Budapesti Hírlap, 1923. március (43. évfolyam, 48–73. szám)
1923-03-23 / 67. szám
Budapest, 1923. XLII. évfolyam, 67. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árai:: Egy hónapra 600 korona, negyedévre 1700 korona. Egyes szám ára 30 korona. Külföldi előfizetések fenti árak kétszerese. Ausztriában egy példány ára 1200 osztrák kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az isezes hirdetési Irodák. . _________ . . _ ______________ . ... .............. . Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc ( Ára 30 korona,) Péntek, március 23. Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vill. ker., József-körút 5. az. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel, kérjük igen t. vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. Tüntetnek... Budapest, márc. 22. Most már ketten vannak az utcán: a diákok és a vasasok. Mi lesz,ha ezek egyszer véletlenül találkoznak? A vasasok a kizárásuk miatt tüntetnek, igaz, nem a Himnusszal, hanem, egy kis recidiva látszata szerint, a francia forradalmi indulóval. De végre is ez kenyérkérdés, ami nehéz kérdés. Állítólag a rendőrség őket is megkardlapozta, s fölmerül a kérdés: most már ők kitől kérjenek a méltatlan bántalomért elégtételt. Ha az egyetemi fiuknak jár, így okoskodnak méltán, akkor nekik is jár. Hiszen ők se tettek egyebet, mint kimentek az utcára tüntetni. Arról nem tehetnek, hogy ez nincsen a rendőrség kedvére. Elvégre ma a kereskedők is tüntettek. Bezárták néhány órára a boltot és tüntető gyűlésre mentek . Szerencsére nem az utcára, hanem a Vigadó nagytermébe. Oly vígan folyik a dolog, mint egy voitáció. Persze ott is csak azoknak van jókedvük, akik licitálnak. Akit licitálnak, annak ugyan folyik az orravére. Az pedig, akit ezekben a tüntetésekben licitálnak, az a szegény szomorú ország. Licitálják, mielőtt még csődöt mondott volna. De hát csak rajta, buzgón! Hiszen pár nap alatt a koronánk Züriccben leesett 0.10-re, ami azt jelenti, hogy pénzegységünk, a korona ma immár csak egytized fillért ér. Mi pedig a malom alatt szent haragra gyufádva azzal ámítjuk egymást, hogy mindennek oka a sikerek, a spekulánsok, az árdrágítók, a börze, a határidőüzlet. Pedig mindez csak következménye a helyzetnek és annak, ahogy ezt a helyzetet kezeljük, a mi belső politikánkat jelenti. Az elgyengült, elerjedt állatot is minden féreg és betegség ellepi. Ha azt akarjuk, hogy meggyógyuljon, életerejét kell visszaadnunk. Az életerő pedig nem egyéb, csak a munka. Nem a lárma, a felvonulás, a tüntetés, a kihágás, a gyanú és gyűlölet, a verekedés, az igazoltatás, hanem ellenkezőleg, a vállvetett munka. Egyfelől beszélik, hogy a diáktüntetés izgalmai lecsillapultak. Másfelől folyton jönnek a jelentések, hogy a verekedések vígan folynak az egyetemek falain belül és éjjel az utcáikon. Ma éppenséggel azt a képtelen hírt hozták forgalomba, hogy húsvétra felhozzák a vidéki diákokat is Budapestre, s akkor kezdődik csak a hál. Ennek a hírnek, reméljük, sőt h:«tsztk, egy betűje »sem igaz. De maga a valóság, hogy forgalomba hozták és terjesztik, kárhozatos dolog s csak arra jó, hogy az izgalmat szítsa s a nyugalom útját állja. Ma éjjel éppenséggel egy tragikus eset történt. Két éjfél után haza ballagó embert négy éjjeli