Budapesti Hírlap, 1920. szeptember (40. évfolyam, 207–231. szám)
1920-09-01 / 207. szám
Budapest, 1920. ogy. * i Eiffel »i_____^ *■' - I...................... XL. évfolyam, 207. szám Szerda, szeptember 1. Megjelenik, hétfő kivételével mindennap. Előfizetési áras: Égés. .".re 280 korona, félévre 140 kor., 170 kor.1 hónapra 25 kor- E$ryes esám ára helyben* pályaudvarokon 1 korona. Hirdetések mallliméter számítással, díjszabás szerint. főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szánt. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84, Ludagafet, aus 31. . . A nemzetgyülés, tehát fmg megszavazta a bilbiviselést. Hatvanhatan évszavaztak a botra, negyvenegyen ellene. A historikus számára jellemző momentuma lesz ennek a szavazásnak, hogy Apponyi Albert gróf nemmel szavazott, Prohászka Ottokár püspök igennel, Andrássy Gyula hallgatással, vagyis nem szavazott. Ez körülbelül a három legkiválóbb elméje a nemzetgyűlésnek. A mogyorófa integritása tehát meg volna elsem ment könnyen, némi izgalom és némi megalkuvás előzte meg, de ma révbe jutott. Én arra akarom csábítani olvasóimat, hogy ne vegyék nagyon tragikusan az esetet egyfelől, másfelől pedig ne fűzzenek hozzá valami nagy erkölcsjavító reményeket. Csodálatos dolog, hogy ez a nemzedék, amely világboldogító jelszavak hatása alatt van és mer forradalmakat, proletárdiktatúrákat csinálni, nem tud semmiben sem, csak félmunkát végezni. Egyben megy el a végső konzekvenciákig: az anyagiakban. A pénzt, az értéket elszedi mind, ha hozzáfér. Még a forradalmakat is csak félig csinálta. A proletárdiktatúra pedig mintha kizárólag az állam, az intézetek és az egyesek kirablására, kifosztására létesült volna. Megbukott, mikor már azt hitte, nincs már többé mit rabolni. A Franciaországban kötött különféle békék is ezt a célt követték: gazdasági függésbe, szolgaságba sülyeszteni volt ellenségeiket. A mi törvényünk is a botbüntetésről, mire szavazásra került, felényije lett annak, aminek tervezték. Tehát félmunka volt. A félmunkának pedig mindig sikertelenség az eredménye. Az egész ember így gondolkoznék: A botbüntetés vagy helyes, vagy helytelen. Ha helyes, meg kell csinálni egész erejében, ha helytelen, el kell vetni egészében. A félember azt mondja: legyen is, meg nem is. És megcsinálja a kategóriákat és a kivételeket, magára veszi az ódiumát, de mossa a kezeit, tintapecsétet ejt a törvénykönyvön, aztán lenyalja, de a törvénykönyvön is ott marad a folt és a nyelve se tiszta többé. Most már csak egy bizonyosság van: az, hogy vagy hamarosan kitörlik ismét Csemegiből a botot, vagy ha benhagyják, soha sem hajtják végre. Mert a bot a brutális büntetőeszközök közé tartozik, mivelhogy a testre megy. A testi fenyítéknek pedig csak ott van értelme, ahol nincsen meg az értelem a bűn és büntetés erkölcsének a mérlegelésére: a gyermeknél és butaságnál. Azokra a fellengés frázisokra, hogy haladás, felvilágosodottság, humanizmus és hogy mit szól hozzá a civilizált nyugat, ezekre semmit sem adok. A civilizált nyugat földarabolt, ellenségeink kezére adott és kihagyott bennünket általuk fosztani, mikor nem volt a törvénykönyvünkben botbüntetés. Mit csinálhat még velünk? A szerbek és oláhok pedig botoznak bíróiélet és válogatás nélkül, és a civilizált nyugat nem szól hozzá semmit. Ami meg a haladást és humanitást illeti, meg tudnám bizonyítani, hogy esetleg a botbüntetésre éppenséggel ezeknek a szép ideáloknak lehet szüksége. Előfordulhat a lelteknek, az erkölcsöknek oly állati elvadulása, hogy megfékezésükre a rend, a tisztesség, a haladás érdekében a legdurvább, legbrutálisabb eszközökhöz kell nyúlni. Mert a bot kérdését is az dönti el: olyanok-e a viszonyaink, hogy ehhez a durva eszközhöz kellett nyúlnunk, hogy segítsünk magunkon? A felelet erre hatvanhat igen és