Budapesti Hírlap, 1921. május (41. évfolyam, 94–116. szám)
1921-05-08 / 99. szám
Vasárnap, május 8. Budapest, 1021. XII. évfolyam, 99. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árate: Egész évre 440 K, félévre 320 K, negyedévre 00 K, egy hónapra 40 K. Egyes szám ára 2 korona. Ausztriában 5 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajtkay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József Körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. „ Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amennu A hontalanság. Budapest, máj. 7. Nemzeti szerencsétlenségünk egyik leggyötrelmesebb problémája ez. Hazánk teste lelketlenül széttépetett — nem sasok, hanem hiénáik által is ezrivel, százezrivel vannak magyarok, akik annak a meghasonlásnak a betegei, hogy lemondanak hazájukról, ha otthonukhoz ragaszkodnak s ha ragaszkodnak ■hazájukhoz, elvesztik otthonukat. A lecsor,kitett területekről van a szó, ahonnan boldogtalan véreink még most is özönlenek Csonka- Magyarországra. Hogyan lehet e végzetes processzust megállítani, mert hiszen számtanilag meg lehet állapítani, hogy Nagymagyarország egész értelmiségét Kismagyarország se befogadni, se ellátni, se foglalkoztatni nem képes. És szemmel lehet látni, hogy míg itthon így felszaporodván a kulturelemek, az értelmiségnek kell züllésbe sülyedni, addig a levált területről a kulturelem elköltözvén, ezeknek az országrészeknek kell Magyarország régi nívójáról a Balkán színvonalára süllyedni. A lelki és szellemi pusztulás járványa ez, a melynek igy Európa kelete prédául dobhatott a trianoni ítélettel. Nemes és tiszteletremélló munkáját a hálának végezték Andrássy Gyula gróf és Apponyi Albert gróf, mikor e héten a nemzetgyűlésben az ország színe elé tárták hazánk angol pártfogóinak és igazunk védőinek emlékezetes felszólalásait az angol parlamentben, de ezt a sebet, melyből patakzik a nemzet nemesebb vére, ezt nem érintették sem a londoni, sem a budapesti szónokok. Fájdalom, ez szónoklatokkal nem is gyógyítható. És kérdés, van-e orvossága? És ha vám, kérdés, el lehet-e juttatni a beteg részekbe, hogy hatása legyen?, Én csak egy orvosságot tudok igazán, amely segíthet. Ez az orvosság így szól: Mindnyájan nyomorúságban vagyunk és szenvedésre vetve. Mindenkinek férfias elmével kell viselnie belőle azt a részt, amely rá esik ás ott, ahol élt. Hányán adták oda a lefolyt években életüket a haza védelmében; hányán örökre egészségüket; hányán testi épségüket; hányán veszítették vagyonukat, azok is, akik tiszteletreméltó ősöktől örökölték, azok is, akik becsületes munkával szerezték; hányán vesztették kenyerüket, hányan szenvedtek börtönt, üldözést, halálos félelmeket, megalázást és megcsúfoltatást; és hányan kegyetlen fogságot és becstelen rabsorsot éveken át messze idegen országokban, idegen nép között; és ami a szenvedésnek és megpróbáltatásnak és áldozatnak és bukásnak csak neme és formája van. Ezeket az áldozatosakat, akiket a haza soha sem lesz képes sem anyagi javakkal kárpótolni, sem hálával megengesztelni, ezeket idézzék lelki szemük elé az ország földjével együtt a hazából kinnrekedt honfitársaink és ezektől kérjenek lelki erőt, ezektől kitartást és elszántságot, ezektől bátorságot. Nézzék helyüket katonai posztnak, amelyen nemcsak magukat, nemcsak a földet védik, hanem védik az egész hazát, a magyar közösség, a magyar kultúra, a magyar lelki élet integritását, amely legerősebb fegyvere ma a területi integritásnak is. Más helyen foglaltatik egy illetékes kezekből jött cikk erről a fájó témáról. Azt a cikket óhajtottuk e sorokkal kiegészíteni. Ne fusson meg egy magyar se a maga posztjáról. Mindenki a maga, helyén egy-egy utolsó sáncot, egy-egy utolsó ágyút, és