Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-23 / 67. szám

mérleg kialakulására azonban vitathatatla­nul döntő jelentőségű, ha olyan kész ipar­cikkeket viszünk ki, melyek valutáris tekin­tetben elsősorban a rájuk fordított testi és szellemi munka szempontjából jönnek számba. Ez irányban utóbbi időben örven­detes jelenségeket is látunk, így pl.­ éppen minap történt, hogy a franciák a paris b­orleansi vasút részére, egyelőre próbakép­pen, két villamosmozdonyt rendeltek meg a Budapesti Ganz-Danubius gyárnál, Kandó Kálmán igazgató tervei szerint. Az ilyen ipari kivitel kérdésében a kormányra csak az a feladat vár, hogy a magyar munkát és a magyar tehetséget meg ne akadályozza expanzív törekvésében. Kérdezzük azon­ban, történik-e ebben az irányban valami, vagy nem éppen az ellenkezője történik-e annak, a­minek a kereskedelmi és fizető­­mérleg emelése érdekében történnie kel­lene? A­m­íg az olyan iparvállalatokat, mint a­milyenről az előbb beszéltünk, bürokra­tikus intézkedésekkel megakadályozzák ab­ban, hogy a kiviteli cikkek előállításához szükséges devizaszükségletüikről saját ex­portjuk révén maguk gondoskodhassanak; a­míg a gabona drágulását a gabonahatár­­idő-üzletre fogjuk a­helyett, hogy érte a gabona-tezaurálást tennénk felelőssé; a­míg a gazdasági politikánk és kiviteli politikánk által okozott bajokat egy mesterséges de­flációval óhajtjuk kiegyensúlyozni, ad­dig állandóbb jellegű javulásról szó sem ■lehet és minduntalan el lehetünk készülve a mostani zűrzavar megismétlődésére, a mezőgazdasági mun­k­an­épen­. — Il namzetgyülés ta!#so. — A nemzetgyűlés ma hosszabb vita után általánosságban és részleteiben is elfogadta a mezőgazdasági munkaviszonyok szabá­lyozásáról szóló törvényjavaslatot. Az ér­demleges vitát ma is személyeskedések za­varták meg. Az ülés végén a Ház elfogadta a gazdasági­ bizottság abbeli, javaslatát, hogy a képviselők ezután ülésenkint ezer korona jelenléti díjat kapjanak. A mezőgazdasáági munka szabályozásá­ról szóló javaslatnál Szabó István földmi­­velésügy­­ miniszter hangoztatta, hogy a fö­ldmivelésügyi minisztérimnak továbbra is fölebbviteli forulminak kell maradnia. A földmivelésügyi miniszter azután a támadá­sokkal szemben erélyesen megvédelmezte a szolgabírói kart, mely igenis tud pártatlanul ítélkezni. Dénes Istvánnak a mezőhegyesi uradalom ellen tett vádjait Szabó István földmivelésügyi miniszter visszautasította és tiltakozott az ellen, hogy az uradalom munkásait kiuzso­rázza. A nemzetgyűlés azután a javaslatot álta­lánosságban megszavazta és a részletes tár­gyalás során a földmivelésügyi miniszter csupán Szakács Andornak egyik módosítá­sát fogadta el. Köziben Rupert Rezső is föl­szólalt és bes­zéd­e köziben éles szóváltás ke­rekedett­­közte meg Barthos Andor és Zsi­linszky Endre között. Minidi­n kette® vissza­ut­asították Rupert támadását és Zsilinszky Endre Ru­pertne­k arra a megjegyzésére, hogy ő több pénzt kap romboló munkájá­ért, mint bármelyik ügyvéd, megkérdezte, mit értett ez alatt, mire Rupert azt felelte, hogy a Szózatban megjelent cikkeire célzott. Zsilinszky Endre ingerülten vá­laszolt : — Ha ön föltételezi, hogy én valamely kárért fizetést kapok, akkor ez alávaló, és gyalázatos gyanúsítás! Ezután részleteiben is elfogadta a Ház a javaslatot. Usetty Ferenc, a gazdasági bizottság elő­adója terjesztette elő a gazdasági bizottság jelentését az 1922—23. költségvetésben mutatkozó túl kiadásokról. A tál­dadások meghaladják a 32 milliót.