Budapesti Hírlap, 1924. március (44. évfolyam, 51–75. szám)

1924-03-28 / 73. szám

I .­ IB belföldi kölcsön és egyéb javaslatok.­ ­ Bethlen István gróf miniszterelnök: Tisz­telt nemzetgyűlés! Van szerencsém beter­jeszteni az állami háztartás egyensúlyba hozásáról, a magyar nemzeti vagyon léte­sítésének alapjáról szóló, az állami háztar­tás hiányának fedezése céljából fölveendő belföldi kölcsönről és az olasz királyi kor­mánnyal a múlt év március 27-én kötött pénzügyi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem a tisztelt nemzet­­gyűlést, hogy az osztályok mellőzésével a javaslatokat a parlament pénzügyi, közgaz­dasági­ és jogi bizottságaihoz tegyék át. Ugyancsak kérem a tisztelt nemzetgyűlést, hogy a már beterjesztett 371. számú javas­latot — mely a cseh-szlovák köztársaság­gal kötött egyezmény becikkelyezéséről szól — ezekkel a javaslatokkal együtt tárgyal­ják le a bizottságok és ugyancsak együtt tegyenek jelentést azokról a nemzetgyűlé­sen. (­Percekig tartó óriás zaj balról.) Zsirkay János:­­Vád alá kell helyezni a kormányt. Baross János azt indítványozza, hogy a javaslatot külpolitikai jelentőségénél fogva a külügyi bizottsághoz is utasítsák. Bethlen István gróf miniszterelnök kije­lenti, hogy a benyújtott törvényjavaslatok elsősorban pénzügyi és közgazdasági tartal­múak s a külpolitikai vonatkozások nem oly fontosak bennük, mint a pénzügyiek. Ezért kéri Baross indítványának a mellő­zését. A Ház a miniszterelnök indítványát fogadta el. Az elnök azután szavazásra tette föl a miniszterelnöknek azt az indítványát, hogy a cseh-szlovák egyezmény becikkelyezésé­ről szóló javaslatot is a most benyújtott javaslatokkal együtt tárgyalják. Baross János: Ezt a javaslatot különö­sen külügyi kérdésnek tekinti s ezért újra kéri a külügyi bizottsághoz való utasítá­sát. (Nagy zaj balról.). Az elnök folyton csönget, miközben Beth­len István gróf miniszterelnök és Horváth Zoltán egyszerre szólásra állnak föl, de az­után a miniszterelnök leül. Nagy Ernő (Horváthra mutat): ő a nem­zet nevében beszél! (Viharos derültség.) Az elnök arra kéri a zajongó képviselő­ket, hogy csöndben hallgassák meg a szó­nokokat, mert sokkal komolyabb időket élünk, semhogy állandó zajongással lehetne megzavarni a tanácskozást. (Élénk helyes­lés jobb­ról.) Horváth Zilán arra kéri a miniszterel­nököt, mjl egy­ Baross indítványával szemben engedjen makacs álláspontjából. Az elnök kéri Horváthot, hogy tartóz­kodjék­ az ilyen kifejezésektől. Erre a baloldalon újra hatalmas vihar támad, a fajvédők és a Kossuth-pártiak szenvedelmesen kiáltják: " Ez elnöki dikta­túra! Mégis csak hallatlan! Ezt nem lehet tűrni! Horváth Zoltán végre perceke múlva szó­hoz jut, de ekkor újra kitör a lárma, a kormánypárti oldalról felugrik Varsányi Gábor ési öklével hosszasan fenyegeti a bal­oldali képviselőket. A szocialisták ingerül­ten .Varsányinak támadnak és azt kiáltják felé: Pfuj! Pfuj! Horváth Zoltán ezután azt mondotta, hogy ezt a kérdést a szavazással eldönteni nem lehet, most van igazán szükség az egész ország összefogására. Hedry Lőrinc Tessék e szavakat komo­lyan átérezni! (Nagy zaj.) Horváth Zoltán: E törvényjavaslatok tár­gyalásában a nép szabad akaratából beke­rült ellenzéknek is részt kell vennie. (Nagy zaj. Helyeslés balról, különösen a fajvé­dők soraiban.) Nagy Ernő: Kénytelen vagyok Zsirkay­­val is összeházaodni. (Viharos derültség jobbról.) Még Gulácsyval is. (Zaj.) Horváth Zoltán szintén a külügyi bizott­sághoz való utalását kéri a javaslatnak. Is­métli, a miniszterelnök konokul és ma­kacsul zárkózik el