Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)

1923-03-24 / 68. szám

l pártolták el elnök napirendjét. Nagy Emil szerint nem a­ lelkek megnyugtatására legyen gondunk, hanem a gazdasági szakkérdések ta­nulmányozásáira, erre nagyon alkalmas a húsvéti szünet. Nem kivonatos, hogy a gazdasági szakkérdésekben parlamenten kí­­vüli tanácsok játsszák a prim­hegedűt. "A többség az elnök indítványát fogadta el, enre Scitovszky Béla k­egyel­etes sza­vakkal frissítette föl id. Andrássy Gyula gróf emlékezetét (a szép beszédről lapunk« más helyért emlékezünk meg) születésének századik évfordulója alkalmával és néhány szóval boldog ünnepet kívánna a nemzet­­gyűlésnek. is politikai szünet. A­­képviselő urak már féllábbal kívül az Üléstermen viszonozták éljenzéssel az elnök jókívánságait. Az utóbbi napok jelenségei arra engednek következtetni, hogy abszo­­lút szélcsendre nem leh­et számí­tani a po­litikai szünetben. Sok tisztviselő , sok képviselő. Sok szó esik most az állami alkalmazot­takról , s különféle nyilatkozatokat hallunk hivatalos és nemhivatalos helyről, egyfelől, hogy sokat kértek, másfelől, hogy keveset kaptak. Miután a kormányrendelet a rend­kívüli segélyek felemeléséről megjelent, erre a kérdésre most már tehet válaszolni. Egy elsőosztályú miniszteri tanácsos ka­pott békeidőben havi egyezer koronát, most kap fizetést 1000 koronát, háborús és drá­gasági segélyt, 1750 koronát és a kormány által most felemelt összegben engedelme­sett rendkívüli segélyt 42.500 koronát, to­vábbá természetbeni ellátást, melyek érté­két a pénzügyminiszter március hóra 3400 koronában állapította meg, összesen 48.150 koronát. Vegyük most a búzaárat. Ha a 25 koro­nás búzaárat hasonlítjuk össze a mostani 14.000 koronás búzaárral, 560-szoros ár­emelkedést jelent, de ne vegyük ezt, hanem csak 500-szoros áremelkedést, a­mit a Kú­ria is legutóbb egy ítéletében elismert, ak­kor is egy miniszteri tanácsosnak havi 500.000 koronás fizetést kellene kapni az áremelkedéshez mérten. Hangoztatnom kell, hogy ilyen emelést eddig senki sem kért, a tisztviselők tudják kötelességüket, ismerik az állam nehéz helyzetét s maguk is minden erejükkel a kibontakozáshoz vezető pénzügyi po­ltikát akarják támogatni. Csak arra akartam rá­mutatni, hogy egy miniszteri tanácsos még most is, a rendkívüli segélyeik felemelése után is csak tizedrészét kapja annak, a­mi az áremelkedéshez képest a békestandard­­nek megfelel. Más kérdés az, hogy ebből a tizedrészből hogyan lehet egyáltalában megélni. A kulturális szükségletek kielégítéséről, ruháról, cipőről ne is beszéljünk, de hiszen maguk az élelmiszerek árai, a vendéglői és kávéházi árak, villamos, dohány ára búza­­paritáson állanak, tehát mindazok a kiadá­sok, melyeket a tisztviselőnek a búzaparitás egytizedére leszorított fizetéséből fedeznie kell. A családos tisztviselőnek még fokozot­tabban rosszabb a helyzete, mert minden családtag után havonként csak természet­beni ellátást: 3400 K és az évi 1600 K csa­ládi pótlékból 134 K, tehát összesen 3534 K többletet kap, tehát itt még fokozódik a háztartás legprimitívebb formában való fentartásának lehetetlensége. Ezek az adatok élesen megvilágítják a tisztviselő helyzetét. Nincs itt szó túlköve­­telésről, nincs itt szó szindikalizmusról, ha­nem csak arról, hogy a tisztviselők a lét­minimumot akarják maguknak biztosítani. Csakis egy kérdés merülhet itt föl, az, hogy tulajdonképpen hát miből élnek a tisztvi­selők. Ezt kellene egyszer földeríteni, mert erre kielégítő választ tulajdonképpen senki sem tud