Budapesti Hírlap, 1923. január (43. évfolyam, 1–24. szám)
1923-01-14 / 10. szám
1923 Január 14. BrotFESufflffln* ao.». Egy kedves költőről. (Dalmady Győző.) - írta Szász Károly. A Kisfaludy-Társaság már, néhány esztendővel ezelőtt elhatározta, hogy egy kötetben kiadja válogatott verseit Dalmady Győzőnek, a hatvanas évek népszerű költőinek, akit Toldy Ferenc „a mi lírikusunk“ néven szeretett emlegetni — amivel, mint Beöthy Zsolt mondotta volt egyszer, nemcsak éppen nyájaskodni akart irodalomtörténetírásunk atyja, hanem inkább azt akarta kifejezni, hogy a Dalmady „szerény, de meleg és vonzó költői világa— emberi és nemzeti érzésének legnemesebb motívumaival“ — egyszersmind a Kisfaludy-Társaság világa is, e tiszteletreméltó testület költői hagyománya. A kötet — melynek kiadását a közbejött, rettenetesen nehéz viszonyok hátráltatták — most, a Kisfaludy-Társaság kiadványaként, csinos kiállításban, a nemes hevületű költőtársnak, Sajó Sándornak formás előszavával és régi, kedves szokás szerint a költő arcképével diszítetten került ki a Franklin-Társulat nyomdájából. Dalmady Győző költészetét mindnyájan ismerjük, akik többé-kevésbbé foglalkozunk irodalmunk történetével — ismerik az idősebb olvasók közül is azok, akik mint laikusok érdeklődnek az irodalom termékei iránt. Hiszen Dalmady a múlt század hatvanas éveiben — Tóth Kálmán mellett — a legnépszerűbb szerelmi lantosok közé tartozott, a hölgyek körében különösen igen nagy olvasottságnak és érdeklődésnek örvendve. Jól ismerte és méltányolta az ő hazafias verseit a nemzeti függetlenség politikai jelszavai után indulók tábora, de nevét általában tisztelettel és rokonszenvvel emlegették mindenütt, ahol csak szóba került. Mindenki elismerte róla, hogy ő egész pályáján — a költőin és a tisztviselőin, valamint társadalmi szereplése során is, mindig és mindenben a szépet, jót és igazat kereste, a mely eszmények — mint ahogyan ő maga igen szépen mondotta ötvenöt esztendővel ezelőtt, Kisfaludy Társaságbeli székfoglalásakor — „sohasem lehetnek oly távol, hogy a tiszta lelkesülés és komoly igyekezet egyben-másban meg ne közelíthesse őket“. Bár én magam is eléggé jól ismerni véltem Dalmady költői egyéniségét — néhány csinos versében sokszor gyönyörködtem s igazat adtam a róla a Kisfaludy-Társaságban nagyon szép emlékbeszédet tartott Sajó Sándornaik, hogy Dalmady. érzései melegségével, kedves egyszerűségével, s erkölcsi tisztaságával, Petőfi és Tóth Kálmán után a szerelmi lírának egyik számottevő képviselője volt kora költészetében — mondom, mindezeket tudva és vallva, mégis meglepetést — és pedig, sietek hangsúlyozni, kedves meglepetést szerzett nekem most ennek a kis kötetnek első betűtől az utolsóig végigolvasása. Nem habozom kijelenteni: Dalmady nagyot nőtt előttem. Igaz, hogy a ciffrálkodástól való tarózkodása néha a másik végletbe, a prózaiság felé viszi. Igaz az is, hogy verselési pongyolasága néha nehézkessé, döcögőssé, ritmustalanná teszi költeményeit. Azt sem hallgatom el, hogy költői szemlélete nem nagyon tágkörű, s ebben az aránylag szűk határú körben is a képzeleti elem nem nagyon gazdag. Mégis — így egybesülve ez a válogatott versbokréta, melynek minden virágszála, láthatóag és érezhetőleg haza, földön és a maga mezején termett — felettébb gyönyörködtetőleg hatott lelkemre. Gyönyörködtem igazságában és őszinteségében az érzésnek, mely lépten-nyomon dalra hangolta a költő könnyen hevülő lelkét. Örömem telt olvasni egyvégtében egy nagy csomó szerelmes verset, a melyekben érzékiségnek legparányibb a nyoma, legkisebb árnyéka sem látszik. Tetszett nekem a nyelvbeli és kifejezésbeli cikornyátlanság és az, hogy semmi sincs benne a néhányévtized óta annyira divatossá lett nyálkás szenvelgésből, mely negatív jó tulajdonság feledteti a verselési és szafvatosságbeli zökkenőket, s busásan kárpótol a kétségtelen fogyatkozásokért. És itt bukkanok rá nyitjára és magyarázatára a szinte meglepő hatásnak, amit Dalmady ma rám verseinek ezzel a gyűjteményével tett. E hatás, melynek kialakulásában tagadhatatlanul része van a Sajó Sándor finom ízlésének és biztos ítéletének is, mellyel e verseket kiszemelte és összeválogatta, két fő tényezőből szövődik. Az első, mindezesetre a Dalmada önálló költői értéke. Mert ha ez a poétai kedves egyéniség nem tartozik is a magyar költészet egén a fényük erejével feltűnő hatalmas álló csillagok közé, — melyekhez „kimérten nyugvó szerkezetre hasonló“ nem sok van az égnek bolozatján — mégis, bizonyos, hogy ha szelíd fényű is, de önfényű a Dalmady költészetének kedves csillaga. Sőt általában a Petőfi iskolájához szokták számítani. Ez igaz is, de nem oly értelemben, mint ha Petőfit utánozta volna, — az úgynevezett Petőfi-utánzók lába sallangosságából és bántó szertelenségéből különsen nincsen bennne egy szemernyi sem, — hanem anyiban mondhatjuk őt Petőfi-, utódnak, hogy megnyerő, kedves tehetsége, a maga egyszerűségével, őszinteségével és magyarosságával határozott rokonságban van a most száz éve született nagy költő világraszólóan fényes talentumával. De nemcsak nem utánzója Dalmady Petőfinek, még csak azt sem mondhatnám, hogy versein a Petőfi-hatás egészen pontosan és részletesen kimutatható volna. Nem. Dalmady — éppen ellentétben a Petőfiutánzókkal — legfeljebb izést tanult Petőfitől és nyomait igyekezett követni. De nem úgy, hogy belelépni akart volna e nyomokba, hanem csak utánuk s őket szemmel tartva, haladt a maga virágosszélű ösvényén, mezei bokrétával kalapja mellett, dallal alakján, szeretettel szivében és istenfélelemmel lelke mélyén Pályája elején — vagy hatvan évvel ezelőtt — egyik bírálója, az Arany János híres Szépirodalmi Figyelőjében, francia és angol költők befolyását — Lamartine-ét és Hugo Viktor-ét, Burns-ét és Wordsworth-ét — igyekezett kimutatni Dalmady költői hangulatán és tárgyalási modorán. Hogy ez idegen nagyok általánosságban hathattak Dalmadyra — azt nem akarom kétségbe vonni. De hogy ez a hatás nem forgatta ki a maga talán nem nagyszabású, de mégis önálló és teljességgel magyaros mivoltából „a mi lirikusuiik“-at, — az bizonyos. S mostani kötetéből egész csomó verset lehet külön kis koszorúba fűzni — Az első csók, Egy angyal emléke, Szállj le hozzám. Nyári est, Itt vagy, itt vagy, A szerelemről. Vallomás, Násznapon, A pártokhoz. Én is írtam néha verset, Nevem napján, A tassi templomban, A királyi bál. Vándorfelhő, Búcsú a vármegyeházától stb. ciműeket, a melyek határozottan számot tesznek szerelmi és hazafias költészetünkben, s miket tisztalelkü ember mindig