indítványai elől. (Nagy zaj.) Az elnöklő Zsitvay Tibor rendreutasítja Horváthot.) (Nagy zaj balról.) A Ház te­kintélyének megóvása az elnöki feladata. Eckhardt Tibor: Ilyen elnökkel lehetet­len tárgyalni! Az elnök Eckhardtot rendreutasítja. Bethlen István gróf miniszterelnök: Úgy látja, hogy Baross a cseh egyezséget nem ismeri, nem olvasta, pedig módja lett volna rá. A szerződésben a biztosítótársa­ságok működéséről van szó, ez tehát nem fontos külügyi kérdés. Az ellenzéken, a­nélkül, hogy elolvasnák a javaslatokat, némelyek csak­ a maguk akaratát akarják érvényesíteni a kormánnyal szemben. A Ház többsége Baross és Horváth ja­vaslatával szemben a miniszterelnök javas­latát fogadta el. Újabb minap: Szilágyi Lajos a házszabályokhoz szólott azután, az elnöki hatáskör határait bírálja és az elnök első kötelességének a szólás­­szabadság megőrzését mondja. Az elnök őt tegnap beszéde alatt folyton zavarta és nem engedte jóformán beszélni. (Ellen­­mondások jobbról.) Tiltakozik az ellen, hogy ő durván, vagy bántóan beszélt volna. Az ő tegnap használt kifejezései a kétszínűsködésről és alakoskodásról nem voltak durva kifejezések. Az elnök figyelmezteti, hogy a házszabá­lyok értelmében az elnök magatartását a rendreutasítások alkalmával nem szabad vita tárgyává tenni. A kifejezés sértő-e vagy sem, az elnök diszkrecionális joga megál­lapítani. Erről senki sem vitatkozhatik. (Helyeslés jobbról. Tiltakozások balról.) Szilágyi Lajos azt vitatja, hogy az elnök vele szemben helytelenül alkalmazta a ház­szabályokat. Az elnök újra figyelmezteti, hogy ne bí­rálja az elnökséget. (Nagy zaj és tiltakozá­sok balról.) Szilágyi Lajos: Az elnök megvonhatja tőle a szót, de neki joga van az elnök maga-­­ tartását bírálni. (Nagy zaj. Fölkiáltások balról: Ez klotür!) Ő nem sértette meg teg­nap a parlamenti illemet. Felolvassa a túl­oldalról ellene tett sértő kifejezéseket, a­melyekért az elnök az illetőket nem utasí­totta rendre. (Nagy zaj jobbról.) Hegyeshalmy Lajos: Jól van! Jól van, nem vagyunk kiváncsiak! (Viharos tiltako­zások balról.) Szilágyi Lajos: Vájjon lovagias úri gon­dolkozásra vall-e az, a­mit önök csinálnak? (Óriás zaj jobbról tiltakozások, Kállay Ta­más, Biró Pál és Hoyos Miksa gróf a padot verve tiltakoznak Szilágyi aggresszív fellé­pése ellen.) Kijelenti, hogy az ellene zúduló sértésekkel szemben az elnök nem védte meg őt. Az elnök megállapítja, hogy az elnök teg­nap a jobboldallal szemben is gyakran al­kalmazta a házszabályokat. Mivel nem ő elnökölt, a parlamenti szokások értelmében nem foglal álást. Szilágyi Lajos bejelenti, hogy holnap vá­laszolni fog a közbeszólásokra. A tanácsko­zási rendet tegnap az elnök bontotta meg. Erre óriás vihar tört ki újra. Az egysé­­ges párti képviselők a padot verik és ezt kiáltják: Hallatlan! Tűrhetetlen ez a leckéz­­tető modor! Ez elviselhetetlen! Az elnök még egyszer figyelmezteti Szilá­gyit, hogy az elnök intézkedéseiről ne vitat­kozzék, mert különben kénytelen lesz vele a házszabályok legszigorúbb szakaszát al­kalmazni. (Nagy zaj és tiltakozás balról.) Szilágyi Lajos: Leteszi a Ház asztalára Almásy Lászlónak egy levelét, a­melyet az ő lakásán hagyott. Ő nem változott meg, csak a túloldal. Az egész esetet a nemzet megítélésére bízza. Reméli, hogy a legrövi­debb idő alatt az általános, egyenlő és tit­kos választójog alapján fog ítélkezni az ország a mostani rendszerről. (Zajos taps és éljenzés a szocialista párton) Baross János személyes kérdésben kije­lenti, hogy a Ház megítélésére bízza, hogy az előbb a miniszterelnök volt-e aggresszív, vagy