Budapesti Hírlap, 1921. november (41. évfolyam, 245–270. szám)

1921-11-26 / 267. szám

Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak 1 Egeri évre 660 K, félévre 340 K., negyedévre 170 K, egy hónapra 60 K., Egyes szám ára 3 korona, Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztés Csajthay Ferenc éra 3 korona. Budapest, 1921._________________XLI. évfolyam, 267. szám Szombat, november 26. Budapesti Hírlap Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. Elmélkedés a válságról. Budapest, nov. 25. A nemzetélet nagy válságában a kormány­­válság csak átmeneti jelenség. A gyógyulás fo­lyamatának megindulását azonban a kormány­­válság megoldásától kell várnunk és igy fel kell lélekzenünk, ha még annyira bizonytala­nok is Bethlen István gróf küldetésének kilá­tásai. Mondják, hogy még nagy nehézségekkel kell megküzdenie, annál nagyobbakkal, minél tartósabb helyzetet akar teremteni. Sürgetik a programjának nyilvánosságra hozatalát. De a­ki nem tud magának véleményt alkotni eddigi politikájából, annak a program sem gyújt vilá­got. Bethlen már többször adott programot. Markáns egyéniségét az a program világította meg legjobban, mellyel a Károlyi-korszak alatt bontott zászlót, hogy Tisza István szellemi és erkölcsi irányát a romokból kimentse. Az erő a fő és nem a program. A progra­mot az élet diktálja. Az erőt a nemzet bizalmá­ból és támogatásából kell­ meríteni. A magyar élet temérdek nagy bajjal van tele. Meggyógyí­­tásuk a program, más nem is lehet. Az lesz a helyzet ura, azé lesz a nemzet szíve, a­ki meg­nyitja az élet forrásait és a munka lehetőségét. Csak legyen egyszer már vége a politikai mes­terkedéseknek. A nemzetgyűlés háromhónapos vakációja alatt sem volt nyugtunk tőlük. Ezért részben a sajtót kell okolnunk, mely állandó rovatban szórakoztatja a publikumot a külön­féle válságokkal és politikai szenzációkká. A sajtó jelentősége és méltósága megy veszendőbe, ha kritika nélkül engedi át a nyilvánosságot olyanoknak, kiknek jelentéktelenségüknél és megbízhatatlanságul­­ál fogva örökké homály­ban kellene maradni. Csodáljuk a publikumot, hogy meg nem unja, vissza nem utasítja a semmitmondó és kölcsönkért vélemények tob­zódását. Mit akar a magyar? Élni, dolgozni és sza­badon lélekzeni. A nemzetgyűlés ezeket a lehe­tőségeket nem tudta vagy nem akarta megte­remteni. A lehetőségek megteremtése volt a leg­kisebb gondja. Folyton az irányokkal, a világ­nézetekkel bajlódott, az osztályérdekekért ve­rekedett és a hatalom után áhítozott. Nagyon kétséges, hogy ebből a betegségéből ki lehet-e gyógyítani és hogy egy beteg szervezettel meg lehet-e gyógyítani az országot A mostani vál­ságnak i® az a legkritikusabb momentuma, hogy a pártokat próbálják megmenteni és nem a nemzetet. Bethlen felismerte az alapbajt, de a nagy operációban vonakodva asszisztálnak neki a pártok és a vezérek. Pedig Bethlen megbízá­sából arra lehet következtetni, hogy a kor­mányzói kihallgatások alatt leadott vélemények nem voltak kedvezőtlenek egy egységes párt le­hetőségére nézve. A nehézség azonban legott ki­ütközik, a­mint a vélemények realizálására ke­rül a sor. A pillanatfelvétel most az, hogy nem a vezéreknek van bajuk a pártokkal, hanem a pártoknak a vezéreikkel. A vezérek baja nagy, mert elintézetlen dolgaik vannak. Részint a dutyiban ülnek, részint a kérdőrevonás kelle­metlenségei várnak rájuk. Ha az országot, az életet, az erkölcsöt, a törvényt néznék a pártok, akkor talán túltehetnék magukat a kínos töp­rengésen. Az ország komoran nézi ezt az önzést, ezt az alkudozást, ezt a konokságot. Két év óta miatta