adni. A természetbeni járandóságokhoz (liszt, burgonya, zsír, cukor, só) is tulajdonkép­pen csak azért ragaszkodnak az állami alkalmazottak, mert ezzel legalább a meg­élhetést biztosító legprimitívebb szükségle­tei hónapról-hónapra biztosítva vannak s ezek beszerzésén nem kell a fejét törnie. A kormánynak az állami alkalmazottak számának apasztására irányuló tervét ma­guk az állami alkalmazottak is helyesnek találják már azért is, mert ettől megélhe­tési viszonyaik javulását várják. Az állami alkalmazottak létszáma azonban téves be­állításban került forgalomba. 240.000 alkal­mazottról beszélnek, ebből azonban — min­dig kerek számban beszélve — csak 200.000 az állami alkalmazott, 40.000 a nyugdíjas. Ebből a kétszázezerből a szorosan vett ad­minisztrációt és a bírói funkciókat végző tisztviselők száma nem több, mint 38.000. Körülbelül 5000 a katonaságnál, folyamőr­ségnél, vámőrségnél, méneskarnál, rendőr­ségnél alkalmazott tisztek száma­ kezelők és altisztek száma 13.500, a katonaságnál, csendőrségnél, vámőrségnél stb. alkalma­zott, tehát katonai szervezetű altisztek száma 43.000, szolgák száma 2200, mun­kások száma 9500. Az üzemeknél (állam­vasutak, vasgyárak, posta, postatakarék­pénztár stb.) alkalmazottak száma pedig 89.000. Ebből a tételből az államvasutakra 57.800 alkalmazott esik (4800 tisztviselő, 30.000 üzemi alkalmazott, 23.000 munkás). Más országok adminisztrációjával tehát, mely országokban az üzemek nincsenek ál­lami kezelésben, Magyarország alkalmazot­tainak létszáma csak úgy hasonlítható ösz­­sze, ha az üzemi alkalmazottakat nem szá­mítják. Az állmvasutak magánkezelésbe való át­adásával mindjárt 57.800 fővel apadna az alkalmazottak száma, de hogy ez egyéb ál­lami és katonai szempontokon kívül mi­lyen káros lenne közgazdaságilag, nem kell bővebben fejtegetni. A kereskedők és gaz­dák, a­kik a mostani vasúti tarifákat is sokalják, meglátnák, hogy az a magánvál­lalat, mely a vasutakat átvenné, milyen tarifákkal dolgozna, így tagolva a létszámot, mindjárt kitű­nik, hogy az állami alkalmazottak létszú­­m­álnark hu®z százalékkal való leszállítása inkább elvi álláspontnak látszik, melynek mikénti végrehajtása nem lesz olyan könnyű. Ilyen elvi alapon talán nem is le­het megoldani a létszám­apasztást. Inkább ott, kellene megfogni a kérdést, hogy me­lyek azok az intézmények, a­melyek az or­szág mai helyzetét számba véve, elkerül­hetetlenül szükségese­k s milyen legkisebb létszámmal tarthatók fenn. Küldjön ki a nemzetgyűlés egy párlat­án szakbizottságot, melyben képviselve legyenek, nen­apnymna a különböző pártok, mint inkább azok, a kát is, meg rossz darabot is, a komplikál­tabb télretségek mind a kettőt. Az olvasó pedig most azt gondolja, hogy ez egy ravasz bevezetés, mellyel a Buda­pesti ffirlap színházi kritikai sónak gyömre darabját akarom mentegetni. Szó sincs róla. Ez a darab, kissé teátralikus címe mellett, oly előkelő, egyéni és érdekes munka, mely mentségre nem szorult, melyet dicsérni könnyű és hálák feladtak Lármásabb, erő­szakosabb darabokat láttam, már ebben az évadban, egyenletesebb, tisztább irodalmi értékűt nem láttam. Anyagában rendkívül biztos és otollonos, kezelésében szellemes, felállásában érdekes gondolat­ban szi­lárd és világos, színpadi eszközeiben termé­szetes és művészi hatásában tanulságos és emberileg fölemelő. Tartalmának mondanám a francia for­radalom­­ biológiáját. Három drámailag a legnemesebb eszközökkel kiéhezett kor­kép a három felvonás. Az elsőnek hőse a forradalom fogantató atyja­­ Voltaire, ront fáradt