a szóló. Az elnök javaslatára a Ház holnap foly­tatja a tárgyalást. Almásy László személyes kérdésben ki­jelenti, hogy mivel nem volt tagja az előző nemzetgyűlésnek, nem tud arról, hogy Szi­lágyi Lajos azt a beszédét, a­melyben Tisza István emlékét megvédte, a házszabályvita kapcsán mondotta-e el vagy sem. A Tisza István Kör azért a működéséért adózott há­lával Szilágyinak, hogy megvédte Tisza Ist­ván emlékét. Szilágyi Lajos újra fölszólal s azt mondja a többi között, hogy ő maradt, a ki volt és nem tűri, (az elnök meginti ezért) hogy őt ok nélkül rendreutasitsák. A mai esemé­nyek is csak a kétszínűséget bizonyítják ... Az elnök Szilágyit rendreutasitja, a honvéde­lmi miniszter Csáky Károly gróf honvédelmi minisz­ter válaszolt Gömbös Gyulának Győrffy őrnagy­ hadbíró áthelyezése dolgában a mi­nap hozzáintézett interpellációjára. Göm­bös sajnálatos tévedésben van, a­mikor politikát keres ott, a­hol ilyesmiről szó­ sincsen. Sarkalatos hibája Gömbös Gyula felszólalásának, hogy intézkedéseiben po­­­litikát keres, holott azok az intézkedések nem mások, mint egyszerű katonai intéz-­­kedések, a­melyek egy katonai személy el­­­len szólnak fellebbvalója részéről. Azt kért­dezte Gömbös, hogy hajlandó-e a politikai opportunitásból folyó intézkedésektől el-­­tekinteni és a hadsereg jogos önérzetét megvédeni? Erre a kérdésre igennel vála­szolhat, annál is inkább, mert ebben a kérdésben soha nem vezette és nem is ve­­zett politika. A második kérdés az volt,­­ hogy haj­landó-e Győrffy László őrnagy-hadbíró el­hamarkodott áthelyezését visszavonni és illetve neki az eddigi kiváló szolgálatainak­ megfelelő elégtételt nyújtani. Erre a kér­désre nem­mel válaszol. Nemmel válaszol pedig azért, mert intézkedése nem volt el­hamarkodott. Három napon át igyekezett meggyőződni arról, hogy m­egfelelnek-e a lapoknak tudósításai és ez alatt a három nap alatt arról győződött meg, hogy azok­ nagyrészt megfelelnek az igazságnak. Ez a három nap elegendő volt arra, hogy jól meggondolja azt, a­mit cselekszik. Nem volt tehát elhamarkodott az intézkedése és nincs szándéka őt visszahelyezni, annál kevésbé, mert Gömbös által említett nagy­szerű szolgálatoknak nem tudott nyomára akadni. Nem akadt semmi olyan nyomra, a­mi őt bármiképpen is magasabbra emelné, mint bármely más hadbírót, sőt kutatásai inkább az ő hátrányára ütöt­tek ki. Ulain Ferenc felugrik helyéről és az ülésteremből való távozása közben kiáltja! Arculü­ti a saját tisztjét! Csáky Károly gróf honvédelmi minisz­ter: Egy esetben ugyanis Győrffy László őrnagy-hadbirót dorgálásra kellett ítélni azért, mert akkor is nem bíróhoz illően járt el a bírói székben. A mi Gömbösnek azt a kérdését illeti, hajlandó-e az egész tisztikar önérzetét ki­elégítő megoldást, illetve elégtételt szol­gáltatni, arra nézve csak azt jegyzi meg, hogy a tisztikarnak nincs fontosabb, mint az igazság. Ha ezt látja, akkor meg van nyugodva. Eddig is ezt az­ igazságot ke­reste, ezután is azt fogja tenni. A­mi Gömbösnek azt a kérdését illeti, hajlandó-e a tisztikart és a hadsereget a különböző, kívülről jövő támadások ellen megvédeni, igennel válaszolhat. Eddigi irá­nyú működéséért sem tehet magának szemrehányást és ugyanúgy fog eljárni a jövőben is. A­mi azt a kérdést illeti, a­mi a tisztikai­ önérzetét és tettrekészségét fokozni hiva­tott intézkedésekre vonatkozik, erre vonat­kozóan rámutat arra, hogy már 1919-ben történtek ilyen intézkedések és ebben kü­lönösen önöknek­­a fajvédőkre mutatva­ nem illik kételkedni. Tervbe van véve elől kelő tudósok részéről nyújtandó ismeret­­terje­sztő