­­— Az ezer ko­rona napidij, illetve a képviselők jelenléti dija 10 millió több kiadást jelent. A gazdasági bizottság jelentését emihan­­mian elfogadták. Az elnök inditványána elhatározták, hogy április elsejétől kezdve azok a képvi­selők, a­kik a Ház plenáris ülésén részt vesznek, az elnöki hivatalban jelenlétüket igazolják azzal, hogy egy kitett ívre nevü­ket írják. Az ülés végén az ívet lezárják. A bizottságokban dolgozó képviselőik a bizotts­á­g helyiségében írják alá az ívet. Kimondották még, hogy azok a képviselők, a­kik a névsorolvasásnál nincsenek jelen, nem kapják meg az ezer koronát és távol­létüket igazolniuk kell. Ugyancsak az elnök javaslatára a­­hol­napi ülés napirendjére a gazdasági munka­bérekről szóló javaslat harmadszori olva­sását, a könyvtári, a mentelmi, a kivándor­lás és kérvényi bizottság jelentéseit tűzték ki. Ezzel az ülés véget ért « Bdldaksti Hmum «57. «.) 1923 március 29. ■ átferdalhatatlan ellentét a franciái­ és németek között. U­SS nemzetközi keresked­elmi hamapa amerikai delegátusainak indítványa. — Hmeir Eka Német­ország helyett fizet 26 milliárdot Franciaország­­nak. — Feltétel a franciák őszinte semlegessége a jóvátétel kérdésében. — Néhány nappal ezelőtt még az volt a kérdés, hogy a ruhr-vidéki akciónak az érdekelt felek megegyezése vagy­ közvetí­tés fog-e véget vetni. Ma már úgyszólván sem az egyik, sem a másik megoldási mód­nak nincs többé aktualitása. Nem mintha ma kevesebb szükség lenne a békés kibon­takozásra, mint ezelőtt, de kiderült, hogy azok az előfeltételek, a­melyek nélkül a kiegyenlítéshez még hozzáfogni sem lehet, ma még teljességgel hiányoznak. A közve­títés gondolatát Franciaország kereken visz­­szautasította, és így az angol és amerikai kormányok kezét eleve megkötötte, mert ma még olyan a helyzet, hogy ezek a kor­mányok ezt a megkötöttséget nemcsak kénytelenek tűrni, de szívesen vállalják is, mert egy kavicsot sem óhajtanak a fran­cia szövetséges lába elé tenni. A közvetetten tárgyalás ügye franciák és németek között pedig még rosszabbul áll. Mindegyik a másiktól várja, sőt követeli az első lépés megtételét, egyik sem hisz a másik őszinteségében, de mindegyik meg van gy­őződve arról, hogy ő bírja tovább ideggel és lélegzettel a mai harcot. Ez nem az útja a békés megegyezésnek. Ha erre a gondolkozásra mentséget lehet találni, akkor kétségtelen hogy a mentség a németeket illeti meg. ők a franciákkal ellentétben szívesen látnák a harmadik részről érkező beavatkozást, sőt Ameriká­hoz és Angliához eljuttatott jegyzékük, mely igaz, hogy csak magánhasználatra van szánva és informatív jellegű, cáfolha­tatlan bizonyíték a mellett, hogy ők őszin­tén kívánják a kibontakozást. És Végül Németország már egyszer ivott a keserű pohárból és a versaillesi béke megtanította arra, hogy mit jelent védtelenül szembe­­szállani a győztessel. Egyszer már elvesz­tette a háborút, ezt megismételni nincs sem ereje, sem kívánsága. Ha Franciaor­szágnak kiszolgáltatja magát, az a biztos katasztrófa, ennél nagyobb veszedelem pe­dig akkor sem érheti, ha továbbfolytatja a mostani egyenlőtlen harcot, a­melybe Franciaország is végül belefáradhat. Poincaré ellenben nem ta­ít attól, hogy Németország nyújtsa át neki ajánlatát és egyezzék bele a Ruh­r-vidék fokonkénti ki­ürítésébe. Az ellentét tehát olyan nagy, hogy le­mondással kell tudomásul venni