vándor igazolásra szólított fel, s némi kis szóváltás után a két hazafelé tartó úr egyike a négy közül a legsegresszívebbe belelőtt. A szerencsétlen fiú súlyos sebével halálos veszedelemben fekszik a kórházban. A fiatalemberek a rendőrségen azzal védekeznek, hogy részegek voltak. Reggel háromig mulattak és ittak valamely ivóban s hazamenet kötöttek bele részeg fejjel a két urba. Az ember elképed ilyen dolgokat hallva. Most, mikor folyik a diáknyomorenylvitő akció, honnan veszik diákjaink a pénzt az ilyen tivornyázásra? Nap-nap után hangzik a panasz a milliomosok, a háborús forradalmak gazdagjai ellen, akik a köznyomor e szörnyű napjaiban mértéktelen dorbézolással botránkoztatják meg az elkeseredett emberek sokaságát. Esinte, igazoltató ifjurak, ezúttal közgazdasági egyetemi hallgatók, hajnalig lumpéznak (saját vallomásuk szerint) és részegen vonulnak haza elkésett más embereket infesztálva. De hiszen a diákok közt is van jómódú, aki megengedhet magának egy kis excesszust, egy -két pint bor erejéig. De micsoda végzetesség, hogy ezek a berúgott fiúk, igazoltató kedvükben éppen olyannal akadnak össze, aki nem sokáig bírja ezt a goromba tréfát és — szándékosan vagy véletlen, nem tudom — gyilkos golyót küldi az egyik támadó hasába. Az ég szerelmére, apák, anyák, a kik ezt olvassátok s akiknek szintén van gyermeke a budapesti főiskolákbannem estek-e kétségbe, hogy ilyen szörnyű dolog rajtatok is megtörténhetik? A fiú, a ki tán szemefénye a szüleinek; a kire mint a név fentartójára büszkén tekintenek; a ki tán hivatva van arra, hogy istápja, gyámola legyen öreg szüleinek, a kik mindenüket arra áldozták, hogy őt egy tiszteletreméltó jövő számára megnöveljék, kitaníttas-sák és most íme itt van, a kórházban fekszik, tán csehhalál között. Hát megéri szülők ennyi bánatát, családok ilyen rettenetes pusztulását az az igazoló, könnyelmű szórakozás. Persze, csak egy emberáldozat eddig. Igen, csak egy, ha az lehetne az én fiam, vágj a tiéd, kedves olvasóm, és gondoljunk annak a szívfájdalmára, akinek éppen a fia. Akárhogy megbotránkozom is azonban ezen az oktalan, verekedéssel, durvasággal és lelketlenséggel végzett igazoltatási divaton, nem a fiatalságra támadok érte. Gyönyörűen jellemzi Sexpir az emberi természetet, mely léha, felületes, könnyelmű és hebehurgya s csak mikor a szerencsétlenség rémével szembekerül, akkor ébred fel mámoros állapotából. * A Montechiek és Capuletek családi perpatvara osztja két pártra egész Veronát. S ha az egyik párt barátai vagy csak cselédjei is szembekerülnek az utcán: kész a parázs verekedés, így kerül össze Mercurio a másik parti Tybalddal s utcai párbajuk halálos szúrást kap a mellébe. S mikor kérdezik, nagy-e a sebe, ilyenformán felel: „Nem olyan mély, mint a kút, és nem olyan széles, mint a templomajtó, de nekem éppen elég. Átkozott a két család viszálya Évekig gondtalan élvezte a vidám verekedést. Nem térítette észre, mikor mások áldozata lettek a viszálynak. De ime, átok tör ki az ajakán, amikor az ő testén nyitottak kaput a halálnak. Ilyen az ember, ilyen a fiatalság különösen. De most már van, aki szíve keservében azt mondja: Átkozott az az igazoltatás! Meddig fogja még a közhatalom tűrni ezt a méltatlan játékot? Meddig azt a befolyást, amely