Budapesti Hírlap, 1922. május (42. évfolyam, 100–123. szám)

1922-05-16 / 111. szám

­­tf * 1j-Ura 9 korona. Budapest, 1922. XLII. évfolyam, 111. szám Kedd, május 16. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árait: Egész évre 1100 K, félévre 560 K., negyedévre 380 K, egy hónapra 100 K. Egyes szám ára 6 korona. Ausztriában 50 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csa­jthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. A nagy kassái. Budapest, máj. 15. Az Akadémia nagyhetéről és vasárnapi nyilvános évi nagygyűléséről kellene ma itt írnunk, régi szokásunk szerint. De az Aka­­démia iránt való érdeklődés is és a szava is belefult a választási mozgalmak zajába. De e tájon is áttör egy nagy kasza élének siró hangja. A nagy kaszáé, a mellyel a nagy ka­szás szinte rendet vág sorainkban. "Nemrég Elölt ki sarlója alatt Beöthy Zsolt, a kit a nem­­zedék, mely tanításait hallgatta, méltónak ítélt arra, hogy a nemzet halottjának jelentsék ki azok, a kik ma a nemzet sorsát a kezükben tartják. Tegnap és ma a kaszás nagy munkát végzett. Nem égbenyuló szálfákat aratott le mindent letartó szerszámjával. De szép er­dőnkbe vágott bele s érdemes díszeit terítette le nemzeti erdőségünknek. Nem idézem rájok a költő szavait, a ki elhulló legjobbjait a magyarnak oly megindult hangon siratta el. De megdöbbentő dolog, mi­kor egy napon három-négy halottról kell je­lentést tennünk, a­ki mind egy és más néző­pontból érdemes munkása volt a nemzetnek, vagy kedves alakja a nemzeti társadalomnak. Adjuk meg a tisztességet, mely szívünk­ből feléjük sóhajt, elsősorban annak a nemes­­lelkű asszonynak, a­kit a Nyugat fejedelmi vi­lágából plántált át magyar éghajlat alá Fes­tetics Tasziló herceg. Negyvenkét évet élt mint is magyar főúr hitvese. Való, hogy a keszthelyi gyönyörű kastélyban, a­hol mindenfajta mű­vészet csodás, harmonikus pompában össze­fogott, hogy a főúri ház ízlés, fény, drága ér­ték és előkelőség dolgában a fejedelmi nevet megérdemelje; de a hitvesi hűség és szeretet, a lelki műveltség amaz ereje nélkül, mely e hölgy tulajdonsága volt, Hamilton hercegnő nehezen felejthette volna el a kört, melyben született, melyben növekedett, melyről a férjé­ért lemondott. A­kik a tavaly nyári Helikon­ünnepen az ő vendégei voltak, nem felejthetik el az egyszerű, nyájas, természetes szeretetre­­méltóságot, mellyel — noha már akkor gyen­gélkedett — jött, ment, beszélt és kedvessé tette mindenkinek a tartózkodást a fejedelmi palotában és a hercegi család társaságában. Egy munkában és érdemben megőszült barátunk a kaszás második áldozata. Erdély Sándor, a­ki a bírói pályáról lépett a politika terére és Magyarország igazságügyminisztere vilt, meghalt nyolcvankét éves korában. A nemrég lezárt régi időnek tipikus alakja volt Kedves magyar, kitűnő jogász, alkotó elme, szerény és nyájas, a­kinek munkássága nyo­mot hagy a magyar kodifikáció történetében, alakja elevened és azok emlékében, a kik is­merték, háza felejthetetlen, mint nyitott, ven­dégszerető hajlék ismerősei körének, ember­szerető gondolkozása és érzékeny szive mindeneknek, a­kikkel valaha dolga volt. Az irodalmat sem kímélte a halál. Meg­halt tegnap Kazár Emil, a hatvanas évektől­­ kezdve kedvelt elbeszélője az irodalmunknak. Egy különös, ritka alak ezekben a berkekben. Hiúság, szertelenség, követelőzés nélkül való poéta-ember. Egy zárkózott, magányt kedvelő, szinte emberkerülő író. Nem barátkozott se