előadássorozat a tisztikar szá­mára, a tisztek, altisztek és legénység szó-Persze, odahaza Hortoványon a nagy­mama ennivalóért egy fillért se adott ki, hát természetszerűen elirtózott az itteni rettenetes­ áraktól, holott ő ugy emléke­zett a régi pesti piacra, (valamikor régen a nagypapáék idefent laktak) hogy három tojás egy hatos, egy kiló hús harminc krajcár s egy liter tej két garas volt. Órákig elgubbaszkodott szótlanul, szo­morúan az ablak előtt: — És ti képesek vagytok egész nap az átellenes ház falát nézni? És kiáltjátok, hogy a nap be se kukkanjon ebbe az odúba? . . . Ült­ ült szomorúan az ablaknál s az­ otthoni gyönyörű képre gondolt, a mit lá­tott, ha kinézett a hortoványi kúria ablaká­ból a Mátrára, a zagyvaparti rétekre, a havasi szőlőre. És a napra gondolt, mely garmadában öntötte sugárkéveit a vén házra . . . Közben leesett a hó is. Természetesen» menten sárrá olvadt. — Fuj, itt még a hó ír feketei Napról-napra jobban elkomorodott a 15 nagymama. Jóformán szavát se lehetett már venni. Próbáltuk szórakoztatni, elvit­tük ide-oda, de ha már csak az utcára ki­lépett, vagy ha a villamosokon mentünk, már elfogta valami beteges emberutálat: — Nem bírom ki ezt a rettenetes sok embert! Irtózatos ennyi népség! Nyüzsög­nek, mint a pondrók a sajtban ... És az autók! Mennyi autó! S hogy rohannak, hogy bebüdörítik ezeket az úgyis elég bü­dös utcákat! Féltünk már, hogy belebetegszik, hiszen napokig ki se mozdult a szobából. Egy szép nap aztán odaszólt Mártának: — Pakolj fiam, megyünk haza! S megsimogatta a Laci arcát s megfogta szeretettel az én kezemet, mondta: — Nagyon szeretlek titeket, de még a kedvetekért se tudnék itt maradni ebben a rettenetes Babylonban . . s — írta Ilértessy Gyula. Máli néni, az én drágalátos, lump, kor­­bely, verekedő, szigorlatokat elbliccelő, lá­nyokat, asszonyokat bolonditó, de azért ara­­nyos, a maga léhaságában is kedves Laci öcsémnek az édes nagymamája, az én édes jó Máli néném elhatározta, hogy, télire fel­költözik Pestre. —­ Úgyis rátok fér, gyerekek’, hogy valaki vigyázzon rátok. Mert hallottam szép hire- teket! Hogy te, vén létedre (hiába akarod letagadni, én tartottalak keresztvízre, hát tudom, h­ogy maholnap átléped a négy ikszet, hát idején lenne már jó útra térni!) együtt lumpolsz az én csibész Lacimmal! Fuj, nem szégyenled magad! No de majd pórázra foglak én mind a kettőtöket, csak felmenjek. Egyelőre majd meghúzódom a ti egyik szobátokban, aztán majd keresünk lakást. Mert ha nem unom meg a veletek­­való bajlódást, hát fentmaradok állandóan­­és csak nyárra jövünk haza. A birtokot majd elkezeli Zsiga bátyátok. Úgy sincs a vén bűnösnek egyéb dolga, mint hogy ferblizik meg vadászik. A jövő héten fent leszek körülnézni. Lakás után már most nézhettek, mert­­ha kapnánk egy jó ötszobás lakást, hát mindjárt a bútoraimat is fel­­vinném­. Maradna még azért elég itt is, a vén házban, írjátok meg, ha kaptatok la­kást. De ne füllentsetek, hogy nincs. Mert úgy se menekedtek meg tőlem. Felmegyek igy is, úgy is s majd magam nézek lakás után. Szeretném látni, hogy én, hortoványi Hortossy Dániel, alispán özvegye azon a rongyos Pesten ne kapjak lakást. Ha más­képp nem, hát eg­ypárezer koronát a szen­nái zsidótól se sajnálnék, a­ki lakást kom­­m­endálna... Elképedve néztünk egymásra Lacival, mikor elolvastuk a nagymama levelét. Örültünk ugyan neki, hogy látni fogjuk a kedves öreget, de féltünk tőle, hogy rémitő kellemetlen lesz ránézve, ha elsősorban is megtudja, hogy­ itt Pesten boldog, a­ki nem lakik vagonban és hogy lehet ugyan lakást