ezt a szellemet a főiskolákon szítja, táplálja és a maga céljaira felhasználja? Hány áldozat kell neki, hogy felelőssége szemben magával az ifjúsággal, azután a szülőkkel, főiskoláink hírnevével, szemben a nemzeti tudomány és műveltség érdekeivel felébredjen? Mert egy excesszus, az lehetséges. De a kihágások állandósága, erkölcsi lehetetlenség, mert megmételyez egy egész nemzedéket. Cl korona rontisa. — Sz élelmisiszorok nagy drágulása. — Olcsó értékű papir és drága hoszipéssz. — Bajok a Zsipóban. — Illenafi IfeeSyzet Egzszs oka. — . _ 0-10»es fe©!P©BíaB — A korona romlása, mint előrelátható volt, ma tovább folytatódott. Ma már 0.10 a magyar pénz züriki árfolyama, mely csak az esti magánforgalomban emelkedett 0,11-re. Ezzel kapcsolatban pedig nő a drágaság és az árak veszettül rohannak felfelé. A búza ma 1500 K-val drágult és ára métermázsánként már eléri a 20.000 koronát. De így is csak gyéren megy tájékára a gabonatőzsdének. Inkább meleg vackából nézi, mint szökik fel a szintén csak nevetségesen kis mennyiségben piacra hozott rozs ára 13.500, a zab ára 12.000 K-ára. A malmok hiába kínáltak tegnap a búza mázsájáért budapesti paritásban 18.000 K-t, szóba sem álltak velük. Zsir ellenben kapható bőven, mert nem lehet sokáig elraktározni. Kapható 1850 K-áért. Ki tudja, holnap mennyi lesz az ára. A kereskedelemben is folyik az átértékelés nagy munkája. Itt az utánpótlási ár a lényeges. Akármennyit kér is a kereskedő, attól tart, hogy holnap már kevesebb árut kap az egész vételárért, mint amennyit odaadott. Ez a bizonytalanság az oka annak, hogy az árak minden pillanatban változnak felfelé és hogy az egyes eladási helyeken ugyanabban a cikkben igen nagy eltérést mutatnak egymástól. Az ipar az ellőállítás költségeit egyáltalában nem tudja kikalkulálni és az építkezési tervek, feltéve hogy egyáltalában komolyak voltak, újra visszasülyedtek abba az álomországba, ahonnan néhanéha elő szoktak bukkanni. Szóval teljes a bizonytalanság, csak egy bizonyos: hogy minden megy felfelé. A legkevésbé a magyar értékpapír, mert hiszen a legtöbb papiros jobb korona mellett tetemesen drágább volt. És mégis azt látjuk, hogy ebben a rettenetes drágulási folyamatban az értékpapírral ülik a legnagyobb zajt, nem is gondolva arra, milyen rettenetes a veszedelem, hogy rossz koronaállás és kis kurzusok mellett legjobb vállalataink papírjait a külföld találja összevásárolni. Az értékpapírtőzsdéről és a kosztpénzről beszél ma mindenki. Az utóbbi mintegy teremtve látszik lenni arra, hogy elvonja figyelmünket a sokkal fontosabb problémáktól. A pénzügyminiszter is nyilatkozott tegnap ebben a kérdésben és remediumképp megígérte, hogy útját fogja állani a banküzletek elszaporodásának és a kosztpénzt kiadós illeték alá fogja vonni. Hadd keressen az állam is! Szóval a pénzügyminiszter is beleesik abba a hibába, melyben annyian leledzenek, hogy a fáktól nem látja az erdőt. Pedig nem az a baj, hogy egyesek sokat keresnek, hanem az, hogy a rendelkezésre álló pénzmennyiség mind kevesebb és kevesebb lesz a gazdasági igények kielégítésére. Ezért drága a kosztpénz, ezért ment föl a tegnapi tőzsdei fizetési napon heti 17 százalékig, ezért volt a tőzsdén nagy fennakadás a fizetéseket illetőleg, ezért nem tett eleget