aggastyán, a­kinek lelkében mintegy végigjátszódott, mielőtt még meglett volna a nagy forradalom; a­ki, tanításainak végső konzekvenciáit meglátta káprázatos agyvelejének játékaiban s kiábrándult be­lőlük. Hiú és hiábavaló neki már minden emberi komódi, mert látja benne az em­ber tragédiáját. Nagyszerűen, színpadilag mesterien koncentrálja a szerző az érdek­lődést erre az alakra, a­ki a felvonás má­sodik felében jelenik meg a színen, leül és egy karosszékben játsza végig a szerepét. Itt lép hozzá egy fiatal asszony elragadó alakjában a további két felvonás hőse: kik legjobban ismerik az állami adminisz­trációt s a közgazdasági életet, s ezek min­den tárcán végig állapítsák meg, hogy m­it kell fentartani s mit kell elejteni s ha meg­szűnnek az intézmények, a keretek, a be­töltésükre alkalmazott tisztviselők is feles­legessé válnak. Elvi alapon végre azt is lehetne kívánni, hogy a nemzetgyűlési képviselők számát is szállítsuk le 20 százalékkal. A csonkítatlan Magyarországnak volt 413 képviselője (hor­­vátok kivételével) most pedig van 245. Ez nem áll arányban sem az ország területi megcsonkításával (282.870 □ km. helyett maradt 91.114 □ km.) sem a lakosság számával (kereken 18 millióból maradt 8 millió). Egyedül a szavazók­ száma emelke­­dett az általános választójog behozatalával 1.272.755-ről kereken 2.300.OCO-re­ Nyitva marad azonban a kérdés, hogy miért kell ugyanannak a községnek, vagy választókerületnek a szavazók megnöveke­dése folytán több képviselőt küldeni s ezzel a nemzetgyűlés tárgyalásait s pénztárát megterhelni? A nemzetgyűlés által kiküldendő bizott­ság az állami adminisztráció megvizsgálá­sánál bizonyára erre ki fog terjeszkedni, hogy nem lehetne-e a minisztériumok szá­mát apasztani, mert ezt a már többször felszínre került kérdést nem lehet ez alka­lommal mellőzni. A népjóléti és munka­ügyi minisztérium teendőit a belügyminisz­tériumhoz, a közélelmezésügyi minisztérium teendőit a földmivelésügyi minisztériumhoz lehet utalni, s ez az intézkedés csak hasz­­nára lenne az adminisztrációnak és a lét­­számapasztásnak is jelentékeny szolgálatot tehetne. A létszámapasztás kérdését, minden mel­­léktekintetet félretéve, teljesen pártatlanul kell megoldani, mert csak ezen az uton kerülhető el a társadalmi ellentétek további fokozása balsorstól sújtott hazánkban. Tüxhalál. *— Dánielné Lengyel Laura darabja. — A Nemzeti Színház újdonsága márc. 23-án. — Ez a második nagy színdarabja ez érde­kes szerzőnek, a­ki azzal a teherrel jelenik meg a színpadon, hogy a Budapesti Hírlap­nak színházi kritikusa. Nagy dolog az, állandóan — mondjuk hivatalosan — bí­rálni színházat, írót, színészt és színművet, s aztán kilépni színdarabbal. Szinte kórus­ban gondolják hozzá az érdekeltek. No híres, a­ki örökké szürkülsz lancettádd­al és metélsz boncoló késeddel másokat, most a kezembe kerültél: lássuk mit tudsz te jobban, mint mások. _ Persze, ebben semmi más igazság nin­csen, mint az emberi természet örök igaz­sága: hogy irigyek, k­árörvend­őki, boszura szomjas nép vagyunk. A kritikus darabjá­nak semmi köze sincsen a szinm­űíró kriti­káihoz. A krititeiráshoz is tehetség kell. De a munkát itt a boncoló eleme végzi. A színműíró munká­ját a költői inspiráció végzi, az elme csak segítő szólvá­­ny­lem van az, hogy a legjobb, legzseniálisabb kritikus írhatja a legrosszabb darabot s a legzseniá­lisabb drámaíró komikus kontárnak mu­­tatkozzhatik, ha a színdarabot kell mások szá­mára bírálnia. Persze, ez csak az utolsó meghatározás, a végső lelet a két lélek vizs­gálatában s