pillanat­­nyi áthidalhatatlanságát. A lemondás ellen­ben annyira nem felel meg az­ltalános érdeknek, hogy minduntalan újabb és újabb tervek merülnek föl, még­pedig fele­lőtlen helyről, mert a tehetetlen kormány­tól senki sem vár már semmit. A szocia­listák megmozdulása után most arról ér­kezik hír, hogy a kereskedelmi kamarák nemzetközi összülésén az amerikai iparo­sok, kereskedők és bankárok képviseleté­ben az amerikai delegátusok Európa gaz­dasági és pénzügyi újjáépítésére gyakor­lati indítvánnyal fognak előállani. Ez az indítvány, a­mely a diplomácia teljes meg­kerülésével léteznék, állítólag azt tartal­mazza, hogy az amerikaiak Németország helyett hajlandók 26 milliárdot Francia­­országnak fizetni, feltéve, hogy ez utóbbi a jóvátételi kérdésben őszinte semlegessé­get vállal, így Franciaország helyett Ame­rika lenne Németország hitelezője. Az ame­rikaiak az indítványt csak akkor óhajtják előterjeszteni, ha Anglia, Franciaország, Belgium és Olaszország előzetes hozzájá­rulását sikerült megnyerniük. Hír szerint Belgium hozzájárulása máris biztosítva van, Angliáé és Olaszországé legalább is valószínű, csak Franciaország szándékát fedi homály. Az amerikaiak felfogása sze­rint a francia visszautasítás nyílt beisme­rése­ volna annak, hogy Franciaország a Ruhr-vidék megszállásával elsősorban po­litikai célokat kerget. «■niw. jwihihi i nur mii« Rabolnál­ a DoptmessisEisan állomásozó francia katonák. Berlin, márc. 22. (Wolff.) A Berliner Tageblatt dortmundi jelentése szerint március 19-éről 20-ára virradó éjjel több francia katona egy al­­ti­szt vezetésével benyomult a Leierstrasse hét házába. A katonák elvitték a lakosok értéktárgyait­­és irományait. Összesen más­fél millió márka készpénzt és igen sok irományt raboltak el. Azokkal az asszo­nyokkal szemben, a­kiket egyedül találtak a lakásokban, a leggyalázatosabban bántak. A kárvallottakat a dortmundi megszálló hivatal ma kihallgatta. Ugyanezek a kato­nák az éjszaka folyamán több járókelőt is kiraboltak. Radvánszky Albert báró beiktatása. — A1z evangélikus egyház egyetemes gyűlése. — A magyar evangélikus egyház ujonan választott egyházi és iskolai felügyelőjét, Radvánszky Albert bárót ma iktatták be hivatalába. Ez alkalomra egybegyűltek az evangélikusok egyházi és világi vezérei, egyúttal­ megtartották az új felügyelő el­nöklete alatt egyetemes gyűlésüket. Rad­vánszky Albert báró 1880. szeptember 11-én született a pestmegyei Pusztavarsányon. Jogi tanulmányokat végzett 1905 óta tagja a főrendiháznak. Munkásságát azonban fő­leg egyházi téren fejtette ki. Az egyházi közigazgatás és kulturélet sok ágában dol­gozott. Legutóbb az egyetemes Gyámintézet és a Luther-Társaság elnöki székébe válasz­tották, innen hívták el az egész magyar evangélikus egyház vezetésére. Az ünnepies beiktatás istentiztelettel kezdődött, melyen Raffay Sándor dr. püspök mondott mélyérzésü imádságot. Ge­­duly püspök köszöntötte az újonan meg­választott felügyelőt. Azután az üléste­rembe vonultak, a­hol Zsigmondy dr. üd­vözölte Radvánszkyt, a­ki erre elmondta programbeszédét. Köszönetet mond megválasztásáért. De elfog­ódik a szíve, ha arra gondol, hogy most nem az egész magyar evangélikus egyház választott, mert ebben a választás­ban nem vehettek részt az erőszakosan el­szakított területeken levő hívek. De az erő­szak nem szakíthatja el tartósan azt, a­mit az Isten együvé rendelt. Azért csak addig tekinti magát