kapni, de csak jó egypár millió lelépési díjért... Bajos lesz a nagymamával ezt megértetni, a­ki eddig ott élt békén Horto­­ványon, az öreg kúriában, ellátva minden­nel, a­mi kellett neki. A ruhafélét Zsiga bácsi vásárolta neki a városban, persze a horribilis árakról nem merve előtte szót se ejteni, úgy, hogy a nagymama eddig a maga álomvilágában, a régi jó olcsó, becsü­letes világban élt. Mi lesz vele, ha itt Pesten belecseppen ebbe a mai valódi, utálatos életbe? No de hát, nem írhattuk neki, hogy ne jöjjön! Lesz, a­mi lesz! — Majd el­visszük a nagymamát minden­hová, elmulattatj­uk, elszórakoztatjuk. Eh, hiszen csak jobban érezheti majd magát itt, min otthon, abban az unalmas fészekben. Kivált most télen, színház, hangverseny, mozi, — tervezgette Laci, — meglásd, jól fogja magát érezni. S nekünk milyen jó lesz. Itthon kosztolunk, a nagymama főz majd jó hazai eledeleket. Már a minap írta, hogy fölhozza az őrt! Mártát is, hát cseléd­ről se kell gondoskodni. Meglásd, arany éltünk lesz. — Bár úgy lenne. De félek, hogy nem így lesz. Nem fog a nagymama beletörődni ebbe az életbe ... S fájdalom, nekem lett igazam. Mikor felvonult, rengeteg sok holmijá­val, először is szörnyen leszidott minket, hogy nem találtunk lakást. Azaz, hogy elő­ször a szálí­tókocsist gazemberezte le, a­ki tízezer koronát mert tőle kérni, mikor be­hozta a vasútról a holmiját. — Megőrült ez a gazember? Becsukatom. Még ráadásul kétezer koronát nyomtunk a kocsis markába, hogy fel ne jelentse a nagymamát. Hogy a frakkeresnek mit fizet­tünk, a­ki behozott a vasúttól, azt persze, említeni se mertük. — Hát ti haszontalan lusták, nem kap­tatok lakást? Nem is kerestetek bizonyára. Mert olyan bolondnak­ ne tartsatok, hogy elhigyjem, hogy ebben az irdatlan nagy­vá­rosban ne akadjon lakás. Hiszen, honnan a poklok fenekéből tudnának ennyi házba lakót kapni... Azt azután szegény hamarosan megér­tette, hogy létezik Budapesten egy lakás­­hivatalnak nevezett intézmény, mely arra való, hogy az ember sose juthasson lakás­hoz, így aztán a régi két szobánkban kel­lett meghúzódni. De a nagymama annyi cóka-mókot, lim-romot, szekrényt, divánt, meg mi mindent hozott fel, hogy mozdulni is alig lehetett a lakásban. Márta pedig ha­talmas termetével, úgy betöltötte a konyhá­nak nevezett lyukat, hogy a nagymama is alig fért bele. — Ez is konyha? S azt­ hiszem, ha nem restelte volna, a konyha láttára, menten összepakolt volna és hazautazott volna. Hát még mikor másnap kimentek­ Már­tával bevásárolni. Elkísértem őket a vásár­­csarnokba, de azután, dolgom lévéin, ott hagytam őket, de előre sejtvén, hogy bot­rány lesz, ha a nagymama meghallja a ret­tenetes árakat. Lacit mégis leküldtem az­tán értük, hogy vegye elejét a nagyobb baj­nak. Éppen jókor ért oda. A kofák elkese­redett orditozása közben, egy rendőr éppen akkor akarta bekísérni nagymamát és Már­tát. Alig bírta Laci kiszabadítani őket a ko­fák, meg a rendőr körméből. —■ Az asszonyság a becsületünkbe gá­zol! — ordították a kofák kórusban. — Minket is legazemberezett, —• kiabál­ták a mészárosok. — Azok is vagytok mind! Gazemberek, bestiák! Egy kiló húsért egy vagyont el­kérni! Három szál petrezselyemért két­száz koronát, egy tojásért majdnem ezret! Gyalázat’ — tajtékzott a nagymama. Végre is elhitette Laci a rendőrrel, hogy a nagymama gyengeelméjű, a­ki ápo­­­­lás alatt van otthon s most megszökött otthonról. Szegény nagymama még odahaza is magánkívül volt a dühtől: — A gyalázatosak! Van m­ég a képükön bőr ilyen árakat kérnis Budapesti Hunor 1921 március 28. 1(73.­ szj .1

Next