Budapesti Hírlap, 1923. október(43. évfolyam, 221–246. szám)
1923-10-02 / 221. szám
Budapest, 1023 XLIII. évfolyam, 221. szám (Ára 350 kor.) Kedd, október 2 Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Befizetési árak: Egy hónapra 7000 korona, negyedévre 30.000 korona, Jasstriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2500 o. kor. Egyes szám ára hétköznap 350 korona. Külföldre az előfizetés kétszerese. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési irodák. Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kerület, Rökk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körut 5. sz. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Csak-Magyarország, Budapest, okt. 1. A mi a közönséget érdekli s a mit hogy tudjon, meg is követelhet Bethlen genfi kirándulásának eredményéről, annyi körülbelül már közönségesen tudva van. Amit nem tudunk és ami körülbelül mindaddig, míg tárgyalásai eredményével konkrét javaslatok képében kiállhat, az nem is állja ki a nyilvánosság kritikáját. Még a mostani tárgyalásokat újabbak fogják követni sok részlet körül, amelyeket súlyos veszedelem érhetne abból, ha azt, ami eddig kiformálódott, újságok, klubok, kávéházak és korcsmák félig értesült vitatkozásainak prédájául odadobnák. Elvégre amit a parlamentek intéznek el, az is a kormány bizalmas tanácskozásaiból kerül ki, néha egy, néha több minisztérium retortáin keresztül, majd a minisztertanácson át, azután az országgyűlés egy-két bizottsága elé (ha már néha a pártok is letárgyalták), s csak akkor a parlament elé. Ennél pedig kényesebbek az alkudozások és tárgyalások idegen nemzetek érdekköreivel, melyek türelem, tapintat és diskréció nélkül szinte lehetetlenek. Egyelőre nekünk fontos, hogy a kormány feje azzal a meggyőződéssel jött haza Génfnél, hogy a kölcsön, melynek írtjait egyengetni ment oda, biztosítottnak tekinthető. Természetesen ha időközben (másokról nem beszélek) mi magunk itthon holmi meggondolatlanságokkal vagy bebehurgyasággal lehetetlenné nem tesszük. Mert ki kell emelnem, hogy az ily nemzetközi tárgyalások mindig kényesek és bonyolultak. Már most gondoljunk ilyen tárgyalásokat győzők és vesztesek között. A nagy antant embereivel és a kisantant képviselőivel. Mi magyarok négy év óta úgyszólván be vagyunk kerítve, hogy többet ne mondjak, ama felfegyverzett gyanakvó országok által, melyek ellen tenger a panaszunk. Mennyi nehéz és kényes ügy van megoldani való, melyek ránézve is fontosak (különben nem igen állanának velünk szóba), de melyek megoldása ránk nézve életkérdés, mert e nélkül nem állhatunk be egész erőnkkel az európai forgalomba. E szerint nemcsak a kölcsön ügye volt Genfben fontos, hanem fontosaknak kell vennünk azokat a tanácskozásokat is, amelyeket a miniszterelnök a kisantanttal folytatott s melyekről azt a jelentést adta le, hogy helyes mederbe terelődtek s helyes légkörbe kerültek. A gazdasági, politikai, társadalmi és kultúrái érdekek nagy szövevényei fűződnek ehez a kérdéshez. Mert bár nem beletörődni, csak elviselni is nehéz a helyzetet, melybe a trianoni béke döntött bennünket, de ez a helyzet megvan, minden benne jajgató igazságtalanság mellett is tettleges valóság, melyet tűrni kénytelenek vagyunk, mint a győztes Európa diktátumát s mely mellett is ha éppen élni nem is szeretünk, de megélni akarunk. Ha pedig így van, akkor valamiképpen meg is kell egyeznünk. De nekem úgy tetszik, ez a megegyezés lehetetlen volna, ha a budapesti, a prágai, a belgrádi és bukaresti piac idő előtt belekiabálna a politikai vezérek tanácskozásaiba. A teljes élet, a nemzetközi szabadabb forgalom, a