Budapesti Hírlap, 1922. március (42. évfolyam, 49–74. szám)
1922-03-05 / 53. szám
1922 március 5. BuDAPESTI Hím*(53. sz.) báró, Zichy János gróf, Zsentery István, Nékám Lajos és Moldoványi gula. A közgyűlés után az új igazgatóság tartotta meg első ülését, — (Villásreggeli a kormányzónál.) A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy Horthy Miklós kormányzó és felesége március 4-én, szombaton délután fél két órakor virítsreggelit adtak, amelyen József kir. herceg, Auguszta kir. hercegasszony, József Ferenc kir. herceg, Zsófia kir. hercegnő, Wlatsles Gyula báró v. b. t. t. a közigazgatási bíróság elnöke és felesége, Széchenyi Bertalan gróf v. b. t. t. és felesége, Wenkheim Dénes gróf v. b. t. és felesége, Batthyány Vilmos gróf érsek, Zltibay Jenő, az Országos Zeneművészeti Főiskola igazgatója és felesége, valamint Magasházy László őrnagy szolgálattevő szárnysegéd vettek részt. (Házasság.) Grossl Aranka és Bangó Ferenc jegyesek. — (A babkávéban) levő coffeín tönkreteszi gyermeke idegzetét. Főzzön Szt. István-malátakávét. -ˇ*. (Izraelita istentisztelet.) A pesti ■ izr. hitközség templomaljban az istentiszteletet a következő időben tartják meg. Péntek esti istentisztelet minden templomban fél 6 órakor, szombat reggeli istentisztelet 7 órakor, szombat délelőtti a dohányutcai templomban fél 10, a fiuárvaházi templomban 10 és a többi helyen 9 órakor, szombat délutáni mindenütt 4 órakor. Szombat esti mindenütt 6 óra 5 perckor, hétköznapi reggeli istentisztelet 7, és hétköznapi esti istentisztelet mindenütt fél 6 órakor. — (Természetes), leggazdagabb tápláló anyagokat foglal magában az Ovomdűne. — (Egyházmegyei felügyelői beiktatás.) Csütörtökön délelőtt iktatta be hivatalába Nyíregyházán a tiszavidéki ágostai hitvallású evang. egyházmegye ’új felügyelője, Zelenka Lajos dr. kúriai bírót, kir. törvényszéki elnököt. A beiktató ünnepen a vármegye, a város, különböző hivatalok, a református, görög-katolikus és izraelita egyházak képviselői is megjelentek, — (Bölsche Wilhelm), a világhírű német író és természettudós március 18-án az állati és emberi létekről fölolvasást tart. A szenzációs est iránt óriási érdeklődés mutatkozik. (Harmónia.) — (Kezét megkérik), ha Hyvarion liliona fejszappant használ. Töröli József gyógytára, Királyutca 12. — (Gyászrovat.) özv. Batthyány Gézáné grófné, szül. Batthyány Emanuella grófnő e hónap 3-án életének nyolcvanhetedik évében Budapesten elhunyt. Holttestét hónap 6-én délután három órakor fogják a kerepesiuti temeti halottasházában beszentelni és Polgáréiban hónap 7-én délelőtt tizenegy órakor helyezik tölsik nyugalomra a családi sírboltban. Orosz Samu nyugdíjas posta- és távírófaellenőr február 28-ikán elhunyt. Temetése 5-ikén, vasárnap délelőtt tíz órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben. (Színész, bál.) A Budapesti Színészek Szövetsége március 11-én színészbált rendez a Gellértszállóban. A bál iránt nagy érdeklődés mutatkozik. Solti Hermin és Herczeg Jenő ízléses kartonlapokat árusítanak a bálon, amelyeket minden jelenlévő művésznő és művész köteles aláírni. A meghívottak jegyüket a Newyork-kávéházban lévő hídirodában vehetik át. — (%12—1-ig és 4—6-ig) kiváló szakorvos díjtalan orvosi vizsgálatot végez a „Refractio látszerészeti intézetben, Szervita-tér 6.