megilletődléssel, gyönyörűséggel olvashat. Bizony bizony, a szavaló-hetek és hangversenyek amaz áradatában, a moly újságainkban hasábokat tölt be — juthatna egy egy szám egy-egy kedves hangulatú, megkapó Dalmady-versnek is, a sok úgynevezett modern költői termék mellett. És itt jutok el Dalmady reám tett mai hatásának másik tényezőjére — e jóformán elfelejtett, divatjamúlt poéta viszonylagos, de jelentékeny értékére. Két szabad este nyájas csöndjében, a reklámos külvilág zajának elül téve, és a mindennapi gond elcsitulásával , belemerülvén csinos kis kötetének olvasásába, igazán úgy éreztem magamat, mintha a csúf téli világ fojtó ködéből, a rikoltozó nagyváros lármájából kimenekültem volna a ragyogó tavaszira, egy kies magyar mezőre, ahol élvezhetem a nap enyhe sugarát, tele tüdővel szívhatom a mézvirág és szagos menta illatát, s gyönyörködve hallgathatom a pacsirta égbe fúródó énekét . . . Istenem, milyen mások ezek a Damady versei, mint a dekadens modern költői iskola fáradt terjedelmű, mesterkélt nyelvű, szenvelgő érzésű és idegen szó poémái, amik — s ezt nem lehet elégszer emlegetni és eléggé hangoztatni — Magyarország megrontásához nem is csekély mértékben járultak hozzá. Ezektől az újszerű, divatos versektől megcsömörölve — kétszeresen érzem és méltánylom a Dalmady kedves, tiszta verseit, sajnálom őket figyelmébe, mindazoknak, akik szeretik az egyszerűt, aszépett érzésben és hangulatban, erkölcsben és gondolatban. A nemzetközi radikalizmus — kezdve az irodalomban s folytatva a politikában — ingatta meg nálunk is a minden államnak támaszát, talpkövét tevő tiszta erkölcsöt. Ennek a támasznak, talpkőnek helyreállítása, megerősítése fogja magával hozni az igazi nemzeti újjáébreélést. Ezt megint az irodádra terén kell kezdeni. Tekintsünk hát a veszedelmek sötét felhői közt is kicsi siámló fényére a magyar firmancnim sok ragyogó vezércsilagának. S vegyük észre mellettük a kisebb, de szintén tiszta sugarú csillagokat — a Dalmady Győző kötészetét is. Ha Dalmady — mint maga zengette — életében nem várt is hirt, koszorút — de sírba roskacva, nemcsak azt a lombot érdümli meg, mit a szél oda sodort, hanem azt, is, hogy néha-néha az emlékezésnek, megértésnek és szeretetnek egy-egy virgaszálát is felegyük kegyeletes kézzé! sírjára. Egy fogyasztó naplórá esől, írja Sugár Ottó. A pékek azért emelik a kenyér árát, mert félnek, hogy drágább lesz a beretválkozás. A borbélyok meg azért emelik az árakat, mert attól tartanak, hogy megdrágul a kenyér. Utólag pedig mindegyikük meg fogja állapítani, hogy joggal félt a másiktól. És jaj, holnap újra joggal fognak félni egymástól! * Múltkor a tőzsdén voltam. Érdekes tanya. Majdnem olyan érdekes, mint amilyen zsenge ifjú koromban a lóverseny tér 30 krajcáros helye volt. Éppen olyasi izgalom, ide-oda futkosás, drukkolás, önámítás és mások ámítása, suta elméletekhez való ragaszkodás, beteg okfejtés, mely pénzt hoz és egészséges logika, melyre ráfizet az ember. A különbség csak az, hogy itt, a nagyobb kényelem kedvéért, nü£n kell a totalizátor körül tolongani, hanem a totalizatorös urak járnak a közönség között. Meg az, hogy a városligetből az ember, ha már ott hagyta a pénzét, legalább néhány tüdőnyi jó levegőt vitt haza. Nem is beszélve arról, hogy ott a lovak