ilyen tisztán talán sohase for­dul elő. A tehetségeket vegyesen, egymásba fonódva adja az Úristen kedvenceinek, s szerencsére minden halandó is rossz kriti­kális. márc. 23. A kamara mai ülésén Bradie szocialista képviselő azt követelte, hogy a­zádőr-meg­szállás költségeit még a húsvéti szünet előtt tárgyalják. Poincaré miniszterelnök erre azt válaszolta, hogy a pénzügyi bizottság jelentésének beérkezte után alkalmuk lesz a képviseletnek ezzel a kérdéssel részlete­sen foglalkozni. Berthon kommunista kép­viselőnek arra a kijelentésére, hogy a mi­niszterelnök szavai kétértelműek, Poincaré azt felelte, hogy a kommunistáknak cik­keikért és beszédeikért a bíróság előtt kell majd számolniok. Erre mindenfelől heves ellentmondások hangzottak el. A zaj egyre forradalmi izgalmakból a rezignált embe­rek melankóliájának temperált körébe. Hi­szen a kordén kivitetni és meghalni akkor ott olyan mindennapi dolog volt. Mégis a derék cselédek, ki mint őr, párja mint a fogházra mosó asszony, betalálnak ide is és megható összeesküvést forralnak egy­kori imádott asszonyuk megmentésére. De Rolandné, a ki ideáljait fertőbe fúlni látta, kinek derék, őt megértő, bár nálánál idő­sebb férje áldozata lett az üldözőknek, s kinek ideális imádója, egy tiszta idill, mely beleszövődik a szép asszony mozgal­mas „közéletébe“ öngyilkossággal menekül meg a vörös kezek hóhérbárdjától: a pol­gári születésből a francia forradalomba belefutott Rolandné jól elkészített szaba­dulását áthárítja egy kis virágszál leány­kára, a ki véleltenül jutott a halál ez elő­csarnokába, hova arisztokrata nevelését, büszkeségét és halálmegvetését ép úgy ma­gával hozta, mint menekült édes­anyja iránt való rajongását és az élet szépségei­nek a szeretetét. Rolandné a számára a menekülésnek megnyitott útjára ezt a kis mágnáslányt bocsájtja, s ő megy, a vér­padon keresztül utána ideáljainak, szeret­teinek, barátainak. Ez egy könnyfakasztó, mint mondani szokás, méla akkord, mely után ráborul a függöny a nagy emberevő tragédiára, mely­nek mi e darabban nemesebb, emberibb alakjainak a sorsát láttuk egy író világné­zete, fantáziája és ízlése fátyolon keresz­tül, kinek férfias ereje, asszonyi gyöngéd­sége és a francia szalonok szelleme ereszti BesAKsn Him.it? (68. sz.) 1923 március 24. a pero^a lieiiifilmspiMte 9 ©wé- É­lelmi gMiFnesei isf* / feloszlatásai»©!. LiaaleBsáorSS is ©sszssísSSSfisS­ ésiteBí voifi a szervezetsSsfcei. Berlin, márc. 23. A porosz országgyűlés a kormánynak az önvédelmi szervezetek működése­­ben tett intézkedéseire vonatkozó szocialista inter­pellációt tárgyalta. Severina belügyminiszter kijelentette, a mai tárgyalás remélhetően előmozdítja azt a cél, hogy a ruhrvidéki harcosokat meg­győzzük arról, hogy az ország józanul gon­dolkozó elemei mögöttük ál­lnak és sziv­­vel­ lélekkel azok ellen fordulnak,­ a­kik l­ a véde­mi harcot veszélyeztetik. A­zorosz kormány az önvédelmi szervezetek műkö­dését kivétel nélkül megtiltotta. .A szerveze­teket feloszlatták és arról is gondoskodtak, hogy a bűnösöket büntetőjogi felelősségre vonják, mert ezeknek az ateku­aiaknak a gazdasági és politikai terror volt a céljuk. A frissiaest-puccsnál a szocialista minisz­­terek eltávolításáról volt, szó, a­mi Rossbacni tevé­sből is kitűnik. A Rossbach-szervezet az utóbbi napokban mesekísére­te, hogy va­lamennyi úgynevezett nemzeti szövetséget helyi körzetekbe tömörítse. Ö­k kell megállapítani, hogy a birodalmi védőőrség vidéki parancsnoksága és a birodalmi őr­ség középpontja egyenesen megtagadták a Rossbach­zal, való