“ — (Magyar Föld) címmel új hetilap indult meg Rupert Rezső szerkesztésében. Előfizetési ára egész évre 800 korona. Kiadóhivatala Budapesten VIII., Vas utca 15/b szám alatt van. (A temesi és torontáli jegyzőegyesület megalakulása.) A román uralom alá került elrzstkított magyar területeken egymásután alakítják flleg újból a községi jegyzők régi vármegyei egyesületüket. A temesiek és torontáliak tegnap üléseztek Temesvárott, a városháza közgyűlési termében. Nyolcvannál többen jelentek meg a két vármegyéből. Elnökké Grabler Árpádot választották, alelnökökké Oprean Aurél nagysztmiklósi és Boksa Mátyás lippai főjegyzőt, egyesületi főjegyzővé Kiniovich György zsebes jegyzőt, pénztárossá Papp János kisszentmiklósi jegyzőt. A gyűlés ezután a községi jegyzők javadalmazásával és egyéb anyagi kérdésekkel foglalkozott. Megkiatták az elnökséget, hogy a jegyzők anyagi helyzetének rendezésére illetékes helyre emlékiratot nyújtsanak be. — (Van-e még valaki, aki nem a terpentines Pyram cipőkrémet használja? — (Az Erzsébetvárosi Polgári Kör vacsorája.) Az Erzsébetvárosi Polgári Kör ma este vacsorát rendezett, amelyen felszólaltak a többi között Klassay Károly, Drózdy Győző, Sümegi Vilmos és Kreutzer Lipót. (Elesett hősök emlékezete.) A volt 85. gyalogezred tisztikara ma, a manilovai csata évfordulóján délelőtt 10 órakor a Ferencrendiek templomában az elesett hősök emlékezetére gyászistentiszteletet tartott. A kormányzó megbízásából megjelent vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornok, ott volt Gaudernak József báró tábornok, mint volt ezredtulajdonos, továbbá Gontovai Pfalz Rezső tábornok, Pávay Mátyás Sándor, Újtorday Kovács Béla, Szatmári József, Franzl Hugó, Jéger Henrik, Szandréz Samu ezredesek, Petényi Zsigmond báró volt miniszter. Jaczkovics Pál min. tanácsos és a polgármester képviseletében Sántha Dénes tanácsos. (A mérnökök és építészek nemzeti szövetségének közgyűlése.) A megyár mérnökök és építészek nemzeti szövetsége ma délután tartotta harmadik éri rendes közgyűlését a vármegyeház dísztermében Edvi-Illés Aladár elnöklésével. Az elnök megnyíló beszédében hangoztatta, hogy a szövetség kaminltáskérdés megoldását sürgősnek tartja. [Harmady Ödön főtitkár jelentése után Egász Károly ház, országos erdészeti egyesület elnöke előadásában Csonka-Magyarország folyámrendszerét ismertetik, Gálócsi Árpád, az drszágo® magyar bányászati és kohászati egyesület elnöke pedig a munáskérdésről beszélt, végül Sztrókay István a magyar mérnökök munkástovábbképző tevékenységéről számolt be. — (A Magyar Protestáns Nők Országos Szövetsége) e hónap 7-én, kedden délután 5 órakor a Deák-téri ev. iskola dísztermében (IV., Sütő utca 1. II.) kultur-délutánt tart, amelyre a tagokat és vendégeket szívesen látja a szövetség. — Aranyat, ezüstöt drágán veszünk feldolgozásra. Belvárosi beváltó. IV., Vármegye-utca hét. 41— Dr. Ringer Jenő elme- és kedélybetegek gyógyintézete, I., Lenke-u. Telefon: József 83—21. — Hajsz* lakat hölgyek arcáról, karjáról kiirtja felelősséggel Fóliák Sarolta, Andrássy-atíl?, 1. em. ,Miracle*hajeltávolítószer szétküldése utasítással. Arcápolás. Szemölcsirtás. (Prospectus) — Gyönyörű tánc-, dalestélyi és gyermekbáli meghívó Szödényinél, Veres Pálné utca 3. — Faszénből hús. A modern tudomány mindenképpen igyekszik megkönnyíteni a nyélhetést. Ennek egy jelentős lépése valósult meg a „rropatria" magyar találmányt és' 'magyar gyártmányú tojáskeltőgépben, mely faszén fölhasználásával varázsol, tojásból csibéket. Az idevonatkozó hirdetést, lapunk mai számában olvasóink figyelmébe ajánljuk. — Lukács és Pásztor-cég IV., Egyetem utca 11. harisnyáit, idén súgai megérkeztek és minden cipőszínban kapható. — Csak az áremelkedésben nem tart versenyt, a Magyar Divatcsarnok (VII., Rákóczi út 74.) ékes bizonyítékát adja ma ennek a fent említett cég mai hirdetése, melyben osztályonként fölsorolva a szenzációs árakat. — A férfidivatról. Várady Béla divatárus