul maga is a társada­lommal, a­melyet megromtolt. A­ki tehát a nők természetes joga alapján sürgeti a női választójogot, épp oly képtelenséget követl, mint a­ki a férfi számára követeli, mint veleszületett jogot. Ez a jog nem születik senki­vel sem vele, csak úgy, mint a jog, hogy nap­számba mehessen az ember. Igen, mindenki je­­lentkezhetik napszámosnak a krumplikapálás­hoz. De a­ki nem tud kapálni vagy a kinek a de­reka nem bírja ezt a fárasztó munkát, annak hiába van joga hozzá, azt elkergetik a krumpli­­földekről. Hivatkoznak a katonáskodásra is. Hogy a ki jó arra, hogy harcba küldjék a hazá­ért, annak arra is jónak kell lennie, hogy vá­lasztójogot nyerjen. De hát jó-e arra mindenki, hogy harcba vigyék a hazáért? Nem a legna­gyobb gonddal válogatják-e meg a sorozóbizott­­ságok, hogy ki­­taglik ki nem taglik erre a dologra? És várjon miért legyen a nemzet ke­­vésbbé gondos, a­mikor azokat kell megválo­gatnia, hogy kik alkalmasak arra, hogy az ország sorsa intézését irányítsák. Amott kidobálják a testileg gyöngéket. Miért ne dobálnák ki itt a lelkileg, erkölcsileg gyöngéket, a tudatlanokat s azokat az elemeket, a­melyek nem arra valók, hogy az ország törvényhozóit ők válasszák meg. És ez áll férfiakra és nőkre egyaránt. Férfi és nő erkölcsileg, szellemileg, anyagilag legyen alkalmas erre a nagy hivatásra. A nőknél, a ma­guk természetes hivatásánál fogva természetesen különösebb korlátok is érvényesülnek. Férjes nőnek nem lehet választójoga, mert a politikai háborúságnak (a­mely néha most is besurran, ha csak a kulcslyukon is a családba) nem vágha­tunk kaput erre a szent területre. Más az, ha a férj bármely okból nem gyakorolhatja jogát, akkor gyakorolja az asszony. Mert a hitvestár­saknak együtt van egy szavazójoga. És így to­vább. Nem alkalmas és nem is elég ez a hely, hogy további részletekbe bocsátkozzam a kér­désről. A vezérlő elvem ez: a nemzetnek szük­sége van minden derék és épkézláb gyermekére, akár mint katonára, akár mint adófizetőre, akár multi választóra. Az állam kötelessége számon tartani és számon szedni mindenkit, hogy a maga dolgát a legtökéletesebben láthassa el, hi­vatását a legfényesebben teljesíthesse ama polgá­rainak igénybevételeivel, a­kik által és segítségé­vel egyes funkcióit, feladatait, kötelességeit a leg­jobban végezheti az összességnek és az egyesek­nek az érdekében. Az az alkotmányos ország fog virágozni, a­melynek legszolidabb, legértelme­sebb és legjobb módú, nem pedig az, a­melynek legtöbb választója van. Az az ország, a­melynek Aranyos-Megyes vára. Irta Gyam­alh­y Sándor. Az aranyosmegyesi öreg várkastély tor­­ján újból Lónyay-zászlót lenget a szél. „Hírrel, Ívvel, elmével tündöklő, Tekintetes és Nagy­­igos Nagylónyai és Vásár­osnaményi Lónyay Migr.iond H uram kedves várkastélya visszake­­­lt a Lónyay-nemzetség birtokába. Mostaná­­ra vette meg a várat Lónyay Elemér herceg f­­esége Stefánia belga királyi hercegnő. Regé­nyét a vár talán nem kapja vissza már soha, ; az ősi nemzetség bizonyára nem fogja en­­yhni, hogy a vár többé idegen kezekre kerül­­t. Ma még bozót és törpe cserje veszi körül a ír környékét, azt a helyet, a­hol egykor daliák irtje zengett; de úgy halljuk, hogy az új tu­­jdonos hercegi pár nemes gondolattól