külfölddel való érintkezés lehetőségeinek megteremtése nélkül, még a belső élet is lehetetlennek látszik s eddig is politikánk inkább egy magára maradt perlekedő család veszekedése volt, mint országkormányzás. És ne felejtsünk el még egy dolgot Bethlen eddigi látogatásai ott künn, és további tárgyalásai a szomszédos és nem szomszédos külfölddel, az igazi első fellépése Magyarországnak, mint önálló államnak. Eddig még jó volt, ha Ausztria-Magyarország voltunk s nem egyszerűen Ausztria a külföldi diplomácia, újságok, tankönyvek és nagy lexikonok számára. Most már csak Magyarország vagyunk s ne feledjük, hogy ez a Csak Magyarország nekünk több, mint volt a kettős monarkia. Most már meg kell változnia a diplomácia, a tudomány és az iskola geográfiai névtárának is. A mi dolgunk, hogy tiszteletet, becsületet és tekintélyt szerezzünk hazánknak mindenütt s ehez az első lépés, ha fel tudjuk venni becsülettel az összeköttetést a világgal, megmutatván, hogy élni akarunk és élni tudunk is. A jelent minden alkalmával boldogulásra ki kell használnunk, mert a jövő, s nemcsak a miénk, bizonytalan és ködös. Megrendülve kell szemlélnünk, mily sors érhet egy oly nagy és hatalmas fajt is, mint a német, amely ma hasonlatos ama primitív filmek reszketeg és elmosódó képeihez, amelyeken a mai mindjobban tökéletesedő mozi-mutatványok kezdődtek. Riasszon ez a kép vissza bennünket minden könnyelműségtől, minden albizottságtól és tanítson meg arra, hogy semmi alkalmat el ne mulasszunk, amely valami könnyebbséget kínál a nemzetnek. Mert amit vesztettünk, amit elvettek tőlünk, az nagyobb erők parancsszavára történt. A mit elvesztett régi helyzetünkből visszanyerünk, az a magunk okossággal, szerénységgel párosult munkánkból teljék ki. Most ne szájjal legyünk a nagyobb hazafiak, hanem szívvel, lélekkel és két kezünkkel az igaziak. Soéf Incidens Németországban II bajor mozaarkésfiak iünMuse Militihenben. — N raffoaai szeparatista!« véres zavargása francia asszisztenciává. — Poincaré ismét fenyegetőzik. A dolgok Németországban gyors kifejlődésben vannak, nem lehet azonban még megmondani, hogy hová visz ez a fejlődés. A tegnapi vasárnap talán nevezetes marad hosszú időkre a birodalom történetében, mert, ha formálisan még nem, de lényegileg a birodalom köztársasági struktúráját kikezdte. Bajorországot tegnap óta bátran monarkikus államnak lehet megint tekinteni s ezen mit sem változtat az a tény, hogy a monarkia proklamálását egyelőre még nem foganatosították. Alkalmid az egykori müncheni házi gyalogsági ezred emlékünnepe szolgált, amelynek keretében a háború hősi halottainak a szobrát avatták föl. Az ünnep az úgynevezett török kaszárnya udvarán, az ezrednek mintegy 20.000 hozzátartozója jelenlétében zajlott le. A kaszárnya bejáratánál elhelyezett emléktáblát Rupprekt, volt trónörökös leplezte le, akit már a felvonuláskor Éljen a király! kiáltásokkal üdvözöltek. A leleplezés után a házi ezred elvonult a trónörökös előtt, aki utóbb a rendőrség fölött is szemlét tartott Szóval a volt trónörökös nyiltan szakított azzal a szereppel, melyet a bajor köztársaságban eddig mint magánember betöltött és tette mindezt a birodalmi kormány által Bajorország részére kinevezett katonai kormánybiztos, Lossow tábornok, Kahr polgári főkormánybiztos és Knilling dr. miniszterelnök jelenlétében. Az egész hivatalos Bajorország hódolt tegnap Rupprekt hercegnek, Bajorország koronázatlan királyának. Bajorországban tehát az emléktáblán kívül a népben uralkodó hangulat is lelepleződött. Már régóta nyílt titok, hogy a bajor nép a monarkia helyreállításának híve, a meglepetés tehát