futottak, az ember pedig nézte, míg itt. . . A játék nem is olyan nehéz. Az ember eladja azt a nyomorúságos Zabolait,mert elég soká ül már rajta, mert ki az ördög fog bupapirost tartani, mert a faiparnak nincs konjunktúrája, stb.) és vesz a pénzért Államvasutat; azután eladja az Államvasutat és vesz érte Flórát; azután eladja a Flórát és vesz a pénzért Klotldot azután eladja a Klotildot és vesz a pénzért Zabolait. Igen kérem, Zabolait,mert ma már péntek van és hétfő óta az a meggyőződés érlelődött meg bennünk, hogy a fapiacnak kitűnő a konjunktúrája, a legjobb a leupapír, stb.). Szóval az ember úgy jár mint az „elvarázsolt kastély“ nevű kedvelt népmulatóban. Úgy érze mint ha mértföldeket szaladt volna, pedig tulajdonképen egyhelyben állt. No és belépti dijat fizetett A kurzusok táb lákra vannak írva. Legjobban a gép- ipari tábla ragadta meg a figyelmemet A Ganz-Danubius így van kiírva: Ganz I. 400. Kérdem, mih ez? Azt felelik, hogy a 400 annyi mint 400.000, az I. pedig annyi mint egy millió. Milyen egyszerű! És milyen természetes! Csak attól félek, hogy az újítás hódítani talál és az elemiben a tanító h£csi nemsokára igy fogja magyarázni a táblán a nebulók;; nak az egyszeregyet: NXII-IV. De honnan veszik majd akkor a számjelügyeket a Ganz kurzusának rövidített!. jelzésére?* A képviselőház ügyvéd tagjai gyűlést tartottak a kereseti adó ellen. A nem“zetgyűlés kereskedő tagjai nem követték a példát Kár f feltétlenül egyhangú határozatok hoztak volna* • Azt olvasom, hogy a marha olcsóbbodott, * a hús pedig drágult. Sebaj! Majd györöt sütünk, a Vérmezőn. * „A mostani 160 milliárdos költségvetési kiadás mindössze 13 millió mm. búzának felel meg, míg békében csak 100 millió méter mojzsából telt ki a költségvetési kiadás fedezése. 1913-ban a pénzügyminiszter a búzatermés 250 százalékát költötte el, míg békében csak 100 millióból telt ki a költégvetési kij, adás fedezése.“ Amióta ezt a néhány, sort elolvastam, mindig azon töröm a fejemet, hogy m is történt, ez a kedvező változás az állami adminisztráció, lett-e ennyire olcsó, vagy a búza lett-e ennyire drága? UTAL A SZEMORVOSI VIZSGÁLAT »REFRSCTIO«Lá t »CR.É.SZE.TI INTE.ZHVI'BE.NIV., Szer .ita-tér 6., a templomnál. Rendelés kiváló szemorvos által '/jH-l-ig és d. v. 4—6-ig. I n hes*es®£i ael© «?egs*eriaitása. Irta Bodroghy József dr., az OMKE titkára. A Budapesti Hírlap ma reggel közölte azokat a módosításokat« amelyeket a pénzügyminiszter ejtett az általános kereseti adó végrehajtási utasításának egyes rendelkezései». Ismeretes, hogy az utasítás megjelenése után a polgárság minden rétege, minden foglalkozási ág e rendelet egyes intézkedéseinek módosítását kérte. Ha azonban összehasonlítjuk az adózók által kért intézkedéseket azokkal, amelyeket mia publikált a pénzügyminiszter, a kettő között oly natív különbséget találunk, hogy az új módosítások nem elégíthetik ki, az adózókat. Igen nagy jelentőségű az a módosítás, amely a kiskereskedőket általában mentesíti a raktárkönyv vezetése alól és csak az általuk bevásárolt árukról felfektetett könyvek vezetésére kötelezi. Azonban a végrehajtási utasítás értelmében vezetendő árubeszerzési könyv is oly sok rovatot tartalmaz, hogy a kiskereskedőkre így is igen sok felesleges adminisztratív munka