írókkal, se kritikusokkal, se lapokkal, mikor egy irodalmi társaság tagjai sorába fölvette, ezt a díszt is elhárította magától, így nem na­gyon csengett és pengett a neve a világ előtt, de mind e tulajdonságai szerénységből, igény­telenségből eredtek és abból a csodálatos lelki büszkeségből, mellyel írói hivatását nézte. Mintha az lett volna a jelszava: vagy író va­gyok, vagy nem. Ha az vagyok, élek műveim­ben, ha nem vagyok az, akkor minden hiába­való, a­mivel cím, rang, összeköttetés, pajtás­ság és pártfogás híremet gyarapítaná. És élt magányosan, boldog családi életet. És meghalt kórházban, a­hova betegsége kergette. Egy negyedik halottunk, nem közéleti férfiú a szó közönséges értelmében. Rákosi Keszthelyi Ernő, fiatalságát az újságírásban töltötte. Sok éven át volt az Otthon­írók és Hírlapírók Körének egyik éltető lelke. E kör jubiláris alkalmából kapta érdemei elismeré­séül Ferenc József királytól a magyar nemes­séget. A közgazdaság terén kiváló képesség és tekintély volt, s barátai körében a lekötelező szivesség maga, a társadalomnak hasznos, munkás és áldozatkész tagja. íme, egy napon milyen aratása a nagy kaszásnak. De ez az aratás nem olyan, a­mely a gazda csűrét tölti meg élettel s áldással. Ez az aratás elviszi az élet drága terméseit, deré­kon tör termő kalászokat és gyászt és szomo­rúságot terjeszt el messze nagy körökben. Itt emlékezünk meg róla, hogy elmondhassuk: szálljunk magunkba, az elköltözöttekért ne­künk kell, ittmaradottaknak helytállanunk, hogy e boldogtalan ország dolga lelkes, becsü­letes, önfeláldozó munkások nélkül ne ma­radjon. A választási harc: Budapest, máj. 15. Úgy látszik­, az elmúlt vasárnapon érte el tetőpontját a választási küzdelem. Olvastuk ugyan, hogy sok vidéki kerületben eltiltották a politikai gyűléseket, de ha ez igaz is volna, ezzel aligha veszített a vasárnapi mérkőzés je­lentősége, fontossága, eszmebősége, sőt tegyük hozzá, zavartalan szépsége. Mert tegnap az összes pártoknak csaknem valamennyi vezére és főembere szóhoz jutott. A miniszterelnök és vezérkara a Dunántúl ütötte fel főhadiszállását, a keresztény ellenzék fővezérei, Apponyi, Andrássy, Hali és­ a Tisza vidékén táboroztak, a nemzeti polgári párt főemberei, Lukács László és Vadász Lipót itt Budapesten adtak kifejezést a nemzeti közvélemény egy nagy súlyú és tekin­télyű részének, a magyar polgárságnak. A sok vidéki zászlóbontáson és hadakozáson kívül itt magában Budapesten tartottak Százharminc gyűlést a legnagyobb rendben, a­mit igaz öröm­mel jegyzünk fel, mert talán feljogosít arra a következtetésre, hogy még nem veszett bele min­den józanságunk a politika örvénylésébe. A Nemzeti Polgári Párt gyűléséről külön is meg kell emlékeznünk. Lukács László mel­lett Vadász Lipót és Dési Géza voltak a gyűlés szónokai. Mintha az ember e gyűlésen egy szebb, egy nemesebb világba tévedett volna. Államférfias emelkedettség, előkelő kritikai szellem, nemes, parlamenti hang, szóval egy szimfónia valami szebb világból. Mind a há­rom szónoknak rendkívüli hatása volt a hall­gatóságra. A vasárnapi kortézia jellegére és eredmé­nyére kitűnően ráillik Lukács Lászlónak a nem­zeti polgári pártban mondott kritikája. Nem hiába Lukács László az ország egyik legoko­sabb és legbiztosabb ítéletű politikusa, de fején, találta a szöget, mikor azt mondotta, hogy azért van annyi párt — körülbelül húsz! — holott programjuk, néhány szélsőséges pártot nem te­kintve, nagyjában ugyanaz, mert