csak abban van, hogy a mostani időpontot választották, amikor a birodalmi kormány olyan súlyos harcban áll a birodalomért kifelé és befelé egyaránt. Még nincsen hír róla, hogy ez a müncheni parádé milyen elhatározásokra fogja bírni a birodalmi kormányt, de már előre meg lehet jósolni, hogy Stresemann cirkulusait Bajorország alaposan megzavarta. A birodalmi kormányban a szociáldemokratáknak nagy befolyás jutott, mégpedig a dolgok természetes rendjénél fogva, mert hiszen Stresemann elsősorban a ruhrvidéki és a jóvátételi kérdések lebonyolítására vállalkozott, ami pedig a birodalmi gyűlés legnagyobb pártjának támogatása nélkül egyszerűen lehetetlen. A szociáldemokraták már eddig is erélytelenséget vetettek a kancellár szemére a bajor eseményekkel szemben tanúsított passzív eljárása miatt, nincs kizárva tehát, hogy a tegnapi nap után követeléseiknek sokkal határozottabb formát fognak adni. Ellenőrizhetetlen hírek szerint máris a kormányból való kiválás gondolatával foglalkoznak, amit, ha végrehajtanak, a Stresemann-kormány bukását jelentené. Magában Bajorországban a szociáldemokraták sokkal gyengébbek, sem hogy a monarkisták szándékainak tert vethetnének. Itt ellenben számolni kell viszont Hittler és Ludendorff híveivel, akik nem tartoznak Rupprekt trónörökös táborába és akikről elhihető, hogy némán nem fogják nézni az eseményeket. Feltehető, hogy ezek miatt a meggondolások miatt maradt el a tegnapi ünnepen a bajor királyság proklamálása, így egy kis jóakarattal mindkét részről az egész egy tüntetéssé zsugorodhatik össze, melynek nyomában nem kell, hogy bomlasztó következmények járjanak. Egészen más természetű, de nem kevésbé veszedelmes események színhelye volt tegnap Németországnak egy másik része. Az, hogy ez a terület jelenleg idegen hatalom megszállása alatt van, még súlyosabban esik a latba, mert az idegen francia hatalom természetesen nem azoknak van hasznára, akik a birodalom egységének a megőrzéséért küzdenek. Az úgynevezett rajnai szeparatista mozgalomról van szó, amely eredetileg a tegnapi napra az önálló rajnai állam kikiáltását vette tervbe, de ettől elállott és beérte egy nagyobbszabású tüntetéssel. Körülbelül 12.000 szeparatista Düsszeldorfban a Hindenburg-Wallon tüntetés rendezett, amelyre a politikai pártok és szakszervezetek óvó figyelmeztetése ellenére 40.000 ember özönlött össze. A szeparatisták, akik francia és belga igazgatás részéről összeállított különvonatokon jöttek Aachenből, Kölnből és München-Gladbachból, egy szónok beszéde után körülbelül 10.000 főnyi menetet formáltak, amelynek soraiban mintegy 2000 felfegyverzett ember is volt. A Königshalleban a menet tagjai a „kék" rendőrség hat tisztviselőjétől elvették a kardot és széttörték, a Hindenburg-Wallnál pedig két másik rendőrtisztviselőt tartóztattak fel és az egyiket a földre taszították. A két rendőrtiszt védelmére kivonult a „zöld“ rendőrség, amelyre — mint szemtanuk megerősítik — a szeparatisták több lövés tettek. A rendőrök viszonozták a tüzelést, de a levegőbe lőttek. Amikor azonban az egyik rendőr golyótól találva összerogyott, a rendőrök a támadó tömeg ellen fordították fegyverüket és a Hindenburg-Wollt pár perc alatt megtisztították. Ezután azonban a szeparatisták kérésére beavatkoztak a franciák, akik lovassággal és páncélos automobilokkal jelentek meg s a rendőrséget körülfogták és lefegyvereztél. A szeparatisták a lefegyverzett rendőrtisztviselőket megtámadták, bántalmazták és egy rendőrtisztviselőt lelőttek. A rendőrség másik részét a rendőrségi épületben a franciák ugyancsak lefegyverezték, mire a szeparatisták itt is megismételték