hárul. Minthogy a kereskedőknek amúgy is meg kell őrizni az általuk vásárolt áruk számláit, ezektől a számlákból pedig minden adat, tehát úgy az eladó neve és lakhelye, mint a vásárolt áruik ára ellenőrizhető, teljesen elegendő volna az, ha ezek a feljegyzések csak az áruk szaporodását tüntetnék fel és a megfelelő számlákra hivatkoznának. A fenti módosítás nem vonatkozik azokra a kereskedőkre, akik nemcsak kicsinyben, hanem viszonteladók részére is árusítanak. Minthogy azonban ezek között a cégek között is igen sok a kisexiztencia és különösen a vidéken lehetetlen lesz ezeknek a kereskedőknek raktárkönyvet vezetni, nagyon is meg van okolva, hogy a kiskereskedők könyvvezetési kedvezése ezekre a kereskedőkre is kiterjedjen. (Amikor azonban egyrészt a végrehajtási utasításban a pénzügyminiszter igen nagy súlyt helyez a könyvek pontos vezetésére, másrészt a kereskedőknek nincs biztosítékuk arra, hogy az általuk vezetett könyvek eredményeit az adóztatásnál figyelembe is fogják venni. Legalább, a legutóbbi adókivetéseknél olyan gyakorlat alakult ki, hogy az adódik által nagy gonddal és becssületességgel vehetett könyvekkel semmit sem lehetett bizonyítani. A pénzügyminisztériumi rendeletnek tehát ugyanakkor amikor a könyvek vezetését kötelezővé teszi börtönnel bünteti, az a könyvekké való hamis bejegyzéseket, el kell rendelnie azt is, hogy az adóalapok megállapításának feltétlenül a kereskedelmi, könyvek alapján kell történnie. Ha a könyvek eredményei azután aggályosak a pénzügyi hatóságok előtt, módjukban áll azok megvizsgálását, lefoglalását elrendelni és ilyenkor a hamis könyvek vezetője amúgy is megbünhödik. De ha már minden kereskedő nagy munkával és nagy gondossággal könyveket fog vezetni, szeretne már most rendeleti utoli megnyugtatást kapni aziránt, hogy a munkája nem fog kárba veszni. De nem intézkedik a miniszteri rendelet azokról az adózóikról sem, akik már vezezettek eddig isblgim könyveket, amelyekből pontos jövedelmük meggállapítható. A kereskedőtt és iparosak igen nagy része vezetett rap eddig is a kereskedelmi törvény rendelkezéseinek megfelelően pontos kereskedelmi könyveket. Ezek a könyvek azutáni feltüntették a pontos jövedelmet, de másfelől beosztásukkal, rendszerükkel az illető üzlet természetéhez alkalmazkodtak. Mindezeket a könyveket most máról-holnapra félredobni és azok helyébe egy sablonos könyvvezetést életbeléptéig nem lehet de erre adózási szempontból pénzügyminisztériumunknak sincs szüksége, mert hiszen az állanakincstárnak nem a könyvek vezetésének rendszere a fontos, hanem az, hogy az adóalapokat pontosan ellenőrizhesse. Erre pedig egyaránt jó mindert megbízható kereskedelmi köyvvezetés A végrehajtói utasítás könyvvezetési rendelkezéseit tehát csak azokra az adózókra kellene életbeléptetni, akik eddig neim vezettek könyveket. Aki azonban már eddig is vezetett a törvényeiknek megfelelő könyvet, azt csak ezen könyveknek továbbra való vezetésére kell kötelezni. Hisszük, hogy ezek amódosítások is meg fognak történni és meg fogják nyugtatni az adozó közönséget. Az adózók becsületesen meg akarják fizetni azt, amyi, vel a törvények értelmében tartoznak az államnak, de„ viszont elvárják, hogy ebben nem akadályozzák meg lehetetlen adminiztrációs munkák végeztetésével.