egy, a derekára csavart háromszinü szánt zászlót véd, ha férfi a talpán, ha kitart aszenvedésben, a küzdelemben, mint hősetek, utolsó leheltetéig. $ piros hugyét tártsa *— Lépzzinmű három felvonásban. Irta Csepreghy Ferenc. Felújította a Vígszínház, 1921. május 7-én — A Vígszínház mai diadalmas estéjéről írván, nem csupán művészi eseményekről kell beszámolnunk. Mert a mai siker nemcsak a Vígszínház munkájának méltó honorálása. Ez az este kitör a színház keretéből és jelenti egy műfaj újravirágzását, egy örök dicsőségbe költözött írói lélek diadalmas föltámadását és nem lehetetlen, hogy a népszínmű újjászületését. Az estének különös fényt és díszt adott Rákosi Jenő előadása és Herczeg Ferenc prológusa. Ebben a prológusban Herczeg elmésen elmondja, hogy mindegy, hogy a népszínmű miről beszél nekünk, a régi parasztról, ki öt forintjával adta a búza mázsáját, vagy a mostani kisgazdákról? Hogy Török biró uram a falujában Tölgyesen tesz-e igazságot, vagy autón ül és Pesten kegyelmes urnak tituláltatja magát, az alapjában egészen egyre megy. Becsületes magyar emberre mindenütt szükségünk van és Török biró uram a legjobb, a legnemesebb, a tiszta szinaranyból levők közül való. Isten dicsősége van az írón, a ki őt megformálta, s az emberek szeretete legyen a színházzal mely őt most megint elibénk hozta szépséges feleségével, Molnár Zsófival, meg a többi magyar alakkal együtt. Eleinte kissé elfogadott, szívvel néztük őket. Ismerjük jól a kifogásokat, miket ellenök felhoznak. Hogy ami itt előttünk áll, az nem a nép és nem a falu karaktere. De hát nem tudnák a bölcs kritikusok, a híven fotografálók, hogy a falu, a nép, sőt sajnos, a város karaktere is emberöltőként változik. Igazi író nem is ezt a folyton változó karaktert kereíti, a stateban és a városban is egyaránt csak azt, ami halhatatlan és örök: a nép lelkét. A nép lelkét, mely országot foglalt, nemzetet alkotott, királyt választott, törvényeket szerkesztett, határokat védett és Isten segítségével hazát visszahódít. Ezt a lelket, ezt a változhatatlant, ezt az örökéletűt Csepreghy Ferencnél senki jobban meg nem látta. Szeretete vezette a megismeréshez, ám ez a szeretet soha túlzásokba nem ragadta. Alakjai, bár nemesanyagból formáltattak, teli vannak emberi gyarlóságokkal. Lábuk csetlik-botlik s lelkük tétovázik a jó és rossz út előtt. Csepreghy keze könynyedén, valahogy simogató kézzel nyúl alakjaihoz és egyszerre bámulva látjuk, milyen biztosan és erősen fogja őket. Amint írásain keresztül látom, a nagyon tudatos, a sokat gondolkozó emberek közül való volt ez az író, aki a falusi történetekbe egy pár könnyű, odavetett mondattal be tudta vinni a nagy, az általános emberi problémákat. Nézzük például, mit mondanak bíró, mikor feleségével az asszony első vőlegényéről, Csillag Paliról beszélgetnek: „Látod Zsófikám, ő csak a szeretőd volt, én urad lettem és parancsolód! ő csak nyájasan, édes szóval közeledhetett hozzád, engem elégszer láttál rossz kedvemben is. ő csak angyalának, galambjának nevezett, tőlem feddést is hallhál sokszor. Róla csak annyit tudsz, hogy derék férfi, engem ismersz minden hibámmal együtt. Hogyne állna- e jobb színiben a szemed előtt?. Ha az övé lettél volna annyi ideig, mint az enyém, lehet, hogy megint engem választanál, de így te magad se tudod, hogy nagy boldogságtól fosztottalak-e meg, vagy a poklot kerülted el, a Mikor hozzám jöttél?"