e vezető állásban a közbiza­lom letéteményesének, a­míg az elszakított részek vissza nem kerülnek, akkor a­ Vá­lasztás elrendelését fogja követelni Nehéz időkben, aggódó lélekkel veszi át hivatala­ terhét. Meggyőződése, hogy a­hová elhívják az embert, ott a rá rótt munkát el­vállalni kötelesség. Ez adja meg az evan­gélikus egyház szervezetének erejét, hogy ve­zetőiket, a hívek szabad véleménynyilvá­nításá alapjai®, a közbizalom emeli he­lyükbe. Megválasztásában elismerés­ét látja an­nak a munkának, a­melyet kora ifjúságá­tól fogva az egyházi élet terén végzett, de azt is érzi, hogy a neki jutott megtisztelte­tést annak a névnek is köszönheti, a­mely­nek ősei az egyház küzdelmei között érde­meket szereztek. Megemlékezik ennek a nagy méltóság­nak előző viselőiről, különösen Prónay Dezső báróról, a­ki 35 éven át nagy tudás­sal és nemes lelkesedéssel vezette a ma­gyar evangélikus egyházat. E nagy elődök után válságos időkben kell neki kezébe vennie a vezetést, mikor a radikalizmus és nemzetköziség támadja az egyház alapjait. Az egyház célja, hogy az emberiség ja­váért dolgozzék és megőrizze­­ a múltakból a jövő számára mindazt, a­mi történelmi­leg értékes, de ugyanakkor törekednie kell arra is, hogy a történelem folyamán kifej­lődött kereteket a jelennek megfelelően tudja betölteni az igazi krisztusi világnézet alapján. Azért eszmei magaslatokra kell tekintenie, de számolnia kell a földi élet reális követelményeivel is. Látnia és érté­kelnie kell a múltat minden tanulságával, de csak azért, hogy annál eredményeseb­ben dolgozhasson a jövő számára. Az evangélikus egyház integráns része a magyar államnak és a nemzet társadalmá­nak. Alkotó tényező volt a múltban, mun­kás tényezője a, jelennek, örömmel látja, hogy a nemzeti életből kifejlődött egyház a válságos időkben a külföldi testvéregy­házakkal is megtalálta a kapcsolatokat és most, mikor az egész világ evangélikusai­nak szervezkedése van kifejlődőben, ebben az­ alakulásban a magyar evangélikusok is megtalálták megillető helyüket., Az egyház és állam viszonyában a téte­les törvények alapján áll. Kötelességének tudja a kielégített jogok megvédelmezését és a küzdelmet a ki nem elégített jogigé­nyekért, így az 1848:XX. törvénycikkben gyökerező jogok fenntartását és a törvény fokozatos végrehajtását az egyházkormány­zat egyik sarkalatos­ kötelességének ismeri.­ Mert az egyház egyre fokozódó anyagi szük­ségleteit csak ennek a törvénynek fokoza­tos végrehajtásával tudja fedezni. De azért végzetes hiba volna, ha az állam teljesen az állam támogatására rendezkednék be és a hívek áldozatkészsége elsorvadna, mert ezáltal egyrészt elvesztené függetlenségét, másrészt nem találná meg az áldozatkész­ség ősi forrásait, ha szükség lesz reájuk. A különböző egyházakkal szemben őszinte nagyrabecsülést és testvéri szere­tet­et ápol szívében. A velük való együtt­működést keresni fogja. De az együttmű­ködés csak az egymás kölcsönös megbecsü­lése alapján, lehetséges. A testvér reformá­tus egyházzal a különös kapcsolatot is ke­resi és tovább akarja fejleszteni a közöst származásban és történelmi múltban gyö­kerező testvéri jó viszonyt. Valáserkölcsi és kulturális téren együttes munkára kéri föl a reformátusokat. Az evangéliumból szertesugárzó szeretet a legbiztosabb alapja a nemzet jobb jövő­jének. A magvetés munkáját az iskolák végzik, azért különös kötelességének ismeri az iskolaügy fejlesztését. Örömmel