embertelen cselekedeteiket. A francia hatóság állásfoglalására jellemző, hogy a düsszeldorfi lakosságot már előzően felszólította,hogy vasárnap délelőtt 10 órától hagyják szabadon az utcákat, mert a szeparatisták ettől az időtől kezdve vonulnak föl. A halottak és sebesültek száma pontosan megállapítva nincsen, de meghaladja a százat. A francia parancsnok kimondta ellenben a városra az ostromállapotot, noha a polgárság egyáltalán nem vett részt a zavargásokban. A francia hatóságnak a szeparatistákkal való összeműködése éles ellentétben van a francia kormánynak azzal az ismételten hangoztatott kijelentésével, hogy teljesen távol áll a szeparatisták mozgalmától. A francia katonaság még a nép többségének akaratára sem hivatkozhatik, hiszen nyilvánvaló, hogy a szeparatisták elenyésző kisebbségben vannak. A megszállt terület városai egymásután emelik föl szavukat a szeparatista mozgalommal szemben, így tegnap Kölnben a különböző politikai pártok és szakszervezeti irányok több mint százezer tagja gyűlt össze és egyhangúlag határozatot fogadtak el, mely többekközött a következőket mondja: A Rajna-vidék megingathatatlanul egynek érzi magát a német hazával. Minden olyan kísérlet ellen, amely a Rajna-vidék állami hozzátartozását akarja megváltoztatni, legszenvedélyesebb és a végletekig menő ellenállást fogják tanúsítani. A szeparatistáknak nincs semmi joguk arra, hogy a Rajna-vidék népe nevében cselekedjenek. Az egész világ ..színe előtt a népek rendelkezési jogára hivatkozunk, ünnepélyes formában tiltakozunk minden olyan kísérlet ellen, amely szabadsághoz való jogunkat lábbal tiporja és azt a szoros köteléket, amely bennünket az egész német birodalommal összefűz, széjjelsza i hitja. És nemkisebbik a német kormmány gondjait Poincaré periodikus vasárnapi beszéde, amelyben látszat szerint kevésbé aggresszív volt, mint eddig, ellenben mégis kimondta, hogy ami eddig a németektől telt, csak szó volt. Franciaország pedig tetteket vár. És míg ezek a tettek nincsenek, addig Franciaország nem változtathat magatartásán. És hozzátette, hogy a munkája nehezebb része még csak ezután fog jönni. Ez jóslat is lehet, fenyegetés is lehet, nem valószínű, hogy csak üres frázis legyen. __ Hivatalos jelentés a dissszerdenfc Incidensről. Berlin, okt. 1. A Wolff-iroda jelenti: A Havas-ügynökségnek és francia laptudósítóknak azzal a megállapításával szemben, hogy a düsszeldorfi incidenst a rendőrség szigorú és jogosulatlan eljárása okozta, amennyiben kihívás nélkül, vaktában lőtt a tömegbe, az éjszaka érkezett hivatalos jelentések alapján megállapítható, hogy a rendőrség csak akkor lépett közbe, amikor a szeparatisták a „kék" rendőrség több tisztviselőjét a legsúlyosabban bántalmazták és az egyik rendőrtisztviselőt lelőtték. Csak ekkor tisztította meg a „zöld“ rendőrség a teret, mire a szeparatisták francia katonaságot hívtak segítségül, amely a rendőrséget lefegyverezte s lehetővé tette, hogy a lefegyverzett rendőröket a tömeg bántalmazza, sőt részben súlyosan megsebesítse. Teljes az egyetértés a birodalmi kormányban. Berlin, okt. 1. A birodalmi kormány ma délután a birodalmi elnök elnöklésével folytatta tegnapi tanácskozását a birodalmi kancellárnak a birodalmi gyűlés holnapi ülésén teendő nyilatkozatairól. A több órán át tartó minisztertanácson teljes egyetértés jött létre valamennyi kérdsbe jövő pontról. Zavargás Héászfirinben. Bécs, okt. 1. (Saját tudósítónktól.) Berlini jelentés szerint ma háromszáznál több tetőtől talpig felfegyverzett ember, valamennyien a jobboldali szervezetek tagjai a Berlin mailéit 15 kilométernyire fekvő Küsztrinbe vonul-