negyvenegy nem. Ez azt jelenti, hogy a nemzetgyűlés többsége azt tartja, hogy Magyarországon ma már csak bottal lehet segíteni. Kegyetlen ítélet, ha nem tévedés. A törvényjavaslat tárgyalása közben különböző tendenciák nyilvánultak meg s ezekre vonatkozóan mondta az egyik szónok, hogy a törvény nem szól se a parasztra, se a zsidóra, hanem a gonosztevőkre. Ez tiszteletreméltó felfogás, de megjegyezhetjük, hogy paraszt és zsidó nélkül senkinek se jutott volna eszébe ma ezt a törvényt javasolni. Megvolt ennek a dolognak az a tendenciája, mely ma a levegőben van, és javaslását nem a közszükség, hanem ez a tendencia sugalta. És a mondás a parasztról és a zsidóról nem a valóságot fedi, hanem csak ezt a tendenciát iparkodik eltakarni. Merem mondani, hogy soha sem volt még nemzet olyan műveit hogy bűnkrónikáiban ne szerepeltek volna alakok, akiknek egyetlen méltó és némileg hathatós büntetése nem bot lett volna. Hiszen a szelídített állatvilágban is, ahol pedig minden kocsisnak és minden béresnek ostor van a kezében, vannak állatok, melyeknél többre megy az ember jó szóval, mint ostorral. És ismétlem, a botbüntetés csak ott van helyén, a hóa vétkes közelebb áll a benne lakó és dúló állathoz, mint az angyalhoz, aki szintén ott rejtőzik valahol minden ember szíve redőjében vagy agya eldugott sejtjében. Az értelmes, a műveltebb embercsoportra azonban kiterjeszteni a botbüntetést, nem javító, hanem erkölcsrontó és pusztító hatású munka. Mert az ütések nemcsak annak fájnak, aki a deresen fekszik, s nemcsak őt gyalázzák meg, hanem gyermekeit, famíliáját, barátait és gyakran a társadalom egy-egy egész rétegét. Természetesen ha soha sem küszöbölték volna ki büntetőjogi praxisunkból a botot, akkor ez is más megítélés alá esnék. A régi magyar világban a deres intézmény volt, a mely a nép gondolkozásába bele volt illeszkedve. Tudok egy esetet 1861-ből, a mikor a szolgabiró vallatott egy legényt, a ki lopott s a vallatásra elkeseredetten tört ki az alkalmi tolvaj: — Ne tessék kérem sokat vallatni, hanem tessék kimérni a porciómat, mivelhogy rászolgáltam. — Rászolgáltál? Mivel? — Hát megkérem a lássan, a szomszéd kárnál íjából sót akartam hozni, aztán a sötétben a só helyett a káposztáskövet találtam elhozni. Ez akkor volt . . . Régen volt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Ki tud ma már arról! Ma más szemmel nézzük a világot. A deres kiesett, kiveszett a tudatunkból. Súlyos dolog, hogy a nemzetgyűlésünk — nem,hogy megszavazza a botbüntetést, — de hogy azt dokumentálja, hogy Magyarországnak szüksége van rá, hogy odazüllöttünk vissza, ahol közel száz éve voltunk. Enyhítő körülmény, hogy bírói ítélet kell hozzá és Csemegi és Kozma Sándor bírái és ügyészei fogják végrehajtani az új törvényt. M-fogastöK kaimul IigrmIs Magyarország 01110./ /Bécsi tudósítónk telefonjelentése.) Prímádból jelentik: Csehország és Jugoszlávia között nemcsak politikai szövetség, hanem katonai konvenció is létesült. Ez utóbbi határozottan Magyarország ellen, irántiul. Benes dr. cseh külügyminiszternek Belgrádban tett legutóbbi látogatása alkalmából cseh tábornokok is érkeztek Belgrádba, a kik a jugoszláv tábornokokkal hosszú tanácskozás után kötötték meg a katonai szerződést. . A Budapesti Hírlap mai száma 6 oldal. fi tatbüntetést megszüntük. — A nemzetgyűlésen huszonöt szóval gyött a bot. — Szilágyi és Gömbös. — Szerep-Tronvédelmi miniszter a IIfOVBról-A nervezetgyűlés mai ülésén megtörtént a szavazás s a kormány erőfeszítéseinek sikerült huszonöt szónyi többséget szerezni a bolibüntetés számára. A kisgazdák csekély kivétellel, javaslat ellen szavaztak s az a viszonylag csekély többség, amely ma a bot mellett helyezkedett el, csak annak köszönhető,, hogy az igazságügyminiszter jelentékenyen enyhítette a javaslat rendelkezéseit. A