vezérel­tve, egyelőre katonai rokkantak és hadiárvák thonává szándékozik átalakíttatni a várat, a­melynek restaurálását már a vármegye közön­sége is elhatározta. A századok folyamán sok viszontagságon keresztül ment ősi várat az Avas-hegy alatt el­terülő síkságon, — az első írott emlékek szerint — bizonyos András nevű homo regius, a Jákó fia épittette s a várnak — mondhatnánk — a Károlyiak voltak első tulajdonosai, a­mint egy a család levéltárában őrzött, 1278-ban kelt ok­levél is bizonyítja. A várat ez időben Jákó vá­rának nevezték. Jákó András uram azonban, az akkor Szatmárban mulató, kalandos természetű IV-ik László királyt buzogányával megfenyegette, s e királysértés folytán várát és birtokait elveszt­vén, a király Móricz mester fiának, Miklós vaj­dának adományozta a várat, a­kit önfeláldozá­sáért és hűségéért később báni méltóságra is emelt. Ekkor veszi fel a vár a Megyés nevet a Megyesi vagy Megyesalyai család nevéről, Mó­ricz mester unokájáról, a ki magát Móriczhidai, majd Megyesi bánnak is irta. A Megyesalyai család a XVI-ik század ele­jével kihalt. A vár és hozzá tartozó birtokok ettől kezdve hosszabb családi pörösködés tárgya lett a Perényi- és Báthory-család tagjai között, a kik a várat mint leányági utódok birtokolták. Megyesalyai Miklós mester ugyanis unokáját, Báthory László szabolcsi főispán 1351-ben nőül vevén, magának követelte a megyesi uradalmat és várat, a melyet akkor ugyancsak leányágon Perényi-család tartott megszállva, a kik azt egy félszázadnál jóval tovább birtokukban is tar­tották, míg végül is Perényi Miklós fehérvári püspök utódai egyezség útján átadták a Bá­­thoryaknak. A Szaniszlófay Báthory-család utolsó férfi­tagja 1626-ban meghalt. Ettől kezdve Aranyos­­m­egyei, mint Báthory-örökség, a Lónyay-csa­­ládra szállt át. Lónyay István a tokaji és szat­mári várak kapitánya, s korának „híres tör­­vénytudósa“ ugyanis feleségül vette Báthory Katalint, Szaniszlóff­y Báthory Elek és Jakcsi Anna leányát, a­kivel hozományul több nagy, birtokot, közte a megyesi uradalmat és várat is kapta. Ez időre tehetjük a megyesi vár fény­korát, s legkivált történelmi szerepét. Már a Báthoryak kezdték azt erősséggé átalakítani ha­talmas bástyák, sáncok és felvonó hidakkal, s ez kitűnik a három sárkányfogas Báthory-címer­­ből is. Még hatalmasabban megerősítő a várat Lónyay Zsigmond, ki a vár homlokzatát egy emelettel fölebb emeltette s rá egy hatalmas őr­tornyot épületeit. Korának e legkimagaslóbb alakja, nádor­­jelölt és fejedelmi vagyonnak az ura, megyesi várában érezte magát legjobban, s éppen ezért a várat nemcsak megvihatatlan erősséggé, de ké­nyelmessé és fényessé is igyekezett tenni. Erről a fényéről kapta a vár a máig fönmaradó Ara­nyos Megyes nevet. Pompás díszítményei miatt ebben az időben országszerte aramyos palotá­nak nevezték a­ várat. Tetőzete, sőt a párkány­zata is dús aranyozású volt. Lónyay Zsigmond fiú örökös nélkül hal­ván el, a várat három leánya közül a dicső em­lékű Lónyay Anna, előbb Wesselényi István, utóbb Kemény János erdélyi fejedelem hitvese örökölte.E fejedelmi nő élettörténete egyike a leg­érdekesebbeknek a magyar történelem női alakjai között. Ő rendezte be a várat fejedelmi lakószo. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal.

Next