a pártok nem elvi, hanem szubjektív alapon jönnek létre. A­ vasárnapi küzdelemnek is ez a körülmény adta meg a személyes, a szubjektív jelleget. A poli­tikai pártprogramokat az ország helyzete szabta­­meg, a programokon, akár a kormányét néz­zük, akár az ellenzékét, alig van kifogásolni való, nem is a programok harca a választási kampány, hanem a zászlótartók, a vezérek sze­mélyes küzdelme. Ebben a fölöttébb izgató küzdelemben Bethlen István személye a legexponáltabb. Kö­rülötte tombol a legádázabb harc, a legkemé­nyebb vitézek rá rohannak, a legélesebb kardok feléje suhintanak. Talán a programja miatt?, Lukács László Szerint ehez a programhoz sem­miféle kritika nem fér. A­mi pedig Bethlen po­litikai egyéniségét, küldetését és hivatottságát illeti, mostani legkérlelhetetlenebb politikai el­lenfelei igen hosszú utat tettek meg vele együtt, sőt éppen Andrássy volt az, a­ki a kormány­elnökség elvállalására kérlelte és biztatta. Mi okozta a fordulatot, milyen talajból nőttek ki a személyes ellentétek, ezekre a kér­désekre megint csak Lukács László pártatlan és objektív politikai rajza adja meg a választ. Az ország időközönként olyan kényszerhelyzetekbe sodortatott, melyek a nemzeti akarat érvénye­sülését lehetetlenné tették. Ezekből a kényszer­­helyzetekből olyan kormányzati tények állottak elő, melyeket igen súlyosan lehet megítélni, de a­melyek miatt nem szabad Bethlen Istvánt az országra nézve káros irányzatokba szorítani. Nem ok nélkül idézzük ismételten Lukács, Lászlót. A mai nagy politikai zűrzavarban, a tárgyi és személyi kérdések végzetes kavarodá­sában, az­ első és egyetlen föltétlenül objektív, hang, mely alkalmasint döntő hatással lesz a politikai közvélemény további kialakulására és a legmegbízhatóbb mértéket adja politikai ham­jaink helyes megítélésére. A­míg Lukács László itt Budapesten igaz­­ságot tett politikai vezéreink és pártjaink közt, addig a vidéken Bethlen és Andrássy közt döntő párosviaskodás folyt le. A királykérdés körül veszedelmes bozót harapódzott el, mely­nek sűrűjében már csak kevesen tudtak eliga­zodni. A magyar politika minden tüskéje, kígyós fészke, farkasvenne ebben a bozótban rejtezke­­dett el. A felekezeti viszály, az osztályharc kí­­sértetei az elfogultság éjjeleiben ebből a bozót­ból emelkedtek ki fehér lepedőkben. Minden gyanúsítás, támadás, kalandos vállalkozás innét indult ki. A keresztény és keresztyén egység nagyobb dicsőségére már kikelt a méregpalánta, hogy Bethlenék protestáns királyt akarnak és hogy protestáns uralmat akarnak létesíteni az országban. Még azt is számba vették, hogy hány keresztény és keresztyén miniszter ül a kor­mányban. Nehogy ezek a kárhozatos gyanúsítá­sok és tendenciák halálra sebezzék az amúgy is veszedelmesen meglazult nemzeti összetartást, Bethlen István Szombathelyen fejszét ragadott, hogy gyökerestül kiirtsa a rejtelmes bozótot. Viszont Andrássy Gyula Debrecenben döngette ugyanazt a kaput. Sajátságos, a mellett vesze­­delmes dolognak is kell tartanunk, hogy a „ki­kapcsolt" királykérdés, a­mely voltaképpen nem programkérdés a választáson, mert hiszen mindenfajta párton vannak vegyesen legitimis­ták és szabadválasztók, így mellégzöngéjévé lett a kortesbeszédeknek, a­mi se erre, se más kér­désre, se semmire nem mondható hasznosnak, és csak súlyosan komplikálja a politikai helyzetet. Talán legjobban jellemzi ezt a választást. A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal

Next