szavazást megelőzően Somogyi István előadó olyan agresszív beszédet mondott, amely 6 hellyel-közzel viharossá tette a Ház levegőjét. Arriera kijelentésére, hogy aki a bérbüntetést meg nem szavazza, nem való a nemzetgyűlésbe, olyan zajos tiltakozás tört ki, hogy az elnök nagy nehezen tudta helyreállítani a rendet. Azután fölszólalt Tomcsányi V. Pál igazságügyminiszter s kijelentette, hogy számolva a kifejezésre jutott aggodalmakkal, hajlandó ekképp módosítani a javaslatot, hogy egészen törli a hölgdi szakaszt, amely a fegyelmi vétség esetén kiróható botbüntetést foglalta magában, továbbá az szakaszból többrendbeli bűntettet kihagy, végül pedig az árdrágításról szóló szakaszokban kifejezetten befoglalja azt a rendelkezést, hogy csak az jújtassék a botbüntetéssel, aki az árdrágítással üzletszerűen foglalkozik. A javaslat támogatására, de a pártegység megóvása érdekében is, nyilatkozott Rubinek Gyula helyettes miniszterelnök. Kijelentette, hogy a kormány a szavazást nem tekinti pártkérdésnek s amennyiben le is szavaznák a javaslatot, ebből semmiféle konzekvenciát nem kell levonni. (Éljenzés és taps a kisgazdáknál.) Minthogy azonban az igazságügyminiszter enyhíti a javaslatot s eloszlatja azokat az aggodalmakat a melyeket a falusi népben keltett, a helyettes miniszterelnök a maga részéről ajánlotta a javaslat elfogadását. Ezek után révszerinti szavazás következett, amelynek eredménye az, hogy 66 szavazat esett a javaslat mellett s11 szavazat a javaslat ellen, ugy hogy a nemzetgyűlés 26 szótöbbséggel elfogadta a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául. Apponyi Albert gróf nemmel szavazott s ezért a kisgazdapárt zajosan megéljenezte. A javaslat ellen szavaztak még Huszár Károly, Hencz Károly és Andrássy Gyula gróf is, de tévedésből valahogy az ő szavazatát nem vették észre. A szavazók névsora egyébként alább következik: Igennel szavaztak. Szabel János, Sallay János, Schissel Henrik, Scholz Ödön, Somogyi István, sokoré,pátkai Szabó István, Szabó József budapesti. Szabóky Jenő, Széchenyi Viktor gróf, Szilárd Béla, Tessler Béla, Thoman Ferenc, Tomcsányi Vilmos Pál, Túri Béla, Tisetti Ferenc, Weisz Konrád, Takács Gyula, áment Ferenc, Bárány Imre, Bozsik Pál, Budavári László, Czeke János, Dánér Béla, Dinich Viktor, Dömötör Mihály, Dreszler János, Dvorcsák Győző, Eberhardt Antal, Krászt Sándor, Fábián István, Fáy Gyula, Gunda Jenő, Győré örey Hugó, Haller István, Haller József, Hegedűs György, Homonnay Tivadar, Hornyánszky Zoltán, Horti Jenő, Huber János, Kenéz Béla, Kontra Aladár, Kovács Emil, Kovács József, Kuna P. András, Lingauer Albin, Lipták Pál, Maczky Emil, Magyar Kázmér, Mátéffy Viktor, Meskó Zoltán, Mikovényi Jenő, Orffy Imre, K. Pethes László, Prohászka Ottokár, Reisehel Rikárd, Reök Iván, Róbert Emil, Rubinek Gyula, Rupprecht Olivér, Szabó Balázs, nagyatádi Szabó István, Szádeczky Kardos Lajos, Szijj Bálint, Ferdinándy Gyula. Nemmel szavaztak: Sándor Pál, Szalánczy Józi, Sziráky Pál, Szterényi József báró, Ugrón Gábor, Ift Jedics Béla, Zöeke Antal, Apponyi Albert gróf, Berky, SA Gyula, Bernáth Béla, Bernolák Nándor, Bodor György, Borzulya Pál, Bródy Ernő, Csizmadia Sándor, Drozdy Győző, Forgács Miklós, Giesswein Sándor, Haypál István, Hadházy Zsigrapnd, Frootz Károly, Hentzer Izsó, Huszár Károly, Janka Károly, Kerekes Mihály, Keresz György, Könyves Lajos, Zetenyei Pál, Milosevics János, Milótv István, Nagy Pál, Nyéki József, Orbók Attila, Vacsik Géza, Pákozdy András, Pásztor József, Pető Sándor, Rubinek István, Ruppert Rezső, Szilágyi Lajos, Vasadi Balogh György, Bárczy István, Bencze Gábor, Gaál Endre, Griger Miklós. A részletes tárgyalás során, amely azután következett, a címet Brtxly Ernő, Hornyánszky Zoltán és Pásztor Józef fölső listája lván változata hetedik kiróható, az első...