összeköttetést. A múlt szombaton nemcsak Potsdamból, hanem az egész birodalomból ö­sszegy­űlt tisztek részt vettek egy értekezleten, a­mehren Rossbach elnökölt. A birodalmi hadügyminiszter teljesen egyetért a szónokkal abban, hogy ezeknek a tiszteknek a birodalmi védőőrségben nincs helyük. Néhány hét óta benső szervi kapcsolat áll fönn egyrészt Henning, Wal­­ler, Graefe és Rossbach s másrészt Hittler és Ludendorff között Ludend°rffnak az Erhardt-szervezettel folytatott tárgyalásai meghiúsultak. Rossbach a szombaton össze­gyűlt birodalmi véd­őőrségi tiszteknek kije­lentette, hogy a porosz belügyminiszter március 31 én föloszlatja az önvédelmi szer­vezeteket, a­mit a nagynémet szabadság­­párt nem fog eltűrni. Puccsra került volna a sor, a­melynél a birodalmi védőőrség nem tanúsíthatott volna semleges magatar­tást. A miniszter ezúttal nem bocsátkozik Rolandné, a­ki tanítványának vallja magát m­ég a vágytól, hogy a mester tanításait át­változtassa cselekedetté, valósággá, életté. A világi felforgató eró-agitátorból filozó­­fussá lett öreg­ember szánakozva nézi a szép asszonyt, a­ki boldog lehetne, de in­kább híressé lesz. Mintha a sorsát látná ennek a szép teremtésnek, a­ki fanatikus hittel indul útjára, a­nélkül, hogy a mes­ter tanításait oda­adná a bölccsé lett író intelmeiért Voltaire pedig a világból dogi­­zók és világröntők komédiásaitól szaba­dulva, két okos cselédember felé fordítja érdeklődését, a­kik természetes és prakti­kus ésszel nézik és ítélik meg a világot. A második felvonás a zsirondisták bu­kását rajzolja s a párisi utca fölé kereke­­dését. Roland belügyminiszter, felesége a párt és a kormány lelke. Az ő idealizmusuk feje fölött összecsapnak a forradalom isza­pos hullámai s a nemes társaság összetö­rik a gondolattal, hogy ők meggyujtották a tűzcsóvát, de vájjon ki fogja eloltani? Érezzük, hogy senki. A tűznek ki kell ma­gában égnie a végső üszkéig. És valóban, a harmadik fölvonásban ott ta­rtjuk nagy és előkelő, mégis más elemekkel is tarká­­zott társaságban a gyönyörű Rotendnét a conciergerieben, a guillotine előszobájá­ban, a­hol az összefogdosott urak és höl­gyek, Franciaország előkelő társadalmá­nak képviselői, azzal szórakoznak, hogy székből, asztalból s miegymásból összerótt alkotmányon tanulgassák, miképpen kell illemesen, méltóságosan, magukhoz s elő­deikhez méltón fel­hágni a­­ vérpadra. A darab hőfoka itt leszáll a politikai, s a dolog katonai és büntetőügyi részének fejtegetésébe. A miniszter végül kijelentette, hogy min­denki bizonyos lehet a­felől, hogy a po­rosz rendőrség elég erős lesz a rend és a nyugalom föntartására. A Wo?//-iroda a po­rosz belügyminiszter beszédéről szóló fenti tudósításhoz a kö­vetkező megjegyzést fűzi: Hivatalos porosz helyen ki­jelentik Severing beszédéről, hogy az az óvatosság, a­mellyel a miniszter mellőzte azt, hogy a nagyném­et szabad­ságpárt részéről tervezett puccs részleteit a parlament elé terjessze, arra vezetendő vissza, hogy fontos intézkedések vannak még folyamatban és a birodalmi főügyész részéről megindított nyomozásokat sem szabad befolyásolni. S3 S18s*©eEssích Edsiecellár* - Stuttgapfd­ssin. Stuttgart márc. 23. Cuno dr. birodalmi kancellár ma délben kíséretével ideérkezett. A pályaudvaron Hieber elnök és a kormány képviselői fo­gadták. A városba való bevonulásukkor a lakosság lelkesen éljenezte a kancellárt. A miniszterelnökség épületében a kancellár a Württemberg- kormány tagjaival tanácsko­zott és azután a sajtó képviselőit fogadta. Zajos jelenetelt a francia kam­aráb­an.

Next