nin­cs boldogulás, nincs szabadulás, nincs felemelkedés. Két éven keresztül a kormányok kivételes hatalommal, a pártok kíméletlen ki­zárólagossággal intézték sorsunkat. Jóért, rosszért ők a felelősek. De az anyagi és erkölcsi­­ hanyatlás, az elégedetlenség, a kilátástalanság már akkora, hogy a felelősséget tovább nem vállalhatják. Új utakra kell térniök. Az eddigi metódusnak végképp búcsút kell monda­niuk, különben az ország búcsúzik el tőlük. Bethlen birkózását feszült figyelemmel kíséri az ország. Az a feladata, hogy az állam­gépezetből a két év alatt hasznavehetetlenné vált alkotórészeket eltávolítsa, sőt megsemmi­sítse. Hogy aztán a kormány igazán kormány legyen. Hogy ne legyen se mellékkormány, se kamarilla, se pártdiktatura. Hogy a vezér pa­rancsoljon és ne a vezérkar. Hogy legyen kit követni. Szinte halljuk Bethlen felsóhajtását: „Kizökkent az idő, j­ó kárhozat! hogy én szü­­lettem helyrehozni az­“ Rüssleh és kultúra. írta Richter Aladár egyetemi tanár. A Budapesti Hírlap­ban legutóbb megjelent néhány cikk, a­mely a magyar művelődés fejleszté­sével és a megszállott terüle­teken veszendőbe menő művészeti emlékeinkkel foglalkozott adn­a kezembe a tollai, hogy mint a felvidéki és különösen a po­zsonyi viszonyok alapos ismerője, rátereljem egy­némely dologra az illetékes körök fiigyelmét. Mária Terézia örökbecsű szobrának nyakába vetett és acéláréiból font drótkötél, mit a légioná­riusok általi eröke­t megszégyenítő izommunkával kézi csigagépek­kel rántottak meg, hogy rom­hal­­m­azzá legyen Fadrusz remeke. — a magyarnak szólt, — a diákos meggondolatlansággal végrehaj­tott második király-puccs pedig a Habsburgok címén csupán résen lesett ürügy volt. Petőfi pozsonyi szobrát, a­mely a magyar mű­vészi alkotások újabb sorozatában a lehető legsze­rencsétlenebbek egyike, Frigyes ausztriai királyi herceg (Grassalkovich) palotájának kápolnájába hordták el, abból a célból, hogy oltárt emeljenek belőle a csehek Alexander Petrovics­nak és vele hódoljanak a szerb nemzeti géniusznak! Újabb láncszem ez a csehektől tűzzel-vassal erőszakolt cseh-délszláv korridorhoz. Tartok tőle, hogy külügyiek tekintetében Bethlen újabb kabinetje is gyönge lesz Benes reál­politikai sikereinek ellensúlyozásához. Nálunk az elszunnyadt magyar kulturgyesületeket az eljogá­­szosodott kormányhatalom és országgyűlés a múlt­ban sem vette valami komolyan. Benes szokalisták­­kal és légionáriusokkal is dolgozik és én még min­dig idejekorán figyelmeztetem a magyar kir. kormányt arra, hogy van veszteni valónk, a kultúrában el­egen­­dőleg sok Pozsonyban és általában a felvidéken. A­ kulturbürokrácia félretételével tessék gyorsan cselekdni, különben nyomtalanul tűnnek el Rákóczi hamvai is a kassai dómból, mert a cseh vandalizmus előtt az egyetlen cseh szent, már már a nepomuki sem szent, szobrait sorozatosan dön­ötte ki a Légio­náriusok vak dühe- Én ezt, a kulturrombolások szi­­vet-le­ket borzongató listájával együtt, igy hallottam az eberhardi kis Apponyi-kápolna oltára felől. Felsőbbrendü kulurérdekből nem adok li­stát Donner, Hellebrandt, Messerschmidt, Tilgner, no meg — last, not least — Rigele Alajos, ennek az Is­tentől áldott faragó (tehát nem csak modelláló) szobrászművész pozsonyi műalkotásairól. Csupán annyit árulok el, hogy veszendőbe mehet Rigele szent­ Erzsébetje, mert magyar szent, — és elpusztul­hat a Fraknóitól kezdeményezett Pázmány-epitáfium ▲ Budapesti Hírlap mai száma 10 oldal. szobrászati remeke a koronázó dómban, a­hol már is nagyban folyik a cseh átalakító kulturmunka. És veszedelemben foroghat a Ferenc