egy sereg ember a Zsíróban fizetési kötelezettségének és ezért beszéltek ma egész nyíltan egyes fizetésképtelenségekről. Igaz, hogy a spekuláció túlteng, de a spekuláció túltengése ellen komolyan és állandóan csak egészséges munkaalkalmak teremtésével lehet védekezni. Egy dudából nem lehet egyszerre két nótát fújni. Szétmálló és minden egy,ség hijján levő gazdasági politikával rontani a koronát és azután nem bocsátani a lerontott koronának megfelelő pénzeszközöket a pénzpiac rendelkezésére, lehetetlen vállalkozás. Aki látja, hogy az eddig folytatott devizapolitika és az egyéni iniciatíva megkötése milyen gyümölcsöket termett és mégsem akar okulni azon, amit tapasztalt, ne csodálkozzék azon, ha a helyzet mind zavarosabbá, mind rosz-, szabbá válik. Legutóbbi sajtónyilatkozatában a pénzügyminiszter a költségvetésre és a fizetőmér-legre vezeti vissza a korona árfolyamának hanyatlását. Az első érv meghaladott álláspont, mert hiszen a költségvetés a külföldön már hetek óta ismeretes. A fizetőmérleg kedvezőtlen volta olyan ok, mely, sajnos, állandóan érvényesül, de amelyről csak beszélünk, amelynek eltüntetése érdekében azonban vajmi keveset teszünk. Igaz, hogy a költségvetési hiány komoly eltüntetése érdekében is vajmi kevés történik. Ha csak azt nem vesszük, hogy a* "egyes szakminiszterek határidőt kaptak április elsejéig, hogy a tisztviselők létszámapasztására és a hatáskörükbe eső állami hivatalok csökkentésére vonatkozó javaslataikat megtegyék. * A pénzügyminiszter ugyanebben a sajtónyilatkozatában a kivitel nagyobb arányú megindulásától vár a koronára nézve bizonyos eredményt. Mi, sajnos, nem nézhetünk valami nagy bizalommal az akció elé. Mert az élelmiszerek kivitele dolgában eddig mindig csak azt láttuk, hogy a belső árak óriási emelkedését idézi elő, a drágaságot itthon megnöveszti anélkül, hogy a külföldön a koronát illetően valami számbajövő eredményt hozna. Az ilyen kiviteli akcióknak rendesen sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja, aránylag nem nagy mennyiség kerül a külföldre, ez az export azonban rendkívül felhajtja az itthoni árakat, mire az illetékes tényezők megijednek, a kivitelt beszüntetik, az árak azonban itthon mégsem esnek. Szóval a korona belső vásárló ereje mind közelebb sülyed a külföldihez, ami akadémikusan lehet nagyon szép dolog, a valóságban azonban a lakosság széles rétegeit sújtja, kik a korona külső és belső vásárlóereje között a belső javára mutatkozó sávon helyezkedtek el és találták meg eddig nyomorúságos megélhetésüket. Ez év március 1-én még az volt a helyzet, hogy száz aranykoronáért annyit lehetett a belföldön vásárolni, mint a háború előtt 127-ért, ellentétben Németországgal, ahol az árak 60 százalékkal emelkedtek az aranyparitás fölé. Attól félünk, hogy a mezőgazdasági cikkek kivitelének az eddigi módszer szerinti, inkább látszólagos forszírozása és a mai zűrzavarnak elharapódzása ezúttal is a belföldön még jobban fogja rontani pénzünk értékét és vásárlóképességét, mint amennyivel a külföldön megcsorbul. Szóval közelebb jutunk a világparitáshoz, sőt még az is meglehet, hogy elérjük vagy elhagyjuk, anélkül azonban, hogy ezzel megélhetésünk könnyebbé vagy elviselhetőbbé válnék. A fizetőmérleg, illetőleg a kereskedelmi