Budapesti Hírlap, 1923. január (43. évfolyam, 1–24. szám)

1923-01-14 / 10. szám

1923 január 14.Budapesti Hírlap(10.­ sz.) fa 17—18.000, Szalámi 5400—525, Tröszt 25-500, Gummi 18.800, Pamut 29.500, Égisz 2950—3000, Georgia 88—91.000, Láng 32— 34.000, Juta 13-500, Karton 19.000—500, Ma­gyar Cukor 400—410.000, Stummer 130.000, Ofa 32—33.000, Ganz villamossági 235—245.000 Lámpa 31—32.000, Motor 7400, Magyar Hitel 12.000, Báni 16.000, Viktória fa 1700—1850, Danica 19.500 korona. A délutáni forgalomban az irányzat kezdetben szilárd volt, később há­borús hírekre ellanyhult. Előfordultak: Salgó 54­ 500—51.600, Rima 13.850—13.725, Általá­nos Kőszén 132.000—129.000, Izzó 64—62.000, Georgia 90.000—89.000, Államvasut 32.500, Hazai Fa 17.200, Lámpa 35.000, láng 32— 61.000, Pamut 30—29.000. Valutapiac. A Budapesti Devizaközéppont mai árai: Napoleon (pénz) 9900, Angol font és London 112.250—1,2­550. Leva és Szófia 16.25—17.25. Dollár és Newyork 2625—2700. Francia frank és Páris 183­ 50—193.50. Márka és Berlin 26 —34. Lira és Olaszország 129—139. Osztrák korona és Bécs 370—390. Leu és Bukarest 13.50—14.50. Szokol és Prága 75—79. Svájci frank és Zü­rik 495—515. Korona- és frankdi­nár és Belgrád 26.75—28.75 Lengyel márka és Varsó 12.50—13.50. Hollandi forint és Amszterdam 1040—1075. Brüsszel és belga frank 167.50—175-50. Kopenhága és dán ko­rona 527—552. Krisztánia és norvég korona 487—512. Stolkholm és svéd korona 705—735. Zilonik. Zárlat. A budapesti kifizetés, ma tegnapi kifizetésével szemben %-ponttal drá­gább 0.20% volt. Berlin 0.OeVs (0.051­,), New­york 528% (528%), London 24.73 (24-74), Paris 37.10 (36.80), Milánó 26.35 (26-27%), Prága 15.20 (15.15), Belgrád 5.32 (5.40), Varsó 0.02%­ (0.02%), Bécs 0.0075 (0.0075), osztrák bélyegzett 0.0076 (0.0076). Berlin. Zárlat (középérték) : Budapest 1107, Amszterdam 4080, Brüsszel 660, Milánó 510, London 48000, Newyork 10350, Páris 730, Zü­­rich 1980, Bécs 15, Prága 301, Szója 70. Esti forgalom: Newyork 10.550, London 49.125. Irányzat szilárd. A paritás. A magyar korona külföldi jegy­zéseinek paritásai svájci frankokra átszámítva: Berlin 20.56. ,, Jescu és Budapest. Gabonapiac. A terménytőzsdén szilárd irányzat és kis forgalom mellett az árak nem változtak. Hivatalos árak: búza: 70 kgros ti­­szavidéki 12700—800, pestvidéki és dunántúli 12600—700, 78 köros tiszavidéki 12800—13000, pestvidéki és dunántúli 12700—900, rozs: 8200—300, takarmányárpa: 7600—300, sör­árpa: 7800—8000, köles: 8500—9000, zab: 7800—900, tengeri: 7700—900, korpa: 5200— 5250 korona. Bejelentések a készáruforgalomban: Búza: 76 kgros 1 vagon Fejér megyében 12800, 2 va­gon pesti paritásban 13100, 77 kgros Tor­­bágy-Herceghalmon 12950, 78 kgros 150 a Bicska 12900, 100 g Sák­ságon 13000, 1 vagon Martonvásáron 13000, 2 vagon Majorban 13000, 150 g Ráckevén 13000, 5 vagon Szegeden 13000, 1 vagon Jászárokszálláson 13000, 5 vagon Újszászon 13000 korona. Tengeri: 1 vagon Kiskőrösön mire. 31-ig 10400, 1 vagon Felsőnyéken 7600, 1 vago­ Nagykállón 7200, 1 vagon Lepsényben 8, 8 vagon Békésben 7850 korona. Bab: 1 vagon fehér Dombóváron 9000, 1 vagon Szigetvárott 9200 korona. Lucerna: 15 g állomáson 570 korona. Cirokrhag: Budapest 5100 korona. Bükköny: 2 vagon 3 százalékos forgalmi­­adó beszámításával. Budapesten 17400 korona­ Korpa: 2 vagon Budapesten, február végére 6000 korona. Ir tudós arheológus. Irta Gróh István.