és férfiszabó (IV., Váci utca 15. és Türr István u. 9.) közli, hogy angol és francia divatáru- és öltönyszövet újdonságai megérkeztek. Legfinomabb minőségek. Jutányos árak. — Figyelmeztetés! Mindenki behozhatatlan kárt okoz magának, ha hangzatos hirdetéseknek engedve, brilliánst, aranyat, ezüstöt, platinát, gyöngyöt, ékszert elad és nem fordul Fisehsz Testvérek-céghez, Bpest, VIII., Baross-u. 75. , Frank Brostomágban. , A Magyar Távirati Iroda jeleníti: Az Olaszországba még visszatartott és kicserélés utján való hazaszállításukra váró magyar túszokról a külügyminisztériumhoz Jungith Mihály dr. osztálytanácsos útján az alább közölt névjegyzékek érkeztek be. A kik az alábbi névjegyzékek egyikében serm szerepelnek és a kiknek élelbenlétéről és túszként valóvisszatartásáról hozzátartozóiknak eléggé megbíza tható értesüléseik vannak, azokat sürgősen be kell jelenteni vagy ajánlott levélben Juhgerth Mihály dr. osztálytanácsosnál (Riga, Bastoi Rouleburd 6.), vagy Pozel Tibor konzulnál, a külügyminisztérium hadifogolyosztályának jelenlegi vezetőjénél (Budapest, 1. ker., Disz tér). A krasznojarszki túszok névjegyzéke, akik közül február 13-án 350-en már Moszkvában voltak, a következő : Albrecht Károly főhadnagy, Ambrovics Lajos zászlóé, AdorjánMihály hadnagy, Apáthy István zászlós, Andor Elek főhadnagy, Bornemissza Dénes Százados, Brolly István hadnagy, Bokor Béla hadapród, Buda József hadapródjelölt, Báró Lajos hadnagy, Bálla Tamás gyalogos, Barth Rudolf dr. hdgy, Boskovitz Ernő zászllós, Bellán Mátyás zászlós, Kakd Géza hadnagy, Bernyovszky András hadnagy, Bárdos Jenő hadnagy, Bálint Gábor hadapród, Bauer Leó zászlós, Benedek István hadapród, Bulicsek Ferenc zászlós, Balázsy Béla zászlós, Barnótzky Bertalan hadapródjelölt, Bencsik József hadapród, Busa Ignác hadnagy, Biró Mór főhadnagy, Becsey Károly százados, Barbíres Vilmos százados, Brandstütter Ferenc százados, Bogár Vilmos zászlós, Biró Sándor zászlós, Barna Dániel hadnagy, Bartos Pál hadnagy, Bossányi Béla főhadnagy, Bokor László hadnagy, Bornemissza József zászlós, Bihari József hadnagy, Bonda Béla hadnagy, Butykay Barna hadnagy, Berényi János hadnagy, Bóka János hadnagy, Czipinger József hadnagy, Czeglédy János zászlós, Czafkó József zászlós, Csánky Gyula főhadnagy, Csengery János zászlós, Csiszár Béla zászlós, Csausz Zoltán zászlós, Csepán Antal zászlós, Csesznek Sándor hadnagy, Cseszniák Sándor dr. zászlós, Csinády Gábor zászlós, Csizmazia Győző főhadnagy, Csernák Dezső zászlós, Dudáé Ödön hadapród, Isus Ferenc hadnagy, Debrezeny Ödön hadapródjelölt, Deák József zászlós, Demjéody Gusztáv hadapród, Domjáncsitó József hadnagy, Diószeghy Béla báró dr. zászlós, Dani János gyalogos, Drahes Gyula százados, Dehiszta János hadnagy, Engelmann Gyula százados, Ernásmér Vilmos hadapród, EngelbrechtKároly hadnagy, Erkulentz Ernő zászlós, Erdélyi Lajos hadnagy, Erkel Tibor hadapródjelölt, Fiscrt Vince zászlós, Emődy József hadnagy, Ebiért Márton hadnagy, Eördög András zászlós, Eveit Károly (?), Boy Gusztáv őrnagy, Fridik Mór hadapród, Fehér Vilmos hadifipród, Frisch József zászlós, Fodor Miklós dr., Fodor István dr., Franciad József hadnagyok, Ferenczy Gyula zászlós, Farkas István hadnagy, Frank Béla zászlós, Ferenczi Ede főhadnagy, Frey János hadapródjelölt, Fisch József hadapródjelölt, Faludi Ivor, Fröhlich Sándor dr., Felhő Gábor hadnagyok, Fülöp István hadapród, Foltschner János hadnagy, Förgter Viktor dr. főhadnagy, Finker Frigyes, Fütő Ferenc hadnagyok, Fehérváry Lajos főhadnagy, Feiszt Rudolf hadnagy, Ferenczi Antal dr. zászlós, Fehér Sándor dr. főhadnagy, Grób Imre, Golka