álla­pítja meg, hogy az evangélikus teolóiai fakultás, hosszú küzdelem után, végre léte­sült. Ma még a viszonyok kényszere alatt nincs egy városban egyetemével, de a vég­cél az egyesítés, az egyetem tulajdonkép­peni székhelyén, Pozsonyiban. Annál szomorúbb az Eperjesről Mis­kolcra menekült evangélikus jogakadémia sorsa, melyet a feloszlatás veszedelme fe­nyeget. Nézete szerint, az egyháznak min­dent el kell követni ennek az intézetnek fentartására. Általában egységes iskolapolitikát óhajt, és ezzel összefüggésben szakszerű Vallás­i tanárképzést. Az új követelmények új szerveket kívánnak. Azért látja szükséges­nek a zsinat összehívását és ezzel kapcso­latosan merül föl a kérdés, nem volna-e célszerű a presbiteriális rendszernek vala­mennyi közigazgatási fokon való kiépítése.­ Szeretettel támogatja a Gyámintézet, a­ Luther Társaság és Luther Szövetség mű­­­ködését. Az evangélikus sajtó fejlesztését*, igen fontosnak tartja és érdekébe® min­dent el fog követni. Egész működésében lelkiism­eretének és meggyőződésének parancsoló szavát te­kinti vezérének. A beszéd után az üdvözlések következ­tek. A kormányzó leiratát Raffay dr. püs­pök tolmácsolta.. Azután a kultuszminisz­ter üdvözletét olvasták fel. Ravasz László püspök a református egyház nevében ikö­­­szöntötte. Az unitárius és görög keleti egy-* ház üdvözlete után Johson Gisele a skan­dináv egyházak nevében üdvözölte. Pest vármegye, az Erzsébet tudományegyetem, után Kéler dr. a kerületek, es­perességek és egyházközségek nevében szólt, Mágócstr. Dietz Sándor a tanárok, Ziermann Lajos, a Gyámintézet és egyetemes lelkészegye­sület. Kaas Alber báró az Evangélikus Szö­­vetség és Kapi Béla püspök a Luther Tár­saság nevében. Délután az evangélikus egyházegyetem­­ tartotta közgyűlését. Radvánszky elnök­ üdvözölte Kiss István püspököt és Zelenka Lajos tiszai kerületi felügyelőt, a­kik most­ először vesznek részt a közgyűlésen. Kaas Albert báró köszönetet mondott Zsig­mondy Jenőnek, a­ki időközben önzetlen munkássággal végezte a felügyelői teen­dőket. Zsinatot előkészítő bizottságot küldtek ki. A Luther Szövetség számára egy évre másfél millió korona hitelt szavaztak meg. Az Eperjesről elűzött és most Mis­kolcra helyezett jogakadémiát a kormány­­intézkedés meg akarja szüntetni. Az egye­temes gyűlés egyhangúlag a jogakadémia fenntartása mellett foglalt állást, mert az evangélikus középosztály nevelésére szük­ségesnek tartja. A törekvés támogatására felkérik a közös protestáns bizottságot. A pécs-soproni teológiai fakultás felállí­tásával kapcsolatosan, hogy a budapesti és soproni teológiai intézeteket egyelőre szüneteltetik és a püspöki kart utasítják egy teológiai szeminárium szervezésére. Az 1848. XX. törvénycikk végrehajtásá­ról szóló jelentésben Szelényi főjegyző megállapítja, hogy nemcsak a törvény fo­kozatos végrehajtása fejlődést mutatna, sőt ellenkezőleg redukálás tapasztalható, a­mi tekintettel a korona érték süllyedésére mindig súlyosabb probléma lesz. Az elszakított nyugatmagy­arországi gyü­lekezeteknek nem engedte meg az osztrák­ kormány, hogy az egyházi érintkezést ve­lünk továbbra is fenntarthassák. A kül­földi evangélikus egyházakkal megkezdett együttműködés folytatására bizottságot küldenek ki. Ez a világszövetség keleti Európa evangélikusainak képviselőjéül Raffay Sándor dr. püspököt választotta meg. Több kisebb ügy elintézése után a köz­gyűlés véget ért.

Next