­­ A szombat nehéz napom volt. Esővel kezdődött, aztán forró déli szél boglyozta az akácokat és fogta le a lélekzetet. Hiába minden megnyugtatás, bántott a Marcell dolga és sűrűn elmondtam magamban, bár válnék semmivé az ifjak terve. Fájdalom, nem úgy volt. Este féltízk­or láttam megállni a sétatér végén Marcell autóját — a fiú messziről intett és szájára nyomta tenyerét, hogy ha­lgassak — én el­fordultam, nem akartam látni se a latrot. De látták mások, a méneskari főhadnagy, meg a rendőrtanlátesos és még azon este a Sasban a tiszti asztalnál trágár krónikák teremtődtek az esetről Menekültem előlük, s szinte lehánytam magamról a ruhát, hogy fejemre húzva a takarót, elbújjak ettől a világtól. Az ilyen ébrenlétnél százszor jobb az álom . . . de az csak nem akart megjönni. Éjfél előtt kevéssé­ gyufát, gyújtottam és sar­kanál szódabikarbónát vettem be. Hiába nem bírja a gyomrom sokáig a végegyházi táp­lálkozást . . . böjt kellene immáron és szi­gorú életmód, de ezek közt itt lehetet­en. Csodálatos, de úgy van, hogy most, közel ahhoz az órához, a­og­y hatalomot juttat, va ami borzongás fogott el, titkos félelem. Szerettem volna menekülni más emberek közé. Csendes kartauzi kolostorra gondol­tam, magános cellára, a hő­ nem 2. varra díszült a tudomány s ez a gondolat átveze­tett az óhajtott -'lomb'.. N-eli-*- i­s­z-.marad­tam el, de remekel az éjjel feh,s jobban nem aludtam. És gyönyörű napra is virradtam, igaz, jó későn, mert nyolc óra múlt, mire az utcára kerültem. Körüljárom árteret, üde meg­mosdatott fa-fa és az én zászlóim lobog­nak­ a szellőben, alattuk a tanyai gazdák kocsijai iramodnak a nagytemplom felé. A kaszinósarkon nagy meglepetésemre autót látok, mellette Kovács, a Fischer sof­őrje, kezében papiros csomaggal, s té­továzva néz körül. Megszólítom: — Valami Salzer nevű ezermester zsi­dót keresek, — válaszolja — hogy ezeket összeragassza. — Kibontom­ a selyem­papirost, hát a tritonos holtest asztaldísz darabjai vannak benne. — Odabenn van a hattyú is darabok­ban, — folytatja Kovács s az autóba mu­tat — furcsa egy vacsora volt az ... a rokokó óra is összetört... pedig egy kicsi óráig tartott az egész... csak Salzert ta­lálnám meg. — Hát a Márta kisasszony, — kérdez­tem tovább­­— hisz maga vitte. — Én vittem innen, meg én vittem to­vább az éjjel a kiskupcsányi állomásra ... Elszánt teremtés az. Éjfélkor leült az ál­lomás egy padkájára, engem meg szinte kergetett vissza... Azóta már utazik Pest felé a reggeli vonattal. No, úgy látszik, a pásztoróra nem egész olyan volt, mint Marcell barátom gondolta. A soffőr elköszönt. — Megyek még a patikába angol flas­­tromért, össze van hasogatva