* Kár, hogy ez a pár gyönyörű mondat az előadásból kimaradt. Itt már tudniillik nem a Törökék házaséletéről van szó, hanem az asszony és a férfi együttélésének nagy protémájáról. Hogy más a férfi, amíg asszonyáért harcol és megint más, mikor a nőt birtokába vette. Az álomképekkel nem lehet harcolni és Zsófi asszony nem egy léha, egyszer duzzogó, máskor doromboló kis asszonyka. A dal, a tréfa, a tánc, a kacérkodás mögött halálosan komoly dolog lappang. Zsófi asszony élve eltemetett álmot hordoz a lelkében. Török biró nem hiába félti az első nagy érzés emlékétől felesége szivét. És milyen nobilisan, urimódra félti. „Ha Isten és emberek előtt enyém maradsz is, mit érek vele, ha szived elfordul tőlem?** Ebben a gyönyörű mondás* ban aztán egészen ott van a magyar ember úri, notbilis, szemérmes lelke. Ha Csepreghy szelleme Azért támadt fel, hogy ezt a lelket újra világosan meglássuk! ... Ha az író feljött volna hozzánk, hogy darabjaival hidat verjen azon a rémes szakadékon, mely bennünket a másik parttól, a falutól elválaszt! . . . Ha ez a hidverés sikerül, ha ezen az utón mi magyarok egymást megtaláljuk, akkor ez a mai este egy fontos történelmi esemény lesz. Az előadást Rákosi Jenő beszéde vezette be. — A népszínmű — úgymond — korai halott, vagy divatját műtt műfaj. A közönség réyn is törődik az ilyen fontoskodó kijelentéssel. Ilyesmi csak az írók és az esztétikusok problémája. A közönség egyszerűen mulat, vagy unatkozik, gyönyörködik, , vagy föl van háborodva, a szerint, amint jó, vagy rossz darabot látott. Mindegy az neki, várjon királyok harcát, vagy parasztlegények vasárnapi verekedését mutatta be az iró. Amit ő látni akar a színpadon, az saját maga, vagyis az ember. Az iró leszáll a legmélyebb óceán, az emberi lélek mélysére, ha onnét föl tud hozni valami értéket, akkor rendben van a dolga. Senki sejti kérd, milyen A H5!ísésletes vitája. — A nemzetgyűlös ülése. A nemzetgyűlés ma folytatta a költségvetéss vitáját. Ennek Andaházy-Kasnya J Béla szólalt föl, akit nemrég választottak meg képviselőnek a mindszentszegvári kerületben, és e felszólalása volt első első beszéde, melyben rapszódikus módon bírálta a közállapotokat. A többi közt azt fejtegette, hogy lehetetlen az, hogy öt százalék zsidóság elnyomhassa a kilencvenöt százalék kereszténységet s ezzel kapcsolatban toltaikozott mind a botbüntetés, mind pedig a numerus klauzus ellen. Szerinte a munkásság idegenkedik a fehér és a vörös diktatúrától egyaránt. Azután beszélt a különítmények ellen, s csodálkozásának ad kifejezést azon, hogy őt mondják destruktívnak, holott ő tiszteli a magánvagyont, míg viszont a kormány hatalmi rendeletekkel belenyúl a magánvagyonba. Példa erre a mozik. Végezeül földet kért a földnélküli nép számára. Tomcsányi igazságügyminiszter a bírói oklevél képesítésének kiterjesztéséről, Vass József kultuszminiszter pedig a kolozsvári és pozsonyi egyetemek ideiglenes áthelyezéséről terjesztettek elő egy- egy törvényjavaslatot. Rövid szünet után Gaál Gaszton szólalt föl. Beszédének elején külső politikai kérdésekkel foglalkozott. A királykérdést szerinte is ki kell kapcsolni, de a legitimitásnak azt az értelmezést adta, hogy sokaképpen a 3 legitimista, aki a szabad királyválasztás elvi alapján áll s törvényes úton akarja megoldani a kérdést, nem pedig azok, akik közjogi dogmák alapján, a törvényes formák mellőzésével keresik a döntést. Szerinte tehát nem , hanem ezek az urak állanak forradalmi állásponton. Gaál azután így folytatta: voltaképpen a békeszerződés már eldöntötte ezt a kérdést azzal, hogy a Habsburgokat megfosztja trónjától. Ez a kijelentés súlyos ellentmondással találkozott a középen és a baloldalon. Andrássy, Ugrón Gábor, Szilágyi Lajos, Szterényi, Vázsonyi egyszerre kérdezték:Honnan veszi ezt! Hol van ez megírva? Szó sincs róla! A békeszerződésben erről szó sincs, Gaál Gaszton áttérve a belső politika kérdéseire, mindenek fölé helyezte a jogrend helyreállítását. Igen szabatos definícióját adta a jogrendnek. „Jogrend az, amikor mindenki csak a kötelességét