József király rendeletéből készült Erzsébet-emlék az elra­­bolt pozsonyi katolikus (Pázmány­) gimnázium templomában, mely — nem tudják ám Budapesten! — a legsikerültebb Erzsébet-emlék a föld hátán. Megvan rá a valószínűség; a gimnázium Lech­­ner magyar stílusában épült egész komplexuma Ap­­ponyi Albert gróf nevéhez fűződik és jegyezzük meg jól, hogy aktív cseh miniszter valamikor furkos bot­tal törte le Ferenc József alakját a koronázó dóm egyik különben szerencsétlen gondolatból keletkezett mellékoltárán . . . A trianoni határok prokrusztesi ágyából lépje­nek elő a cselekvő magyarok. Mai politikai életünk a népek-nemzeteknek eszkö­z­ökben éppenséggel nem válogatós küzdelmé­ben egymaga: a halál. Műemlékeink pusztulásával pusztul a magya­rok nemzete. Az erdélyi kérdés. Az erdélyi magyarság helyzetét Romániában a trianoni béke és a párisi egyezség határozza meg. Mindaddig, míg a Csonkaország külpolitikáját is ez determinálja, addig más politikára gondolni sem­ lehet. Tehát nem szabad itt — senkinek, nem­­hivatalos fórumoknak sem — az erdélyi magyarság­ban azt az illúziót kelteni, hogy a Cs­onkaországnak a kérdés megoldására vannak más eszközei is. Ez bűn a nemzet ellen és bűn Erdély ellen. A jelsza­vak helyett megfontol, komoly reá politikával kell a célt elérnünk. Nem szabad az erdélyi magyarsá­got ábrándoslásban ringatnunk. Azok a férfiak, a­kik nemesen és önzetlenül Erdélyben a magyar­ság élére állottak, hogy a Magyar Szövetségben a magyar erőket tömörítve, a magyarság eminens ér­dekeit az új államalakulásban megóvhassák, kese­rűen tapasztalják ez ábrándvilág következményeit. Borzasztó hibát követtünk el, midőn érzéktelenséget tanúsítottunk a külügyi kérdések iránt, de most égető kötelességünk, ho­gy világosan lássuk és ért­sük meg európai helyzetünket. Az erdélyi magyarság értékét eur­ópai reláció­ban önmagának kvalitatív és kvantitatív súlya hatá­rozza meg. Természetszerűen az értékhatározás szo­ros összefüggésben áll a magyar nemzet európai érté­kével is. Miként a természetben a vonzás az anyagnak, úgy a politikai életben a befolyás a hatalomnak ter­­mészetes tulajdonsága. Miként az égitestek, a nemzet­tek is saját súlyuk és távolságuk arányában vonzanak. Az erdélyi magyarság föladata — nemzeti sajátossá­gainak megőrzése mellett, mert ez elemi princípium — európai szempontokból nézve, csak konzervatív lehet. Egy erjedési korszakban élő államban, mely­ben az államhatalmat gyakorló faj nemzetiségből nemzetté való fejlődésének időszakát, éli, az állam benső erőténye­zőinek állandó és folytonos ingado­zása között, a magyarság a maga konzervatív erejé­vel egyensúlyozó tényező lehet, mely a maga termé­szetes vonzó erejével majd az erjedési folyamat be­fejezte után a széthúzó erőket maga körül leüle­pedni kényszeríti. A maga nagy nemzeti birtokállo­mányát is csak ily módon tudja megóvni. Efemer érdekek szólhatnak radikálisabb irányzat mellett, de a­ki­maradandó nemzeti szempontok szerint ítéli meg az erdélyi helyzetet, csakis e megoldás mellett f­oglalhat állást. A magyar nemzet életerejének egyik titka az, hogy fajunk érzelmeiben és ösztöneiben konzervatív. Konzervatív a szó jó értelmében és a nemzet törté­nete is azt mutatja, hogy emelkedésének időpontjai mindig azok voltai­, mikor konzervatív reálpolitikai irány a fokozatos fejlődés törvényéhez való alkalmaz­kodással irányította a nemzet életét. Az erdélyi magyarságnak nemcsak fa­ji tulaj­­donságainak megőrzése érdekében kell Erdélyben konzervatív politikát fertatnia, hanem azért is, hogy Európa előtt megmutassa, hogy mint kultúrfaj.

Next