a Marcell úr képe... Rikoltani szerettem volna örömömben és áldottam a gondviselést, hogy semmivé tette a parázna szándékot. Fiatalos lendü­lettel lépkedtem az aszfalton, de Fábiánék­­hoz, hogy megbeszéljük az utolsó nap tennivalóit, nyugodtan, mintha csak­­vi­rágünnepélyre készülnénk. Éhes és méltó­­ságos­ lesz minden. Este a polgári körben műkedvelők játsszák a „Csizmadia mint kísértet“ című kedves, régi népszínművet, ezt megelőző­én egy magyarruhás leányka, a kis Tohonya-leány (a fiú nővére) ódát szaval a színpadról nekem fordulva, a­mit Fehér Jenő írt. Nagyon kedvesek voltak mind s már most alig győztem fogadni a gratulációkat. Fábiánoktól a Stark fogadójába mentünk sörözni, mert vasárnaponként odagyűlik össze egész Végegyháza. Külön áll ot­t az intell­igenc a hosszú asztala, odább az ipa­rosoké, össze nem keverednének még vá­lasztáskor se, de olykor átkiabálnák egy­másnak. * A második pohárnál lehettünk, a­mikor beront Ilente, a pedellus, egészen elful­ladva és Fábián elé áll. — Csakhogy megtaláljam a tanár urat... Baj van ... Szakonyi Nagy Pál igazgató úr ma hajnalban féjje lőtte magát... a karos­­székben ülve leltük, a felesége meg a leá­nya képei között. Azonnal meghalt. Első harangozáskor mentem Dékán úr paran­csára a kékkúti majorba, de nem találtam ott a leányát. Rettenetes izgalom járta át az ottvalókat és szorosan körülállva vallatták Hentőt. Homályosan éreztem, hogy ebből bajom lesz, de nem keltett soká vámom, Fehér Jenő iramodott be valami apró cédulát szorongatva a markában. — Ehol van, ezt osztják a református templomban... a sokadalomnak már szó­nokol Dékán, de nem tudom mit, nem fér­hettem oda ... Majd felolvasom a repülő cédulát. Nógatták buszán, s ő olvasni kezdte. „Kik ölték meg Szakonyi Nagy Pált .. (ez a nagybetűs cím). Végegyháza polgárai, kik ölték meg Szakonyi Nagy Pált... azok, a kik a kormány Zsoltijával idejőve, befurakodtak a ti bizalmatokba, be Sza­konyi családjába és meggyalázták őt, csak hogy, hatalomhoz jussanak. De itt van a programja, olvassátok, az elveinek örököse Dékáp, hallgassátok. A gyilkosokat pedig űzzétek el, mert vérrel fertőzték be Vég­egyházát ..­­ .. — Hazudik, — harsogtam fölugorva, —* hazudik, — ordítottam és két öklömmel vertem az asztalt. •— De ki az a­ gyaláza­tos, a ki rám keni mindezt, a ki frissiben tőkét csinál Szakonyi halálából . . . Ha­zudik, megmondom, a népnek a piacon... eresszetek . . . nem félek . . . Hol a Czikó, hívja össze a gyűlést é­s a torko­mon zokogás tört föl, vegyest a szavakkal. A rágalom okozta fájdalom rikatott meg. Előbb csitították, aztán a­ki megmaradt, az is utána ment a többinek. Szinte egyedül maradtam. Rázott a harag, a­mikor meg­indultam, de a folyosón Stark, a vendég­lős karom­fog és betuszkol egy kicsiny szo­bába. . . — Maradjon itt, nagyságos uram . . . odakünn nagyon izgatottak, kivált a kis­iparosok, meg a tanyaiak, bántódása lenne . . . Majd másfél óra múlva, h­a ebé­delni mosnék, beszólok . . . addig várjon. Egy piszkos diványra rogytam s csurog­tak