Lajos századosok, Gergelyfy László zászlós, Gáspár Mihály főhadnagy, Göőz József hadnagy, Ortnfeld Béla zászlós, Gonda Béla hadapród, Gülyesi Kálmán főhadnagy, Gerber Izidor dr., Gebhardt Dezső, Goldstein Bernét hadnagyok, Gróf Endre, Gorsich Guidó századosok, Germetz Viktor főhadnagy, Gara Ármin dr. hdgy, Hrüske Ferenc százados, Hódosy Géza zászlós, Hercz Béla hadnagy, Hirschfeld Sándor, Hirschfeld Lajos zászlósok, Hajás Béla főhadnagy, Hutzig László, Homoki Sándor zászlósok, Hetényi Miklós hadapród, Hauri Albert, Hauser Eék, dr. főhadnagyok, Hotarik István, Hausleuer Walter hadnagyok, Herterendy Vince zászlós, Hrdina Gyula dr. hadnagy, Háry Dezső zászlós, Halmai Béla főhadnagy, Hagyi Sándor, Hajagos József zászlósok, Horvát Béla hadnagy, Hetey Miklós hadapród, Hódy Ignác százados, Hecser István hadnagy, Hugecz Gyula hadapród, Hajurka András, Hakli László zászlósok, Hole Alfréd dr. hadapród, Hübner Ernő főhadnagy, Herramhol Károly hadnagy, Horváth István hadapród, Hochstrasser Gusztáv hadapród, Hoffelder Kálmán zászlós, Szay Jenő zászlós, Ileki Gyula hadapród, Incze Gábor dr., Jákó Zoltán, Jankovich Tibor hadnagyok, Jánky Géza zászlós, Juhász József főhadnagy, Jakab Gyula hadapród, Jónás József hadapródjelölt, Jávos József hadapród, Janák Viktor dr. hadnagy, Koncz Ödön alezredes, Könczey Lajos, Kirsehlechner István, Kirsehlechner János, Klopasek Emil századosok, Kristinus Nándor főhadnagy, Kishonty István hadnagy, Klaus Ernő hadapród, Kovács József hadapród, Kiriák Lajos hadnagy, Karácsonyi János hadapród, Kardos József zászlós, Kass Tamás hadnagy, Kádár Márton hadapród, Knoblauch Gottfried főhadnagy, Kilbinger Zoltán hadapródjelölt, Kolibát József őrnagy, Konkoly-111 ege Kálmán, Kasza Dezső, Körmendy István, Kutassy Ignác századosok, Kupecek József főhadnagy, Boncsek Sándor hadapród, Kálmán Bence hadapród, Klein Endre hadapródjelölt, Kolin Jakab, Kálmán Géza hadnagyok, Klencz Alajos, Kovács Dezső hadapródok, König Ármin, Kapdebó Béla hadnagyok, Kovács Mihály hadapródjeliött, Kleininger Miklós főhadnagy, Kobulnitzky Edd hadapród, Kaluska Albin hadnagy, Koós Kálmán hadapród, Kovács Géza főhadnagy, Kemény Miklós dr. hadapród, Kollős Gyula dr. hadnagy, Konyovits Ede, Kalnocsay György, Kolweg Oszkár zászlósok, Kuztid László hadapród, Kőszeghy József zászlós, Kan Mátyás főhadnagy, Kiss-Pintér János hadapród, Kohn Lipót dr. hadnagy, Krampl Ferenc zászlós, Kiszely József dr. főhadnagy, Knöbl Béla hadapród, Karmer Miklós dr. hadnagy, Kersék János, Krizmanics János zászlósok, KiSS László főhadnagy, Kovács Pál hadnagy, Kosna Kálmán, Kiss Imre zászlósok, közülük Jenő hadőrragy, Kovács Dezső hadapród, Kereszthury Kálmán zászlós, Kosma János altiszt, Kovács Kázmér hadnagy, Kersik János hadapród, Kovács Bódog hadnagy, Lázár Imire hadapród, Lamos Zoltán főhadnagy, Lunacsek Ferenc zászlós, Lőrinczy Sándor hadapród, Likker Oszkár hadnagy, Lukács Géza hadapród, Lázár Dezső hadapród, Lászloczky Karna zászlóa, Ludecke Hugó százados, László Béla hadapród, Láng Árpád, Lőwinger Mihály, Ílászló József dr. hadnagyok, Market István zászlós, Meyer János főhadnagy, Mayer Sándor hadnagy, Maros György hadapród, Mihalik Jenő főhadnagy, Morzbach Róbert Melega József, Miklóssy Géza, Molnár Károly zászlósok, Martinides Rezső hadnagy, Matyanák Emil zászlós, Machold Gusztáv hadnagy, Mont Gyula, Matterny Gusztáv főhadnagyok, Molnár Lajos hadap- Nagy tétel eredeti angol gyapjú férfikelme melyet különösen előnyös áron bocsájtunk forgalomba. A kelméket tájékozódás céljából az érdeklődőknek készséggel bemutatjuk fÉrfiMime oiszálya, IV.,Corongherceg e utea 14*16.