a könnyeim. Késő délután Fehér Jenő jött a szállá­somra és elmondta, hogy Fábián a tanári kart magához kérette megbeszélésre ezelőtt egy órával, Szakonyi végtisztessége dolgá­ban s azt javasolta, kérjék meg Dékánt, Végegyháza polgársága bizalmának egyet­len letéteményesét, a megboldogult pro­ IRODALOM ÉS MilVtOSZGT. Hupla vag­y semmi. (Vígjáték 3 felvonásban. Irta Alfred Savóit. Fordította Heltai Jenő. Első előadása a Renaissance Színházban 1923 január 13-án.) Savoit, a­kinek egy vígjátéka már nagy diadalt aratott a Belvárosi Színházban, most a Renaissance­ Színházban jelent meg új darabjával. A darab a régi francia recipe szerint készült. Elméssége, ötletei, sőt tagadhatatlan gráciája is inkább faji erény, mint egyéni tulajdonság. Témájá­val, szituációjával már annyiszor találkoz­tunk igaz, hogy minden találkozásnál jól mulattunk. A ki nevetett, az utólag ne nagyképű­sködjék. Hagyjuk hát a komoly kritikát és ne beszéljünk a kártyás gróf­ról,­­a ki elveszti vagyonát, társadalmi jó hírét, hitvesét a kártyán, hogy aztán egyszerre visszanyerjen mindent, é­s fő­ként a szép, szerelmes asszonyt — a fele­ségét. Egészen bizonyos, hogy a közönség ízlése, talán az életünk lecsigázottsága és keserves volta miatt a lehető legkönnyebb műfajok felé fordult. Néha az olyan köny­­nyvekhez, melyek már nem is műfajok. A közönséggel nem lehet vitatkozni, legfel­jebb elgondolkozhatunk azon, mit is te­gyen az író? Legyen pincér, a­ki kiszol­gálja a közönséget, úgy, a­hogy az kívánja, vagy dolgozzék az íróasztalának és hagyja át a teret azoknak, a­kiknél az ügyesség és elmésség pótolja a talentumot. Nehéz dilemma. Minden iró előtt ott áll s min­­denik végezze el saját lelkiismeretével. Én csak arra gondolok, hogy mi lesz, ha a komolyan és becsületesen szomjazó tanít­vány kopogtat az ajtón és Fauszt helyett mindig csak Mefisztofelészt találja s annak magyarázataiból tanul, miután a mester a rideg közömbösség miatt előkelően vissza­vonul. Egyebekben konstatáljuk, hogy Savolt mulatságos darabját igen kedvesen játszották s úgy Csortos, mint a kiválóan talentumon szép Simonyi Mária tehetsé­gük legjavát adták. A mi e két kiváló szí­nésznél felette sokat jelent. Bérczy Ernő, Virányi Sándor szintén jók voltak. A ren­dezés munkájáért Bárdos Artúrt illeti meg az elismerés. D. L. L. * (Nemzeti Színház.) Ma este volt Voino­­vich Géza s­ákóczi­jának második előadása. A közönség ma is azzal a témát és írót egyaránt megillető érdeklődéssel és lelke­sedésel hallgatta az előadást, mint az első estén. Minden felvonás végén többször a lámpák elé hívta a szerzőt. Nyik­szini taps, sőt úgynevezett vastaps is volt bőven. Min­den jel arra mutat, hogy Voinovieh drá­mája meglelte a maga útját a közönség szi­véhez. (^••Thar­gversenyek.) Gyméni Rezső pro­fesszor, a jeles hegedűművész, a magyar zenepedagógia egyik legérdemesebb mun­kása, az idén érte meg értékes működésé­nek huszonötödik évfordulóját. Az elmúlt negyedszázadban a jubiláló mester keze alól számtalan talentum került ki. Az ő tanítványa volt a tragikus végű szegény Nagy Jancsi is. Tisztelőinek és volt, úgy­szintén jelenlegi növendékeinek nagy­számú serege a kivételes évforduló alkal­mából szép ünnepséget rendezett. Először Költi egyik versenyművét adta elő Roz­­gonyi Ágnes, kinek játéka magában egye­síti a Kemény-iskola összes jeles tulajdon­os­­ságait. Azután Kemény Rezső játszotta el Brahms versenyét mesterének, Hubay Je­nőnek vezetésével. Tónusának zengése, technikájának biztossága szinte meghazud­tolta a jubileumot. Végül mint dirigens mutatkozott be a Jupiter-szimfónia stílu­sos vezénylésével. Az orkeszterben csupa növendék ült, a­kik nagy kedvvel és sze­retettel játszottak. Az est folyamán mele­gen ünnepelték a népszerű művészt, a­ki előadónak és oktatónak egyaránt kiváló. — Ticharich Zdenka zongorázása mindig érdekelt’ tehetségének erejével és belső igazságával. De kiforratlansága sokszor­­nem engedi érvényesülni jelességeit. — Ferenczy György talentuma figyelemre­méltó, de a nyilvános szerepléssel még várnia kell. * (Hubay Jenő Petőfi-szimfóniájának bemutatása.) Február 26-án tartják meg a Városi Színházban a nagyszabású zene­­ünnepet, amely Petőfi emlékezetének a zenével méltóan fog hódolni. Tudvalévően Hubay Jenőt a Petőfi­ Társaság fölszólí­totta egy Petőfi-szimfónia megírására. A mester nagy művével már teljesen elké­szült és most folynak az előkészületek a nagyszabású mű­ előadására. A Petőfi­­szimfónia négy részből áll. Az első tétel alcíme: Születés. A nemzet öröme. Honsze­relem. A második tétel, a­melynek Szülő­föld az alcíme, a poétikus epizódok egész sorozatával ecseteli az alföldi rónaság vál­tozó hangulatképeit kora reggeltől nap­nyugtáig.­ A harmadik rész Petőfi egy sze­relmét magasztalja, a­melyet Julia iránt érzett. A negyedik rész magában foglalja a szabadságharcot, Petőfi búcsúját Juliá­­t, halálát és megdicsőülését. A mű elő­adásában, mint magánénekesek résztvesz­­nek: Székelyhídi­ Ferenc dr., Medek Anna, Tihanyi Vilma és Venceli Béla, továbbá a m. kir. Operaház teljes filharmóniai zene­kara, ének- és gyermekkara, a Palesztrina­­kórus, a budai dalárda és körülbelül 100 tagú gyermekkar. A zenei ünnep fővédő­­ségét a kormányzó és József királyi herceg vállalta. Az ünnep díszelnökei: a közokta­tásügyi miniszter, a polgármester és a Petőfi­ Társaság elnöke. * (Hangverseny az Otthon-körben.) El­sőrangú zenei élvezetben részesítette szom­baton este tagjait az Otthon írók és hírlap­írók köre,, a­mely ebben az évadban most rendezte harmadik hangversenyét. A hang­verseny két részből állott, még­pedig a Z­ehner-Smilovits-Roth-Hartmann vonós­négyes társaság előadásából és Kazacsay Tibor szerzeményeinek bemutatásából. Rendkívüli sikere volt a Le­mer-vonósné­gyes-társaságnak, a­mely csillogó művé­szettel játszotta Borodin D.-dur 2. számú vonósnégyesét és Mozart D.-dur vonósné­gyesét. A hallgatóság hálás tapsokkal adó­zott elismerést a gyönyörű előadásért a ki­váló művésztársaságnak. A hangverseny másik eseménye volt Kazacsay Tibor szer­zeményeinek bemutatása. A kitűnő magyar zeneszerző műveit O. Bucár Béla zongora-­­ művésznő játszotta nagyszerű tekhnikával és elmélyedő előadással, Halász Gitta, az Operaház tagja pedig Karacsay néhány da­­lát énekelte a szerző zongorakísérete mel­­­lett. Úgy Bucár Béla finom, művészi zon­gorajátéka, mint Halász Gitta gyönyörű­ énekelőadása óriás tetszést arattak a hall­gatóság körében, a­mely sokáig ünnepelte a művésznőket és Kazacsay Tibor zeneszer­zőt. A közönség soraiban sok vendég volt, köztük Schwöder Ervin kultuszminiszteri államtitkár és neje, Kertész K. Róbert mi­niszteri tanácsos, a kultuszminisztérium művészeti osztályának vezetője s az író- és művészvilág sok kiválósága. A hang­verseny után tánc volt. * (Két kiállítás.) A Helikon kiállításai­nak során ma Glatz Oszkár gyűjteményes munkáit mutatta be. Götz a legszimpatiku­sabb magyar művészek közül való, akinek tehetségét a legprecízebb tudás, forma és szí­nérzék alapozza meg. A katalógus elő­szava néhány találó szóval jellemzi egész munkásságát és csak a magunk véleményét fejezzük ki, a­mikor e bevezetéstől idézzük a következő sorokat: „Glatz Oszkár a nyá­jas halmok, barátságos lankások, bodor hegyoldalak, bárányfelhők ég. idillikus pásztorélet és­­a magyar nép szelíd ottho­nának tolmácsa. Ez egészen megfelel opti­mista, mindig derűs lelkü­letének, a melybe semmi formában sem tudta magát befész­keli a zord hang, tragikus pátosz s a mely távol tartotta őt mindentől, a mi elvont­­nak, a mi teoretikusnak minősíthető a mű­vészetben. Évek óta úgy ismerjük őt, mint a magyar parasztélet festőjét. A nógrád­­megyei Buják apró magyarjai, telivér me­nyecskéi, ködmönös gazdái már egész ga­lériára való modellt szolgáltattak neki s ő megfestette őket szépítés, átírás nélkül, közvetlen realitásukb­an, azzal az élénkség­gel és kedvvel, a mely temperamentumá­nak alapvonása s azzal a nagy készséggel a melyet szakadatlan természettanulmányá­­nak köszön. Az emberi vonás pedig, a mely egész oeuvrajét átlengi és éppen a mi napjainkban különlegesnek hat, az élet­­nek a boldogabbik, a verőfényesebb olda­láról való megragadása“. — Pogány Fe­renc a lipótvárosi kaszinó egyik emeleti helyiségében állított ki kisebb kollekciót. Művészete nem nagyigényű, színei kissé túl­ságosan is korongosak, de azért nem egy, sikerültebb tanulmánya van, mely meg­felelő válogatással egy-egy enteritőr falaira kívánkozik. * (A Nemzeti Szalán közgyűlése.) A­ Nemzeti Szalán művészeti egyesület február 3-án, szombaton délután négy óraikor tartja huszonkilencedik rendes évi közgyűlését az Er­­zsébet-téri kiállítási helyiségben a következő napirenddel: 1. Jelentés a 1922. évről. 2. Az 1922. évi zárszámadásnak bemutatása. 3. A felügyelő-bizottság jelentése és a felmentvény megadása. 4. Az 1923 évi költségvetés megál­­ lítotott szükségletet beszerzi, tekintse meg ELEKTRA CSILLáR gyár kiállítását, Dob ucca 42. A hitszámra kéretik ügyelni. Ma, vasárnap délelőtt is „Ur­s­cso­yogság felé“ Az Est mozgóban. A teremben Will-kor, a teremben 11 órakor* 11

Next